János Eifert - Photographer

Archive for október, 2003

Sümegi András: 3T, Eifert János honlapja – Digitális Fotó Magazin III. évf. 8. szám, 2003. október

Sümegi András: 3T, Eifert János honlapja – Digitális Fotó Magazin III. évf. 8. szám,  2003. október, 94-97. o.

Digitális Fotó Magazin 94.o. - 2003.10. Digitális Fotó Magazin 95.o. - 2003.10.

Digitális Fotó Magazin 97.o. - 2003.10. Digitális Fotó Magazin 97.o. - 2003.10.

Digitális Fotó Magazin 2003. október

3T, Eifert János honlapja

„A tánc, a test és a természet – véletlenül három T – olyan témák, amelyek évtizedeken át elkísértek. Ebbe a hármasba szinte minden belefér, ami a munkásságomra jellemző.”

A magyar fotóművészek honlapjai közül régóta hiányzott egy cím, a www.eifert.hu. Eifert János munkásságát nem lehet kategóriákba gyömöszölni. Táncosból lett fotográfus.

Hírnevét táncfotói, aktjai és természetképei alapozták meg. Közismerten kísérletező kedvű alkotó, aki szeret mindenféle technikát kipróbálni, a diaporámától a digitális montázsokig. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelentek meg a hazai és külföldi szaksajtóban, folyóiratokban, könyvekben, kiadványokban és az elektronikus sajtóban.

Kedves János! Aki ismeri a magyar fotográfia honlapjait, gyakran találkozik az ön nevével. Több honlap szerkesztésében közreműködött. Vajon a sajátjával miért várt idén júniusig?

Ha az ember egy témát menedzsel, mondjuk a Fotó Hónap kiállításait, programjait szervezi, akkor a legkevésbé jöhet szóba a saját kiállítása vagy egy saját program. Öt év után, tavaly az elnöki tisztem lejárt a Magyar Fotóművészek Szövetségében. Most „visszakaptam a szabadságomat”, és foglalkozhatom a saját dolgaimmal is. Ezért van az, hogy a saját honlapom mostanra sikeredett.

Radisics Milán volt az, aki finom erőszakkal rábírt, hogy csináljuk meg a honlapomat. Szorosan együttműködtünk, mindig egyeztettünk, megbeszéltük, mi hogyan jelenjen meg, mit sugalljanak az oldalak. A készítők szerénységét jellemzi, hogy többszöri felszólításom ellenére sem tüntették még fel magukat a honlapomon.

A honlap anyagának összeállításakor miért a 3T-re esett a választás?

A fotográfus a nyilvánosságnak készíti képeit, elsősorban kiállításokon való bemutatásra szánja őket. Mindig vannak témák, amelyek nemcsak pillanatnyi föllángolásként érintik meg az embert, hanem azt lehet mondani, hogy benne vannak a vérében. A tánc, a test és a természet – véletlenül három T – olyan témák, amelyek évtizedeken át elkísértek. Egymásba kapcsolódnak, mégis mindegyik önálló egységet alkot.

Ebbe a hármasba szinte minden belefér, ami a munkásságomra jellemző, ezért választottam a sikeres kiállítássorozatom címéül, és ezért ennek a kiállításnak az anyaga került föl első saját honlapomra.

A Flash alapú honlapokra általában a dinamizmus, a mozgalmas, interaktív tartalmak jellemzők.

Be kell vallanom, hogy az ön honlapja némiképp statikusnak, képtárszerűnek tűnt. Különösen hiányoztak a diaporámák, amikből igen hatásos Flash bemutatókat lehet készíteni. Fog bővülni a tartalom?

A képek kiválasztásánál a téma, a 3T meghatározta a tartalmat. Készítettem nagyon sok másféle képet is, például portrékat. A diaporámáim sem fértek bele ebbe a keretbe, de ez egy tervezett sorozat első darabja. Ha sikerül megvalósítani, akkor a 3T egy lesz a többi, fotográfiai munkásságomban meghatározó kiállítás mellett. A kiállítások fogják a szerkezet alapját adni. Egy fontos kört képez majd a diaporámáimból összeállítandó anyag. A honlap most még olyan értelemben is félkész állapotban van, hogy a szöveges részek angol, német és francia nyelvű változatai még nem kerültek föl, és nagyon sok friss adat sincs még feltöltve.

