János Eifert - Photographer

Archive for October, 1997

Eifert János: Visszapillantás 1967-1997, Retrospektív kiállítás. Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1997. október 31 – november 30.

1997.10.31-Fotográfiai-Múze 1997.10.31-Fotográfiai-M-ka

Eifert János: Visszapillantás 1967-1997, Retrospektív kiállítás. Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1997. október 31 – november 30.

 Kincses Károly: EIFERT JÁNOS A “SZÉP” KÉPEK FÉNY-RÉVÉSZE

 Ha az ember nem olyan, mint mi, de nem bánt bennünket — hadd éljen békében.

Ha egy művész sokféle műfajba, stílusba belekóstol, s mindegyikben jót akar csinálni – rendben van.

Ha egy fotós mindent elkövet, hogy munkája, alkotásai ne maradjanak visszhangtalanok – jól teszi.

Ügyes, mondogatjuk mindaddig, míg ez tőlünk távol, valamelyik nyugati civilizációban viszi végbe.

Ám, ha az illető magyar, itt él, akkor ugyanez már nem annyira all right. Ott már biztosan van valami nem tiszta, ha meg nincs, csinálunk, ha azt sem tudjuk, akkor leg­alább mindenkinek azt mondjuk, hogy valami nem stimmel a pasas körül. Ehhez értünk. Tolerancia-küszöbünk alacsony, a más­ságot alig-alig tudjuk méltósággal elviselni, egyik legrondább tulajdonságunk az irigység. Ha nekem nem megy, neki se sike­rüljön, vagy rosszabb esetben: nekem azért nem megy, mert neki igen.

Miért írom ezt egy ünnepi kiállítás megnyitója elé? A kérdés jogos, itt a válasz is: Eifert János — ahogy én látom — kimondva, kimondatlanul, immáron húsz éve küzd az ilyen és hasonló, a pályát nehezítő ítéletek ellen.

Sokfajta alkotó. Azt hiszem, a század harmincas éveiben sikeres magyar vagy magyaros stílus sokadik generációjának egyik tehetséges képviselője. Csinál fekete-fehér, monokróm és színes képeket. Némelyik kihasználja a teljes tónusskálát, és árnyalatok apró finomságaival hat, míg más képeivel éppen ellenkezőleg, egy-két tónusra redukálva, grafikai hatásokat mutat fel. Érez, megfigyel, töpreng, tépelődik, kísérletezik.

A filozófia és a költészet szövi át képverse­it. Csinál fotót, diát és diaporámát. Fényké­pezi az emberi testet, a természetet, készít színpadi- és táncképeket, zsánereket és portrékat, útképeket és csendéleteket. Ezt a sokféleséget eddig is sejtettem, de csak most látom pontosan, amikor retrospektív, azaz visszatekintő, összegző kiállítására készül.

Mondják rá: szépít.

Hadd tegye!

Az élet árnyas oldalain is a fényt keresi? Szíve joga!

Örül minden megszületett új képnek? Örüljünk vele!

Kiállításának megnyitóján pedig hagyjuk otthon előítéleteinket, prekoncepciónkat, rossz beidegződéseinket. Jöjjünk el, nézzük meg mit alkotott Eifert János harminc év alatt? Ha tetszik, amit látunk, felejtsük el végleg fanyalgó véleményünket.

Ha meg nem, hisz ehhez is joga van bárkinek, hagyjuk tovább dolgozni.

Mert különben ki viszi át a túlsó partra?

1997.10.31-Visszapillantás 1997.10.31-Visszapillant-02

Napló, Hont, Ipoly-part, 1997. október 24.

19971024-ipoly-part-160-pixel-magas 19971024-ipoly-part-b-160-pixel-magas 

Hont, Ipoly-part – Kati, Kata, Lili és Andris

Read more

Eszéki Erzsébet: Körülbelül egymillió felvétele sorakozik Eifert János otthonában… PANNON GSM-páholy, 1997. október 21.

PANNON-GSM-páholy, 1997. október 21.

PANNON GSM-páholy, 1997. október 21.  –  FN24

fn.hir24.hu/gazdasag/1997/10/21/pannon_gsm_paholy/?action=PrintPage 1/1

Körülbelül egymillió felvétele sorakozik az otthonában, olyan rendben, hogy néhány perc alatt kikereshető bármelyik fotó. De Eifert János nemcsak szorgalmas és rendszerető, hanem hivatásának egyik legjobbja is; volt például két olyan esztendeje, amikor 20 nemzetközi fesztiválról 27 kitüntetést hozott el, köztük 17 nagydíjat. A fotóművésszel, akinek október végén nyílik retrospektív kiállítása a Magyar Fotográfiai Múzeumban, Eszéki Erzsébet beszélgetett a Pannon-páholy sorozatában.

