János Eifert - Photographer

Archive for október, 2002

Győri napló, 2002. október 26.

Eifert-Kata-Nóra-2002-10-26 Eifert-Kata-Nóra-táncol

Eifert-Kata-Nóra-Lili Eifert-Kata-és-András-Lili Eifert-Kata-és-AndrásLili-Kata-Andris

Győr, Zöld utcai lakásunk. Lili, Kata, Andris játszanak…

Napló, Budapest, 2002. október 19.

20021019-asa-studioban1

Művészet és Mesterség. Előadásom az ASA Stúdióban

Szergej Buszlenko: Tengermesék és más történetek – Táncszínház, Kerengő Galéria, Budapest, 2002. október 10. – november 15.

sergey-buszlenko-kerengo-2002-oktober

Szergej Buszlenko a mai ukrán fotográfia tehetséges középgenerációjához tartozik. Jellegzetes utat tett meg az egykori rivne-i fotószakkörtől, fotóklubtól a nemzetközi ismertségig. Az igényes fényképezés technikáját autodidakta módon kezdte elsajátítani, mára már profi fotográfusként tartják számon. A fényképezés megszállottja: a látott, átélt események izgalmában elfelejtkezik időről, határidőkről, megbízásokról, és nagy kíváncsisággal, izgalommal fényképezi szeretett témáit. Közben, szabadidejében sokat utazik, sportol, könnyűbúvárkodik, ezek, mint témák, megjelennek műveiben. Kezdetben kisebb-nagyobb pályázatokon, majd komoly nemzetközi kiállításokon szerepelt sikeresen, gyűjtötte be irigylésre méltó díjait.
Nem csak saját boldogulása érdekli, a művészeti közéletben is vállal feladatokat. Sikerei csúcsán, szakmai tekintéllyel felvértezve maga kezdett el szervezni kiállításokat. Az első nemzetközi szalont szülővárosában, Rivnében szervezte, 2001-ben. Megnyerte támogatóként Leonyid Kucsmát, az ukrán elnököt és Mikola Szorokát, a megyei elnököt is. Felhívására 51 országból 241 fotográfus küldte el munkáit, több ezer képet, amelyből a nemzetközi zsűri – Stephan Toth (Románia), Walter Winkler (Svájc), Daniel Brandli (Svájc) és ő maga – egy szép kiállításra valót válogatott. A kiállítást 140 ezren tekintették meg. Mindezek mellett elsősorban fotográfiai tevékenységét értékelhetjük igazán.
A Kerengő galériában bemutatott Tengermesék c. kiállításán láthattuk, hogy képei tele vannak érzelmekkel, gondolatokkal, ötletekkel, fanyar humorral, finom iróniával. Általában egy-egy frappáns ötletre építkezik, amelyekhez karakteres, póztalanul játszó szereplőket választ. Kedveli a hétköznapi, jellegzetes típusokat, amelyek Fellini filmjeinek statisztáira, mellékszereplőire emlékeztetnek, pontosan azokra, akik olykor szöveg nélkül is beszédesebben jelennek meg, mint maguk a főszereplők. Hétköznapi-különleges, varázsosan egyszerű és egyszerűen szeretnivaló alakjai a világ minden részén ismerősnek tűnhetnek, talán ezért is fogadják szívesen kiállításait a Föld különböző országaiban, legutóbb Kínában. Formanyelve a klasszikus hagyományok ezüstalapú fotográfia eszköztárából építkezik, nélkülözi a digitális technikát. Mégis képei, történetei a mának, nekünk szólnak. Elsősorban fekete-fehérben gondolkodik, aktjainál, portréinál leginkább szépia-tónust használva. Víz alatti aktfelvételein a színek finoman, visszafogottan jelennek meg, a tenger kékjéből alakjai meseszerűen, aprócska történeteket idézve tűnnek elő. Az egyes képeket, amelyek önmagukban is beszédesek, sorozatokba, mondhatni kép-novellákba szervezi. Sajátos dramaturgiája felerősíti mondanivalóját. A Költő, Hal, Fuvola, Zsűri, Múzsa, Cím nélkül és más címeket, vagy címnélküliségeket viselő képei így válnak egy történet – a Tengermesék – szereplőivé, megajándékozva bennünket egy kalandos regénnyel, egy FÉNY-KÉP-REGÉNNYEL.

