János Eifert - Photographer

Archive for the 'Publikációim / Publications' Category

Emléktábla avatás, kulturális műsor Pilinszky János műveiből a Weöres Sándor Színház művészeinek közreműködésével, majd szabadtéri mozi Törőcsik Marival egyik utolsó filmbéli szerepével. – Velem, Stirling Villa, 2022. augusztus 30. 18:00 óra

.
.
Velem
Emléktábla avatás, kulturális műsor Pilinszky János műveiből a Weöres Sándor Színház művészeinek közreműködésével, majd szabadtéri mozi Törőcsik Marival egyik utolsó filmbéli szerepével. Vas megye Önkormányzata “Pilinszky János és Velem” témában készíttetett egy 50×70 cm-es tablót, melyen a szöveg mellett Eifert János a költőről készített portréja is szerepel.
Helyszín: Stirling Villa, 2022. augusztus 30. 18:00 óra
.

.

1921. november 27-én született Pilinszky János, aki évekig Velemben élt.
Pilinszky János: Átváltozás
.
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

A Fehér Vera: „A jó képnek titka van, de receptje semmiképp” – Interjú Eifert Jánossal. PUNKT, 2021. március 28.

PUNKT, 2021. március 28.

https://punkt.hu/2021/03/28/a-jo-kepnek-titka-van-de-receptje-semmikepp-interju-eifert-janossal/

„A jó képnek titka van, de receptje semmiképp” – Interjú Eifert Jánossal

A Fehér Vera

Hogy fogadta Balogh Rudolf-díját és hogyan történt idén az átvétel?

Örömmel értesítem, hogy Ön kiemelkedő és példaértékű munkássága elismeréseként miniszteri díjban részesül a 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából.” – Március 12-én e-mailben fogadtam ezt az elismerést. A koronavírus-járvány miatt még nem volt lehetőség a díj személyes átvételére, de Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter értesítő levelét a díj adományozásáról később postai küldeményként is megkaptam.

Úgy érzem, 78 évesen kissé „túlkoros” vagyok ehhez a díjhoz, ugyanakkor boldoggá tesz, mert ez az első, rangos állami, művészeti elismerésem, amit ráadásul nem posztumusz ítéltek oda, és még komoly pénzösszeggel is jár. Így a tartozásaimat, a befizetetlen számláimat még életemben rendezni tudom, és a művészjáradékot is kérvényezhetem az MMA-tól.

Hogyan lett fotográfus?

A hatvanas években a Béla öcsémtől kapott kisfilmes Zorkij-4, majd egy vásárolt Pentacon Six 6×6-os fényképezőgép jelentette az indulást. Autodidakta módon tanultam meg mindent, amit csak lehetett, szakkönyveket, fotóalbumokat, szaklapokat lapozgattam, előadásokat hallgattam, fotókiállításokra jártam, figyeltem mások munkáit, és mint a szivacs, magamba szívtam érzéseket, gondolatokat, tudást, tapasztalatot, lelkesedést és kitartást. És közben fényképeztem, embert-tájat, táncot-sportot, kutyát-macskát, tücsköt-bogarat, mindent, amit érdekesnek és szépnek találtam. A fürdőszobában rendeztem be a sötétkamrát, a negatívhívástól a nagyításig mindent magam csináltam. A Budapesti Fotóklub tagjaként olyan közösségbe kerültem, ahol az akkori példaképeimmel találkozhattam, akik tanítottak, inspiráltak. Elkezdtem pályázatokon részt venni, és már az első sikerek segítették a sajtóban való megjelenést. Először a díjazott képeimet közölték, később már igényt tartottak képeimre, írott és fényképezett riportjaimra is. Amikor a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja lettem, a Fotóművészet 1971/1 számában 16 oldalas anyag jelent meg képeimmel, Réti Pál interjújával. Szinte hihetetlen, hogy ezután mennyi lap keresett meg, és kért tőlem képeket, felkínálva a további közreműködésemet külsős fotóriporter-munkatársként.

A Honvéd Együttes táncosaként részt vettem a hazai és külföldi turnékon, és sokat fényképeztem, még az előadásokat is. Egy-egy turné után hazatérve, vagy a bemutatók kapcsán a sajtó megrohanta az együttest, interjúk, riportok, beszámolók készültek, amikhez képek is kellettek. A lapok igényt tartottak a fotóimra, csak arra kellett vigyáznom, hogy ugyanazt a képet ne adjam el több helyre. Ez persze nem jelentett gondot, hiszen sok jó képet készítettem, és még örültem is annak, hogy sokat publikálhatok. Miután a szerkesztőségek látták, hogy mit tudok, a továbbiakban már nem csak az együttessel kapcsolatos fotókat fogadták szívesen, hanem más témák is szóba jöhettek. A fotóművész-táncművész kettősség egy idő után már nem volt tartható. Döntenem kellett, így 1978-ban – amikor még nagyon jó táncosnak tartottak –, 17 év után feladtam a táncegyüttesi tagságomat. Ezután sokat fényképeztem az Új Tükörnek, Nők Lapjának, Világ Ifjúságának, Muzsikának, Népművelésnek és más hazai és külföldi lapoknak. Képriportjaim, sorozataim, amiket különböző országokban készítettem, gyakran több oldalas anyagként, és címlapon jelentek meg. Még az aktfotóimat is közölték, a Playboyban megjelenő dupla oldalas képeimet Pablo Neruda, Csukás István és Görgey Gábor kitűnő verseihez készíthettem. Közben a reklám- és alkalmazott fotó területén is sok megbízást kaptam.

 Mi a jó kép receptje?

A jó képnek titka van, de receptje semmiképp. Recept helyett mondhatom, hogy a jó kép készítéséhez nemcsak a megfelelő pillanat, hanem a tehetség és a mesterség-művészet eszközeinek birtoklása mellett, – hogy minőséget hozzunk létre –, még az isteni szikra is szükséges. De a szabályokat, amelyek persze felrúghatók, meg kell ismerni.

A tanítványaimnak, akik megkérdezik, hogy mit tegyenek, hogy jobb fotográfusok legyenek, azt szoktam javasolni, hogy a fotós szakmai ismeretek elsajátításán túl nézzenek más irányokba is: a film és képzőművészet, a zene és az irodalom, a természet és a tudomány, a hit és a lélek, az ember és a világ, a végtelen galaxis felé pillantás tágítsa látókörüket. Hallgassanak zenét, járjanak színházba, találkozzanak emberekkel, hiszen a legtöbb megmozgató élményt az élettel, az emberekkel való találkozás jelentheti. A felkavaró élmény – ami megdöbbent, felháborít, együttérzést kelt, reményt vagy szépséget sugároz – késztet bennünket fényképezésre.

Az ars poeticám szerint „számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és valóság peremén.”

Melyik az a munkája, amit kiemelne a többi közül?

Az indulást említeném. Marcel Marcau-t 1968-ban fényképeztem. A róla készült kép volt az első, amivel hazai és nemzetközi kiállításokon berobbantam a köztudatba. Érdekes a története, katona voltam, a Pentacon Six-szel fotóztam és mindössze 7 kocka volt a gépemben. Görcsösen, nagyon odafigyelve dolgoztam, szerencsém volt, hogy a szünetben rám nem jellemző módon bekopogtam Marcel Marcau öltözőjébe, és egy ügyetlen pantomimmel, mert sem franciául, sem más nyelven nem tudtam megszólalni, mutattam, hogy én szeretném őt lefényképezni. Az ügyetlenkedésemet nagyon kedvesnek találta, és bevitt a színpadra, intett a fővilágosítónak, hogy adjon be fényt, és tíz percbe sűrítve eljátszotta az egész estés előadásának súlypontjait. Így összejött róla a hétképes sorozat. Előadás után rohantam haza, előhívtam a negatívot, majd kisebb nagyításokat készítettem minden egyes felvételről. Elkeserítő volt az eredmény, a fekete háttérfüggöny előtt, a jó pillanatokban készült felvételeken egyszerűen nem kelt életre a mozdulat. Befagyott. Emiatt csüggedten, szomorúan üldögéltem az albérletem konyhájában, egy csupasz villanykörte alatt, egy üres vizespohárral a kezemben, amikor megvilágosodtam: a fény felé fordítottam, és kissé eléletlenítve lefényképeztem a pohár talpán, oldalán körbecsillanó fényeket. Aztán rögtön előhívtam, megszárítottam a negatívot és összeillesztve a színpadi felvétellel (szendvics-technika) nagyítást készítettem a sötétkamrában. Az előhívótálba dobott fotó papíron lassan megjelenő képnyomok már mutatták: megmozdult a kép… és Marcel Marcau mozdulata pályázatokon, kiállításokon keresztül is bejárta a világot. A világhírű pantomimművész utolsó előadásán, a londoni Carnegie Hall-ban, dedikálás közben találkozott először a róla készült fotómmal, és egy nagyon kedves elismeréssel köszönte meg.

 

1997 és 2002 között az MFSZ elnöke is volt,a hazai fotográfia közösségi életében is részt vett. Milyen volt ez az időszak és folytatódott-e ez bármilyen módon?

1971 óta vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja, elnökeként 1997 és 2002 között tevékenykedtem. Korábban a Művészeti Bizottság tagja voltam, az elnöki periódusban természetesen szélesedtek a feladataim. A Szövetség közhasznú szervezet, – az akkori Alapszabályban rögzítettek szerint – célja a fotóművészeti alkotótevékenység kibontakoztatása és támogatása, tagjainak társadalmi szintű képviselete.

Ez a feladatsor megválasztásomkor tovább „gazdagodott”, hiszen az 1989-es rendszerváltást követően a gazdasági-társadalmi háttér gyökeresen megváltozott, érzékenyen érintve a tudomány, a művészet, a kultúra területeit is. Kaptunk hideget-meleget, leginkább újabb megoldandó feladatokat. A Szövetség munkája bizottságokban, alkotócsoportokban folyt tovább.

 

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 1977 óta működött, az Első Alkotócsoport 1993-ban jött létre. Szükség volt a bővítésre, változásokra, ezért alakult meg a Senior Alkotócsoport, a fotóriporterek Escher Károly Alkotócsoportja, a Természetelvűek Alkotócsoportja, az alkalmazott fotográfusok Pécsi József Alkotócsoportja, majd az Elméleti és Történeti Bizottság, valamint a Vidéki Tagok Bizottsága. Az alkotócsoportok, bizottságok jól működtek, vezetőik minden joggal és felelősséggel felruházva részt vehettek az Elnökség ülésein, erősítve a közgyűlés által megválasztott elnökségi tagok munkáját, teljesítményét.

Abban az időben el lehetett menni a miniszterhez, sőt, az MFSZ elnökeként a tanácsadó testületének tagja is voltam, filmesekkel, írókkal, zenészekkel, képzőművészekkel együtt.

 

Sikerült különféle megbízásokat találni, például a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának folyosóját díszítettük fotográfiai alkotásokkal. Emlékszem, egy éven keresztül válogattuk a képeket a Magyar Fotográfiai Múzeum anyagából, más gyűjteményekből, kortárs fotóművészek, a Szövetség tagjainak képeiből, és ezért fizetett is a minisztérium tisztességesen, a fotókért is, és a munkáért is. Később jött a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Minisztérium is, ahol az irodákat és a folyosót természetfotósok munkáival díszítettük. Ilyenkor tanulja meg az ember még inkább becsülni a kortársait, hiszen hihetetlen, hogy milyen jó fotográfusok vannak ebben a kis országban.

 

Mit gondol a mai generációról?

Nagyon sokszor tapasztaljuk, az élet más területén is, hogy a fiatalabb generációk sok mindenben másként gondolkodnak, sok mindent másként csinálnak, mint az idősebbek. A fotográfia területén is így van, csakhogy ez nem jelent értékkülönbséget. Ha a stílust, formát, az alkotói attitűdöt vizsgáljuk, látjuk, hogy nem az életkor határozza meg azokat. A fiatalok műveikben gyakran építkeznek a klasszikus alapokra, használnak archaikus technikákat, az idősebbek olykor merészebben fogalmaznak, bátrabban kísérleteznek. Véleményem szerint több generáció él békés egymásmellettiségben, és hihetetlenül jó művek születnek, kortól függetlenül. Sok új tehetség bukkan fel pályázatokon, kiállításokon, szintén kortól függetlenül, én pedig csodálattal nézem képeiket.

Ma is aktív? Mit fényképez?

Rengeteget fényképezek, rengeteget selejtezek. Sokkal szigorúbb vagyok manapság a saját munkáimat illetően. Ha az ember hisz abban, amit csinál, sokat gondolkodik és néha előfordulhat, hogy egy kép gondolati értékét többre tartja, mint a művészi értékét, de hát ez megbocsátható bűn. Úgyis mások ítélkeznek a fotóink felett és nem az számít, hogy mi mit tartunk értékesnek. Akiknek szól, eldöntik, hogy az a kép mennyire hat rájuk. Egy jó kép nem csak technikai-esztétikai minőségével, tökéletességével kelti fel a figyelmet, hanem azzal, hogy mondanivalójával hatni képes szemlélőjére. Kiállításon szoktam figyelni, hogyan nézik az emberek a képeket. Rápillantanak, megállnak vagy tovább lépnek, vajon rászánják-e a bűvös 4 másodpercet? A kutatások szerint ugyanis legalább 4 másodperc szükséges ahhoz, hogy kapcsolat alakuljon ki a mű és a befogadó között.  Hosszabb idő elteltével már egy párbeszéd alakulhat ki, a néző újabb és újabb rétegeket, gondolatokat és érzéseket fedez fel. Ha ez nem történik meg, nem az emberekben kell keresni a hibát, el kell fogadni, hogy mi nem voltunk elég meggyőzőek.

Egyik új sorozatomat 2006-ban, Kínában kezdtem fényképezni. Rájöttem, hogy ha kapualjakat fotózok, különösen a házszámra, kilincsre, lakatra koncentrálva, és következetesen más országokban is ezt fényképezem, akkor az adott országról, településről, annak lakóiról mondhatni társadalmi keresztmetszet jelenik meg képeimen. A kapu, a bejárat látványa sejteti, hogy kik laknak mögötte. Még nincs kiérlelt állapotban ez a sorozat, nem tudom, hogy mi hiányzik még, talán egy igazán nagy kép.

