János Eifert - Photographer

Archive for május, 2005

Eifert János diaporáma vetítése a Fényfestészeti Napok programjában, Kaposvár, 2005. május 28., 21:00

Eifert János diaporáma vetítése a Fényfestészeti Napok programjában, Kaposvár, 2005. május 28., 21:00 (A Compur Fotóklub szervezésében)

Fényfestészeti Napok, Kaposvár, 2005. május 27-28. Eifert János diaporáma vetítése, Fényfestészeti Napok, Kaposvár, 2005. május 28.   Május 28., 21:00 óra: Eifert János diaporáma vetítése (Tanétterem és -szálló udvara, bejárat a Teleki u, illetve a Városháza felől)

Műsor: Bemutatkozás; Tűztánc; Helyzetjelentés; Művészetek utcája; Szerelmem, a Tánc; Másképp

Eifert János: Művészetek utcája, Majális (digiráma)

Eifert János: Művészetek utcája (digiRáma)

Válaszd a tudást! Fénykép/Másképp – Eifert János sorozata a fotográfiáról, 18. rész: Az utazás. Magyar Televízió, Budapest, 2005. május 25.

Válaszd-a-tudást-2005-05-25

Válaszd a tudást!  / Choise the knowledge!    Eifert János sorozata a fotográfiáról / The photography – series from János Eifert

Fénykép/Másképp, 18. rész: Az utazás. Magyar Televízió, Budapest, 2005. május 25.

WALTER KÜHNELT: A FÉNY MISZTÉRIUMA, Kerengő Galéria, 2005. május 21 – június 10.

WALTER KÜHNELT: A FÉNY MISZTÉRIUMA, Kerengő Galéria, 2005. május 21 – június 10. Megnyitó: 2005. május 21. 18:00 óra, köszöntő beszédet mond Eifert János, a ZOOM Magazin és a Galéria művészeti vezetője.

Walter Kühnelt kiállítása a Kerengő Galériában, 2005. május

Walter Kühnelt, a mára már ismert osztrák fotográfus, jó nevű fotóstúdiót „visz” Bécsben, ahol 1964 óta reklám-, ipari-, portré-, riport- és légi-felvételei miatt keresik fel Ausztria különböző városaiból, olykor még külföldről is. Közben/előtte/utána más tevékenységi körökben is mozog: 35 éven át tanított a bécsi grafikai főiskolán (Höhere Graphische Bundes- Lehr- und Versuchsanstalt, Wien), onnan rohant vizsgáztatni a főiskolára, akadémiára (Pädagogisches Institut, Berufspädagogische Akademie), ahol 10 éven át tanított, szaktanácsokat adott a bécsi rendőrségnek (Kriminaltechnik und Fahndung Bundespolizeidirektion), iskolai tantervet dolgozott ki (Technical School of Design, Department of Photography and Department of Graphic Design, Brasilien), szakterveket készített egyetemi klinikák, kórházak számára, szakembereket tanított be (Foto-Repro-Grafik-Zentrum). És még most is sok mindenre telik ebből az iszonyatosan nagy lendületből.

Széleskörű és magas színvonalú munkássága elismeréseként 2000 júliusában a köztársasági elnök magas kitüntetést nyújtott át neki (Silberne Ehrenzeichen für Verdienste um die Republik Österreich), amelyre tanítványai, munkatársai, kollégái is igen büszkék.

Ahogy már említettem, még most is tanít, dolgozik, és közben/előtte/utána saját örömére – ahogy ő mondja – szabad fotográfiákat készít. Ezekből állnak össze önálló kiállításai, amelyeket Ausztrián kívül Németországban, Olaszországban, Tunéziában, Japánban és Magyarországon mutattak be.

A Zoom kiállítás, amely a Kerengő Galéria 35. kiállítása, Walter Kühnelt sokoldalú és sokrétű fotográfiai tevékenységéből nem tud és nem is akar mindent bemutatni. Most „csak” stúdiófelvételei, architektúra-, légi-, tárgy- és csendélet-fényképei helyett a szabadban készült aktjait láthatjuk, amelyeknek egy része Magyarországon, Sebesvízen, a nemzetközi fotóművészeti alkotótáborban készültek.

