Reggel már a Tornyai János Múzeum és a Bessenyei Művelődési Központ előtt fényképezünk, Dozvald “őrült” ötlete alapján.

Délután Mártélyon a Holt-Tisza partján fényképezünk. Ötven évvel ezelőtt itt készítettem első felvételeimet a Béla öcsémtől kapott Zorkij-4 fényképezőgéppel.

Este az Alkotóházban Szenti Tibor előadását hallgattuk a vásárhelyi tanyavilágról. Nagy István, Dozvald János, Siklós Péter, Gránitz Miklós, Kovács Kata, Németh Andrea, Csordás Gábor, Fekete István, Módos Gábor, Rapcsák Kati és jómagam voltunk a hallgatóság. Előtte Tibor és Rapcsák Kati születésnapi köszöntővel kedveskedtek, éppen a 71. évem alkalmából. Egy Koszta József albumot kaptam tőlük ajándékba.

A Vásárhelyi Fotószimpózium résztvevői Szabó Béla kiállításán a Szentesi Művelődési Központban, és a Kossuth téren látható szabadtéri kiállításon.

Még tavaly októberben, a Muzafest keretében mutatták be Ars Poetica c. kiállításomat Zilahban. A zárás után úgy tervezték, hogy Kolozsvárra és más erdélyi városokba viszik tovább az anyagot. Pénz nem volt rá, így a terv csupán terv maradt. Hamarosan két kiállításom nyílik, az egyik a Tánc Világnapja alkalmából Budaörsön. A másik a Szófiai magyar Kulturális Intézetben, a Bolgár Fotóhónap keretében, júniusban. Így hát eljött a képek hazaszállításának ideje. Szabó Attilával, a zilahi Művészeti Múzeum igazgatójával egyeztettem, Ildikóval és Poci kutyával, no meg a Citroen Xsara Picasso-val útnak indultam a Budapest – Nyírbátor -Vállaj- Carei (Nagykároly)-Căuaş (Érkávás) – Tășnad (Tasnád)- Sărmăşag (Sarmaság) – Bocşa (Oláhbaksa) – Borla (Szilágyballa) – Zalău (Zilah) útvonalon. Majd négyszáz kilométer, közel négyórás út. Megérkezésünkkor Attila fogadott, és a múzeum vendégszobáját kapva, elszállásoltuk magunkat. Városnézésre alig volt időnk, hisz közben beesteledett, az eső is esett. Másnap a képek becsomagolása, bepakolása után már indultunk haza, csak most éppen a Zalău (Zilah) –  Borla (Szilágyballa) –  Bocşa (Oláhbaksa) –  Sărmăşag (Sarmaság) – Tășnad (Tasnád) – Căuaş (Érkávás) – Carei (Nagykároly) – Vállaj – Nyírbátor – Budapest irányba. Közben gyorsfényképek készültek a Szilágysági részen, amik inkább csak jegyzetelésként értelmezhetők. Szándékoltan komponálatlan, rendezetlenés szegényes képek, olyanok mint a valóság.

Zilah. A Meszes hegység lábánál fekvő település már a rómaiak által is ismert volt, erre utal a határában található őrtorony és római út maradványa. Írásos emlékek 1150-ben  Zyloc néven említik először.1241-ben a tatárok feldúlták, felégették, a legenda szerint csak egy tyúkól maradt meg a városból. Újraépül , Nagy Lajos korában már vásártartási jogot, 1446-ban pedig pallosjogot nyer. A városnak XIII. századi többször átépített református temploma van, mely mai formáját az 1907-es felújítással nyerte el és egyike a legnagyobb erdélyi református templomoknak. A város főterén áll az egykori Wesselényi Miklós Református Kollégium, melynek alapítója s főgondnoka is egyben Wesselényi Miklós (1796 – 1850) báró volt. Itt végezte a gimnázium felső négy osztályát  Ady Endre, akinek nevét később az iskola viselte. Wesselényi emlékének Fadrusz János alkotása állít emléket, az 1902-ben készült  szobor a főtér végében áll. A múlt században még szinte kizárólag magyarlakta Zilah lakosságának ma mindössze 17%-a magyar.

A Szilágyság (románul Sălaj) Románia északnyugati részén, a Szamos folyó két oldalán elhelyezkedő dombság. Az Érmelléki-hegységgel és a Szilágysági-Bükk hegységgel együtt a Szilágysági-dombvidék részét képezi.  A magyarság nem sokkal a honfoglalás után benépesítette a gyér szlávok lakta Szilágyságot. A középkorban magyar népességű volt, csak a 15–16. sz.-ban bomlott meg etnikai egysége a beköltöző románokkal, majd a 18. sz.-ban néhány németek által is lakott községgel (pl. Hadad). Ma Románia része, magyarok és románok vegyesen lakják. A Szilágyság egyik legkorábbi tájnevünk, a 14. sz.-tól említik a források. Jóllehet egységes földrajzi táj, mégis a történelem folyamán általában két megyéhez (Kraszna, Közép-Szolnok) tartozott. Ezekből, valamint a → Kővár-vidék egy részéből alakították 1876-ban Szilágy vármegyét. A Szilágyság kisebb tájai: Kraszna-vidéke: az 1876-ig fennállt Kraszna vármegye egykori területe a Szilágyság déli részén, a Réz- és a Meszes-hegység láncai közt, mintegy 8–10 magyarlakta helységgel. Központjai: Szilágysomlyó, Kraszna, Zilah. A Berettyó-mente Szilágynagyfalu és Berettyószéplak központokkal: → Tövishát a Szilágyság középső vidéke a Krasznába és a Szamosba futó patakok hátsága. Nevezetes helysége Diósad, Vérvölgy, Désháza. A Szilágyság a néprajzilag kevésbé föltárt vidékek közé tartozik.

Eifert János felvételei

Kassa (szlovákul Košice, németül Kaschau) Szlovákia második legnagyobb városa, az egykori Abaúj-Torna vármegye székhelye, ma a róla elnevezett kerület és járás központja, katolikus érseki és evangélikus püspöki székhely. Népessége 240 688 fő, ebből 6 382 magyar (2,65%) (2011). Abaszéplak, Bárca, Hernádtihany, Kassaújfalu, Kavocsán, Miszlóka, Pólyi, Saca, Szentlőrincke, Szilvásapáti és Zsebes községeket csatolták hozzá.

A Szent-Erzsébet Dóm 60 méter magas északi tornyából készült tornyából készült panorámakép – amelyet 3 kis képből raktam össze – sem képes Kassát érzékletesen bemutatni (Eifert János felvétele)

A Szent Erzsébet dómot 1380 táján kezdték építeni egy korábbi templom helyén. Ez Európa egyik legkeletebbre fekvő nyugati stílusú gótikus székesegyháza és egyben a legnagyobb templom Szlovákiában. Belső terében látható a lenyűgöző szépségű Szent Erzsébet oltár, a gótika korából származó egyedülálló kettős csigalépcső – egyike az Európában található öt (látogatható) ilyen építménynek, az utolsó magyarországi Habsburg-ellenes felkelés vezetőjének, II. Rákóczi Ferenc síremléke (látogatható) és kívül az 1477-ből származó napóra. A székesegyház belső és külső terét a 15. századi Kassai István kőfaragómester munkái díszítik.  A legújabb kutatások a templom építésének pompáját és logikáját a 14. századi Krisztus Vére csodával hozzák összefüggésbe. A templomot évszázadokon keresztül látogatták a zarándokok és IX. Bonifác pápa 1402-ben kiadott bullájában megerősítette, hogy itt őrizték Krisztus Vérét. A vasárnap reggel 9 órakor kezdődő latin nyelvű szentmisék lenyűgöző ötvözetét nyújtják a középkori építészetnek, a középkori Európa nyelvének és a barokk zenének.

