János Eifert - Photographer

Archive for December, 2000

Magyar Fotóművészek Szövetsége 10. Hírlevél 00/12, Budapest, 2000. december 20.

MFSZ hir10 A Magyar Fotóművészek Szövetsége belső tájékoztatója, felelős kiadó: Eifert János elnök

Kedves Kollega!

Hírlevelünk mellett találja a Szövetség évi rendes közgyűlésének rövidített jegyzőkönyvét. Köszönjük mindazoknak, akik megjelentek és részvételükkel, hozzászólásukkal segítették a közgyűlés munkáját.

Tájékoztatjuk, hogy a titkárság a két ünnep közt zárva tart, 2001. január 2-ától a szokott munkarendben áll rendelkezésére.

Békés karácsonyi ünnepeket és boldog, sikerekben gazdag új esztendőt, jó egészséget kíván

a Szövetség elnöksége és a titkárság munkatársai

A Bölcső Alapítvány alapítója és kuratóriumának elnöke, Budavári Zita kérésére tesszük közzé az alábbi felhívást. Amennyiben módjában áll, támogassa Ön is az Alapítványt!

A Bölcső Alapítvány tevékenysége

A Bölcső Alapítvány 1995 áprilisában alakult meg. Az Alapítvány célja: “… ellehetetlenült élethelyzetű várandós anyák problémáinak segítése, a megszületett gyermek sorsának rendezésében segítségnyújtás.”

Az elmúlt öt év alatt közel háromszáz nehéz helyzetbe került anya jelentkezett segítségüket kérve. 2000 augusztusáig a kétszáz szülésből százharmincöt örökbe adás történt a Bölcső Alapítvány segítségével. Többen meggondolták magukat, és mégis hazavitték a nem várt babát. Az ő segítésük is komoly feladata és eredménye az Alapítványnak.

Gondoljon Ön is az Alapítványra, hogy minél kevesebb gyermek éljen családon kívül!

Internet: www.bolcso.hu

A Bölcső Alapítvány számlaszáma: BB Rt. szekszárdi fiókja 10104617-02778756-00000006.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége évi rendes közgyűlése
2000. november 25.
Rövidített jegyzőkönyv

Helyszín: az Országos Széchényi Könyvtár díszterme

Megjelent szövetségi tagok száma: 79

A közgyűlés egy-egy tartózkodással megválasztotta a két jegyzőkönyv-hitelesítőt: Módos Gábort és Müller Ferencet.

Eifert János: Nagyon nagy tisztelettel köszöntöm a megjelent vendégeket is: Rády Ferenc urat, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettesét, Kádár János Miklós urat, a HUNGART elnökét, Mányi Aranka titkár asszonyt, aki a Magyar Kulturális Szövetség képviseletében jött. A vendégeké a szó. Tisztelettel kérném Rády Ferenc urat, hogy fáradjon a mikrofonhoz.

Rády Ferenc: Tisztelt Hölgyeim és uraim, először is elnézést kérek, ezt a sors hozta. Ennek megfelelően nincs hangom sem. Dr. Monok István főigazgató urat tartós külföldi kiküldetése miatt ki kell mentenem, ezért én képviselem a Széchényi Könyvtárat.

Az intézményünk nevében tulajdonképpen kettős az örömöm. Az egyik az, hogy önök először tartják közgyűlésüket az Oroszlános udvarra néző, gyönyörű székházunkban, a második pedig az, hogy ez év márciusában megalakult a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció mint az Országos Széchényi Könyvtár egyik szervezeti egysége. Csak nagyon röviden annyit hadd mondjak, hogy a fotó mint dokumentumnak a sorsa a Széchényi Könyvtár életében igen érdekesen alakult. Hátulról kezdem. Mára körülbelül mintegy négyszázezer fotóval rendelkezünk, a kezdetektől számítottan – már a technikát értem a kezdetektől -, tehát az üveglapos negarrotípiáktól kezdődően mintegy négyszázezer darab, ami természetesen kezdetben nem volt egy tudatos gyűjtés. Csakhogy elkerülhetetlen akkor, amikor mi hagyatékokat átveszünk, neves személyiségek, művészek, fotóművészek hagyatékai kerülnek birtokunkba. Akkor elkerülhetetlen természetesen a fotó mint dokumentum, a sok-sok írott és sokszorosított anyag között. A másik része, hogy csak arra gondoljanak, hogy milyen hatalmas a Színháztörténeti Tárunk. A színház fotó nélkül dokumentálhatatlan, ha úgy tetszik. A pillanat művészete, ahogy szokták mondani, tehát természetesen a Színháztörténeti tár megalakulásával is a fotó mint dokumentum gyűjtésére a könyvtár – hát hogy mondjam? – rákényszerült. Ne a kényszer szón legyen a lényeg, hanem kézenfekvő volt, hogy gyűjtse ezeket a dokumentumokat is. Tehát tulajdonképpen az utóbbi pár évben, amikor már főleg nem is annyira nemzeti könyvarchívumról beszélünk, hanem ez is egy része a nemzeti kulturális örökségnek. Ma már inkább erről beszélünk. Ha ezt ilyen tágan értelmezzük, akkor még egy könyvtár esetében sem szabad a kulturális örökséget a sokszorosított anyagra korlátozni, tehát a könyvre, a sajtóra, a plakátokra és mondjuk, ha a fotóművészekre gondolok, akkor a képeslap szintjére – szó sincs róla, a nemzeti kulturális örökség nagyon jelentős részét pontosan önök, a fotóművészek örökítik meg. Ismét a szociofotóra vagy akár a színházi fotóra, de akár a szorosan vett fotóművészetre gondolok, akkor is, ennek igenis egy nemzeti archívumban van a helye. A négyszázezer fotó természetesen minket arra kényszerített, hogy ezt részben felmérjük, hiszen ez jó darabig csak úgy gyűlögetett, olyan mellékesen, felmérjük, feldolgozzuk, és most, mára már – és nem kevéssé ennek szerepe volt abban, hogy összefogásra került sor önökkel -, ma már a restaurálásban is rendelkezünk igen magasan kvalifikált, külföldön végzett szakemberrel, aki a fotók restaurálásához is ért. Tehát kurz und gut kézenfekvő volt, hogy a gyűjtést – mert mi ahhoz értünk -, a gyűjteménnyé szervezést, a feldolgozást és ugyanakkor a feldolgozáson keresztül pedig egy nagyon széles körű nyilvánosságra bocsátást, amit a Könyvtár biztosítani tud a közel negyedmillió, kétszázötvenezer látogatója, negyvenezer beiratkozott olvasója és az adottságai, tehát a kiállításrendezések kapcsán, hogy ezt mi nyújtjuk, és az együttműködésben pedig önöktől megkapjuk a fotóművészetet, illetve a fotó mint szakma, mint művészet és az erre vonatkozó szakértelmet. És így közösen minden bizonnyal, hogy egy nagyon jelentős, ha úgy tetszik, hiszen azért, ha Európában szétnézünk, vannak itt tudatosan gyűjtött nemzeti fotógyűjtemények, ugye csak a franciákra gondoljunk, ha csak Európában maradunk, hogy ezt megközelítve, netán még behozva egy kis lemaradást is, és akkor is itt a nemzeti archívumban, a nemzet emlékezetében – hiszen még ezt is szoktuk mondani a Könyvtárra – önök is helyet kapnak. Nagyon örülök, készek vagyunk rá, örülök, hogy találkoztunk, és további jó munkát kívánok a közgyűlésnek. Köszönöm szépen. (Taps)

Eifert János: Nagyon-nagyon köszönöm Rády Ferenc úrnak ezeket a mondatait. Tulajdonképpen köszöntöttem a tagjainkat, köszöntöttem a vendégeinket, és nagyon fontos munkatársak köszöntése következik most. Szeretném nagy tisztelettel köszönteni és bemutatni önöknek Nagy Zoltán urat, az Országos Széchényi Könyvtár mikrofilmtár főosztályvezetőjét, aki a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció gazdája a Hold utcai részlegben – ott kapott helyet a gyűjtemény. És természetesen nagy tisztelettel köszöntöm Rajos Évát, aki főkönyvtáros minősítésben a gyűjtemény munkatársa.

Nagy Zoltán: Tisztelettel köszöntjük a Fotóművészek Szövetségének közgyűlését. Csak annyit szeretnék mondani, hogy Rády főigazgató-helyettes úr ismertette intézményünk koncepcióját a fotógyűjtésről és a fotóművészek alkotásainak megőrzésével kapcsolatban. A mi feladatunk e tekintetben már konkrét, és a különböző tárakban gyűlő fotóművészeti alkotások begyűjtése és megőrzése a mi gondunk és felelősségünk. Ajánlom pártfogásukba ezt a születő új intézményt, amely meggyőződésünk szerint egy lesz a több között, amely felelősen vállalja azt, hogy az élő fotóművészek alkotásai ne szétszórtan, hanem koncentráltan összegyűjtve maradhassanak meg a jövő számára. Köszönöm szépen.

Eifert János: Ha a HUNGART nevet halljuk, akkor nagyon kevesen tudjuk, hogy 1997-ben megalakult a kép-ző-, ipar- és fotóművészet kollektív jogdíjbeszedő egyesülete a szerzői jogok státusában európai stílusú megoldással nagyon eredményes. Szeretném bemutatni önöknek a HUNGART elnökét, Kádár János Miklós urat, és kérem, hogy néhány mondattal szóljon a HUNGART-ról és tegye meg azt az örömteli bejelentést, ami a legutóbbi elnökségi ülésen született!

Kádár János Miklós: Tisztelt közgyűlés, hölgyeim és uraim! A HUNGART neve pontosan: Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület. Az, hogy európai stílusú és színvonalú megoldás született, ez tény, ahogy ezt az elnök úr is mondta volt. Most Európában ezt azok intézik, akik létrehozzák a szellemi tulajdont, akik tulajdonosai annak.
Pályázati formában a szakmák jeles képviselőinek támogatását vállaltuk. Ez évben Vancsó Zoltán és Bozsó András kapta meg az ösztöndíj-támogatást.

Eifert János: A Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja több hazai és nemzetközi szervezetnek, így Magyarországon a Magyar Kulturális Szövetség tagja is vagyunk. Ez a Művészeti Kamara utódja. Mányi Aranka titkár asszony szeretné köszönteni a közgyűlést.

Mányi Aranka: Tisztelettel és őszinte szeretettel köszöntöm önöket a Magyar Kulturális Szövetség elnöksége nevében. Önök tavaly léptek be a mi Szövetségünkbe azzal a szándékkal, hogy egy ernyőszervezetben a szakmai érdekeket képviseljük együtt és közösen. Mostani közgyűlésünkön Eifert úr részt vett, és ott egyértelművé vált egy aktívabb közszereplés vagy együtt való gondolkodás, egy közös föllépés különböző témákban.

Eifert János: Szomorú kötelességemnek teszek eleget, amikor bejelentem, hogy elhunyt Bizaglich Jenő, a MAFOSZ tiszteletbeli örökös elnöke. A temetése december 4-én 9 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-terméből.