Általános jellemzésként elmondhatjuk, hogy művészi érzékenységgel készült képein tárgyak, kövek, fák, formák, struktúrák jelennek meg az emberi test kontrasztjaiként. Arcok, tekintetek, mozdulatok villannak fel, és mozdulnak el a tárgyi világ látszólagos mozdulatlanságával szemben, és ránk, a nézőkre bízza, hogy érzéseinket és gondolatainkat mely irányba engedjük szabadon. Ő maga, gondos mérnökként, csak az alapot rakja le biztos kézzel, a vázat építi meg nagy szilárdsággal, a forma cizellálását, a díszítések felrakását szinte ránk bízza. Ha akarjuk, tanáros konzekvenciákat, biztos szabályokat, tökéletes szakmai-művészi szerkezeteket fedezhetünk fel, de ha akarjuk a költői képek, a szárnyaló fantázia kerül képei előterébe, amelyeket a hagyományos ezüstalapú és a digitális technika eszköztárával állít elő. Hogy milyen magas színvonalon, arról igazán csak munkássága teljes ismeretében győződhetnénk meg. A kiállítás az egészből csak vékonyka szeletet kínál, amelyet azonban így szívesen ajánlok az Önök figyelmébe.

 Eifert János

KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL, Székesfehérvár, 2005. május 18.

KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL, Székesfehérvár, 2005. május 18.

Sokan voltak kíváncsiak a bőrgyári kisfesztiválra

Furcsa zene, absztrakt alakzatok, színes fények és diavetítők, ezzel a pár fogalommal lehet körbeírni a Bőrgyár Kulturális Egyesület kis-fesztiválját. Az első napon a belvárosban és a régi bőrgyár területén hallattak elektronikuson gerjesztett zümmögő zenét a dj-k. Majd szombaton inkább a látványé volt a főszerep: minden szabad falfelületre vetítettek egy művészi képet. De a fesztiválon a világhírű Eifert János is bemutathatta diaporámáit.

Kortárs-Művészeti-Fesztivál-eifert_janos Kortárs-Művészeti-Fesztivál-Székesfehérvár 

Eifert János újszerű és érdekes diaporámáit vetítette. Sokan voltak kíváncsiak a bőrgyári kisfesztiválra (Fotó: Kovács Milán)

Pénteken az egész város hallhatta, hogy milyen is az underground zenei kultúra, bár rengeteg egyéb program várta a járókelőket a városban. Az emberek többsége megállt pár percre a skála előtt, vagy a Mátyás szobornál, ahol underground zenészek mutatták be művészetüket. Igazán lágy dallamokkal mutatkoztak be az utca emberének, akiknek ez a fajta zene igen szokatlan. Az utcai előzenélésnek köszönhetően elég sokan kilátogattak a bőrgyár területére, ahol inkább volt mondható a zene egyéninek, mint jónak, de ennek ellenére rengetegen ott ragadtak sötétedésig, amikor is Szepesi Imre Zöld barátaival fénytapétát varázsolt a múlt századi gyár falára. A furcsa zene elől sokan a gyárépület régi garázsába menekültek, ahol fotókiállítást rendeztek be az előző rendezvény műveiből, amikor szimbólumokat vágtak az alsóvárosi rét füvébe. A szombat inkább a vizuális művészet napja volt, többek között a szabadszínház újra bemutatta Vaclav Havel: Audiencia című darabját azoknak, akik nem látták a Szabadművházban. A darab előadása kiválóan sikerült és ez a környezet sokkal inkább élethűvé tette a darabot. Karel Gott hangja és a söröskupak lepattanása mennyein visszhangzott a gyárcsarnokban. A színdarab után Zöld vallogatott jazz bakelitjeiből, míg Eifert János fotóművész felállította vetítővásznát. Majd bemutatta négy különböző dia költeményét, amelyek szebbnél szebb képeket tartalmaztak. Az estét pedig abszolút a fények uralták, nem volt a bőrgyárnak olyan négyzetmétere, amire nem vetítettek volna valamit és eközben szólt a méhkas dj-k zenéje.