 

 

 

Falatok, morzsák, kortyok… Irodalmi-művészeti válogatás Hódmezővásárhely gasztronómiai múltjából, Benkő B. László szerkesztésében. Hódmezővásárhely, 2020. december

  . 

Falatok, morzsák, kortyok…

Irodalmi-művészeti válogatás Hódmezővásárhely gasztronómiai múltjából

Hold Nap Kiadás

A képzőművészeti alkotásokat válogatta, az irodalmi részleteket összeállította és a könyvet szerkesztette: Benkő B. László

A képzőművészeti életrajzokat lektorálta és kiegészítette: Tóth Károly művészettörténész

© Benkő B. László, Hódmezővásárhely, 2020

ISBN 978-615-00-9141-9

Műszaki szerkesztés: Szender Ákos

Nyomdai kivitelezés: INNOVARIANT Nyomdaipari Kft


.

.

Eifert János (1943) táncművész, fotóművész. 2013 óta Hódmezővásárhely Díszpolgára.

 

A vásárhelyi születésű fotóművész felmenői kereskedők voltak, kis boltjukat, amely a régi Bakay házban volt, 1947-ben elvették. Egyszeriben mindenki egyenlő lett – a nagy többség szegényen tengette életét. Búvár utcai kis házukban, anyjuk felügyeletével, a három fiútestvér művelte a kertet, a zöldség-gyümölcs nagy része megtermett, tartottak aprójószágot és házinyulat is. A téli időszakban a szomszédoktól kaptak disznótoros kóstolót. Édesanyja abból a kevés alapanyagból igyekezett változatosan főzni, ami a ház körül megtermett, és amit a konyhaszekrény vagy a kis kamra még rejtett. Mindennapos reggelijük volt a langyos tejbe aprított szikkadt kenyér. Ezt az egyszerű reggelit máig szívesen készíti magának, és ahogy akkor az utolsó falatot és csöppet is meg kellett enni – ki is nyalja a mélytányért. Az egyszerű nyári tojásos lecsókon, finom főzelékeken, bundás-kenyéren nőtt föl testvéreivel. Időnként a paprikások és a házi rántott csirke is asztalra került. Családi-baráti találkozókra közösen készített a rokonság az ebédeket vagy vacsorákat. A szomszédoknál vagy a környék tanyáiba kilátogatva csodálattal figyelte – a részletekre már akkor is érzékeny szemével – például, amikor a parasztemberek a balkezük ujjai közt tartották evés közben a szalonnát, hagymát vagy paprikát és a kenyérfalatokat. Ekkor vette észre, hogy más és más családoknál, minden étel különbözik egy kissé.  Ha betegek voltak a gyerekek, akkor anyjuk tyúk- vagy galambhúslevest főzött, kiegészítve a másik „gyógyító” finomsággal, a madártejjel. Maganyújtotta réteseket is gyakran sütött a hétvégi napokban. Anyjától tanult el több ételt, amelyet máig készít, például az egyszerű zöldségleveseket, rántottaféléket, a kovászos uborka készítését vagy a lecsót is a családi házból vitte magával. Talán csak egyetlen „nemszeretem” étel volt, amit nem sikerült megszeretnie gyerekként: a sóska. Később az iskolai ételeket is jóízzel ette, jó emlékei fűződnek hozzájuk.

A helyi Népi Együttesben kezdi pályafutását, majd 1960-1978 között a budapesti Honvéd Táncegyüttes tagja – első képei is a tánc révén születnek, ez a téma – Szerelmem, a Tánc! – végig is kíséri fényképész pályafutását. A tánc – akár a sport – állandó fizikai igénybevételt követelt, ehhez meg kellett találni azokat az ételeket, a test karbantartását, amelyekkel fönn lehetett tartani az erőnlétet. 1964-tól a fényképezéssel már számos országos, majd külföldi elismerést szerez, később bejárja egyéni kiállításokkal Európa és a világ számos galériáját. Témái később művészi aktokkal, portrékkal, természetfotókkal (Vallomások a Tiszáról) és diaporámákkal egészülnek ki. Számos hazai és külföldi fotóművészeti szemináriumra, mesterkurzusra kérik föl, többek között – egyik kedvencéről – az ételfotózásról is tartott bemutató foglakozásokat. A Honvéd Táncegyüttessel – majd a fényképezés révén – számtalan országot sikerült bejárnia és fölfedeznie. Rengeteg étkezési szokást, étel és italt ismert meg. A szokatlan vagy furcsa ételek mellett meglátta a népek közös evési-ivási szokásait vagy nagyon hasonló ételeit is. Észrevette – a külföldi piacok gazdag választékát látva –, hogy a hazai föld is hasonlóan változatos és ízes alapanyagokat terem. Franciaországban, Indiában, Mexikóban, Kínában vagy a világ más pontjain is megkóstoltak minden ismeretlen különlegességet, amely – miután megtudták, hogy mit ettek – néha kellemetlen véget ért, ezért fölállították a szabályt: – Még ha nagyon ízlett is egy-egy egzotikus fogás – ne kérdezzünk rá, hogy miből készült – jobban járunk. Kína Ujgur tartományában – a magyarokkal rokon nép közötti fényképezés közben – örömmel fedezte föl az ottani szokásokban, a tésztás-zöldséges ételekben fölsejlő közös hagyományokat. Egy ottani fazekas műhelyében járva – mintha egy vásárhelyi fazekas korongolta volna az agyagot, még az edények formái is hasonlatosak voltak.

A Konyhaművészet és a Borbarát gasztronómiai magazinokban, ill. néhány szakácskönyvben jelentek meg mesteri ételfotói 1990 és 2006 között. Bejárhatta ezekben az években Magyarország akkori legjobb éttermeit, számtalan mesterszakács, konyhafőnök ételkölteményeiről készíthetett maradandó fényképet, ám a szoros munka-leadásoknak, utómunkáknak és időbeosztásának köszönhetően ezek egy jó részét meg sem sikerült kóstolnia. Soha nem törekedett arra, hogy bármilyen mesterséges módon fesse, frissen tartsa, befolyásolja a fényképezésre kerülő ételeket. A folyóiratokban megjelenő képeket művészi módon árnyékolta, világította, ahogy maga nevezte az ételfotót: „csendélet, magas fokon”, amelybe addigi és a közben megszerzett szakmai és technikai tudását, esztétikai érzékét használnia kellett.

2015 júniusában A Család Barát c televíziós műsorban megismerhettük családját, barátai egy részét és azt, hogy otthonosan mozog a konyhában is. Művész barátai olyan körökből kerülnek ki, akik között nem az ellentétek, hanem a művészeti ágak és irányok elfogadása a legfontosabb. Táncosként, majd a fotóművészet révén szerencséje volt szinte minden társművészet – a zenéből, az irodalomból, a festők és szobrászok közül, a díszlet- és jelmeztervezők és természetesen a táncosok és fotósok – képviselőiből barátokat szerezni. Kiemelkedik ezek közül Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus – egykori tanítómestere, a „Tata” – aki híresen jó szakács és végtelenül vendégszerető házigazda. Legendákat beszélnek különleges főztjeiről, igényes italválasztásáról. Persze az ételek szeretetének hamar meglett a látható jele, ezért mindig két számmal nagyobb nadrágokban járt, amelyet pánt fogott, így gyakran mutogatta vendégeinek, hogy: – Nézzétek már megint mennyit fogytam! Szintén kiváló főző-sütő hírében állt, Fenyves Márk, a fiatalon elhunyt táncművész, akinél gyakran vendégeskedett. A vásárhelyi művészek közül Fodor Józseffel tartottak szorosabb barátságot, a festőművész mártélyi házában többször megfordult Eifert János. Ami a saját vendéglátását illeti, így fogalmazott: – Én ravasz trükkel oldom meg a vendéglátást, egyszerű ételeket magam is tudok ugyan készíteni, de mindig a korábbi feleségeim, majd a gyerekeim – mindegyikkel máig jó a kapcsolatom – készítik az ünnepi fogásokat.

Szülővárosában Hódmezővásárhelyen – amelyet mindig és mindenütt büszkén vállalt és képviselt – csak 1998-ban tudott önálló kiállítást tartani, de ragaszkodott ahhoz, hogy első életmű-kiállítását, 2020 februárjában is a vásárhelyi Alföldi Galériában tarthassa. A nagysikerű kiállítást – az ismert koronavírus helyzet miatt márciusban bezárták – ám annak elmúltával, júliustól ismét látogatható volt.

Életrajzának ezen részletei Eifert János visszaemlékezései alapján készült.

Pajor András: Eifert János visszapillantása öt évtizedre – Sárvári Hírlap, 2018. május 18.

2018.05.18.-Sárvári-Hírlap_Eifert-János-visszapillantása-öt-évtizedre

Sárvári Hírlap, 31. évfolyam, 10. szám. 2018. május 18.

.

Eifert János visszapillantása öt évtizedre

Visszapillantás öt évtizedre Eifert János fotóművész Visszapillantás című kiállítása nyílt meg a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében. Az öt évtized alkotásait bemutató tárlatot Benkő Sándor, MÚOSZ-nagydí- jas fotóriporter nyitotta meg.

Eifert János az egyik legelismertebb magyar fotográfus. Hazai és nemzetközi szinten is a legjobbak között jegyzik fényképeit. A Sárváron látható fotók mindegyike hozzájárult a művész világhírűvé válásához. Hivatásos táncosként kezdte pályafutását és eközben lett szenvedélye, majd foglalkozása a fotózás. Fotóriporterként is számos maradandó képet készített és fotóművészként is a csúcsra ért. Utóbbi képeiben végig megmaradt a tánc, az emberi test és mozgás ábrázolása.

– A most kiállított alkotásainak legtöbbjén is a tánc a meghatározó motívum, amelyet ötvözött másik kedvenc témájával, az akttal. Eifert János képeinek elmaradhatatlan díszítő elemei közé tartozik még a geometriai formák arányos és harmonikus használata, a fény és árnyék, az árnyalatok számtalan variációs elemeinek művészi igényességű felhasználásával – fogalmazott megnyitójában Benkő Sándor.

A művész idén 75 éves, ebből az alkalomból az év során 75 eseményt, kiállítást, előadást és bemutatót tart. A sárvári tárlat valódi születésnapi program volt, hisz Eifert János a napokban ünnepelte születésnapját.

A kiállított képek mindegyikében ott lakozik a gondolat, a mondandó, de jelen van bennük az alkotójuk egyénisége is – mondta Eifert János az öt évtizedre visszatekintő munkásságáról. Alkotói tevékenysége mellett nagy hangsúlyt fordít a fotográfia népszerűsítésére, a fotózás tanítására is.

– Eifert János azt is vallja, hogy a fényképezőgép csupán egy eszköz a képkészítéshez, a gondolatok megvalósításának eszköze, de a legfontosabb dolog az agyban dől el, a kép először ott készül el, majd megnyomjuk az exponáló gombot – idézte Benkő Sándor megnyitójában.

Művészi hitvallásában Eifert így fogalmaz: számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék, és persze jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. – Sok feladatom van még, aminek az elvégzését mindig élvezni fogom, mert ennyi idősen érzem magam igazán szabadnak – tette hozzá a sárvári kiállításnyitón.

Eifert János világhírű fotográfiái június 3-áig láthatóak a Galeria Arcis kiállító termeiben.

25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. Budapest, 2018. április 19-22.

2018.04.21.-Millenáris-Lőrinc-Kati-könyvével-táncol

LK_borito.indd A test mint szöveg (borítóterv Lőrinc Kati könyvéhez) 2003 Lőrinc Katalin: A test mint szövet (Országos Széchényi Könyvtár)

A borító-fotót Eifert János készítette

A kötetről

A Studia Theatralica címmel indított könyvsorozatban az érdeklődők a szélesen értelmezett és korszerűen megközelített színháztörténeti témák gazdag változatosságával találkozhatnak.

Jelen kötetünk a táncművészet tudományának hazánkban új területére, a mozdulatok alkotta előadás-szöveg értelmezésének teoretikus ösvényeire vezet. A szerző, a Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjével kitüntetett Lőrincz Katalin táncművész, koreográfus, újságíró, egyetemi tanár doktori értekezésének könyvváltozata méltán tarthat számot a színház- és táncművészet művelői és közönsége érdeklődésére egyaránt. Lőrinc Katalin a „test szövegét” három nézőpontból közelíti meg, az elméleti és a nézői-kritikusi értelmezést kiegészíti saját alkotói-előadói élményeinek és tapasztalatainak analízisével.

Milyen módokon nézhetjük az előadó mozdulatát, és hogyan éli azt meg a mozduló? A szerző táncosként teszi fel a kérdést: miként válhat szöveggé a test. De előbb körbejárja: hogyan kérdez és milyen válaszokat kínál természettudomány, antropológia, filozófia, pszichológia és színháztörténet…

Akár visszafelé is olvasható a táncművész Lőrinc Katalin gondolatmenete, ha valakit a közvetlen élmény felől induló nyomozás vonz… S tekinthető a kötet egy nem-kronologikus tánc-, színház- és kultúrtörténeti kísérletnek is, mert nem kizárólag időrendbe sorakoztatja, hanem a „test-használat”, testszemlélet mentén rendezi azt, ami a színpadon mozgó testtel eddig megtörténhetett.

2018.04.21.-Müller-Péter-Sziámi-és-Turczi-István 2018.04.21.-Millenáris-Turczi-felolvas 2018.04.21.-Karafiáth-Orsolya-költő-műfordító-publicista-énekes 2018.04.21.-Turczi-könyvbemutató-közönsége

2018.04.21.-Gerendás-Péter-zeneszerző-előadóművész 2018.04.21.-Turczi-könyvbemutatóján-Barta-Tamás-fényképez 2018.04.21.-Millenáris-Fehér-László-dedikál 2018.04.21.-Millenáris-Eifert-János-és-Turczi-István

TURCZI ISTVÁN: SZERESD A VÁNDORT – Történetek versben (Solar Kiadó)

A könyvbemutatón a szerzővel KARAFIÁTH Orsolya beszélgetett, közreműködött MÜLLER Péter Sziámi és GERENDÁS Péter.

