János Eifert - Photographer

Archive for július, 1977

Kormos István költő, műfordító. Budapest, 1977. július 12.

1977-Kormos-István-költő-ír1977-Kormos-írógéppel 

A Móra Kiadó megbízásából fényképezem Kormos István költőt. Fekete-fehér sorozatot készítek róla, egy-két montázsképet, többszörös expozícióval. Később a kiválasztott portrét lenagyítva, az írógépébe – papír helyett – becsavarom.

1977-Kormos-István-költő 

KORMOS ISTVÁN (Mosonszentmiklós, 1923. október 28. – Bp., 1977. október 6.): költő, műfordító. Hat gimnáziumi osztályt végzett Győrben, majd volt kifutó és tisztviselő. 1943 októberében jelentek meg először versei. Az Egyetemi Nyomdában, majd a Szikra Könyvkiadóban dolgozott. 1948-ban az Országos Könyvhivatal lektora, 1949-ben a Mafilm dramaturgja. 1951-től haláláig az Ifjúsági Kiadó – 1957-től Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó – munkatársa. 1963–65-ben Párizsban élt, a Seuil és a Gallimard kiadók munkatársa volt. Párizs felszabadító hatással volt a költőre, s kiteljesedett ifjúkora óta formálódó műfordítói életműve is. Ő indította útjára és szerkesztette a művelődéstörténeti jelentőségű népszerű a Magyar irodalom gyöngyszemei és a Világirodalom gyöngyszemei című lírai antológiasorozatokat; a hetvenes években a pályakezdő költők köteteit is gondozta. Sokat tett a fiatal költőnemzedék útrabocsátásáért. 1955-ben és 1972-ben József Attila-díjat, 1977-ben Radnóti-díjat kapott, ez utóbbit már nem tudta átvenni. Első könyve, Az égigérő fa (1946) verses meséket tartalmazott, első verseskönyve, a Dülöngélünk 1947-ben jelent meg. Korai költészetében a népköltészet hangját követte, Erdélyi József, Sinka István és Illyés Gyula voltak mesterei. A falusi valóságot mintázó életképeibe álomszerű elemeket vegyített (Eltűntek az égen). Vidéki csavargókról rajzolt vaskosan reális, ugyanakkor enyhén groteszk arcképet (Őszi metszet három csavargóval; Búcsús metszet a mecséri Villonokról). A népmesék játékosságával szólaltatta meg háborús élményeit (A jóborivó királylány). Számot tudott adni a szegénység fájdalmáról, a szegények örömtelen életéről is (Dülöngélünk). Tűnődő nosztalgiával tekintett vissza gyermekkorára (Atlantisz), pontos képekben idézte fel ennek nehéz körülményeit (Óda a kukoricához). Az ötvenes években ő is elhallgatott, szinte két évtizeden át csak gyermekverseivel és műfordításaival volt jelen a költészetben. Igazából 1971-ben tért vissza költőként: a Szegény Yorick című kötet nemes szenzáció volt. A kevésszavú költőnek még egy könyve készült el: az N. N. bolyongásai (1975). Költészete időközben átalakult: a népi hagyományokat természetes módon egészítették ki a modern francia líra vívmányai. Nosztalgikus versekben számolt be franciaországi tapasztalatairól (Ház Normandiában; Tél Normandiában) és szerelmeiről (Vonszolnak piros delfinek). Magányban élt, otthontalanságról, „tengermélyi” lelkiállapotról panaszkodott (Voyage). Önarcképét, életének összefoglalását elégikus színekkel készítette el (Szegény Yorick; N. N. bolyongásai). Tu Fu, Chaucer, Burns, Puskin, Molière, Max Jacob és André Frénaud műveit, továbbá az orosz népköltészetet (Ékes, fejér hattyú, 1962, második feleségével, Rab Zsuzsával) tolmácsolta. Népszerűek gyermekversei és verses meséi, mindenekelőtt Vackorról, a piszén pisze kölyökmackóról írt történetei. (Pomogáts Béla szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

Safari ZOO, Ontario Canada, 1997. július 11.

1977.07.11-Kanada-Safari-ZO (Photo: Eifert János)

Safari ZOO, Ontario Canada, 1997. július 11. (Eifert János felvétele)