http://kiralyiseta.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_32007

Eifert János: Perspectiva correction – Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt – Farkas Antal jama. Budapest, ZOOM Magazin 03. szám, 2005. május – június

2005.04-ZOOM-Galéria-jama1 2005.04-ZOOM-Galéria-jama2 2005.04-ZOOM-Galéria-jama3 2005.04-ZOOM-Galéria-jama4

2005.04-ZOOM-Galéria-jama5 2005.04-ZOOM-Galéria-jama6 2005.04-ZOOM-Galéria-jama7 2005.04-ZOOM-Galéria-jama8 

Farkas Antal Jama

Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt

Ma már egy vírusos fertőzéshez nemcsak az ágyban kuporgó, forró teát, esetleg forralt bort szürcsölő, nyaka köré meleg sálat tekerő alakot kell elképzelnünk. Elképzelhetjük a Zoom Galéria szerkesztőjét is, amint Farkas Antal Jamáról írott kéziratát e-mailen elküldi a szerkesztőségnek, de egy fránya vírus miatt, közvetlenül a nyomdai leadás előtt a monitorról lepotyognak a betűk, és a QuarkXPress-szel nincs mit betördelni. És Önök, a lapot kinyitva, az én rovatomhoz érve ott állnának egy betű nélkül, az ismertetőm nélkül. Nem lenne művészettörténeti handabanda, nem kellene életrajzi adatokat, meg a „mit gondolt a művész” szóhalmazokat átizzadni. Elmaradna az éppen kiválasztott fotográfus – olykor érdemtelen – egekbe emelése, megdicsőítése, vagy – merthogy kritikusnak is kell lennünk – a földbe döngölő, lekezelő tudálékosság. A szavak helyett maguk a képek – a művész – beszélnének. Persze, rögtön jelentkezne az első probléma: Farkas Antal Jama képei beszédesek ugyan, de „képolvasatuk” eltér a megszokottól. „Boci-boci fekete-fehér angolszetter, a képeim továbbra is színesek, Frank Zappa meghal” (forrás: Jama első önálló kiállításának címe, amelyet 1993-ban a fővárostól 86 kilométerre, az Erdei Ferenc Művelődési Központban rendeztek meg). Képnyelven beszélni feltehetően nem a fotóriporterektől, a dokumentaristáktól tanult, hanem a dada, a konceptuális művészet, a pop-art, a posztmodern, az abszurd voltak „mesterei”, és középiskolásként Jarry Übü királya, vagy Boris Viant írásai voltak kedvenc olvasmányai. A perspektívakorrekciót sem műszaki géppel, hanem Cèsanne módszerével végzi.

Azért még sem baj, hogy a vírus nem potyogtatta le betűimet, így elmondhatom, hogy Farkas Antal Jama 1960-ban született Kecskeméten, majd 1974 és 1978 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, festő és grafikai szakán koptatta az iskolapadot, amit 1985-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola fotó- és tipográfiai szaka követett. Az persze a képeiből „szól ki”, hogy rendkívüli fantáziája, amely az abszurd, újraértelmezés, anamorfózis kulcsszavakra épül, tulajdonképpen a perspektíva átverését jelenti.  Ha képeit nézzük, hihetünk-e a szemünknek? Tükröz, beépít, ráfest, elrendez, beleragaszt, – még a technikát illetően is folyamatos bizonytalanságban tartja a nézőt. Metonímiát, metaforát, rímeket, hasonlatot használ – költészetet teremt egy racionális nyelvvel, a mesterség és művészet eszközeinek magas fokú birtokolásával. Soha nem érjük tetten, hiszen nem hazudik: nagyotmondás helyett inkább megteremti magának – nekünk – azt a másik világot. Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt. De a kígyó valóban ott van. Képeibe soha nem nyúl bele számítógépes szerkesztéssel. Azok úgy vannak kitalálva, megrendezve. A film széle – nem márkareklámként, hanem az eredetiség igazolására – benne marad a képben, és a kompozíció részévé válik. Ahogyan az általa teremtett titok-világ is az igazi világ része lesz. Legalább is, ezt hiteti el velünk. Merthogy egy nagy varázsló, igazi bűvész-művész, utcai hazardőr. Figyeljük a kezét: itt a piros, ott a piros, hol a piros? Nem csal, csak varázsol.