Helyszín: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Millenáris, Szabó Magda terem

2018.04.21.-Turczi-István_Szeresd-a-vándort_Eifert-Jánosnak-dedikálva ………….. 2018.04.21.-Turczi-István_SZERESD-A-VÁNDORT_Láthatatlan-esemény-c-vers

Egy vers a kötetből:

Turczi István
Láthatatlan esemény

.

Eifert Jánosnak

.

Valami elmozdult; belénk költözött.

Az alkotás dühében bohócnak öltözött.

.

Minden nem-re bőszen azt mondjuk: igen,

Botladozva járunk a lét zsigereiben,

.

Míg szabadon kószál e két vad: a még és a már,

S múltunkkal együtt lassan fölzabál.

.

„Még hány irány, már hány világ nyom”,

meglátszik persze a szürkeállományon

.

a változások minden kedve, kára,

bár a zoomobjektív gyújtótávolsága

.

konstans, s imígyen a látszat ellenére

Isten hiába teremt minket a saját képére,

.

Nincs felfénylő pillanat; sem ideális forma,

Mint akit belógattak egy hordó kloroformba,

.

Úgy tűnik el egyszer, vagy talán még ma,

Ahogy a mozdulat lesz lángok martaléka.

.

Két páros rím közt a tűz s a tánc a téma;

Tudjuk: pixelek közt cinkos, aki néma.

.

Mióta rajtunk van a dili, a rontás,

Nem segít jó szó, sem a digitális montázs.

.

Láthatatlan események kötnek bennünket össze.

A keselyű mértana: ha fejünk fölött körözne,

.

Gyanítanánk legalább – üdvös állapot -,

Belépőt a végtelenbe ki, mikor kap ott.

.

Valami elmozdult, belénk költözött…

Ki szavak és képek rendjébe sokáig őrködött,

.

Azt tudja: a szép mindig egy vagy másik szép fia.

Mániából így lesz vers vagy fotográfia.

.

2018.04.21.-MillenárisMit ír Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, és a Fesztiváliroda az előzetesben?

“Az immáron 25. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.

A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég – idéna  német Daniel Kehlmann –  veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat.

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió, Észak-Európa országai és Törökország fogadták el a fesztivál meghívását. Két évvel ezelőtt a magyar szervezett könyvpiac 220 éves évfordulóját ünnepeltük. A 2016-os könyvfesztivál díszvendégeként Szlovákiát köszöntöttük Budapesten. 2017-ben a visegrádi négyek közelgő magyar elnökségének apropóján Csehország, Lengyelország és Szlovákia közösen mutatta be kortárs irodalmát és kultúráját. 2018-ban Szerbia lesz díszvendégünk.

Tizennyolcadik alkalommal rendezzük meg a Fesztivál keretein belül az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 28 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.

A Fesztivál természetesen könyvszakmai és üzleti fórum is, a régió könyvpiaci problémáival kapcsolatos szakmai tanácskozásokkal, konferenciákkal, az olvasáskultúrát középpontba állító előadásokkal.

programunk a Könyvtáros Klub, a közel 3000 könyvtárost megmozgató szakmai fórum. A Könyvfesztivál a nagyközönség számára nyitott vásár, évente 60 ezer látogató fordul meg a pavilonok körül, ahol közel 50000 kötet és több száz újdonság közül válogathatnak.

A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat.” (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Fesztiváliroda)

Az immáron 25. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.
A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég – idéna  német Daniel Kehlmann –  veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat.
Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió, Észak-Európa országai és Törökország fogadták el a fesztivál meghívását. Két évvel ezelőtt a magyar szervezett könyvpiac 220 éves évfordulóját ünnepeltük. A 2016-os könyvfesztivál díszvendégeként Szlovákiát köszöntöttük Budapesten. 2017-ben a visegrádi négyek közelgő magyar elnökségének apropóján Csehország, Lengyelország és Szlovákia közösen mutatta be kortárs irodalmát és kultúráját. 2018-ban Szerbia lesz díszvendégünk.
Tizennyolcadik alkalommal rendezzük meg a Fesztivál keretein belül az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 28 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.
A Fesztivál természetesen könyvszakmai és üzleti fórum is, a régió könyvpiaci problémáival kapcsolatos szakmai tanácskozásokkal, konferenciákkal, az olvasáskultúrát középpontba állító előadásokkal.
programunk a Könyvtáros Klub, a közel 3000 könyvtárost megmozgató szakmai fórum. A Könyvfesztivál a nagyközönség számára nyitott vásár, évente 60 ezer látogató fordul meg a pavilonok körül, ahol közel 50000 kötet és több száz újdonság közül válogathatnak.
A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat.
Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése
Fesztiváliroda

3rd Circular Exhibition of Photography NSAPK CIRCUIT 2018 – PDF Catalogue for Download. Serbia, 7 April 2018

Eifert János: Ikrek / Gemini (Berlin, 1980-as évek)

Eifert János: Ikrek / Gemini (Berlin, 1980-as évek) ………………………………………………………………………….. FIAP Gold Medal

.

3rd Circular Exhibition of Photography

NSAPK CIRCUIT 2018

DEAR FRIENDS,

PDF Catalogues for Download will be listed: HERE


Thanks a lot for your participation and we wish you much success in future.

Our new (Active) Exhibition TWO COUNTRY CIRCUIT 2018HERE

Yours sincerely,
Milan Vukicevic, AFIAP – Chairman of the organizing committee

2018.04.07.-NSAPK-CIRCUIT-2018-Salon-Kotor_catalogue_Eifert-The-Game-continues_36 2018.04.07.-NSAPK-CIRCUIT-2018-Salon-Podgorica_catalogue_Eifert-Gemini_5

Eifert János: Bali, az Istenek szigete – Természetfotó Magazin 2016/4

NPM_magazin_2016-4_Bali,-az-istenek-szigete-91-92

NPM_magazin_2016-4_Bali,-az-istenek-szigete-93-94

NPM_magazin_2016-4_Bali,-az-istenek-szigete-95-96

NPM_magazin_2016-4_Bali,-az-istenek-szigete-97-98

NPM_magazin_2016-4_Bali,-az-istenek-szigete-099-100

NPM_magazin_2016-4_Bali,-az-istenek-szigete-101-102

NPM_magazin_2016-4_Bali,-az-istenek-szigete-103-104

NPM_magazin_2016-4_Bali,-az-istenek-szigete-105-106

NPM_magazin_2016-4_Bali,-az-istenek-szigete-107-108

NPM_magazin_2016-4_Bali,-az-istenek-szigete-109-110

Bali, az Istenek szigete

Kép és szöveg: Eifert János

Indonézia a világ legnagyobb szigetországa, több mint 18 000 sziget alkotja, melyek közül kb. 6000 szigeten élnek emberek. Bali – utazásom célpontja – az egyik sziget Indonéziában. A Kis-Szunda-szigetek legnyugatibb tagja, Jávától keletre, Lomboktól nyugatra fekszik. Indonézia 33 tartományának egyike, a tartományi főváros, Denpasar a déli részén található. A sziget ad nagyrészt otthont Indonézia hindu kisebbségének.

2016. júliusában – a DonorArt szervezésében és Mario Blanco (BaliDali), Indonézia leghíresebb fotóművészének és festőművészének közreműködésével – fotótúrát vezettem Balin, melynek során csapatommal megtapasztalhattuk a gazdag növény- és állatvilágot, az érintetlen tengerpartokat, a gazdag néprajzzal és kulturális élettel teli nyüzsgő mindennapokat. A Jatih Luwih zöldellő rizsteraszaitól a Tanah Lot tengerparti templomon keresztül a Kintamani-Batur vulkánt tükröző tavakig, vagy az Ubud melletti majomerdőtől a Goa Lawah denevértemplomig, az ünnepek és játékok, szertartások kisebb-nagyobb helyszínéig számtalan felvételen örökítettük meg. Jegyzeteimben gyarapodtak a földrajzi nevek, helymegjelölések – Balangan Beach, La Joya bungalow, Jimbaran halpiac, Nusa Dua (2 sziget), Beduguli botanikuskert, Tamblingan Tó, Munduk vízesés, Penglipuran, Bingin, Kuta, Uluwatu, Tegallalangi, Sanur – amelyek mögött arcok, találkozások, rácsodálkozások rejlenek. Megannyi fotótéma, az SD-kártyák sorra teltek meg, esténként – vagy inkább éjszakánként – le kellett töltenünk a winchesterre, hogy másnap hajnalban újrakezdhessünk fényképezni. Nem ritkán hajnali két-három órakor indultunk, hogy egy-egy tájat még napkeltekor fényképezhessünk. Nemcsak a tájak, hanem az emberek, legfőképpen a balinéz spiritualitás érdekelt bennünket. Megtapasztalhattuk, hogy Bali lakói mennyire kedvelik a zenét, a költészetet, a táncot és a különböző népünnepélyeket. Különleges tehetséget mutatnak a művészet és a kézművesség iránt; szenvedélyesen rajonganak a fogadással párosuló játékokért, különösen a kakasviadalokért lelkesednek. A jellegzetes bali zenekar, a gamelán különböző ütőhangszerekből, kéthúros hegedűből és fuvolából áll. Minden faluban működik gamelán-klub. A sziget életének szerves része a színpadi játék, különösen a táncjáték, amely vallási célokat, varázslást szolgál, vagy pantomimszerűen egy történetet adnak elő. A bali kézművesek nagy művészi gonddal formálják meg szobraikat, ezüsttárgyaikat, fa- és csontfaragványaikat, akárcsak azokat az állat formájú fakoporsókat is, amelyekben a halottakat az elhamvasztás színhelyére szállítják.

Balit az Istenek szigetének is nevezik, mégpedig a több ezer kisebb és nagyobb szentély és templom miatt. Szinte minden utcasarkon található egy-egy templom, szentélyből vagy házi oltárból pedig nemcsak a házak hátsó udvarain, tereken, útkereszteződésekben, hanem még a rizsföldeken, a dzsungelekben, a vulkánok krátereiben, a tengerből kiemelkedő sziklákon is találni ezerszámra. A hárommilliós szigeten a vallás és a mindennapi élet igencsak összefonódott. Sok a muszlim és a buddhista, de legnagyobb számban a balinéz-hinduk élnek. Vallásukban sajátosan keveredik az indiai eredetű hindu, és egy adag ősi animizmus, azaz a természet Istenként való tisztelete. Korábbi beszámolómban már említettem, hogy itt az emberek szeretik az ünnepeket, amelyek egyben az isteneknek áldozó rítusokat is jelenti. Ünneplik a születést, majd a kisgyermek bemutatását a falu lakóinak, a fogreszelési ceremóniát, amikor a szemfogak lereszelésével megszabadítják a fiatalokat a rossz tulajdonságaiktól. Ünneplik az ifjú párok egymásra találását, végül az élet elmúlását is, hiszen az itt élők hisznek a lélek újjászületésében. A balinézek erős vallásosságának köszönhetően szinte mindent az Istenek befolyásolnak.

Ubud, a művészetek és a mesterségek központja, – valamikor gyógynövényeiről és természetgyógyászairól ismert település – a rizsföldekkel ölelt és hegyi patakokkal szabdalt sziget közepén futó hegyvonulat lábánál, Mastól néhány kilométerre terül el. A XIX. század végén a gianyari uralkodó Sukawati ksatrija nemeseinek adományozta a területet, akik magukkal hozták korábbi művészeti hagyományaikat, és meghívták a legnevesebb kőszobrászokat, fafaragókat, festő- és előadóművészeket a távoli királyságokból. A falu így lett a szigetről összesereglett mesterek alkotótábora, majd a XX. század első harmadában az Európából és Amerikából érkező művészekkel együtt virágzó művészeti központ. Gianyar királysága a hollandok bevonulásakor az öngyilkos puputan helyett a passzív ellenállást választotta, és okosan politizált, így a gyarmatosítók még az infrastruktúra kiépítéséhez is hozzájárultak. Utak, hidak, iskolák épültek a holland kormány pénzéből, ami segítette, hogy a kulturális élet tovább virágozzék. Cokorda Gede Sukawati, mint a batáviai Volksraad (Néptanács) tagja, és az európai művészetek iránt érdeklődő műkedvelő arra bíztatta a nyugati művészeket, hogy telepedjenek le a városban, és adják át tudásukat a már ott letelepedett művészeknek. 1925-ben jelent meg a holland zenekutató, Jaap Kunst könyve Bali zenéje címmel, illetve a korábban orvosként tevékenykedő Gregor Krause Baliról készített fotóalbuma, melyek újabb késztetést jelentettek az „Istenek szigetén” való alkotó tevékenységhez. Jöttek hát Balira a képzőművészek, táncosok, írók, és velük együtt az első turistacsoportok. A nyugati művészkolónia – Walter Spies vezetésével – szinte forradalmi változásokra ösztönözte az addig csak a klasszikus wayang stílust követő művészeket, táncosokat és a dramatikus játékok előadóit. 1936-ban a helyi művészek legjobbjaiból megalakult a Pita Maha társaság. Walter Spies és a koreográfus Katharane megalkották a kecsakot, majd Colin McPhee és a peliatani Anak Agun Gede Mandera közreműködésével új zenei elemeket alkotott. Újabb könyvek jelentek meg – Tánc és dráma Balin, Egy ház Balin, Bali szigete – amelyek egyre többet tártak fel a sziget művészetéről. A második világháborúval elmaradtak a turisták, majd megjelentek a japán megszállók. A balinéz művészet és a Pita Maha mozgalom túlélte a világégést, és a művészet új lendületet kapott. Rudolf Bonnet és Cocorda Gede Agung Sukawati herceg 1953-ban megalapította a Lukisan Múzeumot, és lassan az új művésznemzedék külföldi tagjai – köztük a holland Arie Smit és Han Suel – is megérkeztek. Snel és a később érkező Antonio Blanco Ubud nyugati felén telepedtek le feleségeikkel, és rengeteg ihletett merítettek festményeikhez a falu életéből. A fejlődést nemcsak változás, hanem a turizmus is élteti. Az egykoron apró falu körül egyre több kézműves műhely és galéria nőtt ki, míg Ubud lassan összeolvadt a többi apró szomszéddal (Campuan, Penestanan, Peliatan, Pengosekan). A közeli kézművesfalvak (Batubulan, Celuk, Sukawati, Batuan és Mas), ha közigazgatásilag nem is, de művészeti és szellemi értelemben kapcsolódnak a balinéz kultúra központjának kikiáltott Ubud köréhez.