A zenélő szökőkút és a harangjáték parkja. Minden órában felcsendül a 22 harangból álló, fát formázó harangjáték hangja. Májustól októberig a harangjátékot a zenélő szökőkút is kiegészíti, amely a harangjáték elhalását követően egy megnyugtató zene dallamára lép működésbe (sötétedés után világít is) minden nap 22 óráig. Most éppen egy festő örökíti meg az Állami Színház épületét, amelyet Lang Adolf építész tervezett. A színházban az első bemutató 1899-ben volt, most Verdi 200 éves évfordulójára a Rigolettót mutatják be. A látogatót az épület szecessziós elemekkel díszített újbarokk külseje mellett a hárfát formázó íves beltér, a színház meghittsége és fensége, valamint a bécsi Gastgeb Peregrín, Shakespeare 4 drámájának jeleneteit ábrázoló mennyezeti festményei nyűgözik le. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház mellett ez Szlovákia egyetlen három társulattal működő színháza (opera, balett, dráma). A Történelmi Városháza 1779 és 1780 között épült régi épület, amelynek erkélye fölött Kassa címere látható. Az épület udvarán keresztülhaladva juthatunk el a látogató az egykori Fórum / Slovan mozi felújított termébe, amely ma koncerteknek és színházi előadásoknak ad otthont. A földszinten találjuk Kassa Látogatóközpontját.

Rengeteg látni- és fényképeznivaló akad már a szállodánk, a Hotel Horse Inn közelében is. A sarkon látható a Szent János harang. Öntötte Franciscus Illenfeld 1558-ban. Állíttatta az Óváros önkormányzata 2000-ben. II. Rákóczi Ferenc síremléke a Dóm oldalán. Folytatom a sort, mintegy hivatásos idegenvezető:  Az Alsókapu (Dolná brána) a földalatti múzeum együttesének megnevezése, melyhez hozzátartozik a város egykori kapuja és a 13. század második feléből származó eredeti városfal részei is. Feltárásukra 1996-ban, a Hlavná utca rekonstrukciója során került sor. Ma ez az együttes egyedülálló hangulatának köszönhetően kiállítások, fogadások és a hagyományos szeptemberi Kassai Borünnep helyszínéül szolgál, és itt zajlik a maratoni futók regisztrációja is. A Gerster-ház, a kassai születésű Gerster Béla zseniális mérnök emlékét is őrzi. Róla tudni kell, hogy világhírű csatornák és vasutak, például a Korinthoszi – és a Panamacsatorna tervezője volt. A Vármegyeháza 1779-től a vármegyei közigazgatás céljaira szolgált, fő homlokzatán az egykori közigazgatási egység, Abaúj-Torna vármegye 1558-ból származó címere látható. Az épület, amely ma a Kelet-szlovákiai Galéria székhelye, a kiállítási terek mellett egy gyönyörű üléstermet és Kassa legkisebb nyilvános mozi termét is rejti. A galériából kilépve egy kis parkba jutunk. Itt látható a Kassa jelenlegi címerét ábrázoló bronzplasztika. Bal oldalt alul látható a város 1369-ből származó eredeti címere is. Nagy Lajos király adománylevele a maga nemében, a legrégebbi Európában. A Szent Mihály-kápolna a 14. századból származik. A gótika csúcspontját képviseli, és a szemlélőt meglepi tiszta stílusával, meghittségével és harmóniájával. A középkorban a városi temető vette körbe és csontkamra is volt benne. Mihály arkangyalnak szentelték, aki átkíséri a lelkeket a túlvilágra. A holtak lelkeinek mérlegelését ábrázoló középkorból származó szobra a bejárat felett látható. Az Orbán-torony előtt látható az 1557-ből származó eredeti harang. Árkádsora alatt antik, gótikus és barokk sírkövek találhatók. A 45 méter magas toronyban működik Szlovákia egyetlen viaszfigura múzeuma, amely a városhoz kötődő jeles személyiségeken keresztül mutatja be Kassa történetét. Egy emléktábla: “Kassa város közönsége hálás szívében örökké él Mátyás, az igazságos király emléke (1443-1943″

Az Alsókapu (Dolná brána) a földalatti múzeum együttesének megnevezése, melyhez hozzátartozik a város egykori kapuja és a 13. század második feléből származó eredeti városfal részei is. Feltárásukra 1996-ban, a Hlavná utca rekonstrukciója során került sor. Ma ez az együttes egyedülálló hangulatának köszönhetően kiállítások, fogadások és a hagyományos szeptemberi Kassai Borünnep helyszínéül szolgál, és itt zajlik a maratoni futók regisztrációja is.

A bevásárlóközpont, az Aupark esti fényben (Eifert János felvételei)

Budapestről dél körül indultunk Sacival, a kulturális menedzseremmel. Estefelé érkeztünk Zilahra, közben csodáltuk az őszi tájat a Szilágyságban. Néha meg-meg álltunk és fényképeztük a giccsesen gyönyörű látványt. Utazás közben persze szó esett Erdélyről (Trans-Sylvania), a Pártiumról és a történelemről. Amikor megérkeztünk, visszazökkentünk a jelenbe, és kipakoltuk képeimet a holnapután nyíló kiállításom színhelyén, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központban. Utána elfoglaltuk szállodánkat (Hotel Porolissium), majd vacsoráztunk egy közeli étteremben. Közben elhaladunk a Városháza épülete előtt, a főtéren Wesselényi és Ady Endre szobrával találkozunk.

 Trencsén (szlovákul Trenčín, németül Trentschin, latinul Trentsinium) város Szlovákiában. A róla elnevezett egykori vármegye székhelye, ma a Trencséni kerület központja. Vára a Vág jobb partján, 260 méter magas hegyen áll, ez a Felvidék egyik legnagyobb vára, amely 1069-ben már állott. Sikerrel tartóztatta fel Vratislav cseh király, majd 1069-ben Ottó morva őrgróf és 1108-ban Szvatopluk cseh király hadait. 1241-42-ben őrsége megvédte a tatárok támadásával szemben. 1263-ban Cseszneki Jakab volt a vár ura, de 1302-ben Vencel király elvette a Csesznekiektől, s Csák Máténak adta, akinek tartományi székhelye lett, majd halála után 1321-ben Károly Róbert kemény ostrommal foglalta el. 1335-ben itt kötötte meg a békeszerződést Károly Róbert, János cseh és Kázmér lengyel király. 1377-ben itt tartották Mária királynő és Luxemburgi Zsigmond esküvőjét. Királyi vár, majd a Hunyadiaké. A 15. században a Szapolyaiaké lett, de 1528-ban Ferdinánd hadai egy hónapi ostrom után bevették, az ostrom során leégett. 1605 július 1-jén Bocskai serege foglalta el. 1622-ben itt őrizték 3 hónapig a Szent Koronát. 1665-ben itt gyűltek össze a vasvári békével elégedetlen főurak. 1704-ben rövid időre elfoglalták a kurucok, de megtartani nem tudták. 1708 augusztus 3-án falai alatt zajlott a vesztes trencséni csata, melynek súlyos következményei lettek. 1782-ben elhagyták a jelentőségét vesztett várat, pusztulását 1790 június 11-én a városban kitört és a várra átterjedt tűzvész pecsételte meg. Az 1960–70-es években maradványait helyreállították.

