János Eifert - Photographer

Archive for January, 2000

Hollósi Zsolt: Néptánctól a fotóművészetig. Szegedi beszélgetés Eifert Jánossal – Délmagyarország, 2000. január 25.

Hollósi Zsolt

Néptánctól a fotóművészetig

Szegedi beszélgetés Eifert Jánossal

Eifert János a Szegedi fotográfusok című kiállítás megnyitóján a képtárban. (Fotó: Miskolczi Róbert)

Névjegy (keretbe)

Eifert János Hódmezővásárhelyen született 1943-ban. 1960-1977-ig a Honvéd Táncegyüttes táncművésze. 1968 óta fotózik. 1984 óta Jung Zsenivel a miskolci Sebesvíz Workshop nemzetközi fotóművészeti tábor vezetője. Számos rangos nemzetközi fotópályázaton díjazták alkotásait. (Európa 77-díj, Niépce-plakett, Zeiss-Pentacon pályázat díjai, FIAP arany- és ezüstérmei, a 27. Nemzetközi Willy Hengl-Preis fődíja stb.) Önálló kiállításai: Szerelmem, a Tánc, Különleges dimenziók, Vallomások a Tiszáról, Légszomj,  3T.  1985 óta diaporámával is foglalkozik, művei, a Replayed Time, a Volt egyszer egy falu…, a Helyzetjelentés, a Bemutatom a feleségem, a Tűztánc és a Maszkok több nemzetközi fesztivát díját, nagydíját nyerték el. 1990 óta könyvtervezőként is dolgozik. Kötetei: Doromboló, Ünnepi ételek.

Pénteken a Horváth Mihály utcai képtárban Eifert János, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke nyitotta meg a Szegedi fotográfusok című tárlatot. A nemzetközi hírű fotóművésszel a megnyitó után a sajtóház klubjában beszélgettünk.

– Elismerő szavakkal méltatta a szegedi fotósokat bemutató kötetet és az ehhez kapcsolódó tárlatot…

– Nagyon fontos tett a város részéről, hogy a vizuális művészeteket ilyen becsben tartja. Öt kötetben mutatták be a festőket, grafikusokat, szobrászokat, iparművészeket, építészeket – és most a fotósokat. Remélem, hogy folytatódhat a sor a színházzal, a táncművészettel és a zeneművészettel is. Én még láttam kitűnő operaelőadásokat Vaszy Viktor dirigálásával, és ha időm engedi, ma is eljövök Szegedre megnézni egy-egy előadást. A Szegedi Kortárs Balett budapesti bemutatkozásain is mindig ott vagyok. Tizenhét évig voltam a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosa. Egyik előadója voltam a Dóm téren annak a nagy sikerű Novák-koreográfiának, amely a Vitézi ének című Balassi-versre komponált Szokolay-muzsikára készült. Sok előadást láttam a szegedi szabadtérin, az utóbbi években is többször eljöttem.

– A fotográfiát sokáig nem ismerték el művészetként, ma is  sokan megkérdőjelezik, hogy egyenrangú-e a festészettel vagy a grafikával…

– Szokás panaszkodni, az is tény, hogy sok helyen még vitatkoznak erről. Szerencsés vagyok, mert a világ harminckét országában megfordultam már meghívott művészként, táncosként vagy fotográfusként, ezért nagyon sok tapasztalattal rendelkezem. A Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökeként a napi kultúrcsatákban is tapasztalom, hogy melyik művészetnek milyen súlya van. Úgy látom, a fotóművészetnek nem csak a kiállítás-látogatók, az őszinte érdeklődők részéről van komoly rangja és elismertsége. A második országos fotóhetek százhúsz kiállításának becsült adatok szerint országszerte közel félmillió látogatója volt. A hivatalos elismerését jelezte, hogy nagy örömünkre Hámori József miniszter úr elvállalta a védnökséget. Rendszeresen járok más műfajokat reprezentáló kiállításokra, többnyire nem szokott akkora érdeklődés lenni, mint a fotótárlatok iránt.

