János Eifert - Photographer

Archive for november, 2005

Tagsági bélyeg 2. – a Magyar Fotóriporterek Társasága jubileumi kiállítása, Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza, 2005. november 24 – 2006. január 8.

 Tagsági bélyeg 2. – a Magyar Fotóriporterek Társasága jubileumi kiállítása, BTM Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza (Budapest III., Lajos u. 158.), 2005. november 24 – 2006. január 8.

A kiállítást megnyitotta: Gera Mihály újságíró

 „A Magyar Fotóriporterek Társasága idén ünnepli megalakulásának tizenötödik évfordulóját. Egy társaság, szakmai szervezet tagjai általában tagdíjat fizetnek. Két évvel ezelőtt azonban az elnökség úgy gondolta, hogy ne a tagdíj kösse a fotográfusokat a Társasághoz, hanem az a tevékenység, amely iránt mindannyian elhivatottságot éreznek: a fotografálás. Megkérték tehát a tagságot, hogy tagsági díj helyett ajánljanak fel egy-egy képet a Társaságnak. Így jött létre az első Tagsági bélyeg kiállítás.

Az idei “tagsági díjakból” ismét egy nagyon érdekes és értékes kiállítás született. A meghatározott tematika nélkül kiadott felhívásra a fotóriporterek olyan alkotásokat küldtek be, amelyekből a kiállítás látogatói képet kaphatnak a hazai sajtófotó helyzetéről, megismerhetik azokat a témákat, jelenségeket, amelyek a fotoriportereket manapság foglalkoztatják. Ugyanakkor a kiállítás egy keresztmetszetet is nyújt napjaink Magyarországáról és egy kis kitekintést ad a nagyvilágra.”

2005.11.24-Tagsági-bélyeg-2

Kiállítók: Arnold Éva, Bacskó Levente, Balázs Attila, Bara István, Batha László, Bege Mária, Benkő Imre, Berzsenyi Iván, Bánhalmi János, Bánkuti András, Chochol Károly, Dallos István, Dezső Tamás, Domaniczky Tivadar, E. Várkonyi Péter, Eifert János, Erdei Katalin, Fazekas István, Fejér Gábor, Fejér Zoltán, Felvégi Andrea, Fodor György Szeréna, Friedmann Endre, Gadányi György, Golovtsik Gábor, Gordon Eszter, Grechisch Tamás, Grnák László, Gy. Balázs Béla, Gyarmati József, Gál-Lázi György, Gárdi Balázs, Habik Csaba, Hegedűs Márta, Hemző Károly, Horváth Dávid, Horváth Péter, Isza Ferenc, Izsák Mária, Kaiser Ottó, Kallus György, Katkó Tamás, Kerekes István, Keresztes Magdi, Kiss Kuntler Árpád, Kiséri-Nagy Ferenc, Knap Zoltán, Koncz György, Koncz Zsuzsa, Korniss Péter, Koszticsák Szilárd, Kovalovszky Dániel, Kovács Attila, Kresz Albert, Kölcsényi Zoltán, Lakatos István, Lengyel Gábor, Láng-Miticzky András, Manek Attila, Markovics Ferenc, Mike Károly, Mohai Péter, Molnár Artúr, Nagy Csilla, Nagy Gábor, Nagy Kristóf, Nagy Z. László, Nagy Zsolt, Németh György, Oláh Tibor, Pataky Zsolt, Pető Zsuzsa, Pintér Márta, Pálhegyi Dániel, Pólya Zoltán, Rédei Ferenc, Sopronyi Gyula, Soós Lajos, Szabó Barnabás, Szabóky Zsolt, Szalay Zoltán, Szandelszky Béla, Szebeni András, Szegő Erika, Szigeti Tamás, Széman Richárd, Szűcs Sándor, Sánta István Csaba, T. Balogh László, T. Szántó György, Teknős Miklós, Tímár József, Török László, Ujvári Sándor, Urbán Tamás, Vas János, Wagner Margit, Wéber Lajos, Zaránd András.

Eifert János: El Kazovszkij (2003)   Eifert János: Kezek, vágyak (2004)

Kiállított képeim: Címlapterv (Győri Hét, 2005. november), El Kazovszkij (2003), Kezek, vágyak (Penthouse, 2004. október)

Győri napló, légifelvételek a városról, 2005. november 18.

A Győri Hét megbízásából légifelvételeket készítetek a városról, leginkább a belvárosról, az összefutó vizeknél… Radó sétány, Káptalan domb, Bécsikapu tér, Karmelita templom, Romantik Hotel Schweizerhof, Király utca… Dunakapu téri piac, Móricz Zsigmond rakpart… Gyönyörű az idő, örömöm telik a fényképezésben.

