Archive for October, 1973
Jiří Macků: János Eifert – Fotografie, Praha, 1973. október
Fotografie, 1973. október – “A fotó egének csillagai” c. állandó rovatban
EIFERT JÁNOS
Írta: Jiří Macků
A két világháború közötti magyar alkotás még mindig nem foglal el a fotózás történetében olyan helyet, amilyent joggal megérdemel. Ezt részben az ország akkori politikai fejlődése okozta, amely számos modern, haladó gondolkodású fialt üldözött világgá, és látszólag kitépte tehetségük gyökereit is abból a földből, amelyből származtak, másrészt azonban ezt a helyzetet a magyar történészek által mindeddig elhanyagolt lehetőség okozta, hogy végre rekonstruálnák ezt a szó szoros értelmében heroikus korszakot és behelyeznék, megfelelő értékeléssel, a világ fotóművészetének áramlatába.
Így történik, hogy a “húszas és harmincas évek magyar fotóművészete” fogalom az emlékezetben inkább vadas és Dulovits nevét idézi fel, mint bármelyiket a dicső Moholy-Nagy, Brassai, Kertész, Capa, Eisenstaedt, Kepes, Munkácsi, Ylla, Haár csillagcsoportból, vagy másokat. Amellett nem mondható, hogy pl. Vadas Ernő azokban az években nem tartozott volna a nemzetközi fotóművészet csúcspontjai közé, hiszen képeit Steichen Vanity Fair-je, a Harper’s Bazaar, a párizsi L’Illustration, és a London News közölte, vagy hogy Dulovits Jenő hatásos képeinek technikai varázslata nem talált volna sok csodálót és követőt, elsősorban az akkori európai fotóművészetben. Nem, semmi esetre sem a publicitásban keresendő az ok. A különbség a minőségben rejlett. Mindez, amit az akkori magyar fotóművészet kép-viselt, azokkal a lágy objektívekkel és előtétekkel készített, fénypárát lehelő képek, már a fejlődés letűnő hullámához tartoztak. Elegáns pont volt mindez a világ fotóművészetének egy fejezete mögött, egy pont, amely a maga korában elbűvölt ugyan, de a lényeghez már semmit sem tudott hozzátenni.
Az ismert tények okozták, hogy a magyar fotóművészet a felszabadulás után sem tudott kapcsolódni azokhoz a nagy eredményekhez, amelyeket a világba, szétszórt képviselői értek el. De mindez ma már túlhaladott, és a mai magyar alkotás céltudatosan hagyja magát megihletni mindazzal, amivel dicső elődei előbbre vitték a világ fotóművészetének fejlődését.
A 30 éves budapesti Eifert János egy azok közül, akik nem mentek el figyelmetlenül e források mellett. Hódmezővásárhelyen született, Magyarország délkeleti csücskében, azon a tájon, amelyet egyaránt jellemez az egymásba folyó magyar-szerb-román kultúra és az izzó napsütés, amely ott tüzel az égő paprikában és a nem kevésbé égető barack-pálinkában. Ennek a tűzzel eljegyzett vidéknek egy szikráját hordozza alighanem vérében.
Fotóművészeti életrajza rövid és világos, drámai vagy romantikus kalandok nélkül, amelyek a különlegesség bélyegét ütnék rá. Szívós és szorgalmas alkotó. Hosszú azoknak a hazai és külföldi pályázatoknak és kiállításoknak a sora, amelyekre beküldte műveit, és az elnyert díjak és elismerések listája alig 5 év alatt már túlhaladta a negyedszázat. Bizonyára ez is hozzájárult, hogy felvették a Magyar Fotóművészek Szövetségébe. Emellett a fényképezés rendületlenül csupán kedvtelés nála.
Eifert főfoglalkozását tekintve táncos, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tagja. Nem akarok ebből e tényből semmiféle párhuzamot vonni, bár ennek léte kétségtelen – képeinek akár szerkezetét, dinamikáját, vagy magát “zeneiségét” ítéljük meg. A fegyelmezett alkotó példaképe, aki semmit nem enged át a véletlennek, az elsődleges szerzői koncepciótól annak végleges megfogalmazásáig a képben. Technikai és kifejezési eszközei egyszerűek, de tökéletes biztonsággal bánik velük. Nem szereti a bűvészkedést a sötétkamrában, és ellenáll a felvett tárgy lélektelen “szépségének” is. Víziójának megvan végleges formája, már mielőtt megnyomná a kioldógombot. Pontosan tudja, hogyan és mivel keli_ a világ látását átalakítania, hogy közölhesse a nézőkkel saját élményeit és saját gondolatait.
Természetes, hogy képeinek témáját sokszor találja meg foglalkozásának széles környezetében. Ezt bizonyítja egyébként mindkét reprodukált felvétel is, a fantasztikus Cirkusz, amely adekvát módon ragadja meg a cirkuszbűvészét körüllengő “természetfeletti” ködöt, valamint táncjelenete, amelyet az örvénylő mozgás és a látszólagos nyugalom kontrasztjára épít fel. Szívesen fényképez gyakori utjain idegen országokban, nem is annyira a környezet szokatlansága vagy akár egzotikus volta miatt, inkább ama szinte megfigyelhetetlen vonások miatt, amelyekkel ez életkörülmények és az anyagi környezet bevésődik az emberek pszichikumába, gesztusaiba, és egész megnyilatkozásukba.