Az előző évi eredmények, gazdag programjai mellett, a sok-sok örömteli program mellett nagyon szomorú eseményeknek is tanúi voltunk. Elhunyt Bojár Sándor, Harkácsi József és, ahogy említettem, Bizaglich Jenő úr. Egyperces felállással tisztelegjünk emléküknek.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöksége nevében Almási Lászlónak, kiemelkedő fotóművészeti teljesítményéért, közéleti szerepléséért, a közösségért érzett, felelősségteljes és végzett munkáért nagyon nagy szeretettel ezt az Életmű-díjat átadnám.

Tóth József, aki szintén sok-sok mindenért, munkásságáért olyan életművet teremtett és még életében ezt még élvezhetjük is. E szellemeskedés helyett nagyon nagy tisztelettel nyújtanám át az Életmű-díjat, és tulajdonképpen könnyedebben, elegánsabban lenne illendő az ilyen dolgokat átadni, de elfogódott vagyok, és egy kicsit zavarban vagyok, amikor ilyen tiszteletteljes feladatokra kell vállalkoznom. Én azt szeretném kérni, hogy ezt az értékét értsétek, hiszen ez nem jár 1,2 milliós díjjal. Bár megtehetnénk! Bár jó lenne, hogyha tehetnénk, hogy ilyen anyagi juttatást is tudnánk mellé adni, de őszintén mondom, hogy az elnökség, amikor az Életmű-díj ügyében szavazott, akkor nagyon-nagyon gondos mérlegelés után jutott erre az eredményre. Nagyon kevesen kapják, nagyon kiemelkedő teljesítményért. Ez az erkölcsi értéke, ami, azt hiszem, hogy mindnyájunk számára mértékadó lehet. Köszönöm szépen.

Tóth József (Füles): Köszönöm szépen mindenkinek! Mielőtt sírva fakadnék saját nagyságomtól, szeretném mindazoknak megköszönni, akik úgy gondolták, hogy ez a díj ez engem megillet, viszont azoknak különösen szeretném megköszönni, akik úgy gondolták, hogy ez engem nem illet meg. Mert ez arra inspirál, hogy a következő hatvan évben végre csináljak egy-két jó képet is. Köszönöm szépen.

Eifert János: Igen. Bár több humor, kedvesség lenne az életünkben! Dr. Szász Jánosnak szeretném az elnökség nevében átnyújtani az Életmű-díjat. Én azt hiszem, hogy eleganciában, a szellemi frissességben nagyon szívesen versenyeznének sokan veled, és azt hiszem, hogy Pécs nincs olyan messze, hogy az a sok évtizedes munka, annak az eredménye, az ne jutna el Budapestre. Nagyon-nagyon tisztelettel köszöntelek.

Dr. Szász János: Köszönöm szépen mindenkinek. Kedves hölgyeim és uraim! A fő öröm ebben az, hogy nem poszthumusz, a bögre mellé teszik, hanem személyesen vehetem át, amit őszintén és szívből köszönök, és ehhez hasonló jókat kívánok minden kedves tagtársunknak. Kézcsókkal és a viszontlátásra.

A közgyűlés egy ellenszavazattal megválasztotta a levezető elnököt: Szarka Klárát.

Szarka Klára: Köszönöm szépen a megtisztelő megbízatást. A napirendről mindenki kapott értesítést. Azt kérem, hogy akinek javaslata van napirend módosításra vagy új napirendi pontra, az most tegye meg! Van-e ilyen? Nincsen. Akkor kérem, hogy szavazzunk a napirendről.

A közgyűlés egyhangúlag megszavazza valamennyi napirendi pontot.

Szarka Klára: Felkérem Eifert Jánost, a Fotóművészek Szövetségének elnökét, hogy egészítse ki szóban azt az írásban már mindenki által, remélem, ismert beszámolót, amit a közgyűlés előtt megkaptak.

Eifert János: Az írásos beszámolóban igyekeztem a problémáinkról, az el nem végzett munkákról is beszámolni. Többen hiányolták, hogy a Fotóhónap 2000 értékelése kimaradt. Ezt pótolom. Abból a meggondolásból tekintettem el a részletes beszámolójától, hiszen év közben különböző év közi levelekben, meghívókon, a sajtón keresztül elég sokat lehetett hallani. Azért röviden összefoglalnám.

A hetven kiállításból, a Műcsarnokban megrendezett kerekasztal-beszélgetésből, a Fénykép az ezredfordulón című könyv bemutatójából álló program egyéves előkészítés, munka alapján jött létre. A közgyűlés végén bemutatásra kerülő 90 perces tévéfilm igényes összefoglalót mutat be az egyes kiállításokról, eseményekről. Itt még egyszer szeretném megköszönni a kuratórium tagjainak, Pilaszanovich Irénnek, Szarka Klárának, Szűcs Tibornak, Szamódy Zsoltnak, valamint a titkárságnak, Csapó Beának és Pelsőczy Ágnesnek, Breznyánszky Marinak azt a – erre lehet mondani, hogy – áldozatos munkáját, ami nemcsak a precízségben, a kivitelezés erőfeszítéseiben volt nagyon meghatározó, hanem az eredményeit illetően is. Az elnökség értékelte a Fotóhónapot. Szerencsére értékelték, értékelte a szakma, a közönség és azok is, akik kezdetben a fotófesztivál rendezését nem tartották fontosnak, lényegesnek, tehát az ellenzői is. Ezeket a beszámolókat, minősítéseket nem ismétlem. A sajtó nemcsak híreket közölt az eseményekről, hanem értékelt, viszonyított, minősített és kritizált is. Összességében talán a Magyar Narancs európai léptékű fesztiválként értékelte a Fotóhónapot. Ez egy nagyon kedves dolog, és tulajdonképpen a szándékainkat erősítette. Mi magunk még rengeteg hibát és – részben az anyagi fedezet hiánya miatt – tökéletlenséget fedeztünk fel meg éreztünk. Az elnökség, miután megerősítette a kuratóriumot, a fesztivál igazgatóját a munkájában, már elkezdte a 2002-es, tehát a negyedik fotófesztivál, fotóhónap rendezését. Ebben még inkább azokat a minőségi mércének a följebb emelésével, tehát ez a szándék, hogy egy valóban nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő fotóhónapot szervezzünk. A kiadványokról annyit, hogy – ezt többen szóba hozták, hogy nem volt egységes arculata a Fotóhónapnak. Nem is lehetett, hiszen az a szerény támogatás, amit a Pesti Est Súgó a szerény füzet megjelentetésével produkált, az valóban nem nevezhető igényes kiadványnak, de mégiscsak több a semminél. Nem szeretném a pénzügyi nehézségekkel fárasztani a tisztelt megjelenteket. A sajtó, rádió, televízió, tehát a médiában való megjelenés szerencsésnek mondható, hiszen komolyabb megjelenést regisztráltunk az Observer Médiafigyelő jóvoltából. Aki kíváncsi, rendelkezésre áll külön dossziéban összegyűjtve.

Többek kérésére ezt a kiegészítést szükséges volt megtennem, de ennél sokkal fontosabbnak érzem azt megerősíteni, amit sokan esetleg túlzottnak, erős megfogalmazásnak minősítettek, azt a fajta türelmetlenségemet, ami a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a hasonló civil szervezetek struktúráját, működését illeti.

Szarka Klára: Bocsánat, még a Fotóhónap rendezvényhez annyit a kiadványok ügyében, hogy a jövő évben nem lesz fotóhónap, mert biennálé formátumra térünk át. Viszont a jövő évben visszamenőleg egy retrospektív kiadványt tervezünk, erre gyűjtögetjük az apró filléreket, és reményeink szerint majd lesz egy szép bemutatója. Ez köti össze az egyik fotóhónapot a másikkal.

Eifert János: Köszönöm szépen. Ez egy fontos kiegészítés. Tulajdonképpen, hogy miért nem dicsérjük túlzottan azt a rendezvényt, ami szinte egy éven keresztül éjjeleinket és nappalainkat is kitöltötte? A dicséret, ahogy említettem, nagyon sok embert megillet. Én alapvetően szeretném, hogyha a közgyűlés megerősítené az írásos beszámolóban is elhangzottakat, tehát azt az igényt, hogy egy alapos, gondosan előkészített reform éve legyen a következő. Ami jelentheti majd a következő évben az Alapszabály módosítását is, amit azonban nem improvizálva és nem fölülről kezdeményezve szeretnénk végrehajtani.

A MAFOSZ-szal kapcsolatosan egy alapvető problémánk van. Bizonyára a sajtóból is értesültetek arról, hogy az elnökük felfogása szerint alapvetően a fotográfiai értékrendet kérdőjelezik meg. Tehát ők azt állítják, és ezért a pénzkérés a hatalomból – tehát ők hatalmat és pénzt akarnak. Természetesen a legkülönbözőbb eszközökkel. A leggyakoribb visszatérő, amikor törvénytelennek nevezik és gondolják az NKA működését. Nem akarok erről részleteket mondani, hiszen gondolom és feltételezem, hogy a felszólalások foglalkoznak evvel a nagyon súlyos és nagyon fontos problémával.

Nem szeretném, de itt rá lettem kényszerítve egy szóbeli kiegészítésre. Tehát nem igazán akarok hozzátenni, hiszen nem az az érdekes, hogy én mit gondolok akár a következő év reformkísérletei kapcsán, hanem a tagsággal, az emberekkel hogyan leszünk képesek együtt megoldani a feladatokat. Tehát a dolog épphogy fordítva kellene, hogy működjön, és én – talán mondhatom, hogy – az elnökség tagjai nevében nagyon-nagyon igényelném azt a kritikát, az évközi, a napi munka kapcsán történő visszajelzéseket, amik tulajdonképpen azt jeleznék határozottabban számunkra, hogy amit elhatározunk, elhatároztunk, kiviteleztünk, az valóban a közösség érdekei szerint történik-e.

Én úgy gondolom, hogy a működésünk, miután pályázati pénzekből tudjuk a projektjeinket finanszírozni, itt alapvetően még az Alapszabály megfogalmazásában is szerepelnie kellene annak, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége nem csak egyes tagjainak az érdekeit képviseli, hanem a magyar fotográfia érdekében tevékenykedik és a magyar fotográfia értékeinek a nemzetközi elfogadtatása egyik legfontosabb, legjelentősebb feladata kellene, hogy legyen. Közöttünk ülnek a fotográfiának azok a nagykövetei, akik Alapszabály nélkül is ezt teszik.

A Magyar Fotóművészek Szövetségének ugyanolyan fontos feladata kell, hogy legyen, hogy gondoljon a magyar kultúrára akkor is, ha az határon túli területeken képviseltetik.

Szigorítani kell és ki kell terjeszteni egyes bizottságok feladatkörét. Például a Számvizsgáló Bizottságnak Ellenőrző Bizottságnak is kellene lenni, hiszen én a napi munka kapcsán érzem, és külön megköszönöm a Számvizsgáló Bizottságnak, hogy az ő kukacoskodásuk – minden egyes számlát, minden egyes aláírást ellenőriznek és az, hogy bevezettük a kettős aláírás kontrollját. Nekem nagyon megnyugtató ez a szigorúság. Még egyszer köszönöm a Számvizsgáló Bizottságnak, és ahogy ők javasolták és kértek rá egy éve, hogy Ellenőrző Bizottságként működve is, tehát egy új, kibővült feladatkörrel gazdagodjon, szigorodjon.