Hasznos dolog egy fotóművésznek azzal foglalkozni, hogy a képei az interneten is megjelenjenek?

Én úgy látom, hogy ma már nem kerülhető ki a fotográfiának ez a megjelenési területe. Ha van egy jó kép, akkor azt miért ne lehessen elérni a világhálón keresztül is? Az internetes megjelenéssel, beleértve a virtuális galériákat is, egy új és sajátos műfaj született. A másik fontos dolog a kapcsolattartás.

Én szeretek személyes kapcsolatba kerülni az emberekkel, de ez sokszor lehetetlen a távolság vagy az időbeosztás miatt. A honlapon megtalálhatók az elérhetőségek, telefonszám, e-mail cím. Így ha a másik fél is rá tud csatlakozni a hálóra, a honlap címe, vagyis néhány betű segítségével aktív kapcsolatba lehet kerülni a fotográfussal. Ez a maga módján egy találkozást is pótolhat.

Más a virtuális kiállítás dramaturgiája, mint egy valóságosé?

A virtuális galériába válogatott képek nem mindig esnek egybe a kiállítási falra kitett képekkel. Itt bizonyos képek meghalnak, mások fölerősödnek. A számítógép, a telefonvonal – az, hogy milyen sebességgel áramolhatnak az adatok – meg még számtalan más dolog van, ami miatt nem szabad túl nagy képet fölrakni. Aztán itt a képek valamilyen tálalt formában, grafikailag megtervezett környezetben jelennek meg. Feliratok, gombok, szöveges információk vannak körülöttük. Ritkán látunk egész képernyőt betöltő képeket. Adott a számítógépes rendszer, a monitor maximális felbontása pixelben. Ennél nagyobb képeket nem érdemes felrakni, de sokszor a képek ennél is kisebbek. Egy kiállításon a kép mérete a befogadó szempontjai szerint van megválasztva, az a fontos, hogy a néző lássa. Nagyon kis fotókat csak különleges tálalással lehet bemutatni. Általában az alsó határ a 30×40 cm-es vagy a 24×30 cm-es méret, de egy reprezentatív kiállításon a méteres képek szinte természetesek. A folyóiratoknál megint más szempontok jönnek szóba. Ott a képeket körbeveszi a szöveg, elhelyezni, tördelni kell, sőt az is lehet, hogy bele kell vágni a képbe. Ha jól csinálja a képszerkesztő, megbocsátható, hogy egy eredeti képet megvág, átalakít.

Az interneten mások a képnézési szokások is. Vannak gyorslapozók, vannak, akik elidőznek egy-egy kép mellett. Ezeket elég pontosan lehet mérni, de mostanában már nem foglalkozom azzal, hogy mit mutatnak a számlálók. Egy honlap sikerét a visszatérő látogatók száma mutatja meg igazán. Ha többen térnek vissza, akkor vélhetően többen gondolják úgy, hogy tartalmasabb a honlap, érdemes újra meg újra odalátogatni.

Beszélgetés közben teát kortyolgatunk, ami a Kínából hozott teafűből készült. Ha jól tudom, ez volt az első olyan alkotói útja, amelynek során tisztán digitális technikával dolgozott. Milyen a viszonya a digitális fényképezéshez?

Mondhatjuk úgy, hogy ez volt az első riporttéma, amit ától cettig csak digitális eszközökkel készítettem.

Egy Nikon D100-assal és egy Canon Digital IXUS-szal fényképeztem. A kiállítási képmérethez igazítja az ember a technikát is. Ma már kisfilmről is lehet méteres nagyításokat csinálni, de még nem minden digitális kamerával lehet elfogadható méretű kiállítási képet készíteni. A D100 képes erre, és ez nagyon fontos szempont volt számomra a kameraválasztásnál. Korábban, amikor még kisebb felbontású gépem volt, gyakran használtam a Nikon F90-est, ami hagyományos filmes gép. Számos képem fényképeztem ezüst alapú filmre, amit beszkenneltem, és a végső képet számítógépen állítottam össze. Így készült a Titok barlangja is 2000-ben. A színes negatívot digitalizáltam, és másfél hónapos számítógépes szerkesztés után megszületett a végső kép egy 150 cm hosszú és 25 cm széles digitális print formájában. A számítógéppel való ismeretségem nagyon régi. Először AMIGA 500-zal dolgoztam, aminek a maga idejében egyedülálló grafikai programja volt. A számítógépek fejlődése a digitális technika révén a fényképezés eszközeinek forradalmát is jelenti. Én ezt haladásnak, fejlődésnek gondolom, ami gazdagítja a korábbi lehetőségeinket.