Győr-légifelvétel-Eifert-photo

Photos: Eifert János

Győr-Bécsi-kapu-tér

Győr, Bécsikapu tér. A város legszebb terét, a Bécsikapu teret már korábban (2003. július 10.) fényképeztem, szemmagasságból… Canon Digital Ixus, nyolc-tíz felvétel, PhotoStitch szoftverrel összefűzve. Szándékosan eltekintettem a műszaki precizitástól, a felvételkészítéskor “megugráltattam” az egyes rész-képeket, hogy a panorámakép egy kicsit játékosra sikeredjen. A széleket is “megszaggattam” a Photoshop-ban…

A Bécsi kapu tér Győr történelmi belvárosának egyik legjelentősebb tere, Magyarország legszebb barokk tereinek egyike. Az Óváros nyugati kapuja, ide vezet a Rába kettős híd a Rába és Rábca közt elterülő Sziget és Újváros városrészek felől. A város legrégibb tereinek egyike. A szabálytalan alakú tér a XIX. század közepe óta nyugatról, a Rába felől nyitott. Egykor itt állt a reneszánsz stílusú Bécsi-kapu, melyen át a Rába kettős hídon nyugat felől érkező utasok érkeztek a Belvárosba. Mit látunk a téren?

Ott-ház
A műemlék értékű rokokó-copf palota 1778–1782 közt épült, kétemeletes homlokzata megtéveszti a szemlélőt. Második emeleti része ugyanis hamis, a tulajdonképpeni felmagasított attika mögött csupán padlástér van. Az így megépített nagy falfelület a barokk idő pompakedvelését szerencsés művészi megoldásban fejezi ki. A kosáríves bejárati kapu feletti nyitott erkélyt két sima törzsű oszlop tartja, az oszlopfejezeteket copf füzér díszíti. Az erkélynek rokokó kovácsoltvas rácsa van, mögötte kagylódíszes fülke magasodik, két oldalán copf vázákkal. A fülkében az Ott-család címere található. Udvarában körbefutó függőfolyosót találunk a XIX. század első feléből.

Kisfaludy Károly bronzszobra. A Bécsi kapu tér közepén áll,  fekete gránit talapzaton Győr megye nagy szülöttének, Kisfaludy Károlynak a bronzszobra. A teret keletről pompás barokk házsor zárja le. A 14. számú saroképületben működött a XVIII. század második felében az első győri kávéház.

Altabak-ház
Az Altabak-házA város egyik legrégibb lakóépülete, több házból építette össze 1620-ban Altabak János kanonok. Ez az épület már a Szabadsajtó és a Király utcák, valamint a tér által bezárt területen épült fel, igen hangulatos toszkán oszlopos, árkádos udvarral. Jelenlegi alakját a XVIII. században nyerte. A térre néző díszes barokk homlokzatát a sarkokon egy-egy zárt erkély díszíti. A jobb oldali erkély mellett helyezkedik el a lizénákkal körbefogott kapu, felette párkánnyal, melynek végein egy-egy barokk váza áll. Az emeleti ablakok felett lizénákkal megszakított, szalagmotívumokkal megszakított stukkódísz húzódik., ugyanez ismétlődik más díszítéssel az ablakok alatti „tükör”-ben. Az épület alacsony, széles ívelésű kapualja XVII. Századi. Emeletén a helyreállítás során feltárták a beépített udvar feletti toszkán oszlopos loggia keleti felét. A Szabadsajtó utca felőli oldalhomlokzaton a XVII. Századi építkezés szemlélhető: az emeleti rész konzolokra ültetve kilép a falsíkból.

A térről lépcsősor vezet a Rába parti terecskére, ahol Szent István király bronz lovasszobra látható. Az innen induló sétány a várfalak tövében a Rába majd a Mosoni-Duna partján a Dunakapu térre vezet. A várfal mellett Bécsből származó ágyúcsövek sorakoznak.

A Király utcai torkolattól északra , a Káptalandomb felé a tér egy kis mellékterecskével bővül, melynek közepén áll a Nimród-szobor.A Király utca sarkán a Bécsi kapu tér 11. szám alatti kétemeletes, sarokerkélyes barokk lakóházra hívjuk fel a figyelmet. A XVII-XVIII. század fordulóján épült házban lakott Schrőder Gyula orvos, a magyar röntgenkutatás úttörője.

