János Eifert - Photographer

Archive for the 'Irodalom' Category

A Magyar Széppróza Napja Győrött, Vadócz Dávid fotókiállításával, 2024. február 22.

A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében 2024. február 22-én 17.30-tól a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. u. 4.) a Magyar Széppróza Napját ünnepeltük.

A Magyar Napló Kiadó és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér közös irodalmi estjének alaphangját a Vadócz Dávid irodalmi portréfotóiból nyílt tárlat adta meg,
amit Eifert János fotóművész ajánlott a nagyérdemű figyelmébe. Prof. dr. Jánosi Zoltán, a Magyar Napló irodalmi vezetője, valamint dr. Horváth Sándor Domonkos író, könyvtárigazgató köszöntője után Mirtse Zsuzsa és Zöldy László írók munkásságával ismerkedhettek a résztvevők. Az érdekes beszélgetést a Győri Nemzeti Színház színművészeinek – Juhász Jázmin, Jáger András és Kurucz Dániel – felolvasásokkal, improvizációval tarkított játéka színesítette, tette igazán élvezetessé. Ezt követően vendéglő nyílt a Parnasszuson: Krúdyt és Molnár Ferencet idézve ropogósra sült malaccsászárrral, túrós és meggyes rétessel, jóféle fehér és vörös borokkal vendégelték meg a résztvevőket. Az estet késő estig tartó kötetlen beszélgetés zárta.

Program:
17.30 óra: Kiállításmegnyitó – Vadócz Dávid irodalmi portréfotói.
A tárlatot megnyitja: Eifert János fotóművész. Zongorán közreműködik: Kovács Zoltán előadóművész.

18.00 óra: Vendéglő a Parnasszuson – Ízes irodalmi est fogadással.
Köszöntőt mond:
Dr. Horváth Sándor Domonkos író, könyvtárigazgató és Prof. Dr. Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője.

Szépprózanapi beszélgetés
Résztvevők: Mirtse Zsuzsa író, költő és Zöldy Pál író. A beszélgetést moderálja: Stifner Gábor szerkesztő.
Színpadi játék, melyben közreműködnek a Győri Nemzeti Színház művészei: Agócs Judit, Jáger András és Kurucz Dániel.
(A szerzők egy-egy novellájának előadása 1 percben, 30 másodpercben és 10 másodpercben, melyekre a közönség szavazhat.)

Ízes falatok baráti beszélgetéssel egy pohár bor mellett…

Menü: Ropogós sült malaccsászár, pecsenye szafttal, parázs burgonyával – Krúdy Gyula szája íze szerint.
Party kanapka válogatás a’la Westy
Túrós és meggyes rétes – Molnár Ferenc kedvence
Fehér- és vörösbor, ásványvíz, kávé.

A Magyar Költészet Napján Pilinszky Jánosról készített fotóim közreadásával tisztelgek a magyar líra előtt. Budapest, 2022. április 11.

A Magyar Költészet Napját minden év április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és – versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. Én a Pilinszky Jánosról készített fotóim közreadásával teszem azt.

.

 . 

.

.

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.
A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt; a Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapnak is.

Olyan művekről ismert, mint az Apokrif, Harbach 1944, Ravensbrücki passió, vagy rövid epigrammáiról, mint a Négysoros, Mire megjössz vagy Harmadnapon.
Életművében a 20. század kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a létezés szenvedése elől való menekvés hiábavalóságát, az élet stációit átható félelmet és rémületet.

Költészetén megfigyelhető az 1940-es évek alatti lágertapasztalatai, a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra s katolikus hitének hatása, melyek ellenére nem tartozik a hagyományos értelemben vett, szakrális témájú úgynevezett papi írók katolikus irodalmába, minthogy elutasította a vallásos és a profán irodalmat elválasztó falat („Én költő vagyok és katolikus”).

Líra mellett az epika és a dráma műnemében is alkotott. Esszéi és esszészerű prózakölteményei (Meditáció, Bársonycsomó) versesköteteiben jelentek meg,
1977-ben adták ki a „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” című párbeszédes regényét, 1957-től kezdve pedig gyermekeknek írt verses meséket (Aranymadár, A Nap születése).
Drámái az 1974-es „Végkifejlet” című kötetében szerepelnek először, köztük egyfelvonásosak (Urbi et orbi – a testi szenvedésről, Élőképek) és hosszabb színművek is fellelhetőek.
A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól.

Az Év Alkotása Díj átadása vers, próza és kép kategóriákban, otthontalan tehetségeknek a Fedél Nélkül művészeti pályázatának keretében. Spinoza Színház, Budapest, 2022. május 4.

Díjátadó május 4-én a Spinoza Színházban. Tizenhatodik alkalommal került átadásra az Év Alkotása Díj vers, próza és kép kategóriákban, otthontalan tehetségeknek a Fedél Nélkül művészeti pályázatának keretében.
A Fedél Nélkül című újság Magyarországon megjelenő, hajléktalanok által írt, szerkesztett és terjesztett „utcalap”. Alapvető célja olyan olvasható, közérdeklődésre számot tartó lapot adni az olvasóknak, mely – egyedi jellegzetességeinek megőrzése mellett – kívül-belül méltó társa lehet a Nyugat-Európában már sok helyütt létező, népszerű utcalapoknak. 1993 tavaszán született az ötlet, hogy a sajtó szűkszavúsága miatt a hajléktalanoknak saját lapot kellene kiadni. Ungi Tibor alapító-főszerkesztő a Menhely Alapítvány támogatásával indíthatta el a Fedél Nélkül című utcalapot. Az első szám 1993. júliusában került utcára.

Az Év Alkotása Díjátadó a Fedél Nélkül utcalap legnagyobb éves művészeti eseménye. A Fedél Nélkül utcalap kezdeményezésére az első, 2004-es kiírás óta 450 szerző több mint 11.000 alkotása érkezett be az szervezethez.

A művészeti pályázat célja, hogy az alkotók a pénzjutalom mellett szakmai elismerésben is részesüljenek. A Fedél Nélkül utcalap és kiadója, a Menhely Alapítvány a pályázók kortárs művészeti életbe való bekapcsolódását is igyekszik segíteni, alkotásaikat önálló kiállításokon, lapjukban, kötetkiadással és színházi együttműködések mentén is népszerűsítik.

A díjátadón vers, próza és kép kategóriában ismeri el az előző év legjobbjait a kortárs művészekből álló zsűri:

Fekete András zsűri elnöke, a Pagony kiadó munkatársa
Tóth Krisztina, Garaczi László és Németh Gábor – vers és próza kategória
Balogh Tibor, Szász Lilla és Eifert János – kép kategória
A nyertes alkotásokat előadja: Libor Laura, Pokorny Lia és Lengyel Tamás színművészek

 

   

Szakmai díjazottak
Év Prózája – Buksika: A halál mosolya
Év Verse – hágyépé: Tócsában
Különdíj – Bursztyn Budapeszt Bernstein Emil: TÁJ
Év Képe – Kovács Béla: cím nélkül
Közönségdíjas művek
próza kategória – Buksika: A halál mosolya
vers kategória – Németh Anikó Ködmadár: Pepita
kép kategória – Juhi: cím nélkül

 

Falatok, morzsák, kortyok… Irodalmi-művészeti válogatás Hódmezővásárhely gasztronómiai múltjából, Benkő B. László szerkesztésében. Hódmezővásárhely, 2020. december

  . 

Falatok, morzsák, kortyok…

Irodalmi-művészeti válogatás Hódmezővásárhely gasztronómiai múltjából

Hold Nap Kiadás

A képzőművészeti alkotásokat válogatta, az irodalmi részleteket összeállította és a könyvet szerkesztette: Benkő B. László

A képzőművészeti életrajzokat lektorálta és kiegészítette: Tóth Károly művészettörténész

© Benkő B. László, Hódmezővásárhely, 2020

ISBN 978-615-00-9141-9

Műszaki szerkesztés: Szender Ákos

Nyomdai kivitelezés: INNOVARIANT Nyomdaipari Kft


.

.

Eifert János (1943) táncművész, fotóművész. 2013 óta Hódmezővásárhely Díszpolgára.

 

A vásárhelyi születésű fotóművész felmenői kereskedők voltak, kis boltjukat, amely a régi Bakay házban volt, 1947-ben elvették. Egyszeriben mindenki egyenlő lett – a nagy többség szegényen tengette életét. Búvár utcai kis házukban, anyjuk felügyeletével, a három fiútestvér művelte a kertet, a zöldség-gyümölcs nagy része megtermett, tartottak aprójószágot és házinyulat is. A téli időszakban a szomszédoktól kaptak disznótoros kóstolót. Édesanyja abból a kevés alapanyagból igyekezett változatosan főzni, ami a ház körül megtermett, és amit a konyhaszekrény vagy a kis kamra még rejtett. Mindennapos reggelijük volt a langyos tejbe aprított szikkadt kenyér. Ezt az egyszerű reggelit máig szívesen készíti magának, és ahogy akkor az utolsó falatot és csöppet is meg kellett enni – ki is nyalja a mélytányért. Az egyszerű nyári tojásos lecsókon, finom főzelékeken, bundás-kenyéren nőtt föl testvéreivel. Időnként a paprikások és a házi rántott csirke is asztalra került. Családi-baráti találkozókra közösen készített a rokonság az ebédeket vagy vacsorákat. A szomszédoknál vagy a környék tanyáiba kilátogatva csodálattal figyelte – a részletekre már akkor is érzékeny szemével – például, amikor a parasztemberek a balkezük ujjai közt tartották evés közben a szalonnát, hagymát vagy paprikát és a kenyérfalatokat. Ekkor vette észre, hogy más és más családoknál, minden étel különbözik egy kissé.  Ha betegek voltak a gyerekek, akkor anyjuk tyúk- vagy galambhúslevest főzött, kiegészítve a másik „gyógyító” finomsággal, a madártejjel. Maganyújtotta réteseket is gyakran sütött a hétvégi napokban. Anyjától tanult el több ételt, amelyet máig készít, például az egyszerű zöldségleveseket, rántottaféléket, a kovászos uborka készítését vagy a lecsót is a családi házból vitte magával. Talán csak egyetlen „nemszeretem” étel volt, amit nem sikerült megszeretnie gyerekként: a sóska. Később az iskolai ételeket is jóízzel ette, jó emlékei fűződnek hozzájuk.

