János Eifert - Photographer

Archive for the 'Kedvencek / Linkek' Category

Kína (3. rész) – Nagy utazás az ujgurok földjén / China (3rd Part) – Great journey to the land of Uyghurs.

Termeszetfoto_2011-1_hu_Kína-1

Termeszetfoto_2011-1_hu_Kína-2Termeszetfoto_2011-1_hu_Kína-3

Termeszetfoto_2011-1_hu_Kína-5

Nagy utazás az ujgurok földjén 03.

Eifert János fotóival

Még egyszer az ujgurokról, és történelmükről
Az előző részekben már sok szó esett arról, hogy az ujgurok Nyugat-Kínában, a hatalmas kiterjedésű Hszincsiang (Xinjiang) tartományban élnek, az ősi Selyemút mentén, ahol Európa, Ázsia és Oroszország találkozik. Névleg autonómiában. Hatezer éve. Őseik között a hunokat is számon tartják. A sámánizmust gyakorolták. És hogy még jobban bosszantsanak egyes tudósokat, mentéjükön még a tulipán is fellelhető. Egyik kedvenc ételük a dapandzsi, amelyet ha valaki megkóstol, soha nem felejti el. Egyfajta átmenet a pörkölt és a paprikáscsirke között. Tartozékai: a csirke, hagyma, fokhagyma, édes zöldpaprika, a bogyiszlóihoz hasonló erős paprika, krumpli, római kömény, őrölt szecsuáni bors, olaj, szójaszósz és – igen – sör, noha a legtöbb ujgur muzulmán. Az ujgurok hazájukat Kelet-Turkesztánnak nevezik. Nyelvük a türk nyelvcsaládhoz tartozik. A vendégszerető, családközpontú nép kultúrája tele van zenével, tánccal. Hagyományszeretetük közmondásos.
Ma mintegy húszmillió ujgur él világszerte. Ebből mintegy 8 millióan maradtak még hazájukban. A kínaiak mindent megtettek és megtesznek a terület erőszakos asszimilációjáért.

Az ujgurok egyik ága korábbi birodalmuk szétbomlása után 840-ben Kelet-Turkesztánban telepedtek le, ez a terület a híres Selyemút révén már az ókorban is fontos kereskedelmi csomópont volt. Az ujgurok több vallást is gyakoroltak. Eleinte buddhisták voltak, ezt igazolják a máig fennmaradt buddhista templomok és kolostorok. A 10 században főleg török hatásra felvették az iszlám hitet. Kínai források szerint az ujgurok már ebben az időszakban is híres gyógyítók voltak, az akupunktúrát is ők fedezték fel. Jártasak voltak az építészetben a művészetekben és a zenében. Magas szintű volt írásbeliségük Még a legegyszerűbb foglalkozású ember is tudott írni és olvasni. Az ujgurok már évszázadokkal Gutenberg előtt ismerték a könyvnyomtatást.

A nomád népek közül egyedül a magyarokat tekintik rokonaiknak. Az ujgurok eredetileg Mongóliában éltek, elődeik tagjai lehettek a hunok által ismert törzsszövetségnek. Ezt a helyiek is igazolják, az ujgur falu lakói egymás után sorolják az általunk is ismert szavakat.

Kelet-Turkesztán több mint ezer éven át szabad állam volt. Hol Kína oldalán, hol ellenségeként, de véres csaták árán sikerült megőriznie függetlenségét. 1876-ban a kínai császári seregek elfoglalták területüket. Ujgur források szerint a kínaiak a betörés során egymillió őslakost mészároltak le. Az ujgurok azonban nem adták meg olyan könnyen magukat. 1884 óta, amikor hivatalosan is a Hszincsiang tartomány részévé váltak, 65 éven át 42-szer szerveztek fegyveres felkelést a kínai császári megszállók ellen. Kétszer is kivívták önállóságukat. 1933-ban létrehozták a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, és 1944-ben kihirdették a Második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Az előbbi 3, az utóbbi öt évig állt fenn. (forrás: ujgur.hu)

Szabadságot a vadgalambnak
Nurmuhemmet Yasin ujgur író tíz év börtönt kapott azért a szomorú hangvételű, ám csodálatosan szép történetért, melynek főhőse egy vadgalamb, aki útra kel a világot megismerni, végül azonban csak az emberek kalitkája, vagy az önkéntes halál közti választás marad számára. A kínai hatóságok ezt az írását, a Xinjiangban őshonos, kulturálisan közép-ázsiai türk gyökerű, ujgur kissebséget érintő politikájuk kritikájaként értelmezték.

Sokan aggódnak Nurmuhemmet Yasin életéért. Az író 2005-ös letartóztatása óta, az ujgur PEN és más szervezetek is olyan jelentéseket kaptak, mely szerint többször megkínozták és megverték, sajnos az is előfordulhat, hogy a börtönben meghalt.

A “Szabadságot a vadgalambnak” egy figyelemfelkeltő kampány, melyet Nurmuhemmet Yasin író, a Vadgalamb című novella szerzőjének kiszabadítására szerveztek.