A vár alatt fekvő települést mint vámszedő és vásáros helyet 1111-ben és 1113-ban a zoborhegyi bencés apátság oklevele említi először. 1241-ben említik Bogomer trencséni ispánt, aki a várat a tatárok ellen védelmezte, a település azonban valószínűleg megsemmisült. A 13. század végén Csák Máté Trencsénre is kiterjesztette fennhatóságát, és hatalmas birtokainak központjává tette. Halála után 1321-től újra királyi birtok, ekkor már városi joggal rendelkezett. A város erődítményei a 15. században épültek. A két kapuval ellátott városfal az erődített plébániatemplommal és a vár erődítéseivel egybeépítve egységes védelmi rendszert alkotott. 1412-ben Luxemburgi Zsigmond Trencsént szabad királyi városi rangra emelte. A város egyenlő jogokat élvezett Budával és Székesfehérvárral, és a Magyar Királyság legjelentősebb városai közé tartozott.

    A trencséni vár egy szláv erődítmény helyén épült és a 11. századtól királyi őrtoronyként működik. A legrégibb nevezetességei közé tartozik egy románkori rotunda, de a Csák Máté korából származó Máté-torony is felkeltheti érdeklődésüket. A vár alsó részében található az ágyúbástya, egy kápolna és a legendás Szerelmesek kútja. Ez utóbbi Omar és Fatima tragikus szerelme révén ismert. Érdekes objektumai a várkomplexumnak a kaszárnya illetve az óratorony. Falai régmúlt időkről mesélnek, amit egy római latin falfelirat is bizonyít. A felirat i.u. 179-ből származik és az ókori Rómaiak legészakibb tartózkodásának bizonyítéka egész Közép-Európában. Marcus Aurélius császár a kvádok feletti győzelmének tiszteletére vésték a vár falába i. u. 179-ben. A várból lejuthatunk a városba egy különleges lépcsőn, amelyen már a 16. században lépkedtek elődeink. (http://www.visitslovakia.com/trencseni-var)

 1528. június 28-án, amikor a császári hadak a várat egyhavi ostrom után bevették a várost is felégették és kifosztották. Súlyos károk keletkeztek a város védműveiben is. 1543-ban a városi magisztrátus a városfalak további megerősítését határozta el, mely során az Alsó, vagy más néven Török kaput félköríves barbakánnal és kisebb toronnyal bővítették. Megerősítették a plébániatemplomot és a Szent Mihály kápolnát, félig lebontották a ferences kolostort, azonban újjáépítése már nem történt meg, és falai még 1596-ig álltak. Azt, hogy a városi vezetők aggodalmai nem voltak alaptalanok, megmutatták a hamarosan bekövetkező események. 1599-ban a szultán szolgálatában álló krími tatár hordák pusztították el az egész vidéket, 1604-ben pedig Bocskai hajdúi okoztak hatalmas károkat. A pusztítás megismétlődött húsz évvel később Bethlen Gábor hadainak támadásával, majd 1625-ben mindezt egy nagy árvíz tetőzte be. 1644 – 1645-ben I. Rákóczi György serege dúlta a vidéket. 1656-ban a pestisjárvány 300 lakost ölt meg. 1663-ban újra török hadak pusztították a Közép-Vágmentét. A támadás október 2-án érte el a várost, melynek védelmében több mint 300 katona és városi polgár esett el, sokakat rabságba hurcoltak. A környéken 17 falu pusztult el teljesen.

    Eifert János felvételei

 1678 és 1683 között Thököly Imre hadai pusztították a város környékét, amely a legnagyobb veszteségeket mégis a Rákóczi-szabadságharc során szenvedte el. A kurucok 1704. február 14-én zárták körül a várost, mely csak négy évi blokád után lélegezhetett fel. A dühöngő éhínség és járványok után 1708. május 14-én hatalmas tűzvész tört ki, melyben 195 ház a piaristák templomával együtt porig égett és helyrehozhatatlan károk érték a város védőfalait is. Az 1710-ben kitört pestisjárványnak több mint ezer ember esett áldozatul, majd 1715-ben a pestis újabb hullámának 222 áldozata lett. A háborúk és katasztrófák által okozott károk és veszteségek példa nélkül állnak a felvidéki városok között.

A 16. és 17. század katasztrófái közepette a városban virágzott a művészet és kultúra. A 16. század második felében habánok telepedtek itt le akik megalkották a híres trencséni majolikát. A harmincéves háború során Trencsént és vidékét cseh és morvaországi menekültek tömegei árasztották el. 1637-ben a prágai Jan Václav Vokál megalapította az első trencséni könyvtárat, mely 1664-ig működött. A 19. századig nyomda is működött a városban.

1649-ben Trencsénben jezsuiták telepedtek le, majd három év múlva megalapították iskolájukat. Hatásukra indult meg az akkor evangélikus többségű városban a rekatolizáció. 1655-ben kezdte működését a trencséni noviciátus, 1657-ben pedig megnyílt az új kollégium épülete, ahol a színház is működött. A templomot és az iskolát 1776-tól a piaristák vették át.

  1790. június 11-én ismét szörnyű tűzvész tört ki a városban, melyben szinte az egész belváros leégett. Súlyos károkat szenvedett a plébániatemplom és a paplak is, a legnagyobb veszteség mégis az ősi vár pusztulása volt, melyből csak füstölgő romok maradtak, és többé már nem épült fel. Szenvedett a város a napóleoni háborúk alatt is. 1805-ben itt vonult át I. Sándor orosz cár serege útban Austerlitz felé, 1813-ben pedig 36 ezer orosz katona vonult át útban a lipcsei csatába. 1813-ban újra nagy árvíz pusztított, mely 44 lakos életét követelte. A várost közvetve sújtotta az 1866-og königgrätzi csata is, mely után a megvert osztrák sereg maradványai érkeztek ide súlyos kolerajárványt okozva. A porosz–osztrák háborúban részt vett a „drótos regiment”nek csúfolt trencséni 71. gyalogezred is, melynek 1880-tól itt volt a székhelye. Az osztrák-magyar kiegyezés kedvezőtlenül érintette Trencsént, mely 1867-től szabad királyi városi jogait elveszítve Trencsén vármegye alárendeltségébe került.

 1910-ben a városnak 7 805 lakosából 3 676 szlovák, 2 997 magyar és 925 német lakosa volt. 1920-ban a trianoni diktátum hatására a magyar nemzetiségű lakosok a Csallóközbe vagy az Alföldre (Dévaványa, Gyomaendrőd, Kisújszállás) környékére költöztek. 2001-ben 57 854 lakosa volt, 95%-ban szlovák nemzetiségű. (Wikipédia)

Bled. A település területe már a kőkorszak óta lakott. A bledi vár első említése II. Henrik 1004. április 10-re datált adományozó levelében található, mikor Uelden néven I. Albuin brixeni püspöknek adományozta a vidéket. Az 1278-as Mars mezei csata után Habsburg Rudolfhoz került, mikor legyőzte II. Ottokár cseh királyt. 1364-től Bled a Krajnai Hercegség része volt, majd 1809 és 1816 között a Napóleon által létrehozott Illír provinciákhoz tartozott.

Az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnése után a területet 1918-ban a Jugoszláv Királysághoz kapcsolták, Bled Karađorđević kormányzó nyári rezidenciája lett. Ezt a hagyományt Josip Broz Tito is folytatta, mikor itt építtette fel nyári lakhelyét (ma ez az épület egy luxusszálloda). Bled 1996-ban lett önálló község. 2000-ben ide tette székhelyét a IEDC-Bled School of Management, a „dél-és közép-európai Harvard”.