Eifert János

Szergej Buszlenko: TENGERMESÉK – Nemzeti Táncszínház, Kerengő Galéria, Budapest, 2002. október 15 – december 15.

Buszlenko-kiáll-2002-10-15Buslenko-exhibition-opening-Budapest

Győr – Budapest – Győr, 2002. október 7 – 13.

 2002.10.07-13. Naptáram (Photo: Eifert János) 2002.10.08. Rálátás a házunkból a tóra, Győr, Zöld-u (Photo: Eifert János)

Győr – Budapest – Győr, 2002. október 7 – 13.  Tegnap a Táncművészeti Főiskolán voltak óráim, sajtófotó témában… Ma Győrben késődélután érdekes hangulata volt a tájnak, amint a Zöld utcai házunk emeleti folyosójáról a tó felé pillantottam, megfogott a látvány… Juhász Zsoltot felhívni a TV-ben (20-934 9922)… Csütörtökön Kati Pestre utazik, Andrisnak nincs ovi, Katáért  menni… Pénteken Budapesten, 9 órakor MVM zsűri… 15:00 Gyerekekért Kelenföldre… Vasárnap délelőtt vissza Győrbe…

Eifert János: Nemzetközi fotófesztivál Kínában – Jiaozuo, 2002. augusztus 26. – szeptember 7. FOTO MOZAIK, 2002. október

Eifert János cikke, Foto-Mozaik, 2002. október

 

Nemzetközi fotófesztivál Kínában – Jiaozuo, 2002. augusztus 26. – szeptember 7.

