Látogatás Kálmán Béla fotóművésznél, Boston, Massachusetts, USA, 2008. február 19.

Délelőtt későn ébredek, laza nap telefonokkal, képletöltéssel, meditációval. Fantasztikus ez az Internet, voice discount az ingyenes telefonálás lehetőségével, no meg a skype, Sárát is látom, videobeszélgetést folytatunk…

12h – Kálmán Béla mesterfotográfust látogatom meg, Éva és Gabi társaságában. Boston belvárosában lakik, jó környéken (1 Huntington Avenue, Trinity Place 1404, Boston, MA 02116 USA, Tel: +1 617 236 0040). Dolgozószobájában beszélgetünk, szóba kerülnek fotósok, a művészeti közélet, régi történetek, viccek, jópofaságok. Felidézzük találkozásunkat, egész pontosan 1999. június 3-át, amikor Budapesten, a Mai Manó Ház napfényműtermében, a Szövetség elnökeként Életmű-díjat adtam át neki. Képek kerülnek elő, korai korszakából, amelyek még mindig erősen hatnak: Lakatos Gabriella a Csodálatos mandarinban (Operaház, Budapest, 1955), A Hópelyhek tánca a Diótörő c. balettben (Budapest, 1954), Aszfaltozás (Andrássy út, Budapest, 1954), Munka után (Szilvásvárad, 1953). Saját könyveiből, albumaiból van vagy tucat. Közülük leginkább a kaktuszos könyve tetszik: Succulents – Nature’s Sculptural Wonders (Steven Hammer szövegével, Rizzoli, New York, 2001). Most a legutolsón dolgozik, csupa montázs, idegen fotókból. Kevésbé tetszik, akárcsak legutóbbi kötete, amiből egy példányt nekem dedikál: „Eifert János barátomnak, nagy barátságban, Béla Kálmán”. A paprikás fotóiból is kapok ajándékba egy nyomatot. Béla most nyolcvan éves, friss szellemmel és egyre nehezülő mozgással, és milliomos feleséggel. A Library-ban ebédelünk, meghívására. A kellemes beszélgetést követően elbúcsúzunk, én még fényképezek az egyetemi városban. Este megyek haza, villamossal, Riverside irány, Gábor értem jön a megállóba. Vacsora után dolgozom, hajnal felé kerülök ágyba. Kicsit fotótörténészkedek, szócikket írok, most éppen Kálmán Béláról.

  Eifert János felvételei

Kálmán Béla dolgozószobájában (Boston, Massachusetts, USA)

“Kálmán Bélát azon magyar fotográfusok között tartják számon, akik elmentek és külföldön csináltak karriert. A riport-, színházi- és táncfotóiról, színes táj-, műemlékfelvételeiről, növényekről zoommal, szűrőkkel manipulált közelképekeiről, utóbbi időben számítógéppel módosított fényképeiről híres fotográfus formajátékaiban eljut egészen az absztrakcióig. Témáit látványértékük szerint választja inkább, mintsem szociográfiai vagy egyéb szempontból. Képei igazi közönségfotók.

   Kálmán Béla 1921. július 29.-én született Budapesten. 1939-ben, a Berzsenyi Gimnáziumban érettségizik, ahol tanárának, dr. Vajthó Lászlónak köszönhetően beleszeret a magyar nyelvbe és irodalomba. A nyelvi önképzőkör a diák elnöke, és ekkor még leginkább az írás, az újságírás érdekli. Apja, Kálmán Sándor, újságíróként dolgozik az Esti Kurírnál, neki köszönheti, hogy fényképész lett. Az ő ösztönzésére készíti első riportját egy mátyásföldi repülőtéren rendezett autós szépségversenyről, amelyet le is közölnek, az akkor már ismert fotóriporter, Bojár Sándor felvételeivel. Mindenáron újságírást akar tanulni, megpróbál Amerikába menni. Beiratkozik a Columbia Egyetem újságíró szakára, 1939. októberi kezdéssel fel is veszik az egyetemre, az első évi tandíjat befizeti, megkapja az útlevelét, de a sors közbeszól: Hitler megtámadja Lengyelországot, a franciák és az angolok hadat üzennek Németországnak, Magyarország elkötelezi magát a németek oldalán, az amerikai konzulátus felfüggeszti a vízumok kiadását. Kálmán Béla akkor még marad.

 Egy régi kép, találkozásunkról: Kálmán Béla átveszi az Életmű-díjat (Magyar Fotográfusok Háza, Budapest, 1999. június 3.) A képen balról jobbra: Bilkei-Gorzó Magdolna (a Magyar Fotográfiai Múzeum munkatársa), Kincses Károly (a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója), az unoka, Kálmán Béla, a kitüntetett, Török András (a Magyar Fotográfusok Háza igazgatója), Hemző Károly fotóművész, Eifert János (a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke), a díj átadója. (Mezey Béla felvétele)