Nurmuhemmet nincs egyedül. Sajnos abban az értelemben sem, ami az elfelejtettséget vagy a tragikus sorsát illeti. Az ujgur írástudóknak – íróknak, költőknek, újságíróknak, akadémikusoknak – pengeélen táncolva kell megvívniuk a cenzúrával. Politikai és nem politikai jellegű írások egyforma eséllyel szembesülhetnek a váddal, hogy “aláássák az állam hatalmát”. A kormányzati politika bármilyen kritikája maga után vonhatja, hogy a megszólalót a nép ellenségének kiáltják ki, vagy a szeparatizmus és terrorizmus bélyegét sütik rá. (forrás: Bődi Ákos)

A nyárfa – az ujgur ember szimbóluma
Elviseli a tűző napsütést, a hideget, a szárazságot, dacol a széllel és a homokkal (jelképesen: a hatalommal, az elnyomással). A magas sótartalmú, szikes homoktalajokban éppúgy megél, mint a vízparti területeken.
A Tarim-medencében található eufráteszi nyárfa (Populus euphratica) erdőt alkotva, 180 000 hektárnyi kiterjedésben, Kína teljes erdőterületének 24%-át adja. Mondják a világ legnagyobb nyárfaerdejének is, amelyet összefüggő ökoszisztéma jellemez, és tanulmányozására sok országokból érkeznek kutatók. A nyárfát az ujgurok a sivatag lelkének mondják (és a békés együttélés, meg a türelem mintaképének), hiszen 60 különféle növénnyel együtt (köztük vörös fűz, keskenylevelű ezüstfa, vadkender) képes eltűrni a legszélsőségesebb időjárási viszonyokat is.  Mint tudjuk, a Tarim medencében, amely mérsékelt égövi kontinentális sivatag,  a nyár forró (július 28°C), a tél hideg (január -10°C), az éves abszolút hőingás több mint 70°C. Az éves csapadék kevesebb, mint 100 mm; a terület nagy részén kevesebb, mint 10 mm. Gyakoriak a porviharok. A tipikusan azonális, orográfiai sivatagok a tenger messzesége és a medence zárt jelleg miatt alakultak ki.

 

China (3rd Part) – Great journey to the land of Uyghurs

Once again about the Uyghurs and their history

In the previous parts we frequently mentioned that the Uyghurs live in Wester China in the vast  Xinjiang Region, along the ancient Silk Road where Europe, Asia and Russia meets. Namely in autonomy. For six thousand years. They regard the Huns as their ancestors. The practised shamanism. And to annoy certain scholars even more, tulip formed patterns can be found on their coats. One of their favourite dish is the dapanji which is unforgettable once you have tasted it. It is a kind of transition between goulash and chicken with paprika. Its ingredients include chicken, onion, garlic, sweet green peppers, chilli peppers, potato, ground cumin, ground Sechuan peppers, cooking oil, soya sauce and – yes – beer, although most Uyghurs are muslim. The Uyghurs call their homeland East Turkestan. Their language belongs to the Turkish language family. The culture of this hospitable, family-centred people is full of music and dance. They famous for their love of traditions.

Today about 20 million Uyghur live all over the world. Out of them about 8 million stayed in their country. The Chinese did and do everything for the forceful assimilation of the region.

After the fall of their empire, one of the tribes of Uyghurs settled down in East Turkestan. This area was an important commercial centre even in the ancient times, thanks to the famous Silk Road. The Uyghurs have practised several religions. In the beginning their were Buddhists, this justified by the still existing Buddhist temples and monasteries. In the 10th century, mainly by Turkish influence, they converted to the Islam faith. According to Chinese sources the Uyghurs were famous healers even at that time, acupuncture was their invention too. They were skilled in architecture, arts and music. They had a high level of literacy, even men with the most simple occupation could write and read. The Uyghurs knew the printing of books well before Gutenberg.         

Out of the nomad people, they regarded only the Hungarians as their relatives. The Uyghurs originally lived in Mongolia so their ancestors might have been in the alliance of tribes led by the Huns. This is proved by the local people who list words common with Hungarian one after the other.  

East Turkestan had been a free country for more than a thousand years. Now on the side of China, then as its enemy but Turkestan managed to keep its independence through bloody battles. In 1876, the Chinese emperial army occupied the region. According to Uyghur sources during the invasion the Chinese slaughtered one million natives. However, the Uyghurs did not surrender theirselves that easy. Since 1884, when the land of Uyghurs officially became the part of Xinjiang Region, they organised armed uprising against the Chinese occupation 42 times in a period of 65 years. They even achieved their independence two times. In 1933 they established the East Turkestan Islam Republic and in 1944 they announced the Second East Turkestan Republic. The former existed for three years, the latter for five years. (Source: ujgur.hu)      

Freedom to the wild pigeon

Nurmuhemmet Yasin Uyghur writer was given a sentence of ten years in prison for a sad but wonderful story in which the hero is a wild pigeon who went away to get to know the world but finally it can choose between the cage of the human or the voluntary death. The Chinese authorities interpreted his writing as a criticism of their oppression against the Uyghur minority which is native to Xinjiang and has Central-Asian Turkish roots. Many people worry about the life of Nurmuhemmet Yasin . Since the writer’s 2005 arrest the Uyghur PEN and other organisations have received reports that he was tortured and beaten, and sadly it also can happen that he might die in prison.   

“Freedom to the wild pigeon” is an organised campaign aiming at the release of writer Nurmuhemmet Yasin, the author of the short story „Wild pigeon”.

Nurmuhemmet is not alone. Neither in a sense of being forgotten or the tragic fate. The Uyghur literary men – writers, poets, journalists and academicians – have to fight censorship everyday being on a razor’s edge. Political or apolitical writings equally can be accused for „undermining the power of the state”. Any criticism of the government’s politics can result in the stigmatization of the author as the „enemy of the people” or separatism and terrorism. (Source: Ákos Bődi)  

The poplar – the symbol of th Uyghur man

It can stand the blazing sun, the cold, the drought, brave the wind and the sand (symbolically: the power and the oppression). It can equally survive on the sodic soil of high salinity and on the waterside areas.

A forest of 180,000 hectars which consists of species of the Euphrates Poplar (Populus euphratica) in the Tarim Basin is the 24 % of  China’s woodland. It is also called the biigest poplar forest of the world which is characterised by an organic ecosystem and studied by scientists from all over the world.    

The Uyghur people call the poplar the soul of the desert (and the symbol of peaceful coexistence and patience) since – with sixty different plants (including the red willow, the silverberry, and the cannabis) – is able to bear the most extreme weather conditions.