Jiří Macků
Hvézdy fotografickémo nebé
JÁNOS EIFERT
Jiří Macků
Madarská tvorba mozi dvéma svétovymi válkami stále jesté nezaujimá v déjinách fotografie takové místo, jaké ji po právu nálczi. Z cásti to zavinil politicky vyvoj zcmé v oncch letech, ktery vyhnal mnoho moderné, pokrokové smyslejících mladych lidí do svéta a zdánlivé vytrhal koieny jejich talentii z púdy, zc které vzesly. Z cásti vsak tento stav zpúsobila také zatím promarüovaná pfílezitost madarskych historiografű, aby konecné rekonstruovali toto doslova hcroické údobí a zatadili jc s nálezitym ocenéním do proudu svétové fotografic.
Tak se stává, zc pojem „madarská fotografic dvacátych a űicátych let” vyvolává v paméti spísc jména Vadas a Dulovits, ne kteréhokoli ze slavného souhvézdí Moholy-Nagy, Brassai, Kertész, Capové, Eiscnstaedt, Kcpcs, Munkácsi, Ylla, Haár a dal”sí. Pritom nelze ríci, is by napi. Ernő Vadas v onéch letech nepatfil kspiLkám mezinárodní fotografic, vzdyi jeho obrazy tiskl Steicheniiv Vanity Fair, Harper’s Bazaar, parízsky L’Illustration éi London News, anebo ze snad technická kouzla cfcktních snímky Jenő Dulovitse neméla mnoho obdivovatelű a následovatelű princjmcn”sím v tchdcjí cvropské fotografii. Ne,v publicité to rozhodné ncbylo. Rozdíl byl v kvalité. To, co pfcdstavovalo tchdojsí mad’arskou fotografii, ony svételnym oparcm dysící snímky mékkymi objcktivy s pr’cdsádkou, ncsla uz odplyvající vina vYvoje. Byla to olegantní teéka za jednou kapitolou svétové fotografic, tecka, která ve své dobé sice oslúovala, ale k podstaté feéeného uz ncmohla nic dodat.
Známé okolnosti zpúsobily, ze se mad’arské fotografii ani po osvobozcní ncdarilo navázat na vyboje, o néz se zaslouzili jcjí ve svétc roztrousení pcedstavitelé. Ale to vsfechno jc dnes uz pi:ekonáno a souéasná madarská tvorba se cílevédomé inspiruje vím, éím jcjí) slavníj pfcdchűdci posunuli vyvoj svétové fotografie vpfed.
Tficetilety Budapestan János Eífert je jedním z téch, kterí kolem téchto pramenű nechodili nevímavé. Narodil se v Hódmezövásárhely, v jihovychodním cípu Madarska, v kraji poznamcnaném vzájemné se prolínající macfarsko-srbsko-rumunskou lulturou stejné jako zhavym sluncem, zakletym do ohnivé papriky a neméné ohnivé barakovice. Kus tohoto jiskrou poznamenaného kraje mu zcejmé preslo do krvc.
Jeho fotograficky zivotopis jc strucny a jasny, bez dramatickych éi romantickych zápletck, které by mu dodávaly punt vyjimecnosti. Je to houzevnaty a pilny autor. Seznam domácích i zahraniéních soutézí a vystav, které obeslal svymi pracemi, je dlouhy a vet získanych cen a poci má za pouhych pét let uz pres étvrt stovky pofozok. I to jisté pí•ispélo k tomu, ze byl piijat za élena Svazu madarskych fotografii umélcü. Pfitom fotografic züstává stále jen vécí jeho záliby.
Eifert je hlavním povolánim taneéníkem, élenem Uméleckého souboru madarské lidové armády. Nechci z této skutcénosti vyvozovat zádné paralely, i kdyz jejich existence je nepochybná – at uz posuzujeme skladbu, dynamiku éi samu „hudebnost” jeho obrazú. Je príkladem disciplinovaného tvürcc, ktery nic neponcchá náhodé od prvotního autorského záméru az po jeho konecné vyjádrfení v obraze. Jeho technické i vyrazové prosűedky jsou prosté, ale zachází s nimi s dokonalou jistotou. Nemiluje kouzleni v temné komofe a také sc vzpírá pouhé bezduché „krást” snimaného objekru. Jeho vize má dcfinitivtú tvar jesté drív, nez stiskne spou”st. Ví presné, jak a éím je tfeba vidéní svéta pfctvofit, aby mohi diváküm zprostfedkovat své prozitky a své myslenky.
Jc pfirozené, zc mnoho námétú obrazű nachází vsirokém prostfedí svého povolání. Dokládají to ostatné i oba reprodukované snímky, fantastní Cirkus, adekvátné vystihujíeí opar „nadprirozenosti” kolem cirkusového kouzclníka, stejné jako tanecní scéna, vybudovaná na kontrastu víi•ivého pohybu a zdánlivého klidu. Rád také fotografuje za svych éastych pobytű v cizích zcmích; ani ne rak pro prípadnou neobvyklost ci dokonce cxoticnost prostredí, jako pro ony rémér nepozorocatelné rysy, kterymi se zivotní podmínky a hmotné okolí veyvaji do psychiky, gesta a celkového projevu lidí.
FOTOGRAFIE JÁNOSÉ EIFERTA