János Eifert - Photographer

Archive for the 'Sajtó / Presse' Category

Megvédte címét a Kanizsa Fotóklub – ZAOL, Zala megyei Hírportál, 2022. augusztus 25.

https://www.zaol.hu/helyi-kultura/2022/08/megvedte-cimet-a-kanizsa-fotoklub?utm_source=facebook&fbclid=IwAR2LtIGBZyj2p47bPxqhsMSohLgnIyzlqORSPVuS7ePGEXOz12Xxh8sUANo

Ismét aranyérem

Megvédte címét a Kanizsa Fotóklub

Az idei országos XXXIX. Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) Szalon versenyében a Kanizsa Fotóklub a tavalyihoz hasonlóan aranyérmet nyert, s magánál tartotta a vándorserleget.

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségét (MAFOSZ) 1983-ban Szolnokon alapította meg 33 fotóművészeti alkotócsoport. Napjainkban közel száz tagszervezetében 2000 különböző életkorú, foglalkozású autonóm alkotó tevékenykedik. Az ország jelenleg egyetlen olyan szervezete, amely közösségi fotóművészeti tevékenységet folytat, tagszervezeteiben tevékenykedő fotósok széles köre egymástól is sokat tanulhat, ahol a kreatív módon alkotni akaró fényképészek társakra találhatnak.

A szakmai szervezet az idén is meghirdette országos versenyét, melyre 44 klub közel 1000 fotóval nevezett. A kanizsaiak vezetője, Varga Szilárd „Szilu” elmondta: a szövetség alapító tagjaiként a 66 éves klub minden évben nevez a rangos viadalra. Az elmúlt időszakban mindig a legjobb öt között végeztek, ám azzal, hogy tavaly megszerezték az aranyérmet, elindultak egy úton.

Az első helyezett csapat tagjai: Kovács Krisztián, Olasz Ágnes, Szabó Zsolt, dr. Simán László, Ujhelyi Zsolt, Eifert János és Tollár Eszter.

A Kanizsa Fotóklub válogatott fényképeiből augusztus 29-én (hétfő) 18 órakor nyílik kiállítás a HSMK-ban. A Magyar Fotográfia napja alkalmából ezúttal Tollár Eszter és Varga Szilárd az elmúlt tíz év fotóit veszi egy csokorba „X+X” című ingyenesen látogatható tárlatán.

BENEDEK BÁLINT

ZAOL

Zala megyei Hírportál, 2022. augusztus 25.

Vajda György: Látni és láttatni a valóság és képzelet határán – Népújság, Marosvásárhely, 2022. augusztus 23.

.

Népújság, Marosvásárhely, 2022. augusztus 23., kedd

Látni és láttatni a valóság és képzelet határán

Eifert János fotóművész kiállítása Marosvásárhelyen

Nem túlzás azt állítani, hogy a marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub vendégeként Magyarország – és nem csak – egyik legismertebb fotóművésze állította ki munkáit. Eifert János Ars poetica c. kiállítását Nagy Lajos fotóművész nyitotta meg, miután Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke köszöntötte a vendéget. Az alkotó igazi fotóművészeti leckét tartott, szinte mindegyik munkáról beszélt, elárulta elkészítésének titkát és azt az üzenetet, amelyet a fényíró „megrajzolt”. A tárlaton különlegesen érdekesek az aktfotók, a triptichonok és a szokványostól eltérő módon – nem szabványkeretben, óriásmolinón – tálalt felvételek és sok más. 

Nem véletlenül áll Eifert János fotóművészetének középpontjában az emberi (női) test, hiszen 1960 és 1977 között a Honvéd Együttes hivatásos táncosa volt, és itt a testábrázolás mozgásformái jelennek meg. A táncművészettel felhagyva is közel maradt a témához, hiszen számtalan alkotása nemcsak a test szépségét, eleganciáját fejezi ki, hanem – amint a marosvásárhelyi tárlaton is elmondta – absztrakt érzéseket – mint az öröm, a szomorúság – is megörökített, a Szűcsök bástyájában látott néhány alkotáson az emberi lét, a test univerzalitása is megjelenik a négy alapelem (föld, tűz, víz, levegő) kíséretében. Eifert János igazi „ravasz” alkotó, aki fényképein továbbgondolja az ábrázolt világot. Játszik a perspektívával, a formákkal, a fényekkel, mindeniknek külön, de egyben is megvan a célzott helye a fotón. Szöveggel, idézetekkel egészíti ki az egyszerűnek tűnő alkotást, így új ablakot nyit a gondolat továbbfonására. A nézőre bízza a képelemek rejtett vagy nyilvánvaló üzenetének megfejtését. Eifert János a vásárhelyi kiállításon, munkái között sétálva elmondta, az az igazi fotóművész, akinek a képei előtt akár egy évszázaddal a halála után is legalább néhány másodpercre megáll a néző. Tegyük hozzá, ezt a hatást különösön nehéz ma elérni, hiszen a fotós a felvételkészítést követően már nem a sötétkamra varázsában alkot. A különböző képfeldolgozó programok ismerete nem akadály, ugyanakkor vizuális igényeinket is kielégítik a telefonos keccintések. De mindez nem elég maradandót alkotni. Ahogy a kiállított pannón lejegyezte, tulajdonképpen Eifert János ars poeticája minden fotóművészé lehet: „Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és valóság határán.”

Valójában az az igazi művészi alkotás, amikor a nézőben is elmosódik a határ a valóság és a képzelet között, és saját emlékezeti, tapasztalati tárához viszonyítja a látottakat, elsajátítva, tovább gondolva mindazt, amit lát. Eifert János alkotásai ilyenek. Nem csak „három másodpercet” érdemes megállni előttük, hanem többet is. És oda kell figyelni a részletekre is. Mert amint a tárlatnyitón a mester elmondta, ezek az apróságok sokat emelnek egy-egy fotó művészi értékén, vagy ronthatnak is. Azt is bevallotta, megtörtént, hogy többhetes kínlódás után a neki tetsző munkát másként értékelte a közönség. Ilyenkor a miértek merülnek fel egy alkotóban. De pontosan az ezekre keresett, időnként megadott válaszok teszik egyetemessé mindazt, amit belegondolt, és fénnyel megírt a fotóművész. Eifert János kiállítása elrendezésében is művészet. Nem mindegy, hogyan, hova, milyen megvilágításban, társításban, sarokban vagy kiemelt helyen áll az alkotás. Erre is érdemes odafigyelni. Tegyük hozzá, mindez csak egy nagyon kis szelete annak a több évtizedes munkának, több ezer alkotásnak, amelyek eljutottak szerte a nagyvilágba. Néhány fotót a kiállatottakon kívül a tárlatnyitóra érkezettek kivetítve is láthattak, és talán egy alkalom nem is lett volna elég ahhoz, hogy mindegyiket megnézzék a jelenlevők, netán ha az alkotó még egy-két kulisszatitkot is elárul, egy hetet tartó – egyáltalán nem unalmas – tárlatmegnyitót is szervezhettek volna a vendéglátók. S hogy miért ezek a szuperlatívuszok? A választ erre néhány szakmai adat, referencia adja meg. Eifert János 1978-tól dolgozik fotósként, képszerkesztőként. A Magyar Fotóművészek Szövetsége szakkollégiumának, mesterkurzusának vezető tanára, 1998-2003 között elnöke. Műveivel a világ rangos nemzetközi diaporámafesztiváljain számos díjat, grand prix-t nyert. Magyarországi nemzetközi fotókiállítások és fesztiválok művészeti vezetője, a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció ötletadója és társalapítója, első művészeti vezetője; a Hungart alelnöke, a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagja, az Artphoto Galéria internetes kiállítóhely art direktora, a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájának művészeti vezetője. Több fotómagazin szerkesztője, alkotója. Eifert Jánosnak 247 önálló kiállítása volt, 2000 csoportos tárlaton szerepelt világszerte. Kell-e ennél jobb ajánló?

Eifert János ott van a nagy magyar fotográfusok sorában, Brassai (Halász Gyula), André Kertész, Moholy Nagy-László, Robert Capa (Friedmann Endre), Kornis Péter, Keleti Éva és mások mellett. Nemcsak fotográfusoknak, a vizuális művészetek kedvelőinek, hanem bárkinek ajánlott megnézni a kiállítást. A kiállítás önmagában is fotóművészeti lecke.

A tárlat egy hónapig, szeptember 18-ig látható.

 

Fotók: Vajda György

A marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában Eifert János fotóművész Ars poetica című művészfotó-kiállítása nyílt meg 2022 augusztus 18-án. A videó a művész rendhagyó, workshop jellegű tárlatvezetését örökíti meg.

A marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában Eifert János fotóművész Ars poetica című művészfotó-kiállítása nyílt meg 2022 augusztus 18-án. A videó a művész rendhagyó, workshop jellegű tárlatvezetését örökíti meg.

(Karácsonyi Zsigmond)

Balog Anita: Eifert János fotói – testről, lélekről. MASZOL.RO,  Románia, 2021. november 14.

MASZOL.RO, 2021. november 14.

https://maszol.ro/kultura/Eifert-Janos-fotoi-testrol-lelekrol

 

Eifert János fotói – testről, lélekről

 

Balog Anita 2021. november 14., vasárnap, 19:24

 

Világhírű fotóművész munkái láthatók november 26-ig Nagykárolyban.

A nagykárolyi Károlyi-kastély ad otthont a helyi Vasile Vénig László Fotóklub szervezte, a többszörösen díjazott magyarországi fotóművész, Eifert János, Test és Lélek című kiállításának. A november 26-ig látható fotótárlat a záróeseménye a minden évben megrendezett Nagykárolyi Fotográfiai Ősz rendezvénysorozatnak. Október 13-án a legtöbbet díjazott romániai fotósként szamon tartott kézdivásárhelyi Nagy Lajos 70. születésnapja alkalmából összeállított tárlat anyagát láthatta közönség, majd október 30-án a helyi fotóklub kilenc tagjának idén készült alkotásaiba kaphatott betekintést.

Eifert János munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. A nagykárolyi kiállítás anyagát elsősorban az akt dominálja.

„Az aktfotózással a nyolcvanas években kezdtem foglalkozni feleségem, Jung Zseni hatására, aki a magyar akt- és portréfotózás meghatározó alakja. Közös workshopokat szerveztünk, ezeken kaptam kedvet igazán az akthoz. Karcos, morcos, riportbeli ábrázolásmóddal indultam, ebből alakult ki a stílus és szemlélet, amit ma képviselek. Számomra az aktfotózás nem csupán a szép emberi test ábrázolásáról szól, hanem sokkal többről: jelképek, szimbólumok használatával beszélek a képeken keresztül születésről, életről, halálról az aktfotókon keresztül” – nyilatkozta a MASZOL-nak a fotóművész.

Az 1943-ban született Eifert János a világ 40 országában fényképezett, páratlan értékű archívummal rendelkezik. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelentek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban, interneten.