A Kínai Fotóművészek Szövetsége (Chinese Photographers Association) meghívására, a FIAP (Federation International d’Art Photographique) ajánlására, a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub elnökének, Tóth Istvánnak a közvetítésével utazhattam Kínába, ahol Henan tartományban, Jiaozuo városban 2002. augusztus 26. – szeptember 7. között megrendezett nemzetközi fotófesztivál – angolul: THE INTERNATIONAL PHOTOGRAPHY FESTIVAL FOR MOUNTAINS AND RIVERS IN JIAOZUO CHINE – résztvevője lehettem. A gazdag program középpontjában egy komoly díjakkal meghirdetett pályázat állt, amelynek képanyagának elkészítéséhez a szervezők sok utazással, hegymászással, folyógázolással, műemlékek és építkezések megtekintésével egybekötött fényképezési lehetőséget biztosítottak. Az Európából, Amerikából meghívottak mellett az igazi szenzációt az a hatszáz kínai fotós jelentette, akik Kína különböző tartományaiból, városaiból érkeztek, és mint a pályázat képeiből rendezett kiállításon kiderült, szakmai-művészi felkészülésben semmivel nem maradtak el a fényképezésben nagy tradíciókkal rendelkező országok képviselőitől. A gazdag program, amely a Sárga folyó, Yuntai vízesés, Qingtian folyó, Shennong hegyek természeti szépségei mellett a Kínai Nagy Fal, Kaifeng, Lioyang, Shennongshan, Yueshan, Xiangguo, Chen Jiahou, Longmen palotáinak, templomainak, kolostorainak, sziklabarlangjainak és sztúpáinak, valamint új városrészek és hatalmas építkezések, útépítések fényképezésére, emberekkel való találkozásokra adott lehetőséget, egyben a kínai fotókultúra megismerését is segítette. A napi munka, programok során kialakult egy csapat, amelyhez én is tartoztam. Együtt gázoltunk a folyóba, másztuk meg a 3000 m magas hegyet, teáztunk a pihenőidőkben, élveztük a szecsuáni falatokat az étteremben és közben meséltünk egymásnak városunkról, országunkról, az emberekről, gazdaságról, művészetről, politikáról, vagy akár nőkről is.  Merthogy feltűnő volt, milyen szépségesek a kínai nők. Volt mesélnivaló és kérdeznivaló, hiszen Qin Di és Xu Yubing Beijingből (Pekingből), Luis Castaneda Floridából, Ming Lian és Haitao Tang Henan-tartományból, Steve Brabner Skóciából, Huynh Ngoc Dan és Hongn Nga Vietnámból, Inesa Pleskacheuskaya Bjelorussziából, Szergej Buszlenko Ukrajnából, Seres Géza Debrecenből, Tóth István Nagyváradról, Carlo Diana és Nicole Billiau Belgiumból, Ts. Odonchimeg Mongóliából és jómagam igencsak kíváncsi embereknek tűntünk. Nagyon jól elboldogultunk egymással, hiszen a jelbeszéd, pantomim, gesztusok mellett oroszul, angolul, németül, franciául, magyarul, kínaiul folyt a társalgás, melynek fő témái a látottak hatására a földrajz, történelem, vallás, ideológia, tudomány, művészet, katonaság, analfabétizmus, gasztronómia, közlekedés – és ahogyan már mondtam: a nők. Mindig találtunk alkalmas nyelvet, és fordítottunk egymásnak. Két-három órákat aludtunk, rengeteg viccet, vidám és igaz történetet, a napi élményeket meséltük egymásnak. Egy-egy poénon annyiszor nevettünk, ahány nyelven jutott el a csapat utolsó tagjához. És közben teáztunk, könyveket, katalógusokat, képeket és térképeket böngésztünk, és rengeteget tudtunk meg Kínáról. Már amennyit persze két hét alatt felcsipegethet az ember. A földrésznyi méretű, közel 1,3 milliárd lakosú ország így életközelből, a személyes tapasztaláson keresztül még érdekesebbnek, még titokzatosabbnak, még megfejthetetlenebbnek tűnt. Az otthon látott filmek, TV-híradók, tudósítások, elolvasott könyvek  csak egy leegyszerűsített előképet adhatnak. Ezekből már tudtuk, hogy Kína az ellentétek és a végletek hazája, amelyek nemcsak földrajzi távolságokban, hanem gazdasági, társadalmi és kulturális különbségekben megmutatkozik meg. A fényképezőgép keresőjében megjelenő kép azonban még kontrasztosabban adja vissza a valóságot. Az ötezeréves kínai kultúra nemcsak a hajdan volt dicső múlt emlékeként a múzeumok tárlóiban, a paloták és templomok látványában van jelen, hanem a sokféle körülményhez alkalmazkodó emberek napi életében, a hétköznapi mozzanatokban is. A vallás, önvédelmi sportok, a pekingi televízió huszonhárom csatornája, étkezési szokások, az elterjedt mobil telefonozás, érintkezési formák, tárgyak, eszközök, hagyományos és mai viseletek, felhőkarcolók és sárkunyhók, a hatalmas építkezések, autópályák mellett húzódó gondozott és zöldellő rizsföldek, az emberek arcvonása is hordozza ezeket az ellentéteket. Még a táj, az éghajlat is. Az észak-déli irányban 5500 km kiterjedésű ország területét háromnegyed részben hegyes vidék borítja, de legtöbb ember az alföldeken, síkságokon, félsivatagos és sivatagos vidékeken él. Kína déli részén trópusi éghajlatot találunk, Yunnan-tartomány déli részén, Leizhu-félszigeten, Hainan-szigetén és a Guangdong-tartományhoz tartozó dél-kínai-tengeri szigeteken szinte egész évben nyár van, délnyugaton, a Yunnan-Guizhou-fennsíkon „örök tavasz”. A Tibet fennsík éghajlata hideg és száraz, a Tarin medence kifejezetten sivatagi: reggel bunda, délben atlétatrikó a viselet. Amíg délen kétszer, sőt háromszor is arathatnak évenként, addig nyugaton a hegyek és fennsíkok nagy magasságuk miatt szinte állandóan fagyosak, a magashegységek eljegesedtek. A csapadék mennyiségében is óriási különbségek vannak. A monszunszelek hatása csak a Nagy Hingan-Taihang- és Qinling-Daxue-hegységek vonulatától délre és keletre érvényesül, ettől nyugatra és északra már szinte alig hullik csapadék. Szerencsénkre mindebből csak alig tapasztaltunk valamit, hiszen ottartózkodásunk időszakában, a fővárosban, Beijingben kellemes nyár volt, nem úgy, mint áprilisban-májusban, amikor fúj a „sárga szél”, mely a Góbi-sivatag felől finom porszemcséket hoz, telefújva torkot, tüdőt, utcát, lakást. A júliusi nagy esőzéseket és szúnyoginváziót is szerencsésen elkerültük, ám a fővárostól délre, 7-800 km-re eső Jiaozuoban, Henan tartományban, a fotófesztivál színhelyén belekóstoltunk az éghajlati megpróbáltatásokba. Itt a hőmérő még esténként is 43 Celsius fokot mutatott, magas páratartalom mellett. A légkondiconált busz, szálloda, étterem nélkül igencsak megfőttünk volna.  Reggelente 6:20 órakor indultunk a túrákra, egy-két óra után már igen nehezen vonszoltuk magunkat. Közben, kínai szokásnak megfelelően forró teával (!) frissítettük magunkat, és tapasztalhattam, hogy a hideg sört napközben jobb, ha elfelejti az ember, csak este, az étteremben érdemes kortyolgatni.

