János Eifert - Photographer

Archive for August, 2003

Magyar Nemzet, 2003. aug. 26. – Fenyvesi Félix Lajos: Halálosan komoly játék

magyar-nemzet_20030826

Fenyvesi Félix Lajos: Halálosan komoly játék.

Eifert János fotóművész szerint a képekben szeretet, szenvedély lakozik.

 Évtizedekig volt néptános, világjáró művész. Talán ezért is jut energiája, hogy fotóművészi tevékenysége mellett aktív szerepet vállaljon a művészeti élet szervezésében is. Öt éven át volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, jelenleg a győri Fényírók Fesztiváljának művészeti vezetője. A napokban ért véget az általa szervezett Sebesvíz nemzetközi fotóművészeti alkotótábor. Decemberben hatvanadik születésnapja alkalmából Hódmezővásárhelyen rendeznek műveiből gyűjteményes tárlatot.

 Színpadi fényvarázsban, testek gyönyörű mozdulatában kattintotta el először a gépet, hogy azután szenvedélyes mestere legyen a fotózásnak. Mindenre figyel, kísérletezik. A filozófia és a költészet szövi át képverseit, aranyérmes diaporámáit. Budapest és Győr közötti utazása közben, egy délelőtti órán idézte föl a gyerekkort, pályája fontosabb szakaszait.
– Édesanyám egy olyan csodálatos ember az életemben – kezdi az emlékezést –, aki szinte mesebeli lénnyé alakult bennem. Egyrészt a szépsége, pedig a 82. évébe lépett, a szorgalma, naiv hite, hogy a dolgokon mindig lehet változtatni, és soha nem adni föl, ezeket mintha örököltem volna. Az én szakmámban nagyon lényeges egy ilyen eligazító dolog, mert sok tévút és kudarc tarkítja a pályát.
Élete 1960-ban nagy fordulatot vett: a Honvéd Együtteshez került Budapestre. Tizenhét évig táncosként kereste a kenyerét.
– Első próbálkozásomat az általános iskola egyik tanára meglátta, ő irányított a hódmezővásárhelyi együtteshez, Lutor Gyulához. Ő tanított és fedezte föl, hogy többre is hivatott lehetek… És a véletlen, hogy az öcsém, aki gépészmérnökként végzett, meglepett egy fényképezőgéppel, amivel elkezdtem fotózni. Előhívtam, nagyítottam, s egy kis segédlettel megtanultam a technikai részt, s állandóan tanulok most is, mert figyelem mások kiállítását, lapozok albumokat, minden érdekel, ami történik az országban. Az élet végül is megoldotta a kérdést, ahogy kezdtem fényképezni, barátaim bíztattak, s én elküldtem pályázatokra a munkáimat és rögtön második díjjal jutalmazták egyik képemet. Ez lelkesített, egyre komolyabban dolgoztam és azt vettem észre, hogy ott vagyok a hazai nemzetközi élvonalban, külföldi folyóiratok közölnek, megbízásokat kapok, iraki, szíriai, libanoni, indiai utakon készített képeimmel van tele a sajtó. Egy idő után el kellett döntenem, mit csinálok, s én végleg a fotózást választottam.
A Lobogónak volt a riportere, a Búvárnak tíz éven át a munkatársa, az Új Tükörnél, Muzsikánál és más lapoknál külsős. Hogyan talált rá művész képei motívumaira?
– Amikor hivatásos táncművészeti pályámat befejeztem, annyira fájt, annyira hiányzott a tánc, hogy tíz évig nem mertem megnézni az együttes műsorát! A táncból nagyon sok minden következett, nem voltunk egy beszűkült csapat, korszerű, modern hangvételű formanyelvet mutattunk föl. Az ember egy nyitott világra tekinthetett, ami fölért minden iskolával. Ebből könnyű volt továbblépnem.
Hogyan születnek a képei?
– Nevek hullanak ki a fejemből, telefonszámok, a lefényképezett dolgaimat viszont hosszú évtizedekre visszamenőleg fölismerem, és eszembe jutnak a részletek… Nyitott szemmel jár a fotós a világban, de az ember nagyon sok érzését, gondolatát is megfogalmazza; és fordítva is van: előképpel szemlélődik, s akkor jön egy kép és azt, ha tervezte, ha nem, megörökíti. Elraktározza filmanyagra, digitális hordozóra vagy az agyába. Sokszor elmondom, hogy a jó táncos a legrosszabb koreográfiából is varázslatos élményt tud előcsiholni, a fotós látszólag semmi motívumokból egy világot képes teremteni.
– Megfogalmazná ars poeticáját?
– Több válasz is adódik, hogy én minek tartom a fotográfiát. Furcsának tűnhet a fogalmazás, de számomra: játék. Halálosan komoly játék. Adja azt a szabadságot, hogy saját érzéseimet egy általam jól beszélt nyelven tudom továbbadni. A világból annyi szeletet hasítok ki magamnak, – mások számára – amennyire szellemileg képes vagyok. Borzasztóan  érdekel az, amit fotografálok. Van véleményem, olykor nagyon szkeptikus vagy ironikus, a gyűlöletre, az indulatra is képes vagyok, bár tudom, nem jó tulajdonságok. A dokumentarista fényképezésnek az a módja, amikor a fotográfus tárgyszerűen tekint a témájára és alapszabály, hogy ne foglaljon állást, az nekem nem megy. Minden, amit megörökítek, benne van a szenvedély, az a szeretet, amivel feléje fordulok.
–  Hogyan tekint vissza az elmúlt 60 évre?
– Ha számvetést kell tennem, akkor nemcsak a fotográfia területén történt dolgokat venném ebbe a körbe. Nemcsak ez van a világon, ez csak egy képnyelv; az életnek más célja és jelentősége van. Az életnek ott vannak azok az eredményei, amelyek a gyerekeinkben fogalmazódnak meg. A kapcsolatok, amit megkaphat az ember, azt, amit csak lelki, érzelmi síkon érzékelhető, ami az emberből leginkább a másikra sugárzik. A szeretet, a barátság. A többi csak keret… Ha újra kezdeném, nem mást csinálnék, hanem inkább sokkal tudatosabban az egyenes utat választanám. Nem hazugságokra értendők ezek, inkább arra, hogy az ember még inkább merje vállalni önmagát. Ha érez magában elszántságot, tehetséget, akkor ne érdekelje, hogy a kollégák, a szakma mit szól, mi a pillanatnyi divat, tegye a dolgát töretlenül tiszta és őszinte élettel.