Felszabadít a technika?

Ha az ember birtokolni tudja, akkor igen. Az eszközhasználat – hova álljak, hova emeljem a gépet, milyen objektívet tegyek fel, milyen filmet használjak – természetessé, reflexszerűvé kell hogy váljon az emberben. Éppen ezért állandóan tanulni kell, figyelni, elemezni mások dolgait, levonni a tanulságokat, és beépíteni a saját eszközrendszerünkbe. Nálam teljesen természetesnek tűnt a digitális technika használata.

A látásmódomban semmi változás nem történt. Új eszközöket kaptam általa, új lehetőségekkel. Ez nem meglepő, hiszen az első felvételem, ami ismertséget hozott, a Marcel Marceau is montázs, 1968-ban készült szendvicstechnikával, két különböző helyszínen, különböző időben rögzített felvételből.

Számos felvételem az akkori eszközökkel, montázstechnikával készült. Érdekes dolog, azt figyeltem

meg magamon, hogy amióta digitális kamerával dolgozom kevesebb montázst készítek. A montázs

– legyen a hagyományos értelemben vett, vagy digitális – mindig a mondanivaló által követelt megoldásként jön számításba; nem az alkotás célja, hanem csak egy eszköz a többi között. Na, most minek manipulálja az ember a képet, ha meg tudja csinálni kevesebb eszközzel? A digitális kamera önmagában is sok új lehetőséget nyújt. Gondoljunk például a fehéregyensúly-beállításra. Ravasz trükk, hogy ha napfénynél fényképezek, és műfényre állítom a fehéregyensúlyt, akkor minden olyan mesekék lesz. Ha ezt tudatosan csinálja az ember, minden a helyén van, és a nézők értik. Ha bután, akkor egyértelműen hibának tűnik.

Az eszközök akkor állják ki a próbát, amikor bebizonyítják, hogy azt a bizonyos képet másképpen nem is lehetett volna elkészíteni. Ha valami természetes, ha valamiben benne van a könnyedség, akkor nem fogalmazódik meg olyan kérdés, ami a nehézkes képeknél mindig fölvetődik: ezt így kellett volna-e csinálni? Ha sikerült az embernek sajátjává tenni a technika alkalmazását, akkor sem biztos, hogy csupa jó dolog születik. A következő fontos lépés az elkészült felvételek szelektálása. A jó fotográfust nem az elkészített képei jellemzik, hanem azok, amelyeket kiválasztott. Mindenki csinálhat selejtet, de azt ne hozza nyilvánosságra! Az is az alkotói folyamat része, hogy az ember mit enged megmutatni a saját képeiből. Egy kiállításnak is mindig meg kell érni, fel kell rá készülni. Ha nem vagyok felkészülve, hiába ajánlják föl, nem vállalom el. A kiállítás nem pusztán a jó képeink bemutatása, az ember valamit mondani akar általa, vagyis egy gondolat, egy érzelmi mondanivaló kerete.

Régen a fényképezés széles körben népszerű volt. Szinte mindenhol akadt egy fotólabor, egy amatőr fotókör. Most a digitális technikával kezd visszatérni ez a népszerűség, de sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy az új eszközök deszakralizálják a képkészítést, és a könnyen előállított képek áradatába belefullad a fotográfia. Ön hogyan tekint a digitális forradalomra?