A helyi Népi Együttesben kezdi pályafutását, majd 1960-1978 között a budapesti Honvéd Táncegyüttes tagja – első képei is a tánc révén születnek, ez a téma – Szerelmem, a Tánc! – végig is kíséri fényképész pályafutását. A tánc – akár a sport – állandó fizikai igénybevételt követelt, ehhez meg kellett találni azokat az ételeket, a test karbantartását, amelyekkel fönn lehetett tartani az erőnlétet. 1964-tól a fényképezéssel már számos országos, majd külföldi elismerést szerez, később bejárja egyéni kiállításokkal Európa és a világ számos galériáját. Témái később művészi aktokkal, portrékkal, természetfotókkal (Vallomások a Tiszáról) és diaporámákkal egészülnek ki. Számos hazai és külföldi fotóművészeti szemináriumra, mesterkurzusra kérik föl, többek között – egyik kedvencéről – az ételfotózásról is tartott bemutató foglakozásokat. A Honvéd Táncegyüttessel – majd a fényképezés révén – számtalan országot sikerült bejárnia és fölfedeznie. Rengeteg étkezési szokást, étel és italt ismert meg. A szokatlan vagy furcsa ételek mellett meglátta a népek közös evési-ivási szokásait vagy nagyon hasonló ételeit is. Észrevette – a külföldi piacok gazdag választékát látva –, hogy a hazai föld is hasonlóan változatos és ízes alapanyagokat terem. Franciaországban, Indiában, Mexikóban, Kínában vagy a világ más pontjain is megkóstoltak minden ismeretlen különlegességet, amely – miután megtudták, hogy mit ettek – néha kellemetlen véget ért, ezért fölállították a szabályt: – Még ha nagyon ízlett is egy-egy egzotikus fogás – ne kérdezzünk rá, hogy miből készült – jobban járunk. Kína Ujgur tartományában – a magyarokkal rokon nép közötti fényképezés közben – örömmel fedezte föl az ottani szokásokban, a tésztás-zöldséges ételekben fölsejlő közös hagyományokat. Egy ottani fazekas műhelyében járva – mintha egy vásárhelyi fazekas korongolta volna az agyagot, még az edények formái is hasonlatosak voltak.

A Konyhaművészet és a Borbarát gasztronómiai magazinokban, ill. néhány szakácskönyvben jelentek meg mesteri ételfotói 1990 és 2006 között. Bejárhatta ezekben az években Magyarország akkori legjobb éttermeit, számtalan mesterszakács, konyhafőnök ételkölteményeiről készíthetett maradandó fényképet, ám a szoros munka-leadásoknak, utómunkáknak és időbeosztásának köszönhetően ezek egy jó részét meg sem sikerült kóstolnia. Soha nem törekedett arra, hogy bármilyen mesterséges módon fesse, frissen tartsa, befolyásolja a fényképezésre kerülő ételeket. A folyóiratokban megjelenő képeket művészi módon árnyékolta, világította, ahogy maga nevezte az ételfotót: „csendélet, magas fokon”, amelybe addigi és a közben megszerzett szakmai és technikai tudását, esztétikai érzékét használnia kellett.

2015 júniusában A Család Barát c televíziós műsorban megismerhettük családját, barátai egy részét és azt, hogy otthonosan mozog a konyhában is. Művész barátai olyan körökből kerülnek ki, akik között nem az ellentétek, hanem a művészeti ágak és irányok elfogadása a legfontosabb. Táncosként, majd a fotóművészet révén szerencséje volt szinte minden társművészet – a zenéből, az irodalomból, a festők és szobrászok közül, a díszlet- és jelmeztervezők és természetesen a táncosok és fotósok – képviselőiből barátokat szerezni. Kiemelkedik ezek közül Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus – egykori tanítómestere, a „Tata” – aki híresen jó szakács és végtelenül vendégszerető házigazda. Legendákat beszélnek különleges főztjeiről, igényes italválasztásáról. Persze az ételek szeretetének hamar meglett a látható jele, ezért mindig két számmal nagyobb nadrágokban járt, amelyet pánt fogott, így gyakran mutogatta vendégeinek, hogy: – Nézzétek már megint mennyit fogytam! Szintén kiváló főző-sütő hírében állt, Fenyves Márk, a fiatalon elhunyt táncművész, akinél gyakran vendégeskedett. A vásárhelyi művészek közül Fodor Józseffel tartottak szorosabb barátságot, a festőművész mártélyi házában többször megfordult Eifert János. Ami a saját vendéglátását illeti, így fogalmazott: – Én ravasz trükkel oldom meg a vendéglátást, egyszerű ételeket magam is tudok ugyan készíteni, de mindig a korábbi feleségeim, majd a gyerekeim – mindegyikkel máig jó a kapcsolatom – készítik az ünnepi fogásokat.

Szülővárosában Hódmezővásárhelyen – amelyet mindig és mindenütt büszkén vállalt és képviselt – csak 1998-ban tudott önálló kiállítást tartani, de ragaszkodott ahhoz, hogy első életmű-kiállítását, 2020 februárjában is a vásárhelyi Alföldi Galériában tarthassa. A nagysikerű kiállítást – az ismert koronavírus helyzet miatt márciusban bezárták – ám annak elmúltával, júliustól ismét látogatható volt.

Életrajzának ezen részletei Eifert János visszaemlékezései alapján készült.

TURCZI ISTVÁN: SZERESD A VÁNDORT – Történetek versben című új könyvének bemutatója a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Millenáris, Szabó Magda terem, 2018. április 21. 15:00 óra

2018.04.21.-Turczi-István-könyvbemutatója-a-Millenárison

A Solar Kiadó szeretettel várja TURCZI ISTVÁN: SZERESD A VÁNDORT – Történetek versben című új könyvének bemutatójára.

A szerzővel KARAFIÁTH Orsolya beszélget, közreműködik MÜLLER Péter Sziámi.

Időpont: 2018. április 21. szombat 15 óra

Helyszín: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Millenáris, Szabó Magda terem

.

Egy vers a kötetből:

.

Turczi István

Láthatatlan esemény

Eifert János „első könyve” elé/alá/mögé

.

Valami elmozdult; belénk költözött.

Az alkotás dühében bohócnak öltözött.

.

Minden nem-re bőszen azt mondjuk: igen,

Botladozva járunk a lét zsigereiben,

.

Míg szabadon kószál e két vad: a még és a már,

S múltunkkal együtt lassan fölzabál.

.

„Még hány irány, már hány világ nyom”,

meglátszik persze a szürkeállományon

a változások minden kedve, kára,

bár a zoomobjektív gyújtótávolsága

.

konstans, s imígyen a látszat ellenére

Isten hiába teremt minket a saját képére,

.

Nincs felfénylő pillanat; sem ideális forma,

Mint akit belógattak egy hordó kloroformba,

.

Úgy tűnik el egyszer, vagy talán még ma,

Ahogy a mozdulat lesz lángok martaléka.

.

Két páros rím közt a tűz s a tánc a téma;

Tudjuk: pixelek közt cinkos, aki néma.

.

Mióta rajtunk van a dili, a rontás,

Nem segít jó szó, sem a digitális montázs.

.

Láthatatlan események kötnek bennünket össze.

A keselyű mértana: ha fejünk fölött körözne,

.

Gyanítanánk legalább – üdvös állapot -,

Belépőt a végtelenbe ki, mikor kap ott.

.

Valami elmozdult, belénk költözött…

Ki szavak és képek rendjébe sokáig őrködött,

.

Azt tudja: a szép mindig egy vagy másik szép fia.

Mániából így lesz vers vagy fotográfia.

A Solar Kiadó szeretettel várja
TURCZI ISTVÁN
SZERESD A VÁNDORT
Történetek versben
című új könyvének bemutatójára.
A szerzővel KARAFIÁTH Orsolya beszélget, közreműködik MÜLLER Péter Sziámi.
Időpont: 2018. április 21. szombat 15 óra
Helyszín: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Millenáris, Szabó Magda terem

Örök naptár | Képek és versek Tordai Teri és Horváth Lili előadásában Stefanovits Péter kiállításán. Műcsarnok, 2017. január 7.

Örök naptár | Képek és versek
Tordai Teri és Horváth Lili előadásában
Stefanovits Péter kiállításán2017.02.07.-Műcsarnok-Horváth-Lili
12 hónap, 12 költő, 12 költemény
Képvetítéssel egybekötött2017.02.07.-Műcsarnok-Tordai-Teri-és-Horváth-Lili-előadóestje (Eifert János felvétele)

2017.02.07.-Műcsarnok-Stefanovits-Péter-műve-előtt (Eifert János felvétele)2017.02.07.-Műcsarnok-Stefanovits-Péter-kiállításán-Gime-fényképez (Eifert János felvétele)

2017.02.07.-Műcsarnok-Stefanovits-Péter-és-Horváth-Lili (Eifert János felvétele) b   Eifert János felvételei

2017.02.07.-Műcsarnok-Tordai-Teri-és-Horváth-Lili-előadása (Eifert János felvétele)2017.02.07.-Műcsarnok-Öröknaptár-Tordai-Teri-és-Horváth-Lili-előadóestje (Eifert János felvétele) Eifert János felvételei

Örök naptár | Képek és versek
Tordai Teri és Horváth Lili előadásában
Stefanovits Péter kiállításán
12 hónap, 12 költő, 12 költemény
Képvetítéssel egybekötött felolvasás 2017. február 7-én a Műcsarnokban


Orkesztika könyvbemutató és Kalaznói repülés c. fotókiállítás a Benczúr Házban, Budapest, 2016. november 28.

2016.11.28.-Benczúr-Ház-Orkesztika-könyvbemutó (Eifert János felvétele)