(Kisalföld, 2003. augusztus 26.)

Győri napló, Elveszett tárgyak, 2003. augusztus 25.

2003-08-25-Elvesztett-tárgyak

Tisztelt lakótársak!

2003. augusztus 25-én, délután 4-5 óra között a bejáratnál rakodtam ki gépkocsimból. A fotóstáskámat – benne munkaeszközeim, két digitális fényképezőgép, valamint személyi és gépkocsi okmányaim, 2000 Ft készpénz, mindezek együttesen több, mint egymillió forint értékben – vagy ottfelejtettem a lift előtt, illetve a bejárat előtt – esetleg az őrizetlenül hagyott gépkocsiból – kiemelhették. A fekete műbőr fotóstáskában, melynek világosbarna vállszíján NIKON felirat látható, az alábbiak voltak:

NIKON D100 digitális kamera (B 2021672); Sigma 24 mm-es objektív; AF Nikkor 70-210 mm zoom objektív Canon Digital Isus V kompakt kamera; Eifert János nevére szóló Útlevél (ZF707445 számú); GKV-093 gépkocsi forgalmi eng. (H147492); Vezetői engedély (G077714); Adóigazolvány (Adóazonosító jel: 8278853517); Betegbiztosítási igazolvány (Művészeti Alap, törzssz.: 9961-3-07); Vállalkozói igazolvány; Személyi azonosító kártya; Könyvtári kölcsönzőjegy (Városi Könyvtár)

Bármely információt megköszönök:

Eifert János

Győr, Zöld u. 3/B, 4/4 Mobil: (20) 9342 451