A FIAP, a világ legnagyobb fotóművészeti szövetsége – amely 85 országot és közel egymillió fotóst foglal magába – 1992-ben ESFIAP (Tiszteletbeli Kiválóság), 2020-ban EFIAP/b (Kiváló Művész) kitüntetéssel ismerte el munkásságát. 2018-ban a PSA (Photographic Society of America) öt csillagos kiállítóművésze az Open Color, és Open Monochrome kategóriákban, és a PSA által adományozott EXCELLENCE (EPSA) díj tulajdonosa. 2021-ben a Magyar Fotóművészek Világszövetsége Életmű-díját, valamint a magyar fotográfia legrangosabb szakmai elismerését, a Balogh Rudolf-díjat kapta meg.

Hosszas egyeztetés során sikerült elhoznunk Eifert János kiállítását Nagykárolyba. Már a tárlat berendezése során is rengeteget tanultunk a kiváló alkotótól, aki a megnyitón tartott tárlatvezetésen engedett mélyebb betekintést igazán az alkotói folyamatba és a művészi látásmódjába. Nyíltan beszélt a képek készítésének körülményeiről, jó tanácsokat és plusz inspirációt adva a megnyitón jelen levő fotósoknak” – tudtuk meg Bikfalvi Zsolttól, a kiállítás szervezőjétől.

(Nyitókép: Bagossi Andrea)

Karip Tímea: Fotográfia tánclépésben – INDEX.HU, 2021. március 3.

 

INDEX.HU, 2021.04.03. 21:49

https://index.hu/nagykep/2021/04/03/eifert-janos-balogh-rudolf-dij-tancfoto/

Fotográfia tánclépésben

KARIP TÍMEA (KÉPSZERKESZTŐ)

2021.04.03. 21:49

Eifert János idén, 78 éves korában kapta meg élete első rangos, állami művészeti elismerését, a Balogh Rudolf-díjat. Táncfotóiból válogattunk a Nagykép összeállításunkban.

Eifert János a ’60-as években kezdett fotózni. Autodidakta módon tanult, a testvérétől kapott fényképezőgéppel mindent megörökített a környezetében, amit szépnek talált. Érdeklődése hamar a táncfotózás felé fordult, ami nem meglepő, hiszen a Honvéd Együttes táncosaként hazai és külföldi turnékon vett részt, ahol sokat fényképezett; ha tehette, megörökítette az előadásokat is. Egy idő után választania kellett a profitáncos-karrier és a fotózás között, ekkor – 1978-ban – táncoskarrierjét feladva a fotográfiát választotta hivatásul. A tánc iránti szeretete azonban sosem múlt el, fotográfusként is gyakran örökített meg balett- vagy kortárstánc-előadásokat, később a tanítványaival is többször láthattuk a Nemzeti Táncszínház fotóspróbáin.

Fotóskarrierjének kezdeteiről beszélve az első igazán sikeres képként az 1968-ban készült Marcel Marceau-fotót említi, mellyel berobbant a köztudatba. A digitális fényképezés korában már elképzelhetetlen, hogy valaki mindössze 7 képkockával a gépében, a tudásában és a szerencsében bízva kopogjon be egy előadás szünetében egy külföldi művészhez, arra kérve, hogy lefotózhassa őt. A kép elkészült, a szakma pedig azonnal megjegyezte Eifert nevét.

Később a tánc mellett az aktfotózás világa fogta meg – képeit a Playboy is közölte –, a mai napig készít akttanulmányokat.

Ars poeticája szerint játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. Összeállításunkban ennek a nagyon komoly játéknak a táncfotóiból válogattunk.

 

Erotika – Művészet, Eifert portré 3. rész. – LAÁRAMLÁS Laár-Sramkó Katával, 2021. március 31.

A Fehér Vera: „A jó képnek titka van, de receptje semmiképp” – Interjú Eifert Jánossal. PUNKT, 2021. március 28.

PUNKT, 2021. március 28.

https://punkt.hu/2021/03/28/a-jo-kepnek-titka-van-de-receptje-semmikepp-interju-eifert-janossal/

„A jó képnek titka van, de receptje semmiképp” – Interjú Eifert Jánossal

A Fehér Vera

Hogy fogadta Balogh Rudolf-díját és hogyan történt idén az átvétel?

Örömmel értesítem, hogy Ön kiemelkedő és példaértékű munkássága elismeréseként miniszteri díjban részesül a 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából.” – Március 12-én e-mailben fogadtam ezt az elismerést. A koronavírus-járvány miatt még nem volt lehetőség a díj személyes átvételére, de Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter értesítő levelét a díj adományozásáról később postai küldeményként is megkaptam.

Úgy érzem, 78 évesen kissé „túlkoros” vagyok ehhez a díjhoz, ugyanakkor boldoggá tesz, mert ez az első, rangos állami, művészeti elismerésem, amit ráadásul nem posztumusz ítéltek oda, és még komoly pénzösszeggel is jár. Így a tartozásaimat, a befizetetlen számláimat még életemben rendezni tudom, és a művészjáradékot is kérvényezhetem az MMA-tól.

Hogyan lett fotográfus?

A hatvanas években a Béla öcsémtől kapott kisfilmes Zorkij-4, majd egy vásárolt Pentacon Six 6×6-os fényképezőgép jelentette az indulást. Autodidakta módon tanultam meg mindent, amit csak lehetett, szakkönyveket, fotóalbumokat, szaklapokat lapozgattam, előadásokat hallgattam, fotókiállításokra jártam, figyeltem mások munkáit, és mint a szivacs, magamba szívtam érzéseket, gondolatokat, tudást, tapasztalatot, lelkesedést és kitartást. És közben fényképeztem, embert-tájat, táncot-sportot, kutyát-macskát, tücsköt-bogarat, mindent, amit érdekesnek és szépnek találtam. A fürdőszobában rendeztem be a sötétkamrát, a negatívhívástól a nagyításig mindent magam csináltam. A Budapesti Fotóklub tagjaként olyan közösségbe kerültem, ahol az akkori példaképeimmel találkozhattam, akik tanítottak, inspiráltak. Elkezdtem pályázatokon részt venni, és már az első sikerek segítették a sajtóban való megjelenést. Először a díjazott képeimet közölték, később már igényt tartottak képeimre, írott és fényképezett riportjaimra is. Amikor a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja lettem, a Fotóművészet 1971/1 számában 16 oldalas anyag jelent meg képeimmel, Réti Pál interjújával. Szinte hihetetlen, hogy ezután mennyi lap keresett meg, és kért tőlem képeket, felkínálva a további közreműködésemet külsős fotóriporter-munkatársként.

A Honvéd Együttes táncosaként részt vettem a hazai és külföldi turnékon, és sokat fényképeztem, még az előadásokat is. Egy-egy turné után hazatérve, vagy a bemutatók kapcsán a sajtó megrohanta az együttest, interjúk, riportok, beszámolók készültek, amikhez képek is kellettek. A lapok igényt tartottak a fotóimra, csak arra kellett vigyáznom, hogy ugyanazt a képet ne adjam el több helyre. Ez persze nem jelentett gondot, hiszen sok jó képet készítettem, és még örültem is annak, hogy sokat publikálhatok. Miután a szerkesztőségek látták, hogy mit tudok, a továbbiakban már nem csak az együttessel kapcsolatos fotókat fogadták szívesen, hanem más témák is szóba jöhettek. A fotóművész-táncművész kettősség egy idő után már nem volt tartható. Döntenem kellett, így 1978-ban – amikor még nagyon jó táncosnak tartottak –, 17 év után feladtam a táncegyüttesi tagságomat. Ezután sokat fényképeztem az Új Tükörnek, Nők Lapjának, Világ Ifjúságának, Muzsikának, Népművelésnek és más hazai és külföldi lapoknak. Képriportjaim, sorozataim, amiket különböző országokban készítettem, gyakran több oldalas anyagként, és címlapon jelentek meg. Még az aktfotóimat is közölték, a Playboyban megjelenő dupla oldalas képeimet Pablo Neruda, Csukás István és Görgey Gábor kitűnő verseihez készíthettem. Közben a reklám- és alkalmazott fotó területén is sok megbízást kaptam.

 Mi a jó kép receptje?

A jó képnek titka van, de receptje semmiképp. Recept helyett mondhatom, hogy a jó kép készítéséhez nemcsak a megfelelő pillanat, hanem a tehetség és a mesterség-művészet eszközeinek birtoklása mellett, – hogy minőséget hozzunk létre –, még az isteni szikra is szükséges. De a szabályokat, amelyek persze felrúghatók, meg kell ismerni.

A tanítványaimnak, akik megkérdezik, hogy mit tegyenek, hogy jobb fotográfusok legyenek, azt szoktam javasolni, hogy a fotós szakmai ismeretek elsajátításán túl nézzenek más irányokba is: a film és képzőművészet, a zene és az irodalom, a természet és a tudomány, a hit és a lélek, az ember és a világ, a végtelen galaxis felé pillantás tágítsa látókörüket. Hallgassanak zenét, járjanak színházba, találkozzanak emberekkel, hiszen a legtöbb megmozgató élményt az élettel, az emberekkel való találkozás jelentheti. A felkavaró élmény – ami megdöbbent, felháborít, együttérzést kelt, reményt vagy szépséget sugároz – késztet bennünket fényképezésre.

Az ars poeticám szerint „számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és valóság peremén.”

Melyik az a munkája, amit kiemelne a többi közül?

Az indulást említeném. Marcel Marcau-t 1968-ban fényképeztem. A róla készült kép volt az első, amivel hazai és nemzetközi kiállításokon berobbantam a köztudatba. Érdekes a története, katona voltam, a Pentacon Six-szel fotóztam és mindössze 7 kocka volt a gépemben. Görcsösen, nagyon odafigyelve dolgoztam, szerencsém volt, hogy a szünetben rám nem jellemző módon bekopogtam Marcel Marcau öltözőjébe, és egy ügyetlen pantomimmel, mert sem franciául, sem más nyelven nem tudtam megszólalni, mutattam, hogy én szeretném őt lefényképezni. Az ügyetlenkedésemet nagyon kedvesnek találta, és bevitt a színpadra, intett a fővilágosítónak, hogy adjon be fényt, és tíz percbe sűrítve eljátszotta az egész estés előadásának súlypontjait. Így összejött róla a hétképes sorozat. Előadás után rohantam haza, előhívtam a negatívot, majd kisebb nagyításokat készítettem minden egyes felvételről. Elkeserítő volt az eredmény, a fekete háttérfüggöny előtt, a jó pillanatokban készült felvételeken egyszerűen nem kelt életre a mozdulat. Befagyott. Emiatt csüggedten, szomorúan üldögéltem az albérletem konyhájában, egy csupasz villanykörte alatt, egy üres vizespohárral a kezemben, amikor megvilágosodtam: a fény felé fordítottam, és kissé eléletlenítve lefényképeztem a pohár talpán, oldalán körbecsillanó fényeket. Aztán rögtön előhívtam, megszárítottam a negatívot és összeillesztve a színpadi felvétellel (szendvics-technika) nagyítást készítettem a sötétkamrában. Az előhívótálba dobott fotó papíron lassan megjelenő képnyomok már mutatták: megmozdult a kép… és Marcel Marcau mozdulata pályázatokon, kiállításokon keresztül is bejárta a világot. A világhírű pantomimművész utolsó előadásán, a londoni Carnegie Hall-ban, dedikálás közben találkozott először a róla készült fotómmal, és egy nagyon kedves elismeréssel köszönte meg.