A fényképezési lehetőségek, nagyszerű kínai fotográfusokkal való ismerkedés mellett 36 fotókiállítás, Taiji és Kung Fu sportbemutatók, harmincezres stadionban látványos show-műsor, TV- és filmforgatások, interjúk is hozzátartoztak a programhoz. A média állandóan figyelemmel kísérte a fesztivál eseményeit, különösen a meghívott európai és amerikai fotósok voltak a sztárok. Ezt szó szerint lehet érteni. Nap, mint nap szerepeltünk az újságokban, TV-híradókban, állandóan a figyelem középpontjába kerültünk. Számos fogadás, díszvacsora volt, ahol a város és a tartomány vezetői köszöntöttek bennünket. Egy-egy bemutatkozásunkkor a kamerák, filmfelvevők pergőtüzébe kerültünk. Saját szememmel láttam, ahogyan Seres Gézát és Tóth Istvánt ünnepelte a közönség kiállításuk helyszínén. Nem kis büszkeséget éreztem a lelkes, ünneplő tömeg láttán.  Természetesen nem kell elfeledni, hogy Kínában szocializmust építenek, és a társadalmi, kulturális szokások ennek megfelelőek. Ott még a párt első titkára a legelső ember, azonban tapasztalhattuk, hogy a külvilágtól való elzárkózást a reform és a nyitás politikája váltotta fel. Számos rendezvény, így ez a nemzetközi fotófesztivál is ennek jegyében került megrendezésre. Jó előkészítéssel, kitűnő szervezéssel, nagyvonalúan és látványosan vezényelték le a két hetes programot, amely a külsőségek mellett komoly tapasztalatokra, emberi és szakmai kapcsolatok teremtésére adott lehetőséget. Közelről tapasztalhattam, hogy Kínában a fotográfia magas színvonalú és népszerű. A látott 36 kiállítás alapján úgy tűnik, a „vonalas irányzat” kezd kikopni, és a kísérletező, új formanyelvet teremtő kreatív fotográfia, valamint a dokumentarista, valóságfeltáró irányzatok kerülnek az érdeklődés középpontjába. Két igényes kivitelű és művészi tartalmú folyóirat, a friss tájékoztatásra fotós napilap jelenik meg, amelyeket a Kínai Fotóművészek Szövetsége ad ki. Hou Jian Jiang alelnök elmondta, hogy a szövetség területi és városi szervezetei segítségével segíti, ösztönzi megszámlálhatatlan tagságának tevékenységét. Mindez nagyon érdekes volt számomra, de a „szakmán kívüli élet” még inkább érdekelt. A Nikon D100-as és a Canon Digital ixus v digitális kameráimmal rengeteget fényképeztem, a Nikon F 90-esemet, a filmmel tölthetőt szinte elő sem vettem. Több mint 1500 felvételt készítettem, amelyek őrzik élményeimet. És hogy mi marad meg belőlük? Ki tudja? Egyelőre a kínai gyerekek mosolyát, érdeklődő és barátságos arcokat, csillogó tekinteteket, élményeket őrzök, és kamaszos lelkesedéssel Kínáról szóló könyveket bújok, pálcikával étkezem, meghitt családi körben kínai selyem kimonómat viselem, és fontolgatom, éljek-e a következő meghívás lehetőségével.

Azt hiszem, Kínát újra kell tanulnunk.

Eifert János

Győr, 2002. szeptember 24.