As we already know, the Tarim Basin is a continental desert of the temperate zone with a hot summer (July 28 °C) and cold winter (January -10 °C). The absolute annual temperature difference is more than 70 °C. The annual rainfall is less than 100 mm; on the majority of the region less than 10 mm. Dust storms are frequent. The typical orographic evolve because of the remoteness of the sea and the closed feature of basins.  

 

János Eifert

Eifert János: Kína, Xinjiang, Ujgur-föld, 新疆维吾尔自治区 2. rész – Természetfotó Magazin 2010-2011/4. szám, http://www.termeszetfotomagazin.hu, Budapest, 2010. november 30.

Kína-Ujgur-föld-02-1

Kína-Ujgur-föld-02-2

 

Kína-Ujgur-föld-02-3

Kína-Ujgur-föld-02-4

 

Kína-Ujgur-föld-02-5

 

Kína-Ujgur-föld-02-6

 

Kína-Ujgur-föld-02-7

Természetfotó Magazin http://www.termeszetfotomagazin.hu/magazine.php?page=2010/4#/0

Népek-kultúrák-városok

Kína, Xinjiang, Ujgur-föld, 2. rész

Joggal gondolhatják, hogy a természetfotós, amikor utazása élményeit feldolgozza, az ember és természet viszonyát kutató, faggató „fotográfus tudósként” rendezi, válogatja képeit és mutatja be azokat. Most tekintsenek el ettől, hiszen a közölt képek nem tárgyszerű leírások, hanem egy nagy szerelem képei, melynek középpontjában ugyan a hegyek, a folyók, a sivatagok, a falvak és városok, az itt élő emberek arcai állnak, de mind-mind egy csodálatosan szép ujgur lány arcát idézik (aki persze meg sem jelenik a képeken) akinek vonzása, szerelme, szenvedélye fejeződik ki a táj- és zsánerképekben. Hogyan kezdődött ez a szenvedély, ami újból és újból visszavonz, visszahív, találkozásra késztet Kínával?

Shinjang Uyghur Aptonom Rayoni شىنجاڭ ئۇيغۇر ئاپتونوم رايونى   新疆维吾尔自治区

Az ujgurok földje, Xinjiang, pontosabban az Ujgur Autonóm Terület – Kína legnyugatibb és legnagyobb tartománya. Nevének eredeti jelentése: új határvidék. Kínai írásjelekkel: xīn = új, jiāng = határvidék. Hogy képet alkossunk nagyságáról és elhelyezkedéséről, kénytelen vagyok „iskolás” adatokkal is jellemezni. Területe: 1 660 000 km2, népessége: 19 630 000. Északon Oroszország, észak/észak-keleten Mongólia, keleten Kína, délen Tibet, nyugaton India (Kasmír), Afganisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Kazahsztán határolja. Délen a Himalája északi hegyvonulata magasodik. Az ország közepén nyugat-kelet irányban a Tien-San hegyvonulat húzódik, melynek a legmagasabb pontja a 7719 méter magas Kongur Shan hegycsúcs. Két nagy medencéje van: Dzsungária és a Takla-Makán, melynek legnagyobb része a Tarim-medence. Kevés folyója van, közülük leghosszabb a Tarim-folyó. Nyolc tava van, a legnagyobb a Lop-Nór-tó, de vannak időszakos tavai is. A szárazföldi kontinentális éghajlatnak köszönhetően a terület nagy része sivatag, csapadék alig esik, évi 250-500 mm átlagosan. Hivatalos a kínai és az ujgur nyelv, de beszélnek még kazah, altaji és kirgiz nyelven. Az ujgur nyelv az Altaji nyelvcsalád török ágába tartozik, ezt beszéli a népesség fele.

 Silk Road  丝绸之路

 A Selyemút, mint ismert, az ősrégi kínai civilizáció Nyugat felé terjesztésének fontos csatornája volt, híd szerepet játszott a kínai-nyugati gazdasági és kulturális cserekapcsolatokban. Selyemút néven leggyakrabban azt az utat emlegetjük, amelyet a Nyugati Handinasztia által kiküldött Zhang Qian császári megbízott az akkori fővárostól Changantól nyugatra haladva megtett, és amely Rómáig terjedő szárazföldi út volt, két, északi és déli ággal. A déli út Dunhuangtól indult, a Yangguan bástyán, a Kunlun hegylánc mellett a Congling hegygerincen keresztül nyugatra a Dayuezhi-ig (a mai Afganisztán északkeleti részéig), Anxi-ig (a mai Iránig) és Tiaozhi-ig (a mai Arab-félszigetig) terjedt. Az északi út pedig egykor Dunhuangtól indulva a Yumen bástyán, a Tienshan hegylánc mellett a Congling hegygerincen, a Dawan-on, a Kangjuon (ma mindkét helység közép-ázsiai országban található) keresztül délnyugat felé haladt egészen addig, amíg találkozott a déli úttal. Mind a két szomszédos utat „Szárazföldi Selyemút”-nak hívják. Ezt az utat jártam végig, Marco Polo nyomdokain – és fényképeztem a Tienshan hegység, Taklamakan sivatag és a Tarim-medence által határolt területet. Az ujgur főváros, Ürümqi volt a kiindulási pont, ahonnan Kasgár (Kashi, Kashgar, Qäshqär), Atush, Tumshuk, Xianglonghu, Kucsa (Ku Che, Kuqa), Baluntai, Bayanbulak füvespuszta, Korla (Kuerle), Gongnaisi, Turpan, Changji, Miquan, Sanshiutan, Heizvilig érintésével jutottam el. Ujgur, tadzsik, mongol, azerbajzsán, han kínai népekkel találkozva egy teljesen más Kína-kép kerekedett ki előttem. Leginkább az ejtett ámulatba, hogy az itt élő népek – földrajzi és éghajlati szempontból – nehéz viszonyok között virágzó városokat, gazdag mezőgazdasági kultúrát teremtettek.