Szük Norbert festőművész – Bali nagy szerelmese – aki itt találta meg a boldogulását, így beszél a városról: „Ubud városában kilométereken át kígyóznak a művészetek és mesterségek utcái: Itt tetten érhető a helyi balinéz művészet és az ott alkotók jellegzetes festészete, szobrászata (fa, fém, kő), ezüstművessége, batik, textil, kerámia, üveg, bambusz művészete. Rengeteg külföldi művész él ott, és számtalan múzeum és galéria várja a látogatókat, számtalan modern művészeti alkotást láthatunk, amerre csak nézünk. Izgalmas táncelőadások, zene, árnyjáték (wayang) kápráztatják el a látogatót, a szépségipar és a szállodaipar is mindenhol jelen van és számos exkluzív lehetőséget kínálnak. A hotelek, masszázs szalonok, izgalmas helyi és nemzetközi éttermek, szórakozóhelyek, kávézók, plázák, strandok, úszómedencék, csúszdaparkok, hüllő-pillangó- madár-elefánt parkok, állatkert, szafari, rafting, búvárhelyek, szörfhelyek, gyógyfürdők, meseszerű vízesések. És persze jógatanfolyamok, kakasviadalok, táncelőadások, rituális szertartások, ejtőernyőzés, delfin show, vulkán–rizsterasz túrák, biciklitúrák, szabad szellemű művészek, mosolygó barátságos balinézek és örökös napsütés. Ubud város művészeti palettája lenyűgöző, szinte az egész város alkot, több százezer helyi és nemzetközi művész él és dolgozik ott, rengetegen találták meg a boldogulásukat, mint ahogy én is.”

A kőszobrászat terén a hinduizmus és buddhizmus kőfaragói alkották a legmaradandóbb emlékeket, csakúgy, mint a fafaragások esetében. Többek között Ubud, Batubulán és Mas kőfaragóműhelyeiben készülnek a balinéz templomok bejáratait és a hídfőket védelmező őrzőszellemek, vagy az útkereszteződéseket vigyázó mitológiai teremtmények szobrai, és az egyre népszerűbb Buddha-ábrázolások is.

Az Ubudba tartó út mentén található Celuk az ezüst- és aranyművesek paradicsoma. A faluban szinte minden család udvara egyben ötvösműhely is, ahonnan szebbnél-szebb ékszerek kerülnek ki. A fafaragás és a wayangkulit előadások eleinte a bráhminok privilégiumai voltak, s csupán templomi és udvari szertartások kiegészítőiként szerepeltek. A papok azonban átadták a tudást néhány falubeli tanítványnak, s a mesterség apáról-fiúra szállt. Már az 1930-as években új irányzatok jelentek meg a balinéz faszobrászatban, később pedig a realisztikus, absztrakt és gyökérmunkák is tért hódítottak. A faszobrászat az asztalos munkával összekapcsolódva a funkcionális- és szertartáshoz kapcsolódó tárgyak, bútorok, kapuk, stb. készítése az iparművészet szintjén történik.

Indonéziában évszázadok óta ismerik a batikolást, Jáva és Bali legrégebbi tradicionális művészeteinek egyikét, amelyet akár átmenetnek is tekinthetünk a kézművesség és a festészet között. A batik a textilfestés különleges formája, ahol a motívum a viaszos rezerválási vagy negatív festési eljárás során születik meg.

A XX. századi indonéz festészet legkedveltebb alkotásai a különböző képtárakban, galériákban és múzeumokban fellelhető balinéz tusrajzok, akvarellek és olajfestmények, melyek három nagy művészeti kategóriája: az ősi klasszikus iskola, a virágkort elhozó modern iskola, valamint a fiatal művészek iskolája.

A tánc és a zene fontos társadalmi jelenség, élő és eleven tradíció, egyetlen fontos vallási ceremónia sem lehet teljes nélküle – elválaszthatatlanul összeforrt a vallási élettel. Az ősök szellemének, isteneknek vagy az ártó erőknek, démonoknak bemutatott felajánlás (a naponta többször bemutatott étel-, füstölő-, virágáldozaton kívül) sokszor zene, árnyjáték vagy tánc formáját ölti. Ilyen formájában a tánc „kapocs”: funkciója a látható és láthatatlan világ, örökkévalóság és múlandóság, élők és a holtak közti kommunikáció, kontinuitás megteremtése. A szükséges harmóniát tükrözi mikro- és makrokozmosz közt, az emberi világ és az univerzum közt. Ubudban és környékén számtalan tánciskola működik, ahol a balinéz táncok különböző típusait tanulják és gyakorolják. A Barong, Rangda és Wali rituális táncok. A Baris Gede csoportos harci tánc, a Sang Hyang Dedari-t akkor adják elő, ha áldást vagy engesztelést kérnek az istenektől. A Pendet egy kevésbé szakrális variánsa, a Panyembrama – a turisták számára könnyen megközelíthető.

Az építészet a Bali szigetére jellemző kelet-jávai hindu templomépítészet és a polinéziai építészet keverékének egy sajátos változatát alakította ki. A pavilonépítészet itt is meghatározó a szentélyek kiképzésénél, a kőfalakkal körülvett templomudvarokat pedig a kettéhasított kapuk, illetve a fahánccsal fedett, emeletes tornyok, a meruk teszik egyedivé. Általában a falu főútjainak kereszteződésénél, a falutemplom közelében áll még egy fontos pavilon, a 12 oszlopos balé gede, a közösségi események központja, de itt terül el a másik fontos “szociális gyűjtőhely”, a piac (pasar) is. A nagyobb falvakban és városokban az uralkodói kasztba tartozó, vezető ksatrija család palotáját, a szintén pavilonokból álló purit is megtaláljuk a központban. Építészeti és művészeti értékeit tekintve a Pur Saren palota, Pura Pamerajaan Sari Cokorda Agung, a Blanco Reneszánsz Múzeum, Puri Likisan Múzeum, Pura Pusch, Gunung Kawi (sziklatemplomok) és más közeli és környéki nevezetességek kihagyhatatlanok.

(Folytatása következik)

Felhasznált irodalom:

Ács László: Bali – Édenkert a trópusokon, Indonézia útikalauz (Alexandra Kiadó)

Ács László: Bali és Indonézia kincsei (Reneszánsz Kiadó)

Eifert János: Bali az Istenek szigete – Nagylátószög, 2016. július 29.

Nagylátószög, 2016. július 29. –  https://nagylatoszog.hu/2016/07/29/bali-az-istenek-szigete/

2016.07.29.-Nagylátószög_Bali-az-Istenek-szigete

Bali az Istenek szigete

Balit az Istenek szigetének is nevezik, mégpedig a több ezer kisebb és nagyobb szentély és templom miatt. Szinte minden utcasarkon található egy-egy templom, szentélyből vagy házi oltárból pedig nemcsak a házak hátsó udvarain, tereken, útkereszteződésekben, hanem még a rizsföldeken, a dzsungelekben, a vulkánok krátereiben, a tengerből kiemelkedő sziklákon is találni ezerszámra. A hárommilliós szigeten a vallás és a mindennapi élet igencsak összefonódott. Sok a muszlim és a buddhista, de legnagyobb számban a balinéz-hinduk élnek. Vallásukban sajátosan keveredik az indiai eredetű hindu, és egy adag ősi animizmus, azaz a természet Istenként való tisztelete. Korábbi beszámolómban már említettem, hogy itt az emberek szeretik az ünnepeket, amelyek egyben az isteneknek áldozó rítusokat is jelenti. Ünneplik a születést, majd a kisgyermek bemutatását a falu lakóinak, a fogreszelési ceremóniát, amikor a szemfogak lereszelésével megszabadítják a fiatalokat a rossz tulajdonságaiktól. Ünneplik az ifjú párok egymásra találását, végül az élet elmúlását is, hiszen az itt élők hisznek a lélek újjászületésében. A balinézek erős vallásosságának köszönhetően szinte mindent az Istenek befolyásolnak.

Ács László útikönyvében szinte költői képekben ír a szigetről: „Bali a trópusi paradicsom. Földi édenkert, ahol a festői tájképhez a halványzölden ringatózó rizsföldek adják az alapszínt, ahol az azúrkék víz fölé hajló pálmák árnyékfoltjain szikrát vet a fehér homokpad, s a tenger felszíne alatt szivárványszín halak és teknősök játszanak az ünnepi díszbe öltözött korallok között. Bali a démonok és az istenek szigete. Az indonéz tűzgyűrű egyik csodálatos láncszeme, ahol a vulkánokban lakó istenek időnként égre törő füstoszlopokkal és izzó lávafolyamokkal adják ki haragjukat. Az összeolvadt álom és valóság, ahol a hagyományok és a szigetet körüllengő varázs a mindennapok részét képezik.”

Az ember, amíg nem találkozik a valósággal, hajlamos azt gondolni az ilyen leírásokról, hogy ezek idegenforgalmi propaganda céljából született giccses, csöpögős mondatok, amelyekkel turistákat lehet vonzani az „Istenek szigetére”.  A valóság azonban rácáfolt minden előítéletre, hiszen Bali szigetén számos csodát találtunk: a gazdag növény- és állatvilágot, az érintetlen tengerpartokat, a gazdag néprajzzal és kulturális élettel teli nyüzsgő mindennapokat. A Jatih Luwih zöldellő rizsteraszaitól a Tanah Lot tengerparti templomon keresztül a Kintamani-Batur vulkánt tükröző tavakig, vagy az Ubud melletti majomerdőtől a Goa Lawah denevértemplomig, az ünnepek és játékok, szertartások kisebb-nagyobb helyszínéig. Jegyzeteimben gyarapodnak a földrajzi nevek, helymegjelölések – Balangan Beach, La Joya bungalow, Jimbaran halpiac, Nusa Dua (2 sziget), Beduguli botanikuskert, Tamblingan Tó, Munduk vízesés, Penglipuran, Bingin, Kuta, Uluwatu, Tegallalangi, Sanur – amelyek mögött arcok, találkozások, rácsodálkozások rejlenek. Egyik-másik élményt talán sikerült képpé varázsolni…

Eifert János

Eifert János és tanítványai kiállítása – Promenád.hu, 2016. július 18.

Promenád.hu, 2016. július 18.

2016.07.18.-Promenad.hu_Eifert-János-és-tanítványai-kiállítása

http://promenad.hu/cikk/eifert-janos-es-tanitvanyai-kiallitasa-168459

Kamerakalandok. Vásárhelyi Hírek, 2016. július 17.

2016.07.17.-Vásárhelyi-Hírek_Kamerakalandok-Balin

Vásárhely neves szülötte, Eifert János fotóművész ezúttal orientális témát és tudósítást küldött a Vásárhelyi Hírek olvasóinak. Képekkel!

Szük Norbert és Dezséry-Szük Dorottya művész-házaspár kéz a kézben szerveznek álomszerű utazásokat Balira. Mindkét fiatal külön-külön ment új életet kezdeni Indonéziába. Balin ismerkedtek meg, és kint házasodtak össze. A találkozásból egy babájuk is született…


Hogyan kapcsolódom én ehhez a romantikus történethez? Szük Norbert festőművész régi jó barátom, aki tudta, hogy sikeres workshopokat, fotósprogramokat vezettem már nemcsak Magyarországon, hanem a világ különböző országaiban. Megkérdezte, lenne-e kedvem egy BaliDali túrára, szürreális fotóworkshopokkal, kiállítási lehetőségekkel és kalandtúrával? Szinte rögtön igent mondtam. Meghirdettük, összejött a tehetséges fotósokból álló csapat és most itt vagyunk Indonéziában, Bali szigetén, ahol szakmai-művészi vezetésemmel – Mario Blanco (BaliDali), Indonézia leghíresebb fotóművészének és festőművészének meghívására – már nyakig benne vagyunk a fotós kalandtúrában. Ezúton ígérem, hogy sorozatban fogok beszámolót küldeni a Vásárhelyi Hírek számára – írja Eifert János.


Először is, a képek mellé néhány mondat arról az országról, szigetről, ahol megkezdtük a fotós kalandtúránkat:

Indonézia a világ legnagyobb szigetországa, több, mint 18 000 sziget alkotja, melyek közül kb. 6000 szigeten élnek emberek. Bali – utazásunk célpontja – sziget Indonéziában. A Kis-Szunda-szigetek legnyugatibb tagja, Jávától keletre, Lomboktól nyugatra fekszik. Indonézia 33 tartományának egyike, a tartományi főváros, Denpasar a déli részén található. A sziget ad nagyrészt otthont Indonézia hindu kisebbségének. Az ország legnépszerűbb idegenforgalmi célpontja, híres a magas fokon űzött művészetekről, beleértve a táncot, szobrászatot, festészetet, bőr-, és fémművességet valamint a zenét.

Balin a gazdag növény- és állatvilággal, az érintetlen tengerpartokkal, a gazdag néprajzzal és kulturális élettel találkozhatunk. Ubud, a sziget kulturális és művészeti központja kicsit enyhébb idővel, csodás templomokkal és lenyűgöző rezervátumokkal nyűgöz le bennünket. Megannyi fotótéma, az SD-kártyák sorra telnek meg, esténként – vagy inkább éjszakánként – le kell töltenünk a winchesterre, hogy másnap hajnalban újrakezdhessünk fényképezni. Nem ritkán hajnali két-három órakor indulunk, hogy egy-egy tájat még napkeltekor fényképezhessünk. Nemcsak a tájak, hanem az emberek, legfőképpen a balinéz spiritualitás érdekel bennünket. Számomra a legnagyobb élményt maguk az emberek jelentik.


