János Eifert - Photographer

Kolozsi Sándor REZDÜLÉSEK c. kiállítása – Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár, 2021. november 30 – 2022. január 6.

Képeim elé

A teljes nyugtalanság korában élünk, ahol néha úgy tűnik, mintha csak a hangosat,      a tolakodót hallanánk meg.
Mégis igaz, hogy a fontos dolgok igen gyakran halkan jelentkeznek.
Sokan közülünk nehezen tudják a finom hangokat észlelni, és ha meg is hallják, akkor nem képesek értékelni azokat.
Az a veszély fenyeget, hogy a felszínesség rabjai leszünk.
A fontos dolgok gyakran a nagy összefüggések világából származnak és olyan mélységből, ami nincs alávetve a koráramlatoknak.
Korunkat a negatívra koncentrálás jellemzi. A médiumok versengenek, hogy a pusztulást, a kiüresedést mutassák meg nekünk.
Sokan a legkisebb rezdülésükig reménytelenek. Sok mindent felfal a kétkedés, ami semmit sem vesz komolyan.
Világunk hangos lett. Néha már magunkat sem halljuk és elveszítjük saját gondolataink fonalát, mert a hangos elfed, a halk láthatóvá tesz.
Sok minden verseng a figyelmünkért. Könnyű elveszni a zűrzavarban és könnyen válunk magunk is hangossá és kíméletlenné.
Semmi sem úgy van, ahogy az első látásra tűnik. A szemnek először hozzá kell szoknia a körülményekhez, hogy meglássa, hol vannak az összefüggések.
Amit hallunk és látunk, az csupán a jéghegy csúcsa. A lényeges ez alatt található.
Minden átalakulás. Ahogy a hidrogénből és oxigénből víz lesz, és ahogy a levegő, a napfény és a víz egy rózsát varázsol elénk;
úgy tudunk mi csöndből és vágyból bölcsességet, belátásból és szeretetből egy megváltozott világot teremteni.
Fentiekben Ulrich Schaffer német szerző korunkról megfogalmazott kritikus gondolataiból idéztem,
mivel azokkal teljesen egyet értek, és amelyeket alábbiakkal egészítek ki;
Nem tudok azonosulni korunk elsődleges hasznosságra törekvésével, hogy földi létünk elsődleges célja és értelme az anyagi javak megszerzése.
Taszít az a felfogás is, hogy minden áron és mindenben csak a maximális teljesítmény számít igazán – mondván: csak a legjobb elég jó.
Mindez egy fotográfus élethelyzetére lefordítva számomra azt jelenti, hogy a képek készítésének a legfőbb értelme nem a díjak elnyerése, hanem az élmény, a ráismerés, ami a kép elkészítésére sarkalt. Az alkotói folyamat betetőzése természetesen az, ha mások is hasonlóan éreznek képeim megnézésekor és elnyeri tetszésüket, akkor is, ha nem tartalmaznak világrengető gondolatokat, soha nem látott technikai megoldásokat és nem mások, nem többek, csupán afféle érzelmi rezdülések…

Kolozsi Sándor

 

 

 

 

Kolozsi Sándor: Rezdülések…
Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Megnyitja Eifert János Balogh Rudolf-díjas fotóművész
Megnyitó 2021. november 30. 17:00
A kiállítás megtekinthető 2022. január 6-ig

.

.

.

Kolozsi Sándor: Vatikáni spirál (Róma, 2019)

.

. 

.

Kolozsi Sándor: Reggeli ima (Tossa de Mar, Spanyolország, 2017)

.

..

.

Kolozsi Sándor: Modern világ (Zalaegerszeg, 2017)

.