 

1997 és 2002 között az MFSZ elnöke is volt,a hazai fotográfia közösségi életében is részt vett. Milyen volt ez az időszak és folytatódott-e ez bármilyen módon?

1971 óta vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja, elnökeként 1997 és 2002 között tevékenykedtem. Korábban a Művészeti Bizottság tagja voltam, az elnöki periódusban természetesen szélesedtek a feladataim. A Szövetség közhasznú szervezet, – az akkori Alapszabályban rögzítettek szerint – célja a fotóművészeti alkotótevékenység kibontakoztatása és támogatása, tagjainak társadalmi szintű képviselete.

Ez a feladatsor megválasztásomkor tovább „gazdagodott”, hiszen az 1989-es rendszerváltást követően a gazdasági-társadalmi háttér gyökeresen megváltozott, érzékenyen érintve a tudomány, a művészet, a kultúra területeit is. Kaptunk hideget-meleget, leginkább újabb megoldandó feladatokat. A Szövetség munkája bizottságokban, alkotócsoportokban folyt tovább.

 

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 1977 óta működött, az Első Alkotócsoport 1993-ban jött létre. Szükség volt a bővítésre, változásokra, ezért alakult meg a Senior Alkotócsoport, a fotóriporterek Escher Károly Alkotócsoportja, a Természetelvűek Alkotócsoportja, az alkalmazott fotográfusok Pécsi József Alkotócsoportja, majd az Elméleti és Történeti Bizottság, valamint a Vidéki Tagok Bizottsága. Az alkotócsoportok, bizottságok jól működtek, vezetőik minden joggal és felelősséggel felruházva részt vehettek az Elnökség ülésein, erősítve a közgyűlés által megválasztott elnökségi tagok munkáját, teljesítményét.

Abban az időben el lehetett menni a miniszterhez, sőt, az MFSZ elnökeként a tanácsadó testületének tagja is voltam, filmesekkel, írókkal, zenészekkel, képzőművészekkel együtt.

 

Sikerült különféle megbízásokat találni, például a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának folyosóját díszítettük fotográfiai alkotásokkal. Emlékszem, egy éven keresztül válogattuk a képeket a Magyar Fotográfiai Múzeum anyagából, más gyűjteményekből, kortárs fotóművészek, a Szövetség tagjainak képeiből, és ezért fizetett is a minisztérium tisztességesen, a fotókért is, és a munkáért is. Később jött a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Minisztérium is, ahol az irodákat és a folyosót természetfotósok munkáival díszítettük. Ilyenkor tanulja meg az ember még inkább becsülni a kortársait, hiszen hihetetlen, hogy milyen jó fotográfusok vannak ebben a kis országban.

 

Mit gondol a mai generációról?

Nagyon sokszor tapasztaljuk, az élet más területén is, hogy a fiatalabb generációk sok mindenben másként gondolkodnak, sok mindent másként csinálnak, mint az idősebbek. A fotográfia területén is így van, csakhogy ez nem jelent értékkülönbséget. Ha a stílust, formát, az alkotói attitűdöt vizsgáljuk, látjuk, hogy nem az életkor határozza meg azokat. A fiatalok műveikben gyakran építkeznek a klasszikus alapokra, használnak archaikus technikákat, az idősebbek olykor merészebben fogalmaznak, bátrabban kísérleteznek. Véleményem szerint több generáció él békés egymásmellettiségben, és hihetetlenül jó művek születnek, kortól függetlenül. Sok új tehetség bukkan fel pályázatokon, kiállításokon, szintén kortól függetlenül, én pedig csodálattal nézem képeiket.

Ma is aktív? Mit fényképez?

Rengeteget fényképezek, rengeteget selejtezek. Sokkal szigorúbb vagyok manapság a saját munkáimat illetően. Ha az ember hisz abban, amit csinál, sokat gondolkodik és néha előfordulhat, hogy egy kép gondolati értékét többre tartja, mint a művészi értékét, de hát ez megbocsátható bűn. Úgyis mások ítélkeznek a fotóink felett és nem az számít, hogy mi mit tartunk értékesnek. Akiknek szól, eldöntik, hogy az a kép mennyire hat rájuk. Egy jó kép nem csak technikai-esztétikai minőségével, tökéletességével kelti fel a figyelmet, hanem azzal, hogy mondanivalójával hatni képes szemlélőjére. Kiállításon szoktam figyelni, hogyan nézik az emberek a képeket. Rápillantanak, megállnak vagy tovább lépnek, vajon rászánják-e a bűvös 4 másodpercet? A kutatások szerint ugyanis legalább 4 másodperc szükséges ahhoz, hogy kapcsolat alakuljon ki a mű és a befogadó között.  Hosszabb idő elteltével már egy párbeszéd alakulhat ki, a néző újabb és újabb rétegeket, gondolatokat és érzéseket fedez fel. Ha ez nem történik meg, nem az emberekben kell keresni a hibát, el kell fogadni, hogy mi nem voltunk elég meggyőzőek.

Egyik új sorozatomat 2006-ban, Kínában kezdtem fényképezni. Rájöttem, hogy ha kapualjakat fotózok, különösen a házszámra, kilincsre, lakatra koncentrálva, és következetesen más országokban is ezt fényképezem, akkor az adott országról, településről, annak lakóiról mondhatni társadalmi keresztmetszet jelenik meg képeimen. A kapu, a bejárat látványa sejteti, hogy kik laknak mögötte. Még nincs kiérlelt állapotban ez a sorozat, nem tudom, hogy mi hiányzik még, talán egy igazán nagy kép.

 

 

 

Tábori Szilvia: Életünk sűrűje a kiválasztott pillanat mögött – DÉLMAGYAR.HU, 2021. március 22.

DÉLMAGYAR.HU, 2021. március 22.

https://www.delmagyar.hu/kultura/helyi-kultura/eletunk-suruje-a-kivalasztott-pillanat-mogott-7345981/?fbclid=IwAR2_2K9kNKHWWqoOy2oub0__Eq7EmlSZptOBo3eM8iVopDuCy7PRwNj0KDk

Életünk sűrűje a kiválasztott pillanat mögött

Tábori Szilvia

Sorsokat, szépséget, a mozdulatok mögötti lelkiállapotot látni és láttatni, mindvégig empátiával és tisztelettel közelítve az emberhez. Eifert János fotóművész több mint fél évszázados munkásságát rangos állami kitüntetéssel díjazták.

Valóban, amikor megnyomjuk az exponálógombot, másodperc töredéke alatt rögzítjük a pillanatot. Ám egy jól elkapott kép sem a véletlen, sokkal inkább egy folyamat műve. Azé a többnyire tudatos elhatározásé, hogy a fotográfus mikor veszi kezébe a gépét, hol, mit, miért, kiért fényképez. Persze az élmény igényli a jó reflexet, de a fotózást ezenkívül számtalan mozgatórugó működteti – mondta lapunknak a március 15-i ünnep alkalmából Balogh Rudolf-díjjal kitüntetett Eifert János fotóművész.

Mások sorsa

– Az empatikus készség nélkülözhetetlen, hogy átérzem a megörökített ember sorsát, a karakterét, a jellemét.

Aki képtelen beleérezni, rá­­érezni, nem is tudom, hogy mit akar fényképezni.

Felszínes jellegzetességek mögé kell látni, mert nem azok adják a kép lényegét, a lélek akár a ráncokon keresztül is kifejezhető. Ott kezdődik igazán a munka, a fényképezés – hangsúlyozta a fotóművész, aki szerint a művész megtisztel másokat azzal, hogy karakterét, jellemét, gesztusait láttatja. – Embert fotózni éppen ezért hatalmas felelősség. Gyakran le­­ragasztom a fényképezőgép márkajelzését, amikor a szemem elé kapom a gépet, hogy egy, a környezetbe simuló figura legyek. Így azt tudjam elkapni, megörökíteni, aki valóban ott áll előttem. Azzal, hogy diszkréten hagyom érvényesülni. Nem szabad tolakodni, mert nem a villogás a célunk. Az dicstelen út lenne.

Csúcspont a térben

– Nem lehet irányítani a be­fogadó figyelmét. Érdekes ta­nulságokkal szolgál, hogy a látogatók miként reagálnak a különböző képekre – mondta a művész, majd hozzátette: a kiállítást éppen ezért különösen fontos művészeti területnek tartja.Egy jó tárlat nem csak jó képekből áll, a technikai formai követelmények mellett van egy téma köré szerveződő gondolat, egy ív, ami a munkák együttható ereje.

Ezért nem mindegy, hogy mely képeket helyezik egymás mellé a térben, hogy hol találjuk meg az úgynevezett csúcspontot.

A vásárhelyi gyerek

Eifert János fotóművész, ahogy ő fogalmazott, bárhol is jár, vásárhelyi gyerek marad. A test, tánc és természet fotósa 1943-ban született Hódmezővásárhelyen. A fotografálást 1968-ban kezdte a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosaként, a csapat külföldi turnéin.

Első témaköre, a tánc, későbbi munkáin is megjelent. Fotóit gyakran felhasználták filmekben, televíziós műsorokban, vagy színházi díszletként.

A hazai és nemzetközi szinten jegyzett művész eddig negyven országban több mint kétezer kiállításon szerepelt, a csoportos tárlatokat is számba véve. Ausztráliát kivéve valamennyi kontinensen bemutatták képeit.

Végtelen könnyűség

A fotografálás mögöttes hajtó­erejéről úgy fogalmazott: va­lójában egy fotóművészeti al­­kotás sok minden egységében jelenhet meg, hangsúlyos a szakmai felkészültség, de ugyanolyan fontos a kreativitás, a művészi érzékenység. – Egész életünk, tapasztalataink, tudásunk, élményeink belesűrűsödnek a kiválasztott pillanatba. Meg a szülőföld, a társadalmi háttér, hogy honnan is jöttünk. De egykori táncosként tudom, hogy a néző még a legnehezebb mozdulatot is könnyednek hiszi. És ez így van jól. Azt kell éreznie, evidens, hogy ez így megy. Hogy az adott pillanat végtelenül könnyű.

 

Feledy Balázs: Eifert János fotóművész Visszapillantás című életmű kiállításának megnyitása – Vásárhelyi Látóhatár, XI. évf. 32.szám, 2020/2.

  

Vásárhelyi Látóhatár, XI. évf. 32.szám, 2020/2.

Visszapillantás

Eifert János fotóművész Visszapillantás című életmű kiállításának megnyitása

Feledy Balázs

Ezen a kiállításon nem lehetnek az első szavak másé, csak Eifert Jánosé… Egy nagyon fontos mondata így hangzik, s ezt ars poeticaként írta le: „Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és a valóság peremén.”