Közben figyelünk, tájékozódunk, emberekkel beszélgetünk. Mint a szivacs, felszippantunk minden szépséget és gondolatot, amely körül vesz bennünket. Magunk is megtapasztalhattuk, hogy Bali lakói mennyire kedvelik a zenét, a költészetet, a táncot és a különböző népünnepélyeket. Különleges tehetséget mutatnak a művészet és a kézművesség iránt; szenvedélyesen rajonganak a fogadással párosuló játékokért, különösen a kakasviadalokért lelkesednek. A jellegzetes bali zenekar, a gamelán különböző ütőhangszerekből, kéthúros hegedűből és fuvolából áll. Minden faluban működik gamelán-klub. A sziget életének szerves része a színpadi játék, különösen a táncjáték, amely vallási célokat, varázslást szolgál, vagy pantomimszerűen egy történetet adnak elő. A bali kézművesek nagy művészi gonddal formálják meg szobraikat, ezüsttárgyaikat, fa- és csontfaragványaikat, akárcsak azokat az állat formájú fakoporsókat is, amelyekben a halottakat az elhamvasztás színhelyére szállítják.


Sok tapasztalat, felfedezés, élmény és szeretet – amikkel találkozunk – képpé formálódik. Ezekből kínálok kis ízelítőt, és folytatom majd a következő napokban, ahogy megígértem.


Balinéz esküvő – Eifert János képriportja. Nagylátószög, 2016. július 17.

2016.07.17.-Nagylátószög_Balinéz-esküvő https://nagylatoszog.hu/2016/07/17/balinez-eskuvo/

Balinéz esküvő

Eifert János képriportja

Előző képriportomban a fogreszelő szertartásról mutattam be képeket. Ez a ceremónia szervesen kapcsolódott az esküvői szertartáshoz, szinte annak részeként zajlottak az események. Szük Norbert festőművész – a fotótúra szervezője – így vezette be a témát:

„Ezen a szigeten a fehér ember szerencsét hoz az esküvőn. Azonban a nagy nap dátumát nem az ifjú pár határozza meg, hanem az Istenek. Ráadásul a vőlegény hasonlóan szíve választottjához hatalmas arany ékszerekben és kilónyi sminkkel vesz részt a ceremónián. Indonéziában, Bali szigetén jártunk.

Noha a turizmusnak köszönhetően manapság egyre nagyobb divat európaiaknak Balin házasságot kötni, ezúttal inkább egy tradicionális balinéz esküvőt látogattunk meg. A helyi hagyományok szerint egy esküvői szertartás nem kizárólag a szervező család ”ügye”, a közösségből sokan részt vesznek az előkészületekben: helyszín dekoráció, áldozati kosarak elkészítése, főzés, gamelán népzene.

Ám mielőtt elmerülnénk a részletekben, az egyik legfontosabb különbség: az esküvő dátumának kiválasztása abszolút nem a fiatal pár döntése. A balinézek erős vallásosságának köszönhetően szinte mindent az Istenek befolyásolnak. Így a ceremónia is egy úgynevezett kalendárium alapján dől el, melyben dátumhoz kötött napok szerepelnek. Amennyiben az esküvőre alkalmas nap szerdára esik, akkor aznap kelnek egybe. Miután ez egy egész napos esemény, így aznapra mindenki szabadságot vesz ki, a gyerekek pedig nem mennek iskolába. A balinéz hagyományok között kiemelt szerepe van az esküvőnek, így sértőnek számít a meghívást nem elfogadni. Sőt, minden visszautasítást számon tartanak, és hasonló esetben ”viszonozzák a kedvességet”. A házasulandó családok anyagi helyzete erősen befolyásolja a ceremónia díszességét. Például szegényebb családoknál a zene és az alkohol teljesen kimarad a menüből, és az ételeket is külsős segítség nélkül próbálják megoldani. Egyből azonban a legszegényebbek sem engednek: az Isteneknek mindig és minden körülmények között meg kell adni, ami jár. Az Istenek számára tartott ceremónia akár órákon át is tarthat a család szentélyében, ahol kizárólag a legszűkebb családtagok vehetnek részt, a násznép pedig ezen idő alatt eszik. Természetesen szigorúan külön a férfiak és a nők. A gyengébbik nem képviselő csak akkor járulhatnak az asztalhoz, ha a férfiak befejezték az evést.

Az esküvőn a fehér ember jelenléte áldást és szerencsét jelent. A helyiek ezért rugalmasan kezelik az arra tévedők bámészkodását, és gyakran hívják be az európai idegeneket.”

A téma megközelítését illetően könnyű dolgunk volt, hiszen a sofőrünk, Wayan Jo rokonságából kerültek ki a ceremónia „főszereplői”, és kifejezetten kérték a jelenlétünket, és hogy fényképezzük az esemény minden részletét. Így tudtunk közel kerülni az emberekhez, és a ceremónia legintimebb pillanataihoz, anélkül, hogy ez bárkit is zavart volna. Jelenlétünk a fényképezőgéppel szinte a szertartás részeként hatott. Természetesen volt alkalmunk a menyasszonnyal, vőlegénnyel, a szülőkkel és a rokonsággal, valamint a vendégek egyikével-másikéval megismerkedni, és – Dezséry Dorottya tolmácsolásában – kicsit beszélgetni. De volt lehetőség az indonéz konyha pompás ízeibe – a lakodalmi ételekbe – belekóstolni. A nasi goreng (sült rizs), lumpia (zöldséges tavasz tekercs), a szaté nevű pálcikás rablóhús, az édes-csípős mogyorószósszal nyakon öntött párolt zöldség (gado-gado), a bebek betutu, azaz sült kacsa, és a bé guling (esetleg babi guling) remek fűszerek kavalkádjával megszórt különlegességek, majd az édességek, gyümölcsök is igazolhatóan emlékezetesek maradtak számomra. Az italok közt a teát említeném első helyen, nemcsak a gyümölcsturmixokat, söröket – Anker, Bali Hai, Bintang és San Miguel – és az arak néven emlegetett rizspálinkát.

Nem akarok a részletekben elmerülni, a gasztronómiai tapasztalásaimat tovább ragozni, hiszen ezek csak részei a nagy eseménynek. Fényképeimmel megkíséreltem, hogy átfogó és érzékletes képet adjak a ceremónia egészéről és részleteiről.

Fogreszelés ceremónia Balin – Eifert János képriportja. Nagylátószög, 2016. július 16.

2016.07.16.-Nagylátószög_Fogreszelés-ceremónia-balin https://nagylatoszog.hu/2016/07/16/fogreszeles-ceremonia-balin/

Fogreszelés ceremónia Balin

Eifert János képriportja

A balinéz emberek nagyon szeretnek ünnepelni. Ünneplik a születést, majd a kisgyermek bemutatását a falu lakóinak, a fogreszelési ceremóniát, amikor a szemfogak lereszelésével megszabadítják a fiatalokat a rossz tulajdonságaiktól. Ünneplik az ifjú párok egymásra találását, végül az élet elmúlását is, hiszen az itt élők hisznek a lélek újjászületésében.

A mai napon lehetőségünk volt egy balinéz esküvőn (Meszakapan) részt venni és fényképezni, amelyhez hozzátartozott egy fogreszelés ceremónia is.

De mi is az a fogreszelés ceremónia?

Én először vagyok Balin, de feltűnt, hogy az itteni emberek fogsora milyen szép egyenes. Kis kérdezősködés, kis irodalom, és megtudtam, hogy ez azért van, mert lereszelik a szemfogukat és ahhoz reszelik hozzá a körülötte lévő fogakat. A Mesangih, azaz a fogreszelés rítusa, a felnőttkor kezdete. Rituális szertartás, melynek során az illető felső fogsora középső hat fogának rágófelületét lereszelik. Ezáltal a fiatalokat jelképesen megszabadítják a hat rossz tulajdonságtól: a haragtól, a kapzsiságtól, az irigységtől, az iszákosságtól, a butaságtól és a bujaságtól. A fogreszelési szertartás után az illető már a felnőttek közé tartozik, azok minden jogával és kötelességével, de a legfontosabb, hogy immár készen áll a házasságra.

Eifert János

Bhinneka Tungal Ika – Egység a különbözőségben. Eifert János képes beszámolója Baliról – Nagylátószög, 2016. július 13.

2016.07.13.-Nagylátószög_Bhinneka-Tunggal-Ika_Egység-a-különbözőségben

Bhinneka Tunggal Ika „Egység a különbözőségben”

Eifert János képes beszámolója Baliról

A felül piros, alul fehér indonéz nemzeti zászló, a Sang Saka Merach mellett a másik fontos szimbólum az ország címerállata, a teremtő energiát jelképező arany sas, a Garuda. Az arany szín a nemzet nagyságára (Indonesia Raya) utal, ám a tollak számának is sajátos jelentése van. A sas karmai közt tartott szalag felirata Indonézia nemzeti mottója: Bhinneka Tunggal Ika, vagyis „Egység a különbözőségben”. A XV. századból származó felirat az indonéz népek különböző etnikai és kulturális hátterének ellenére meglévő egységét hangsúlyozza.

Szük Norbert és Dezséry-Szük Dorottya művész-házaspár kéz a kézben szerveznek álomszerű utazásokat Balira. Mindkét fiatal külön-külön ment új életet kezdeni Indonéziába. Balin ismerkedtek meg, és kint házasodtak össze. A találkozásból egy babájuk is született…

Hogyan kapcsolódom én ehhez a romantikus történethez? Szük Norbert festőművész régi jó barátom, aki tudta, hogy sikeres workshopokat, fotósprogramokat vezettem már nemcsak Magyarországon, hanem a világ különböző országaiban. Megkérdezte, lenne-e kedvem egy BaliDali túrára, szürreális fotóworkshopokkal, kiállítási lehetőségekkel és kalandtúrával? Szinte rögtön igent mondtam. Meghirdettük, összejött a tehetséges fotósokból álló csapat és most itt vagyunk Indonéziában, Bali szigetén, ahol szakmai-művészi vezetésemmel – Mario Blanco (BaliDali), Indonézia leghíresebb fotóművészének és festőművészének meghívására – már nyakig benne vagyunk a fotós kalandtúrában. Ezúton ígérem, hogy sorozatban fogok beszámolót küldeni a Nagylátószög számára.

Először is, a képek mellé néhány mondat arról az országról, szigetről, ahol megkezdtük a fotós kalandtúránkat:

Indonézia a világ legnagyobb szigetországa, több, mint 18 000 sziget alkotja, melyek közül kb. 6000 szigeten élnek emberek. Bali – utazásunk célpontja – sziget Indonéziában. A Kis-Szunda-szigetek legnyugatibb tagja, Jávától keletre, Lomboktól nyugatra fekszik. Indonézia 33 tartományának egyike, a tartományi főváros, Denpasar a déli részén található. A sziget ad nagyrészt otthont Indonézia hindu kisebbségének. Az ország legnépszerűbb idegenforgalmi célpontja, híres a magas fokon űzött művészetekről, beleértve a táncot, szobrászatot, festészetet, bőr-, és fémművességet valamint a zenét.

Balin a gazdag növény- és állatvilággal, az érintetlen tengerpartokkal, a gazdag néprajzzal és kulturális élettel találkozhatunk. Ubud, a sziget kulturális és művészeti központja kicsit enyhébb idővel, csodás templomokkal és lenyűgöző rezervátumokkal nyűgöz le bennünket. Megannyi fotótéma, az SD-kártyák sorra telnek meg, esténként – vagy inkább éjszakánként – le kell töltenünk a winchesterre, hogy másnap hajnalban újrakezdhessünk fényképezni. Nem ritkán hajnali két-három órakor indulunk, hogy egy-egy tájat még napkeltekor fényképezhessünk. Nemcsak a tájak, hanem az emberek, legfőképpen a balinéz spiritualitás érdekel bennünket. Számomra a legnagyobb élményt maguk az emberek jelentik.

Közben figyelünk, tájékozódunk, emberekkel beszélgetünk. Mint a szivacs, felszippantunk minden szépséget és gondolatot, amely körül vesz bennünket. Magunk is megtapasztalhattuk, hogy Bali lakói mennyire kedvelik a zenét, a költészetet, a táncot és a különböző népünnepélyeket. Különleges tehetséget mutatnak a művészet és a kézművesség iránt; szenvedélyesen rajonganak a fogadással párosuló játékokért, különösen a kakasviadalokért lelkesednek. A jellegzetes bali zenekar, a gamelán különböző ütőhangszerekből, kéthúros hegedűből és fuvolából áll. Minden faluban működik gamelán-klub. A sziget életének szerves része a színpadi játék, különösen a táncjáték, amely vallási célokat, varázslást szolgál, vagy pantomimszerűen egy történetet adnak elő. A bali kézművesek nagy művészi gonddal formálják meg szobraikat, ezüsttárgyaikat, fa- és csontfaragványaikat, akárcsak azokat az állat formájú fakoporsókat is, amelyekben a halottakat az elhamvasztás színhelyére szállítják.

A sok tapasztalat, felfedezés, élmény és szeretet – amikkel találkozunk – képpé formálódott. Ezekből kínálok kis ízelítőt, és folytatom majd a következő napokban, ha igény van rá.

Eifert János

Indonéz Napok a Millenárison – Promenad.hu, Nagylátószög 2016. május 24.

2016.05.24.-Nagylátószög_Indonéz-Napok-a-Millenárison 2016.05.24.-Promenad.hu_Indonéz-Napok-a-Millenárison

Indonéz Napok a Millenárison

Az Indonéz Köztársaság Nagykövetsége és az Indonéz Kereskedelemfejlesztési Központ szervezésében immáron 5. alkalommal került megrendezésre az Indonéz Napok és Jótékonysági Vásár, amely ebben az évben egy nagyszabású családi esemény keretében május 21-22-én a Millenáris Teátrumban mutatta be a Föld legnagyobb s egyben negyedik legnépesebb országa – a több mint 18.000 szigetből álló – délkelet-ázsiai szigetország, az Indonéz Köztársaság sokszínű kultúráját.

