János Eifert - Photographer

Archive for szeptember, 1984

Eifert János és Jung Zseni: Fák és Nimfák /Nymphen und Bäume c. kiállításának közönségtalálkozója, amelyet Georg Duve vezetett. Kunsthoken, Quedlinburg, DDR, 1984. szeptemer 30.

1984.09.30-Quedlinburg 1984.09.30-Quedlinburg-NDK 

Eifert János és Jung Zseni: Fák és Nimfák /Nymphen und Bäume c. kiállításának közönségtalálkozója, amelyet Georg Duve vezetett. Kunsthoken, Quedlinburg, DDR, 1984. szeptemer 30. A képeken: Georg Duve bemutatja az alkotókat. Eifert János tárlatvezetése /Photo: Eberhard Garbe, DDR-4010 Halle, Thälmannplatz 8/

Szerelmem, a Tánc! Eifert János fotókiállítása – Ernst Múzeum, Budapest, 1984. szeptember 28 – október 21.

Szerelmem-Tánc-Ernst-Múzeum-kat-Borito Szerelmem-a-Tánc-Ernst-kat-01

Szerelmem-a-Tánc-Ernst-kat-02 Szerelmem-a-Tánc-Ernst-kat-04

Szerelmem, a Tánc!

Eifert János fotókiállítása

 Ernst Múzeum (Budapest, VI., Nagymező u. 8.) – 1984. szeptember 28 – október 21.

 

JEGYZETEK TÁNCRÓL ÉS FOTÓRÓL

Brassai (eredeti nevén Halász Gyula) nemrég hunyt el. A világhírű fotóművész a „Beszélgetések Picassóval” című könyvében egy nevezetes balett-bemutatóról is megemlékezett, amelynek óriási fényképekből készült díszleteit ő maga készítette. A színhely a párizsi Sarah Bernhardt színház, az időpont 1945. június 15. Egy hónapja, hogy Hitler öngyilkos lett, és a Wehrmacht letette a fegyvert. A felszabadult város most kezd magához térni. A színház zsúfolt nézőterén balett-rajongók, sznobok, hírességek. Étienne de Beaumont gróftól Marlene Dietrich-ig és Jean Cocteau-tól Pablo Picassóig mindenki itt van, aki számít. Csak néhány egyenruha juttatja eszébe az emberek-nek, hogy a Távol-Keleten még tart a háború. A zene megszólal, s az első táncmozdulatok feloldják a próbák lázas és hisztérikus, kacagó-zokogó pillanatait, az izmok és idegek görcsös feszültségét. A többméteres fotódíszletek között Zizi Jeanmaire, Ludmilla Tchérina, Marina de Berg, Rolland Petit és a többi táncos teste mozdul, a koreográfiailag megtervezett pas de deux, grand jeté, pas de bourrée és sur les pointes a test nyelvezetében költészetté válik. Érzések, történések válnak tapinthatóvá. Az előadás fantasztikus, a siker elsöprő. Picassó – akinek szenvedélyes érdeklődése a táncművészet iránt közismert – odafordul Brassaihoz és ezt mondja: „Nagyon szép… Tetszenek a díszletei… Sose hittem volna, hogy a fényképészet ilyesmire képes…”