A dolognak természetesen több olvasata lehet. Magának a fényképezésnek kétségtelenül lehetnek szakrális elemei, mint minden foglalkozásnak, művészeti ágnak, de ha művészettörténeti oldalról közelítjük meg a dolgokat, azt látjuk, hogy a fotótörténetben számos olyan új eszköz jelentkezett, amelyek hasonló vitákat váltottak ki. Emlékszem, amikor a Fiatal Fotóművészek Stúdiója a xeroxszal kezdett el foglalkozni. Emlékezetes képek születtek. Aztán ott a fotogram vagy a színezett fotográfiák. Nem is beszélve az olyanokról, mint az object art vagy a concept art. Ezek eredendően képzőművészeti ötletek voltak, de ma már a fotográfiában is jelen vannak. Amikor először kezdték őket használni, nagy vitákat váltottak ki. Aztán az évek megadták a választ. Ma már ezek természetes dolgok, a fotográfia a képzőművészet eszközeit is használja. A műfajok épphogy nem bezáródnak, hanem határaikat végtelenné nyitják. A digitális technika a fotográfiában nem a hagyományos fényképezés halálát jelenti, hanem éppen egy új eszközt. Én ezt haladásnak, fejlődésnek gondolom. Egyáltalán nem halt meg a fényképezés, sőt, ha a műtárgypiacot nézem, a hagyományos alkotások ára fölértékelődött. Ha valaki teljesen hagyományos eszközökkel dolgozik, és jó képeket készít, minden elismerést és tiszteletet megkap. Sőt, egy kiállításon békésen megférnek egymás mellett azok, akik csak az úgynevezett tiszta fotográfiai eszközökkel dolgoznak és azok, akik már belekóstoltak a digitális technikába, vagy akár természetes nyelvüknek tekintik azt.

Lejegyezte: Sümegi András

(Digitális Fotó Magazin 2003. október)

Eifert János: KÉPSZÍNHÁZ – 8. Őszi Kulturális Fesztivál, Szeged, 2003. október 7.

Szeged-Képszínház-2003.10.0

8. Őszi Kulturális Fesztivál, Szeged

Bartók Béla Művelődési Központ (Szeged, Vörösmarty u. 3.), 2003. október 7., 19:00

KÉPSZÍNHÁZ – Eifert János diaporáma műsora

Diaporama-Eifert-előad

Program:

Bemutatkozás / Introduction (1995)

Mint a műsor bevezetője, a fotográfus, diaporáma alkotó névjegye.  A bemutatkozás – stílusosan – szavak nélkül, a képek és a zene segítségével és erejével történik. Egy kis életrajz, ars poetica, a KÉP/HANG/SZÍNHÁZ hangulati indítása.

 As the programme is forming card of his introducer, the photographer, diaporáma. Introducing — in correct style — without words, with the help of music and the pictures. A spot of biography, ars poetica.

Diaporama-Bemutatkozás-cim Diaporama-Bemutatk-1

Hard Rocks (1985)

Egy amerikai utazás nemcsak utiképek készítésére alkalmas. Bepillantva egy különleges történelmű ország életébe, a turista nevezetességeken túl élethelyzeteket, életfelfogásokat, filozófiai gondolatokat is fel lehet fedezni. Wilpert Imre zenei montázsa – a filmkísérőzenétől  rock-ig – a kor zenéiből válogatott. 

 Eifert-Diaporama-Hard-Rocks

Volt egyszer egy falu / There was once a village… (1988)

 A Ceausescu-rendszer idején, a romániai falurombolások terve kényszeríttette ki azt a világméretű tiltakozást, amely e műben is megfogalmazódik. Vajon a paraszti kultúra, egy értékes világ eltűnése nem tesz szegénnyé mindnyájunkat?

 On time of the Ceausescu-regim, of the Romanian falurombolások plot of the Romanian falurombolások had had the protest extending all over the globe, forced which is in this writing also a megfogalmazódik. Whether does not  vanishing of the peasantlike civilization, a valuable world do not poor all of us?

Volt-egyszer-egy-falu-diaporama

Visszapergetett idő  / Replayed Time (1987)

Arcok, emlékek, személyes és történelmi utalások, filozófiai kérdések ötvöződnek ebben a műben, amely szavak nélkül, képi szimbólumokkal, valamint kifejező zenei montázzsal – Keith Jarreth, Andreas Vollenweider, Frank Zappa, Georg Deuter, Tangerin Dream – hangolja rá a nézőt a különös és rendkívüli élmény befogadására.

Faces, souvenirs, personal and history allusions, philosophic questions are to your alloying in the writing, which is without words, with pictorial symbols, as well as with significative musical montage Keith is Jarreth, Andreas Vollenweider, Frank Zappa, Georg Deuter, in Tangeri my Dre — he tunes on her the spectator onto admission of the speciality and extraordinary adventure.

 Eifert-Diaporama-Raplayed-Time

Helyzetjelentés / Situation Report (1989)

Az ipari forradalmak óta a technológiák fejlődése hihetetlen magas szintet ért el. Vajon a túlfogyasztás jelenti a Föld javainak igazságos elosztását? Vajon az ember és környezete harmóniájának ilyen módon való „megbillenése” nem veszélyezteti az emberiség jövőjét? A feltett kérdés még ma is aktuális, úgy tűnik, egyre inkább.

