János Eifert - Photographer

Archive for September, 1983

Eiferték az Eiffel-nél, Párizs, 1983. szeptember 29. (?)

Ruszka László bennünket fényképez, Párizs, 1983. szeptember (Photo: Eifert János)  Jung Zsenivel, Ruszka Lacival elzarándokolunk az Eiffel-toronyhoz. Fényképezünk, bolondozunk, méregetjük az Eiffel-tornyot …

Jung Zseni és Eifert János a párizsi Eiffel-toronynál, 1983. szeptember (Ruszka László felvétele)

1983.09.-Jung-Eifert-Eiffel

 

Az Eiffel-torony (ejtsd: ejfel-torony; franciául La Tour Eiffel, ejtsd /lá tuʀ ɛfɛl/) Párizs egyik jelképe, amely tervezőjéről, Gustave Eiffel mérnökről kapta a nevét. Az 1889. évi világkiállításra készült, az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna. A torony összmagassága 324 m, ebből maga a torony 300 m, rászerelve 24 m-re magasodik egy tévé-adóantenna. Első emelete 58, második emelete 116, a harmadik 276 m magasban van.

Négyzetalapú, 1,6 ha alapterületű, 10 100 tonna tömegű, 12 000 acéldarabból, szegecseléssel állították össze, átmeneti jelleggel. Évente kb. 10 tonna festék kell felülete karbantartásához.

A legmagasabb épület volt a világon a New York-i Chrysler Building 1930-as felépítéséig (319 m).

Mágikus erőnket próbáljuk ki a Pompidou központban, Párizs, 1983. szeptember 27 (?)

Mágikus erőnket próbáljuk ki a Pompidou központban, Párizs, 1983. szeptember 27 (?)

1983.09.-Jung-Zseni-Centre- Mágikus erőnket próbáljuk ki a Pompidou központban, Párizs, 1983. szeptember 27. 

A Pompidou központot Georges Pompidou-ról, Franciaország korábbi köztársasági elnökéről nevezték el. Pompidou kezdeményezte és szorgalmazta, hogy legyen egy minden francia rendelkezésére álló kulturális központ színházi stúdiókkal, galériákkal, hatalmas könyvtárral, koncerttermekkel. Megnyitásakor, 1977. január 31-én, valóra vált Pompidou álma: Egy hangadó modern művészeti múzeum, ahol mindenki részt tud venni kulturális aktivitásokkal. Pompidou korai halála miatt a megnyitót nem érte meg, de minden az ő elgondolásai szerint lett megvalósítva. A Pompidou központ nagyon sokáig a fiatal franciák és számos más ország fiataljainak kedvelt találkozó helye lett, ahol számot adtak tudásukról, tehetségükről, s tanultak egymástól (tudományok, tánc, zene, festészet stb.) A George Pompidou központot high-tech stílusa miatt Párizs nevezetességei közt tartják számon. (Wikipedia)

Centre du Pompidou előtti tér a fiatalok gyülekezőhelye (Photo: Eifert János)

A Pompidou Központ a Szajna jobb partján fekszik, a rue du Renard utcában, Párizs Beaubourg negyedében. Az épület a XX. századhetvenes éveiben épült, Georges Pompidou Nemzeti Művészeti Kulturális Központ (Centre National d”Art et de Culture Georges Pompidou) néven. Az épület látványára jellemző a számtalan színes cső és egyéb vezeték, ezért egyesek gyárépülethez vagy olajfinomítóhoz hasonlítják. A bejárati oldalon kígyózó mozgólépcsőn juthat fel a látogató. A tervezők láthatóvá tették a csúcstechnológia berendezéseit, hangsúlyozva azok fontosságát. Az épület műszaki berendezései, amit eddig a falak elfedtek, most a homlokzaton láthatók, ami a karbantartást és szerelést is megkönnyíti. Az épületet sokan csúnyának tartják, mások remek ötletek megvalósulását látják benne. A szokványos építési megoldáshoz képest sokkal nagyobb szabadságot enged a belsőépítészeknek és berendezőknek. Rengeteg építész küldte be terveit a kiírt pályázatra, amely könyvtárat, lemeztárat, a Modern MűvészetekMúzeumát, Iparművészeti Múzeumot kívánt egy épületben elhelyezni. A pályázók közül Renzo Piano és Richárd Rogers lett a két győztes. A Pompidou Központot Beaubourgnak is hívják. 1971-ig, az építkezés megkezdéséig a terület parlagon hevert. Az épületet sokan a szokatlan megjelenése miatt sokan keresik fel. A nagy terület különösen megmozgatta a tervezők fantáziáját. A beérkezett pályaművek közül az övék volt az egyetlen, amely az építésre szánt telek felét szabadon hagyta, s így Párizs szívében új nagy közterület alakulhatott ki. A Pompidou Központban nemcsak könyvtár és átalakítható kiállítótermek találhatók, hanem mozi, koncertterem, játszótér, bárok és éttermek is. A megnyitás után nem sokkal népszerűbbé vált mint az Eiffel-torony. A Pompidou Központ a modern, high-tech építészet mintaképe lett.