 Kashgar 喀什噶爾

 Kashi teljes neve Kashgar. Ezen ősi város a selyemút egyik kulcsfontosságú állomása volt, a selyemút gyöngye nevet viseli, Kína történelmi kulturális városa. Kashi a Talimu-medencétől nyugatra fekvő legősibb zöldterületeinek, Kína legnagyobb gyapottermelő bázisainak egyike. A város hosszú múltra tekint vissza, sok látnivalóval és nevezetességgel rendelkezik. Ilyen látnivaló többek között az Aitigaer mecset, az Apakehuojia sírok, azaz a Xiangfeimu és Mohamod. A Kasgar sír egyben testesíti meg az ujgur kultúra, az építészet és a művészet tulajdonságait. A mecset – mely arab stílusú épület – falait és tetejét zöld mázas cserép borítja. Bairam korában zarándokok százai özönlötték el. A másik híres nevezetesség a Xiangfeimu azaz az Abakh Hoja sír, mely a város keleti szélén fekszik. Kashi város természeti szépségei szintén vonzzák a belföldi és külföldi turistákat. Aki Xingjiangban jár, Kashit nem hagyhatja ki, mint látnivalót.

 A kínai konyháról

Xinjiangban, a legnagyobb nyugati tartományban képet kaphatunk a teljes kínai konyháról. Itt is mondják, hogy ahány szakács, annyi konyha, ezért az étkezési szokások, főzési stílusok is változatosak. Általában kör alakú asztalnál ülnek az étteremben, melynek közepén forgatható körlap van. A pincér erre helyezi a különböző fogásokat, amelyből mindenki annyit vesz, amennyit akar. Az ujguroknál, kirgizeknél, mongoloknál (ezek mind kínai népek) az alacsony asztalra, vagy a földre terített szőnyegre tálalják az ételeket, és melléguggolva, vagy a földre ülve fogyasztják azokat. Az első néhány fogás hideg, a többi meleg. Van, ahol a gyümölcsöket, magokat rögtön az elején feltálalják, és elmaradhatatlan a tea, amit szinte minden fogáshoz fogyaszthatunk. A két pálcikán kívül evőeszközként szolgál egy kis porcelánkanál is. Ezzel szedhetünk a fogásokból a tányérunkra, illetve kanalazhatjuk ki az utolsó fogásként kihozott levest. Több ételhez a kezünket használhatjuk evőeszköz gyanánt, például a híres pekingi kacsát is így fogyaszthatjuk. A levesből pálcikával eszik ki a sűrűjét, s előfordul, hogy egyszerűen megisszák a levét a csészéből. Kés nincs, hiszen mindent apróra vagdalnak. Általában az étkezés társadalmi esemény, ahol a fogások közti és alatti beszélgetés nagy jelentőségű.

A különböző konyhák között eltérések vannak, de bármely országrész éttermében a helyi sajátosságok mellett más főzési stílusok, ízek is megtalálhatók. Xinjiangban így nagyszerűen élvezhetjük az ujgur, kirgiz, mongol ízek mellett a pekingi konyha shandongi stílusát, az északiak csípős különlegességeit, a szecsuani szakácsművészet fűszerezését, vagy a déli konyha különlegesen elkészített halételeit.

Az elkészítési módok is változatosak, hiszen a főzés, a párolás, a gőzölés, a pirítás, a lapon sütés akár kombinálva is megjelenik. Az alapanyagok mellé kevés járulékos anyagot tesznek és gazdagon fűszereznek. A fűszerezés nem feltétlenül az erős, csípős hatást jelenti, hanem inkább az étellel harmonizáló finom, visszafogott, olykor édes-savanyú zamatokat. Csirke, kacsa, birka, borjú, hal, teknős, alga, rák, kagyló, cápauszony, zöldség, szója, bambuszrügy, gomba akár egy tálra is kerülhet, a kínai szakácsok mesterien tudják keverni az ízeket.

Általában elmondható, hogy a napi gyakorlatban több mint 250 féle jellegzetes ételt főznek, s ezek jórészt több zöldségből és gombából, mint húsból állnak, ezért egészségesebbek. Nem főzik agyon az ételeket, a nagy lángon való sütés, grillezés, forrázás inkább elterjedt. Számít az ételek külső megjelenése is, nagy figyelmet fordítanak a szín, illat, íz egységére. Gyakran találkozni remek konyhaművészeti kompozíciókkal.

Különböző betegségek elleni ételeket is találhatunk speciális étlapokon. Az ilyen ételek készítéséhez hagyományos kínai gyógyszereket is felhasználnak. A történelmi ételek is választékon szerepelnek. Választhatunk így akár a császári családok, főhivatalnokok kedvenc ételeiből, de maradhatunk tájegységek szerint a shangdongi, szecsuáni, kantoni, zhejiangi, jiangsu-i, fujiani, anhu-i, és hiunani konyha specialitásainál. Ha mindez kevés, mehetünk a sorra nyíló McDonald’s és Kentucky Fried Chicken étterembe, vagy a Kis Párizsba, a London Styl-ba, Roma Wuckong-ba.

Magam részéről a legjobb ízekkel az országút menti ötöd osztályú éttermekben, a bazárokban sorjázó kifőzdékben, az utcai árusoknál találkoztam.

Az asztali örömökhöz hozzátartozik a teázás, a gyümölcsök és sajtok, különböző magok, édességek, valamint az italok fogyasztása. A tea a világ legnépszerűbb itala, Kínából ered.

A világszerte elfogyasztott tea 90%-a Ázsiából származik. Hogy a tea milyen különleges és fantasztikus ital, azt mégiscsak Kínában ízlelheti meg az ember.