Improvement of the technologies got to unbelievable high level since the manufacturing revolutions. Whether the overdose does  the Earth mean equitable distribution of a javainak? Whether „does not  a megbillenése adapted to” thus in this manner to harmony of man and neighbourhood make his future unsafe humanity? The question to be answered is yet today also current, he seems, on and on rather.

 Diaporama-Situation-Report

Maszkok (1992)Képi szerkezete, és az áttűnések kapcsolódása miatt a mű zenei formára (szonáta) emlékeztet, hiszen expozícióból, kidolgozásból (bonyodalom) és reprízből (visszatérés) áll. A hang egy japán gong ütésével indul, majd női szólóval, és Dél-Amerikai “lélek-zenével” folytatódik. A képek emberi arcokat, majd maszkokat mutatnak, amelyek áttűnnek egymásba, majd sivár, testet-lelket nyomorító környezetben folytatódnak. Szürrealista látomások, fájdalmat tükröző női arc, amely egy repedezett felületen, talán egy Krisztust ábrázoló festmény apró részletén pihen meg. De Capo al Fine…

 His pictorial structure, and because of connecting of the fade-outs to the not genuine musical form (sonata) he reminds, after all from statement, development (complication) and from reprise (return) he is standing. The voice is starting with beat of a Japanese gong, then with female solo, and his South Americas “are continuing a lélek-zenével. The pictures are human faces, then they show masks, which dissolve into each other, then it is dingy, a testet-lelket a nyomorító in neighbourhood to your continuer. Surrealist visions, woman- face reflecting, pain which is on a cracked surface, maybe is resting on minute detail a the God-man. De Capo al Fine…

Eifert-Diaporama-Maszkok

 Tűztánc / Fire Dance (1991)

A szín erős expresszív hatás hordozója, de még senki nem tudta megmondani, hogy mi ennek a „mozgatója”. Valószínűsíthető, hogy a kifejezőkészség az asszociáción alapul, a különböző színekre érkező ingerválaszok a művészi színrend szubjektív, érzelmi ítéletalkotását is jelenthetik. A pirosat izgatónak mondjuk, mivel a tűzre, a vérre, a forradalomra utal. Jelen esetben az expresszív tűzképek, a gyertyák, fáklyák, alakok elmozduló piros fénye a szerelemről, a szenvedélyről, a nőről szól.

 The colour is a strong expresszív bearer of effect, but even nobody could say, „mover of this.” an of a what can be Presumed, that the expressiveness is resting on the association, the artistic színrend a subjective, emotional ítéletalkotását can also mean it an ingerválaszok arriving to the different colour. We tell an agitator the red one, because he is alluding to the fire, the blood, the revolution. In this instance the expresszív red light moving of a tűzképek, the candles, torches, shapes he is about love, the passion, the woman.

Diaporama-Fire-dance

Fenyvesi Félix Lajos: VÁSÁRHELYI KÉPÍRÓK, Versek Eifert János fotóiról – verseskötet a LAZI Bt. kiadásában, Szeged, 2003. október

2003.10.04-Fenyvesi-Féix-Lajos_Vásárhelyi-képírók-01   Fenyvesi Félix Lajos: VÁSÁRHELYI KÉPÍRÓK

A LAZI Bt. kiadása, Szeged, 2003 – www.lazikiado.hu - info@lazikiado.hu

Lektor: Horváthné Tóth Judit, A borító Endre Béla: Tanya c. festményének felhasználásával készült, Borítótipográfia: Koha Kolett, Szilícium Grafika, Felelős szerkesztő: Hunyadi Csaba – ISBN 963-9416-57-6

 2003.10.04--Fenyvesi-Félix-Lajos_Vásárhelyi-képírók-176-177

2003.10.04-Fenyvesi-Féix-Lajos_Vásárhelyi-képírók-178-179

Fenyvesi Félix Lajos

VERSEK EIFERT JÁNOS FOTÓIRÓL 

 

Eifert János: Hajnal (Franciaország, 1984)

Hajnal (1984)

Gyöngy-pára gyolcsaiban a hajnali táj,

két sűrű-lombú fa derengő körvonala,

mögöttük arany arca a fölkelő Napnak,

a sejtelem-vonalú horizont íve.

Végtelen csönd.