 A Pompidou központ (franciául Centre Georges-Pompidou) egy múzeum Párizsban, Renzo Piano és Richard Rogers tervei alapján épült.

A holográfiát egy brit állampolgárságú magyar, Gábor Dénes találta fel 1947-ben. Les Halles Musée de l’Holographie, Párizs, 1983. szeptember 25 (?)

Közhelyes, de sokan mondják, hogy Párizs a múzeumok, művészek és kiállítások városa. Valóban rengeteg múzeum található Párizsban, ezért érdemes múzeumbérletet vásárolni. A PARIS MUSEUM PASS / múzeumbérlet / érvényes szinte Párizs összes  múzeumába, sorban állás nélkül, így elkerülhető a sokszor több órás sorbanállás. Jung Zsenivel mi is számos kiállítást, múzeumot nézünk meg, egyik-másik annyira eredeti, hogy a szokásosnál jóval többet lenne érdemes beszélni róla. Gyorsjegyzetelésnél azonban ez kissé döcögős.

Eifert a holográfiai múzeumban, Párizs, 1983. szeptember (Jung Zseni felvétele) Jung Zseni felvétele

Les Halles Musée de l’Holographie
A lexikonból is tudhatjuk, hogy “a holográfiát egy brit állampolgárságú magyar, Gábor Dénes találta fel 1947-ben. Ezzel a képek rögzítésének egy olyan módját fedezte fel, ami több információ visszaadását tette lehetővé, mint bármelyik addig ismert eljárás. Mivel ennek révén – látszólag – minden információt tárolni lehet, Gábor Dénes ezt az eljárást holográfiának nevezte el, két görög szóval, amelyek annyit jelentenek, hogy „egész”, „teljes” és „írás”, „irat”. Vagy tizenhat esztendeig lapult ez a módszer – és elnevezése – a szakmai folyóiratokban. Gábor Dénes a holográfia kidolgozásáért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott.” A Les Halles 1. emeletén található a holográfiai múzeum (Musée de l’Holographie), ahol többek között Gábor Dénes nevével is találkozhatunk.

Jung Zsenivel a tengerparton a sirályokat etetjük, Oostende, Belgium, 1983. szeptember

Oostende belvárosában (Belgium, 1983. szeptember) Photo: Eifert János A tengerpart, ahol jóízűen szalonnáztunk (Oostende, Belgium, 1983. szeptember) (photo: Eifert János)

Oostende, Belgium. Jung Zsenivel – nyugat-európai turnénk során –  késő éjszaka érkeztünk abelga tengerparti városba, és a sötétben valahol egy erdőfélében állítottuk le a Zsigulinkat, és abban aludtunk. Elalvás előtt volt egy kis kalandunk a rendőrökkel, akik terroristáknak nézvén bennünket, ránktörtek. Feltépték az autó ajtait és pisztolyokat szegezve ránk, igazoltattak bennünket. Miután az útleveleinket megvizsgálták, rájöttek, hogy csupán magyar turistákkal van dolguk, és udvarisasan jó éjszakát kívánva, eltávoztak. Kora reggel ébredve, és kitekintve a kocsi ablakán, döbbenten láttuk, hogy a városi parkban vagyunk, emberek jönnek-mennek, kutyát sétáltatnak, vagy kocognak körülöttünk. Gyorsan összekaptuk magunkat, majd megnéztük a várost, a tengerpartot. Jobbnál-jobb éttermek sora húzódott, a tenger gyümölcseit, halat, rákot, kagylót, langusztát és mást kínálva. Átellenben leparkoltunk, és elővettük a hazait: soha ilyen jól még nem esett a szalonna…