2016.11.28.-Fenyves Márk_A-Tánc-reformja ORKESZTIKA, tánc a természetben

„Kalaznói repülés” – fotókiállítás
Kapcsolódó rendezvény: NOVEMBER 28. 18.00 óra
Tánc performance  – előadja a Magyar Mozdulatkórus;
Könyvbemutató:
Fenyves Márk – dr. Dienes Valéria – dr. Dienes Gedeon: A Tánc reformja „a mozdulatművészet vonzásában”
Bemutatja a szerző: Fenyves Márk orkesztész;
A kalaznói workshopon készült film vetítése
A dr. Dienes Valéria által kidolgozott mozdulatrendszer – az orkesztika, a  mozdulatművészet – egy több mint 100 éves tradíciójú „tánchungarikum”. Megtestesítője ma a táncszínpadokon a 20. jubileumi évadát ünneplő Magyar Mozdulatművészeti Társulat, amelynek vezetője Fenyves Márk és Pálosi István.
2015 nyarán Kalaznón, a Johann Lux Stallgalerie által szervezett workshop keretében a kiállítók fényképezni indultak  a Társulat és a Magyar Mozdulatkórus táncosaival,  hogy újra készüljenek táncos képek a természetben is  –  úgy, mint egykor régen. A kiállítás az ott készült fotókat mutatja be.
KIÁLLÍTÓK:
Eifert János (fotóművész, a workshop vezetője)
Anda Eszter, Baán Katalin, Csorba Károly, Danis János, Fabó Katalin, Józsa Károly, Kőműves Kata, Olasz Ágnes, Szalai Sándor, dr. Sebestyén Ferenc, Sz. Kiss Márta, Szamosvári József, Rühl Gizella
ORKESZTIKA, tánc a természetben
„Kalaznói repülés” – fotókiállítás
KIÁLLÍTÓK: Eifert János (fotóművész, a workshop vezetője), Anda Eszter, Baán Katalin, Csorba Károly, Danis János, Fabó Katalin, Józsa Károly, Kőműves Kata,
Olasz Ágnes, Szalai Sándor, dr. Sebestyén Ferenc, Sz. Kiss Márta, Szamosvári József, Rühl Gizella
Tánc performance  – előadja a Magyar Mozdulatkórus;
Könyvbemutató: Fenyves Márk – dr. Dienes Valéria – dr. Dienes Gedeon: A Tánc reformja „a mozdulatművészet vonzásában”
Bemutatja a szerző: Fenyves Márk orkesztész;
A kalaznói workshopon készült film vetítése
A dr. Dienes Valéria által kidolgozott mozdulatrendszer – az orkesztika, a  mozdulatművészet – egy több mint 100 éves tradíciójú „tánchungarikum”.
Megtestesítője ma a táncszínpadokon a 20. jubileumi évadát ünneplő Magyar Mozdulatművészeti Társulat, amelynek vezetője Fenyves Márk és Pálosi István.
2015 nyarán Kalaznón, a Johann Lux Stallgalerie által szervezett workshop keretében a kiállítók fényképezni indultak  a Társulat és a Magyar Mozdulatkórus táncosaival,
hogy újra készüljenek táncos képek a természetben is  –  úgy, mint egykor régen. A kiállítás az ott készült fotókat mutatja be.
2016.11.28.-Benczúr-Ház-Orkesztika-könyvbemutató-Fabó-Kati_Sz-Kiss-Martha-felvétele 2016.11.28.-Benczúr-Ház-Kalaznói-repülés-fotókiállításon-Olasz-Ági-képeivel_Csorba-Károly-felvétele 2016.11.28.-Benczúr-Ház-Kalaznói-repülés-fotókiállításon-Józsa-Károly_Sz-Kiss-Martha-felvétele 2016.11.28.-Benczúr-Ház,-Kalaznói-repülés-kiállításon-Eifert-képelemez-01_Olasz-Ági-felvétele
2016.11.28.-Csorba-Károly_Olasz-Ági-felvétele 2016.11.28.-Benczúr-Ház-Orkesztika-könyvbemutatón-táncosok_Olasz-Ági-felvétele Olasz Ági, Sz. Kiss Martha, Csorba Károly és Eifert János felvételei

2016.11.28.-Benczúr-Ház-Kalaznói-repülés-kiállításon-Eifert-képelemez_Olasz-Ági-felvétele

Sz.-Kiss-Martha Szamosvári-József_Fenyves-Márk-repül

Csorba-Károly_Víz-alatt

Szamosvári-József_Kezek Olasz-Ági_A-test-és-a-lélek.01

Olasz-Ági_Anya-gyermekével Baán-Katalin_Úgy-sem-tudjuk-abbahagyni

Eifert-János_Kezek

Eifert_Kalaznói-mágus

MAGYAR SKÍZ ’56 – a Németh Család kiállítás-performansza. Győr, 2016. szeptember 16 – november 2.

2016.09.16.-Magyar-Skíz'-56,-Győr A (VOKE) ARANY JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ és a Fiesta Kortárs Művészeti Alapítvány (9021 Győr, Révai u. 5.)

S Z E R E T E T T E L M E G H Í V J A 2016. szeptember 16-án, pénteken 18 órára, Dr. Németh László fekete-fehér analóg fotóinak, Németh Balázs Kristóf animációs kisfilmjeinek, installációjának, Németh Zoltán Pál analóg és digitális fotográfiáinak, Németh Péter Mikola vizuális-költeményeinek bemutatójára.

Megnyitja: E I F E R T J Á N O S fotóművész  –

Közreműködik: I M R O M T U című Vers-koncertjével a MYKOLÁRIUM TRIÓ – Németh Zsófia Nóra (fuvola), Lazarus Stanislaw (doromb), Németh Balázs Kristóf (ütőhangszerek),  + a Költő.

A kiállítás kurátora: KÖPÖCZI RÓZSA művészettörténész

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Németh-Balázs-kristóf-videoinstallációjával-01 (Eifert János felvétele)

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Vendégkönyv (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Videoinstalláció (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Performansz-a-közönség-bevonásával-03 (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Performansz-a-közönség-bevonásával-02 (Eifert János felvétele)

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Performansz-a-közönség-bevonásával-01 (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Performansz-02 (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Performansz-01 (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Performansz,-a-közönség-bevonásával (Eifert János felvétele)

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Anya-gyermekével (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Németh-Zsófia-Nóra-mint-Angyal (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Németh-Zsófia-Nóra-és-Mikola (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Hegedűvirtuóz (Eifert János felvétele)

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Eifert-János-megnyitója_Kaproncai-Tamás-felvétele

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Németh-Balázs-Kristóf-videoinstallációja-Eifert-újraértelmezésével (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Németh-Balázs-Kristóf-videoinstallációja-Eifert-átértelmezésében (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Németh-Balázs-Kristóf-videoinstallációja-a-közönség-bevonásával-01 (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Németh-Balázs-Kristóf-videoinstallációja,-Eifert-újrafogalmazásában (Eifert János felvétele)

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Az-Angyal-és-a-Költő-Eifert-újraértelmezésében (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Lazarus-Stanislaw-dorombon-játszik (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Kislány-a-videoinstallációban (Eifert János felvétele) 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Készül-a-csoportkép (Eifert János felvétele)

Eifert János és Kaproncai Tamás felvételei

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Eifert-és-a-Horváth-család-a-kiállítók

MAGYAR SKÍZ  ’56

Széljegyzetek a Németh Család kiállítás-performanszához

„Nem szánom én az ostobát,
kinek üres a mennyek boltja:
ki méltó látni a csodát
az a csodát magában hordja.”

(Babits)

Babits Mihály: Babona, varázs című verse jellemezheti leginkább azt családi, össz-művészeti „vállalkozást”, amit a Németh Család: a Nagyapa, Dr. Németh László gyógyszerész, aki ma már dédnagyapa, s a gyermekei: Németh Péter Mikola, Németh Zoltán Pál és az unokák:Németh Zsófia Nóra és Németh Balázs Kristóf, valamint barátaik és alkotótársaik közreműködésével a szemünk láttára, a fülünk hallatára MAGYAR SKÍZ ’56 címmel elénk tártak.

Kezdjük talán a legelején. A Németh Család estében minden bizonnyal igaz lehet az a Hamvas Bélai megállapítás, hogy már jóval a születésünk előtti időkben eldőlt az, hogy kikkel, kivel is fogunk térben és időben, téridőben együtt élni, de akár csak lélegzetet venni is, itt ezen a földön. A történet, aneddig az emlékezetünk elér, a 20. század elején, a rimaszombati, gömöri palóc szép- illetve dédszülők életével kezdődik: Péter Apollóniával a költői lelkületű nagymamával, aki verseket is írt, olyan klasszikus ígéretű kezdő sorokat, mint például, idézem: „Évek-évek sok-sok évek, /Mért is hoztok öregséget?” kérdő mondata. És hát Németh Lajos nagyapával folytatódik, aki árvaságában született kvalitás érzékkel megáldott ember volt. S aki egy páratlan képzőművészeti gyűjteményt teremtett a két világháború között. Ebben a miliőben gyermeknek lenni, már eleve valamiféle művészi indíttatást jelenthetett.

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Kiállítók-és-közönségük (Eifert János felvétele) Dr. NÉMETH László (1928. 09.15. Rimaszombat) gyógyszerész.

Hazát a legritkább esetben cserél önszántából az ember. Németh László, aki 1928. szeptember 15-én Csehszlovákiában, Rimaszombatban született. Ifjúként élte meg a 20. század Európájában azt változást, hogy a szülőföld országot cserélt a feje fölött. A Trianon utáni első és második Bécsi döntés határokat módosító történelmi tényei ismertesek számunkra. Így lett Ő menekültként, vállalt sorsa szerint sárospataki diák, majd Magyarországon a gyógyszerészeti egyetem hallgatója, s végül magyar állampolgár. De hogy hogyan élhette meg lélekben ezeket a traumatikus változásokat az egyén, individuum, arról még ma is meglehetősen keveset tudunk, s azt talán a lehető legpontosabban a művészeti alkotásokban követhetjük, érhetjük tetten valóságosan is.  Az 1950-es évek elején kezdett fényképezni exakta varex  fényképezőgépével, saját maga dolgozta ki felvételeit, melyek a családi fényképalbumban rejtőzködtek eddig.

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Németh-Péter-Mikola,-a-költő (Eifert János felvétele) NÉMETH Péter MIKOLA (1953.07.15. Diósgyőr) Költő, performer, szerkesztő-rendező avantgárd poéziséről:

A MAGYAR SKÍZ ’56 című képverse, vizuális költeménye adja a kiállítás-performansz összegző, mélyen elgondolkodtató főcímét.

De miért is? Első asszociációjában azért, mert ebben a Triptichonban benne foglaltatik sorsosan az egész Németh Család 20. századi élettörténete, melynek cezúráját 1956-os forradalom és szabadságharc adja. A családfő a Hazáért és Szabadságért történt helytállása, a nemzet sorsát is meghatározó vállalása összefüggésben, amit aztán egy életre szólóan egzisztenciális megkülönböztetettség, megfigyelés és megaláztatás követett. Amit valahogy és valamiképp túl kellett élni.

A tarokkban, mint ismeretes a Skíz a „Jolly Joker”, ami „mindet helyettesít” és „mindent üt”.  Nem véletlenül kerültek tehát ezekre a tarokk kártyalapokra a költő VisszaSejtesít című kötetében sem, azok a költészeti jelek, amelyekből az evangélium ismeretében kiolvasható a családtörténet is: a Virágvasárnapok, a Fekete- és Fehérvasárnapok történetével a húsvéti ünnepkör liturgiájával az a performansz, amit itt is láthattunk. De ugyanakkor fontosak az évfordulók is, épp most az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója, ami alkalmat ad arra, hogy élő tanúkkal, forradalmárokkal együttesen ülhessük meg „A mélypont ünnepélyé”-t.

2016.09.16.-Eifert-hálószoba-a-terasz-felé 2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Eifert-bemutatja-Németh-Zoltán-Pált_Kaproncai-Tamás-felvétele NÉMETH Zoltán PÁL (1960.03.28. Eger) Fotográfus, aki érettségi után a Bp-en a Magyar Filmlaboratórium, Művelődési Minisztérium Filmigazgatóság Filmgyártás Felsőszakán végzett.  A két testvér közötti hét év különbség, ami már gondolkozás szempontjából generációváltásnak tekinthető, s ez a művészetekben jellemző módon irányváltásokkal is jár Zoltán és Mikola estében alig érzékelhető. A képek és versek, a versek és a képek nem illusztrációi egymásnak, hanem sokkal inkább a megélt valóságos világok leképezései, amelyek a lehető legszélesebb asszociációs terekben léleg(k)eznek, mozognak és érintkeznek is.