Ha csak a feldolgozási módokat nézzük, öt csoportba oszthatók: a zöld tea erjesztés és füstölés nélkül, a fekete- illetve vörös tea erjesztéses és pörköléses, a Chuanong tea füstöléses, a Wulong tea részleges erjesztéses, a tégla- vagy tömb-tea préseléses eljárással készül. A különböző tea-típusok őrlése, sodrása, pörkölése sok száz éves tapasztalatok alapján történik. Az illatosított teákhoz különböző virágokat, például jázmint vagy magnóliát kevernek. A jázmintea főleg Észak-Kínában népszerű. Nyaranta, illetve meleg éghajlaton hűsítő, ellazító hatásáért kedvelik, téli hidegben, vagy kimerültség esetén serkentőszerként alkalmazzák. A gyógyteák egy külön csoportot alkotnak. Italok is nagy választékban találhatók. A híres

Qingdao és Beijing sör karsztvíz felhasználásával készül. A borok közül többet külföldi (köztük magyar) közreműködéssel készítenek és palackoznak, érdekesek és különlegesek a gyógyfüvekből készült boraik. Erősek a pálinkák, s vannak különleges ízű mentolos szeszes italaik is.

 Találkozás a világ legmagasabb emberével

 Hazafelé, a pekingi repülőtéren találkoztam a világ legmagasabb emberével. Miután egy gépen utaztunk, a beszállás előtt még egy rövid beszélgetésre is alkalmam nyílott. Útitársam, Bao Xishun a világ legmagasabb embere a Guiness Rekordok Könyve szerint. A Belső-Mongóliában élő pásztor 236 centi magas. Állandóan showműsorokban szerepel, de azt mondja, nem örül, hogy ilyen magas.

A világ legmagasabb emberének a derekáig érnek a többiek: a 236 centis magasság a világ minden pontján szokatlan és gyakran kényelmetlen lenne. Minden ajtón és kapun csak görnyedten fér át, és a biztonsági átvizsgálásra is több időt kell szánnia. Bao Xishun állva és fekve is 236 centis, huszonkét orvosi vizsgálaton esett át, míg a Guiness Rekordok Könyve elfogadta őt a világ legmagasabb egészséges emberének. A pásztor-ember elmondta, hogy nem büszke a magasságára, sőt, kifejezetten zavarja, ahogy az emberek rácsodálkoznak a magasságára. “Gyűlölöm, ahogy megbámulnak az utcán. Úgy néznek rám, mint egy különleges állatra” – mondta Bao.

Tizenhat éves koráig nem volt nagyobb, mint a többi gyerek, de utána nagyon gyorsan elkezdett nőni, és 23 éves korára érte el végleges magasságát, a 236 centimétert. A hadseregben természetesen a kosárlabda-csapatba került, de nem volt elég gyors, ezért megkönnyebbülés volt számára a leszerelés.

Kína nyugati tartományában, Xinjiangban található Belső-Mongóliában pásztorkodik, és az egyik étterem reklámembereként még mellékállása is van. A most 54 éves férfi a szüleivel él, és elmondta azt is, hogy egyszer volt szerelmes, ráadásul egyszerre két lányba, de mindkettejüknek kényelmetlen volt a magassága, úgyhogy nem lett az egészből semmi. Bao magánéletében kifejezetten szenved rendellenes méreteitől, a Guinness Rekordok avatási ünnepségére készült extra ruháját a szabó 10 méternyi anyagból készítette, és a szerelemben sem nevezhető szerencsésnek: nem sikerült megnősülnie, a mai napig szüleivel él.

 Szöveg és kép: Eifert János

 

China, Xinjiang, The Land of Uyghurs           2nd part

شىنجاڭ ئۇيغۇر ئاپتونوم رايونى
Shinjang Uyghur Aptonom Rayoni

新疆维吾尔自治区

The Land of Uyghurs, Xinjiang, or to be more precise Uyghur Autonomous Regionis China’s largest administrative division.  The name literally means “New Territory”. With Chinese letters: 新 xīn = new, 疆 jiāng = territory. In order to get an idea of the size and position of this land, I have to provide some well-known data. Area: 1,660,000 km², population: 19,630,000. Xinjiang borders Russia to the north, Mongolia to the east, Tibet and India to the south (Kashmir), Afghanistan, Tajikistan, Kyrgyzstan és Kazakhstan to the west. On the south, it is dominated by the Himalaya’s northern lines of mountains. The east-west chain of the Tian Shan Mountains separate Dzungaria in the north from the Tarim Basin in the south. It has few rivers, the longest one is the River Tarim. The region has eight lakes, the largest one is Lop-Nur, but it has temporary lakes as well.The area is mainly desert due to the continental climate, it hardly rains, the annual rainfall is about 250 to 500 mm. The official languages are Chinese and Uyghur, however Kazakh, Altaic and Kyrgyz are also spoken. The Uyghur language belongs to the Turkish branch of the Altaic language family and spoken by half of the population.   

 

Silk Road

丝绸之路

 The Silk Road is well-known as the channel of extension of the ancient Chinese civilization to the West. It played an important role in the Chinese-Western economic and cultural relations.

Silk Road gets its name from the lucrative Chinese silk trade, which began during the Han Dynasty.

As it extends westwards from the ancient commercial centers of China, the overland, intercontinental Silk Road divides into the northern and southern routes bypassing the Taklamakan Desert and Lop Nur.

The northern route started at Changan (now called Xian), the capital of the ancient Chinese Kingdom, which, in the Later Han, was moved further east to Luoyang. The route was defined about the 1st century BCE as Han Wudi put an end to harassment by nomadic tribes.

The northern route travelled northwest through the Chinese province of Gansu from Shaanxi Province, and split into three further routes, two of them following the mountain ranges to the north and south of the Taklimakan Desert to rejoin at Kashgar; and the other going north of the Tian Shan mountains through Turpan, Talgar and Almaty (in what is now southeast Kazakhstan). The routes split again west of Kashgar, with a southern branch heading down the Alai Valley towards Termez (in modern Uzbekistan) and Balkh (Afghanistan), while the other traveled through Kokand in the Fergana Valley (in present-day eastern Uzbekistan) and then west across the Karakum Desert. Both routes joined the main southern route before reaching Merv (Turkmenistan). A route for caravans, the northern Silk Road brought to China many goods such as dates, saffron powder and pistachio nuts from Persia; frankincense, aloes and myrrh from Somalia; sandalwood from India; glass bottles from Egypt, and other expensive and desirable goods from other parts of the world. In exchange, the caravans sent back bolts of silk brocade, lacquer ware and porcelain. Another branch of the northern route turned northwest past the Aral sea and north of the Caspian sea, then and on to theBlack Sea.