Eifert János és Móger Ildikó felvételei

 Stane Jagodič: ARS NUCLEUS c. kiállítása, Galerija Prešernovih Nagrajencev za Likovno Umetnost, Kranj

  Stane Jagodič művei

Hódmezővásárhely, Tanya 4040. Aracsiné Kurai Anna a lovának tangóharmonikázik, és francia sanzonokat játszik. Gyerekkorunkban a Búvár utcában laktak, és gyakran hallottam énekelni. Nagyon jó hangja volt…

Eifert János felvételei

Fulai Imréné, Marika néni tanyáján malacok, csirkék, birkák, kutyák és macskák békésen megfértek egymás közelségében. Imre László zöldségeskertje a Külső-Peperén található. Katona Róbert nyulakat is tartott, és komolyabb építkezést – vendégház kialakítását – tervez.

A XI. Hódmezővásárhelyi Fotószimpózium alkotótáborának részvevői, szervezői és a vendéglátók a Bagolyvár étteremben: Hupján Attila, Benkő Imre, Szenti Tibor, Baghet Iskander, Dömötör Mihály, Dr. Kószó Péter alpolgármester, Rapcsák Kati, Eifert János, Fekete István, Hajdrák Tímea, S. Faragó Gyöngyi, Dozvald János, Rókus Ákos (Hódmezővásárhely, 2013. május 16.)

  Eifert János felvételei

A Száva és a Kokra összefolyásánál fekvő Kranj Szlovénia negyedik legnagyobb városa, Felső-Krajna (Gorenjska) közigazgatási központja. Stratégiai jelentőségű, a két folyó összefolyása által alkotott félszigeten emelkedő sziklaterasz jól védhető fekvése miatt már a késő kőkorszakban lakott település volt. A város később Cernium néven a római védelmi rendszer részét képezte. A VI. században longobárdok foglalták el, majd e század végére továbbvándoroltak Olaszország felé és a helyüket szláv törzsek foglalták el. A város neve a VII. századi okiratikban szerepel először. A XI. századra fontos kereskedelmi és kézműves központtá fejlődött. 1256-ban kapott városjogot, amikor a bajor Andechs grófok birtoka lett. Az 1511-es földrengés Kranjban is jelentős károkat okozott, ezért nem nagyon maradtak fent nagyszámban épületek az ezt megelőző korokból. A földrengés után egy pestisjárvány is sújtotta a várost, így csak a XVIII. század végére érte el régi fényét. Igazán fontossá a város az I. világháború alatti és utáni iparosítás következtében vált.

    A Szt. Fábián, Szt. Sebestyén és Szt. Rókus – jó hosszú nevű – ortodox templom a két folyó összefolyásánál magasodó sziklaterasz legvégén a vár legmagasabb részén, a Trubarjev téren található. A négyszögletű alaprajzú hajóval, keskeny szentéllyel, és erősen bordázott boltozattal rendelkező templom 1478-ban épült. A templom legszebb éke J. M. Kremser-Schmidt mester festménye, mely a templom három védőszentjét ábrázolja, amint megvédik a várost a pestistől.

   Ex Tempore, Kranj, Szlovénia, 2013. április 6.  Prijave med 8. in 9. uro v Layerjevi hiši – Oddaja posnetega materiala ob 12. uri – Objava rezultatov in projekcija ob 16. uri.

Aki nem tudná (merthogy honnan is tudhatná, hisz én is csak akkor hallottam róla, amikor belekerültem a sodrásába) az Ex Tempore egy sajátos pályázat, amelynek során egy adott nap adott órájában megnevezik a témát, amelyet néhány órán át, meghatározott ideig lehet fényképezni. Az elkészült képekből négyet lehet feltölteni a kijelölt szerverre, hogy a zsűri – Štefi Praprotnik (KMF-FZS, EFIAP/b), Petra Puhar (Kejžar, vodja ateljeja PUHART), Aleš Komovec (KMF-FZS, AFIAP) – a név nélkül beadott képeket elbírálva díjakat ítélhessen oda. Ma én is részt vettem az Ex Tempore pályázaton, és oklevelet “nyertem” az esős aszfalton visszatükröződő utcarészletet és esernyős alakot ábrázoló képemmel. Este a vár tornyában kialakított kiállítóremben mutatták be pályázati képeket, és hirdettek eredményt. A zsűri elnöke Petra Puhar volt, aki kedves humorral és némi iróniával fűszerezve értékelte a fotósok teljesítményét. A téma egyébként maga a város, az esős Kranj volt.

Janos Eifert- fotograf iz Budimpešte, Ivo Borko- predsednik FZS, Vasja Doberlet- pooblaščenec za FIAP pri FZS, Boro Rudić- predsednik FZ Makedonije in Vladimir Arsovski- fotograf iz Skopja ob zaključku mednarodne fotografske kolonije “2. Puharjevi dnevi” v Kranju (Photo: Stefi Paprotnik)

Szakadó esőben indultunk városnézőbe, Rok Godec volt a kalauzunk. “Felugrottunk” a várba is, majd az Ó-városban sétáltunk, esernyővel. A Szent Miklós katedrálisban végre “megszárítkozhattunk”, a fényképezés mellet az adatokat is végigböngésztük az ismertetőben: a katedrális 1701-1706 között épült, az építész Andrea Pozzo. A kupola 1841-ben készült el, építészmérnöke Matej Medved volt. Nos, az adatokból mára elég… (Eifert János és Vladimir Arsovski felvételei)

Egy ír-szlovén kisgyerek, akivel a Várban találkoztunk. Apja öléből csodálkozott rá a világra…

  Tapasztalt utazók azt mondják, nem szabad kihagyni a helyi specialitást, a Bledi krémes süteményt. Hát nem is hagytuk ki! Sok évvel ezelőtt készítette először az itt található Park Hotel chefje az idelátogatók nagy örömére, és azóta is a kedvenc szlovén édességek közé tartozik.

A gleccserek által kialakított Bledi–tó, Bled városában található, mely Szlovénia legnépszerűbb nyaralóhelye. A tó közepén egy kis sziget helyezkedik el, rajta a Nagyboldogasszony-temploma.
A tó 2120 méter hosszú és 1380 méter széles, legnagyobb mélysége eléri a 30,6 métert. Hőmérséklete a nyári hónapokban 27ºC, ami kiválóan alkalmas a fürdőzésre. Azt mondják, rendkívül tiszta a vize, ám éppen az ellenkezőjét tapasztaltam: a közeli hotelek valamelyikéből éppen szennyezett lét engedtek a tóba. (Eifert János felvételei)

Az 1921 óta védetté nyilvánított Triglav Nemzeti Park a legmagasabb csúcsáról, a 2864 méter magas Mt. Triglavról kapta nevét, amely egyben a Szlovénia nemzeti szimbóluma. A dolomit- és mészkőhegység 200 millió évvel ezelőtt a földtörténet triász szakaszában keletkezett.

A Nemzeti Park területén még számos 2000 méter feletti csúcs található, mint például a Jalovec (2645 m), a Mangart (2679 m), a Prisank (2547 m), a Razor (2601 m), a Skrlatica (2738 m), a Spik (2473 m), a Kanjavec (2568 m), a Lepo Spicje (239 8m) és a Krn (2244 m). A Triglav Nemzeti Park területén 165 menedékház található, továbbá kiválóak a túra- és sétautak, valamint tanösvények. Mi természetesen csak “belekaptunk” a témába, rövid időt töltöttünk el a síugró sáncoknál, majd továbbmentünk a Sava folyó forrása felé.

A Zelenci tó a Sava folyó forrása. Kilátójából rálátni a Spik (2473 m), Vitranc (1637 m), Ciprnik (1747 m), Jalovec (2645 m), Visoka Ponca (2275 m) csúcsaira, és a vadkacsákat (Anas platyrhynchos) is innen fényképeztem.