A két napos programsorozat keretében a látogatók megismerkedhettek a távoli Indonézia kézműves- és gasztro-termékeivel, autentikus tánc- és zenei kultúrájával, egzotikus tájaival és ruhakölteményeivel, kipróbálhatták és megtanulhatták a batikolás technikáját és a szerencsésebbek értékes tombola-nyereményekkel gazdagodhattak.

Az idei jótékonysági vásár kiállítói a „Méltányos Indonéz kereskedelem” és a „Fenntartható termékek” szellemiségében mutatták be a magyar közönség számára Indonézia értékeit és jellegzetes termékeit. A vásáron 13 kiállító (9 indonéz és 3 magyar cég) vesz részt, akik ezüst ékszerekkel, batikolt ruhákkal, indonéz étel különlegességekkel (kókusz termékek, kávé, kakaópor, fűszerek), kézműves termékekkel és lakberendezési tárgyakkal készültek. A látogatók természetesen indonéz ételkülönlegességeket is megkóstolhatták.

Az idei esemény díszvendége Mohamed Ridho Ficardo kormányzó volt, Szumatra déli részéről, Lampung városából, kíséretében pedig ezúttal az Arum Melati Indonéz Táncegyüttes, akik bemutatták a gazdasági és kulturális központként is nevezetes Lampung város ősi táncait és jellegzetes viseleteit.

Megnyitó beszédet mondott: H. E. Wening Esthyprobo Nagykövet asszony – Indonéz Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége és Hikmat Rijadi igazgató – Indonéz Kereskedelemfejlesztési Központ.

Az Indonéz Napok egyik színfoltja Szük Norbert festőművész kiállítása volt, amelyet Fábián György író így ajánlott figyelmünkbe: „Szük Norbertet fiatal kora óta ismerem. Pontosabban elsőként a képeit ismertem meg. A szinte még gyerek, de máris egy érett művész tudásával rajzoló és festő tehetség rögtön szemet szúrt a Kisalföld kulturális rovatában. A kiállítások során át, a Képzőművészeti Egyetem elvégzéséig követtem Norbert útját. Szédítő tempót diktált a művészetben. Fejéből és keze alól csak úgy omlott ki a csodás színekben pompázó festői SZÜKREALIZMUS. Az irányzatot ő teremtette meg, és ő vált eddigi egyetlen és igazán autentikus képviselőjévé. Szük Norbertet mindig más érdekelte. Pontosabban mindig érdekelte a más. Annak ellenére, hogy művészet jól elkülöníthető festői korszakokra bontható, mert kereste az újat, az inspirálót, mégis egységes egészet alkot. Mindezt úgy, hogy soha nem vonult el az igazán nagy és jelentős művészi kihívások elől. 2000-ben az ezredfordulóra alapította meg néhány művész és újságíró barátjával a KORSZAKVÁLTÓ CSOPORTOT. A csoport Győr városából kiindulva aztán meghódította monumentális munkáival Szegedet, Budapestet is. Alapelvük, mely a művészetet nem engedte csak kiállító termek hűvösében szunnyadozni, hanem óriási festmények képében élesztő hatással tűzfalakra, víztornyokra helyezte el, sokakat megihletett. Előfutára volt a ma már trendnek is betudható, látványművészet a klasszikusokból az utcán revolúciónak. És más művészeti ágakat is inspirált. Zenészek, graffitisek, művészeti fesztiválok szervezői merítettek belőlük. Szük Norbert a Korszakváltó Művészek gigászai közé a hazai festészet nagyjait is megnyerte. Szurcsik, F. Zámbó is ott volt a falra festők között. Szük Norbert szürrealitása nem a valóságtól elrugaszkodott világlátás. Ellenkezőleg. Arra épülő. Ezért tud egyszerre topon lenni a festészetben, ezért tud szinte havonta témájában megújulni, ezért képes még most is évente több száz magas színvonalú festményt adni az élménydús képeket kedvelő közönségnek. ÉS nem utolsó sorban, ezért tud nagy szívvel és még nagyobb szakmai tudással tanítani, fesztiválokat szervezni, élni saját életét, gazdagítani másokét. Szük Norbert festő. Festő tanár. Alkotó ember. Eddigi munkái, albumai, tárlatai a világ sok-sok táján Balitól egészen Ausztriáig azt bizonyítják, alkotásait, tehetségét elismerik. A legjobb szívvel ajánlom őt figyelmükbe!”

Az Indonéz Napok látogatói Dezséry Dorottya fotóművész, fordító és újságíró fotókiállításán keresztül szó szerint képet – fényképet – kaphattak Indonézia, azon belül Bali természeti környezetéről, kulturális jellegzetességeiről, és nem utolsó sorban az ott élő emberekről.  „Fotósként leginkább a természet és portréfotózás, a beszámolókhoz használható útiképek készítése köt le. Célom a természetben és az emberi kultúrában rejlő spiritualitás megmutatása a fotográfián keresztül.

Angol és spanyol szakosként idehaza, és külföldön foglalkoztam nyelvoktatással: Spanyolországban a Kanári-szigeteken, illetve Indonéziában, Dzsakartában tanítottam angolt. Közismert könyvkiadóknak, újságnak fordítok cikkeket, könyveket, utazási élményeimről rendszeresen írok is. Terveim között szerepel egy utazási blog létrehozása.

2007-2009-ig Indonéziában éltem, ahová máig rendszeresen visszalátogatok. Jáván és Balin készült fényképeimet gyalogtúrákon, felfedezőutakon készítettem.”

Forrás: Eifert János

www.eifert.hu

Képek: Szük Norbert festményei, Dezséry Dorottya fotókiállításának képei, valamint Eifert János és Olasz Ági felvételei

Kipakoltak a győri képzőművészeti iskolások – Promenad.hu, 2016. április 25.

Promenad.hu, 2016. április 25.

http://promenad.hu/cikk/kipakoltak-a-kepzomuveszeti-iskolasok-165686

2016.04.25.-Promenad.hu_Kipakoltak-a-képzőművészeti-iskolások

Kipakoltak a győri képzőművészeti iskolások

Tagozati kipakolás. A Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskola festő, szobrász, grafika tagozat kiállítása a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban (Győr, Király utca 4.) A kiállítás május 8-ig látogatható.

A győri képzőművészeti iskolában évek óta hagyomány, hogy a tagozat (9.-13. évfolyam) egy éves munkáiból válogatott kiállításának a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum ad otthont. Három éve ez a kapcsolat még szorosabb lett, ugyanis a Grafikai műhely, amit az iskola tanulói is használnak, a Napóleon Házba költözött a kiállítótér hátsó traktusába. Így ez a miliő nagyon ismerős a diákoknak, hiszen ezen járnak át nap, mint nap tervezni és alkotni „A Műhelybe”.

A kiállítás gerincanyaga az akadémista művészeti vonalból vonultat fel aktokat, csendéleteket, kiégetett büsztöt, mintázott koponyát. A festő és stílustan órai kreatív feladatok, tervezőgrafikai projektek pedig már a kísérletező kedvet, a művészeti területek határait, azok átjárhatóságát feszegetik. A grafika szakos 11. évfolyam hallgatói az idei évtől kiváló tervező grafikai munkákkal is remekeltek.

Erős a mezőny az idei Cziráki Lajos megyei komplex tanulmányi versenyre készült rajzok, festmények, fantázia szobrok tekintetében, amelyek a versenyen elért első- második helyezésekkel dicsekedhetnek.

A megnyitón került sor az ARANY-KÉZ vándordíj átadására, amelyre az a hallgató pályázhat, akit a tagozat tanárai szavaznak meg eddigi szakmai munkája elismeréseképpen, hogy egy évig ennek a díjnak a birtokosa legyen. A Bombicz Barbara intézményvezető által alapított díjnak eddig öt tulajdonosa volt. Az idei díjazottat Milanovich Ildikó, a tagozat művészeti vezetője méltatta, majd szólította a 13. évfolyamos Kniezl Rebekát, aki a művészeti szakközépiskolák között meghirdetett I. Országos Festő verseny idei győztese lett.

A megnyitón Graszli Bernadett múzeumigazgató elismerően szólt az iskola képzőművész tanárairól, magas színvonalú szakmai munkájukról.(Balogh István, Gollowitzer Szabina, Milanovich Ildikó, dr. Nagy Csilla, Nagy Rita, Pápai Emese, dr. Radosza Attila, Selényi Károly István, Szabó Márton, Szalkai Károly és dr. habil Tolnay Imre.)

Az estét hangulatos koncertélmény zárta, az iskola tanáraiból és a fiatal konzis énekesnőből álló KÉK TRIÓ zenélt. (Radosza Attila, Selényi Károly, Pápai Bori)

Forrás: Milanovich Ildikó

Eifert János felvételei

Fénylő bolygók fekete lyukakkal – Promenad.hu, 2016. április 20.

Promenad.hu

2016. április 20.

http://promenad.hu/cikk/fenylo-bolygok-fekete-lyukakkal-165499

2016.04.20.-Promenad.hu_Fénylő-bolygók-fekete-lyukakkal

Fénylő bolygók fekete lyukakkal

Kotnyek István festőművész 2 ÉS HÁROMDÉS KÉPEK című kiállítása nyílt meg Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központ Ősze András galériájában. A május 5-ig látogatható tárlatot dr. Kostyál László művészettörténész nyitotta meg. Felidézte az alkotóhoz fűződő több évtizedes barátságát, s mint mondta, Kotnyek István az utolsó polihisztorok egyike. A képzőművészet több műfajában ért el sikereket, neve ismert a fotográfiában és a rövidfilm készítés területén. „Három olyan fogalom van, ami számomra fontos és meghatározó ezeknek az objekteknek a kapcsán. Az egyik a humor és az irónia, a másik a kreativitás, és a harmadik pedig a valóban mély és magvas mondanivaló” – fogalmazott Kostyál László.

Kotnyek István festőművész, grafikus, szobrász, a képzőművészet mellett fotózással és rövidfilm készítéssel is foglalkozik. Mostani tárlatán grafikákat és újrahasznosított tárgyakból művészeti alkotásokat, úgynevezett objekteket láthat a közönség.

Több évtizedes pályáján mindig tiszteletben tartotta a különböző műfajok szabályrendszerét. „Nagyon nehezen tudnám keverni, ami filmre jó, az éppen állóképen legyen, és ami meg térben izgalmas azt megfessem. Én szétválasztom ezeket, és mivelhogy nagyon ráérek, mindig is ráértem, így mindig éppen azt csinálom, amihez éppen akkor kedvem van” – mondta el Kotnyek István

Egy korábbi kiállításán hangzott el, de érvényes mostani kiállítására is: “Kotnyek István igazi reneszánsz ember. Kíváncsi és polihisztor mester: áthozat nem is a múlt századból, hanem a hagyomány szerint élésből. (Ennek jellegzetes szimptómája – mint tudjuk – az, hogy nincs mobiltelefonja…) Festő, filmes és fotós: alkotó, aki az időt képes megállítani – emelte ki egy korábbi megnyitójában Balogh László, majd így folytatta: Kotnyek Istvánnak talált tájai vannak itt Zalában. Országosan ismert független filmkészítő, festő-fényképész: istenadta tehetség. Magányos, néha fanyar, gondolati, szerető nézésű és komponáló. Szakmája saját bevallása szerint: ismeretlen magyar festő. De mi tudjuk, hogy bár a vidéken kiteljesedő művészpályák kevésbé kapják meg a figyelmet, de távol Budapesttől is születhetnek jelentős életművek (s nem csak hatvan évesen…). „Nem rögzültem egy stílushoz sem, mégis reménykedem, hogy képeimnek van egy jellegzetes karaktere, amiről felismerhető, hogy én csináltam.” – idézte Kotnyek István szavait. „Legszívesebben a barátaimnak és harcostársaimnak és a független gondolkodóknak, a nyitott lelkületűeknek mutatom meg munkáimat. A nagyközönséghez nem nagyon tudok szólni, bár jó lenne.”

Beszédes művek, szellemes vagy érdekes címek: Téridő, Szegkovács emléktábla, Átjátszó állomás, Kis piramistartó, Fénylő bolygók fekete lyukakkal, Perzsa táj olajvezetékkel, Megáradt patak, Fél lépés, Tájkép szivárvánnyal, Vágásérett fenyves, Négysávos nyomógombos, Kétfejű gém, Átjátszó állomás, Piercing… Kotnyek István festészete képi vezérmotívumai között kisebb szerepet játszik az ember. Helyettük gyakran a környezetükből kiemelt tárgyak vagy egyes részletük hordozzák a mondandót. Sokszor fontosabb számára a színvilág, mely gazdag, izgalmas felületet adó, elsősorban árnyalatokra építő. Képi világa csak ritkán őrzi a látványhoz rögzült valóság elemeit, inkább sejtelmes fények vibrálnak képein.

Péntek Imre kritikus, a Pannon Tükör főszerkesztője mondta róla: „Minden képe dermesztően jelenidejű, a múlandóságból előpárálló metafizikus időntúliság aurája lengi be.” Játékosság és humor is van benne: ezek nélkül nem érthetjük meg Kotnyek konok elszántságát, hogy ő bizony értelmezi az átmentett világot. Játékos hozzáállása mögött persze ott van az univerzális szemlélet: az, hogy minden mindennel összefügg. Így kötődnek össze és vezethetők vissza egymásra a tárgyak lelke és az emberek emóciói. A „talált tájak” fotográfusából így válhatott a „szerkesztett és hordozható tájak” figyelőjévé és alkotójává átírásokkal, átalakításokkal, érzéki határhelyzetekkel. Nála hiszek abban, hogy a művészetnek az a dolga, hogy valamiféle pozitív élményt adjon az embereknek: az igazi művészet egyensúlyt alkot a realitással és a belső világgal. Van benne költészet, de ugyanakkor a látható világ is nyomot hagy benne.”

Forrás: www.eifert.hu

Eifert János, Olasz Ági, és Horváth Valéria felvételei a kiállítás-megnyitón készültek

Hódmezővásárhely Budapesten – Nagylátószög | Magazin, 2016. március 13.

