János Eifert - Photographer

Archive for szeptember, 1979

Eifert János: FÉNNYEL ÍRT VALLOMÁSOK – Lobogó, 1979. szeptember 20.

Lobogó-1979.09.20

Eifert János

FÉNNYEL ÍRT VALLOMÁSOK

Hódmezővásárhelyen születtem. Gyermekko­romban zenekarban ját­szottam, fuvolázni tanul­tam. Vonzottak a művé­szetek, de gépészmérnök akartam lenni, élveztem a politechnikai órákat, a hegesztést, a lakatos-mesterséget. Még gim­náziumba jártam, amikor táncolni kezdtem a Hódmezővásárhelyi Né­pi Együttesben. Tizenhét éves voltam, amikor a Néphadsereg Művészegyüttese felvételt hirde­tett: hivatásos táncosként folytathattam azt, amit Vásárhelyen ama-tőrként elkezdtem.

Sokat tanultam az együttesben. A jelmez, a díszlet, a zene, a ko­reográfia iskolázza a lá­tás- és formaérzéket, fej­leszti a képi fantáziát. Az ország, a világ nagyvárosait járva híres képtárakat láttam, találkoz­tam a városépítészet kü­lönféle stílusaival, felfedező örömével és iz­galmával gyűjtöttem magamba a számomra ismeretlen élet ritmusát.

Amit a fotózás techni­kájából tudok, autodi­dakta módon tanultam meg. Fotókiállításokra jártam, szaklapokat né­zegettem, mások felvételeiből elemezgettem, személyesen soha senki nem oktatott. Ezért is tekinthetem példaképemnek és mesteremnek Escher Károlyt, Rodcsen­kót, a francia Henry Cartier-Bressont, az amerikai Edward Stei­chent, a magyar szárma­zású Robert Capát. És hosszan sorolhatnám a fotóművészetben jelesen alkotó kortársak neveit.

Az együttesben sok szólófeladatot kaptam, de egyre inkább úgy éreztem, hogy mint elő-adóművész csak más al­kotók elképzeléseit való­sítom meg. Ekkor még nem gondoltam arra, hogy fotóriporter legyek. Az első biztatást, az el­ső sikert egy békéscsa­bai kiállításon díjnyer­tes táncos képem jelentette. Később a Buda-pesti Fotóklub ifjúsági csoportjának lettem a tagja. Szükségem volt erre a közösségre, mert erőt adott – és ad ma is – számomra a baráti biztatás, az érdeklődő figyelem. Mindig valakinek az ösztökélésére mertem részt venni egy-egy pályázaton. Ha nívó-díjat, jutalmat, elisme­rést kapok, azért teljes az örömöm, mert sosem érzem ezt magától értetődőnek, hanem besoro­lom a hétköznapi cso­dák közé.

Sokféle géppel dol­goztam, sokféle megol­dást kipróbáltam már. A jó felvételeknek nem a gép „tudása, nem a technikai eszközök bra­vúrja az alapja. Napi munkám során a legkülönbözőbb eszközöket használom: csillagszű­rőt, fényszűrőt, prizmá­kat, előtéteket, a cél ér­dekében alkalmazom a montázstechnikát is. De a technika nem önma­gáért való, van olyan felszerelésem, amelyet évente ha egyszer hasz­nálok.

Néhány éve dolgozom fotóriporterként, a Lobogó munkatársaként. Nemcsak vallom, hanem alkalmazom is az íratlan szabályt: a fotós legyen az újságíró legközvetle­nebb munkatársa. Soha-sem untam végigülni a hosszú beszélgetéseket. Jegyzetelek a magam módján: képzeletbeli képkockákba sűrítem, sorakoztatom a lénye­get. Amikor a gépbe nézek, már előre tudom, hogy mit, miért és ho­gyan szeretnék látni. S azt is látom, azt is belekomponálom a képbe, ami túl van a kereső határolta képmezőn.

Úgy érzem, túljutottam az úgynevezett művi, a kimódolt fényképezésen. Riporteri munkám kielé­gíti azon igényemet, hogy szüntelen érdeklő­déssel nézhessek az em­ber és a virág jelensé­geire.

Azt csinálhatom, amit szeretek. Dolgozom. Harminchat éves vagyok.

(Lobogó, 1979. szeptember 20.)

Székely András: TERPSZIKHORÉTÓL A MODERN IKAROSZIG – EIFERT JÁNOS FOTOKIÁLLÍTÁSA, Új Tükör, 1979. szeptember 16.

1979.09.16.-Új-Tükör, Székely András: Eifert János szegedi kiállításáról

Székely András: TERPSZIKHORÉTÓL A MODERN IKAROSZIG – EIFERT JÁNOS FOTOKIÁLLÍTÁSA, Új Tükör, 1979. szeptember 16.

Világutazó fotóriporterünk egyike Eifert János. Elég ritka, hogy magyar fotós Indiától Amerikáig ismeri a kontinenseket. Eifert sem mint riporter jutott el a távoli tájakra, hanem mint táncos. Hivatalosan csak egy-két éve „profi”, holott nyolc éve tagja a Fotóművészek Szövetségének.

A táncos lét, Terpszikhoré múzsa követése más formában is segítette Eifertet. Nem lévén befogva a rutinszerű riporteri munka „taposómalmába”, több mersze, ideje, energiája és talán több pénze is jutott arra, hogy saját kedve szerint, amúgy „amatőrmódra” dolgozzon, kipróbálva sokféle felfogást, stílust, technikai játékot, úgy hogy közös jellemzőként csak némi – többé-kevésbé leplezett, szemérmes líraiságot tartva meg.

Szegedi kiállítása erről a sokarcú, kísérletező munkásságról ad számot. Életműnek korai lenne nevezni, hiszen Eifert még jócskán innen van a negyvenen, de ha figyelembe vesszük, hogy alkotásai egy ifjú művészeti ághoz, a hagyományostól eltérő esztétikumú színes fényképezéshez kapcsolódnak, ez az alig évtizednyi periódus korántsem olyan rövid idő .. .

Sz. A.

Lapkiadó Vállalat, Siklósi Norbert levele, Budapest, 1979. szeptember 15.

lapkiadó1979

E i f e r t János elvtárs
Búvár szerkesztősége

Értesitem, hogy 1979. szeptember 15-i hatállyal fotóriporterként alkalmazom a Búvár szerkesztőségében.
A munkaügyi miniszter 16/1976. /XII.11./ MÜM.sz. rendelete, valamint a MTH. Elnöke 1/1978.szo utasitása értelmében a IV/6 munkakörbe sorolom be,
Besorolás szerinti munkabérét havi 4.400,- Ft-ban állapitom meg.
Eredményes munkát kívánok!

Budapest, 1979. szeptember 15.

Siklósi Norbert
igazgató

Lapkiadó Vállalat

Levél a Hírlapkiadó Válalattól, Budapest, 1979. szeptember 6.

hírlapkiadó1979

Eifert János elvtársnak
Lobogó szerkesztősége
Budapest

Kedves Eifert Elvtárs!
Értesitem, a Lapkiadó Vállalat 1979. szeptember 15.-i hatállyal kikérte a kiadásában megjelenő Búvár című folyóirat szerkesztőségéhez.
A kért áthelyezéshez igazgató Elvtárs hozzájárult. Kérem, hogy a fenti időben sziveskedjék osztályunkat felkeresni munkakönyvének, tartozékainak és munkabérének átvétele végett.

Elvtársi üdvözlettel:
Kapitány Gyula osztályvezető

HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT
Munka és Bérügyi osztály
Budapest, VIII. ker., Blaha Lujza tér 3.