A Postojnai cseppkőbarlangot a Pilkve-patak formálja már több mint 70 millió éve. A barlang felfedezése óta eltelt évszázadok alatt közel 20 km hosszú föld alatti járatot tártak fel. A barlang Szlovénia turizmusának múltjában is mély nyomot hagyott: a bejáratnál található falakon hagyott aláírásokból látható, hogy a barlangot már a 13. században is gyakran keresték fel az ide utazó turisták. Valójában a 19. század elejétől beszélhetünk a barlangot érintő szervezett turizmusról, ekkor építették meg az első barlangvasutat. Sajnos ennek következtében a barlang visszavonhatatlanul megrongálódott. A kezdetben használt fáklyák füstje több kárt okozott mint hasznot, így be is tiltották ezek használatát. Később, a 20. század második felében megépült a két páron futó barlangvasút, mely 2 km mélyen visz be a barlang és a hegy belsejébe. Először nem nagyon értjük, miért mondják, hogy béreljünk esőkabátot, hiszen úgy gondoljuk, hogy fedett helyre megyünk, ezért nincs rá szükségünk. Később viszont megértjük. A kabát nem csak a csepegő víz ellen véd, de mélyen a hegy belsejében a hideg ellen is tökéletes megoldás. A barlang klímája télen és nyáron egyaránt 10°C. A barlangvasút végén idegenvezetők várakoznak, akik körbevezetik a csoportokat kb. 1 kilométeren keresztül, bemutatva a csodálatos természeti jelenségeket, hatalmas tereket, csodálatos hidakat. Láthatjuk a Kálvária hegyet, a Szép barlangot, a koncerttermet, ahol iskolás kórusok rendszeresen gyakorolnak és koncerteznek. A koncertterem érdekessége, hogy közel 40 méter magas, és 10 000 ember befogadására alkalmas. A cseppköveket több helyen megvilágítják színes lámpákkal, ezzel is segítve képzelőerőnket. Erre akár nem is lenne szükség, hiszen a barlang híres a természetesen is több színű és különleges formájú cseppköveiről.

A barlang múltjához tartozik, hogy a csodás termeket régebben nem csak turisztikai céllal használták. Az első világháború alatt az orosz hadifoglyokat szállásolták el itt, akikkel megépíttették az úgynevezett orosz hidat. A második világháború alatt lőszer és üzemanyag raktárként funkcionált a barlang, ezt később a partizánok robbantották fel. A barlang élővilága is említésre méltó. Különlegessége az emberhal, amely egy albínó állat, vak és külső kopoltyúval lélegzik. Akár 100 évet is él, kis tojásokkal szaporodik. Ez az állat fokozottan védet faj. (web)

   Eifert János felvételei

Tegnap érkeztem, és Nagy Imre igazgató úrral megbeszéltük a június-júliusban, az Alföldi Galériában rendezendő életmű-kiállításom „menetrendjét”, továbbá beszéltünk a Városnak felajánlott képeimről is. Ma Elek András kalauzolásával „bejárom”a Tornyai János Múzeumot, és fényképezek a restaurátorműhelyben, továbbá a néprazi és régészeti tárgyak raktárában is. A képeken – többek között – Balázs Zsuzsanna és Fekete András restaurátorok, Göbölyös Mihály gyűjteményvezető láthatók.

Másfélszázezer műtárgy a múzeum új raktárában, közülük jónéhány restaurálásra szorul. Köztük egy téka, amelyet éppen Balázs Zsuzsanna restaurátor vesz munkába, egy harcos sírjából kiemelt kard maradványai, valamint egy tükör, amelynek fafaragásán Fekete András restaurátor dolgozik (Eifert János felvételei)

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumot 1905-ben alapította a város. Néprajzi gyűjteményét az 1904-es ipari és mezőgazdasági kiállításra összeadott tárgyak alapozták meg, melyeket Kiss Lajos gyűjtött össze Tornyai János festőművész irányításával. Az intézmény 1930-ban régészeti osztállyal bővült. Képzőművészeti gyűjteményének alapját Tornyai János festőművész közel ezer műve vetette meg. A művész nevét a múzeum 1951-ben vette fel.

Az intézmény Hódmezővásárhelynek és térségének rendkívül gazdag régészeti, néprajzi, helytörténeti emlékeit, képző- és iparművészeti alkotásait mutatja be. A múzeum gyűjteményét olyan ritkaságok alkotják, mint a világhírű, a Kr. e. 5. évezredből származó Kökénydombi Vénusz, valamint számtalan népi kerámia, festett bútor és hímzés, illetve a város céhes világának emlékei.

Még egyszer hangsúlyoom: másfélszázezer műtárgy a múzeum új raktárában. A Tornyai János Múzeum gyűjteményében folyik a “feldolgozás”, a raktárban, ahová Elek András kalauzol, egyik-másik nekem tetsző darabot – köztük egy kézzel formált őskori kerámia edényt, amelynek lelőhelye Kopáncs, Olasztanya – kiemelem és lefényképezem. Különleges érzés látni és megérinteni ilyen ősi tárgyakat.

TV-interjú készül, a Bessenyei Ferenc nevét viselő művelődési központban és a Tornyai János Múzeum egyik kiállítóterében. A Vásárhelyi Városi Televízió szerkesztő-riportere – aki a kérdéseket felteszi – Csorba Mária. Körülbelül 180 percnyi anyagot  forgattunk, amelyből a szerkesztés, vágás során mintegy ötven perc „hasznos” marad. (Miklós András,  TV-operatőr felvételei)

Hódmezővásárhely, a sétáló utca – Dr. Rapcsák András út – esti fényben

A fejlesztések révén új főutcája lett Hódmezővásárhelynek. Egy kulturális tengely, amelyet akár a művészetek utcájának is nevezhetünk. A néhai polgármesterről, Dr. Rapcsák Andrásról elnevezett utcának a Kossuth tértől induló szakasza két végpontjában találhatjuk a Vásárhelyi Őszi Tárlatnak otthont adó Alföldi Galériát és Tornyai János Múzeumot. Mindezek középpontjában a Bessenyei Ferenc nevét viselő művelődési központ helyezkedik el. Az új Promenádon áll még a város két legjelentősebb és legrégibb műemléke, a Református Ótemplom és az ortodox templom, melyek újra teljes pompájukban hirdetik Isten dicsőségét a Vásárhelyre érkezőknek.

Szép utcanevek Hódmezővásárhelyen: Virág utca, Szegfű utca (Eifert János felvételei)

Hont kis település Nógrád-megyében, és a 2-es főút mentén található, Parassapuszta határátkelőhely közelében, az Ipoly folyónál. Korábban Honton, az Ipoly utca 15. számú ház volt a miénk, most új tulajdonosa van, aki átépítette a régi parasztházat. Szerettünk itt nyaralni, és most gyerekeimmel – Katával, Andrissal, Lilivel – „nosztalgia-kirándulást” szerveztünk, hogy a régi emlékeinket felevenítsük.

A középkorban Hont vármegye székhelye volt. A település az egyik legelső magyar vármegye, (Nagy-)Hont központja volt, a földvár a 10–11. század fordulóján épülhetett. Feltehetően az egykori megye és a település névadója a Géza fejedelem idején Gizella királyné kíséretében Magyarországra érkező Hont lovag volt, aki a Szent István uralkodása alatt kiépülő vármegyerendszerben eredetileg egy nagyobb, északi terület ura lehetett. E területbe tartozhatott Gömör és Nógrád vármegye területe is, melyek azután az új megyék megszervezésével önállósultak, kettészelve (Nagy-)Hont vármegyét Hontra és Kis-Hontra. 