Az szükséges, hogy nagyon szigorú mércével, mint ahogy a Felvételi Bizottság, nagyon szigorú mércével bírálja el a felvételi kérelmeket, és egyáltalán nem baj, ha a visszautasítások miatt számtalan sértődöttség és tulajdonképpen néha botrányos mozzanatok történnek.

Tulajdonképpen egy a lényeg, hogy rossz diplomáciával, rossz taktikai érzékkel nagyon sokat veszít a szakma, itt nemcsak a Fotóművészek Szövetségéről van szó. Tehát amikor bárkit bármivel megsértünk, nem kell föltétlenül elfogadni a vagdalkozásokat, de mérlegelni kell. Tehát egyfajta bölcsességgel kellene rendelkeznünk ilyen és hasonló esetekben. Nem is szaporítom a dolgot. Számtalan ilyen kudarcunk volt.

Remélem, hogy a kérdések azok nemcsak udvarias hozzászólások lesznek, hanem nagyon-nagyon hiányolnám a kemény, vitázó hang. Csak azok viszik előre a dolgot. Köszönöm.

Szarka Klára: Köszönöm szépen elnök úr beszámolóját. Szeretném bejelenteni: most kaptam meg az adatokat, hetvenkilenc szavazóképes tagtársunk jött el a közgyűlésre. Azt elfelejtettük mindnyájan mondani, hogy hangfelvétel készül a közgyűlésről, ennek alapján lesz egy abszolút hű emlékeztető.

Korniss Péter: Az elnöki beszámolót olvasva, rögtön a rendszerváltozás, átalakulás gondjaival kezdődik az elnöki beszámoló, amely részletesen kitér arra, hogy milyen nehéz helyzetet okoztak ezek a változások. Most fotográfiáról beszélünk. Itt a változások, amik végbementek, nem a rendszerváltozásnak a következményei. A világban végbement egy hihetetlen technikai robbanás, forradalom, hihetetlen változások indultak el, és ezek a változások mindent érintettek, minket pedig, képről lévén szó, sajátosan. Igaz az, amit János megírt. Igen, munkahelyek szűntek meg, lenyomták a honoráriumokat, nehezebbek lettek a hivatásos fotográfusok megélhetési körülményei. A kigazdálkodástól elrugaszkodott árak születtek a fotográfiai iparban és sorolhatnám a nehézségeket, de a lényeg, amit mondani akarok, hogy ez külföldön ugyanígy igaz. Ez egy nemzetközi jelenség. Tehát a fotográfusok helyzete mindenütt nehezebbé vált. Na most ez egy furcsa, ellentmondásos folyamat. Mert akkor, amikor a fotográfusok a megélhetés és az ebből élő, hivatásosoknak a helyzete nehezebb lett, a fotográfia különlegesen jó, azelőtt soha nem tapasztalt helyzetbe került presztízse folytán. Soha ennyi kiállítás, fotókiállítás nem volt, nem Magyarországon, hanem Nyugaton sem. Soha múzeumok így nem fogadták be a fotográfiát. Soha ennyi fotóalbum nem jelent meg. Gera Mihálynak is hálával tartozunk, mert ha csak arra gondoltok, hogy mi az, hogy Fényképtár-sorozat, példa nélkül álló a magyar fotográfia történetében. Tegnap volt a bemutatója a Fénnyel írott történelemnek. Itt ül Stemler Ica. Mi ez, ha nem fotográfia? Mi ez, ha egy drága, hatezer forintos album, amely a mi presztízsünket növeli. Mi ez, ha nem a fotográfia értéke?

Itt a Szövetség, amelynek mindez, a felsorolásból kitűnnek, hogy ezek a gondok fájnak. A fotográfusok helyzete az, amely gondot okoz. De Eifertnek volt most egy mondata, hogy mi nemcsak a tagokat képviseljük, hanem a fotográfiát. Igen. A Szövetség egy érdekvédelmi szervezet, de nem a gazdasági folyamatokba tud beavatkozni, és ez érdekvédelemnek egy sajátos formája, az értéket képviseli. Én nemcsak a Szövetség tagjaként vagyok itt, hanem a Magyar Fotóriporterek Társaságának egyik vezetőjeként. És örülök, hogy elhangzott a mi jó együttműködésünk, amely néhány más szervezetre is elmondható. De ugyanakkor valamit el kellene mondani, ami ennek nem mond ellent, de azért Eifert kitért rá, és egy kicsit aláhúznám. A Magyar Fotóművészek Szövetsége valamikor egy széles amatőr mozgalmi alapon nőtte ki magát. A fotószalonok világának vége van, és annak az amatőrmozgalomnak is már vége, amely valamikor jellemezte, a Fotószövetség alakulása idején a fotográfiának az akkori értékeit, kiválóságait. A fotográfia helyzete megváltozott az elmúlt évtizedben, különösen változott meg. És a Magyar Fotóművészek Szövetsége nagyon jó irányba mozdult el az elmúlt évtizedekben – nemcsak János időszaka alatt, hanem korábban is. Óhatatlan, hogy előkerült egy ilyen szembenállás, amiről János beszélt a MAFOSZ-szal. Most egy dolgot, most örülök, hogy ő mondott ki, mert nekem régi mániám, hogy a magyar fotográfia jelene az nem a fotószakkörökben dől el. Ezen túl vagyunk ma. Annál sokkal felkészültebb, sokkal alaposabban felkészült, jobb lehetőségek között lévő és sokkal inkább professzionális – most nem a megélhetést mondom, értem ez alatt, hanem azt a színvonalat, amelyet ma a fotográfia megkövetel. Tisztelet ezeknek a szakköröknek, amelyek még akkor sem jelentik a magyar fotóművészetnek a legfontosabb hídfőállásait, ha átkeresztelik magukat Fotóművészeti Alkotókörökre. Nem itt dől el a dolog. Ezeknek valóban megvan a helyük, hiszen van egy olyan közművelődési programja itt a kulturális támogatottságnak, ahol ezek után is meg fogják találni a helyüket, csak ezt kéretik nem összekeverni. És nagyon örülök – igaz, hogy elég kemény áron, egy kemény konfrontáció árán, de – nagyon örülök, hogy Eifert János és a Szövetség ide eljutott, hogy ezzel szembe kell nézni, ezt ki kell mondani és ezt helyére kell tenni.

Miért? Mert igenis a további lehetőségeinkről van szó. Itt persze megint fölmerül a Szövetségnek a működtetése. Biztos, hogy egy jobban fizetett vezetés és jobban fizetett apparátusra szükség van, hogy mindezeket meg tudja valósítani. Nemcsak a régi fotókörök, szakköröknek a világának van vége, hanem annak a fajta társadalmi munkának is, amely valamikor ezt a Szövetséget működtette. Én a Magyar Fotóriporterek Társaságából tudom, hogy milyen erőfeszítést kíván. Hát egy nagyon szomorú dolgot mondok: akik ezt csináljuk, azért bizony, hatvan éven felül vagyunk, és még így is ütközik az életünkkel, a munkánkkal, mert túl sok a tennivaló, mert a világ megváltozott. Sokkal többet kell dolgoznunk, kevesebb az időnk. Régen ezt könnyebben eligazgattuk a Szövetséget, hogy volt mögöttünk egy biztos állás, szép nyugodt állás, ahol a munkaidőből tellett a Szövetségre is. Hát ez nem titok, mindnyájan tudjuk, hogy ez így volt. Ma, hogy Jánostól milyen áldozatot követel az elnöki pozíció – hát egy kicsit tessék belegondolni!

És akkor még gyorsan válaszolnék arra az utolsó mondatára, hogy amikor ő nagyon provokatívan felteszi a kérdést, hogy alkalmas-e az elnöki tisztségre, én a háta mögött többször mondtam, most már itt nyilvánosság előtt elmondom. E pillanatban nem ismerek olyat, aki ezt az elnöki tisztséget jobban ambicionálná és dinamikusabban képviselné e pillanatban. Tehát magyarul: ez nekem a válaszom. És sokakkal beszélve merem ezt mondani. Én csak megköszönni tudom, de hogy ő mint fotográfus és alkotó milyen áldozatokat hoz érte, azt mindnyájunknak tudnunk kell.

A bizottságosdi dolgok azok ma nem jól működő dolgok. Sok időt kívánnak, sok dumát, sok locsogást. És nem véletlen Szűcs Tibor a Művészeti Bizottságot úgy kezdte el, hogy ő majd körülnéz meg tanácsadók – és igaza van! Igaza van! Szóval ma a döntésmechanizmus gyorsabb lett, határozottabb, dinamikusabb hozzáállást kíván. Változott az idő. Ehhez kell nekünk változni. És azért kell, hogy ezeket az értékeket képviseljük.

Na most az értékek. A Magyar Fotóriporterek Társasága ugyanígy a magyar fotográfia értékeit teljes szélességében képviseli. Még akkor is, ha csak fotóriportereket tömörít. Erre egy példa, amit most nagyon szeretnék mindenkinek a figyelmébe ajánlani, felhívni a figyelmét és hogy terjesszék. Először kerül sor a magyar sajtófotó kiállítás megrendezésére a Nemzeti Múzeumban. Mi ez, ha nem presztízs? A sajtófotónak, a pályázatnak sokféle kategóriája van. Tehát a fotográfia legkülönbözőbb területeiről lehet képeket beadni, pályázni, falra kerülni és nyerni. Mondok egy összeget: 2.800.000 forintot szedtünk össze díjakra. Mi ez, ha nem az, amivel elkezdtem ezt az egész szövegelést, hogy mi presztízsben tudunk pozíciókat erősíteni, de ez a presztízs ez visszafordul, és személyes érdekünkké válik. Lecsapódik, erősíti az alkotómunkát, lehetőséget ad nekünk arra, hogy kiállítsunk, megismerjenek, könyvet jelentessünk meg, díjat nyerjünk, pénzt kapjunk és alkossunk. És ha alkotunk, akkor ezzel a magyar fotográfiát erősítjük. Én azt hiszem, hogy ezért vagyunk itt most, és szeretném, hogyha a továbbiakban is ebben a szellemben hangzanának el a hozzászólások. Nagyon szépen köszönöm.