Már itt a megnyitás kezdetén emeljünk ki ebből a szövegből alapvető szavakat, fogalmakat. Játék! Igen érezzük mindig János képein a megközelítés játékosságát is, de ahogy ő is teszi, mi is tegyük mellé azonnal: nagyon komoly játék. A komolyság és a játékosság együttessége csak nagy művészeknek sikerül. Neki igen! És ír a világ megismeréséről (igaz, ha képeit nézzük!), ír a szabadságról (ha valamiről szólnak képei, akkor erről is!) és ír a saját képi nyelvről, ami, ha valakinél egyértelműen igazolható, akkor az az ő munkáinál mindenképpen. A nézni-látni- láttatni három fogalma szintén jellemzi egész alkatát, művészetét, hitvallását, s használja a régiesnek tűnő, de hiteles képíró kategóriáját, fogalmát, valamint – számomra talán – a legfontosabbal zárja: miközben egyensúlyozik a képzelet és a valóság peremén! Erről még szó lesz.

Nos, félelmetesen nehéz fába vágja a fejszéjét az, aki képesnek tartja magát arra, hogy ismertesse Eifert János sokirányú művészi munkásságának főbb értékeit kiállítása kapcsán. Olyan – immár – monumentális méretű (s ezt ez a kiállítás is igazolja!), például csak fotográfiai tevékenysége, s annak olyan sokféle terrénuma, elágazása van, hogy csak ennek a felvillantása is rendkívül szigorú tömörítő képességek mozgósítását kívánja.

Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön is egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni.

Sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat, s erről ez a mai kiállítás is szuggesztív benyomást ad.

Ha egy kicsit szűkítenünk kell, s koncentrálnunk a lényegi tematikákra, akkor egyetérthetünk saját meghatározásával, mely szerint ő a három „T” fotósa: „tánc, test, természet”. Nyomatékosítsuk, amit persze mindenki tud, hogy Eifert János 1943-ban itt született Hódmezővásárhelyen. Élete első tizenhét évét itt élte le, de szülővárosához azóta is ragaszkodik, mely a kezdetét adta fényképészeti tevékenységének is, mely folyamatosan témát adott számára művészi pályáján, s melynek díszpolgára is. Vásárhely, annak egyedi szépsége természetszerűen befolyásolta fotográfiai pályáját. Mártély bukolikus természeti világában készítette első képeit.

A jó tornász, mozgékony, kitűnően táncoló fiatalembert aztán, még vásárhelyi érettségije előtt elcsábította a tánc hivatása, s 1960–tól a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosa lett, egészen 1977-ig. A külföldi turnékon kezd el intenzíven fotografálni, a múlt század hatvanas éveiben. Amikor táncos pályája csúcsán abbahagyja e hivatása gyakorlását, azt már a fotó miatt (is) tette, igaz, akkor már országosan is ismert fotográfus. A tánc mint hivatás intenzív gyakorlása azonban lehetővé teszi, hogy rögtön levonjuk egész fotográfusi későbbi pályájára vonatkozó egyik legfontosabb következtetésünket. Nevezetesen, hogy az örökké mozgó, alias örökmozgó fiatalember ugyanilyen művésszé válik: a mozgás megragadására, a mozgás pillanatának rögzítésére azonnal képes.

Eifert pályája kezdetén, amikor már hivatásos fotósként dolgozott, tevékenysége fő sodrát riportfotográfusi munkássága jelentette. Ikonikus képévé vált az 1970-ben készített Vágta, e kiállításnak is jeles darabja Két kuvasszal futó fiatalembert vett lencsevégre úgy, hogy a hozzá közelebb lévő kutya oldalra nézve szinte a fényképész szemébe pillant a rohanásban. Ez irányú képességei egyik jeles bizonyítéka a nemzetközi sikereket is arató kiemelkedő sorozata A kertész kezei című fekete-fehér kollekciója, melyet 1978-ban készített. Ennek egyik darabja, a palántát szinte óvó kezekkel gondozó idős kertész vaskos, barázdált tenyereinek

Eifert pályaindulása kezdetétől számít tehát portré-fotósnak (is). Nyilvánvalóan nála is érintkeznek és összefolynak a különböző műtípusok, így a riport fotó természetesen lehet portré is és ez fordítva is igaz. Eifert János a portré fényképezés teljes spektrumában otthonosan mozog és soroljuk ide a pályaindulásától máig ikonikus képének számító Marcel Marceau felvételt, amely ugyan sorolható a táncképek, az életképek, sőt még a riportfotók közé is, de leginkább ez portré, méghozzá a leglényegibb.

Eifertnek a francia pantomimművész 1968-as, Erkel Színházbeli fellépése kapcsán sikerült őt lencsevégre kapnia. Ez az ikonikus kép itt is jelentőségének megfelelő elhelyezést nyert.

A hagyományosnak nevezhető portréfotók sorából hadd emeljük ki a Fodor József festőművészről készített képeket, képet, amely csak témájában hagyományos, beállításában, megoldásában kivételesen egyedi és megragadó.

Első pillantásra azt gondolnánk, hogy Eifert Jánost, aki leginkább az emberi test fotográfusa, igazán nem foglalkoztatja a természetfényképezés. Ám ez messze nincs így. Egyrészt szocializációja ültette el benne az egész életére szóló mély érdeklődést, másrészt olyan sok helyén járt a világnak, s olyan természet megfigyelőnek bizonyult minden helyszínen, ami ritkaság kortársai között.

Magától értetődően kezdettől fogva művészi, fotográfusi érdeklődésének előterében áll a tánc megjelenítése. Elevenítsük fel egy másik meghatározó képét 1971-ből, amely a Cirkusz címet viseli, s központjában Köllő Miklós látható a Dominó Pantomím együttes „kavargásában”. Kivételesen elkapott atmoszférikus pillanat kivételes megörökítése. Személyes vonatkozásai miatt is meghatóan gyönyörű kép a Lőrinc Kati Katával című kép, melynek mozgás pillanata inkább a repülés pillanatát örökíti meg, mely a testek repülésével együtt a boldogság szárnyalását is jelzik…

Az ő pályáját is döntően befolyásolta az analóg technikáról a digitális technikára való átállás. Talán máig hatolóan nagy a vita, hogy a digitális technika magának a fotóművészetnek hozott-e új esztétikai lehetőségeket?

A technika önmagában való ismerete és alkalmazása még nem garantálja a művészi minőséget, de az is kétségtelen, hogy ma már szinte a fotóművész létezése alapfeltétele, hogy haladjon a korral, figyelje a robbanásszerű fejlődést. Eifert János ezt teszi.

Legalább egy mondattal utalnunk kell csendélet képei rendkívüliségére, melyeket nyugodtan nevezhetünk műfajteremtő munkáknak, s szintén jelentős helyet foglalnak el e kiállításon. Kétségtelen, hogy Eifert művészetének fókuszpontjában vannak a tánccal, a mozgásművészettel, mozdulatművészettel kapcsolatos képei, melyek sora és íve, működése évtizedei alatt tehát nagy változáson ment keresztül. Egyre inkább képes meghökkentő látványt teremteni, melynek egyik forrása az eredetien berendezett (vagy virtuálisan megtervezett) fotó-tér, annak eszköztára, az alanyok – jellemzően női figurák – beállítása, koreografálása, testük megfestése, az emberi test szépsége, formái, fényei, környezethez „igazítása”, kezükbe adott drapériák, leplek bekomponálása, bonyolultan megszervezett világítási effektusok alkalmazása. A másik forrás a digitális képalkotás által az utólagos újrateremtés, a fotóshop kreatív alkalmazása, mellyel rendkívül ötletgazdagon él. így jönnek létre olyan képek, melyek stílusbelisége csak a szürrealizmus kifejezéssel írható le, melyekre – mivel sok évtizedes kategóriáról van szó – nyugodtan alkalmazhatjuk a posztszürrealizmus kifejezést.

Természetesen szorosan összefügg tánc-ábrázolásaival akt-fotográfusi tevékenysége, amely átível szinte munkássága egészén. Nagy szerepet kap a női testet (testeket) körbevevő (körbeölelő!) architektúra, a falak, üvegek, ablakok, adott esetben lágy természeti formák, melyekhez szervesen kapcsolódnak a függönyök, drapériák, lepedők vagy inkább: leplek, néha tárgy-rekvizitumok. E képei az erotikum és az esztétikum szimultán esszenciái.

Élete, pályája Hódmezővásárhelyről indult, s a városhoz ma is erős a kötődése. Egyik „öreg” barátja Szenti Tibor, itt élő néprajzkutató így írt Eifert Jánosnak: „Mindketten vásárhelyiek lévén fiatal korunk óta tart az ismeretségünk és a barátságunk. Mint egyes humán szakmák dokumentum fotósa, mindig fölnéztem rád, aki elhivatottságból és belső erőtől hajtva magas művészi szinten alkotsz. …Kevés olyan magyar fotóművész van, aki annyi nemzetközi kiállításon vett részt és kapott díjat, mint Te, aki ezzel nemzetünk fotóművészeti elismerését gazdagítottad.”

 A bevezetésben idézett gondolatmenete befejező félmondata így hangzik, a művész „… egyensúlyozik a képzelet és a valóság peremén.” Nos, ez talán a legkülönösebb, melyet teljesíteni tud. A valamikori fotográfia megkülönböztető jegye minden más művészeti ágtól az volt, hogy a fénykép azt örökíti meg, ami az objektív előtt a maga valóságában is látható, érzékelhető. Ám Eifert János úgy fotografál, hogy valóban: egyensúlyoz a képzelet és a valóság peremén. Képei a valóságot is megjelenítik, ám a képzeletet is láthatóvá teszik, képeiből a képzelet fotográfiája is megszületik, melynek csak kiindulása a valóság, végső műteremtője a fantázia, a képzelet. Eifert János művészi ars poeticája így válik megvalósult művészi eredménnyé.

S végül nem hagyhatok ki egy fontos szójátékot, mely több is annál. Az igazi valóságos képíró művész (aki válogatója, szervezője volt saját kiállításának) társkurátora Képíró Ágnes művészettörténész volt. A megvalósult kiállítás a két Képíró kivételes szimbiózisát, sikerét bizonyítja.

 

Alföldi Galéria, 2020. február 23.                                                                                                         Feledy Balázs

.

.

.

.

.

.

.

 

 

Nem marad zárt ajtók mögött Eifert János és Barabás Márton kiállítása – PAPAGENO, 2020. november 24.

Nem marad zárt ajtók mögött Eifert János és Barabás Márton kiállítása

Írta Papageno  2020. november 14.

 

Két izgalmas kiállítás nyílt meg a FÉSZEK Galériában az elmúlt napokban két olyan alkotó műveiből, akik rendszeres kiállítók e falak között. Bár a koronavírus-járvány elleni védekezés következtében jelenleg egyik sem látogatható, jó hír azonban, hogy az intézkedések miatt mindkettőt meghosszabbítják, ráadásul a művészklub Facebook-oldalán a látogatási tilalom alatt folyamatosan bemutatnak egy-egy alkotást Eifert János fotóiból és Barabás Márton szobraiból.