A 13. században többször említik hadnagyát, udvarbíráját, de a tatárjáráskor sikeresen ellenálló várak között nem szerepel. A régészeti ásatások tanúsága szerint a várat tűz pusztította el, és a legkésőbbi előkerült leletek 13. századiak. Tehát lehet, hogy a földvár a tatárok támadásakor pusztult el, lehet hogy néhány évtizeddel később, de többé nem épült fel. Területét azonban a falu elfoglalta, és napjainkban is sűrűn be van építve lakóházakkal.

A községet 1483-ban Albert király az esztergomi érseknek ajándékozta. A török uralom idején a lakossága nagyon sokat szenvedett, mert a korábban gazdag falut a nógrádi bég állandóan sanyargatta, adóztatta. Állítólag adómegtagadás miatt a falu összes családfőjét (mintegy 60 férfit) lemészároltatta. Nem tudtak egyszerre a töröknek adózni, a korponai várkapitánynak és a Balassáknak is fizetni. A falu megmaradt lakossága a Sárkánytörés nevű sziklába vájt üregben vészelte át a viharos időket. A török idők után újból az esztergomi érsekség lett a község ura, egészen 1945-ig.

A barokk stílusú római katolikus templom 1776-ban épült. Az első világháború előtt a településen haladt keresztül a Párkány-Ipolyság-Balassagyarmat-Losonc vasútvonal, de a trianoni szerződés ezt kettészelte, és az 1960-as években a Drégelypalánk-Hont-Ipolyság szakaszon a síneket is felszedték. 1945-ig az esztergomi érsekség volt a legnagyobb birtokos a településen.

A Duna–Ipoly Nemzeti Park (rövidítése: DINP) Magyarország leggazdagabb élővilágú nemzeti parkjainak egyike. 1997-ben alakították a korábbi pilisi és börzsönyi tájvédelmi körzetekhez kapcsolva az Ipoly érintett szakaszát és ártereit. Működési területe kiterjed Budapestre, Pest, Komárom-Esztergom és Fejér megyére. Számos állat- és növényfaj csak itt él Magyarországon. A ritka, kipusztulófélben lévő fajok mentésére több programot kezdtek el. (Eifert János felvételei)

Andris és Papa (Eifert Kata Nóra felvétele)

Prága egy ékszerdoboz. Gyönyörű napsütésben sétálok át a Károly-hídon, a Vár felé. Zene, énekhangok mindenfelé, az utcazenészek gondoskodnak a változatos műsorról. Rengeteg ember, turisták a világ minden tájáról, özönlenek velem együtt a szépséges célok felé: Karlův most, Mlostranské namĕsty, Hradčanské namĕsty, Zlate ulička u Daliborky…

Eifert János felvételei

Prága (csehül Praha) a Cseh Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb települése. Gyakran hívják „száztornyú városnak”, „arany városnak”, vagy egyszerűen a városok királynőjének. Prága történelmi központját az UNESCO 1992-ben a Világörökség részének nyilvánította.

Az „arany Prága” név valószínűleg I. Károly cseh király és (IV. Károly néven) német-római császár (1347–78) idejéből származik, amikor arannyal vonták be a prágai vár tornyait. Egy másik elmélet szerint Prágát az alkimisták és az aranycsinálók tevékenységét ösztönző II. Rudolf német-római császár uralkodása alatt nevezték el „aranynak”.

Prága. Ma rendkívül szép napom volt. Reggel elkísértem Ildikót az Új Színházba (Nová Scéna), ahol az EDGE próbái folynak, majd nyakamba vettem a várost. Irány a Vencel tér, majd az Óvárosi főtér, ahol Salvador Dali és Alfons Maria Mucha kiállítását néztem meg. A közelben bejött egy harmadik is, fotókiállítás – Pavel Brunclík: Diverse.

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech (Figueres, 1904. május 11 – Figueres, 1989. január 23.), vagy katalán nevén Salvador Dalí i Domènech katalán-spanyol festőművész. A modern művészet sajátos személyisége volt. A szürrealista alkotásmód magas esztétikai szintre emelésével egyszerre nyitott és tetőzött be egy korszakot.

Salvador  Dalí Szülővárosában, Figuerasban rajzot tanult, majd 1921-ben Madridba költözött, ahol barátságot kötött García Lorcával, Barradasszal, Bunuellel és más alkotókkal. Ebben az első alkotói korszakában kubista, metafizikus és realista felfogásban festett, amiről különféle családi portréi és a híres Kenyereskosár tanúskodik.

1929-ben Párizsban telepedett le, ahol kapcsolatba került a szürrealisták csoportjával, majd csatlakozott is hozzájuk. Ebből a korból való vásznaival (A nagy önfertőző, Az emlékezet állandósága) néhány kritikusa szerint legjobb műveit alkotta meg. Ekkor dolgozta ki a maga paranoiás kritikus módszerét, amikor irracionális kényszerképzeteit hagyja érvényesülni, de éber logikával választ közülük. 1940 és 1955 között az Egyesült Államokban élt, ahol megalapozta művészi tekintélyét. Spanyolországba visszatérvén elvonult a nyilvánosság elől.

Egyetlen társa Elena Diakonova (Gala) maradt, aki egykori barátjának, Paul Éluardnak volt a felesége. Ő lett a múzsája, és őt örökítette meg számtalan portrén.

Alfons Maria Mucha (Ivančice, 1860. július 24. – 1939. július 14.) cseh plakátművész, grafikus, illusztrátor, festő és nagy sorozatú nyomtatott grafikai művek alkotója, aki a szecesszió egyik kiemelkedő képviselőjének számít.

Pályáját autodidaktaként kezdte. Mivel a Prágai Akadémia elutasította, 1879-től 1881-ig egy színpadképek tervezését tanító iskolát látogatott Bécsben és esténként emellett még egy rajzstúdiót. Néhány kisebb megbízást kapott a dekoratív festészet területén és Karl Khuen-Belasi gróf támogatását nyerte el. Mucha 1882-ben megbízást kapott az Eduard Khuen-Belasi számára épített Emin zámek neobarokk kis kastély (Hrušovany nad Jevišovkouban Morvaországban) belsejének kialakítására. Továbbá festői megbízást végzett a Khuen-Belasi család Gandegg kastélyában, Eppan mellett Dél-Tirolban. A család támogatásával festői stúdiumokat végzett a Müncheni Képzőművészeti Akadémián 1885-től 1887-ig.

A Világkiállítás alkalmával Párizsba költözött, ami ekkor a művészetek Mekkája volt. Itt szerény körülmények között élt és különböző festő-tanároknál tanult tovább. 1888-tól a párizsi Julian Akadémián, majd a Colarossi Akadémián tanult. Ebben az időben gyakran kellett nélkülöznie. Könyvillusztrációs feladatokkal kereste meg a megélhetését. Rövid ideig Paul Gauguinnel volt közös műterme. 1894-ben díjat nyert a párizsi Salon kiállításán.

Az áttörő sikert Sarah Bernhardtnak köszönhette. A századforduló legismertebb színésznője 1894 karácsonyán egy festőművészt keresett, hogy megfesse neki a „Gismonda“ színdarab plakátját, mivel nem tudta elérni azt a festőt, akivel dolgoztatni szokott. A megbízást Mucha kapta, és egy reggel Párizsban mindenütt feltűntek azok a plakátok, amelyek meghozták neki a világhírt. A plakátok iránt olyan népszerűek voltak, hogy a művészetkedvelők csaknem mindet leszedték. Egy csapásra Mucha lett a Belle Époque legkeresettebb plakátfestője.

