Archive for September, 1979
Eifert János: FÉNNYEL ÍRT VALLOMÁSOK – Lobogó, 1979. szeptember 20.
Eifert János
FÉNNYEL ÍRT VALLOMÁSOK
Hódmezővásárhelyen születtem. Gyermekkoromban zenekarban játszottam, fuvolázni tanultam. Vonzottak a művészetek, de gépészmérnök akartam lenni, élveztem a politechnikai órákat, a hegesztést, a lakatos-mesterséget. Még gimnáziumba jártam, amikor táncolni kezdtem a Hódmezővásárhelyi Népi Együttesben. Tizenhét éves voltam, amikor a Néphadsereg Művészegyüttese felvételt hirdetett: hivatásos táncosként folytathattam azt, amit Vásárhelyen ama-tőrként elkezdtem.
Sokat tanultam az együttesben. A jelmez, a díszlet, a zene, a koreográfia iskolázza a látás- és formaérzéket, fejleszti a képi fantáziát. Az ország, a világ nagyvárosait járva híres képtárakat láttam, találkoztam a városépítészet különféle stílusaival, felfedező örömével és izgalmával gyűjtöttem magamba a számomra ismeretlen élet ritmusát.
Amit a fotózás technikájából tudok, autodidakta módon tanultam meg. Fotókiállításokra jártam, szaklapokat nézegettem, mások felvételeiből elemezgettem, személyesen soha senki nem oktatott. Ezért is tekinthetem példaképemnek és mesteremnek Escher Károlyt, Rodcsenkót, a francia Henry Cartier-Bressont, az amerikai Edward Steichent, a magyar származású Robert Capát. És hosszan sorolhatnám a fotóművészetben jelesen alkotó kortársak neveit.
Az együttesben sok szólófeladatot kaptam, de egyre inkább úgy éreztem, hogy mint elő-adóművész csak más alkotók elképzeléseit valósítom meg. Ekkor még nem gondoltam arra, hogy fotóriporter legyek. Az első biztatást, az első sikert egy békéscsabai kiállításon díjnyertes táncos képem jelentette. Később a Buda-pesti Fotóklub ifjúsági csoportjának lettem a tagja. Szükségem volt erre a közösségre, mert erőt adott – és ad ma is – számomra a baráti biztatás, az érdeklődő figyelem. Mindig valakinek az ösztökélésére mertem részt venni egy-egy pályázaton. Ha nívó-díjat, jutalmat, elismerést kapok, azért teljes az örömöm, mert sosem érzem ezt magától értetődőnek, hanem besorolom a hétköznapi csodák közé.
Sokféle géppel dolgoztam, sokféle megoldást kipróbáltam már. A jó felvételeknek nem a gép „tudása”, nem a technikai eszközök bravúrja az alapja. Napi munkám során a legkülönbözőbb eszközöket használom: csillagszűrőt, fényszűrőt, prizmákat, előtéteket, a cél érdekében alkalmazom a montázstechnikát is. De a technika nem önmagáért való, van olyan felszerelésem, amelyet évente ha egyszer használok.
Néhány éve dolgozom fotóriporterként, a Lobogó munkatársaként. Nemcsak vallom, hanem alkalmazom is az íratlan szabályt: a fotós legyen az újságíró legközvetlenebb munkatársa. Soha-sem untam végigülni a hosszú beszélgetéseket. Jegyzetelek a magam módján: képzeletbeli képkockákba sűrítem, sorakoztatom a lényeget. Amikor a gépbe nézek, már előre tudom, hogy mit, miért és hogyan szeretnék látni. S azt is látom, azt is belekomponálom a képbe, ami túl van a kereső határolta képmezőn.
Úgy érzem, túljutottam az úgynevezett művi, a kimódolt fényképezésen. Riporteri munkám kielégíti azon igényemet, hogy szüntelen érdeklődéssel nézhessek az ember és a virág jelenségeire.
Azt csinálhatom, amit szeretek. Dolgozom. Harminchat éves vagyok.
(Lobogó, 1979. szeptember 20.)
Székely András: TERPSZIKHORÉTÓL A MODERN IKAROSZIG – EIFERT JÁNOS FOTOKIÁLLÍTÁSA, Új Tükör, 1979. szeptember 16.
Székely András: TERPSZIKHORÉTÓL A MODERN IKAROSZIG – EIFERT JÁNOS FOTOKIÁLLÍTÁSA, Új Tükör, 1979. szeptember 16.
Világutazó fotóriporterünk egyike Eifert János. Elég ritka, hogy magyar fotós Indiától Amerikáig ismeri a kontinenseket. Eifert sem mint riporter jutott el a távoli tájakra, hanem mint táncos. Hivatalosan csak egy-két éve „profi”, holott nyolc éve tagja a Fotóművészek Szövetségének.
A táncos lét, Terpszikhoré múzsa követése más formában is segítette Eifertet. Nem lévén befogva a rutinszerű riporteri munka „taposómalmába”, több mersze, ideje, energiája és talán több pénze is jutott arra, hogy saját kedve szerint, amúgy „amatőrmódra” dolgozzon, kipróbálva sokféle felfogást, stílust, technikai játékot, úgy hogy közös jellemzőként csak némi – többé-kevésbé leplezett, szemérmes líraiságot tartva meg.
Szegedi kiállítása erről a sokarcú, kísérletező munkásságról ad számot. Életműnek korai lenne nevezni, hiszen Eifert még jócskán innen van a negyvenen, de ha figyelembe vesszük, hogy alkotásai egy ifjú művészeti ághoz, a hagyományostól eltérő esztétikumú színes fényképezéshez kapcsolódnak, ez az alig évtizednyi periódus korántsem olyan rövid idő .. .
Sz. A.
Lapkiadó Vállalat, Siklósi Norbert levele, Budapest, 1979. szeptember 15.
E i f e r t János elvtárs
Búvár szerkesztősége
Értesitem, hogy 1979. szeptember 15-i hatállyal fotóriporterként alkalmazom a Búvár szerkesztőségében.
A munkaügyi miniszter 16/1976. /XII.11./ MÜM.sz. rendelete, valamint a MTH. Elnöke 1/1978.szo utasitása értelmében a IV/6 munkakörbe sorolom be,
Besorolás szerinti munkabérét havi 4.400,- Ft-ban állapitom meg.
Eredményes munkát kívánok!
Budapest, 1979. szeptember 15.
Siklósi Norbert
igazgató
Lapkiadó Vállalat
Levél a Hírlapkiadó Válalattól, Budapest, 1979. szeptember 6.
Eifert János elvtársnak
Lobogó szerkesztősége
Budapest
Kedves Eifert Elvtárs!
Értesitem, a Lapkiadó Vállalat 1979. szeptember 15.-i hatállyal kikérte a kiadásában megjelenő Búvár című folyóirat szerkesztőségéhez.
A kért áthelyezéshez igazgató Elvtárs hozzájárult. Kérem, hogy a fenti időben sziveskedjék osztályunkat felkeresni munkakönyvének, tartozékainak és munkabérének átvétele végett.
Elvtársi üdvözlettel:
Kapitány Gyula osztályvezető
HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT
Munka és Bérügyi osztály
Budapest, VIII. ker., Blaha Lujza tér 3.