Eifert János: Visszapillantás (1964-2020)

„A jó fénykép nem csupán az esztétikai és technikai szabályok betartása következtében jó, hanem mert azon túl mondanivalójával, tartalmával képes megragadni az ember figyelmét. Ha ez megtörténik, valószínű, hogy a képnek van ereje” – fogalmazott Eifert János, az egyik legmeghatározóbb kortárs fotóművész. A 2020-ban létrejött FÉSZEK Fotóklub alapító tagja, művészeti vezetője, aki vallja, hogy a „csendes, halk, filozofikus mondanivalójú képek sokszor értékesebbek, mint a harsány látványra törekvő munkák”. A fényképezést 1968-ban kezdte, a Honvéd Együttes hivatásos táncosaként, a társulat külföldi turnéi során. Kezdetben a tánc volt képeinek fő motívuma, s ez meg is maradt fontos szegmensnek – 2005-ben a Magyar Táncművészek Szövetsége is elismerte őt -, de életművében a portrétól az akton át a természetfotókig széles a tematikus skála.

Több száz csoportos és egyéni tárlaton, szerte Magyarországon és a világ minden pontján bemutatták munkáit. Jó néhány albuma is megjelent, emellett kollégái albumaihoz, kiállítási katalógusokhoz írt bevezetőt, előszót, nyitott meg kiállításokat, valamint vezetett mesterkurzusokat, alkotótáborokat, tartott előadásokat. Diaporámákat is készít, amelyekért csakúgy, mint fotóiért több száz díjat, nagydíjat, különdíjat és diplomát érdemelt ki. Munkássága elismeréseként megkapta többek között a Fotóművészeti Alkotói Nagydíjat, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége Kiváló Művésze kitüntetését. A legnevesebb fotóművészeti egyesületek tagja, Hódmezővásárhely Díszpolgára, a Zuglóért Emlékérem kitüntetettje.

Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége, aki páratlan életművel ajándékozott meg bennünket és örömünkre, ennek egy kis töredékét láthatjuk a Feszek Galériában megrendezett életmű-kiállításon.

Eifert János olyan alkotó, aki otthonosan mozog a kamera mindkét oldalán. Sikeres volt táncművészként, az objektív előtt és világhírű és elismert lett a kamera mögött is. 1968-ban kezdett fotózni külföldi turnékon, és lett keresett fotográfus, szerkesztő, illusztrátor, oktató és felsőszintű fotóművészeti szervező. Számos nemzetközi workshop felkért előadója, vezetője. Bátran mondhatom, hogy nincs a fotográfiának olyan területe, ahol nem dolgozott sikerrel és nem alkotott maradandót. Diaporámákat készített, díjakat gyűjtött be, később fotográfiát oktatott, és oktat a mai napig. A táncot, a női szépséget, az aktot, a mozgás és a természetfotókat kedveli, e témakörökben számos könyve jelent meg. (Chochol Károly)

Barabás Márton: Vas szobrok

Barabás Márton Munkácsy Mihály-díjas magyar festő, szobrász, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Tanulmányokat a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, Kádár György, Kokas Ignác, Kocsis Imre növendékeként folytatta. Kezdetben a hagyományos tájképfestészet keretein belül kereste a megújulási lehetőségeket, de kiváló volt arcképfestőként is, akárcsak nagyapja vagy korábbi oldalági rokona, Barabás Miklós. Tanulmányainak befejezése után a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj segítette pályakezdését, majd 1978-1991-ig bekapcsolódott a Makói Grafikai Művésztelep munkájába.

Már korán foglalkoztatták a térszervező kompozíciók is. A szakirodalom példaként említi erre Ikarus konténer című alkotását, amelyet 1978-ban állított ki egy Stúdió-tárlaton. Korai alkotói periódusát alapvetően a fotóhasználaton alapuló hiperrealista művek jellemezték, e munkáiban a képzelet és a valóság kettőssége teremt feszültséget. Az 1980-as években a geometrikus absztrakció irányába fordult, de ugyanekkor a kollázstechnika segítségével szobrokat megidéző táblaképsorozatot alkotott. Ennek segítségével meghonosodott művészetében a háromdimenziós képszobrok alkotása, a festmény és a nonfiguratív szobrok határterületén álló alkotások születtek. Nagy találékonysággal válogatta meg anyagait alkotásaihoz, hangszeralkatrészeket, főleg zongorabillentyűzeteket, kalapácsrendszereket és rétegelt lemezeket használt fel, amelyekből gyakran állatfigurákat megidéző alakzatokat teremtett.

Munkássága a 20. század harmadik harmadának magyarországi neoavantgárd vonulatába illeszkedik egyrészt, másrészt Erdélyben az 1980-as évek elején jelentkezett kísérletező művészek munkáival, így az Ötödik Évszak című kiadványban bemutatott művekkel mutat erős rokon stílust. Festményeiből, síkplasztikáiból, installációiból sikeres kiállításai voltak, például 2002-ben a brassói Művészeti Múzeumban, majd 2008 nyarán a Székely Nemzeti Múzeumban. Az utóbbi egy-másfél évtizedben a könyvművészettel, azaz a könyvvel, mint műalkotás-tárggyal is foglalkozik; a Magyar Művészkönyv Alkotók Társaságának alelnöke.

Barabás Márton a klasszikus szobrászat tömegalakítási, tömegteremtési szabályait tudatosan elvető kompozíciói a térszemlélet terén kapcsolódnak vissza a hagyományokhoz, de úgy, hogy gyökeresen megújítják azokat: a tér dimenzióinak a lehető legintenzívebb birtokbavételére, a tér intenzív áthatására, a mű és tere azonosságának és eltérő minőségű, de mégis feszült egységének megteremtésére törnek ezek a munkák. A Barabás Márton alkotta térvonal öntörvényű, új valóság, csakis önmaga, behelyettesíthetetlen és bárhonnan megközelíthető, akármelyik nézőpontból szemlélhető – minden nézete főnézet –, a tér dinamikus erőit indukáló és virtuálisan hangsúlyozó műalkotás. A művész által megrajzolt térvonal maga a szabadság érintése: a szabadság nagyszerűségét és korlátainak abszurditását összpontosító, dinamikus, az éteri elvontságok szférájába emelt plasztikai tárgy. (Wehner Tibor)–––

False step? / Félrelépés? – Billingham, 1971. augusztus 21.

 

 False step?

ONE of the leading dancers in the Hungarian group “Torekves” retired from the Billingham Folklore Festival after injuring his ankle at the weekend.
The accident happened as the dancer, Janos Eifert, slipped when leaving a bus near The Forum at Billingham – only minutes before a concert was due to begin.

.

Liberté, Égalité, Fraternité…

Liberté, Égalité, Fraternité…

Franciaországban július 14-én minden városban és faluban megemlékeznek a nemzeti ünnepről, amelynek eredetét az 1789. július 14-én elfoglalásra kerülő Bastille eseményéhez kötik. A Honvéd Együttes táncosaként, és lelkes amatőr fotósként 1969. július 14-én Párizsban, a Champs-Elysées-n a katonai felvonulást fényképeztem, és természetesen az embereket, akik a látványos parádét még a fákon is fürtökben lógva élvezettel és nagy ovációval szemlélték. Köztük leltem az igazi témára, egy apa nyakában, csillogó szemekkel figyelő kisfiúra. A felvétel a Népművelés c. folyóirat címlapján is megjelent, nekem kedves emlék a mai napig is, a fiúcska arcát soha nem felejtem el.

Ahogy korábban leírtam, Franciaországban július 14-én minden városban és faluban megemlékeznek a nemzeti ünnepről. Ezen a napon az ország nemzeti színbe borul. Az ünnepség július 13-ána, este kezdődik egy fáklyás menettel. Másnap a harangok vagy sortűz jelzi a katonai felvonulás kezdetét, majd ebéd után következnek a műsorok és rendezvények. Esti mulatság, koncertek és tűzijáték zárja a napot.

De mire ez a nagy ünneplés? A francia forradalom Európa történetének meghatározó eseménysorozata volt a 18. század végén. Noha sok tekintetben korábban elkezdődött, a kezdődátumnak általánosan 1789. július 14-ét tekintjük, amikor a feldühödött párizsiak elfoglalták a Bastille börtönét. A marxista történelemírás az eseményt „nagy” jelzővel szokta illetni. A forradalom során az országot a pénzügyi csőd közelébe vezető abszolutista rendszert megbuktatták, ám a társadalmi és gazdasági válságot nem sikerült felszámolni. Végül sem a kialakult alkotmányos monarchia, sem az azt követő köztársasági államrend nem bizonyulhatott tartósnak, és az események végül Bonaparte Napóleon, a tehetséges tábornok diktatúrájába torkolltak (1799).

A francia forradalom elméleti alapjának a felvilágosodás eszméit tekintette. Hármas jelszava: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség (Liberté, Égalité, Fraternité) máig ott olvasható számos középületen. Ezen elvek a gyakorlatban azonban már a forradalom ideje alatt sem valósultak meg – a hatalom megszerzésének, illetve megtartásának igénye vezetett például a jakobinus terrorhoz.

A forradalom hatása mégis óriási volt: a 19. század nagy részét az ekkorra visszavezethető eszmék, a nacionalizmus, a liberalizmus, valamint az alkotmányosság iránti törekvés határozta meg Európa jelentős részén. Ennek jegyében a forradalmak is gyakoriak voltak. A történészek ezt a hatást figyelembe véve általában az úgy nevezett „hosszú 19. századhoz” sorolják a valójában még a 18. században lejátszódott eseménysort.

Pál Amanda: „Ez az Eifert kitalált megint valami marhaságot, de ettől izgalmasabb lett a kép” – KULTÚRA.HU, 2020. március 4.

KULTÚRA.HU, 2020. március 4.

https://kultura.hu/ez-az-eifert-kitalalt-megint-valami-marhasagot-de-ettol-izgalmasabb-lett-a-kep/?fbclid=IwAR2xf9g8kHYf3p6GlNeB7_T_o77hkBavlxuovythKbU3VPHqgjJGYPHeeW8

 

ART&DESIGN

Pál Amanda

„Ez az Eifert kitalált megint valami marhaságot, de ettől izgalmasabb lett a kép”

Eifert Jánossal a tökéletes exponálási pillanatról, a művészeti megújulás szerepéről és a fotózás demokratizálódásáról beszélgettünk.

 

Élete legnagyobb és legfontosabb tárlatának nevezte Visszapillantás címmel nyílt életmű-kiállítását Eifert János a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. A nemzetközileg is ismert fotóművész számára fontos volt, hogy az öt évtized alatt született műveiből készült válogatást szülővárosában, Hódmezővásárhelyen mutassák be.

Képírónak nevezte magát egy interjúban. Ez a fotóművész szinonimája, vagy valami mást jelent önnek?

Lényegében szinonima. A fényképész, fotográfus, fotóművész elnevezésére – ahogy én számoltam – a magyar nyelv 27 kifejezést ismer. A fotográfia jelentése a fényírás, mely a görögből alakult ki, ez adta az ötletet a képíró kifejezéshez. Ehhez kapcsolódik, hogy a művészetek az egymás közötti falakat az utóbbi néhány évtizedben lebontották. Sok fotóművész kollégám a képekre fest, ragaszt, kollázst és montázst készít. A vizuális művészetekben manapság már csak a technika jelenti a különbséget. Úgy érzem, a filmek esztétikájából tanultam a legtöbbet. Az a vizuális nyelv, amit a fotográfiámban használok, például Sára Sándor szellemi értékéhez közelít.