Macska fekete-fehérben (Oostende, Belgium, 1983. szeptember) Photo: Eifert János Jung Zseni az én gépemmel fényképez (Oostende, Belgium, 1983. szeptember) Photo: Eifert János Eifert János felvételei

Belgium, hivatalos nevén a Belga Királyság (holland nyelven: Koninkrijk België , francia nyelven Royaume de Belgique, német nyelven Königreich Belgien) egy etnikailag és nyelvileg megosztott nyugat-európai ország; állampolgárai három jól elkülöníthető csoportja a hollandul beszélő flamandok, a franciául beszélő vallonok és az ország keleti részén élő német közösség. Szomszédjai északról Hollandia, keletről Németország és Luxemburg, délről és nyugatról Franciaország, északnyugat felől az Északi-tenger határolja. Hollandiával és Luxemburggal közösen alkotja a Benelux államok csoportját. Az Európai Unió alapító tagja, fővárosa Brüsszel, amely egyben az uniós intézmények egyik székhelye. Jelenlegi uralkodója II. Albert.
Belgium területén keresztül húzódik a germán és az újlatin nyelveket beszélő népcsoportokat elválasztó képzeletbeli határvonal. Az országban ennek megfelelően két nagy nyelvi-kulturális közösség, a francia és a flamand él, illetve az ország keleti részén található német kisebbség. Belgium lakossága 2011-ben 11 007 020 fő volt, az ország népsűrűsége 355 fő/km².
Földrajzilag Flandria a legnagyobb régió Belgiumban, itt élnek a holland nyelvet, illetve az annak csak tájszólási szinten eltérő helyi változatát, a flamandot beszélő flamandok. Itt él Belgium lakosságának 55%-a, míg a délen található Vallónia régióban a franciául beszélő vallon népcsoport lakik, az ország lakosságának 31%-a. A hivatalosan is kétnyelvű és az 1980-as évektől régió státuszt élvező Brüsszelben a belga lakosság kb. 10%-a él, illetve jelentős számú diplomata és egyéb külföldi állampolgár, akik az Európai Unió és a NATO különféle szervezeteinél dolgoznak. A német nyelvű kisebbség Vallónia keleti részén, az első világháború után Belgiumhoz csatolt területeken él. Az ország nyelvi-kulturális diverzitásának, illetve a flamand és a vallon népcsoportok közötti konfliktusok eredménye a mára kialakult szövetségi állam, amelyben az egyes kulturális csoportok és a régiók jelentős önállóságot és jogosultságokat élveznek.
Belgium neve az ókorban itt megtelepült törzs, a Belgae nevéből származik. A Kr. e. 1. században a rómaiak meghódították a területet, ahol Gallia Belgica néven alapítottak provinciát. A római birodalom bukása után a terület előbb a frankok befolyása alá került és a Frank Birodalom része volt, majd kb. a 11. század közepére önálló feudális államok alakultak ki. Németalföld volt az a terület, amely történelmileg magában foglalta a mai Belgiumot, Hollandiát és Franciaország északi részét. A terület politikai egysége csak a 15. században a burgundi grófok alatt született meg (bár jogi és közigazgatási önállóságukat a korábbi államok továbbra is megtartották) és egészen a 16. század végéig egységes kormányzás alatt állt. Ekkor az északi, túlnyomórészt protestáns tartományok fellázadtak a spanyol király elnyomása ellen. A déli tartományokat 1794-ben a francia köztársaság hadserege foglalta el, majd Napóleon császár bukása után az Egyesült Holland Királyság része lett. Belgium csak 1830-ban az augusztusi forradalom után nyerte el függetlenségét. Az újonnan létrejött ország semlegessége ellenére az első és a második világháborúban is német támadás áldozata lett. 1945. után alapító tagja lett a NATO-nak és később az Európai Unió elődszervezeteinek is. (Wikipedia)

Aachen, Német Szövetségi Köztársaság, 1983. szeptember

Jung Zseni (Aachen, BRD, 1983. szeptember) Photo: Eifert János 1983.09-Aachen-köztéri-szobrok Eifert János felvételei

1983.09-Aachen-BRD-halüzlet Marilyn Monroe a kirakatban (Aachen, BRD, 1983. szeptember) Photo: Eifert János Kalapos néni a belvárosban (Aachen, BRD, 1983. szeptember) Photo: Eifert János