Tőry Klára vagyok, tanár a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakán. Az elnöki beszámolóhoz kérdéseket szeretnék feltenni. Éppen azért, mert úgy érzem, hogy elmúlt időszakban sok minden elindult. Arra szeretnék elsősorban rákérdezni, amit Eifert János a legfontosabb feladatnak mondott, a struktúraváltás. Hogy ebben a kérdésben már van-e valami – nyilván tervezetként, koncepciószinten valami, ami most számunkra itt ismertethető? Hiszen nemcsak én érzem azt, hanem azt hiszem, hogy a bizottsági beszámolókban több helyen – az Elméleti Bizottságban, a Művészeti Bizottságban, most, ha kifelejtek valamelyik bizottságot, akkor elnézést kérek -, tehát ez sürgető igényként fogalmazódott meg, és ahogy Korniss Péter előbb említette, tulajdonképpen már évek óta ennek elébe is ment a szövetségi átalakulás. Viszont úgy érzem, hogy egy közgyűlésnek nemcsak az a feladata vagy nem elsősorban az a feladata, hogy az eddig történteket értékelje – mondom, hangsúlyozom, hogy tiszteletem azoknak az eredményeknek, amik történtek -, hanem azoknak a jelenlevőknek az együttműködésére ebben a váltásban csak akkor lehet számítani az együttműködésére, hogyha már valamibe már bele tudunk kapaszkodni, egy csapásirányt ismerünk, hogy mi az az elképzelés, sőt erről már esetleg itt konkrétan vitatkozni tudunk. Tehát amennyiben van egy ilyen koncepció, ha nem is leírt változatban, akkor ezt szeretném kiegészítésként, hogyha beszélhetnénk erről.

A másik kérdésem már egy részletkérdés, amit Eifert János fájó pontként emlegetett, de nem elég konkrét számomra az, hogy a digitális enciklopédia meg a Szövetség ismertetője sehogyan sincs. Hát a sehogyan az valahogyan azért csak van! Tehát hogyha erről hallhatnánk.

A harmadik, ami általánosabban nem lett megemlítve, az természetesen, mivel én oktatással foglalkozom, ha erre felhívhatnám a figyelmet, hogy ne csak a sikerként számunkra nagyon örömmel hallott munkátokról – Hefelle tanár úr, amit beszámolt a bizottsági munkaként -, ne csak arról a formáról, hanem azt hiszem, hogy mivel ez egy elég szerteágazó és néha sajnos kaotikus kérdés a fotóoktatás kérdése. És éppen Korniss Péter utalt rá, hogy most már egyre inkább a professzionális szint az alapvetően megkövetelhető. Ehhez ugye az oktatás egy nagyon fontos lépés. Tehát figyelmébe ajánlanám az elnökségnek, hogy fokozott figyelmet fordítson arra, hogy milyen formákban – erről volt egyébként tavaly az Elméleti Bizottságban is szó, hogy ez ügyben találkozunk, tájékozódunk. Valahogy ez nem igazán jött össze. Ennek a pótlását én szeretném kérni. Ez lenne a lényegi, amit kérdésként. Aztán ha hozzászólni akarok, akkor majd jelzem.

Szarka Klára: Köszönjük szépen. Én azt javaslom, hogy az elnök úr feleljen, és akkor a további kérdéseket fel lehet tenni. Azt hiszem, egyre elég könnyű lesz felelni, mert itt van (felmutatja a Szövetség tájékoztató füzetét).

Eifert János: Természetesen a struktúraváltásról nemcsak improvizatíve írtam. Nagyon sokat vitatkoztunk, és főleg én, személy szerint is nagyon sokat tanulmányoztam más, hasonló civil társadalmi szervezeteknek az alapszabályát. Na most éppen azért, hogy – miután még egyeztetések, közös beszélgetések nem igazán zajlottak – én nem szeretném az én elképzelésemmel befolyásolni az elkövetkező menetet. Egyrészt, hogy inkább csak javasolnám, hogy legyen ez egy következő alkalom, a társszervezetek képviselőinek a meghívásával is, hogy ne beszélgessünk róla, indítsuk el. Kérem a tisztelt tagságot, hogy evvel kapcsolatosan készüljön fel, hogy a javaslatait mint megtárgyalható, fölvetett kérdéseket meg tudjuk beszélni. Azért nem merek a saját véleményemmel meg javaslataimmal előállni, mert azok sok esetben sértőek lehetnek. Mint elnöknek nincs jogom a saját véleményemet itt önöknek elmondani. Hogy mik ezek? Saját felelősségemre mondom, hogy én a bizottságosdi idejét, ezt – Korniss Pétert ismétlem – lejárt, az idő felgyorsult. Higgyék el, hogy ma már nem a nagy hal eszi meg a kisebbet, hanem a gyorsabb a lassút! Itt erről van szó! Itt demokratikus elvekre hivatkozva sok esetben a kétszer kettőről döntünk szavazással. Hát ez nonszensz dolog! Tehát szakmai kérdésekben, tudományos kérdésekben, tudományos jelenségekkel kapcsolatosan nem az én személyes benyomásom kell, hogy fontos legyen.

Az oktatás kérdései. Nagyon szerencsétlen dolog, hogy amit korábban Albertini Béla kezdeményezésére, tehát a fotóriporteri képzés főiskolai szintű oktatása eljutott egy olyan fontos pontra, ahol már csak pénzkérdés a beindítása. Nagyon sajnálom és megértem azt a bizalmatlanságot, hogy valójában ezt a kérdést is úgy kezelik, óvatosan, nehogy valaki keresztbe tegyen. Ez az óvatosság ez nem fölösleges aggodalom, hiszen korábban már volt tapasztalata Albertini Bélának is, hogy presztízs okok miatt hogyan lehetett megakadályozni azt, hogy ezen a vonalon előre mozduljanak. Tehát én azt javaslom, hogy az oktatás kérdésében is fogjunk össze, szűk csapat természetesen, és menjünk el pénzt kérni. Ne számítsunk arra, hogy majd az a nyolcmillió összejön. Állítom, hogy meg lehet szerezni, csak akarni kell. Ez esetben újra felajánlanám a Szövetség együttműködését. Az oktatás a legfontosabb dolog. Egyrészt csak egy hivatkozás: a Táncművészek Szövetsége a Táncművészeti Főiskola kezdeményezésére ebben az évben 530 táncpedagógust kezdtek képezni. Ez hihetetlenül nagy számnak tűnik, de ezt az élet igényelte. Ezeknek az oktatóknak már van állásuk, csak még diplomájuk nincs. Na most ez, ami most elindult a Táncművészeti Főiskolán, ez húsz év múlva fog beérni. Most kérdezem én, azt hiszem, hogy költői kérdés, hogy nekünk még húsz év telik el evvel a gondolkodásmóddal, hogy egyáltalán ebben egy határozott lépést kezdeményezzünk. Tehát bármennyire is oktatnak, tantárgyként szerepel az Iparművészeti Egyetemen, a Képzőművészeti Gimnáziumban, több iskolában is oktatnak fotót, hát valljuk be őszintén, rosszabbul állunk, mint ők tíz évvel ezelőtt. Mert még reményeink sincsenek, még elhatározás sem született. Az az oktatás, ami az elnöki beszámolóban volt, ez a Szövetség saját kezdeményezésére történő, ez a klasszikus, ez papírt nem ad, de hogy ne a hülyék oktassanak, hanem tényleg a legnagyszerűbb oktatókat sikerült megnyerni, ez nem azonos, ez nem váltja ki az akkreditációs elfogadtatással stb., tehát a valódi iskolai képzést.

Enciklopédia. Hefelle tanár úr, Elméleti Bizottság a felelőse. Tehát ő talán tudna választ adni.

Szarka Klára: Majd én erről szívesen beszélek.

Eifert János: Jó, mert akkor egyéb kérdések, tehát hogy tudtam-e megválaszolni részben a kérdéseidet?

Tőry Klára: Igen. Hát az elsőre még hozzáfűzhetem, hogy úgy gondolom, az lett volna a szerencsés, hogyha ezek a természetesen szükséges előkészítő megbeszélések már eddigre megtörténtek volna. Szóval ezt tartom nehéznek, hogy most egy ilyen alkalom után, amikor együtt vagyunk, akkor ha mindenkit felszólítunk, hogy ebben vegyen részt, akkor nem nagyon tud igazán mihez kapcsolódni. Tehát lehetséges, hogy a következő közgyűlés előtt kellene összehívni azokat, akik ebben érdemben részt vennének, hogy a következő közgyűlésre már legyen egy kész anyag, amihez aztán a teljes tagság hozzá tud szólni. Hogy ez mennyire megvalósítható, ennyi embert mozgósítani, hát az legyen a jövő kérdése.

Eifert János: Igen. Most, amikor a struktúraváltásról beszélünk, akkor én azt gondolom, hogy ehhez az is szükséges, hogy felejtsük már el ezt a szokásos viszonyt: tagság, elnökség, elnök közötti viszonyt.

Szarka Klára: Itt élő bizonyítékát szolgáltattuk annak, hogy mennyire elavult a Szövetség struktúrája, mert a saját elnökünk nem értesült ezek szerint pontosan arról, amit csináltunk. Tehát, hogy az ő beszámolójában ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban az szerepel, hogy nem tudni, mi van vele. Szerencsére elkészült. És az enciklopédiával kapcsolatban is – nem tudni, mi van vele. Hát én jelentem, hogy dolgozunk rajta, komolyan gyűjtjük az adatokat. Reméljük, hogy lesz folytatása. Ez egy többéves munka. Kimértünk magunknak egy penzumot, azt remélem, hogy meg fogjuk tudni csinálni. A folytatás a további támogatásoktól függ.

Markovics Ferenc, nyugdíjas. Kérem szépen, most kettő legyet tetszenek ütni egy csapásra, amennyiben némi magyarázat szükséges ehhez. Én fel szeretném olvasni Bánkuti András hozzászólását, amelyet telefaxon küldött el. Néhány nappal ezelőtt felhívott, és megkért erre. Miért engem kért meg? Tetszenek tudni, hogy a Fotóriporterek és a Szövetség között engem delegált a társaság, összekötőként működöm ebben közre, tehát így ragadom magamhoz most a Párizsból elküldött hozzászólását. ő, talán tetszenek tudni, André Kertész ösztöndíjjal hónapokig kinn van most és végzi a munkáját.

Bánkuti András levele: Tisztelt Közgyűlés! Elnézésüket kérem, hogy nem személyesen, hanem egy nagyszerű közvetítőn keresztül szólok Önökhöz, de ösztöndíjam még három héten keresztül Párizshoz köt. Eredetileg nem akartam hozzászólni, de az elnöki beszámoló és néhány kiegészítése erre ösztönöz. Elnök úr taglalta a kapitalizmus tényleg rossz, embertelen oldalait. Elfeledkezett azonban arról a többségünk által megélt szocializmusnak nevezett rendszernek is voltak finoman mondva gazemberségei a fotóművész társadalommal szemben. Mindenkinek biztos van ilyen élménye. Nekem és néhány társamnak csak képeit vették le a falról kiállításokon és ellenzékiztek le akkori elvtársak, 1990-től MDF közeli urak. Ma is tagjai a szövetségnek. Ez nem baj. Nem voltam én ellenzéki! Én is MSZMP tag voltam, mint ők, csak szociofotókat is készítettem. Nem tudtam az akkori szegényeket nem észrevenni. Ezek mind semmiségek Fejes László esetéhez és sok egyéb disznósághoz képest. Fejest a World Press Fotókiállításon díjazott képe miatt kirúgták állásából és kitiltották a sajtó közeléből is. Kedves, nem?