Fénnyel ír és fénnyel fest?

Igen, ezért is használom szívesen a képíró kifejezést. De nem a megnevezés, a címke a lényeg, hanem a tevékenység tartalma. Amikor a művész a mondanivalóját a legegyszerűbb, legerőteljesebb eszközökkel akarja elmondani. Már nem elég, hogy a fénykép a régi fotólexikonban megfogalmazottak szerint legyen tökéletes. Egy éles, színhelyes, kiegyensúlyozott kompozíciójú kép ettől még unalmas is lehet: ha nem élményszerű a befogadó számára, akkor továbbsiklik a szem. Megfigyeltem, hogy van olyan, aki nem a rendező által kitalált a sorrendben járja végig a kiállított képeket. Egy megragadja a figyelmét, és az szinte mágnesként vonzza. Zsűrizési tapasztalataim alapján szoktam mondani, hogy

ha egy kép négy másodperc alatt nem képes megragadni a néző figyelmét, akkor az kihullik az emlékezetből.

De ha mégis sikerül mágnesként rátapadni, akkor egy párbeszéd alakul ki a fotó és a befogadó között. Még az is előfordulhat, hogy a néző fölfedezi, hogy a képeken több értelmezési réteg létezik. Ha ezt eléri az ember, akkor az már nagyszerű dolog.

Ezért mondják akkor azt önre, hogy szeret kísérletezni, és nem megmaradni egy sikeresnek ítélt technikánál?

Nem szenvedélybetegség az állandó kísérletezésem, hanem abból indulok ki, hogy egy bizonyos képnyelv hat a befogadóra. Még az újszerű, divatos forma is kopottá és unalmassá válhat egy idő után. Ezért minden művészetben fontos a megújulás. Kitalálni, hogy mi kelti föl a figyelmet, és mi köti le a nézőt, különben a mondanivalót, az érzéseket nincs alkalma átélni. A mai napig készítek ikonfotókat. A fotóművészetnek ez az egyik legmeghatározóbb, legfényképszerűbb műfaja. De állítom, hogy a mai világban – ahol szinte élőben kapja mindenki a mobiltelefonon keresztül az információkat, és a másnapi újság a fotóval már utánlövésnek számít – bármennyire is jó riportfotó született, ilyen körülmények között nehéz a befogadói figyelmet megragadni. Más eszközökkel kell dolgozni, hogy a néző rájöjjön, akár több rétegben is el lehet rejtve a lényeg. Nem kell mindig a fotóiskola vizsgadolgozatának szintjén választ adni. Szóval számtalan lehetőség van, és amivel csak tudok, élek. Hol megbotránkoztatom ezzel a nézőket, hol pedig azt mondják, hogy ez az Eifert kitalált megint valami marhaságot, de ettől izgalmasabb lett a kép.

„Nem a drága gép teszi naggyá a fotóst, hanem az, hogy tudja, mikor kell exponálni” – ezt egy 2006-os kiállítás megnyitóján említették. Honnan tudja, hogy mikor kell megnyomni azt a gombot? Érzi?

Az ember bármennyire gyakorol, tanul vagy tapasztal, tudja, hogy a döntő pillanatot kell megragadni. Nagyon találó megfogalmazás, hogy a fotóművészet a pillanat művészete.

De ez csak annyiban igaz, hogy a kép rögzítése a pillanat töredéke alatt történik. Azonban míg az ember eljut oda, hogy megnyomja az exponáló gombot, lehet, hogy napok, hónapok, évek és évtizedek tapasztalata, emberi érettsége, és talán rosszul hangzik, de attól még így van: a társadalmi közeg is, amiben él –

ezek mind befolyásolják azt a pillanatot, amit exponálásra választunk. 

De szoktam úgy is helyesbíteni, hogy a fotóművészet nem csak a pillanat művészete, hanem a gondolkodás művészete.

A hódmezővásárhelyi kiállításra az öt évtizedes pályafutásából válogatta a műveket. Melyeket ajánlana a Kultúra.hu olvasóinak figyelmébe?

Talán furcsának tűnik, de az elmúlt évtizedben készült képeimet. Egy nagyon érdekes és izgalmas világot és eszközhasználatot sikerült érvényesíteni. Majdnem igaz ebben az esetben az ars poeticám szerinti gondolat, hogy a képíró (fotográfus) segít nézni, látni, láttatni, miközben a képzelet és valóság peremén egyensúlyoz. Ez azt jelenti, hogy nem riportképeket készítek, hanem valami olyat, ami talán hosszabb időre segít megmutatni azt, hogy milyen fantasztikus a világ, feltárva a háttérben az érzelmi és gondolati kapcsolatokat is. Az utóbbi néhány évben pont ezekkel az új képekkel voltam sikeres a nemzetközi szalonokon, pályázatokon.

Manapság a környezetünk képekkel túlterhelt, de ezek már sokkal minőségibbek, mint korábban. 

Ma már egy autót nem lehet olyan olcsó megoldással eladni, hogy mellé állítunk egy meztelen nőt. Már itt is a legigényesebb, legművészibb és legötletesebb megoldások tudnak csak eredményesek lenni. Amit akár egy reklámfilmben látunk, az mind esztétikai minőségű, amely visszahat a napi rendszerességgel képeket készítő fotós szemléletére. Ma már egy egyszerű családi kép is sok esetben olyan, hogy elhűlök: milyen fantasztikus, hogy ilyen tehetséges emberek vannak!

 

Monumentális tárlat mutatja be a képzelet fotográfusa, Eifert János életművét az Alföldi Galériában. SZEGED.HU, 2020. február 23. 

SZEGED.HU, 2020. február 23.

https://szeged.hu/hirek/33199/monumentalis-tarlat-mutatja-be-a-kepzelet-fotografusa-eifert-janos-eletmuvet-az-alfoldi-galeriaban?fbclid=IwAR1VyTPP2WsvJkgPCBQB1TxPaNMqgvt8fO_dcpIPIdOhWxiOwxfdK__KeZc

Monumentális tárlat mutatja be a képzelet fotográfusa, Eifert János életművét az Alföldi Galériában

Visszapillantás címmel nyílt meg a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában a vásárhelyi születésű Eifert János fotóművész életműkiállítása. A galéria tíz termében másfélszáz fotó mutatja be pályáját az 1964-es első kattintásaitól napjainkig.

– Hódmezővásárhelynek mindig is fontosak voltak alkotóművészei, akik büszkék vásárhelyi gyökereikre – fogalmazott köszöntőjében Berényi Károly alpolgármester. – Eifert János vásárhelyiségéhez és munkásságának egyetemes értékéhez kétség nem férhet, tevékenységét a számtalan szakmai elismerés mellett Hódmezővásárhely díszpolgári címe is fémjelzi.

 

– Egyensúlyozás a valóság és a képzelet határán – így határozta meg Eifert János monumentális életművének legfőbb értékét megnyitójában Feledy Balázs művészeti író.

 

Az Alföldi Galéria tíz termében a fotóművész szám szerint 238. önálló kiállításán láthatók riportfotói, portréi, csendéletei, a tánc- és aktfotói, természetképei, amelyek igazolják a művész szerteágazó sokoldalúságát.

 

A Búvár utcai szülői ház, a bátyjától kapott első fényképezőgéppel készült első kattintások után 17 évesen került a Honvéd Művészegyüttesbe, ahol a táncot belülről ismerő fotósként a mozgás pillanatának megragadása foglalkoztatta, és a színpad varázsa a vásárhelyi tárlat világát is áthatja.

 

Eifert János, a képzelet fotográfusa – fogalmazott Feledy Balázs, aki különösen izgalmasnak értékelte az alkotónak a riportfotó és a természetfotó határán készült felvételeit. Bár a képzeletet nem lehet lefotózni – tette hozzá a művészeti író –, de a fényképészeti eszközök és a számítógépes kreativitás olyan módon tágítják ki Eifert fantáziájának birodalmát, hogy általuk teljesen új dimenziókat tár a fotográfia elé.

 

Az április 19-éig látható kiállítás megnyitóján Lőrinc Katalin táncművész és Roszkos János harsonaművész közös performanszát is láthatta a közönség, majd Eifert János alkotói tárlatvezetés keretében avatta be alkotói világába a látogatókat.

* * *

 

 

Megyeri József: Eifert János, a képzelet fotográfusa – Monumentális életműtárlat az Alföldi Galériában. PROMENAD.HU, 2020. február 23.

PROMENAD.HU, 2020. február 23.

https://www.promenad.hu/2020/02/23/eifert-janos-a-kepzelet-fotografusa-monumentalis-eletmutarlat-az-alfoldi-galeriaban/?fbclid=IwAR3samub2LL9jEHQIgncbLcyf8RjtbX0vtcQNgbPpf_vkKbrkLTr9pDt62c

Megyeri József

Eifert János, a képzelet fotográfusa – Monumentális életműtárlat az Alföldi Galériában

 

Visszapillantás címmel nyílt meg vasárnap a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában a vásárhelyi születésű Eifert János fotóművész életműkiállítása. A kiállítóhely tíz termében másfélszáz fotó mutatja be pályáját az alkotó az 1964-es, első kattintásaitól napjainkig.

– Hódmezővásárhely számára mindig is fontosak voltak alkotóművészei, akik büszkék vásárhelyi gyökereikre – fogalmazott köszöntőjében Berényi Károly, Hódmezővásárhely alpolgármestere, rámutatva, hogy számukra a város mindig is igyekezett kiállítási lehetőséget teremteni. Mint fogalmazott, Eifert János vásárhelyiségéhez és munkásságának egyetemes értékéhez kétség nem férhet, tevékenységét a számtalan szakmai elismerés mellett Hódmezővásárhely díszpolgári címe is fémjelzi.

Egyensúlyozás a valóság és a képzelet határán – így határozta meg Eifert János monumentális életművének legfőbb értékét megnyitójában Feledy Balázs művészeti író. Az Alföldi Galéria tíz termében a fotóművész szám szerint 238. önálló kiállításán láthatók riportfotói, portréi, csendéletei, a tánc- és aktfotói, természetképei, amelyek igazolják a művész szerteágazó sokoldalúságát.

A Búvár utcai szülői ház, a bátyjától kapott első fényképezőgéppel készült első kattintások után 17 évesen került táncosként a Honvéd Művészegyüttesbe, ahol a táncot belülről ismerő fotósként a mozgás pillanatának megragadása foglalkoztatta, s a színpad varázsa a vásárhelyi tárlat világát is áthatja.

Eifert János, a képzelet fotográfusa – fogalmazott Feledy Balázs, aki különösen izgalmasnak értékelte az alkotónak a riportfotó és a természetfotó határán készült felvételeit. Bár a képzeletet nem lehet lefotózni – tette hozzá a művészeti író –, de a fényképészeti eszközök és a számítógépes kreativitás olyan módon tágítják ki Eifert fantáziájának birodalmát, hogy általuk teljesen új dimenziókat tár a fotográfia elé.

Az április 19-i látható kiállítás megnyitóján Lőrinc Katalin táncművész és Roszkos János harsonaművész közös előadását is láthatta a közönség, amelyet követően Eifert János alkotói tárlatvezetés keretében avatta be fotói világába a vernisszázsra érkezett látogatókat.