“Elmegy fényképészinasnak Borsody Géza műtermébe, 1940-ben megkapja a segédlevelet. A Várkonyi Stúdióban kap állást, ahol harmadik, beosztott laboránsként kezdi, de később fő laboráns, felvételvezető lesz. 1944-ig asszisztensként dolgozik a Borsody műteremben is, színházi- és táncfotósként neve egyre ismertebbé válik a szakmában. 1945-ben önálló műtermet nyit az Anker palota ötödik emeletén, ahol műtermi portrékat, sztárfotókat, tánc- és színházi felvételeket készít, egyszerre nyolc társulat számára dolgozik. 1952-ben, az államosítás után a Fényképész Szövetkezethez kerül, az Oktogonnál, a 3. számú telep helyettes vezetőjeként dolgozik. 1956-ban Amerikába költözik. Kezdetben, Chicagóban, egy Wesley Browman nevű kommersz fotósnál dolgozik laboránsként, majd felvételvezetőként. 1957-től New Yorkban egy mail order katalógusküldő cég szerződteti, felvételvezetőként, közben megbízást kap a Life-tól, Hungarian a year after c. képriportjának az elkészítésére. Az anyag végül nem jelent meg, de a munka kapcsán többen felfigyelnek tehetségére. Rövid ideig egy New Jersey-i német fényképész stúdiójában dolgozik, majd 1959-ben Bostonba kerül, a Fayfoto reklámstúdióba. 1966-ban megvásárolja a műtermet, ahol addig dolgozott, főként alkalmazott- és reklámfotókat készít, elképzelése szerinti érdekes, új stílusban. Leteszi az állampolgári esküt, amerikai útlevelet kap, szabadon utazhat. 1980-ben műtermében saját galériát nyit, majd 1983-ban eladja a műtermet, azóta művészi elképzelései megvalósításán dolgozik.

1999-ben a Fotóművészet számára, Bacskai Sándor készítette interjúban így nyilatkozik: “Rájöttem, hogy a reklámfotózás a fiatal emberek szakmája, én hatvankét évesen kiöregedtem belőle. Attól kezdve azzal a céllal fényképezek, hogy művészi képeket alkossak. Megismerkedtem a digitális fényképezéssel is. A számítógép megváltoztatta a fotográfiát. Nincs vegyszerkeverés, nincs sötétkamra, az új idők fotósa tetszés szerint alkotja képeit. Ez nagy alkotói szabadság. Haladni kell a korral, és én boldogan tapasztalom, hogy képes vagyok megérteni ezt a forradalmi kort.

Albumokat készítettem, tizennyolc múzeumban őrzik képeimet – ki hitte volna ezt annak idején, az Anker közben? Eljutottam Dél-Amerikába, Kambodzsába, Japánba, Kínába, Izraelbe. És a kamerám velem utazik.”

Művei közgyűjteményben: Art Institut of Chicago; Museum of Fine Arts, Boston; Museum of New Mexico, Santa Fé; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét; Budapesti Történeti Múzeum; Janus Pannonius Múzeum, Pécs; Magyar Nemzeti Galéria; Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (korábban: Magyar Színházi Intézet).

Tagságok, díjak: 1955: Magyar Fotóművészek Szövetsége alapító tagja.

1948: Székely Aladár-díj; 1956: AFIAP; 1978: EFIAP; 1984: MFIAP, 1999: a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díja.

Önálló kiállításai: 1964, 1967: Boston; 1974: Angkor, Worcester Art Museum; Museum of Fine Arts, Boston; 1977: Museum of Fine Arts, Boston; 1981: BSO Hall, Boston; 1983: Budapesti Történeti Múzeum; Janus Pannonius Múzeum, Pécs; Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely; 1986: Brockton Art Museum; 1988: Polaroid Corporation Cambridge (MA); 1989: University of Massachusetts Art Gallery, Boston; 1990: College de Santa Fé Art Department Gallery; 1992: Yildiz University Photography Gallery, Isztambul; 1993: Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét; Egri Ifjúsági Ház Galériája, Eger; Marosvásárhely; 1995: Andrew Smith Gallery, San Francisco; A Life in Photography, The Photographic Resource Center, Boston; The Third Eye, Robert Klein Gallery, Boston; Válogatás hatvan év munkáiból, Magyar Fotográfusok Háza, Budapest, 1999.

Csoportos kiállítások: 1957: Magyarországról eljött fotósok képei, Life Magazin székháza, New York; 1982: Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest;

Könyvei: Angkor. 1971; Indian Country. (Tony Hillerman-nal) 1986; Travels in Tuscany. 1988; The Third Eye. 1995; Succulents – Nature’s Sculptural Wonders (Steven Hammer szövegével). Rizzoli International Publications, Inc., New York, 2001.

Irod: [-int-]: Az Anker köztől Bostonig és vissza. Fotó, 1983/10. 447. o.; BALÁZS ÁDÁM: Mindig újrakezdeni, Magyar Hírek, 1983. okt. 1.; Bacskai Sándor: …És a kamerám velem utazik. Beszélgetés Kálmán Bélával. Fotóművészet, 1999/5-6. szám, 73-79.o.; Kincses Károly: Fotográfusok Made in Hungary – Aki elment, aki maradt. Magyar Fotográfiai Múzeum, Frederico Motta Editore, 2000; Kortárs magyar Művészeti Lexikon. 2. kötet, Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2002.

(Eifert János)