– Tulajdonképpen hány Eifert János van? Hiszen 17 éven át hivatásos táncos volt, 20 esztendeje profi fotós, de asztalosmesternek is a legjobbak közé való lenne, ahogy elnézem a saját készítésű szekrényeit, polcrendszereit.

– Nem tartom a fotózástól elrabolt időnek, ha konyhabútort vagy galériát készítek hónapokon át. Valahol ez a fajta kreativitás is jelentkezhet a merőben más fotóművészeti tevékenységben. Az élet minden pillanatában igyekszem megtalálni a szépséget, a harmóniát – és az alkotás, a teremtés lehetőségét. Tehát miközben látszólag többféle Eifert János van, a sokféleség mind egy tőről fakad: szeretném alakítani magam körül a világot és benne a saját helyemet azzal, hogy az arculatomat formálom. Ez motivál mindig, bármit csinálok is. Ha csak azzal foglalkozik az ember, ami a hivatása, akkor érzelmileg-gondolatilag beszűkül, elszürkül.

– Ennek a tudatos nyitottságnak köszönheti, hogy már hivatásos táncosként elkezdett fotózni? Hiszen a táncos pályája rendkívül rövid, utána pedig nem lehet mindenki koreográfus.

– A legkülönbözőbb tevékenységek esetében is vannak átfedések, ahol az eltérő utak összefutnak. Ennek köszönhetően játszi könnyedséggel megoldható feladat például egy reklámfotónál, hogy bevilágítsam a tárgyakat, mert táncosként hosszú éveken át leshettem a világosító próbákat. Csak figyelni kellett. Igaz, szerencsém is volt, mert a Honvéd Együttes hivatásos előadóművészeként eljuthattam sokfelé a világba, ahol elkezdtem a tájakat, majd a táncosokat fotózni. Azt hiszem, az bízhat benne, hogy szerencse éri, aki tesz is érte valamit.

– Meg kudarc is azt érheti, aki tesz valamit.

– Olykor éveken át dolgozom egy-egy témán, új stílust, formát keresek, s előfordul, hogy az az út zsákutcának bizonyul. Ilyenkor csöppet sem emésztem magam. A negatív tapasztalat is beépíthető a következő kísérletbe.

– A magánéletben szintén teremtő alkat: van két nagy lánya, egy kicsi, hamarosan megszületik a negyedik gyermeke, miközben nevel még egyet. Ez is kész életmű.

– Fiatalként előfordul, hogy az ember a munka lázában ég, s közben elmegy a személyiséget mélyebben, erőteljesebben formáló-gazdagító érzelmek mellett. Igaz, egy-egy fotó talán fennmaradhat majd a halálom után. De nekem is csak egy életem van. Fontosabbá váltak mára az olyan érzelmi kötelékek, amelyek tartósabb örömet képesek adni, mint egy sikeres pályázat vagy első díj.

– A tánc-, test- és természetfotóit nézegetve feltűnő, milyen egyszerűen szól mindenről. Tudatosan kerüli a technikai hókuszpókuszokat?

– Megtanultam a kísérletezések során a legkülönfélébb trükköket, de arra is rájöttem: mivel most szeretnék eljutni az emberekhez, most szeretnék hatni azzal, amit csinálok, ezért fontos, hogy a jelrendszer közös legyen. Elsajátítottam sok “nyelvet”, de ha valóban kommunikálni akarok, s nem csak magamban beszélni, akkor fontos, hogy érthetőséggel tiszteljem meg azt, akihez szólok.

– A retrospektív kiállítás kitűnő alkalom az áttekintésre. Talán az ismételt megújulásra is?

– Foglalkozástól függetlenül mindenkinek szüksége lenne bizonyos időszakonként az összegzésre, hiszen a számvetés után tisztázhatja, miként, merre menjen tovább. A legkreatívabb alkotónak is kellenek az ilyen termékeny, visszapillantó “szünetek”.

Meg kell állni néha, ha az ember tovább akar lépni.

Eszéki Erzsébet