János Eifert - Photographer

Archive for január, 1989

Tancsik Mária: A lakókonyha. Lakáskultúra EXTRA, 1989. január

Lakáskultúra-36-37 Lakáskultúra-38   

                                                                                                                                                                                          Eifert János felvételei

A lakókonyha

Még egyszer: Ilyen szép nincs is!

A lakókonyha megnevezésben már benne foglaltatik, hogy az ilyen típusú helyiségben nem csupán a főzés-étkezés idején tartózkodunk, hanem itt “lakunk”, tehát valójában ez a lakás központja, otthonunk “szíve”. A leghagyományosabb forma, hiszen lakószokásainkban több százéves hagyománya van a konyhában élésnek. Itt számtalan más tevékenység is folyhat: az asztal mellett lehet olvasgatni, dolgozni, leckét írni, rádiózni – esetleg tévét nézni -, szabni-varrni, barkácsolni. A lakókonyhaforma – rövid átmeneti időszak után – ismét divatba jött, aminek igen egyszerű a magyarázata: a család apraja-nagyja egyre kevesebbet van otthon, s ezért igényli is, hogy a lakásban töltött órákat együtt éljék, ne vonuljanak el mindenki külön-külön a maga kuckójába. A következő néhány oldalon megismerkedhetnek e barátságos és a lakás otthonosságát nagymértékben meghatározó lakókonyha különféle változataival.

A cím a lapunk idei harmadik számában bemutatott tetőtérlakásra utal. Ezúttal konyháját közelebbről is szemügyre vesszük, hiszen arra is áll a címbeli megállapítás: ilyen szép nincs is!

Emlékeztetőül: a Jung Zseni, Eifert János fotóművész házaspár 160 négyzetméteres tetőtérlakásá­nak konyhája ez. Az egész lakást szamárhát-boltívek díszítik, ame­lyek eredetileg kéményösszehúzá­sok voltak. A konyhába is ilyen sza­márhát-ív vezet, külön ajtaja nincs Így a ház asszonya közös térben marad a lakás többi pontján tartóz­kodókkal.

Angyal Mária: XII. Nemzetközi Diaporáma Fesztivál – SzínKép, a Népművelés melléklete, 1989. január

SzínKép-1989-január-B1 SzínKép-1989-január-01 SzínKép-1989-január-02

Angyal Mária

XII. Nemzetközi Diaporáma Fesztivál

A Művelődési Minisztérium, az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intéze­te, a Pest Megyei Tanács V. B., a Magyar Diaporáma és Multivízió Egyesület (MADIME) és a váci Ma­dách Imre Művelődési Központ véd­nökségével 1988. szeptember 29 – ok­tóber 2. között, Vácott rendezték meg a XII. Nemzetközi Diaporáma Fesztivált. Négy napon keresztül a művelő­dési központ nagytermében a megér­demeltnél mérsékeltebb érdeklődés mellett, az éppen vetített diaporáma összeállítás nemzetiségét jelző, megvi­lágított nemzeti színű zászló alatt, négy nemzet 17 összeállítását nézte meg a zsűri.

Eredetileg 23 mű érkezett, amelyből az előzsűri idején hatot nem javasol­tak bemutatóra. Magyarországot a fesztiválon nyolc szerző tizennégy összeállítása képviselte. Ausztriából, Belgiumból, Csehszlovákiából és Franciaországból érkeztek még neve­zések, de a belga mű az előzsűrin nem jutott át.

A francia Gerard Rigaud Prelude á lHiver (Téli prelűd) és az ausztrál Mrs. Brenda Amos Transzformáció cí­mű műve lírai, szép képekkel, jól megválasztott zenével összeállított, ele­gáns természetelvű munka. A termé­szet, az évszakok változásait mutat­ták be igen jó minőségű diapozitív felvételeikkel. A csehszlovák Stanislav Marusak Kék meséje megkapó keret-történetben, igazán szép „kék” felvé­telekbe jól berajzolt grafikákkal a re­ménynek és a vágynak csak a gyere­kek és költők által megközelíthető vi­lágát tárta nézői elé.

A bemutatott hazai program témá­ját, technikai színvonalát és mondanivalóját tekintve is színes és változatos volt. Az alkotók egy része nem vette figyelembe, hogy a diaporáma mint műfaj képes a változás érzékeltetésére — de képtelen a mozgás reprodukálá­sára. Cselekményt tehát csak jelezni, és nem bemutatni tud. Az alkotók egy részének ezzel a feladattal nem sike­rült igazán megbirkózniuk (Gaál Zol­tán: Üvegközelségben; Bányai Gábor: Divertimento). Az alkotók nagyobbik csoportja élt a sajátos vetítési techni­ka lehetőségeivel, és létrehozta a dia­poráma valódi mozgását, a változást. Szellemes, mulatságos történetet sike­rült így elbeszélnie Szőke Jánosnak a leskelődő fotósról (Akadály). Veres Sándor pedig kizárólag a változásból eredő mozgásra építve, szép formák egymásra vetítésével op-artos, képzőművészeti vonatkozásban is jól megoldott, ugyanakkor dinamikus, a ze­nével tökéletes összhangban levő programot hozott (Formák játéka). Diaképei több-kevesebb ideig egymásra vetítve, egymást takarva fejlőd­tek és változtak át újabb formákká.