1896-ben festette meg Mucha Sarah Bernhardt egy plakátját A kaméliás hölgy szerepében. Ekkoriban részvények grafikai munkáin dolgozott, így például a „Paris-France“ áruház számára, melyet 1898-bam Párizsban alapítottak és már 1914-ben több mint 70 fiókkal rendelkezett Franciaországban. 1898 és 1946 között ez a részvénytársaság 13 különböző részvényt és 16 különböző váltót adott ki Mucha tervezésében. A „Société des Immeubles de France“ két kötvényt adott ki 1891-ben és 1896-ban, van még egy dokumentum a „Société Anonyme de l’Exposition Réligieuse Internationale de 1900“ társaságtól (mely vallásos világkiállítás pénzellátását célozta). A „Slavia“ (Prágai Kölcsönös Biztosítási Bank) biztosítási kötvényei is Mucha összetéveszthetetlen stílusával készültek el. Ezeknek a társaságoknak a történelmi értékű értékpapírjai a gyűjtők körében a legdekoratívabb és legkeresettebb darabok ma is.

1901-ben Muchát a Francia Becsületrend lovagjává ütötték. Egy évvel később Auguste Rodin francia szobrásszal Morvaországban utazott. 1904-ben két évre az USA-ba ment, ahol a New York Times üdvözölte őt és egy többoldalas külön betét-nyomattal ünnepelte. A Képzőművészeti Akadémia docenseként tanított New York, Philadelphia és Chicago városokban. 1906-ban visszatért Prágába és feleségül vette Prágában Marie Chytilovát, akit Párizsban ismert meg. Az 1906-os prágai Pánszláv kongresszus szervezésében tevékenyen részt vett több installációt készített a Vltava folyón a különböző szláv népeket jelképező hajók felvonulásához.

Charles Crane amerikai milliomos megbízásából 18 év alatt 20 monumentális festményből álló ciklust alkotott: A Szláv eposzt. A sorozat első 11 darabját 1919-ben hatalmas érdeklődés mellett állították ki a prágai Klementiumban. A sorozat a pánszláv eszme szellemében a szláv népek legjelentősebb eseményeit ábrázolja monumentális 6×20 méteres vásznakon.[1] A képeket 1928-ban Prága városának ajándékozta.

Az első világháború után Mucha visszatért Csehszlovákiába, és ott folytatta művészi pályáját. Tervei közt voltak például bélyegek, bankjegyek és a fiatal csehszlovák állam kitüntetései.

Retrospektivní výstava tvorby Pavla Brunclíka (*1950) je první souhrnnou výstavou děl fotografického solitéra, který se na umělecké scéně pohybuje už třicet let. Je strukturována podle jednotlivých etap fotografova uměleckého vývoje a v rámci čtyř tématických okruhů, tj. Cizí ženy, Krajiny, Geometrie nahoty a Portréty, jsou vystaveny nejlepší fotografie jednotlivých cyklů. Kurátorem výstavy je Jiří Machalický, který s fotografem spolupracoval již na výstavě Portréty. Pavel Brunclík je autor, který pečlivě, přímočaře a bez ohledu na vládnoucí trendy zpracovává témata, která jsou mu blízká. Charakteristickými rysy jeho snímků jsou čistota, cit pro kompozici a barvu. Výstava jeho rozmanité a přitom charakterem sourodé dílo představí v celku a v rovnováze, která je pro autora zásadním tvůrčím východiskem. Kurátor: Jiří Machalický

Pavel Brunclík (1950, Znojmo) je jedním ze současně žijících českých fotografů, známý jak v Čechách, tak i v cizině. V jeho širokém repertoáru se prolíná komerční reklamní fotografie s fotografií architektury, aktu a krajiny. Je to jeden z těch, kteří fotografují to, co vidí, tak, jak to vidí. Přirozenost je podstatou jeho práce. Používá rád běžnou fotografickou techniku, přirozené světlo nezkreslené pomocnými filtry a výsledné fotografie nikterak neupravuje – a to ani ořezem. Je to silný smysl pro detail, kontrast barev a dramatickou kompozici, které dodávají jeho snímkům silnou vnitřní tenzi a vtahují tak diváka do záběru.

Pavel Brunclík born on 27 October 1950 in Znojmo. Brunclík graduated from the Faculty of Mathematics and Physics of Charles University in 1974. From 1974 to 1980 he studied film direction and screenwriting at the Department of Documentary Film at the Film and TV School of the Academy of Performing Arts in Prague (FAMU), and undertook a year of postgraduate study at the Faculty of Photography. After graduating he worked as a contractor for Czechoslovak TV. Since 1981 he has been working as a freelance photographer. From 1985 to 1992 he worked mainly abroad (in Austria and Italy) and focused on advertising. During this period he created the visuals for a number of audiovisual programmes: Palace in Kielce, Poland, 1985; Machines for the 20th Century, Austria, Czechoslovakia 1985; Museum of Henryk Sinkiewicz, Poland 1988; Warsaw Castle, Poland 1988; and others. Recently he has been focusing on his own projects.

 Eifert János felvételei

„Mystery of Light – Nudes” Aktfotografie von Walter Kühnelt 13. September – 8. Oktober 2012

Bezirksmuseum Währing

Wahringer Stralsse 124, 1180 Wien, Tel: 4000-18127
E-Mail : bml180@bezirksmuseum.at
www.bezirksmuseum.atlwaehring

Einladung zur Ausstellung

„Mystery of Light – Nudes” Aktfotografie von Walter Kühnelt 13. September – 8. Oktober 2012

Eröffnung: Donnerstag 13.9.2012 urn 18 Uhr

Einführende Worte spricht Prof. Ulrich Gansert

Kleines Buffet Eintritt: freie Spende

Öffnungszeiten: Montag 9:30-11:30, Donnerstag 18-20, Sonntag 10-12 Uhr (Mo und Do an Feiertagen geschlossen) und nach telefonischer Vereinbarung

Eifert János felvételei

Az 1900-as évek elejétől egyre ismertebbé vált Zebegény. Főleg a fővárosi polgárok közül egyre többen fölfedezték. Ekkor épülnek az első nyaralóházak, villák. Páratlanul szép természeti adottságai és kiváló, gyógyító levegője ugyancsak eredeti falusi arculata pezsgő nyaralóéletet indukált. 1924-ben Szőnyi István festőművész – aki elnyerte a Szinyei társaság első ízben kiadott nagydíját – feleségül vette a zebegényi nyaraló tulajdonos, földművelésügyi államtitkár Bartóky József kisebbik lányát, Bartóky Melindát és nem sokkal később Zebegénybe költöztek. Az új templom építése kapcsán megjelent Kós Károly és művésztársai, majd Szőnyi István és az általa létrejött művészkolónia jó értelemben megpecsételte Zebegény sorsát. A század első felében olyan romantikus, pezsgő, magas szellemi színvonalú nyaralóéletnek lehettek tanúi elődeink, ami meg nem ismételhető. Hogy mennyire gazdag volt világszínvonalú eseményekben az évszázad ezen első fele, ezen belül is a 30-s évek, tanúskodik a Virág Egylet Zebegény és a maga nemében páratlan Országzászló és Hősök Emléke.

1906-1910 között Havas Boldogasszony tiszteletére épült a plébánia templom, Kós Károly erdélyi polihisztor (építész, író, néprajztudós) és Jánszky Béla tervei alapján szecessziós stílusban az erdélyi fatemplomok mintájára. Freskóit Körösfői-Kriesch Aladár tervei alapján tanítványai készítették Leszkovszky György tanársegéd festőművész segítségével.