Minden csupa fű, hajló vadvirág,

sötét fenyőerdő rejti a távoli

falut

és tornyot – -

az ösvényen ismeretlen alak közelít.

 

Eifert János: Két ablak (Neubrandenburg, NDK, 1982)

Két ablak (1989)

Fönt borostyánlevél-örvényben

ragyog őszi alkonyban fehéren.

Minden titkot magába zárt:

- – szerelmet és halált.

 

1978-Eifert_Kertész-keze

A kertész kezei (1978)

Kérgesebb a földnél a kertész

repedezett keze, szakadt körme,

ahogy a cserépből kivett gyenge

palántát igazítja, óvja, hajnal

óta görnyedve a párás homályban;

mintha penge-kés érne a bársony

levelekhez, a törékeny szárú bimbóhoz.

Mégis – - – - – - – - – - – - – -           

A lázas tavasz kicsalja titkon

a bíbor-szép virágot, és teszik

oltár-fehér terítőre vagy kiültetik

rég temetett édesanya sírjára.

 

Eifert János: Holt-Tisza télen (Mártély, 1995)

Ladik (1996)

Tegnap még a szeptember végi

T I S Z Á R A

szórta búcsúfényeit az alkonyi Nap,

ikon-barna s arany színeit lobogtatták

a nyárfa-lombok, a koronás füzek,

azután egy éjjel megjött a kérlelhetetlen,

vad északi szél s tépett-szaggatott mindent.

Néma holtágakat, az ártér-erdős vadont

favágók járták, magas tüzet gyújtva,

s reggel hóllatú csönd borult a tájra.

            Az elhagyott, kopott csónakot

            elevenen eltemette az

            ezüst-tükrű jég – - -

mint merülő koporsó, lassan süllyedt el,

végleg: benne tűnt nyarak

boldog emléke,

örök májusok nem-múló

szerelme!

 

1970-Cédrus

Cédrus (1973)

Tánc te ősi-szép mozdulat,

öltöztesd föl önmagad:

csillaggal

virággal

örömmel —

ragyogj a fáradt-sugaras szemekben;

kél a tavaszi Nap, hajnal dereng,

egy szál furulya szól és hárfa peng,

hajló lombokra zeng

a dal –‑

TÁN C — te ősi-szép mozdulat,

itt a képen: a cédrus-alak,

fájó keresztfa-férfi,

„Feszülj föl rám” — súgja a néma szavakat,

és öleli halhatatlan szerelmét

a fiatal nő és tündököl

időtlenül az örök-egy-pillanat.

 

EJ_Bűnbeesés

Akt a homokparton (1996—2002)

Arany-tüzű homoktengerben fürdik

a gyönyörű meztelen nő.

Egyedül van, ő és a júniusi Nap,

csókolják karcsú testét a sugarak:

karját, mellét, ölét, lábujját —

Félig álom,

félig ébredés,

porszemtől csillogón átfut egy pillanat,

játszik önfeledve, vad és szabad,

keskeny vállain villan nyár ezüstje,

és sétál a verőfényes parton, a hullámtér-

fűzfák között, ugrik sugaras-szép testtel

a mólóról a hűs vízbe és sodorja

az áramos folyó délre a torkolatig.

 

Eifert János: Hommage á Pilinszky János

Hommage á Pilinszky (1982)

egy életen át írta a Szenvedés Könyvébe

verseit

imádkozva fekete ruhában — éjfélcsönddé

mécsesülve – -

az univerzum mily hatalmas s benne

mi: jók rosszak e g y ü t t

mint havas fűszálakba hullt magvak

küszködve élve zihálva

elégve végül egyetlen pernye-szóvá:

ISTEN

Sulyok László: A tánc titka – Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, Budapest, 2003. október 2-31.

Sulyok-László-táncfotói

A tánc titka. Sulyok László kiállítása. Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, Budapest, 2003. október 2-31.Sulyok-László-kiállítás-megh

 Mi a titka a táncnak? Martha Graham (1894-1991), a tánc történetének egyik legnagyobb alakja így fogalmazott: „A tánc titka annyi, hogy mindenről szól, csak a táncról nem.” Mint tudjuk, a nagyszerű táncosnőre az emberi bensőre (testre és lélekre) történő koncentrált odafigyelés, koreográfiáira a környezet fizikai (gravitáció, tömeg) és társadalmi hatásainak visszatükrözése volt jellemző. A mozdulatművészet harmadik generációjának legmarkánsabb képviselője a maga idejében nagyon sokat tett azért, hogy a mai alkotók a test és szellem teljes felszabadításával dolgozhassanak.