Intellektuális és szellemes művekkel jelentkezett a pécsi Mánfai György. Dinamikus, feszes szerkesztésű össze-állítást hozott Pompeji pusztulásáról, a turista számára már láthatatlan „mögöttesekről”. Felvételei izgalma­sak, technikája lendületes. Másik mű­ve (Akvarell) Mahler zenéjére, lazú­ros, szép képekkel képzőművészeti műremek. Mánfai szereplése a feszti­vál egyik nagy teljesítménye volt.

Szabó András az egyetlen, aki mul­tivíziós programmal jelentkezett. Hat diavetítővel dolgozott, és sikerült már-már valóban mozgóképeket lét­rehoznia. Különösen tetszett Bonjour, Paris 1985 című összeállítása, amely igazi show-műsor volt, mozgással, tánccal, látványossággal.

Eifert János és Jung Zseni munkái a fesztivál legjobb művei voltak mind az alkotás kompozíciója és dramatur­giája, mind a montázsok és a felvéte­lek szempontjából. A montázsok kia­lakításával bonyolult asszociációkat tudott felidézni az egy öregember utolsó útjáról és emlékezéseiről szóló Visszapergetett idő és a romániai ma­gyar falvak pusztításáról szóló Volt egyszer egy falu is. Az emocionális hatáskeltés úgy volt hiteles és érvényes, hogy az érzelmeinken keresztül emberségünkre hatott. Sajátos forma- és jelképrendszerük, a művek filozófi­ája egyaránt indokolták sikerüket. Talán a szűkebb szakma tudja, mi az oka, hogy rajtuk kívül a Diaporáma hazai élvonala nem jelentkezett ezen a fesztiválon.

A műfaj kétségkívül drága és tech­nikaigényes. Ez a tény önmagában nem igazolja a legjobbak távolmara­dását. Így a fesztivál hangulata kicsit talán szomorkás lett, kicsit mentesebb attól az igazi feszültségtől, vibrálástól, ami a korábbiakban itt szokásos volt. Ugyanakkor örömmel tapasztaltuk, hogy új alkotói generáció bontogatja szárnyait, Mánfai György, Szőke Já­nos még hallat magáról.

A 30 éves Dunakanyar Futóklub nem ünnepelhette volna szebben ezt a szép, kerek évfordulót, mint e fesztivál megrendezésével. Kiállításuk, amely kronológiai sorrendben adott szá­mot eddigi történetükről, méltó mó­don fogadta a vendégeket. Vácnak és a klubnak el nem vitatható szerepe van a magyar diaporáma-stílus kiala­kításában. A franciák által kitalált műfaj magyarországi meghonosításá­ért is itt tették a legtöbbet. Pécsett, Szegeden és Miskolcon is alakultak azóta diaporámastúdiók, amelyeknek tagjai jelentkeztek is ezen a fesztiválon (Mánfai, Szabó, Veres).

A XII. Nemzetközi Diaporáma Fesztivál trófeáját, ifj. Pál Mihály szobrászművész alkotását Eifert János: VISSZAPERGE­TETT IDŐ című műve;

a Fesztivál Plakettjét Stanislav Marusak — Csehszlová­kia: KÉK MESE; Szőke János: AKADÁLY; Veres Sándor: FORMÁK JÁTÉ­KA; Mánfai György: AKVARELL cí­mű műve;

az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete különdíját Eifert János: VOLT EGYSZER EGY FALU;

a Magyar Fotóművészek Szövetségének tiszteletdíját Szabó András: ÁLARCOSAN;

a Magyar Diaporáma és Multivízió Egyesület tiszteletdíját  Mánfai György: AKVARELL;

a Magyar Amatőr Fotóklubok és Szakkörök Szövetsége tiszteletdíját Mrs. Brenda Amos (Ausztrália): TRANSZFORMÁCIÓ;

a Fotó c. folyóirat tiszteletdíját Gerard Rigaud (Franciország): TÉLI PRELŰD;

a Téka Könyvértékesítő Vállalat tisz­teletdíját Eifert János: VISSZAPERGE­TETT IDŐ; Gál Zoltán: IN MEMORIAM; Szabó András: ÁLARCOSAN;

az Állami Könyvterjesztő Vállalat tiszteletdíját Mánfai György: POMPEI; Bányai Gábor: HIDEG ILLÚZIÓK; Szabó András: ÁLARCOSAN című művei nyerték.

De díjat adott Vác Város Tanácsa, a Forte Fotóké­miai Ipar, a Dunai Cement és Mészművek Váci Gyára és a Madách Imre Művelődési Központ is. A díjak mennyisége a társadalmi fi­gyelemről, a fesztivál gálája a közön­ség érdeklődéséről vallott.

(megjelent: SZÍNKÉP, a Népművelés melléklete, 1989. január)