Kelko Niki kitűnő szervezésének köszönhetően ieális környezet áll rendelkezésünkre, hiszen a Szőnyi István Baráti Kör által szervezett képzőművészeti szabadiskolák, ifjúsági művésztelepek helyszínét “birtokolhatjuk” az aktfényképezésre.  Kilenc órára minden résztvevő megérkezett, engem Józsa Karcsi hozott el autójával, közben Nagymaroson felvettük a modellünket, Gyöngyösi Zsófiát is. Reggel kissé felhős, esőre hajló, hűvös idővel „indultunk”, később aztán kiderült, és gyönyörű fényekkel, szép felhőzettel és nem túl nagy melegben dolgozhattunk Zebegényben. Először a Szőnyi István utcai táborban kezdtük, ahol éppen a Fényrózsa hagyománytábor tartotta foglalkozásait – Csilléry Orsolya grafikusművész, Gebri Bernadett népzenész, Tóth Márton biológiatanár és Vörös Ildikó biokertész – vezetésével. Nagyon sok eleven, érdeklődő gyerek, akik egyik tanáruk, Francesco segítségével és irányításával camera obscurát építettek, most pedig éppen egy faágakon, mint állványon álló kartonpapírból, kézinagyítóból összeeszkábált fényképezőgéppel bíbelődtek. A 45. éve működő művésztelep vezetője régi barátom, megörül találkozásunknak, és egy újabb kötetét dedikálja nevemre: „Eifert Jánosnak, Ég és Föld közötti Találkozásunkra, Zebegényben. Szívvel: Németh Péter Mikola. 2012. Nyarán” A VisszaSejtesít – merthogy ez a kötetének címe – válogatott és új verseket, költészeti montázsokat, irodalmi és fotóművészeti performanszokat tartalmaz, Németh Zoltán Pál fotográfiáival, Csorba Simon László grafikáival és közös performanszaikkal illusztrálva. Szóval, a képzőművészeti szabadiskola környezetében kezdtünk fényképezni, majd a Duna-parton folytajuk, és egy cukrászdában fejezzük be a napot. Ma nem a megszokott Canon EOS 400 Digital fényképezőgépemmel dolgoztam, hanem egy NIKON D2X-el, amit Peti Péter barátomtól kaptam tartós használatra. nagyon komoly gép, még meg kell tanulnom a kezelését.

Aktfényképezés Zebegényben, a FotósWorkshop.hu iskola hallgatóival, Kelko Niki szervezésében, Eifert János vezetésével. A résztvevők: Róde Péter, Szedő Iván, Papp Zoltán, Józsa Károly, Miklós Attila, Nagy Mihály, Moldvay Zoltán. Aktmodell: Gyöngyösi Zsófia. (Werkfotók: Moldvay Zoltán, Róde Péter és Eifert János)

Photo: Eifert János

A Kepes György Vizuális Központnak helyet adó Vitkovics-ház (3300 Eger, Széchenyi I. u. 55.) 1760-ban épült copfstílusú görögkeleti plébánia épület, melyet 1989-ben felújított állapotban múzeumként nyitott meg a város. A házban található Vitkovics Mihály (1778-1829) reformkori költő emlékszobája, aki költő műfordító volt, ezen kívül Kepes György kinetikus festőművész állandó kiállítása. Kepesnek az egri Vitkovics-házban bemutatott állandó kiállításán több mint 200 műve (festmények, rajzok, fotók, fotogrammok, tervek, vázlatok) képviseli sokrétű életművét.

A műveket gazdag dokumentációs anyag egészíti ki, melyek segítségével a kiállítás bepillantást nyújt az életmű Magyarországon kevéssé ismert részleteibe is. Így láthatók monumentális murális műveinek tervei, fotódokumentumai, kinetikus műveinek, tervezői és tanári működésének dokumentumai.
   
A Kepes György Vizuális Központ állandó kiállításai mellett egyéb kulturális tevékenységet is folytat. Ezek a fényszimpózium, a képzőművészeti szakkörök, ahol délelőtti rajzórák, játszóházak, nyári szabadidős programok és kiállítások, művészettörténeti előadások, és felnőtt kézműves műhelyek kerülnek megrendezésre.

Eifert János felvételei

A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb tava, amely az Alföld északi részén terül el. 127 km2-én számtalan sziget, holtág, és sekély kis csatorna váltja egymást a hatalmas, nyílt vízterületekkel, jellegzetes, úgynevezett mozaikos tájat formálva. A Tisza-tó a Hortobágyi Nemzeti Park negyedik bemutató területe, s így 1999 óta az UNESCO  Világörökség része.

1973-ban építették fel a Kiskörei Erőművet a duzzasztógáttal a tiszai áradások szabályozása és az Alföld jobb vízellátása végett. Feltöltése az 1990-es években fejeződött be, területe így 127 km² lett. Hossza 27 km, átlagos mélysége 1,3 méter, legmélyebb pontján 17 méter. 43 km²-nyi sziget található benne.

Andrissal kajak-túrára indulunk, ő a kormányos és a kapitány, én időnként evezek,  figyelem a növény- és madárvilágot, és közben amolyan kezdő amatőrként fényképezgetek. A Tisza-tó hinarasaiban állományalkotó a sulyom (Trapa natans), a mocsári növényállományokban pedig a nád (Phragmites australis). A mocsári növények közül jellemző ezen kívül a keskeny- és széleslevelű gyékény (Typha angustifolia, T. latifolia) és a harmatkása (Glyceria maxima). A hínárnövények esetében a sulyom mellet más hínárfajok kiterjedése nem meghatározó, azonban a tározóra jellemző tündérfátylas (Nymphoidetum peltatae) és tündérrózsás (Nymphaeetum albo-luteae) állományok figyelmet érdemelnek.

Gazdag madárvilág – bakcsó, barátposzáta, barátréce, barkós cinege, barna rétihéja, búbos vöcsök, bütykös hattyú, dankasirály, fattyúszerkő, füsti fecske, jégmadár, kerceréce, kis kócsag, kormorán, küszvágó csér, nádi tücsökmadár, nyári lúd, szárcsa, szürke gém, tőkés réce, törpe gém, vörös gém, szürke gém – köztük a magyar természetvédelem címermadara, a nagy kócsag (Egretta alba; más néven Ardea alba vagy Casmerodius albus) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó gázlómadár. A hófehér gémfélék legnagyobb képviselője. Régies neve nemes kócsag. 

A poroszlói strandon a gyerekek nagy kedvence a közelükben úszkáló hattyúcsalád. Talán majd a felsőosztályban tanulják, hogy a bütykös hattyú (Cygnus olor) a madarak osztályának a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae)családjába tartozó faj.

A szürke gém (Ardea cinerea) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó nagyméretű gázlómadár. Népies nevei: kék gém, daru gém, fosógém, vasgém.

A fehér tündérrózsa vagy fehér tavirózsa (Nymphaea alba) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályának a tündérrózsa-virágúak (Nymphaeales) rendjéhez, ezen belül a tündérrózsafélék (Nymphaeaceae) családjához tartozó faj. (Eifert János felvétele)

A Tisza-tavi Ökocentrum (3388 Poroszló, Kossuth u. 41.), a Tisza-tó -“Magyarország ökoturisztikai szigete” -státuszához méltó attrakciójával gazdagodott. A Tisza-tó vendégfogadó központjának is tekinthető ökocentrum 4 szinten, 3900 m2-en mutatja be a Tisza-tó és a Tisza-völgy eddigi rejtett természeti csodáit.