2016.03.13.-Nagylátószög_Hódmezővásárhely-Budapesten

Nagylátószög | Magazin

http://nagylatoszog.hu/2016/03/13/hodmezovasarhely-budapesten/

„A fotó arra hivatott, hogy felrázza a képzelőerőt, nem elég, ha csupán emlékeztetőül szolgál.” (Lucien Hervé)

Hódmezővásárhely Budapesten

A hódmezővásárhelyi Lucien Hervé Kamera Klub “Látóhatár” c. kiállítása nyílt meg Budapesten, a Bartók1 Galériában, amely az érdeklődők számára március 29-ig tekinthető meg.

A kiállítást Dömötör Mihály fotóművész, a klub elnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy miért nevezik Hódmezővásárhelyt a művészetek városának, és hogyan született meg a Lucien Hervé Kamera Klub:

„A magyar vidéki városok közül a leggazdagabb néprajzi festészeti és fotóművészeti hagyománnyal bír. Páratlan gazdagságú a népművészet: a díszes kerámiák, tulipános ládák, párnavégek az itt élők gazdag szellemi lelki kincseiről tesznek tanúbizonyságot.

Itt éltek és alkottak: Tornyai János, Endre Béla, Kohán György, Szalay Ferenc Németh József, Fodor József festőművészek.

Hódmezővásárhely város kiemelt jelentőségű a magyar fotográfia történetében. Plohn József, Lucien Hervé, Nagygyörgy Sándor és Eifert János fotóművészek munkásságának méltatása nélkül nem lehet megírni a magyar fotótörténetet.

Ennek a gazdag fotóművészeti hagyománynak a megismertetésére, tovább fejlesztésére jött létrre – Dömötör Mihály, Gaál Györgyi és Török János kezdeményezésére – 2014. június 10-én tíz alapító taggal a Lucien Hervé Kamera Klub.

A klub célja Lucien Hervé művészi, emberi példájára, szellemi örökségére építve, a város fotóművészeti kultúrájának magas szintű tovább építése, országos, nemzetközi szinten meg – és elismertetése, Hódmezővásárhely művészeti rangjának emelése.

Ezen távlatos cél szem előtt tartása mellett, a klub segíti tagjai alkotói tevékenységének kibontakoztatását fotó, művészet területén.

Célja olyan alkotó közösséggé válni, mely érdeklődik a kortárs magyar- és nemzetközi fotóművészet eredményei iránt, saját munkájában igyekszik magas szintű, esztétikailag és gondolatilag tartalmas és színvonalas fotókat produkálni.

Tagjait hatékonyan segíti, hogy egyéni és csoportos kiállításokon és egyéb publikálási lehetőségeken keresztül a nagyvilág számára is megmutatkozzanak, mint alkotók.

Célja továbbá kiállításaival, nyitott rendezvényeivel, szolgálni a fotográfiát szerető, értő közönséget, felkelteni a fényképezés, mint a személyiséget gazdagító tevékenység iránti érdeklődést.”

A megnyitót követően Eifert János fotóművész, a Lucien Hervé Kamera Klub tiszteletbeli elnöke tárlatvezetésen mutatta be a kiállítás képeit. Bang Norbert, Baranovszky Jenő, Bónis Béla dr., Bozó Tünde, Dömötör Mihály, Farkas Réka, Gaál Györgyi, Görbe Anita, Győri Zoltán, Hegedűs Edit, Hűvös Oszkár, Kis Ilona, Kis Péter, Komjáti Jázmin, Kőhegyi Ferenc dr., Marcel Dormanns, Moldován Attila, Mikola Zoltán, Nagy Edina, Pásztor András, Szabó Ádám, Szalai Tünde, Török Erika, Varga András és Varga Zoltán képeit elemezve rámutatott azok értékeire: „A kiállított képek nagy része érezteti velünk, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is”.

Forrás: Bartók1 Galéria

Fotók: Lucien Kamera Klub, Eifert János és Kis-Bankné Kondákor Marianna

Mucsy Szilvia: Mediterrano – Promenad.hu, Nagylátószög, Terasz.hu 2016. január 25, 28, 29.

2016.01.25.-Promenad.hu_Mucsy-Szilvia-Mediterrano 2016.01.28.-Nagylátószög_Mucsy-Szilvia-Mediterrano 2016.01.29.-Terasz.hu_Mucsy-Szilvia-Mediterrano

Terasz.hu  –  http://terasz.hu/terasz.php?id=kepzomuveszet&page=cikk&cikk_id=16931

Nagylátószög  –  http://nagylatoszog.hu/2016/01/28/mucsy-szilvia-mediterrano-artphoto-galeria-2016-januar-18-2016-februar-20/

Promenad.hu  –  http://promenad.hu/cikk/mucsy-szilvia-mediterrano-162497

Terasz.hu
http://terasz.hu/terasz.php?id=kepzomuveszet&page=cikk&cikk_id=16931
Nagylátószög
http://nagylatoszog.hu/2016/01/28/mucsy-szilvia-mediterrano-artphoto-galeria-2016-januar-18-2016-februar-20/
Promenad.hu
http://promenad.hu/cikk/mucsy-szilvia-mediterrano-162497

Két fotós – Két látásmód – Két szín . Kőműves Kata és Lang Nándor kiállítása. TERASZ.HU, 2015. december 22. 16:40:00

2015.12.22. Terasz.hu Két fotós - Két látásmód - Két szín

TERASZ.HU, 2015-12-22 16:40:00

http://terasz.hu/terasz.php?id=kepzomuveszet&page=cikk&cikk_id=16915

Két fotós – Két látásmód – Két szín

Kőműves Kata és Lang Nándor kiállítása

A két fotós, Kőműves Kata és Lang Nándor kétféle látásmóddal ugyan, de egyfelé figyelnek: a természetre. A fényképek két színét azonban – a feketét és a fehéret – a szürke ezer árnyalata gazdagítja, szellemi értelemben pedig százezernyi árnyalatra számíthat az, aki a KETTŐ című kiállítást megtekinti a Hadik Irodalmi Kávéházban (Budapest XI. Bartók Béla út 36.)

A kettős kiállítás címe – főleg bináris körökben – igencsak jól hangzik. A két fotós, Kőműves Kata és Lang Nándor kétféle látásmóddal ugyan, de egyfelé figyelnek: a természetre. Az ember, bár a természet része, ezen a kiállításon nem ábrázoltatik. Hegyeket, völgyeket, lovakat és fákat, a holdat és a csillagokat láthatunk a fekete-fehér fotográfiákon. A fényképek két színét azonban – a feketét és a fehéret – a szürke ezer árnyalata gazdagítja, szellemi értelemben pedig százezernyi árnyalatra számíthat az, aki a KETTŐ című kiállítást megtekinti a Hadik Irodalmi Kávéházban.

Hogy kik ők, majd a képeikből derül ki igazán. Előzetesen azonban néhány mondat róluk:

KŐMŰVES KATA

„Érzékenység, harmónia, kíváncsiság és vibráló szenvedély.

Talán e négy tulajdonság az, ami Kőműves Katában egyesül az ötödik „őselemmel”: a tökéletességre való elszánt törekvéssel. Ez az az elegy, ami teljessé teszi a munkája gyümölcsét, bármibe fogjon is. És ezek azok a tulajdonságok, amelyek egy nőben felnyitják azt a szemet, amelyen keresztül nemcsak látni, de láttatni is tudják a világot. Észrevetetni velünk, hétköznapi emberekkel a természet, az ember, a mesterséges világ apróbb vagy épp egészen hatalmas szépségeit.

A digitális fotósgeneráció szülötte ő: akkor kezdett komolyan foglalkozni a fényképezéssel, amikor már nem kellett filmekkel, előhívó tankokkal, nagyítókkal és papírokkal bíbelődni. Rengeteg dolgot kell még megmutatnia. S mivel – túl azon, hogy végtelenül szorgalmas – szerencsére széles e Kozmoszban minden érdekli, amiben benne rejlik a szépség, a harmónia, az érzéki szenvedély egy szikrája, az ő szemén, lelkén és optikáján keresztül mi is láthatjuk, milyen gyönyörű is a világ, amiben élünk.” (Horváth Árpád)

LANG NÁNDOR

„1973. szeptember 5-én születtem Zomborban, az akkori Jugoszláviában. Gyermekkoromban szüleimmel sok időt töltöttem a Dunaparti nyaralónkban, a természet és víz közelében, talán ennek köszönhetően töltöm ma is szabadidőm nagy részét a szabadban, családommal.

Anyai ágról nagyszüleim hivatásos fotográfusok voltak. Sajnos korán távoztak, de a nagyapám stúdiójában töltött pillanatokat a mai napig magam előtt látom, ahogy a fényeket türelmesen tökéletesre állítja, nagyanyám, aki pislogó lámpafényben ceruzával portrékat retusál. A sötétkamrában csiptetővel madzagra akasztott millió fekete-fehér kép, a vegyszerek illata, és magas polcokon bevetésre várakozó hatalmas papírtekercsek, titokzatos porosodó képek, amelyekért gazdájuk sosem jött el.

Első fényképezőgépemet gyógyszerész nagyapámtól kaptam, aki világjáró volt, hat nyelven beszélt és mindig volt számomra egy izgalmas története, amit még nem hallottam. Befűzött a gépbe egy tekercs fekete-fehér filmet és így indult utam, immár 35 éve. Legelső fotóm Róla készült.

Otthoni tanulmányaim után 1999-ben Budapestre költöztem, ahol új távlatok nyíltak, olyan fotográfusoktól tanulhattam, mint Eifert János, Forrásy Csaba, Radisics Milán, Vajda János, Vizúr János. Nekik ezútom is köszönöm a sok támogatást, türelmet és barátságot.
Tagja lettem a Magyar Természetfotósok Szövetségének és a Fényecset fotóklubnak.

Kedvenc témáim a természetfotózás, a város hangulatának megörökítése és az emberábrázolás. Amikor a téma engedi, igyekszem túllépni a dokumentarista ábrázolásmódon, esztétikus és művészi oldaláról bemutatni a pillanatot, érzelmeket és gondolatokat ébreszteni.

Négy éve saját műtermem lett, ahol már akkor is fényképezhetek, ha nincs elegendő időm kimenni a természetbe. Előszeretettel töltök időt a témához leginkább illő papír megválasztásával és képek nyomtatásával.” (Lang Nándor)

( Fot? Eifert János )

[ Eifert János ]                                 2015-12-22 16:40:00

Kiállításmegnyitó Eifert János optikáján keresztül. Vásárhelyi Hírek, 2015. december 13.

2015.12.13.-Vásárhelyi-Hírek_Kiállításmegnyitó-Eifert-János-optikáján-keresztül Vásárhelyi Hírek  –  http://www.vasarhelyihirek.hu/kiallitasmegnyito_eifert_janos_optikajan_keresztul

Kultúra, oktatás

Kiállításmegnyitó Eifert János optikáján keresztül

Vásárhelyi Hírek, 015. december 13., vasárnap

Kilenc teremben Fodor József közel 130 festménye látható december 12-től az Alföldi Galériában. „Sem életében, sem halála után eddig még nem volt ilyen nagy volumenű kiállítása Fodor Józsefnek”- mondta az emlékkiállítást rendező Feledy Balázs.

Mint mondta, fontos ráirányítani a közfigyelmet a hódmezővásárhelyi festészet meghatározó alakjának munkásságára, amelyről teljesen átfogó keresztmetszetet kap a kiállításlátogató.

Az Alföldi Galéria teljes földszintjén február közepéig látható kiállítás mintegy százharminc művön keresztül, különböző tematikák szerint mutatja be Fodor József életművének darabjait: tájképeit, zsánereit, életképeit, portréit, emberábrázolásait, szobabelsőit, csendéleteit, valamint Hódmezővásárhely művelődéstörténetéhez kötődő képeit.

„Vállalom a krónikás szerepét…” – mondta egyszer munkássága kapcsán Fodor József. Ezúttal életmű-kiállításáról, annak megnyitójáról egy szintén nagy formátumú alkotó, Eifert János igaz nem ecsettel, hanem fényképezőgéppel, „vállalta a krónikás szerepét” a Vásárhelyi Hírek olvasói számára.

VH

Vásárhelyi Hírek  –  http://www.vasarhelyihirek.hu/kiallitasmegnyito_eifert_janos_optikajan_keresztul
Kultúra, oktatás
Kiállításmegnyitó Eifert János optikáján keresztül
2015. december 13., vasárnap
Kilenc teremben Fodor József közel 130 festménye látható december 12-től az Alföldi Galériában. „Sem életében, sem halála után eddig még nem volt ilyen nagy volumenű kiállítása Fodor Józsefnek”- mondta az emlékkiállítást rendező Feledy Balázs.
Fotók: Eifert János
Mint mondta, fontos ráirányítani a közfigyelmet a hódmezővásárhelyi festészet meghatározó alakjának munkásságára, amelyről teljesen átfogó keresztmetszetet kap a kiállításlátogató.
Az Alföldi Galéria teljes földszintjén február közepéig látható kiállítás mintegy százharminc művön keresztül, különböző tematikák szerint mutatja be Fodor József életművének darabjait: tájképeit, zsánereit, életképeit, portréit, emberábrázolásait, szobabelsőit, csendéleteit, valamint Hódmezővásárhely művelődéstörténetéhez kötődő képeit.
„Vállalom a krónikás szerepét…” – mondta egyszer munkássága kapcsán Fodor József. Ezúttal életmű-kiállításáról, annak megnyitójáról egy szintén nagy formátumú alkotó, Eifert János igaz nem ecsettel, hanem fényképezőgéppel, „vállalta a krónikás szerepét” a Vásárhelyi Hírek olvasói számára.
VH

B.A.: Életünk Országos Fotópályázat kiállítása. Promenad.hu, 2015. november 11.

2015.11.11.-Promenad.hu_Életünk-Országos-Fotópályázat-kiállítása

A 34. Életünk Országos Fotópályázat kiállítása

Idén 34. alkalommal hirdette meg a Kanizsai Kulturális Központ és a Kanizsa Fotóklub az Életünk Országos Fotópályázatot. A felhívásra 46 alkotó 270 fotót küldött, melyekből az Eifert János, Markovics Ferenc és Módos Gábor fotóművészek által alkotott zsűri 32 fotós 67 képét választotta ki. A HSMK Ősze András galériájában megrendezett kiállítást Dénes Sándor polgármester nyitotta meg.