The southern route was mainly a single route running from China, through the Karakoram, where it persists to modern times as the international paved road connecting Pakistan and China as the Karakoram Highway. It then westwards, but with southward spurs enabling the journey to be completed by sea from various points. Crossing the high mountains, it passed through northern Pakistan, over the Hindu Kush mountains, and into Afghanistan, rejoining the northern route near Merv. From there, it followed a nearly straight line west through mountainous northern Iran, Mesopotamia and the northern tip of the Syrian Desert to the Levant, where Mediterranean trading ships plied regular routes to Italy, while land routes went either north through Anatolia or south to North Africa. Another branch road traveled from Herat through Susa to Charax Spasinu at the head of the Persian Gulf and across to Petra and on to Alexandria and other eastern Mediterranean ports from where ships carried the cargoes to Rome.

Both routes are called “Continental Silk Road”. I travelled along these routes following Marco Polo’s footsteps and I had photographed in the area surrounded by the Tienshan Mountain, the Taklamakan Desert and the Tarim Basin.

The Uyghur capital Ürümqi was my starting point from where I travelled through  Kasgár (Kashi, Kashgar, Qäshqär), Atush, Tumshuk, Xianglonghu, Kucsa (Ku Che, Kuqa), Baluntai, Bayanbulak füvespuszta, Korla (Kuerle), Gongnaisi,  Turpan, Changji, Miquan, Sanshiutan,  Heizvilig. Having met with Uyghur, Tajik, Mongol, Azerbaijani and Han people, I discovered a very different image of China. I was amazed the most by the fact that people here could establish flourishing cities and prosperous agriculture under rough geographical and weather conditions.

 

Kashgar

喀什噶爾

 Kashi’s full name is Kashgar. This ancient city, China’s historic city of culture, was a key station of the Silk Road and was called the Pearl of Silk Road. Kashi is one of the oldest agricultural areas of China and the largest basis of cotton production. It has a long history with lots of sight and monuments including the Aitigaer mosque, the Apakehuojia graves, that is Xiangfeimu and Mohamod. The Kashgar Grave embodies the Uyghur culture, architecture and art in one piece.
The walls and roof of the mosque – an Arabic style building – is covered with green glazed tiles.

In the age of Bairam it was overrun by hundreds of pilgrims. The other famous monument is the Xiangfeimu or the Grave of Abakh Hoja, which is situate on the eastern fringe of the city. The natural beauties of Kashdi also attracts thousands of tourists. Kashi is a must-see for every one who visits Xingjian. 

 

About the Chinese cuisine

In Xinjiang, the largest territory on the west, we can get an image of the whole Chinese cuisine. Here they also say that customs vary so eating habits and cooking styles are in a great variety. In restaurants, people normally sit at a round table which has a turning disc in the middle. The waiter puts the different dishes on the disc and everybody takes as much as he wants. The Uyghur, Kyrgyz and Mongol people (all of them are nationalities of China) set their meals on a low table or on a rug on the floor and eat them squatting or sitting on the ground. The first few dishes are cold, the other ones are hot. There are places where fruit and seeds are served as starters . Tea is certain, we can have it with any dishes. Beside the two chopsticks, a small china spoon is also used for eating. We can take some from the dishes to our plate with that spoon and eat the soup which is served as the  last course. Several dishes are eaten by hand, for instance the famous Beijing duck can be consumed this way. The bits of the soup are eaten by chopsticks and the rest (the liquid) is simply drunk from the cup. They do not set a knife, as everthing is cut into small pieces. Eating is normally a social event where talk during and between the courses has high importance.         

There are differences between the different cuisins, however, beside the local meals, we can find the different styles and flavours in any part of the country. So in Xinjiang we can enjoy the Uyghur, Kyrgyz and Mongolian flavours beside the Shandong-style of the Beijing cuisine, the hot specialties of the north, the spicies of Szechuan cookery or the special fish meals of the south.

The cooking methods vary too, as cooking, stewing, steaming, roasting and frying can even be combined. They do use only a few ingredients but season well. Seasoning does not always mean hot and spicy effect, it is rather a gentle, modest, sometimes sweet and sour flavour in harmony with the food. Chicken, duck, lamb, beef, fish, turtle, alga, prawns, mussels, shark fin, vegetables, soya, bamboo shoot and mushroom can be on even the same dish – Chinese chefs can mix flavours in a masterly manner. They cook more than 250 types of traditional dish which rather contain vegetables and mushroom than meat, so they are healthier. They do not overcook their food, cooking over flame, grilling and steaming are more common. They pay great attention to the appearence of the meals too, the harmony of colour, smell and taste. We can often meet excellent gastronomic compositions. On special menus we can find meals to cure different diseases. They use traditional Chinese medicine to make these meals. Historic dishes are also on the menu. We can choose from the favourite dishes of the Chinese emperors or aristocrats, or we can stay with regional specialties of Shandong, Szechuan, Canton, Zhejiang, Jiangsu, Fujian, Anhu and Hiunan.        

I have tasted the best food in cheap restaurants along the road or in the diners of the street markets and at the street vendors.

Having tea, fruit and cheese, different seeds, sweets and drink also belongs to the region’s culinary delights.