De mi azaz erő, ami vonzza évezredeken keresztül az embereket, híres államférfiakat, tudósokat, művészeket a legősibb művészethez, a tánchoz? Miért izgatta Homérosztól Paul Valery-ig, a barlang falára rajzolgató ősembertől Degasig, Picassóig a múlékony pillanatú tánc élményének megőrzése, megörökítése az alkotó elméket? Miért csippentenek nagyobb falatokat a tánctémából a neves fotóművészek is, olyanok, akik a szociográfia, a néprajz, a műszaki szakterület, vagy az experimentális fotográfia sávjaiban otthonosak? Mi is az a táncművészet egyáltalán? Lukianos írta: „… a világmindenség keletkezésekor született meg a tánc is, mint az ősi Szerelem kísérő tüneménye.” Ha a kozmikus ritmusra, a Nap, a Föld és a többi bolygó össze-hangolt ritmikus „körtáncára”, a légzés és a szívverés 1:4 arányszámára gondolunk, amely a legegyszerűbb táncgyakorlattól a legösszetettebb színpadi bravúrig meghatározóan jelen van a táncban, akkor ez tetszetős megállapítás. De a lényeg ennél jóval több, hiszen a tánc nemcsak utánozza a valóságot, hanem maga is eleven valóság, vagy ahogy Noverre mondta a XVIII. században: TERMÉSZET. Titkait csak az élő ember természetéhez igazodva lehet kifürkész-ni. Az elvont fogalmakat, szimbólumokat is az élő emberi test hordozza, élő idő-beli ritmusban, élő háromdimenziós anyagszerűségben. Ezért nevezi Lukács György szellemesen önmagát hordozó visszatükröződés komplexumnak a táncot.

Ez a kiállítás még egy tükröt iktat közbe: A fényképezőgép lencserendszerén át a gondolatok, titkok jelei tovább tükröződnek új és új képi világba rendeződve, hogy a táncos testének evokatív erejét, művészi intuicióját élményszerűen tükrözzék. Aki nincs érzékenyítve egy sajátos jelrendszer iránt, annak is marad néhány tudósítás világhírű táncosokról, neves koreográfusok műveiről. Hacsak Béjart, Ailey, Markó, Novák, Seregi, Eck, Dózsa, Marceau, Fodor, Fülöp és mások neve rögződik, a kiállítás akkor is elérte célját. Tisztelettel adózik egy ősi művészetnek, amely sokszor még mindig az elismertetés kínját szenvedi, de ugyanakkor rangot, elismerést szerez szerte a világban. A táncművészet nem rendelkezik múzeumba helyezhető műalkotásokkal, de élő, eleven pillanatai maradandóak. Remélhető, hogy nálunk is ki tud majd törni a más művészetek rendjéhez mért kereteiből, s azok gőgjével és előítéleteivel megküzdve egyenrangú művészetként kezelik majd.

Eifert János

  

NOTIZEN ÜBER TANZ UND PHOTO

Brassai (eig. Gyula Halász) ist vor nicht allzu langer Zeit gestorben. Der weltberühmte Photo-Künstler erwähnt in seinem Buch „Gespräche mit Picasso” auch eine denkwürdige Ballettaufführung, deren, aus riesigen Photographien bestehendes Bühnenbild von ihm stammte. Ort der Handlung war das Sarah-Bernhardt-Theater in Paris, Zeitpunkt der 15. Juni 1945. Ein Monat, nachdem Hitler Selbstmord begangen und die Wehrmacht die Waffen gestreckt hatte. Gerade jetzt beginnt die befreite Stadt langsam wieder zu sich zu kommen. lm vollbesetzten Zuschauerraum des Theaters Ballettbegeisterte, Snobs, Berühmtheiten. Vom Grafen Etienne de Beaumont bis zu Marlene Dietrich, von Jean Cocteau bis zu Pablo Picasso ist jeder hier, der Rang und Namen hat. Lediglich einige Uniformen erinnern daran, dass im Fernen Osten noch der Krieg tobt. Die Musik erklingt, die ersten Tanzbewegungen lösen die fieberhaften und hysterischen, die von Gelächter und Schluchzen erfüllten Augenblicke der Proben, die krampfhafte Spannung der Muskeln und Nerven. Zwischen den viele Meter grossen Photodekorationen bewegen sich die Körper der Tänzer Zizi Jeanmaire, Ludmilla Tchérina, Marina de Berg, Rolland Petit u.a., die choreographisch geplanten Pas de deux, Grand jeté, Pas de bourrée und Sur le pointes werden durch die Sprache des Körpers zur Dichtung. Die Aufführung ist phantastisch, der Erfolg überwáltigend. Picasso, dessen leidenschaftliches Interesse für die Tanzkunst allgemein bekannt war, wendet sich zu Brassai und sagt: „Sehr schön… lhre Dekorationen gefallen mir … Ich hätte nie geglaubt, dass die Photographie zu dergleichen imstande ist…”