Természetesen történtek akkor is jó dolgok, de azt állítani, hogy csak remek, nagyszerű idők voltak – balgaság. Idén november 7-én megint elmaradt a Nagy Októberi Forradalom! Én máig baloldali embernek vallom magam, de megundorodtam a pártok kivétel nélküli korrupciójától és gusztustalan nyomulásuktól. A politikai és társadalmi helyzeten nem is tudunk és nem is szövetségünk feladata változtatni. Tény, hogy a művészeti szövetségek ok nélküli kivételezett helyzete megszűnt. Már az is szerencse és kész csoda, hogy Szövetségünk meg tudott maradni.

Köszönet érte az előző elnökségeknek is.

Tény, hogy a mostani vezetőség aktívabb néhány elődjénél. Sok jó ötlet is megvalósul. Itt elsősorban a dr. Hefelle József által vezetett bizottság munkájára gondolok. A fotóhónapról az a véleményem, hogy kevesebb kiállítás jobb szervezéssel, minőségi katalógusokkal – sokkal többet érne a kampányszerű mennyiségi szemléletnél. Egyetértek Szűcs Tiborral, hogy “az elmúlt évtizedben a magyar fotográfia számára a Fotográfiai Múzeum szerzett új pozíciókat a hazai és nemzetközi művészeti rendszerben, a Szövetség pedig szinte teljesen eltűnt erről a terepről.” Én is fontosnak tartom, hogy a Múzeummal kapcsolatos viták kölcsönös megelégedéssel véget érjenek! Ne irigykedés, hanem a segítség jellemezze a jelenlegi elnök és néhány elnökségi tag hozzáállását. Én már azt is eredménynek tudnám be, ha csak hagynák őket dolgozni, mint az előző elnökségek. Nem sok olyan önfenntartó múzeumot ismerek Magyarországon, amelyik ilyen eredményesen dolgozna.

Sajnálom a vidéki tagtársakat. Sokszorosan hátrányosabb helyzetben vannak, mint mi, fővárosiak. A Szövetség alkalmazottai szerintem kiváló munkát végeztek. Ha jól értelmeztem költségvetésünket és van jelentős megtakarításunk, kérem napirendi javaslatként megszavaztatni a közgyűlést az alábbi két javaslatomról:

1.        A vidéki tagok bizottságának munkájára 100.000,- Ft többletköltséget folyósítson a Szövetség.

2.        A Szövetség alkalmazottainak kiváló munkájuk honorálására 100.000,- forintnyi összeget fizessen ki. Ez alkalmazottanként egy szimbolikus jutalom lesz, de mégis érezhetik, hogy lehetőségeinkhez képest értékeljük munkájukat.

Végezetül Elnök úr azon kérdésére, hogy alkalmas-e elnöknek – az én véleményem szerint nem. Okai – határozatlan magatartása. Néhány óra leforgása alatt 180 fokot változik a véleménye. Első elnöki nyilatkozataival sikerült úgy a Szövetségre és magára haragítania az összes nagy fotográfiai cég magyarországi képviselőjét, hogy azok az összes nagy fotográfiai szervezet vezetőjét és elnök urat egy ebédre meghívták és ott cáfolták meg valótlan kijelentéseit. A Szövetség vezetése és elnökünk első időben a konfliktuskeresésben élenjártak, ez szerencsére most már letompult. (Múzeum, Alapítvány, Balogh Rudolf-díj kuratóriuma, Mai Manó Ház stb.)

Mindezek ellenére jelenleg elnökcsere szerintem most nem elképzelhető, mert nincs megfelelően előkészítve egy választás. Az előző jelölőbizottság tagjaként az a tapasztalatom, hogy akiket a tagság leginkább szeretne elnöknek – azok nem vállalják. Talán egy év múlva, ha megfelelően előkészítjük, találunk jó megoldást és meggyőzhetünk egy tekintélyes, jó jelöltet.

Minden kritikám és bírálatom ellenére egy év múlva a vezetőségben Eifert Jánosnak szerintem helye van.

Elnézést, ha hosszúra sikerült a hozzászólásom vagy ha valakiket megbántottam volna. Ez nem volt szándékom, de a problémákat nem szeretem kerülgetni. Köszönöm, hogy meghallgatták véleményem.

2000. november 22.

Markovics Ferenc: Telefonon fölhatalmazott Bánkuti András, hogy én akár kommentáljam az ő véleményét vagy bármit tegyek. Nincsen egyetlen szavam sem hozzá azon kívül, hogy önöknek fölolvastam. Most itt inkább saját véleményemet szeretném más dologban mondani.

Majdnem pontokba szedve azonos mondókán lett volna, mint amit Korniss Péter itt tálalt. De csupán megerősítésként. Azt mindenki észrevehette, hogy a Szövetség szerepe a valamikori, évtizedekkel ezelőtti állapothoz képest alapvetően megváltozott. Minden tagtársunknak a munkája volna szükséges ahhoz, hogy a jövőben, és erre lehet, hogy egy év elegendő, befejeződni biztosan nem fog ez a folyamat, de hogy legalább beindítsuk a változtatásokat. Ehhez néminemű alapszabály-módosítás is szükségeltetne. Péter célzott arra, hogy itt egy kitűnő fotográfus ül az elnöki székben, ötgyermekes családapaként, el kellene tartania a családját, és közben egy olyan munkát végez, ami sokszoros feladatot jelent a valamikori elnökök munkájához képest. Ne felejtsük el, hogy valaha egy óriási apparátus segítette az elnöki munkát! Most két szálfatermetű, díjbirkózó termetű hölgy jelenti az apparátust Ági és Bea személyében. Szinte reménytelen ennek a feladatnak megfelelni.

Nagyon nagy örömmel hallottam, mert ezt azért még szerettem volna elmondani, az enciklopédiával kapcsolatban. Már rettegtem attól, hogy az a pénz, amit a Nemzeti Kulturális Alapprogram Szakkollégiumában sikerült megszerezni most már kétszer is, tehát aggódtam, hogy ez elvész.

Nem szólt eleddig senki a Jelenkori Gyűjteményről, aminek éppen ez az épület adna helyet, pontosabban nemcsak ez, láttuk annak idején a Hold utcai raktárt, ami impozáns. Maximálisan támogatnám ennek a megvalósítását, mielőbbi megvalósítását. Az alapvető problémát az jelenti, hogy Kincses Karcsi némiképpen ellenzi ezt a dolgot. Az nyilvánvaló és ő is elmondja, hogy nem tudja gyűjteni, sőt nem is akarja azt a fajta képanyagot, amelynek pillanatnyilag a megőrzésére vállalkozna, nagy örömünkre, a Széchényi Könyvtár. A legfőbb aggálya, aggodalma az az, hogy ő – nyilvánosság előtt elmondott szavait idézem, tehát mondom, nem titkot fecsegek ki – attól fél, hogy ugyanazt a tőgyet most egyre többen kezdik fejni. Magyarul: pénzt vesz el más fotográfiai céloktól. Azt hiszem, hogy ez tulajdonképpen nem helytálló, mert hiszen azt a lehetőséget egészen más pénzből nyerte a Széchényi Könyvtár ehhez, tehát amivel már kialakította képanyag fogadására alkalmas tárolóhelyiségeit. Másfelől pedig ezt a képanyagot a zömében a Nemzeti Kulturális Alapprogramnak amúgy is működő pályázati rendszere biztosítaná, hiszen tudjuk, hogy olyan kiállítások születnek ebből, amelyek utána eltűnnek, szétforgácsolódnak, így viszont egy helyen megőrződnének. Magyarul tehát nem valamiféle közös pénzből, amitől ő aggódik, vennének el az ő múzeumától.

Keleti Éva: Jánosnak nem lemondania kell és leváltani kell, hanem köszönettel kell a tagságnak felé fordulni, hogy a Szövetségből ezt kihozta. Én úgy érzem, hogy néhány olyan kérdés vetődött fel, és azért kértem azt, hogy előtte hozzászólhassak, amiben úgy érzem, hogy csoportosultak azok a problémák, amik előttünk állnak és amit a Szövetségnek meg kellene próbálni megoldani.

Itt három nagyobb dologról beszélnék. Az egyik a fotográfia területén lévő, dolgozó és meglévő szervezeteknek az együttműködéséről, a helyüknek a tisztázásáról és tagságnak ezeknek a szövetségeknek, társadalmi szervezeteknek a mibenlétében, hogy ki hol fejti ki a tevékenységét.

A másik nagyon lényeges kérdés, amit úgy érzek, hogy ma el kellene mondanom, ez az oktatás kérdése. Mert az oktatás kérdéséről is nagyon sokszor beszélünk, de próbáljuk meg most az egyszer összefoglalni az oktatás kérdését.

A harmadik ilyen csoport pedig a fotográfia jövője. Hogy hogyan együtt, kivel és miként. Legelsősorban én tulajdonképpen én nevén nevezném a gyereket. Arról szeretnék beszélni, hogy néhány évvel ezelőtt elindult egy egy személy által vezetett, úgynevezett frontális támadás a Szövetség és a Szövetség szervezetei, illetve a – nehezen tudom megfogalmazni, mert nem hivatásosok, nem fotóművészek, hanem – azoknak a kollégáknak a szervezetei ellen, akik a fotográfiából élnek, akik a fotográfia egy magasabb szintű művelését űzik. Én azt hiszem, hogy a sárdobálás és a különböző, nagyon rossz ízű megnyilvánulások nem egyes személyek sikerét fogják elérni, hanem azt fogjuk elérni, hogy a fotográfiáról mint egészről fogják levonni a véleményt, a fotográfia fogja ezt megsínyleni, és azt fogják mondani, hogy a fotográfusok nem tudnak egymással békében lenni. Hozzunk határozatot arra, hogy üljenek le azok a nagy társadalmi szervezetek – itt most nevén nevezem őket -: a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a MAFOSZ – már nem tudom, Pétert kérdeztem, hogy tulajdonképpen hogy lettek fotóművész alkotócsoportok, ez is egy kérdés, a bejegyzés hogy történhetett meg -, a Magyar Fotóriporterek Társasága és a MAOE. Üljön le és beszélje meg egymás között, tisztességesen, nyíltan azokat a problémákat és próbáljuk a fotográfia érdekében helyre rakni ezeket a kérdéseket. Ezt tartom a nagyon és legfontosabbnak, mert minden ebből indul ki és minden ide fog visszagyűrűzni. Tehát nem lehet, hogy a magyar fotográfiáról olyan kép alakuljon ki, hogy mi egymással nem bírunk.