The tea, the world’s most popular drink comes from China. 90 per cent of the world’s tea production comes from Asia. How fantastic drink tea is, you can really taste in China. If we only look at the processing methods, tea can be divided into five main groups: green tea without fermentation and smoking, the black or reddish tea is fermented and roasted, Chuanong tea is smoked, Wulong tea is partly fermented, the brick or block tea is made by a pressing method. Grinding, twisting and roasting of the different types of tea is done by experience of centuries. They mix different flowers, such as jasmine and magnolia to the scented teas. Jasmine tea is particularly popular in North of China. It is loved for its cooling, relaxing effects in summer, and used as a stimulant in case of tiredness. Herbal teas make a different group.       

Drinks also can be found in great variety. The famous Qingdao and Beijing beers are made with karst water. Wines are produced and bottled with foreign (Hungarian and other) co-operation. Their special wines made with herbs are interesting too. The spirits are strong and they have special mint flavoured drinks too. 

 

Meeting the tallest man of the world

 On my way home at the Beijing airport, I met the tallest man of the world. As we travelled on the same plane, I could have a short chat with him before boarding.  

My fellow passenger, Bao Xishun is the tallest man of the world according to the Guinness Book of Records. The shepherd who lives in Inner Mongolia is 236 centimeters tall. He is on talk-shows all the time, but he said that he was not happy to be that tall.
People reach to his hip: 236 cm height would be unusual and uncomfortable everywhere in the world. He can go through every door and gate bowed and he has to spend more time for security checks too.

Bao Xishun is 236 cm tall, he had to get through twenty-two medical checks before the Guinness Book of Records justified him to be the world’s tallest man.

The shepherd told me that he was not proud of his height, in fact it really disturbed him that people always gaze at him. “I hate when they are staring at me in the street. They look at me as I was a rare animal”, Bao said.

He was just like the other kids until the age of sixteen, but after that he started to grow very fast and reached his present height by the age of twenty-three. 
In the army he got into the basketball team of course, but he wasn’t quick enough so demobilization  was a relief for him. He is a shepherd in Inner-Mongolia of Xinjiang and has a part-time job as an advertising man of a local restaurant. He is now 54 and lives with his parents. He said that he was in love only once bit with two girls at the same time. But his height was uncomfortable for both of them so it finally came to nothing.

Bao definitely suffers from his extraordinary size in his private life. His clothing for the Guinness Records adjudication ceremony was made out of 10 meters of textile by the tailor. He is not lucky in love either, he could not get married and still lives with his parents.  

 

János Eifert

Fotóoktatás.hu – http://www.fotooktatas.hu

fotooktatas.huhu

Imre Tamás írja a http://www.fotooktatas.hu kezdőlapján:

Fotó tanfolyamainkon elsajátíthatják a tudatos és kreatív fényképezés művészetét, a technikai felszerelések tökéletes kezelését. Oktatóink magas színvonalú előadásai, és szakmai felkészültsége egy olyan képzést tesz lehetővé, mely szinte egyedülálló a fotográfiában. Az előadó fotóművészek, és szakemberek különböző stílusai elősegítik minden hallgató számára, hogy idővel saját egyéni látásmódján keresztül mutathassa meg művészi tehetségét a külvilágnak.

“Ha igazán látni akarsz, ne csupán a szemeidet nyisd ki. Tárd ki szívedet is”
(Gaston Rébuffat).

Fotó iskolánkban az alkotó, művész és természetfényképezés alapjait és mesterfogásait is elsajátíthatja. A művészfényképezés kezdő és haladó kurzusunk, érdekes és kreatív lehetőségeket ad a kortárs fotográfia iránt érdeklődő hallgatóknak. Mai digitális világunkban fontos szerepet kapott a felvételek képfeldolgozása, mely minden fotográfiai kurzuson a tematikához kapcsolódó képfeldolgozás trükkjeit és fogásait tanítja meg hallgatóinak. Foglalkozunk haladó és amatőr fényképészekkel is akik, most vagy a közelmúltban vásárolták digitális fényképezőgépeiket. Nekik javasoljuk az alapkurzusainkat, melyekben könnyedén elsajátító a digitális fényképezőgépek kezelése, kreatív lehetőségek megvalósítása.

Kérem tekintsék meg honlapunkat és győződjenek meg önök is magas szintű képzéseinkről,a tanítványok és a tanárok művészi minőségű fényképeiről.

Csapatunk a hallgatóknak nyújtott legjobb minőséget tartja szem előtt.

Vezető oktató: Imre Tamás (fotográfus, újságíró) A Természetfotó Magazin főszerkesztője, Canon Pro Club elnöke, East Europe Canon Ambassador.

Oktatóink: Baricz Katalin (Balog Rudolf díjas fotóművész), Eifert János (fotóművész), Imre Tamásné Anikó (Magazin Art director, fotográfus, Canon Pro Club), Krivánszky Árpád (újságíró, fotográfus), Körber László (tipográfus, sportfotóriporter), Máté Bence (hivatásos természetfotós), Molnár István Géza (fotóművész), Suhayda László (természetfotós), Szabó Béla (fotóművész), Szekeres János (természetfotós, fotóművész).

Fotográfiai előadóink: Éder Iván (asztrofotós, csillagász), Papp Elek (fotóművész).

Szakmai előadóink: Boncza Attila (colormanagement és nyomdaipari szakértő), Kaszás Gergő (Nikon Magyarország), Lató Péter (Canon Hungária Photo specialist).


Képzési programjaink akkreditáltak.

Akkreditációs szám: PL-1791
Nyilvántartási számunk: 01-0486-05 (Inter Mediator)
Oktatási Szjsz.: 8559 (egyéb felnőtt képzés)

Nature Photo Magazine – http://www.naturephotomagazine.com

Nature Photo Magazine, Hungary

Kedves Olvasó!