 Welches aber ist die Kraft, die die Menschen seit Jahr tausenden, berühmte Staatsmänner, Wissenschaftler und Künstler zur ältesten Kunst, zum Tanz zieht? Warum hat die Bewahrung, die Verewigung des Erlebens des vergänglichen Augenblicks der Tanzbewegungen die schöpferischen Geister von Homer bis Paul Valery, vom Höhlenmaler bis Degas, bis Picasso in erregung versetzt? Warum nehmen sich berühmte Photographen ein Stück vom Tanzthema, Photographen, die in der Soziographie, der Ethnographie, in der Technik oder in der Experimentalphotographie zu Hause sind? Was ist überhaupt Tanzkunst? Lukianos hat dazu gesagt: der Entstehung der Welt wurde auch der Tanz geboren, gleich einer Begleiterscheinung der ewigen Liebe”. Wenn wir an den kosmischen Rhythmus, an den aufeinander abggestimmten rhythmischen „Reigen” von Sonne, Erde und den anderen Planaten, an die Verhältnis zahl von 1:4 von Atem und Herzschlag denken – was von der einfachsten Tanzübung bis zum kompliziertesten Bravourstück auf der Bühne zu finden ist – so ist das eine gefällige Feststellung. Aber es handelt sich um viel mehr, denn der Tanz ahmt ja die Wirklichkeit nicht nach, sondern ist selbst lebendige Wirklichkeit oder wie Noverre im 18. Jahrhundert gesagt hat: NATUR. Seine Geheimnisse können nur in Verbindung mit der Natur des lebendigen Menschen entdeckt werden. Der lebendige menschliche Körper trägt auch die abstrakten Begriffe in sich, die Symbole, in lebendigem Zeitrhvthmus, in lebendiger dreidimensionaler Körperlichkeit. Deshalb hat György Lukács den Tanz geistreich als Komplex sich selbst tragender Widerspiegelung bezeichnet. Diese Ausstellung schiebt noch einen Spiegel dazwischen: durch das Linsensystem des Photoapparates spiegeln sich Zeichen von Gedanken und Geheimnissen in einer immer wieder neuen bildlichen Welt angeordnet, die evokative Kraft des Körpers des Tänzers, seine künstlerische lntuition einem Erlebnis gleich reflektierend. Wer nicht auf Eiferts Zeichensystem eingestellt ist, auch dem verbleiben einige Informationen über weltberühmte Tánzer, über bekannte Choreographen. Wenn er nur die Namen von Béjart, Alvin Ailey, Iván Markó, Novák, Seregi, Eck, Dózsa, Marcel Marceau, Fodor, Fülöp und anderer im Gedächtnis behált, so hat diese Ausstellung ihren Zweck erfüllt. Er bezeigt seine Achtung einer uralten Kunst, die oftmals noch immer unter den Qualen leidet, Anerkennung zu finden und sich dennoch überall in der Welt Rang und Anerkennung erwirbt. Die Tanzkunst hat kelne Kunstwerke, die in einem Museum Platz finden könnten, ihre lebendigen Augenblicke aber sind unvergánglich. Hoffen wir, da13 sie auch bei uns aus dem Rahmen, innerhalb dessen sie an anderen Künsten gemessen wird, auszubrechen vermag und dass sie, deren Uberheblichkeit und Vorurteile überwindend, auch bei uns als gleichrangige Kunst behandelt wird.

János Eifert

 

Katalógus (16 oldal, A4, tervezte: Nádai Ferenc), magyar és német szöveggel

Eifert János és Jung Zseni kiállítása – PHOTOKINA Köln, FORTE- pavilon, 1984. szeptember

1984.09-Photokina-Köln-1 1984.09-Photokina-Köln-2
Eifert János és Jung Zseni kiállítása – PHOTOKINA Köln, FORTE- pavilon, 1984. szeptember