S hogy mi a titka a jó táncfotónak? Egyik válasz lehet – és Sulyok László kiállításra kerülő képeivel ezt igyekszik igazolni – hogy a jó táncfotó mindenről szól, csak a fotográfiáról nem. Ha egy kép láttán a fénykép technikája, a hogyan készült mikéntje furakszik az előtérbe, akkor az már régen nem arról szól, amiért készült. A jó táncfotó, bár közhelyesen hangzik, de igaznak tűnhet: a táncról kell, hogy szóljon. S persze mindarról, ami mögötte van. Mert hosszú az út a színpadi ragyogásig. Benne lehet a képben, benne is van persze a fotográfus egyénisége, látásmódja, művészi ízlése. Ezek azonban megjelenítésének eszközeit kezelik, és nem válnak a kép főszereplőivé. Az 1979-ben született fotóriporter, aki Seres Attila és show-tánckara révén öt évvel ezelőtt került a tánccal közelebbi kapcsolatba, jól tudja ezt. A fotográfus a show-tánc felől 2002 januárjától a táncművészet felé fordult. Kiállításának képei, amelyek színházi premiereken (Trafó, MU Színház, Nemzeti Táncszínház, Thália Színház, Magyar Állami Operaház), a társulatok (Még 1 Mozdulatszínház, Bozsik Yvette Társulat, Magyar Nemzeti Balett, Szegedi Kortárs Balett, Moszkvai Bolsoj Balett, Pécsi Balett, Győri Balett, Párizsi Opera Balettegyüttese, Béjart Ballet Lausanne, Pekingi Opera, Argentintangó Színház) előadásain készültek, a jelenkori táncművészet formálóinak legjobbjait, a legfiatalabbakat ábrázolják. Aleszja Popova, Bacskai Ildikó, Delbó Balázs, Dorothée Gilbert, ifj. Nagy Zoltán, Gergye Krisztián, Gil Roman, Kerényi Dávid, Keveházi Krisztina, Nina Ananyasvili, Oláh Zoltán, Pazár Krisztina, Radina Dace, Szergej Filin, Túri Sándor – a teljesség igénye nélkül – nemcsak a fotográfus elképzeléseinek megvalósítóiként, hanem a képek elsőszámú főszereplőiként jelennek meg. Mozdulataik, gesztusaik, ihletett pillanataik megjelenítésével épphogy a tánc titkai felé közelítünk. Sulyok László – aki saját elmondása szerint nem tanult táncolni, de egyre inkább táncosnak érzi magát – végignézi, végigéli a tánc nagyszerű pillanatait, és fényképeivel, táncképeivel ezeket mutatja meg. Azoknak, akik ott voltak az előadásokon, és azoknak is, akik nem. Általa és fényképei által, amelyeket nagy művészi alázattal, saját egyéniségének hátrébbsorolásával készít, mindnyájan közelebb kerülünk a titokhoz.

 Eifert János

 

Sulyok László

1979. július 7-én született Szombathelyen
1994-1998 Tinódi Sebestyén Gimnázium, Sárvár
1998/1999 Bálint György Újságíró Akadémia, fotóriporter szak
1999 Tanulmányi gyakorlat az Elite magazinnál
1999-2001 A Sárvári Városi Televízió munkatársa, operatőr munkakörben.
2001- A Foto Mozaik című fotográfiai havilap szerkesztője és szabadúszó fotóriporter

Fotográfusként a sajtófotó (protokoll-, sport-, eseményfotók) és az alkalmazott fotográfia (illusztrációk, portrék, tánc-, divat- és tárgyfotók) területén szerzett nagy gyakorlatot. Fotói 1994 óta jelennek meg a sajtóban, megyei és országos napi-, valamint belső terjesztésű divatlapokban, színházi katalógusokban és Internetes honlapokon.
TV-operatőrként forgatott anyagai lejátszásra kerültek a Magyar Televízió regionális műsoraiban is. Szakíróként, szerkesztőként a hazai fotográfia kiemelkedő képviselőinek megismertetésén, a fotográfia korszerű szakmai nyelvezetének kialakításán fáradozik.

Művei közgyűjteményben:
Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény, OSZK