A másik nagy kérdés, amit mondtam, az oktatás. Az oktatás kérdése a Társaság segítségével és Albertini Bélának a fantasztikus energiájával eljutott egy olyan pontig, ahol akkreditálták a fotóriporter-képzést. Ez itt elakadt, mert pénz nincs. Én azt hiszem, hogy ma már nem fotóriportereket kellene képezni, hanem fotográfusokat kellene felsőfokú szinten képezni, ahol a fotográfia minden ága megtalálja magát. Tehát úgymint a fotóriporterek, fotóművészek – nem akarom itt most a műfajokat taglalni -, tehát egy általános fotográfus képzés kellene, ahol aztán szakosodással vagy később, hát ez majd részletkérdés, hogy válnának széjjel a különböző ágak. Ha itt összefognánk – én nem azt mondom, hogy pénzt lehetne szerezni, mert pénzt borzasztó nehéz szerezni, de itt is az együtt, közösen egy célért talán sokkal többet tudna elérni, mint külön-külön. Én ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy egy perc alatt elterjedt a szakmában, hogy meg akarják szüntetni az akkreditálását nem a fotóriporter szakmának, egyáltalán az újságíró szakon belül a fotóriporter képzésnek. És sikerült négy olyan szervezetet egy zászló alá csoportosítani, ami azért nem akármi, a Magyar Újságíró Szövetség, a MÚK, tehát a Magyar Újságírók Közössége, a katolikus újságírók szervezete és Bálint György Újságíró Iskola együtt ment el Benedek államtitkár úrhoz, kérte számon, hogy miért akarják megszüntetni az oktatást, és közös, együttes fellépésnek az volt az eredménye, hogy ezt levették a napirendről. Itt Markovics Ferinek van nagyon nagy érdeme, aki képviselte a Fotóriporterek Társaságát ebben a hát idézőjeles megmozdulásban. Tehát megint azt hangsúlyozom, hogy együtt, közösen egy célért és nem egymás ellen.

És hadd mondjak még egy olyan témát, amit szerettem volna, illetve igazán nem akartam, de mégis elmondom. Ez a bizonyos múzeum, illetve fotográfiai gyűjtemény kérdése. Itt megint arról van szó, hogy nincsenek tisztázva fehéren-feketén, írásban rögzítve azok a kérdések, amelyekről itt beszélünk. Itt ellenségeskedésekről, személyes támadásokról van szó. Itt megint nem az egyénekről van szó, hanem a fotográfiáért együtt és közösen. Én emlékszem, sajnos, elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékszem, hogy a Szövetségben milyen körülmények között tárolták a gyűjteményt. Megalakult a múzeum, fantasztikus körülmények között, méltó helyen őrzik a múltat, őrzik azokat a képeket, amitől a kecskeméti Fotográfiai Múzeum olyan, amilyen. Nemzetközi híre van. Mi mint a fotóriporterek küzdünk évek óta azzal, hogy egy nagy kiállítási anyagunk van, ami ha falról lekerül, még vándorol ide-oda, rengeteg nézőképünk van. Befogadja Kecskemét és őrzi, tárolja, de feldolgozásra ez már nem kerül. Tehát egy őrzési szintet ott, Kecskeméten biztosítani tudunk. Kérdezem én, hogy ez nem a mai fotográfia? Tehát ez nem a legújabbkori fotográfia? Tehát hol lenne ennek a helye? Én nem akarom meghatározni, mert nincs is jogom rá. Leülünk, megbeszéljük. De nem úgy, hogy én utálom az y-t, az y utálja a másikat! Megint arról van szó, hogy nem egyéni érdekek, hanem fotográfia közösen, együtt a célért. Nem vagyok kis úttörő és nem piros nyakkendővel szeretnék itt beszélni, de mégis ez a dolgunk. Ugyanez a helyzet érzésem szerint Stemler Icáék gyűjteménye és itt a Széchényi Könyvtáros gyűjteménnyel. Számomra nem világos, hogy mi a kettő közötti különbség. Lehet, hogy ugyanazt csinálják, csak két helyen. Lehet, hogy nem. De tisztázzuk ezeket a fogalmakat, mert én sem tudom! Tehát ha én sem tudom, akkor mondjuk a nagyérdemű közönség kevésbé tudja. Vannak olyan kérdések és olyan jövőbeni célok, amiről beszélünk, hogy ezekről kellene nekünk beszélni. Nem személyeskedni kellene, hanem megoldani azokat a problémákat, amik a huszadik század végén, itt egy új évezred küszöbén a fotográfiát izgatják. Köszönöm szépen.

Szarka Klára: Köszönjük szépen. Az a javaslatom, hogy az egyszerűbbön essünk át előbb, és utána adnám meg Jánosnak a szót, mert elég sok mindenben érintett, tehát gondolom, reagálni kíván a hozzászólásokra. Bánkuti András hozzászólásában két konkrét javaslat volt, amit én személy szerint támogatnék, mind a kettőt. Az egyik, hogy a Vidéki tagok Bizottságának munkáját legalább egy szerény eszközzel, a titkárság jó gazdasági működésének köszönhető pénzből támogassuk, a másik, hogy ezt a titkárságot végre egyszer, hogyha másképpen nem, jelképesen ismerjük el egy kis jutalommal. Tehát szavazásra teszem fel először Bánkuti András első javaslatát, hogy a Vidéki tagok Bizottságának munkáját százezer forinttal a Szövetség keretéből támogassuk-e. Ki szavaz mellette? Köszönöm. Ellene? Egy szavazat. Tartózkodik? Négyen. Köszönöm szépen.

A második javaslata, hogy a titkárság munkáját százezer forint jelképes összeggel, hiszen többen vannak, támogassuk, elismerjük. Ki van ellene? Senki. Ki tartózkodott? Egy tartózkodás.

Megadom Eifert Jánosnak a szót, Bánkuti András, Keleti Éva és Markovics Ferenc együttes hozzászólására reagáljon.

Eifert János: Én megköszönöm Bánkuti Andrásnak a levelét. Andrást fotográfusként, emberként is nagyon-nagyon tisztelem. Ha ő valamit állít, akkor abban van valami, amit nagyon komolyan meg kell fontolni. Személy szerint nekem át kell gondolni. Az én részemről valószínű, hogy – Szűcs Tibor kedvenc szava – kommunikációs zavarok lehetségesek, ugyanis Andrással akár a Balogh Rudolf-díj vagy a múzeum vagy egyéb kérdésekben nem személy szerint Eifert János és Bánkuti András konfliktusa létezik. A Szövetség elnökeként, és azt hiszem, nagyon helyesen, azt az álláspontot képviselem, amit a Szövetség elnöksége megfogalmazott. A múzeum kérdésében ott van egy nagyon nagy zavar és nagyon nagy félreértés, hogy a Szövetség elnöke, tehát mindenkori elnöke az egyik alapító képviselője. Ennek következtében nekem kötelességem a Fotográfiai Alapítvány minden egyes kuratóriumi ülésén ott lenni, figyelemmel kísérni pénzügyi, gazdálkodási, művészeti, egyéb kérdéseket és állást foglalni. Amikor a konfliktus kirobbant, annak az a kérdés felvetése volt az oka, hogy – tehát nem a saját elhatározásomból, mert mindenáron konfliktusokat keresek, mert annyi időm van, hogy már nem tudom mivel elütni azt a sok időt – egyszerűen arról volt szó, hogy az Alapítvány több ponton, finoman szólva, eltért az alapító okiratban megfogalmazottaktól. Történetesen önkényesen megváltoztatták az Alapszabályt. Az Alapítvány kuratóriuma állásfoglalást, tehát döntést hozott ezzel kapcsolatosan, hogy vissza kell állítani az eredeti fogalmazást, aminek az a lényege, hogy a Fotográfiai Alapítvány felelős, tehát a dolga, hogy a múzeum működését, a fönntartásának a költségeit stb-t előteremtse. És az Alapszabályban, ami változott, az az, hogy az eredeti fogalmazás szerint a cél a Magyar Fotográfiai Múzeum anyagának megőrzése, a működtetés stb. Ehelyett az került bele önkényesen megváltoztatva, hogy az Alapítvány célja, hogy a Múzeum fölkerüljön a Magyar Fotográfusok Házába. Na most két, illetve több dolog miatt nem lehetséges ez a dolog. Egyrészt a Mai Manó Ház nem alkalmas múzeum kialakítására. Készültek tervek, költségvetés, háromszázmillió forintba kerülne a múzeumi előírásoknak megfelelően kialakítani az épületet. Közben avíttá vált a kérdés, mert a Fotográfusok Háza más. Szerencsére Gera Mihály művészeti vezetőként a kiállítások programját kézben tartja. ő pontosan tudja, hogy milyen érdeklődéssel fordulnak az emberek egyre inkább a Ház programjai felé, és a kiállítások mellett nagyon igénylik azokat a rendezvényeket.

Na most a másik, tehát a konfliktus abból adódik, ha úgy tetszik, köztem és Kincses Károly között, hogy én, képviselve a Szövetség, az elnökség állásfoglalását, azt szeretném elérni, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetségének az a gyűjteménye, ami tisztázatlan formában került a Múzeum birtokába, végre leltár készüljön és legyen egy megállapodás, hogy ezt a Szövetség végérvényesen vagy tartós letétként vagy ajándékként a Múzeum számára odaadta. Tehát ez egy formai, jogi dolog, látszólag fölösleges lenne ezen vitatkozni, mert a Szövetségnek eszébe sem jutott az, hogy visszakérje az anyagot. De hiányzik az a jogi dokumentum, ami ezt az ajándékozási vagy letéti eljárást teljesen tisztázott formában megnyugtatóan nyugvópontra viszi. Miért ragaszkodunk ehhez? Bármelyik formát tisztázzuk, és hangsúlyozva, hogy mi nem visszakérni akarjuk azt a kétszázezres darab már kimazsolázott, földolgozott, restaurált darabjait, hanem csak azt, hogy a közléseknél, publikációknál, kiállításoknál, ahogy ez a világ bármelyik múzeumának kiállításában, könyvében szokás, föltüntetni az adományozó nevét. Legyen az magánszemély vagy a Magyar Fotóművészek Szövetsége. Ezt a szerzői jogok alapján is kell, lehetne kérni. Én nagyon emlékszem a Fénykép varázsa című kötetre, ami, ha jól emlékszem, Gera Mihálynak köszönhető, Pilaszanovich Irén lektorálta, hihetetlen jó tanulmányok gyűjteménye, Albertinitől kezdve Chochol Károlyon és Tőry Klárán keresztül Colin Fordig emlékeznek. Neveket biztos kihagynék, nem is folytatom a felsorolást. Ott minden egyes képnél oda volt írva, tehát a képjegyzékben is, hogy történetesen a közölt kép a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményéből való. A másik képnél, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetségének gyűjteményéből. Ez a múzeumnak, Kincses Károlynak nem kerül pénzébe, tehát hangsúlyozom, tulajdonképpen nem is értem, hogy mit vitatkozunk ezen évek óta.