– Talán az emberek a fotót érzik legközelebb önmagukhoz…

– Ez is fontos motívum lehet. A fotóhetek persze arra is jó, hogy a különböző stílusok, alkotói elképzelések erőpróbája legyen. A kísérletező, kreatív fotográfia éppúgy megjelenik ott, mint a nagyon népszerű riport- vagy természetfotó. A természetfotó területén is érezhető az utóbbi időben elmozdulás: a giccs határát súroló látványos, gyönyörködtető képekkel szemben egyre több az olyan ábrázolás, amely környezetvédelmi, társadalmi problémákat mutat be.

– Mit gondol, mennyire képes lépést tartani a magyar fotóművészet a világban uralkodó trendekkel?

– Szinte közhely, hogy a magyar fotográfia André Kertésztől Robert Capán át Moholy-Nagyig mennyi világnagyságot adott. A kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, vagy a Mai manó Ház tárlatait megtekintő külföldiek gyakran elcsodálkoznak, mennyi értéket találnak itt. Szinte testvérpárokat is fel lehetne állítani, például a kedvenc fotósom, Henri Cartier-Bresson magyar megfelelője Escher Károly lehetne.

– Milyen esélye van ma egy fiatal magyar fotográfusnak arra, hogy a világ élvonalába kerüljön?

– Sokkal jobbak az esélyek ma, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, bár nem mondhatnám, hogy akkoriban rendkívül rosszak lettek volna. Az én rangomat a magyar fotográfiában a külföldi sikereim hozták meg. Ha valaki nem küldi el rendszeresen a képeit külföldre, akkor eleve kizárt, hogy megismerjék. Gondoskodni kell arról, hogy a képeink a nyilvánosság elé kerüljenek. Helyettünk ezt senki sem teszi meg. A szakmai, művészi tájékozódás alapkövetelmény. A nagy könyvtárakban hozzá lehet jutni a legkomolyabb fotográfiai szakfolyóiratokhoz, amelyek a pályázati felhívásokat is közlik. Ugyanilyen fontos, hogy a fotográfus ne csak fotókiállításokat nézzen – a színház, a zene, a tánc, az irodalom, a társművészetek ismerete is elengedhetetlen.

– Milyen arányban játszik szerepet a sikerben az emberi tényező,  a fotós felkészültsége és a technikai, vagyis a fényképezőgép minősége?

– A bécsi grafikai főiskolán a gyakorlati bemutatón mindig meg szoktam lepni a hallgatóimat, amikor a legfantasztikusabb műtermi vakulámpákat a sarokba parancsolom, és a hatalmas üvegablak elől elhúzom az elsötétítő posztófüggönyöket. A természetes fény ugyanazt képes adni, amit a műteremben negyven lámpával próbálunk imitálni. A gyártók, a forgalmazó cégek érdeke, hogy a reklámszlogenjeikben az szerepeljen: a fotósnak csak egyet kell kattintania, és a gép mindent elvégez helyette. Gondolkodni, érezni a fényképezőgép sohasem fog tudni. Ha igaz lenne, hogy csak a legkorszerűbb technikával lehet jó képet csinálni, akkor sorra ki kellene dobálnunk a gyűjteményekben, múzeumokban őrzött fantasztikus műveket, amelyek ötven, száz vagy százötven évvel ezelőtt készültek.

Hollósi Zsolt

Eifert János: 3T – Tánc/Test/Természet, Társalgó Galéria, Budapest, 2000. január 13 – február 28.

Eifert-János-3T-Társalgó-Galéria 2000.01.13.-Népszava Eifert János: 3T – Tánc/Test/Természet, Társalgó Értelmiségi Klub Galéria (Budapest, II., Keleti Károly u. 22.), 2000. január 13 – február 28.

Eifert János
fotóművész

“Megtisztelő számomra, hogy az érdeklődő közönségnek ajánlhatom Eifert János fotóművész kiállítását. Egyben kötelezettségem is, és erre hajdan volt ifjúságom óta meglévő személyes kapcsolatunk emberi motívumai késztetnek.