Így született meg 2006-ban NPM MYSTERIUM CARNALE / TESTTÉ VÁLT HITTITOK – Homage ’a Pilinszky János című verseskötete NZP Fotográfiáival, majd 2008-ban hasonló alapokon látott napvilágot a Napkút és a Magyar Műhely Kiadóknál NPM Válogatott és új verseinek, költészeti montázsainak, irodalmi és fotóművészeti performanszainak VISSZASEJTESÍT című kötete NZP fotográfiáival, valamint CSORBA Simon László grafikáival és közös performanszaikkal. Ez a két könyv is annak bizonyossága, hogy a Németh Testvérek alkotó ereje, a kozmikus egészben valami egészen kivételes összművészeti szimbiózisban létezik, ihletetten, egymás művészetét kiegészítve,

fel- és megerősítve. A most kiállított korai és új munkái is erre engednek következtetni. Közöttük a két nagyméretű poszter: A TEMPLOM FÜGGÖNYE, valamint a BARTAL-CORPUS a megerősítő kétsoros verses képaláírással: „Tánc a valóság élén./ Megfeszített karok ölelése.” Továbbá a TRIPTICHON, ami már a hagyományos alapokat elhagyva, egy egészen más, a fotoperformansz újabb lehetőségeinek irányában kísérletezik tovább.

2016.09.16.-Magyar-Skíz'56_Németh-Balázs-kristóf-videoinstallációjával (Eifert János felvétele) NÉMETH Balázs KRISTÓF (1990.03.14., Vác) mozgóképművész, animációs filmrendező, a Bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola oktatója, aki diploma kiállítását: 2014-ben, a Budapesti Metropolitan Egyetemen BŰRO – „A bürokrácia diszkrét bája” címmel rendezte a budapesti kArton Galériában, az Alkotmány utcában, az Országház tőszomszédságában alkotó-társaival együtt. Bátorság kellett ehhez is. Ennek egyik video installációja látható a kiállításon: „A bürokrácia oltára” címmel

Mysterium Carnale / TESTI – LELKI HITTITOK – William Shakespeare születése és halála napján Németh Zoltán Pál analóg fotográfiai kiállítása – Sigil Galéria és Kávézó, Nagymaros, 2016. április 23 –

2016.04.23.-Nagymaros-Eifert-kiállításmegnyitója (Németh András felvétele)

2016.04.23.-Murányi-Zoltán-SIGILgaléria-tulajdonosa (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Lazarus-Stanislaw-dorombon-játszik (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Teljes-átéléssel (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Németh-Péter-Mikola-és-a-Mykolárium-Trió (Photo: Eifert János)

Murányi Zoltán, a SIGIL Galéria és Kávézó tulajdonosa így köszöntötte a megjelenteket:

“Szeretettel üdvözlök mindenkit a Sigil Galériában Németh Zoltán Pál kiállításának megnyitóján.

Mai naptól Németh Zoltán Pál fotográfiái tekinthetők meg a megnyitót követően. Zoltán nem született, de évtizedek óta itt élő nagymarosi lakos. Nagymaros egy zárt közösség volt, az ide beköltözők mindig úgy érezték, hogy a település nem, vagy csak részben fogadta be őket. Ezt a tévhitet mindenképp szeretném cáfolni, egy zárt közösségben is szükség van tehetséges, másképp gondolkodó emberekre. Nagymarosnak fontos, hogy az értékes alkotóknak teret adjon, így ez esetben is örömmel adunk helyet a kiállításnak.

A mai világban a digitális technológia a fotográfia szerepét és mondanivalóját átírta, ma már a technológia eredményeképpen mindenki alkotásra képesnek gondolja magát. Ebben a zűrzavarban nagyon fontos, hogy legyenek igazi alkotók, akik utat mutatnak és irányt szabnak.

Ezt képviseli a kiállító művészen kívül  a kiállítást megnyitó Eifert János fotóművész, aki fotográfiái elkészítéséhez bejárta a világot, öröm, hogy ebbe a világba, ilyen formán Nagymaros is bekerül.  Munkái mellett rengeteg energiát áldoz tudása továbbadására, az oktatásra is. Kívánom, hogy ehhez a „nagyon komoly játék”-hoz energiái sokáig megmaradjanak.

A méltató szavak mellett verseivel közreműködik Németh Péter Mykola és az Aznap Kollégium is muzsikál Németh Zsófia, Lazarus Stanislaw és Németh Balázs Kristóf közreműködésével.

A megnyitóhoz és a műélvezethez jó szórakozást kívánok mindenkinek.”  (Murányi Zoltán)

2016.04.23.-Németh-Balázs-Kristóf-és-Németh-Zsófia-Nóra (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Laci-bácsi-a-Táltos (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Németh-Péter-Mikola-előad (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Németh-Balázs-Kristóf-dorombon-játszik (Photo: Eifert János)

2016.04.23.-Bálint-Zsombor-képzőművész (Eifert János felvétele) 2016.04.23.-Nagymaros, Eifert figyel másokra is (Németh Zoltán Pál felvétele) 2016.04.23.-Murányi-Zoltán-a-SIGILgaléria-tulajdonosa-köszönt (Photo: Eifert János)

2016.04.23.-Nagymaros-Németh-Péter-Mikola-verset-olvas-fel 2016.04.23.-Murányi-Zoltán-köszönt (Photo: Eifert János)

Mysterium Carnale / TESTI – LELKI HITTITOK
William Shakespeare születése és halála napján Németh Zoltán Pál analóg fotográfiai kiállítása, Németh Péter Mykola verseivel
Megnyitja: EIFERT JÁNOS fotóművész és a Mykolárium Trió – Németh Zsófia Nóra – Lazarus Stanislaw – Németh Balázs Kristóf közreműködésével.
2016. április 23. 18 óra. Sigil Galéria és Kávézó, Nagymaros, Váci út 21. (bejárat a magyar utca felől)

2016.04.23.-Murányi-Zoltán-köszönt (Photo: Eifert János)

Németh Zoltán Pál MYSTERIUM CARNALE / TESTTÉ VÁLT HITTITOK című kiállításának megnyitója “felütéssel”, vagyis zenével kezdődött, majd Shakespeare: A vihar c. színművéből a hárpia Ariel monológja hangzott el, Németh Zsófia Nóra előadásában. Ezután Eifert János kiállítás-megnyitója következett, amelyet a fotóművész képelemzéssel, a tárlat képeinek bemutatásával fűszerezett. Záróakkordként egy fél órás verskoncert következett, Németh Péter Mikola VISSZASEJTESÍT irodalmi szövegére építkezve, a Mykolárium Trió – Németh Zsófia Nóra, Lazarus Stanislaw és Németh Balázs Kristóf – közreműködésével.

2016.04.23.-Németh-Zsófia-Nóra-fuvolázik (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Németh-Zsófia-Nóra-felolvas (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Németh-Zoltán-egyik-művével-01 (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Nagymaros-Németh-Zoltán-Pál-kiállításmegnyitó-02 (Photo: Eifert János)

2016.04.23.-Nagymaros-Németh-Zoltán-Pál-kiállításmegnyitó-01 (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Nagymaros-Németh-Zoltán-egyik-műve-előtt (Photo: Eifert János) Németh Zoltán Pál, Németh András és Eifert János felvételei

2016.04.23.-Nagymaros_Németh-Zoltán-Pál-felvétele 2016.04.23.-Dr.-Németh-Lászlóné (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Bészabó-András-festőművész (Photo: Eifert János) 2016.04.23.-Nagymaros-Eifert-kiállításmegnyitója-01 (Németh Zoltán Pál felvétele)

“A tegnapi nagymarosi Sigil Galéria béli ünnepi kiállítás megnyitón, egy született érzékenyen szomorú művészlélek újjászületését ünnepelhettük: Németh Zoltán Pál fotográfusét. Az ott elhangzottak, de legfőképp EIFERT János fotóművész érző és értő, testvérségünkben is a lényegi összefüggéseket, a teremtő akaratot fényre hozó és elemző gondolatait az alábbi, harminc évvel ezelőtti írásommal kívánom most fel- és megerősíteni. Aminek az is az érdekessége , hogy Zoltán: 1986-ban, a Gödi Városház Galériában “REQUIEM AETERNAM” címmel rendezett kiállítására született az utolsó pillanatok szorításában, mikor is János valamilyen oknál fogva nem tudott jelen lenni a kiállításon. Csak most tudhattuk meg, hogy egy égből pottyant amerikai meghívást kapott éppen akkor, annak kellett tehát eleget tennie. Ám a legfontosabb talán mégis csak az, hogy azóta se tévesztettük szem elől egymást, s hogy az alapok tekintetében azóta is megmaradtak a közös nevezőink. Tegnap nem hogy csak szót értünk, de lélekben is egyek maradtunk bizonyos értelemben.

Köszönjük neked, János!

Az alábbi írásom is erről beszél.