A másik dolog, hogy Bánkuti András talán elfelejtkezik arról, hogy a Fotográfiai Múzeumban, akik jártak, ott van egy névsor, amit a bejáraton a falra kiírt nevek, tehát az első adományozók nevei találhatók. Én a munkám során végigtanulmányoztam a több kötetes irathalmazt, és megtaláltam azokat a dokumentumokat, amik név szerint és összeg szerint az első adományozók neveit sorolják fel. És hihetetlenül nagy tiszteletet éreztem egy Tőry Klára, Albertini, akkor tízezer – ugye, jól emlékszem? -, szóval ilyen összeggel támogatták a Múzeum létrejöttét. És önök, köztetek ülnek számosan, akik jelképesen, de mégis egy-kétezer forintokkal – Tóth Béla kivétel, ő már akkor is tízezret tudott adni – a múzeumot támogatták. Az a könyvtár, ami a múzeumban létrejött, Hefelle tanár úr talán emlékszik arra, hogy akkor ez milyen fontos volt. A szakma ma is egyértelműen még csak nem is vitatja, sőt tiszteli, elismeri, becsüli azt a teljesítményt, amit többek között a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Magyar Fotográfusok Háza végez. Minden egyes levelezés, ami köztem és Kincses Károly között történt, az ilyen tudathasadásos módon kettészakad. Amint a Szövetség elnökeként szólít meg, akkor borzasztóan rideg, tárgyszerű, goromba, sértő hangvételű, amit magánszemélyként kedves János megszólítással intéz hozzám – ha nem leszek elnök, akkor jogom lesz megmutatni -, akkor végtelenül szimpatikus.

Tehát azt tudom mondani, hogy, és ezt szeretném fölajánlani, hogy Bánkuti Andrásnak is, másoknak is, hogy üljünk le egy kávé mellett, ne is legyen hivatalos beszélgetés, biztos, hogy számos félreértés tisztázódhatna. Hiszen én személy szerint, bizonyára tudjátok, számos esetben eredményesen eljártam, hogy a Magyar Fotográfusok Háza különböző pénzekhez jusson. Az Korniss Péterhez, Keleti Évához, Szalay Zoltánhoz hasonlóan nem csak egy, hogy is mondjam, reklámfogás, hogy fölajánlottuk a nagyon értékes könyveinket. Nekem az egy életmű. Hiányzik is sok esetben a munkámhoz. Nem azért tettük, hogy ez olyan jól hangzó, reklám-, píár-ízű cselekedet, hanem inkább azért, hogy benneteket, önöket is ösztönözzünk arra, hogy hasonló felajánlásokkal segítsék a Fotográfusok Háza működését is, és kérem, hogy a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció működését is.

Bizonyára kihagytam számtalan kérdést. Nyilvánvaló, ezt szoktam is mondani, hogy nekem egyáltalán nem jelent még csak presztízsveszteséget sem, hogy akármilyen székből fölálljak. Kaptam egy feladatot. Amíg ahhoz a tagok bizalma kötődik, addig végzem. És minden kritikát, észrevételt nagyon-nagyon köszönök, az én érdekem is, hogy a dolgok jobban menjenek. Köszönöm.

Szarka Klára: Tehát azt kérdezem, hogy az elnöki beszámolóhoz van-e még hozzászólás?

Módos Gábor: Elnézést, tényleg nem akarom lopni az időtöket, nagyon rövid leszek. Módos Gábor vagyok. Jelenleg még a Nemzeti Kulturális Alapprogram kuratóriumának elnöke, már a Fotóművészeti kuratórium elnöke. Csak két dologban szeretnék reagálni. Én is azzal jöttem el ide, amivel Keleti Éva, hogy nem szólalok meg, de miután több ízben szóba került ez a bizonyos kuratórium ügye, szeretnék azért annyit mondani most mindenféleképpen, hogy egyrészt ez a bizonyos ellentét, ami úgymond az amatőrök és a fotóművészek között feszül, ez ily módon nem létezik. Ez az ellentét kifejezetten egyetlen embernek a műve, nevezetesen Győri Lajosé, amit senki nem mert kimondani és senki nem mert a nevén nevezni. Maga mögé tudott állítani olyan embereket, akik közül jó néhányan itt ülnek. Ugyanis a vidéki fotókluboknak és a fotókluboknak a vezetői többnyire fotóművészek. Ezzel kapcsolatban csak azt szeretném elmondani, hogy a módszerei azok egészen elképesztőek. Felolvastam múltkor, amikor volt ez a bizonyos ülés, amikor kitört a botrány, hogy olyan leveleket irkált a vidéki fotókluboknak, hogy az nem baj, hogy nem vagytok országos szervezet, nyugodtan írjátok be, mert úgysem kérnek tagnévsort. Na most azóta megtörtént az, hogy a fotóklubok újra regisztráltatták vagy mit tudom én, bejegyeztették magukat a bíróságon, de már úgy mint országos szervezet, és ilyen módon követeli azt, hogy ők márpedig választhassanak és választathassanak saját maguk közül embereket. Én, meg kell mondanom nektek őszintén, azért mondtam nektek az előbb, hogy még a kuratórium elnöke vagyok, mert én kenyértörésre viszem a dolgot. Miután én a megbízatásomat a minisztertől kaptam, a miniszternek fogok egy olyan lemondó levelet írni, amennyiben ő keresztül tudja vinni az akaratát, amelyben részletesen leírom, hogy milyen módszerekkel és hogyan dolgozik, amelyben le fogom írni azt, hogy ki ez az ember, és egyáltalán, mekkora kárt okozott eddig a magyar fotográfiának. Jellemzésül csak annyit, hogy magát a Nemzeti Kulturális Alapot feljelentette a Legfelsőbb Ügyészségen törvénytelen működésre való hivatkozással.

Weszelits Jenő: Elnézést kérek, Weszelits Jenő vagyok, vidéki, Szombathelyről. Nagyon ritkán tudok feljönni, súlyosan sérült vagyok, mozgásom nagyon nehéz. Hogy most mégis hozzászólok, ennek nagyon egyszerű oka van. Kérem, mindig azt támadják, aki dolgozik. Aki nem dolgozik, nem csinál semmit, azt természetesen nem támadja senki sem. Ez mindig így volt, és mindig így is lesz. Nyugodtan mondhatom azt, hogy ebben a pillanatban föltenném a kérdést, a jelen pillanat körülményei között, ki az, aki vállalná hasonló viszonyok között a Szövetség elnökségét, én nem hiszem, hogy ketten jelentkeznének. Egy kicsit így is gondolkodjunk, mert hogyha nem így gondolkodunk, akkor baj van. Kérem, több országos szervezetnek vagyok a tagja, nagyon sokat még tíz évvel ezelőtt is és tíz év után is még jobb állapotban voltam, itt fenn voltam, és ezt az örökös marakodási dolgot, hogy ki mit és egyéni érdekeket előre helyezve, nagyon sok emberrel találkoztam itt Pesten. Ez egy nagyon sajátos, elnézést kérek a budapestiektől, nagyon sajátos budapesti tulajdonság. Mi vidéken egy kicsit kevesebbet érünk rá marakodni, többet kell dolgoznunk talán. A másik pedig az, kérem, hogy tessék csak utána gondolni annak, hogy először is ki vállalja ezt helyette, és ha elvállalta valaki és becsülettel csinálja, akkor becsüljék is meg! Kérem, öt gyerek önmagában véve hihetetlen tiszteletreméltó! Talán ezt azért kellett elmondanom, hogy megértsék azt, hogy azt a javaslatot, ami közben itt elhangzott, hogy kérem, üljünk le és tárgyaljunk. Ne marakodjunk, ne támadjunk, tárgyaljuk meg! Mert mindent meg lehet tárgyalni normálisan, hogyha becsületes, tisztességes, nem a saját érdekét kereső emberekkel ül le az ember, hanem tényleg a fotográfia érdekét keresik valakik. Ennyit akartam mindössze mondani.

Az elnöki beszámolót a közgyűlés egy tartózkodással elfogadta.

Budapest, 2000. december 20.

Az összeállításban közreműködött: Martonné Csapó Beatrix, Pelsőczy Ágnes

Megállapodás a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által támogatott Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció létrehozásáról, Budapest, 2000. december 20.

Megállapodás a Jelenkori Gyűjtemény létrehozásáról, Eifert aláír Jelenkori-Fotóm-gyűt-megállapodás 2000.12.20-Monok-István-aláír

 2000.12.20-Jelenkori-Gyűjtemény-létrehozásáról-aláírás Országos-Széchényi-Könyvtár-logo Magyar-Fotóművészek-Szövetsége_logo

 

MEGÁLLAPODÁS

a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által támogatott

Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció létrehozásáról

 

A Magyar Fotóművészek Szövetsége és az Országos Széchényi Könyvtár,

mint Alapítók kinyilvánítják szándékukat,

hogy létrehozzák a magyar fotográfia, a hazai művelődés és kultúra új intézményét,

a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményt és Dokumentációt

A Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció célja, hogy gyűjtse, feldolgozza, megőrizze és közvetítse a jelen kor fotográfia értékeit, annak dokumentumait. Bekapcsolja azokat a “nemzet emlékezetébe”, hozzáférhetővé tegye kutatók, történészek, muzeológusok, elméleti szakemberek, és a nagyközönség számára. A művek nyilvánosságra hozatalával, széleskörű hazai és nemzetközi bemutatásával, publikációs lehetőségekkel segítse a kiemelkedő fotóművészeti, fotográfiai alkotások érvényesülését.

Tevékenységét összehangolja és együttműködik más, a fotográfia terén működő hazai és nemzetközi intézményekkel (Magyar Fotográfiai Múzeum, Mai Manó Ház, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Művelődési Intézet, Maison Europeenne de la Photographie, stb.).

A gyűjtemény gyarapítása vásárlás, illetve adományozás útján történik. A művek létrehozóik, vagy jogutódjaik kinyilvánított akaratából, szerzői jogaik tiszteletbetartásával véglegesen kerülnek a könyvtár Mikrofilm- és Fényképtárának e célra kialakított fotógyűjteményébe. A standard méretű képek – mint eredeti művek – az OSZK Mikrofilm- és Fényképtárában leltári számot kapnak, amely a nyilvántartás és a feldolgozás alapját képezi. Az OSZK filmarchívumának jelenlegi szabad kapacitása terhére teljes kiállítások letétként való elhelyezésére is lehetőség van, esetenként történő megállapodás alapján.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjaiból álló Művészeti Tanács választja ki a pályázatok, kiállítások anyagából a kortárs művészek Gyűjteménybe kerülő anyagát, tesz javaslatot művek vásárlására. A Szövetséget az elnök képviseli.

A Gyűjteménybe került művek műtárgyvédelmi előírásoknak megfelelő tárolásáról az Országos Széchényi Könyvtár gondoskodik a Mikrofilm- és Fényképtár légkondicionált archívumának e célra elkülönített részében, a 1054 Budapest, Hold u. 6. sz. alatti épületében. A fényképek konzerválásáról, restaurálásáról, az ehhez szükséges anyagokról és eszközökről, továbbá a Gyűjtemény kutathatóságának biztosításáról, számítógépes feldolgozásáról az Országos Széchényi Könyvtár illetékes szakosztályai (Restauráló Osztály, Mikrofilm- és Fényképtár, Bp. Hold u. 6. ill. Budavári Palota H épület e célra kijelölt helységeiben) gondoskodnak, amennyiben erre a fedezet – a nemzeti könyvtár költségvetésén kívüli forrásból – folyamatosan rendelkezésre áll.