A jelenben vagyunk, vagy talán már a jövőben? – Tettük fel a kérdést magunkban mi is a magazin szerkesztőségében. Igen tisztelt olvasóink, itt vagyunk a jelenben, a jövő teljesen ingyenes fotográfiai magazinjával. Több tény indokolta azt, hogy megjelenjünk a nagyvilág felé magyar és angol nyelven egyaránt. Célunk bemutatni az olvasóközönségnek elsősorban Kelet-Európa természeti szépségeit, természetfotósait, fotós helyszíneit, de nem zárkózunk el Nyugat-Európa és a többi földrész csodálatos és felejthetetlen élményeitől sem.

A magazinunkban éppúgy megtalálhatják az állatvilágról és tájakról szóló írásainkat, mint a technikai információkat. Igyekeztünk úgy összeállítani a rovatokat és a munkatársakat, hogy minél színesebben tudjuk bemutatni a természetfényképezés fortélyait. A tippek-trükkök és a fotósiskola rovatok az éppen most kezdő, vagy már jártas, de tanulni vágyó fotósoknak nyújthatnak egyfajta szakmai útmutatást. Gondoltunk a fiatalokra és a kompakt fényképezőgéppel alkotó fotósokra is. Különleges „unikumként” pedig – elsőként a világon -elindítunk egy asztro-fényképezéssel foglalkozó rovatot, mely a csillagok és galaxisok fényképezésének egyedülálló, misztikus világába vezeti be az olvasókat.

Interaktív magazinunk a televízióhoz hasonlóan több ponton kapcsolódva – egyelőre évente négy alkalommal – érdekes és igényes képanyagot és olvasnivalót kínál mindenkinek. Magazinunk neve igen hosszúra sikeredett, de reméljük, hogy rövid időn belül mindenki tudni fogja, mi is az a Természetfotó Magazin és az angol Nature Photo Magazine.

Munkatársaink a világ minden táján állandóan a terepen vannak, hogy képekben megragadják a természet világát, így juttatjuk el minél több természetfotóshoz és minden érdeklődőhöz a megismerhetetlennek tűnő természet szépségét, sérülékenységét; ez a Természetfotó Magazin Online kiadás egyik fő küldetése.

Adódhatnak azonban olyan helyzetek, amikor a természet védelme előbbre való, ezért újságíróinknak, fotográfusainknak néha magukba kell fojtaniuk olthatatlan vágyukat, hogy fényképezhessenek.

Imre Tamás
főszerkesztő


Dear reader!

Are we in the present, or perhaps this is the future already? – We did ask ourselves in the editorial office. Yes, dear readers, we are in the present with a brand new, free online nature photography magazine. There are several reasons why we need to take the stage in an international setting in both Hungarian and English languages. Our primary objective is to present to the reader Eastern Europe’s natural beauty, photographers and locations. But of course at the same time we do not exclude ourselves from exploring the treasures of Western Europe and the world at large.

In the first issue you can find articles about the animal kingdom and landscapes, together with technical information. We have tried to introduce the nature photography vivid manner with our team. Our tricks and tips section could be useful for the novice photographers and for advanced artists as well, providing a form of traineeship and guidance. We have embraced both youth and photographers with compact cameras as well. And by way of speciality, representing a first in the world, we are going to start a series of astro-photography which will take the reader on a journey into the mysterious and unique way of photographing the stars and galaxies.

Our interactive magazine, initially appearing every quarter year, will provide interesting and high quality and reading material for everyone. Admittedly, our full name is rather long, but we hope within a short period of time everybody will know what Természetfotó Magazin and Nature Photo Magazine will stand for.

Our collegaues are on the ground in all corners of the world, endeavouring to capture the secrets of nature through their camera lens and bringing the beauty and fragility of Mother Nature to your doorstep. This is one of the main missions of Nature Photo Magazine.

At the same time we must never forget, that even we nature photographers sometimes have to restrain from taking the perfect picture in the interest of protecting the natural world.

Tamas Imre
Chief Editor

Lélekportál – E. Tóbiás Sára pszichológus honlapja – http://www.lelekportal.hu

Lélekportál, E. Tóbiás Sára honlapja E. Tóbiás Sára - Photo: Eifert János 

 

Ajánlás

A lélek útvesztőjében néha nehéz megtalálni a helyes irányt. Sokszor kilátástalannak tűnik egy-egy élethelyzetünk, úgy tűnik nincs megoldás a problémára.  Az első lépés az önmagunk felé vezető úton a hit és elszántság arra, hogy kezünkbe vehetjük az életünket. Van megoldás, csupán meg kell találni és tenni kell azért, hogy megváltozzon az, ami eddig zsákutcákhoz vezetett el. Rajtunk múlik, a saját erőnkön. Az úton nem kell egyedül végigmennünk. Kísérőt választhatunk magunk mellé, aki független, külső szemlélőként tükröt tart számunkra és elfogulatlanul megmutatja igazi, torzítatlan lényünket, amilyenek valójában vagyunk. Segít felfedezni azokat a rejtett erőforrásokat, amelyek bennünk lakoznak és amelyekre talán még rá sem bukkantunk, nem tudjuk hogyan mozgósítsuk gyógyító energiáit.

Ebben segít a pszichológus. Helyettünk semmit sem tesz és nem mondja meg, mi az amit tenni kell! Viszont pontosan tisztában van vele és abban segít, hogy az illető maga fedezze fel azt az utat, amely elvezet a felismerésekhez. Ezek a felismerések így válhatnak csak vérré és lehet valódi erejük. A pszichológia ismeri a lélek anatómiáját és otthonosabban mozog homályosnak tetsző, furcsa és bizarr jelenségek talaján is. Nem nélkülözheti azonban a hiteles közvetítőt, aki szívvel-lélekkel vállalja a kísérő, a pszichológus szerepét. Én magam ezt kínálom.

E. Tóbiás Sára

 E. Tóbiás Sára - névkártya

www.szentivani.com – SZENTIVÁNI JÁNOS fotóművész honlapja

www.szentivani.com

 Szentiváni János - Photo: Eifert János    SZENTIVÁNI JÁNOS fotóművész 

  Read more