Németh Péter Mikola: A DIÓFA HAJLÉKÁBAN
Testvéröcsémnek: Zoltán Pálnak

Emlékeim egyike ez a számtalanszor megismétlődő, gyermekkori. A belső szem fotográfiája, úgy lehet. Negatívján, több mint ötven esztendő távolából egy idillikus kert kora délutáni csendjének hangulata körvonalazódik, s abban, a Diófa árnyékában, mint szobor szeletei tájban, a fehérre festett ágy rácsokkal; benne egy újszülött karjait az égre tárva mozdulatlanul és hangtalan. A szeme nyitva már…
A most előhívott pozitívon látszólag semmi sem történik. De csak látszólag! Sorsunkból olvasva is, így látni. Mert ott és akkor valami olyasmi mehetett végbe: „ami egyedül a világ születéséhez fogható”. Egy néma csecsemő tekintete erejével, egész létezésével a külvilágra figyel, egy néma fa beszédére. „Olyan ez a fa, mint egy óriás dajka, első tanító. Csecsemő korunkban Ő oktat minket a világra, a létezés beszédére. És csak egy csecsemő figyelme lehet olyan erős, hogy ezt a beszédet meg is értse.”
Az első találkozások, rácsodálkozások, az első felismerések soha vissza nem térő pillanatai ezek. Születésnapok – a legbensőségesebbek. Azé a belső világé, amely életre tévedt egyszeriségünk gyönyörű bizonyossága, s ami nem más, mint a természet, a külvilág, a puszta tények szintézise a valóság szintjén; a megismételhetetlen az elmúlás szorításában. S ebben az átváltozásban finomodhat mibennünk a természeti, a Diófa is szellemivé, s múlhatja fölül önmagát az alkotásban: a zenében, a lírában, a fotográfiában és mindmegannyi más kifejezési formában. De ennek az átváltozásnak ára van. Fájdalma és minden terhe az alkotó elméé. „Mert mit is mond egy fa a csecsemőnek? Pontosan azt, ami kimondhatatlan. És ez a néma nyelv mégis létezik, sőt minden lehetséges beszéd közül a legerősebb. Arról szól, hogy a világ van. Ez az egyetlen hatalmas szó alkotja szótárát. Később a világ arról beszél majd, hogy ami van, miként és milyen formában létezik. Ez a beszéd már kimondható, tengernyi szóból és végtelen mondatból áll.
Ez a világ második nyelve, a felnőttkor beszéde.”
Ám a fák beszédét idővel elfeledjük. De nem egészen. „A felnőttkor gyakorlati nyelve olykor el-elnémul bennünk, – ha csak pillanatokra is – hogy visszatérjünk az első paradicsomi eszmélésünk” némaságához, hogy úgy láthassuk a világot, ahogy a Teremtő tenyerén fekszik, vállalva az: „ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK” keresztjét.
De miért is hívtam segítségül az itt idézetteket? Úgy érzékelem azért, mert ami megmagyarázhatatlanul egy, mélyen közös és testvéri ezekben az egymástól karnyújtásnyira lüktető kép- és verstestekben: az óriás dajkánkkal való végtelen párbeszédünk gyümölcse. Ő tanított mindkettőnket ott lent a kertben, a délutáni csendben: a világra, arra a beszédre, belső monológra: „ami a világ szüntelen keletkezésével érintkezik”.
Azóta azonban történt valami. Valami, ami csodát-tevőn hátborzongató ebben az egészben. A hajlék reménye szertefoszlott. Diófánkat kivágták. Talán azért – egy belső hang azt súgja: – legyen kihez méltón élnünk, szeretnünk és meghalni is – azt hiszem.” (Németh Péter Mykola)


(Az idézetek Pilinszky János Szög és olaj c. Könyvéből valók.)

2016.04.23.-Testi-lelki-Hittitok_Németh-Zoltán-Pál-fotókiállítása-N.P

Eifert János

„Ezek a lélek tárgyai költői megjelenítéssel, a csend fény-képei”

Németh Zoltán Pál XX. századi analóg fotógráfiáinak kiállításán

Csak a csendnek van mélysége,

mint a szeretetnek…”(Shakespeare)

Ahogy valaki Prospero hangján megszólalt a mai napon, 2016. április 23-án, szombaton William Shakespeare születése 400. évfordulóján, máris lélek közelben, emberközelben érezhetjük magunkat, kedves jelenlévők. Hiszen egy kiállítást meg kell nyitni, felütéssel, ha lehetséges. Ez a hagyomány, azóta létezik, mikor is a francia Tudományos és Művészeti Akadémia ülésén: 1839. augusztus 10-én, egy neves csillagász bejelentette: Louis-Jacques Mandé Daguerre találmányát, a dagerrotípiát. Akkor még csak sejtetni lehetett, hogy ez a tény a 19. század egyik legnagyobb felfedezése és találmánya. Nem sokkal később az első embert ábrázoló fotógráfia is elkészült az un. Bolevard du Temple.  A találmány bejelentését követően 3 – 4 hónapra rá nemcsak Párizsban, de Londonban, Budapesten és Nagyváradon, meg New Yorkban, és a világ más nagyvárosaiban is megjelentek a vándorfényképészek. És a korabeli emlékképekről jól felismerhető favázas szerkezetű kamerákkal készítették el az első felvételeket. Akkor még: 30–35 perc expozíciós időre kellett számítani. Annak, akit portrékészítés miatt lefényképeztek abban az időben, az minden bizonnyal látott már olyan kelléket, mint a csavarozható és állítható nyaktámasz, kartámasz. Ezek az elemek az portréalany kényelmét szolgálták, hogy viszonylag nyugalomban, mozdulatlanul kibírja a portré készítése alatt a hosszú expozíciós időt. A mai digitális kamerával egy pillanat műve egy portréfelvételnek az elkészítése. Igen, ez valamikor jóval időigényesebb volt, ráadásul, hogy peckesen beállíthassák a modellt, az illető ezért kapott egy kecses nyaktámaszt, és ráadásul még egy kartámaszt is, mert hiszen legalább 35 percet kellett állnia lehetőleg összeszedetten, harmonikusan a fényképész kamerája előtt.  Természetesen, étlen-szomjan, amit ma nem biztos, hogy kibírna mindenki csak azért, hogy életkép készüljön róla.

A fotográfia akkor még valóban egy forradalmi találmánynak számított. Érdekességképp említem, hogy az első felvételeket, a legelsőket inkább, úgy 1824–1826-ban készítette J. N. Niépce vidéki házának erkélyéről. A falu felé a kertet fotózta le, a templommal a háttérben. Csodálatos felvétel ez. És az az érdekessége, hogy a mai valóságában, ahogy patinásodott, oxidálódott a fény-kép, s ahogy a vegyi folyamatok azon tovább épültek, így ma már absztrakt képet láthatunk azon a felvételen. Érdemes rákeresni és megnézni, akár az interneten is. A fényképeknek, a fotográfiáknak számtalan elnevezése létezik a magyar nyelvben, szinte végtelen gazdagsággal tudjuk jellemezni ezt a művészi műveletet. Megérzésem szerint, egy mindennél fontosabb folyamatot indított el a fotográfia a 19. században, mégpedig azt, hogy az embert és a világot, az embert és a környezetét közelebb hozta egymáshoz. Itt arra is gondolhatunk, hogy szerintem az ember elidegeníthetetlenül a természet része. Vagyis, ha le kívánunk fényképezni valakit, vagy valamit, akkor előtte, ahogy ismerkedünk az alannyal, a tárggyal, ahogy tanulmányozzuk a lencsevégre érdemesnek tartott a környezetünket, a pillanat töredék része alatt először is a megfigyelés, a szellemi feldolgozás előzi meg az expozíciós gomb lenyomását. Ebben az értelemben a fotózás művelete valójában az emberi gondolkodásra, mindig és mindenkor, igen bölcsen hathatott, úgy gondolom. Ha az itt látható fotókkal, vizuális költeményekkel, Németh Zoltán Pál és Németh Péter Mykola műveivel, amit a testvérek TESTTÉ VÁLT HITTITOK címmel tárnak most elénk, szóval, ha ezekkel a kiállított opusokkal elkezdünk mélyebben foglalkozni, el kezdünk azokról elmélkedni, akkor bizony a fotóművészet besorolásai szerint, zavarba jövünk. Mert, hová is sorolhatnánk be ezeket a falon függő fekete-fehér és színes képeket?

A fotóművészet műfajai szempontjából elemezve, van közöttük álomkép, álarc- és maszkszerű portré is. S ha most elmélyülten elgondolkozunk a nagymarosi Sigil Galériaban kiállított műveken, akkor feltűnik az is, hogy természetesen az ember is megjelenik valamilyen formában ezeken a fényképeken. Ám, ezek a műremekek nem a hagyományosnak mondható ábrázolások. Ezek un. „léleklepedők”. Az egyik például a Torinói krisztusi lepel misztériumához köthető.  Ezek a képek itt, a transzcendenst értelmező ábrázolások. A barokk váci kálvária dombon készített, múlt századvégi hagyományos színes fotókról beszélek most. Ahogy az udvarról belépünk a galériába a fogadó térben fekete-fehérben máris láthatóak az olyan fotók, amelyek a „Koponyák helye” címmel egy elvonatkoztatott világba emelnek át bennünket.  Ugyanakkor, láthatunk itt hagyományos értelemben a tájkép kategóriájába sorolandó fotókat is. Mégis, egy nagy nemet írtam a jegyzetfüzetembe, mert ezek nem hagyományos tájképek, ezek a lélek tájai. A Németh Testvérek lelki tájainak felvételei, amelyek a fizikai valóságukban modern vizuális élményeket, témákat, mai gondolatokat közvetítenek a fotográfiák és vizuális költemények formavilágával. De még ha hagyományos értelemben vett csendéleteknek fogjuk is fel az itt látható fotókat, mert hogyha egy építészeti, vagy néprajzi szempontból fontos elemet, tárgyat lefényképezünk, akkor azt általában a csendélet kategóriájába szoktuk sorolni. Ezek a fotók ellenben egyáltalán nem hasonlíthatók a hagyományos csendéletekhez. Ezek a képek a lélek szubjektív tárgyai költői megjelenítéssel. Ezek a csend képei. Ezek a beszédes fotógráfiák, nem költői képzavar, amiről most beszélek: az élet képei is egyben. Hiszen ha a világ megismeréséhez, ahogy tudós emberek mondják, valójában három eszköz áll a világban rendelkezésünkre: a tudomány, a művészet és a hit, akkor egyértelműen állíthatjuk, hogy Németh Zoltán Pál képein, mindhárom állítás mintegy 1400 C fokon „rotyog”, lüktet, létezik. S ennek a hőfoknak fortyogó zuhatagában, ezek a művek a lélek szálain ötvöződnek. De ezeknek a műveknek fontos üzenetei nem a hétköznapi képolvasási módszerekkel értékelhetőek, érthetőek meg.  Azért nem, mert Zoltán kitalált valami olyat a fotóművészetben, ahogy már említettem is, a lélekképeket, amelyeket mind ezek után akár szabadalmaztatni is lehetne, mert ezek az ő találmányai. Ezen az úton-módon akkor a tájkép, a portré, a riportfotó mellé besoroljuk Németh Zoltán Pál lélekképeit is. És akkor, az ő munkáit máris művészettörténeti, fotótörténeti, vagy épp tudományos szempontból elemezni kívánnánk, s akkor rögtön közelebb hoznánk az ő szemléletének kulcsát is.  Mert, kezdjük a kiállítás főképével. Nézzük meg jól, ez az ember léptékű, fekete-fehér, grafikus megoldású fotó egy corpust ábrázol, címe egy két soros vers: „Tánc a valóság élén. / Megfeszített karok ölelése.” Ha hagyományos értelemben meg kellene fogalmazni: mitől is jó ez a fénykép, s elővenném a már említett fotólexikont, amit az 50-es években jelentettek meg, amiben a jó kép, a kiegyensúlyozott kompozíció fogalmát úgy jellemzik, hogy az éles, színhelyes, tónushelyes, stb.  Nos, ha erre a gyönyörű képre nézünk, akkor igencsak zavarban vagyunk, mert a lexikon szerinti elvárások egyetlenegy  pontjának sem felel  meg. De ugyanakkor, a mentségünkre szolgál az a felismerés, hogy a kortárs művészetekre nagyon is jellemző a műfaji határtalanság, az eszközök végtelen és egymásba fonódó használata, így Németh Zoltán Pál elfogadhatóan egy újfajta műformát tár elénk. És, ha az átellenben lévő képet is elemezzük, akkor képzeljük el magunkat úgy, mintha egy templom hajójában állnánk, és a másik oldali főfalon egy olyan képet látnánk, amiről rögtön az első ránézésre azonosíthatóan felismerhetjük a hitünk, a vallásunk, az emberségünk örökkévaló jeleit . „A templom függönye” című kép tárgya, témája egyértelműen erről beszél. Technikai kivitelezésében, eszközeiben viszont a lexikonban megállapítottakkal úgyszintén ellentétes, mert ugye ez se nem éles, se nem színhelyes, ráadásul nem is kiegyensúlyozott, hanem mindezzel ellentétben egy felzaklató, izgalmas és izgató kék tónusú nagyméretű fotót látunk magunk előtt. Térelhelyezéssel, fotográfiai szempontból zoom objektívvel, expozíció közben meghúzott módon készült a felvétel. Egyszerűen az agyunkban, lelkünkben olyan élesen jeleníti meg az evangéliumi mondanivalót, aminek közlésére csak ritka tehetséggel megáldott művész képes. A jelképek, a metaforák, a szimbólumok, a költői képek tág asszociációs rendszere jellemzi a látottakat:

itt szintén új fogalmakat kell bevezetnünk, hiszen hagyományos módon nem igazán férünk hozzá Németh Zoltán Pál „testi-lelki hittitkaihoz”.  A titkot megfejteni inkább a benyomásaink, az érzéseink, az intuícióink alapján, a költői képek kibontásával, megfejtésével lehetünk képesek. A költői megjelenítés valószínű, hogy itt nem ugyanaz, mint általában a lírai műfajokban, hiszen a családi hagyományok által, a génekben, a testvériségben a művészetek különféle kifejezési formái itt összeölelkeznek, egymásból eredeztethetőek, hiszen a költészet és a fotográfia, a versek és a versképek, a vizuális költészet és a lírai fotógráfiák ez esetben egy közös kozmikus világképben, közös szellemi naparendszerben, időnként közös síkokon együtt mozognak. Nem illusztrációi tehát egymásnak, hanem sokkal inkább egylényegűek, s ezáltal nagyon jól asszociálhatóak, értelmezhetőek. Továbbá nem véletlen az sem, épp az imént lehettünk tanúi annak, hogy milyen üde és szép előzménye van ennek a kiállításnak. A bevezető, a felvezető, vagy minek is nevezzük? Ez drámaian gyönyörű performansz sem véletlenül mára időzített, hiszen ma William Shakespeare születése és halála 400. évfordulóját ünnepeljük, így aktuálisan, A vihar című színművének egy rövid részletét  hallhattuk az imént apa és lánya előadásában. Ariel szerepében Németh Zsófia Nóra, Prospero szerepében Németh Péter Mykola párbeszédét, amit hatásosan, nagy lelki gazdagsággal adtak elő a szereplők. Ez az évforduló, ez az ünnep átlényegíti a kiállítást is. És mindez, ebben az estben, még véletlenül se ügyes és divatos PR fogás, hiszen érezhetően fontos, hogy szerzők már jóval korábban bevonták életükbe, együtt gondolkodásunkba William Shakespeare klasszikus szellemiségét. Így talán érthetőbben, tisztábban magyarázhatóak a kiállított művek is. Ezeket a képeket persze hagyományos módon nem szükséges magyarázni, még akkor sem, hogyha pausz-papírra nyomtatott képekkel szembesülve itt az ablakok előtt például, nem ismerünk fel azonnal, minden absztrakt, a valósággal nem törődő alakzatot. De ez rendjén is van így, hiszen a képi világ morzsái, a valóság didaktikus képei ezek elvonatkoztatva a képzőművészetre jellemző eszközhasználattal, és ami a legfontosabb, a szellemi magaslatok síkjára emelve. De miért is merem ezt állítani? Azért, mert Németh Zoltán Pál a fotográfus érzi és érti is a fototechnikai eszközök használatának módját, azt, amit nem föltétlenül Budapesten, a Práter utcai szakmunkásképző intézetben fotós szakmunkásként lehet megtanulni. És ez az ő szabadsága, ez Németh Zoltán Pál művészi kvalitása. A testi-lelki ok és okozati összefüggések keretet adnak az ő munkásságának, főképpen a leglényegesebb gondolatainak. Hiszen miként az emberi test keretet ad a léleknek, templom a test, test-templom, ugyanúgy a forró és ihletett mondanivalónak is meg kell találnia a saját, csak rá jellemző formáját. A művészi gondolat mindig és mindenkor formát keres, és talál is, ha lehetséges, ha valaki nagyon akarja. Ez a megállapítás művészetek minden területén, így természetesen a fotográfiára, és a költészetre és is érvényes. Kérdezhetnénk, hogy, ezek a fototechnikák, amik csodákat tesznek lehetővé, a képformálásnak nagyon is elegáns és különleges eszközhasználatával, miért csak kevesek számára adatik meg alkalmazásuk? A válasz nagyon egyszerű, azért mert a technika csak a formát, a keretet adja, a lényeg a tartalom, a lélek a kompozícióban rejtezkedik.  Valójában teljesen mindegy, hogy Kodak, Ilford, Orwo, vagy épp más filmes anyaggal dolgozunk-e. És hogy a színkivonatok készítésével, össze-applikálásával készültek-e ezek a fotók. Ha elmondanám, hogy miért mindegy, akkor bizonyára most elrohannánk haza, a fürdőszobát elsötétítenék, s vegyszeres tálakat a kád síkjába elhelyezett asztallapon, hozzá látnának a nagyításhoz és a híváshoz. Persze nem egészen, mert ahogy már mondtam is, a fotózáshoz kell az az érzékenység, ami iskolai szinten nem sajátítható el. Erre születni kell. És tehetség az Isten ajándéka.  Magyarázhatnám én itt továbbra is a képeket, és használhatnék bűvszavakat is akár, hogy a jelenlévő sokaságot elkápráztassam, de nincsen szükségünk erre. Az itt kiállított művek a puszta létükkel, a lelkületükkel már elve elkápráztatják Önöket. Ezennel közölném hivatalosan, hogy a kiállítás meg van nyitva. És ezt a nagyszerű tehetséges embert, Németh Zoltán Pál fotóművészt pedig ünnepeljük, mert ez a kiállítás a világban való súlyos jelenlétre vall, s egy örömünnep kezdetét jelzi.

Ahogy most az arcokat nézem, a tekinteteket végig kutattam, ösztönös, fotográfus reflex-szel fényképeztem is, nem hiszem, hogy sokan lennénk azok, akik ne éreznék meg a képeid szépségét, kedves Zoltán. Hiszen a varázsuk éppen abban van, hogy általuk, bennük, nem a megfogható valóságot látjuk, nem az Erzsébet hidat, nem a Visegrádi fellegvárat mondjuk, s nem is egy gyönyörű építészeti csodát, vagy ehhez hasonló szokványos témákat, amiket persze meg kell örökíteni, hanem igen is a te műveid a lélek magasába emelnek, oda, abba a régióba, ahol már lényegesebb gondolatok olvashatók ki a fényképeidből. Tanuljuk meg hát a képekben olvasni, ezt persze könyvekből megtanulni nem lehet, hanem csakis éber figyelemmel, az legbelülről, a lelkünkből fog menni. Irodalommal, Shakespeare A vihar című színművének egy részletével indítottunk. Ez a varázs most folytatódik  Németh Péter Mykola: Mysterium carnale című vers-koncertjével, közreműködik a Mykolárium Trió: Németh Zsófia Nóra fuvolán fuvolán (vers mondás) – Lazarus  Stanislaw dorombon – Németh Balázs Kristóf ütőhangszereken és a Szerző. Nyitott füleket és nyitott szemeket, és még inkább megnyíló lelket kívánok minden kedves jelenlévőnek.

Eifert János

(Elhangzott: Nagymaroson, a Sigil Galérában 2016. április 23-án, szombaton 18 órakor rendezett – Németh Zoltán Pál XX. századi analóg fotógráfiáinak kiállításán, annak megnyitóján.)