Teljesen érdektelen persze, hogy képeit varázslóként, bűvészként, fotóművészként, vagy képzőművészként hozza létre. Dinnye fogaskerekekkel, Halak vállfán, Salföldön álló akt. Lényeg, hogy megszülettek. Csinál ő plakátokat, reklámfotókat, „használják” őt alkalmazott fotósként, arculat- és látványtervezőként, tipográfiai és grafikai „munkásként”, hiszen bizonyított már, papírja is van róla: 1989-ben kitüntetéses diplomával végzett a tervezőképző Intézetben, dicséretes diplomával a Mesterképző Intézetben. De ez nem is érdekes, hiszen képeinek különleges értékét nem a pecsétes oklevelek adják. Saját magát „fotójamatőr és tragikusművész” címkével gúnyolja, de szeret Wagnert hallgatni, jó sajtokat fogyasztani, Woody Allen-vicceket mesélni, a MÉH-telepen vásárolni, Jan Dibbets Perspectiva correction című munkáját olvasgatni, és közben jókat sörözni. Mindez persze magánügy, képein viszont ott vannak a megfejtésre váró titkok. Nagy metafizikus csendélet, Madamme Retnouard, portrék, csendéletek, önarcképek, szavakkal körül nem írható világ.

Azért, mert életrajzából olvashatjuk, hogy Pécsi József ösztöndíjas, tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, és műveit közgyűjteményekben, történetesen a Magyar Fotográfiai Múzeumban és a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményben is őrzik, még lehetne unalmas alak. Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt. Egyénisége izgalmas, mint a képbe kúszó kígyó, az expozíciót váró sámfa, a táguló határokból álló, végtelen síkokon lépegető tükör-világ is az, amelyben beavatottnak lenni, természetesen mozogni különleges és nagyszerű dolog. Lépjünk be ebbe a világba, és csodáljuk…

 Eifert János

Sipos Dániel fotókiállítása a Szóló Tánc és Duó Tánc Fesztiválok elmúlt három évéről. MMS – Mozdulatművészeti Stúdió “Mezítlábas Galériája”, 2005. május 7-30.

2005.05.07-Sipos-Dániel-04

MMS - Mozdulatművészeti Stúdió "Mezítlábas Galériája", 2005. május 7-30. MMS - Mozdulatművészeti Stúdió "Mezítlábas Galériája", 2005. május 7-30.

Sipos Dániel fotókiállítása a Szóló Tánc és Duó Tánc Fesztiválok elmúlt három évéről. MMS – Mozdulatművészeti Stúdió “Mezítlábas Galériája”, 2005. május 7-30.  Megnyitó 2005. május 7-én 18 órakor. Eifert János kiállítás-nyitogatásában közreműködik a Max Diakok (FR), performansszal.

MMS - Mozdulatművészeti Stúdió "Mezítlábas Galériája", 2005. május 7-30.

„Ha van illanó anyaga a művészeteknek, akkor a tánc valóban az. A táncelőadás varázsa, amelyben a koreográfia szépsége, a táncos szuggesztív egyénisége, a mozgás virtuozitása a zenével, díszlettel és jelmezzel együtt jelenik meg, a függöny legördülése után már csak elhalványuló emlékeinkben él tovább, majd kifakulva kihullik onnan is.