 

Fotók: Arany-Tóth Attila

Králik Emese: Itthon rendez kiállítást: Fél évszázad Eifert János fotóin. HódPress, 2020. február 18.

HódPress, 2020. február 18.

https://www.hodpress.hu/2020/02/18/itthon-rendez-kiallitast-fel-evszazad-eifert-janos-fotoin/?fbclid=IwAR1ZMD01QD-RJx9t4ZWWdten_XQCUy2e8I1RKpq-aKGYlJiZGBifKoTexvo

 

Králik Emese

Itthon rendez kiállítást: Fél évszázad Eifert János fotóin

A hódmezővásárhelyi születésű világhírű fotóművész, Eifert János Visszapillantás (1964-2020) címmel rendez életmű-kiállítást városunkban. A tárlat február 23-án, vasárnap 15 órakor nyílik az Alföldi Galériában.

Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik. A világ 40 országában fényképezett, könyvei jelentek meg.

Holnap a média képviselőinek a még rendezés alatt álló tárlaton a művész kalauzolásával sajtóbejárás lesz, a vasárnapi eseményig tehát még sok érdekes információval tudunk szolgálni az olvasóinknak.

(fotó: Eifert János Facebook-oldala)

 

Eifert János: ARS POETICA – NAPUTONLINE 2019. január 18.

 

N

NAPÚTONLINE 2019. január 18.

http://www.naputonline.hu/2019/01/18/eifert-janos-ars-poetica/?fbclid=IwAR3Sv8IBrka_annC5mj2gEKsemoWZpsyvPfIH3qUPEXXbjadqGhH_99hITk

Eifert János: ARS POETICA

A klasszikustól a modernig – válogatás 50 év fotóiból

 

Eifert János, az immár 75 éves jeles fotóművész egy éven át tartó, 75 eseményből álló program keretében adott számot fotóművészeti, szakmai, közéleti, előadói és tanári tevékenységéről. Ennek keretében önálló és csoportos kiállításokat, workshopokat, mesterkurzusokat, kiállítás-megnyitókat, könyvbemutatókat, szakmai-művészi eseményeket, nemzetközi fotó-szalonokon, fotópályázatokon és kiállításokon való részvételt és különböző „meglepi” programokat kínált a művészet iránt érdeklődő közönségének.

„Ars poetica” c. szentesi tárlatának fotóanyagából osztanánk meg nagy szeretettel egy válogatást (mj. a képek rákattintással fölnagyíthatók).

 

„Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És persze jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni; ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben ellensúlyoz a képzelet és valóság peremén.”

 Eifert János

Temesi László: Eifert János Ars poeticája. BP18, 2018. november 16.

BP18, 2018. november 16.

https://www.bp18.hu/hirek/keruleti-hirek/item/17937-eifert-janos-ars-poeticaja

Írta: Temesi László 2018.11.16.

 

Kondor: válogatás 50 év fotóiból.

Ars poetica címmel november 15-től december 5-ig látható Eifert János jeles fotóművész kiállítása a Kondor Béla Közösségi Házban. A 75 éves fotográfus ötven év fotóiból válogatott.

Galgóczy Zoltán alpolgármester köszöntőjében kiemelte a fotóművész hazai és nemzetközi sikereit, megjegyezve, hogy egy Isten áldotta tehetség.

– Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége, aki páratlan életművel ajándékozott meg bennünket és örömünkre, ennek egy kis töredékét láthatjuk most itt – mondta, majd a kerületünkben élő szintén jelentős fotóművész, Chochol Károly e szavakkal nyitotta meg a kiállítást:

– Páratlan eseménysorozatnak lehetünk részesei! A művész 75. életévét 75 eseménnyel jelzi. Egy alkotó, aki otthonosan mozog a kamera mindkét oldalán. Sikeres volt táncművészként, az objektív előtt és világhírű és elismert lett a kamera mögött is. 1968-ban kezdett fotózni külföldi turnékon, és lett keresett fotográfus, szerkesztő, illusztrátor, oktató és felsőszintű fotóművészeti szervező. Számos nemzetközi workshop felkért előadója, vezetője. Bátran mondhatom, hogy nincs a fotográfiának olyan területe, ahol nem dolgozott sikerrel és nem alkotott maradandót. Diaporámákat készített, díjakat gyűjtött be, később oktatta, oktatja a mai napig. A tánc, a női szépség, az akt, a mozgás és a természetfotókat kedveli, e témakörökben számos könyve jelent meg. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. A világ negyven országában járt és alkotott, ezzel egy páratlan kép-gyűjteményt hozott létre – egyedülálló kultúrkincs – és itt szembesülni kell azzal, hogy minden, ami fotóművészet, Eifert János sajátja. Rendszeres résztvevője a fotó-életnek. Huszonegy hazai és nemzetközi egyesület tagja. Eddig 231 önálló kiállítása volt, több mint kétezer csoportos kiállításon szerepelt világszerte, számolatlan díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát érdemelt ki képeivel és diaporámáival. Köszönjük a feledhetetlen élményt!

A megnyitón a Tébláb Művészeti Iskola növendékei léptek fel kis műsorukkal. A kiállítás kurátora – mely december 5-ig látható – Varga Ferenc, a Kondor igazgatója.

TL.: „Mindig a kíváncsiság hajt” – Válogatás 50 év fotóiból. B18, 2018. november 12.

B18, 2018. november 12.

https://www.bp18.hu/hirek/keruleti-hirek/item/17907-mindig-a-kivancsisag-hajt-valogatas-50-ev-fotoibol

 

„Mindig a kíváncsiság hajt” – Válogatás 50 év fotóiból

Írta: T.L. 2018.11.12.

 

Eifert János Ars poeticája a Kondorban.

Ars poetica címmel november 15-től december 5-ig látható Eifert János jeles fotóművész kiállítása a Kondor Béla Közösségi Házban. A 75 éves fotográfus ötven év fotóiból válogatott.

Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Huszonhárom évesen a néptáncművészet mellett indult el a fotóművészet felé, nem csoda, hogy első fotótémáit a táncművészetből merítette. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik.
Eddig 231 önálló kiállítása volt, több mint kétezer csoportos kiállításon szerepelt világszerte, számolatlan díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát érdemelt ki képeivel és diaporámáival. A FIAP (Fédération Internationale de l’Art Photographique), a világ legnagyobb fotóművészeti szövetsége, amely 94 országot, és közel másfélmillió fotóst foglal magában, EFIAP (Kiváló Művész) és ESFIAP (Tiszteletbeli Kiválóság) kitüntetéssel ismerte el munkásságát.
A világ 40 országában fényképezett, ebből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot állított össze.
-Mindig a kíváncsiság hajt utazásaim során – vallja -, kíváncsi vagyok arra, hogyan élnek az emberek, hogyan gondolkodnak, milyen a kultúrájuk? Életem egyik legnagyobb élménye egy hosszabb kínai út volt.

Arra a kérdésre, könnyen átállt-e a filmes gépről a digitálisra? – így válaszolt:
-Tény, hogy a digitális térhódításkor elég sokan temették a fotógráfiát, de én nem temettem, mert a technikai fejlődés szerintem, soha nem volt gátja annak, hogy kifejezzük magunkat. Számomra a fotográfia játék, nagyon komoly játék, és persze jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képnyelvemen közölhetem. Nézni, látni, láttatni – ez a képíró, a fotográfus feladata.
Eifert János fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelentek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban, Interneten. Filmekben, televíziós műsorokban, színpadi látványként, színházi díszletként gyakran használták fel fotóit, ő maga is gyakran jelent meg különböző film- és TV-műsorokban, sorozatokban.
Kiállítása december 5-ig látható a Kondor Béla Közösségi Házban.

Pajor András: Eifert János világhírű fotóit állították ki Sárváron születésnapja alkalmából – VAOL, a Vas megyei hírportál, 2018. május 16.

2018.05.16.-VAOL.HU_Eifert-János-világhírű-képeit-állították-ki-Sárváron-születésnapja-alkalmából VAOL.HU a Vas megyei hírportál, 2018. május 16.

https://www.vaol.hu/kultura/helyi-kultura/eifert-janos-vilaghiru-fotoit-allitottak-ki-sarvaron-szuletesnapja-alkalmabol-2329815/

Eifert János világhírű fotóit állították ki Sárváron születésnapja alkalmából

Eifert János, az egyik legelismertebb magyar fotográfus munkáiból Visszapillantás címmel nyílt kiállítás a Nádasdy-vár kiállítóterében, a Galeria Arcisban.

Táncosból fotós

Hazai és nemzetközi szinten is a legjobbak között jegyzik Eifert János fotóművész fényképeit. A Sárváron látható fotók mindegyike hozzájárult világhírűvé válásához. Hivatásos táncosként kezdte pályafutását, eközben lett szenvedélye, majd foglalkozása a fotózás. Fotóriporterként számos maradandó képet készített, fotóművészként is a csúcsra ért: érdeklődésének középpontjában végig megmaradt a tánc, az emberi test és a mozgás ábrázolása.

Megnyitó

Az öt évtized alkotásait bemutató tárlatot Benkő Sándor MÚOSZ-nagydíjas fotóriporter nyitotta meg: – Most kiállított alkotásainak legtöbbjén is a tánc a meghatározó motívum, amelyet ötvözött másik kedvenc témájával, az akttal. Képeinek elmaradhatatlan díszítőelemei közé tartozik a geometriai formák arányos és harmonikus használata, a fény és árnyék, az árnyalatok számtalan variációjának művészi igényességű felhasználásával.

75

Eifert János május 8-án ünnepelte 75. születésnapját, a „jubileumi évben” 75 eseményt, kiállítást, előadást és bemutatót tart. A sárvári tárlat valódi születésnapi program volt. A jeles alkalomból Kondor János festőművész, a kiállítás rendezője köszöntötte a megnyitón: – A kiállított képek mindegyikében ott lakozik a gondolat, a mondandó, de jelen van bennük az alkotójuk egyénisége is – mondta Eifert János öt évtizedre visszatekintő munkásságáról. Alkotói tevékenysége mellett a művész nagy hangsúlyt fordít a fotográfia népszerűsítésére, a fotózás tanítására is. Ahogy Benkő Sándor a művészt idézve emlékeztetett rá: Eifert János vallja, hogy a fényképezőgép csupán eszköz a képkészítéshez, a gondolatok megvalósításának eszköze, de a kép először „az agyban” készül el, aztán „megnyomjuk az exponáló gombot”.

Játék

Művészi hitvallásában Eifert így fogalmaz: „Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék, és persze jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem.” – Sok feladatom van még, aminek az elvégzését mindig élvezni fogom, mert ennyi idősen érzem magam igazán szabadnak. Senki sem mondja meg, mit és hogyan tegyek – tette hozzá „élőben” a sárvári kiállításnyitón.

Eifert János világhírű fotográfiái június 3-áig maradnak a Galeria Arcis termeiben.

Pajer András

A reformáció emlékére egy újabb remek kiállítás nyílt a Károlyi-kastélyban – Nagykároly és Vidéke, Románia, 2018. március 26.