Az Alapítóknak törekednek arra, hogy a személyi és anyagi feltételek megteremtésével a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció működése önfenntartó legyen. Az ehhez szükséges költségek előteremtésében, a támogatások megszerzésében közösen lépnek fel az a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és más intézmények felé, amely által az Alapítók biztosítják a folyamatos működést. Ennek érdekében évenként március 1-ig költségvetést kell készíteni, amelyet az Alapítók hivatalos képviselői elfogadnak.

A Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentásció tevékenységét a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint végzi.

 

Budapest, 2000. december 20.

 

Eifert János                                       Monok István

Magyar Fotóművészek Szövetsége             Országos Széchényi Könyvtár

elnöke                                                                        főigazgatója

28th Zagreb Salon – MEĐUNARODNA IZLOŽBA FOTOGRAFIJA / INTERNATIONAL EXHIBITION of PHOTOGRAPHY, Muzej za umjetnost i obrt, Zagreb, Croatia / Zágráb, Horvátország, 2000. december 5-30.

2000.12.05-Zagreb-Salon-katalógus-B1-8.o

Ugodno je bilo predcsjedovoti žiriju Zagreb salona

 Usedamdesetim i osamdesetim godinama, smatralo se iznimnom čašću dobiti makar jednu sliku na zid medunarodnog salona — da ne spominjemo biti objavljen u tiskanom materijalu! Sjećam se da su moje kolege, u budimpeštanskom foto-klubu, bili malo i Ijubomorni na to što je moja fotografija “Stado” objavljena u katalogu 16. Zagreb salona. Premda sam od tada imao preko šest stotina grupnih i stotine samostalnih izložbi, još čuvam taj katalog. Danas kada sam predsjednik Udruženja fotografa Madarske i direktor festivala Madarski mjesec fotografije, ne izlažem tako često. Raditi za druge, organizirati aktivnosti drugih fotografa zahtijeva mnogo energije, pa sam u meduvremenu postao manje zainteresiran za vlastito stvaralaštvo.
U žiriranju 28. Zagreb salona sudjelovao sam svojom uobičajenom dosljednošću kao predsjednik žirija. Moram priznati, imao sam nekih predrasuda glede Salona kao izložbene forme: smatrao sam ga pomalo zastarjelim, s mnogo amaterizma. Ali u Zagrebu sam morao promijeniti mišljenje. Bio sam zadivljen aktivnim interesom; kvalitetne
slike pristigle su iz čak 35 zemalja! Svi stilovi i tendencije u suvremenoj medunarodnoj fotografiji pojavili su se u nevjerojatnom bogatstvu, kao da je to bio izbor za antologiju. Uz velika imena starih majstora došli su i mladi s mnoštvom ideja i talenta. Koliko mogu prosuditi, žiri je bio mudar i nepristran u svom poslu i otvoren samo za talent i prave vrijednosti. lako se do rezultata došlo zbrajanjem glasova, stalne rasprave pomogle su da proces ne postane previše mehanički. Organizacija je bila odlična. Priprema, a potom i prezentacija svake od fotografija bila je profesionalna. Nalazim da je bilo vrlo plodonosno to što žiri nije bio sastavljen samo od fotografa, nego i od teoretičara, vrhunskih i iskusnih stručnjaka. Organizatori, predsjednik i članovi Fotokluba Zagreb osigurali su lijepu i ugodnu radnu atmosferu. Čak i u stankama vrijednog i napornoga dvodnevnog rada, tim je ostajao na okupu. Ovi prijateljski razgovori spadali su u program kao i samo žiriranje.

Janos Eifert
predsjednik Madarskog fotografskog saveza

 

28. Zagreb Salon, fotózsűri

Janos Eifert, HPA, Madarska (president jury), Bogo Čerin, prof., EFIAP, MFFZS, Slovenija; Virgilio Giuricin, ULUPUH, EFIAP, ESFIAP, Hrvatska; Dubravka Osrečki Jakelić, prof. povijesti umjetnosti, Hrvatska;  Ljubo Gamulin, prof. povijesti umjetnosti, HrvatskaDubravka Osrečki Jakelić, Dubravka Ivančić-Juras, Slavka Pavić, Matija Pavić, Josip Vranić, Tomislav Gradišar, Vinko Šebrek, predsjednik Fotokluba Zagreb, mr. Vladko Lozić, MFHFS, AFIAP, ESFIAP, Hon. AAFR

Impressions About the 28th Zagreb Salon

In the 7o’s-8o’s, it used to be considered as an enormous honor to get just even one picture on the wall at an international salon, — not to mention getting published in print! I remember, my colleagues at the Budapest Photo-club, having been slightly jealous about my photo “The Herd” being printed in the catalogue of the 16th Zagreb Salon. Since then, I’m over my six hundreds group-exhibition, my hundreds individual exhibition, I’ve been around in 32 countries of the world, I’ve been published several times, — still, I’m keeping this catalogue. Today, being the president of the Hungarian Photographers Association and festival-director of The Hungarian Month of Photography, I’m not exhibiting that often. Working for others, organizing other photographer’s activity needs a lot of energy, and meanwhile I became less interested of my own creation.
I took part in the jury of the 28th Zagreb Salon with my usual strictness as the president. In fact, I did have some prejudice concerning the Salon as a form of exhibition: I found it is a bit dated, there are a lot of amateurism in there. But in Zagreb I had to change my previous opinion. I’ve been amazed by the active interest, to start with: good quality pictures came from 35 countries! All styles and tendencies of the international photography appeared in an incredible abundance, as if it had been a selection for an anthology. Besides great old names there came the young ones with lots of ideas and talent. As far as I may judge, the jury has been wise and impartial in their judgment and open only for the talent and values. Although the number of votes produced the results of the selection, still discussions helped the process not to become too mechanical. The organization has been excellent.
The preparation and then presentation and administration of each pictures in front of the jury has been professional. I found it’s been very fruitfully that the jury not only con¬sisted out of photographers but that there have been theoreticians, outstanding and experienced specialists too. The organizers, the president and members of the Zagreb Photo-club has assured a nice atmosphere to this work. Even in the breaks of the two-day long hard jury-job, the team remained together. These friendly conversations belonged to the program just as well as the judgment itself.

János Eifert
President of Hungarian Photographers Assosiation

 

2000.12.05-Zagreb-Salon-katalógus-18-19.o  Benyomásaim a 29. Zagreb Salon-ról

A hetvenes-nyolcvanas években, óriási dolognak számított akár csak egy képpel is falra kerülni egy nemzetközi szalonon. Hát még nyomtatásban megjelenni! Emlékszem, milyen tiszteletet, és némi irigységet váltott ki a Budapesti Fotóklubban kollégáim között, amikor a Nyáj című képem bekerült a 16. Zagreb Salon katalógusába. Azóta túl vagyok a hatszázadik csoportos, a századik önálló kiállításon, a világ harminckét országában megfordultam, számos publikációm jelent meg, de még mindig őrzöm azt a zágrábi katalógust. A Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökeként, a Magyar Fotóhónap fesztiváligazgatójaként ma már ritkán állítok ki. A közösségi munka, mások kiállításainak, a fotófesztiválok, workshopok szervezése, a bírálati tevékenység, előadásaim rengeteg energiákat igényelnek. Igényesebbé, szigorúbbá váltam, a saját munkáim már kevésbé érdekelnek.

A tőlem megszokott szigorúsággal vettem részt a 29. Zagreb Salon zsűri-elnökeként a beérkező anyag bírálatában. Az igazat megvallva, voltak előítéleteim a szalonnal, mint kiállítási formával kapcsolatban. Nem tartom korszerű megjelenési formának, rengeteg benne az amatőrizmus. De Zágrábban meg kellett változtatnom álláspontomat. Eleve megdöbbentett a nagy érdeklődés. 35 országból érkeztek képek, és nem is akármilyenek. A mai nemzetközi fotográfia minden irányzata, stílusa megjelent, olyan hihetetlen gazdagságban, mintha fotótörténeti válogatást látnánk. A régi, nagy nevek mellett jelentkeztek az újak, a fiatalok, sok-sok tehetséggel, ragyogó képi ötletekkel. A zsűri úgy gondolom, bölcsen, részrehajlás nélkül, az értékekre, a tehetségre volt érzékeny. A kiállításra kerülő, és a díjazásra javasolt képek kiválasztása több menetben, egyre szigorúbb szűkítéssel történt. Az előválogatásoknál számított a szavazatok száma, de az érvelések, viták is segítették, hogy ne mechanikus döntések szülessenek. Kiváló volt a szervezés. A képek előkészítése, mozgatása, a zsűri előtti bemutatása, az egésznek a lebonyolítása, adminisztrációja profi volt. Szerencsésnek tartottam a zsűri összetételét, főleg azért, mert nemcsak fotográfusok, hanem művészettörténészek, nagy tapasztalattal, széles látókörrel rendelkező, a képolvasásban kiváló szakemberek vettek részt. A szervezők, a Zágrábi Fotóklub elnöke és tagjai, jó atmoszférát teremtettek a munkához. A kétnapos, kemény zsűri-munka szüneteiben, szabadidőben sem széledt szét a csapat. A baráti és szakmai beszélgetések ugyanúgy hozzátartoztak a programhoz, mint a bírálati munka, amire felkértek bennünket.

 Eifert János fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke

28. Zagreb Salon, fotózsűri

 90 godina Zagreb Salona / 90 years of Zagreb Salon 1910-2000
MEĐUNARODNA IZLOŽBA FOTOGRAFIJA / INTERNATIONAL EXHIBITION of PHOTOGRAPHY
Orgonizocijski odbor / Orgonizotiono Committee

Predsjednik / President                Vinko Šebrek, predsjednik Fotokluba Zagreb

                Tajnik / Secretary             mr. Vladko Lozić, MFHFS, AFIAP, ESFIAP, Hon. AAFR

                Članovi / Members         Dubravka Osrečki Jakelić, Dubravka Ivančić-Juras, Slavka Pavić, Matija Pavić, Josip Vranić, Tomislav Gradišar

                Likovni postav izložbe J Exhibition Design              Dubravka Osrečki Jakelić, prof,

                Tehnički postav izložbe / Technical Presentation                Josip Vranić, KMHFS, AFIAP, ULUPUH

                Suradnici / Assistants     Miroslav Adam, Tomislav Brandt, Snježana Buneta, Fernando Soprano, Zvonimir Franjić, Veljko Frlan, Snježana Hajster, Ante Jaša, Marijana Kalić, Gojko Lambaša, Marijan Machala, Karlo Rosandić, Berislav Rubčić, lrena Štorga

Ocjenjivački sud / Jury

                Predsjednik / President                Janos Eifert, HPA, Madarska

                Članovi / Members         Bogo Čerin, prof., EFIAP, MFFZS, Slovenija

Virgilio Giuricin, ULUPUH, EFIAP, ESFIAP, Hrvatska

Dubravka Osrečki Jakelić, prof. povijesti umjetnosti,

 Hrvatska Ljubo Gamulin, prof. povijesti umjetnosti, Hrvatska

                Propaganda / Public Relations    Zvonimir Franjić, Veljko Frlan, Fernando Soprano

                 Logistika / Logistics          Dubravka Ivančjć-Juras Fotografija / Photography Tomislav Brandt