A tánc-élmény megőrzésének, rögzítésének, ha úgy tetszik dokumentálásának igénye – ősidőktől fogva ismert. Legkorábbról az őskőkorszakból származó barlangi, valamint a bronzkori sziklarajzok maradtak ránk, későbbről pedig rajzok, festmények, szobrok, és a jelen időben a fénykép, a film és videó őrzi meg ennek az illékony művészetnek a jelenlétét. Különleges jelentőségűek a korabeli költők, írók, filozófusok közvetlen élményén alapuló műveinek táncvonatkozású lírai, leíró vagy elmélkedő részletei. Gyönyörű könyvet lehetne összeállítani Homérosztól kezdve Paul Valéryig – a táncot magasztaló költői szövegekből, amelyben a magyar költők sorai, virágénekek, népi rigmusok éppúgy helyet kaphatnának. Ha pedig kikelnek a tánc szenvedélye ellen – mint a puritán református feddő énekek, vagy a francia és orosz kritikai realistáknak, Balzacnak vagy Lev Tolsztojnak a balettrajongás abban a korban még nagyon költséges és kétes passzióját leleplező regényrészletei – sokszor még pontosabb leírással szolgálnak, mint maguk a táncmesterek. Különleges jelentősége van a Lábán-féle táncírásnak, de bonyolultsága és nehéz értelmezhetősége miatt nem terjedt el hétköznapi használatra. Ma a dokumentálás – a film, videó mellett – főleg fényképezéstechnikával folyik. A fénykép azonban nemcsak dokumentálásra szolgál. Ha jó kezekben van a gép, a mögötte álló érző-gondolkodó ember akár fény/kép/művészeti alkotások hozhat létre általa. Mint ahogy Sipos Dániel is ezt teszi.

Most persze nem az a célom, hogy Sipos Dánielt – merthogy kiállításának megnyitására engem kért fel – az egekbe menesszem. Felkukucskált ő oda nélkülem is, képei röpítenek bennünket olyan magasságba, ahol az angyalok – a tánc angyalai – lógatják lábukat a felhőkön ücsörögve, és az ördögökre pislantva, kacarásznak, és éppen ide mutogatnak lefelé, ahol ezek a képek lógnak. Mit mondanak az angyalok? Ördögien jók! Még majd megkísértenek bennünket. De mi is ez a kísértés?

Sokan a jó táncfotót éles, tónus- vagy színhelyes képnek gondolják. Olyan pontos ábrázolásnak, amely élethűen mutatja a szereplőket pózaikkal és mozdulataikkal együtt. Hogy leolvasható a képről az adott térforma, a kosztüm, a díszlet. Sokan, avval, hogy pontos és éles képet készítenek, megállítják – vagy inkább megfagyasztják – az időt. A végtelen sok pillanatból hiába választanak egyet, amit jellemzőnek vélnek, az nem mozdul. Szárnyaszegetten, mint egy bukott angyal, nem mozdul a képzelet sem. A művészet, a táncművészet még annyira sem tűri a róla készült tárgyilagos, precíz képet. Szerencsénkre – és ott fent az angyalok szerencséjére is – Sipos Dániel megkísérti a pillanatot: épphogy nem megállítja, hanem lelket lehel belé. Megkísérel megkísérteni bennünket, hogy ezt a pillanatot átéljük mi is, vele együtt. Mintha valóban a táncot látnánk, s nem annak „földi mását”. Egyszerű eszközöket használ mindehhez: bemozdít, elvonatkoztat, egy pillanatból százat formál, és máris ott vagyunk a tánc kellős közepén, az átélt, gyönyörű pillanatok sodrásában. Nem fest vad színekkel: fekete-fehérben gondolkodik. Absztrahál. Mégis – az érzelmi skálát illetően – több színt érzünk ki képeiből, mint a színes negatívra készültekből. Ezek nem egy-egy „jól elkapott pillanatot”, hanem folyamatot ábrázolnak. Képein a mozdulat, a mozgás – nemcsak fizikai, hanem szellemi értelemben – minden mozzanatában gyönyörűségesen megkísért bennünket. Igaza van az angyaloknak: kacsintása ördögi. Vagy inkább ördöngös? No de ne játszunk a szavakkal, hiszen itt állunk a képek előtt, amelyek megkísértésre várnak. Nézzük, lássuk a sokunk által ismert pillanatokat a fotográfus szemével.

Sipos Dániel fotókiállítását, amely a Szóló Tánc és Duó Tánc Fesztiválok elmúlt három évét mutatja meg, megnyitom.” (Eifert János)

(A kiállítás-megnyitón elhangzottak szövegvázlata, Budapest, 2005. május 7.)