János Eifert - Photographer

Archive for augusztus, 1979

T.L.: A fotós Ikarusz. Szegedi Napló, 1979. augusztus 15.

Szegedi-Napló-1979-08-15

 

A fotós Ikarusz

Eifert János fotókiállításán, a Bartók Béla Művelő­dési Központ B-galériájában van egy fénykép, amely ta­valy díjat nyert „Az év ké­pe” pályázaton. Címe: Mo­dern Ikarusz. Egy sárkányrepülőt kapott lencsevégre, amint fák, vizek fölött az alkonyodó égre tör. Sok min­dent sűrít ez a kép: az em­ber mind magasabbra vágyását, szárnyaló gondolatait, lendületét és a zuhanás veszélyét éppúgy, mint a fotós ars poeticáját. Képeinek, szándékainak is alapvető sa­játja a kísérletezés, a sokoldalúság, a szárnyalás, de ugyanakkor a vártság min­denkori tiszteletben tartása.

Egy valamit nagyon megtanult Eifert még hivatásos táncos korában, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének szólistájaként: a művészet alázatos tiszteletét, a lendület, a ritmus, a szer­kesztés törvényeit, a termé­szetre és az emberre való rácsodálkozás képességét. A tánc most sem idegen tőle, mint hivatásos fotóstól (a Lobogó fotóriportere): több képén megjelenik a tánc, a mozgás. Néhány fekete-fehér kép árulkodik jelképteremtő erejéről, elsősorban Csendétete és A kertész ke­zei című munkája. A Nyáj és a Sirály egy homogén tömeg vibrálását, hullámzó mozgását ragadja meg, kiemelve az egyneműség és a hangsúlyos réteg ellenpontjait. A többi bemutatott munkája színes fotó: némely tájképe – Mártély, Pilisborosjenő, Hollókő – mintha egy Magyarországról szóló útikönyv egy csepp mézzel ízesített lapjai lennének. A Híd-sorozata már izgalmasabb alkotás – a szerkezet erővonalaival, a színek hangulati töltésével teremt egymáshoz kapcsolódó, mégis más hatásokkal élő képsort. Gyakran alkalmaz montázsokat, áttűnéseket, egymásra kopírozott képeket. Egyik legszebb színes lapja, a Pávaszem, melynek            kivágása szinte végteleníti ezt a dekoratív rendet.

T.L.

(Szegedi Napló, 1979. augusztus 15.)

Szávay István: Fotós vallomások – Eifert János kiállítása elé. Pesti Műsor, 1979. augusztus 15.

Pesti-Műsor-1979-08-15

Fotós vallomások
EIFERT JÁNOS KIÁLLÍTÁSA ELÉ

Fotózni, jól fotózni sokféleképpen lehet. A fotós egyik lehetősége, hogy képén újjászülje a látványban adott valóságot, hogy az emberi-tárgyi világ elemei a kép autonóm világában értelmező közegbe szerveződve, új valóságot állítsanak a nézők elé. Ez volt éveken át Eifert János módszere is, akit táncfotósként ismert meg és tartott számon a közönség. Hivatás táncos voltvolt ti éven át. Belátta és élte a tánc világát, nem csoda hát, hogy amikor 1964-ben fényképezőgépet fogott a kezébe, képein először a tánc született újjá. A tánc jelentős pillanatai.  
Nemcsak egyszerűen maradandóvá tett a fotó eszközeivel pillanatokat a tánc folyamatából, inkább pillanatokat teremtett azáltal, hogy a táncoló embert, a mozdulatot, a színpadi fények-elemek a szem számára a látványban csak ritkán, vagy sosem adott, csak a fotópapír emulziójának érzékenységében életre hívható, általa konstruált terekbe helyezte. Képein nemcsak az ember táncolt, hanem ritmust, lendületet kapott maga a világ, az általa fényekből, táncosokból, dinamikusan elmosott vonalakból teremtett képi világ is.
A táncosban lassan győzött a fotós. Ahogyan járta a világot, képein mindig sikerült szétbontania, aztán elemeiből új, eiferti világgá építenie New York kő- vagy a Szahara homok-sivatagát. A világ mindig könnyedén alakult új, a kézenfekvő valóságnál több, autonóm módon reális látvánnyá képein. S ahogyan győzött benne a fotós, fölhagyott a tánccal. Immár több mint két éve a Lobogó fotóriportere. A  „kötelező feladatok” előnyökkel és hátrányokkal is jártak számára. Előnyökkel, amennyiben közelről megismerhette az országot, s hátrányokkal, amennyiben autonóm képi tereket létrehozó képességeit már nem mindig igényelte napi penzummá lett munkája. Eifert János riporterként már másként fotózik, régi énjéből képein föllelhetően inkább csak az érzékenysége maradt meg maradéktalanul.
Változatlanul érzékeny a világ apró rezzenéseire, s változatlan érettséggel kezeli a kompozíció eszközeit. Amit csinál, az mégis más. Képeinek világa kevésbé autonóm, kevésbé eiferti. Komponál, de még tartja a látvány valóságát, amit azonban képeinek tónusvilágában áthat érzékenysége, az emberek, a táj szeretetének líraisága.
Augusztusban Szegeden, a Bartók Béla Művelődéi Központban megnyíló kiállítása már új élményvilághoz kötődik. Egy új Eifert János mutatkozik be a fa-lakon, aki már nem elsősorban a fotó világteremtő lehetőségeit gyakorolja, kötődéseiről az emberek, tájak, városok iránti érzékeny szeretetéről vall. Nem objektív tárgyilagossággal, se nem egy sajátos módon újjáteremtett világgal, „csak” a sokarcú látványok, lírai, kedves megfogalmazásával.
Ő maga is kísérletnek szánta első ilyen kiállítását. S hogy többet nyert-e a vámon a magyar fotográfia és a szerző, mint vesztett a réven egy autonóm fotósvilág fölbomlásával, s hogy végül milyen képi világ születik egy új szerzői koncepcióból, azt a helyszínen, a képek között mindenkinek magának kell eldöntenie.

Szávay István

(Pesti Műsor, 1979. augusztus 15.)

Eifert János fotókiállítása a Bartók Galériában, Szeged, 1979. augusztus 12 – szeptember 9.

Bartók-Galéria-Szeged-meghívó

Eifert János fotókiállítása a Bartók Galériában

(Bartók Béla Művelődési Központ, Szeged, Vörösmarty u. 3.) 1979. augusztus 12 – szeptember 9.

A kiállítást megnyitja, augusztus 12. de. 11 órakor Bessenyei Ferenc, kétszeres Kossuth-díjas, Kiváló művész

 Bartók-Galéria-kiál.rendezés Eifert-Brooklyn-Bridge-New-York-1978

Kiállított képek: Modern Ikarusz, Csendélet, Nyáj, Sirályok, A kertész keze, Mártély, Hollókő, Pilisborosjenő, Brooklyn Bridge, New York (Híd-sorozat), Pávaszem, A Szaharában…