Három évtizeddel ezelőtt én a táncos Eifert Jánost ismertem meg, aki akkori hivatása mellett is élénken érdeklődött a fotográfia iránt. Így teljesen egyértelmű számomra, hogy művészeti érdeklődésének egyik központi témája a tánc.

Ezen a kiállításon ez az egyik „T”. Eifert János fotóművészt nem egyszerűen a mozgás szépsége izgatja, hanem a gyakorlatot ismerő ember szemével vizsgálja a zenéhez kapcsolódó mozgást, a táncot. Ezen képei nem egyszerűen ábrázolások, hanem emblematikus értékű megjelenítése. Az emberi test szépsége, a mozgás harmóniája, a mozgás és a környezet kapcsolata jelenik meg a felvételeken és a lényeget ismerő ember fantáziáját ismerhetjük meg. A pillanat rögzül ugyan a művekben, de épp az emblematikus karakter miatt a felvételeken megfogalmazott tartalom az állandóság igényével emelkedik képpé. Törvényeket ismerhetünk meg és azt a tényt, hogy a törvényeknek van esztétikai vonzata is.

A művész által vállalt másik „T” az emberi test szépségének dicsérete. Az embert ábrázoló képeken, az aktokon a test fénnyel történő leírása valósul meg. Itt fontos az esztétika rendjéhez való igazítás és a szépség megértését és megértettetését vállalja a művész. A fotókon megjelenő motívum rendelkezik tartalmat kifejezni képes jegyekkel, ezek azonban a feldolgozó alkotó gondolkodásmódját mutatják be. Direktképek a felvételek, és nincs áttételes jel-szerepük. Igen érdekes, hogy a néző ezeknél a műveknél elsősorban a megpendített téma továbbgondolására vállalkozhat úgy, hogy egy kicsit megismeri Eifert János gondolatrendszerét is. Ebben a felismerésben valósul meg az a régi igazság, hogy a jó mű mindig a nézőjével válik teljessé.

És megjelenik a természet. Ez a harmadik „T”, amely témakörben a kétféle attitűd ötvöződik egybe. A törvény szépségét és a szépség törvényeit kutató művész egyszerre képes emblematikusan és direkten szólni. A természeti jelenségek megragadása hangulatunkban drámai, tematikájukban egyedi, és egy nagyon speciális látásmódról tanúskodik. E látásmód sajátja az összefüggések egészének láttatása, a megismerés és a lét embert meghatározó momentumainak kutatása.

Természetesen a három „T”-je Eifert János művészetében egységet alkot. A felsorolt jellegzetességek az alkotói igényességének egy-egy mozzanatát jelzik, de gyakorlatilag, egymásra utalóan, egy alkotóról szólnak. Így tehát nem túlzás azt állítanunk, hogy Eifert János kiállításán egy szakmailag briliáns felkészültségű, egyéni látásmóddal és gondolati igényességgel dolgozó fotóművészt ismerhetünk meg. Teljesebbé válhat a világhoz való viszonyunk, ha eligazodásunkhoz az Ő művészete által kínált megoldásokat hívhatjuk segítségül.

 Megtisztelő és örömünkre szolgál, hogy a „Társalgó” Értelmiségi Klub programjában a fotográfiának is otthont ad, és megbecsülésünkre érdemes vendéget, Eifert Jánost hívta meg most bemutatkozásra. Legyen örömteljes a művekkel való találkozás.

 

Dr. Bereczky Loránd

(a Társalgó Galériában, 2000. januárjában bemutatott kiállítás meghívószövege)

Eifert János: 3T, Budapest, Társalgó Értelmiségi Klub galériája, 2000. január 5.

Bereczky Lóránt:

Tánc, Test, Természet – János három „T”-je

(Elhangzott Eifert János: 3T c. kiállításának megnyitóján, 2000. január 5-én, a Társalgó Értelmiségi Klub galériájában)

Read more