2018.03.26.-Nagykároly-és-Vidéke.ro_A-reformáció-emlékére-újabb-remek-kiállítás-nyílt-a-Károlyi-kastélyban

Nagykároly és Vidéke.ro, 2018.03.26.

https://www.nkv.ro/ujabb-remek-kiallitas/

A reformáció emlékére egy újabb remek kiállítás nyílt a Károlyi-kastélyban

Járay Zsanett • 2018. március 26., hétfő

A Reformáció Emlékbizottság által meghirdetett fotópályázatok legjobb képeiből, valamint a meghívott fotóművészek alkotásaiból nyílt kiállítás március 25-én a Károlyi-kastélyban, a tárlat címe pedig: A megújulás lendülete.

Az eseményen részt vett: Kovács Jenő polgármester, dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa, Tolnay István a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese, illetve tiszteletét tette számos más elöljáró, református lelkész és fotóművész egyaránt.

A megnyitón köszöntőbeszédet mondott: Dragos Georgescu, a Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ vezetője, dr. Hágó Attila Nándor, a Vasile Vénig László Fotóklub elnöke, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa, Tolnay István a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese, Tóth István az Euro Foto Art elnöke, illetve Eifert János fotóművész, a kiállítás kurátora.

A megnyitón a VVL Fotóklub egy komoly elismerést vehetett át, ugyanis bekerültek a MAFOSZ által nyilvántartott magyar fotóklubok közzé, így ők lettek a szervezet 105. tagjai.

A kiállítás célja, hogy túl az egyházi megemlékezéseken, szélesebb közönségnek is bemutassák az ötszáz éves reformáció szellemiségét, amelynek alapvonása, hogy miközben őrzi örökségét, mindig újat is akar.

NAGYKÁROLY.SZATMÁR.RO – A megújulás lendülete. Nagykároly, 2018.március 19.

2018.03.19.-NAGYKÁROLY.RO_A-megújulás-lendülete

NAGYKÁROLY.SZATMÁR.RO, 2018.03.19.

https://nagykaroly.szatmar.ro/A_megujulas_lendulete/hirek/87770

2018-03-19 09:36:44• hírek • Bagosi Andrea

A megújulás lendülete

Március 25-én, vasárnap 12:30 órai kezdettel egy újabb fotókiállítás nyílik a nagykárolyi Károlyi Kastély emeleti kiállítótermében „A Megújulás Lendülete” címmel. A Reformáció Emlékbizottság által meghirdetett fotópályázatok legjobb képeiből, valamint meghívott fotóművészek alkotásaiból rendezett kiállítás keretén belül 50 képet tekinthetnek meg az érdeklődők.

A tárlat címe a szlogenje a bizottság munkájának is, hiszen a Reformáció Emlékbizottság és a kiállítás célja is az, hogy a 2017-es emlékévében – túl az egyházi megemlékezéseken – a szélesebb közönségnek is bemutassa az ötszáz éves reformáció szellemiségét, amelynek alapvonása, hogy miközben őrzi örökségét, mindig újat is akar, tudhatjuk meg Eifert János összefoglalójából.

Eifert János fotóművész, a kiállítás kurátora nemcsak a szép képek bemutatását tervezte, hanem egy gondolat köré csoportosítva, az egyenként is kitűnő, de különböző elhatározásból készült képek csoportosításával, egymásba-fűzésével a reformáció szellemiségét hangsúlyozza.

A pályázatra négy kategóriában – Műemlékfotók, Portrék és eseményfotók, Természetfotók, Művészfotók – lehetett nevezni. A stílus, műfaj és alkotói szándék szerint is változatos fényképek között vannak dokumentarista alkotások, egy-egy templomot, régi, a reformációhoz vagy a vallásgyakorláshoz köthető tárgyat bemutató képek, remek portrék, riportos eszközökkel megörökített eseményfotók, jelképeket és szimbólumokat használó szellemi csemegék, de olyan alkotások is, amelyek egyszerre akarják láttatni a múltat és a jelent.

Bognár Benedek „Reformáció ma” c. képén például egy régi biblia látszik, amelyből a ma használatos kis színes jelzők lógnak ki, és egy mobil telefon látható a szemüveg és egy pohár víz társaságában. Modern csendélet, vagy jóval több annál? A kiállítást látogatók eldönthetik majd. Mudrák Attila „Széki lányok 2016” fotóján népviseletbe öltözött lányokat, asszonyokat látunk. Természetességük, őszinte gesztusaik jelzik, hogy nemcsak a fotó kedvéért öltöztek népviseletbe. Kompán Julianna „Re-Formáció?” címet viselő fotóján egy műanyag vizes palack, mint egy üveglencse a templom-toronnyal gazdagított városrész fordított képét mutatja. Mégis, képzeletünkben a templomtorony áll a helyzet magaslatán… Van olyan kép, amelyben a humor is megjelenik. Bakki Zsolt fotóján a kálvária szobor előtt húz el egy autó, a nagy sebesség által bemozdulással, életlenül. A kép címe: Krisztus előtt kétszázzal. Szabó Ferenc három remek fotóval van jelen a díjazottak között. A Religion, Time capsule és Apokalipse című fotói kiemelkedő értéket képviselnek, és jelképi erejükkel, mondanivalójukkal költői magasságokba röpítik a fényképezés dokumentatív erejét.

A kiállító művészek – Apáti-Tóth Sándor, Asszonyi Eszter, Baán Katalin, Bakki Zsolt, Bognár Benedek, Eifert János, Gál András, Horváth Tamás, Ilku János, Izápi Laura, Kiss Gábor, Kiss Gergely, Kompán Julianna, Magyari Hunor, Makó András, Molnár Ferenc, Mudrák Attila, Nemes Zoltán ’mettor’, Olasz Ági, Pajor András, Papp Elek, Peterman Károly, Sebestyén István, Simon Zsuzsanna, Szabó Ferenc, Szöllősiné Haller Orsolya, Szőnyi István, Thaler Tamás, Tóthné Kiss Judit, Tóth József Füles, Ujvári Csaba és Végh Attila – fotói nemcsak technikai tökéletességükkel, hanem esztétikai értékeikkel és mondanivalójukkal tűnnek ki, és keresztmetszetét adják a kortárs magyar fotóművészet magas színvonalának.

A szervezők a „Vasile Vénig László” Fotóklub, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és a „Gróf Károlyi” Kulturális Idegenforgalom Népszerűsítő Központ, a Nagyváradi Eurofotoart Fotoclub és a Remormáció Emlékbizottság minden érdeklődőt szeretettel vár.

NAGYKÁROLYI ANZIKSZ: A megújulás lendülete – Románia, 2018. március 18. 11:12

2018.03.18.-Nagykárolyi-Anziksz_A-megújulás-lendülete

NAGYKÁROLYI ANZIKSZ, 2018.03.18. 11:12

https://anziksz.com/2018/03/18/a-megujulas-lendulete/

A MEGÚJULÁS LENDÜLETE

Március 25-én 12:30 órai kezdéssel fotókiállítás nyílik a nagykárolyi Károlyi-kastély emeleti kiállítótermében A megújulás lendülete címmel. A Reformáció Emlékbizottság által meghirdetett fotópályázatok legjobb képeiből, valamint meghívott fotóművészek alkotásaiból rendezett kiállítás keretén belül 50 képet tekinthetnek meg az érdeklődők.

A szervezők a Vasile Vénig László Fotóklub, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és a Gróf Károlyi Kulturális Idegenforgalom-népszerűsítő Központ, a Nagyváradi EuroFotoArt Fotóklub és a Reformáció Emlékbizottság minden érdeklődőt szeretettel vár.

A kiállító művészek: Apáti-Tóth Sándor, Asszonyi Eszter, Baán Katalin, Bakki Zsolt, Bognár Benedek, Eifert János, Gál András, Horváth Tamás, Ilku János, Izápi Laura, Kiss Gábor, Kiss Gergely, Kompán Julianna, Magyari Hunor, Makó András, Molnár Ferenc, Mudrák Attila, Nemes Zoltán ’mettor’, Olasz Ági, Pajor András, Papp Elek, Peterman Károly, Sebestyén István, Simon Zsuzsanna, Szabó Ferenc, Szöllősiné Haller Orsolya, Szőnyi István, Thaler Tamás, Tóthné Kiss Judit, Tóth József Füles, Ujvári Csaba és Végh Attila

Hézső Ferenc kiállítása az Alföldi Galériában – Promenad.hu, 2018. március 3.

2018.03.03.-PROMENAD.HU_Hézső-Ferenc-kiállítása-az-Alföldi-Galériában


Hézső Ferenc kiállítása az Alföldi Galériában

Március 4-én, vasárnap déli 12 órakor Visszatekintés címmel nyílik egyéni kiállítása Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművésznek az Alföldi Galériában.

A 80. születésnapját a közelmúltban ünneplő művész alkotásait Eifert János fotóművész, Hódmezővásárhely díszpolgára méltatja, a megnyitó vendégeit dr. Miklós Péter intézményvezető köszönti. A vernisszázs fellépője Szokolay Dongó Balázs Artisjus-díjas népzenész lesz. A közel nyolcvan művet felvonultató kiállítás április végéig tekinthető meg a Kossuth téri kiállítóhelyen.

forrás:
Elek András

Egyensúlyozás a valódi és a képzelet peremén – Vásárhelyi Hírek, 2018. január 21.

2018.01.21.-Vásárhelyi-Hírek_Egyensúlyozás-a-valódi-és-a-képzelet-peremén

VÁSÁRHELYI HÍREK, 2018. JANUÁR 21. vasárnap

http://www.vasarhelyihirek.hu/egyensulyozas_a_valodi_es_a_kepzelet_peremen

Egyensúlyozás a valódi és a képzelet peremén

2018. január 21., vasárnap

Eifert János ARS POETICA – A klasszikustól a modernig – Válogatás 50 év fotóiból című kiállítása nyílt január 21-én a Bihar Vármegye Képgalériában. A kiállítást a vásárhelyi Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg.

A hódmezővásárhelyi születésű Eifert János Ars Poetica – Ötven év fotográfiái című életmű-tárlatát 2013 nyarán láthattuk az Alföldi Galériában. Ezúttal Berettyóújfalu képgalériája ad otthont fotóinak.

Eifert János szakmájának, művészetének egyik legismertebb magyarországi képviselője, a világ több mint 40 országában fényképezett már, ebből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot állított össze.

Munkássága nem rendezhető egységes stíluskategóriákba, inkább sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező fotóművészként említhetjük. Ismertségét leginkább tánc-, akt- és alkalmazott fotói, valamint természetképei alapozták meg. Képeivel ezernyi díjat, nagydíjat és különdíjat érdemelt ki.

222 önálló kiállítása volt, ezernél több csoportos kiállításon szerepelt világszerte. Eifert János ARS POETICA című kiállítása életművének összefoglalója, bemutatván különböző stíluskorszakait, kísérletezésének eredményeit, illetve azokat a műveket, amelyek bejárták a világot, és ma is klasszikus értékként jelennek meg.

„Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ meg­ismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni-látni-láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és valóság peremén.” – vallja Eifert János fotóművész.

VH

egyensulyozas_a_valodi_es_a_kepzelet_peremen

Next Page »