Beszédében a fotópályázat egyik altémája, a jazz zene és a művészeti ágak együvé tartozását emelte ki. – Már szerteágazó hagyományt mutat fel az – folytatta, hogy a kanizsai jazzfesztivál nem zenével, hanem rangos képzőművészeti látványossággal nyílik, hiszen a fotópályázatra beérkezett legjobb alkotásokat hosszú évek óta ilyenkor mutatják be a nagyközönségnek.

Mindennek az állításnak az a tény teremtheti meg az alapját, hogy – egyik oldalról – a Kanizsai Fotóklub már az 1960-as évek elején, vagyis több mint 50 éve hirdette meg első alkalommal az Életünk Országos Fotópályázatot. Ami önmagában is jelzi, hogy a fotóművészet Nagykanizsán mélyen gyökerezik és valóban komoly múltra tekinthet vissza az 1956 óta működő klub tevékenysége.

A másik ágát e szerteágazó hagyománynak a jazz jelenti, hiszen az elmúlt több mint 40 évben Nagykanizsa neve összeforrt a jazzfesztivállal, és Zala megye egyik legjelentősebb nemzetközi kulturális rendezvényévé vált. Így azzal, hogy néhány esztendeje ez a két közösség és két művészeti-kulturális esemény egymásra talált, és összefonódott, valóban egy szerteágazó hagyomány bontakozott ki, ami jelképezi azt, hogy az életünk milyen gazdag és milyen összetett – zárta gondolatait a városvezető.

A megnyitó beszédet követően a díjakat Eifert János fotóművész és Dénes Sándor polgármester adta át. Főtémában az I. díjat Varga Szilárdnak a Kanizsa Fotóklub tagjának ítélte oda a zsűri Bábmester című képéért. II. díjat Molnár Ferenc budapesti fotós Bari Janó című fotósorozata kapta. Nagykanizsa Megyei Jogú Város díját Mikó István budapesti fotós Pircsi című képe érdemelte ki. Különdíjban részesült: Dominko Miran – Lendva. Oklevelet kapott Ligeti László – Baja és Kiss Imre – Pécs.

Jazz altémában: oklevélben részesült Kis-Bankné Kondákor Marianna – Kaposvár, Albert Béla – Kiskunfélegyháza, és Koncz Dezső – Budapest. A Göbölös Fotó díját szintén a budapesti Molnár Ferenc kapta.

Az ünnepségen közreműködő Gayer Mátyás, Grazban élő kanizsai jazz zongorista és Kristina Trezune előadása már a jazzfesztivál hangulatát idézte meg.

Forrás: B.E. (kanizsaujsag.hu)

Képek: A díjazottak fotói, valamint Újhelyi Zsolt, Török Tibor, Olasz Ágnes és Eifert János felvételei a kiállítás-megnyitóról

B.A.: 34. Életünk Országos Fotópályázat kiállítása – Nagylátószög, 2015. november 11.

2015.11.11.-Nagylátószög_34.-Életünk-Országos-Fotópályázat-kiállítása

34. Életünk Országos Fotópályázat kiállítása


Idén 34. alkalommal hirdette meg a Kanizsai Kulturális Központ és a Kanizsa Fotóklub az Életünk Országos Fotópályázatot. A felhívásra 46 alkotó 270 fotót küldött, melyekből az Eifert János, Markovics Ferenc és Módos Gábor fotóművészek által alkotott zsűri 32 fotós 67 képét választotta ki. A HSMK Ősze András galériájában megrendezett kiállítást Dénes Sándor polgármester nyitotta meg.
Beszédében a fotópályázat egyik altémája, a jazz zene és a művészeti ágak együvé tartozását emelte ki. – Már szerteágazó hagyományt mutat fel az – folytatta, hogy a kanizsai jazzfesztivál nem zenével, hanem rangos képzőművészeti látványossággal nyílik, hiszen a fotópályázatra beérkezett legjobb alkotásokat hosszú évek óta ilyenkor mutatják be a nagyközönségnek.
Mindennek az állításnak az a tény teremtheti meg az alapját, hogy – egyik oldalról – a Kanizsai Fotóklub már az 1960-as évek elején, vagyis több mint 50 éve hirdette meg első alkalommal az Életünk Országos Fotópályázatot. Ami önmagában is jelzi, hogy a fotóművészet Nagykanizsán mélyen gyökerezik és valóban komoly múltra tekinthet vissza az 1956 óta működő klub tevékenysége.
A másik ágát e szerteágazó hagyománynak a jazz jelenti, hiszen az elmúlt több mint 40 évben Nagykanizsa neve összeforrt a jazzfesztivállal, és Zala megye egyik legjelentősebb nemzetközi kulturális rendezvényévé vált. Így azzal, hogy néhány esztendeje ez a két közösség és két művészeti-kulturális esemény egymásra talált, és összefonódott, valóban egy szerteágazó hagyomány bontakozott ki, ami jelképezi azt, hogy az életünk milyen gazdag és milyen összetett – zárta gondolatait a városvezető.
A megnyitó beszédet követően a díjakat Eifert János fotóművész és Dénes Sándor polgármester adta át. Főtémában az I. díjat Varga Szilárdnak a Kanizsa Fotóklub tagjának ítélte oda a zsűri Bábmester című képéért. II. díjat Molnár Ferenc budapesti fotós Bari Janó című fotósorozata kapta. Nagykanizsa Megyei Jogú Város díját Mikó István budapesti fotós Pircsi című képe érdemelte ki. Különdíjban részesült: Dominko Miran – Lendva. Oklevelet kapott Ligeti László – Baja és Kiss Imre – Pécs.
Jazz altémában: oklevélben részesült Kis-Bankné Kondákor Marianna – Kaposvár, Albert Béla – Kiskunfélegyháza, és Koncz Dezső – Budapest. A Göbölös Fotó díját szintén a budapesti Molnár Ferenc kapta.
Az ünnepségen közreműködő Gayer Mátyás, Grazban élő kanizsai jazz zongorista és Kristina Trezune előadása már a jazzfesztivál hangulatát idézte meg.
Forrás: B.E. (kanizsaujsag.hu)
Képek: A díjazottak fotói, valamint Újhelyi Zsolt, Török Tibor, Olasz Ágnes és Eifert János felvételei a kiállítás-megnyitóról

A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij élet/mű Terasz.hu, 2015. november 8. 07:37

2015.11.08.-Terasz.hu_A túlélő árnyéka - Az El Kazovszkij élet/mű

A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij élet/mű

El Kazovszkij (1948-2008) a késő XX. század és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze volt. Festőként, performerként, díszlettervezőként és – ma már tudjuk – költőként is hatalmas életművet hagyott hátra, amelynek roppant elevenségét és mélységeit a kortársak is azonnal fölismerték. A Magyar Nemzeti Galéria mintegy 400 művet bemutató kiállítása arra vállalkozik, hogy művészettörténetileg pontosabb képet rajzoljon mindarról, amit El Kazovszkij fájdalmasan korai halálával örökül hagyott.

A kiállítás egymástól markánsan elkülönülő szekciói egy-egy karakteres metszetben villantják fel El Kazovszkijt és művészetét.

A rendezés nem állít fel közöttük fontossági sorrendet, illetve nem határoz meg a nézőknek egyértelmű bejárási útvonalat, inkább arra ösztönöz, hogy a labirintusszerű térben járkálva szokatlan összefüggésekre figyeljünk fel vagy ismerjünk rá.

A művésznek erős hajlama volt bizonyos tárgyak, emberek, műalkotások fetisizálására. A fétistárgyak állítása, kultusza és ledöntése a művész festményeinek, installációinak és híres performanszainak központi témája volt: csillapíthatatlan, szerelmes sóvárgása az elérhetetlen Szépség után a Másik eleven testének roppant sokféle, gazdag érzékiségű művészi pótlékait hívta életre. A fikcióval, a keretekkel, a síkvetületekkel, a képregény formával és az irodalmi szerepekkel való játék tartja életben művészetének mélyről fakadó teatralitását. A színek, terek, méretek, formák intenzív és szenvedélyes ellenpontozása révén művei roppant erős, szinte mágneses vonzerővel hatnak a nézőre. Ehhez kapcsolódik a kiállítás egyik szenzációja is: a több mint húsz éven át folytatott ünnepi játékai, a Dzsan-panoptikumok monumentális színpadának és jelmezegyüttesének bemutatása.

Anemi identitás problémája, amelynek önálló – tapintatos, de karakteres – tárgyalása nélkül El Kazovszkij minden bemutatása képmutatás lenne. A művész mindig bátran fordult szembe a nemi sztereotípiák zsarnokságával: de mivel saját önértékelése szerint “19. századi stilizált férfitudattal” nőtt fel, saját köztes pozícióját is a markáns férfi és női szerep-előírásokkal konfrontálódva formálta meg. Mélyre ható családi és kulturális gyökereit, a nyelvhez, a klasszikus orosz irodalomhoz és kultúrához való kötődését szintén külön szekcióban dolgozzuk fel. Noha lényegében független az eddigiektől, nem kerülhető meg El Kazovszkij indulásának egykori avantgárd gyökere, az 1970-1980-as évek hazai underground ellenkultúrája sem. Végezetül egy provokatívan “white cube”-nak elkeresztelt önálló szekcióban irányítjuk a figyelmet El Kazovszkij festészetére. A kifejezés a kortárs művészeti szakirodalomban azt a látszólag semleges galériateret jelöli, amely kizárólag a művek “tisztán” esztétikai, “abszolút festői” minőségeit állítja fókuszba, vagyis kizár a műértésből minden, úgymond, külső, alkalmi és helyi vonatkozást, társadalmi, nemzeti, kulturális, vallási vagy szexuális kisebbségi kontextust, hogy semmi se zavarja az abszolút festői értékek érvényesülését.

(A kiállítás kurátorai: Jerger Krisztina, Rényi András, Százados László

A kiállítás az El Kazovszkij Alapítvány együttműködésével jött létre.)

(Forrás: MNG)

Eifert János felvételei

A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij élet/mű. Nagylátószög, 2015. november 8.

2015.11.08. Nagylátószög_A túlélő árnyéka - Az El Kazovszkij élet mű

A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű

El Kazovszkij (1948-2008) a késő XX. század és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze volt. Festőként, performerként, díszlettervezőként és – ma már tudjuk – költőként is hatalmas életművet hagyott hátra, amelynek roppant elevenségét és mélységeit a kortársak is azonnal fölismerték. A Magyar Nemzeti Galéria mintegy 400 művet bemutató kiállítása arra vállalkozik, hogy művészettörténetileg pontosabb képet rajzoljon mindarról, amit El Kazovszkij fájdalmasan korai halálával örökül hagyott.

A kiállítás egymástól markánsan elkülönülő szekciói egy-egy karakteres metszetben villantják fel El Kazovszkijt és művészetét.

A rendezés nem állít fel közöttük fontossági sorrendet, illetve nem határoz meg a nézőknek egyértelmű bejárási útvonalat, inkább arra ösztönöz, hogy a labirintusszerű térben járkálva szokatlan összefüggésekre figyeljünk fel vagy ismerjünk rá.

A művésznek erős hajlama volt bizonyos tárgyak, emberek, műalkotások fetisizálására. A fétistárgyak állítása, kultusza és ledöntése a művész festményeinek, installációinak és híres performanszainak központi témája volt: csillapíthatatlan, szerelmes sóvárgása az elérhetetlen Szépség után a Másik eleven testének roppant sokféle, gazdag érzékiségű művészi pótlékait hívta életre. A fikcióval, a keretekkel, a síkvetületekkel, a képregény formával és az irodalmi szerepekkel való játék tartja életben művészetének mélyről fakadó teatralitását. A színek, terek, méretek, formák intenzív és szenvedélyes ellenpontozása révén művei roppant erős, szinte mágneses vonzerővel hatnak a nézőre. Ehhez kapcsolódik a kiállítás egyik szenzációja is: a több mint húsz éven át folytatott ünnepi játékai, a Dzsan-panoptikumok monumentális színpadának és jelmezegyüttesének bemutatása.

Anemi identitás problémája, amelynek önálló – tapintatos, de karakteres – tárgyalása nélkül El Kazovszkij minden bemutatása képmutatás lenne. A művész mindig bátran fordult szembe a nemi sztereotípiák zsarnokságával: de mivel saját önértékelése szerint “19. századi stilizált férfitudattal” nőtt fel, saját köztes pozícióját is a markáns férfi és női szerep-előírásokkal konfrontálódva formálta meg. Mélyre ható családi és kulturális gyökereit, a nyelvhez, a klasszikus orosz irodalomhoz és kultúrához való kötődését szintén külön szekcióban dolgozzuk fel. Noha lényegében független az eddigiektől, nem kerülhető meg El Kazovszkij indulásának egykori avantgárd gyökere, az 1970-1980-as évek hazai underground ellenkultúrája sem. Végezetül egy provokatívan “white cube”-nak elkeresztelt önálló szekcióban irányítjuk a figyelmet El Kazovszkij festészetére. A kifejezés a kortárs művészeti szakirodalomban azt a látszólag semleges galériateret jelöli, amely kizárólag a művek “tisztán” esztétikai, “abszolút festői” minőségeit állítja fókuszba, vagyis kizár a műértésből minden, úgymond, külső, alkalmi és helyi vonatkozást, társadalmi, nemzeti, kulturális, vallási vagy szexuális kisebbségi kontextust, hogy semmi se zavarja az abszolút festői értékek érvényesülését.

(A kiállítás kurátorai: Jerger Krisztina, Rényi András, Százados László

A kiállítás az El Kazovszkij Alapítvány együttműködésével jött létre.)

(Forrás: MNG)

Eifert János felvételei

A Hot Jazz Band az Erkelben – Nagylátószög.hu, 2015. október 19. 15:30

2015.10.19.-Nagylátószög.hu_A-Hot-Jazz-Band-az-Erkelben

Next Page »