„Ezek a lélek tárgyai költői megjelenítéssel, a csend fény-képei”
Németh Zoltán Pál XX. századi analóg fotógráfiáinak kiállításán
„Csak a csendnek van mélysége,
mint a szeretetnek…”(Shakespeare)
“Ahogy valaki Prospero hangján megszólalt a mai napon, 2016. április 23-án, szombaton William Shakespeare születése 400. évfordulóján, máris lélek közelben, emberközelben érezhetjük magunkat, kedves jelenlévők. Hiszen egy kiállítást meg kell nyitni, felütéssel, ha lehetséges. Ez a hagyomány, azóta létezik, mikor is a francia Tudományos és Művészeti Akadémia ülésén: 1839. augusztus 10-én, egy neves csillagász bejelentette: Louis-Jacques Mandé Daguerre találmányát, a dagerrotípiát. Akkor még csak sejtetni lehetett, hogy ez a tény a 19. század egyik legnagyobb felfedezése és találmánya. Nem sokkal később az első embert ábrázoló fotógráfia is elkészült az un. Bolevard du Temple.  A találmány bejelentését követően 3 – 4 hónapra rá nemcsak Párizsban, de Londonban, Budapesten és Nagyváradon, meg New Yorkban, és a világ más nagyvárosaiban is megjelentek a vándorfényképészek. És a korabeli emlékképekről jól felismerhető favázas szerkezetű kamerákkal készítették el az első felvételeket. Akkor még: 30–35 perc expozíciós időre kellett számítani. Annak, akit portrékészítés miatt lefényképeztek abban az időben, az minden bizonnyal látott már olyan kelléket, mint a csavarozható és állítható nyaktámasz, kartámasz. Ezek az elemek az portréalany kényelmét szolgálták, hogy viszonylag nyugalomban, mozdulatlanul kibírja a portré készítése alatt az expozíciós időt. A mai digitális kamerával egy pillanat műve egy portréfelvételnek az elkészítése. Igen, ez valamikor jóval időigényesebb volt, ráadásul, hogy peckesen beállíthassák a modellt, az illető ezért kapott egy kecses nyaktámaszt, és ráadásul még egy kartámaszt is, mert hiszen legalább 35 percet kellett állnia lehetőleg összeszedetten, harmonikusan a fényképész kamerája előtt.  Természetesen, étlen-szomjan, amit ma nem biztos, hogy kibírna mindenki csak azért, hogy életkép készüljön róla.
A fotográfia akkor még valóban egy forradalmi találmánynak számított. Érdekességképp említem, hogy az első felvételeket, a legelsőket inkább, úgy 1824–1826-ban készítette Niépce vidéki házának erkélyéről. A falu felé a kertet fotózta le, a templommal a háttérben. Csodálatos felvétel ez. És az az érdekessége, hogy a mai valóságában, ahogy patinásodott, oxidálódott a fény-kép, s ahogy a vegyi folyamatok azon tovább épültek, így ma már absztrakt képet láthatunk azon a felvételen. Érdemes rákeresni és megnézni, akár az interneten is. A fényképeknek, a fotográfiáknak számtalan elnevezése létezik a magyar nyelvben, szinte végtelen gazdagsággal tudjuk jellemezni ezt a művészi műveletet. Megérzésem szerint, egy mindennél fontosabb folyamatot indított el a fotográfia a 19. században, mégpedig azt, hogy az embert és a világot, az embert és a környezetét közelebb hozta egymáshoz. Itt arra is gondolhatunk, hogy szerintem az ember elidegeníthetetlenül a természet része. Vagyis, ha le kívánunk fényképezni valakit, vagy valamit, akkor előtte, ahogy ismerkedünk az alannyal, a tárggyal, ahogy tanulmányozzuk a lencsevégre érdemesnek tartott a környezetünket, a pillanat töredék része alatt először is a megfigyelés, a szellemi feldolgozás előzi meg az expozíciós gomb lenyomását. Ebben az értelemben a fotózás művelete valójában az emberi gondolkodásra, mindig és mindenkor, igen bölcsen hathatott, úgy gondolom. Ha az itt látható fotókkal, vizuális költeményekkel, Németh Zoltán Pál és Németh Péter Mykola műveivel, amit a testvérek TESTTÉ VÁLT HITTITOK címmel tárnak most elénk, szóval, ha ezekkel a kiállított opusokkal elkezdünk mélyebben foglalkozni, el kezdünk azokról elmélkedni, akkor bizony a fotóművészet besorolásai szerint, zavarba jövünk. Mert, hová is sorolhatnánk be ezeket a falon függő fekete-fehér és színes képeket?
A fotóművészet műfajai szempontjából elemezve, van közöttük álomkép, álarc- és maszkszerű portré is. S ha most elmélyülten elgondolkozunk a nagymarosi Sigil Galériaban kiállított műveken, akkor feltűnik az is, hogy természetesen az ember is megjelenik valamilyen formában ezeken a fényképeken. Ám, ezek a műremekek nem a hagyományosnak mondható ábrázolások. Ezek un. „léleklepedők”. Az egyik például a Torinói krisztusi lepel misztériumához köthető.  Ezek a képek itt, a transzcendenst értelmező ábrázolások. A barokk váci kálvária dombon készített, múlt századvégi hagyományos színes fotókról beszélek most. Ahogy az udvarról belépünk a galériába a fogadó térben fekete-fehérben máris láthatóak az olyan fotók, amelyek a „Koponyák helye” címmel egy elvonatkoztatott világba emelnek át bennünket.  Ugyanakkor, láthatunk itt hagyományos értelemben a tájkép kategóriájába sorolandó fotókat is. Mégis, egy nagy nemet írtam a jegyzetfüzetembe, mert ezek nem hagyományos tájképek, ezek a lélek tájai. A Németh Testvérek lelki tájainak felvételei, amelyek a fizikai valóságukban modern vizuális élményeket, témákat, mai gondolatokat közvetítenek a fotográfiák és vizuális költemények formavilágával. De még ha hagyományos értelemben vett csendéleteknek fogjuk is fel az itt látható fotókat, mert hogyha egy építészeti, vagy néprajzi szempontból fontos elemet, tárgyat lefényképezünk, akkor azt általában a csendélet kategóriájába szoktuk sorolni. Ezek a fotók ellenben egyáltalán nem hasonlíthatók a hagyományos csendéletekhez. Ezek a képek a lélek szubjektív tárgyai költői megjelenítéssel. Ezek a csend képei. Ezek a beszédes fotógráfiák, nem költői képzavar, amiről most beszélek: az élet képei is egyben. Hiszen ha a világ megismeréséhez, ahogy tudós emberek mondják, valójában három eszköz áll a világban rendelkezésünkre: a tudomány, a művészet és a hit, akkor egyértelműen állíthatjuk, hogy Németh Zoltán Pál képein, mindhárom állítás mintegy 1400 C fokon „rotyog”, lüktet, létezik. S ennek a hőfoknak fortyogó zuhatagában, ezek a művek a lélek szálain ötvöződnek. De ezeknek a műveknek fontos üzenetei nem a hétköznapi képolvasási módszerekkel értékelhetőek, érthetőek meg.  Azért nem, mert Zoltán kitalált valami olyat a fotóművészetben, ahogy már említettem is, a lélekképeket, amelyeket mind ezek után akár szabadalmaztatni is lehetne, mert ezek az ő találmányai. Ezen az úton-módon akkor a tájkép, a portré, a riportfotó mellé besoroljuk Németh Zoltán Pál lélekképeit is. És akkor, az ő munkáit máris művészettörténeti, fotótörténeti, vagy épp tudományos szempontból elemezni kívánnánk, s akkor rögtön közelebb hoznánk az ő szemléletének kulcsát is.  Mert, kezdjük a kiállítás főképével. Nézzük meg jól, ez az ember léptékű, fekete-fehér, grafikus megoldású fotó egy corpust ábrázol, címe egy két soros vers: „Tánc a valóság élén. / Megfeszített karok ölelése.” Ha hagyományos értelemben meg kellene fogalmazni: mitől is jó ez a fénykép, s elővenném a már említett fotólexikont, amit az 50-es években jelentettek meg, amiben a jó kép, a kiegyensúlyozott kompozíció fogalmát úgy jellemzik, hogy az éles, színhelyes, tónushelyes, stb.  Nos, ha erre a gyönyörű képre nézünk, akkor igencsak zavarban vagyunk, mert a lexikon szerinti elvárások egyetlenegy  pontjának sem felel  meg. De ugyanakkor, a mentségünkre szolgál az a felismerés, hogy a kortárs művészetekre nagyon is jellemző a műfaji határtalanság, az eszközök végtelen és egymásba fonódó használata, így Németh Zoltán Pál elfogadhatóan egy újfajta műformát tár elénk. És, ha az átellenben lévő képet is elemezzük, akkor képzeljük el magunkat úgy, mintha egy templom hajójában állnánk, és a másik oldali főfalon egy olyan képet látnánk, amiről rögtön az első ránézésre azonosíthatóan felismerhetjük a hitünk, a vallásunk, az emberségünk örökkévaló jeleit . „A templom függönye” című kép tárgya, témája egyértelműen erről beszél. Technikai kivitelezésében, eszközeiben viszont a lexikonban megállapítottakkal úgyszintén ellentétes, mert ugye ez se nem éles, se nem színhelyes, ráadásul nem is kiegyensúlyozott, hanem mindezzel ellentétben egy felzaklató, izgalmas és izgató kék tónusú nagyméretű fotót látunk magunk előtt. Térelhelyezéssel, fotográfiai szempontból zoom objektívvel, expozíció közben meghúzott módon készült a felvétel. Egyszerűen az agyunkban, lelkünkben olyan élesen jeleníti meg az evangéliumi mondanivalót, aminek közlésére csak ritka tehetséggel megáldott művész képes. A jelképek, a metaforák, a szimbólumok, a költői képek tág asszociációs rendszere jellemzi a látottakat:
itt szintén új fogalmakat kell bevezetnünk, hiszen hagyományos módon nem igazán férünk hozzá Németh Zoltán Pál „testi-lelki hittitkaihoz”.  A titkot megfejteni inkább a benyomásaink, az érzéseink, az intuícióink alapján, a költői képek kibontásával, megfejtésével lehetünk képesek. A költői megjelenítés valószínű, hogy itt nem ugyanaz, mint általában a lírai műfajokban, hiszen a családi hagyományok által, a génekben, a testvériségben a művészetek különféle kifejezési formái itt összeölelkeznek, egymásból eredeztethetőek, hiszen a költészet és a fotográfia, a versek és a versképek, a vizuális költészet és a lírai fotógráfiák ez esetben egy közös kozmikus világképben, közös szellemi naparendszerben, időnként közös síkokon együtt mozognak. Nem illusztrációi tehát egymásnak, hanem sokkal inkább egylényegűek, s ezáltal nagyon jól asszociálhatóak, értelmezhetőek. Továbbá nem véletlen az sem, épp az imént lehettünk tanúi annak, hogy milyen üde és szép előzménye van ennek a kiállításnak. A bevezető, a felvezető, vagy minek is nevezzük? Ez drámaian gyönyörű performansz sem véletlenül mára időzített, hiszen ma William Shakespeare születése és halála 400. évfordulóját ünnepeljük, így aktuálisan,  A vihar című színművének egy rövid részletét  hallhattuk az imént apa és lánya előadásában. Ariel szerepében Németh Zsófia Nóra, Prospero szerepében Németh Péter Mykola párbeszédét, amit hatásosan, nagy lelki gazdagsággal adtak elő a szereplők. Ez az évforduló, ez az ünnep átlényegíti a kiállítást is. És mindez, ebben az estben, még véletlenül se ügyes és divatos PR fogás, hiszen érezhetően fontos, hogy szerzők már jóval korábban bevonták életükbe, együtt gondolkodásunkba William Shakespeare klasszikus szellemiségét. Így talán érthetőbben, tisztábban magyarázhatóak a kiállított művek is. Ezeket a képeket persze hagyományos módon nem szükséges magyarázni, még akkor sem, hogyha pausz-papírra nyomtatott képekkel szembesülve itt az ablakok előtt például, nem ismerünk fel azonnal, minden absztrakt, a valósággal nem törődő alakzatot. De ez rendjén is van így, hiszen a képi világ morzsái, a valóság didaktikus képei ezek elvonatkoztatva a képzőművészetre jellemző eszközhasználattal, és ami a legfontosabb, a szellemi magaslatok síkjára emelve. De miért is merem ezt állítani? Azért, mert Németh Zoltán Pál a fotográfus érzi és érti is a fototechnikai eszközök használatának módját, azt, amit nem föltétlenül Budapesten, a Práter utcai szakmunkásképző intézetben fotós szakmunkásként lehet megtanulni. És ez az ő szabadsága, ez Németh Zoltán Pál művészi kvalitása. A testi-lelki ok és okozati összefüggések keretet adnak az ő munkásságának, főképpen a leglényegesebb gondolatainak. Hiszen miként az emberi test keretet ad a léleknek, templom a test, test-templom, ugyanúgy a forró és ihletett mondanivalónak is meg kell találnia a saját, csak rá jellemző formáját. A művészi gondolat mindig és mindenkor formát keres, és talál is, ha lehetséges, ha valaki nagyon akarja. Ez a megállapítás művészetek minden területén, így természetesen a fotográfiára, és a költészetre és is érvényes. Kérdezhetnénk, hogy, ezek a fototechnikák, amik csodákat tesznek lehetővé, a képformálásnak nagyon is elegáns és különleges eszközhasználatával, miért csak kevesek számára adatik meg alkalmazásuk? A válasz nagyon egyszerű, azért mert a technika csak a formát, a keretet adja, a lényeg a tartalom, a lélek a kompozícióban rejtezkedik.  Valójában teljesen mindegy, hogy Kodak, Ilford, Orwo, vagy épp más filmes anyaggal dolgozunk-e. És hogy a színkivonatok készítésével, össze-applikálásával készültek-e ezek a fotók. Ha elmondanám, hogy miért mindegy, akkor bizonyára most elrohannánk haza, a fürdőszobát elsötétítenék, s vegyszeres tálakat a kád síkjába elhelyezett asztallapon, hozzá látnának a nagyításhoz és a híváshoz. Persze nem egészen, mert ahogy már mondtam is, a fotózáshoz kell az az érzékenység, ami iskolai szinten nem sajátítható el. Erre születni kell. És tehetség az Isten ajándéka.  Magyarázhatnám én itt továbbra is a képeket, és használhatnék bűvszavakat is akár, hogy a jelenlévő sokaságot elkápráztassam, de nincsen szükségünk erre. Az itt kiállított művek a puszta létükkel, a lelkületükkel már elve elkápráztatják Önöket. Ezennel közölném hivatalosan, hogy a kiállítás meg van nyitva. És ezt a nagyszerű tehetséges embert, Németh Zoltán Pál fotóművészt pedig ünnepeljük, mert ez a kiállítás a világban való súlyos jelenlétre vall, s egy örömünnep kezdetét jelzi.
Ahogy most az arcokat nézem, a tekinteteket végig kutattam, ösztönös, fotográfus reflex-szel fényképeztem is, nem hiszem, hogy sokan lennénk azok, akik ne éreznék meg a képeid szépségét, kedves Zoltán. Hiszen a varázsuk éppen abban van, hogy általuk, bennük, nem a megfogható valóságot látjuk, nem az Erzsébet hidat, nem a Visegrádi fellegvárat mondjuk, s nem is egy gyönyörű építészeti csodát, vagy ehhez hasonló szokványos témákat, amiket persze meg kell örökíteni, hanem igen is a te műveid a lélek magasába emelnek, oda, abba a régióba, ahol már lényegesebb gondolatok olvashatók ki a fényképeidből. Tanuljuk meg hát a képekben olvasni, ezt persze könyvekből megtanulni nem lehet, hanem csakis éber figyelemmel, az legbelülről, a lelkünkből fog menni. Irodalommal, Shakespeare A vihar című színművének egy részletével indítottunk. Ez a varázs most folytatódik  Németh Péter Mykola: Mysterium carnale című vers-koncertjével, közreműködik a Mykolárium Trió: Németh Zsófia Nóra fuvolán fuvolán (vers mondás) – Lazarus  Stanislaw dorombon – Németh Balázs Kristóf ütőhangszereken és a Szerző. Nyitott füleket és nyitott szemeket, és még inkább megnyíló lelket kívánok minden kedves jelenlévőnek.” (Eifert János)
(Elhangzott: Nagymaroson, a Sigil Galérában 2016. április 23-án, szombaton 18 órakor rendezett – Németh Zoltán Pál XX. századi analóg fotográfiáinak kiállításán, annak megnyitóján

Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a Nemzet művésze. Budapest, december 2.

Juhász Ferenc költő, 2012 (Eifert János felvétele) Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a Nemzet művésze.

A költő otthonában, lányai és felesége körében halt meg szerda éjjel, kevéssel éjfél előtt. “Együtt voltunk a végén, és szerintem neki ez volt a legfontosabb, hogy a családja körében legyen. Abban a szerető közegben halt meg, amiben egész életében élt, ami az irodalmon kívül a legfontosabb volt a számára” – mondta Juhász Anna. Felidézte, hogy állapota miatt édesapja már egy ideje nem nagyon beszélt, de a halála előtti napon megszólalt, csak annyit mondott: Tóth Árpád. “Annyira elképesztő dolog, hogy egy embernek akiben már alig van élet, akkor is az jár a fejében ami ő volt: a költészet. Különleges kegyelmi állapot, hogy ez megadatott neki” – tette hozzá.

Juhász Ferenc indulását, egész pályáját és életművét határhelyzetek formálták. Költő-forradalmát Juhász Ferenc 1954-es Dózsa-eposzában, A tékozló országban kezdte el, amely nemcsak a szocialista rendszer önelégültségét provokálta, hanem az irodalmi közízlést is. Nemcsak faluja kétnemzetiségű, hanem családja is félig magyar, félig sváb származású. Indulása a második világháborút követő koalíciós időkre esett, költőként egy történelmi korforduló szülötte. Versei csak rövid ideig kapcsolódnak az örökölt népies eszményekhez, 1954 óta olyan egyéni alkotói világot alakít ki, amely a neoavantgárd kereteit ugyanúgy szétfeszíti, mint a posztmodern irodalmi poétikáját. Szociológiai képlete is határhelyzetre utal: a szegénységből emelkedett fel, de nem elégedett meg a maga szűkebb világának kifejezésével, hanem emancipációra vágyott, amelynek záloga – egész életműve tanúsága szerint – az egyetemesség és kozmikus látás.

Juhász Ferenc 1928. augusztus 16-án született Bián, egy magyar–sváb faluban. Apja kőműves, 1950. február 20-án halt meg tüdővészben, anyjának cseléd- és napszámos sors jutott. Testvére Juhász Gyula (1930–1993) történész. 1946-ban beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetemre, magyar–szanszkrit szakra. 1947-ben gyári munkás a Francia–Magyar Pamutipari Műveknél, majd 1948 augusztusában a budapesti József Attila Népi Kollégium tagja, s 1948 őszétől folytathatja egyetemi tanulmányait. Az egyetemet az első félévi vizsgák után abbahagyja. Felesége szüleit 1948-ban kulákká nyilvánítják, apósa a szegedi Csillag Börtönbe kerül, s ott raboskodik 1955-ig.

1950-ben A Sántha család című könyvéért József Attila-díjban részesül, 1951-ben Apám című verséért megkapja a Kossuth-díj ezüst fokozatát. Ezután költészete tartós támadások tárgya lesz, s írókongresszusi felszólalása miatt is vádolják (1951). Egyidejűleg családi életét is súlyos bajok kísérik. Az irodalmi élet konfliktusai és a magánélet tragédiái azonban sikerrel keverednek mind a társadalmi életben, mind pedig az alkotásban. 1952-ben részt vesz a második békekongresszuson Bécsben, ahol többek között Sartre-ral és Aragonnal találkozik.
1954-ben megjelenik korszakos eposza, a Tékozló ország. 1955–56-ban a Bodnár György és Simon István szerkesztette Új Hang vezető költője lesz, olyan versekkel jelentkezik, mint a Szarvassá változott fiú – Szarvas-ének címen. 1956 forradalmát és annak leverését Budapesten éli át. 1957-től egyre mélyebb depresszióba süllyed, s kórházba kerül.

1956 után első új kötetének (Harc a fehér báránnyal) a megjelenését 1965-ig nem engedélyezik, s a benne lévő egyik vers – József Attila sírja – újra heves támadásokat vált ki vele szemben. 1965 után azonban minden kötete időben megjelenik a Szépirodalmi Könyvkiadónál, s 1978 és 1980 között összes verseinek gyűjteménye is kiadásra kerül (Juhász Ferenc művei – 1. Versek és époszok, 2. Époszok és versek, 3. Versprózák). 1960-ban angol nyelven is megjelenik egy-egy versgyűjteménye: először a Penguin Kiadó publikál egy kötetet, melyben Weöres Sándorral együtt szerepel. Majd az Oxford Kiadó teszi közzé válogatott verseit Duczynska Ilona és Kenneth McRobbie fordításában. Ezek mellett verseskönyvei jelennek meg németül (Suhrkamp), finnül, svédül, lengyelül, litvánul, héberül, olaszul, franciául, bolgárul és szerbül. Megkapja a Művészeti Alap Nagydíját. 1993-ban a Strugai Arany Koszorú átadásakor egy kétnyelvű (magyar–macedón) verseskönyve is megjelenik Pascal Gilevski fordításában és tanulmányával.
1963-ban bekapcsolódik az Új Írás című folyóirat szerkesztésébe, melynek 1974-től 1991-ig főszerkesztője. 1975–1976-ban Nobel-díjra terjesztik elő. 1971-ben megkapja a Radnóti Miklós-díj fődíját, s 1973-ban újra Kossuth-díjban részesítik (arany fokozat). Tulajdonosa a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. 2015-ben a Nemzet Művésze kitüntetésben részesül.

Forrás: MTI / PIM – DIA

Orosz István könyvei a Pesti Vigadóban. Budapest, 2015. november 4.

2015.11.04.-Pesti Vigadó, Orosz István verseiből olvas fel (Eifert János felvétele)

Orosz István könyvét dedikálja a Pesti Vigadóban, 2015.11.04. (Eifert János felvétele) Orosz-István-Shakespeare 2d Orosz István versei és regényei születéséről beszélgetett Ács Margit íróval Eifert János felvételei

Orosz-István_terasz-tiara-2 Orosz István könyvei a Pesti Vigadóban, 2015.11.04. (Eifert János felvétele) Orosz-István_labirintfej 1 Orosz István könyvei a Pesti Vigadóban, 2015.11.04. (Eifert János felvétele)

Orosz István könyvei a Pesti Vigadóban, 2015.11.04. (Eifert János felvétele) Orosz-István_hiany-4-d 2015.11.04. Orosz István könyvei a Pesti Vigadóban -Jankovics Marcell, Haris László, Orosz István (Eifert János felvétele) Orosz-István_eye-2

Orosz-István_Árnyekrajzoló 2015.11.04.-Vigadó-Orosz-István-könyvbemutató-közönsége (Eifert János felvétele) Orosz_Istvan_Hommage-á-Toulouse-Lautrec-plakát 2015.11.04.-Vigadó-Orosz-István-könyvbemutató-közönsége-02 (Eifert János felvétele)

Orosz-Istvan_Továrisi-konyecOrosz-István_Decameron Orosz István – az í ró

Orosz István versei és regényei születéséről beszélgetett Ács Margit íróval. A követ és a fáraó című esszéregényét Illyés Mária művészettörténész, a Sakkparti a szigeten című, legújabb könyvét Babus Antal, az MTA Kézirattár osztályvezetője ismertette. Az esten Orosz István felolvasott műveiből.

A Kossuth-díjas grafikusművész írói munkássága az évek során fölé nőtt annak, hogy alkotói kitérőnek tekinthessük: egy jelentős írói mű formálódott ki a verseskötetekből, a regényes művészeti esszékből (A követ és a fáraó, 2011) és legutóbbi, fikciót és dokumentumot vegyítő, a Gorkij villájában, Lenin és Brodszkij között lezajlott nevezetes sakkparti titkos hátterét feltáró történelmi regényében (Sakkparti a szigeten, 2015).

Szervező: Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata

Időpont: 2015. november 4., szerda, 17 óra, Helyszín: Pesti Vigadó, Makovecz terem (1051 Budapest, Vigadó tér 2., IV. emelet)