Karmelita templom
A Karmelita templomA tér déli oldalán álló bájos és szép templom Győr legjelentősebb barokk épületei közé tartozik. A templomot Witwer Márton Athanáz, karmelita építész tervezte. Sziluettje elmaradhatatlanul hozzátartozik Győr városképéhez, annak egyik jellegzetessége. Díszesen kiképzett homlokzata néz a tér felé, meredek tetőszerkezete alatt tojásdad alakú kupola rejlik, melyet az elliptikus alapra felépített falak tartanak. Tornya a szentély jobb felén áll. A homlokzaton három szoborfülke, egy ablak és korabeli vaslemez-borítású kapuszárnyakkal ellátott bejárat látható. A kapu felett a rend címere van. Az ellipszis alaprajzú templombelső igen arányos és jó kiképzésű, művészi berendezését is Witwer tervezte. Egyenes záródású szentélyében nagyméretű főoltár helyezkedik el, mintegy színpadot alkotva a templom ünnepélyes belsejében. Oltárképe Szent István és Szent Imre hódolatát mutatja be Szűz Mária előtt. Az oltárépítményt szobrok és gazdag domborművek díszítik. A templomban négy mellékoltár van, drámai hatású oltárképeit az olasz Martino Altomonte készítette. A mellékoltárok felépítménye és a gazdagon faragott szószék Richter Ferenc karmelita szobrász alkotása. Szépen faragott padjai korabeliek. A templom alatt hatalmas kripta húzódik, melynek bejárata a Loretto-kápolna előtt található. A templomhoz délről nagyméretű barokk rendház tartozik.

Eifert János: TEST-TESZT, Ibis Budapest, 2005. november 7 – 30.

eifert-test-teszt-exhibition-hotel-ibisz-budapest

Eifert János: TEST-TESZT, Ibis Budapest, 2005. november 7 – 30.

A kiállítást megnyitja: Csíkvári Péter szobrászművész

Botond Béla: SZALTÓ – Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, 2005. november 1-31.

ZOOM-Kiallitas1 ZOOM-Kiallitas2

Botond Béla: SZALTÓ – Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, 2005. november 1-31.

Botond Béla, Eifert János Botond Béla kiállításának megnyitóján, Kerengő Galéria, 2005. november 11. Szabó Márta, Botond Béla kiállításának megnyitóján, Kerengő Galéria, 2005. november 11. Eifert Béla fényképez Botond Béla kiállításának megnyitóján, hátul: Bódy Magdi, dr. Eifert Gabriella, E. Tóbiás Sára

Botond Béla kiállításának megnyitóján, Kerengő Galéria, 2005. november 11. Eifert János köszönti a kiállítót, és a vendégeket, Botond-Béla kiállítása a kerengő galériában, 2005.11.11. Botond Béla kiállításának megnyitóján Botond Béla kiállításának megnyitóján, Kerengő Galéria, 2005. november 11.

“Tisztelt Eifert János barátom kérésére rögzítem azon gondolataimat melyek, az előttem állófeladat kérdéseivel foglalkoznak. Lehetségesnek tartom, hogy a megnyitón egy hasonló szövegre támaszkodó „bemutatkozást” tartok.

 Mint külföldről hazatért képzőművész nehezemre esett a személyemre vonatkozó exponálás időpontját és helyét megtalálni. Biztos vagyok benne, hogy az élet alapvető tényezőihez tartozik bizonyos körök átfutása, – zárulása. Egy folyamat ” körbefutott „teljesítése, felismerhető, mint a létünk tartozéka. 

Ez az alapgondolat sok képeimbe felismerhető, mivel az elmúlás, – a természetből indult lét visszatérő feloldódása, – tehát a ” futott „kör zárulása, – a természetbe való visszatéréssel teljesül. Én jelenleg is egy ”körbefutást „teljesítek, mivel 1956 őszén kellett távoznom hazámból, Budapestről, – mert a forradalomról késztett képeim tulajdonára statárium, avagy elítélés nélküli halált hirdettek. Közelünkből, az Apáczai Csere János Gimnázium padjáról indultam. Ott ért el az a hír, hogy osztálytársamnál azon negatívok után házkutatást tartottak, melyek az én kutyám óljában voltak eldugva. Körbefutottam a fél világot és szívesen zárom ezt a kört azzal, hogy felmutatom, mit hoztam magammal, – „körbefutva”. Ez a feladat számomra már azért is nehezebb kihívás, mivel helyi összeköttetések hiányában az elmúlt év tevékenységét a szerencsés alkalmak bíztató provokációjára kellett fordítanom. Úgy gondolom, a szerencse velem van! 

Portugáliából körülbelül öt évvel ezelőtt kerestem telefonkapcsolatot Eifert János fotóművész barátomhoz, akinek munkájának egy kis részét egy szintén szerencsés alkalom révén, – ott külföldön megismerhettem. Napjainkban záródott a kör, mivel Eifert Jánosnak személyesen tudtam átadni azt a dokumentációt, melyet egy közös ismerősünk Portugáliában készített munkájáról.  

Jelen feladatomhoz tartozna, saját munkámról beszámolni. Szívesen oldanám meg ezt a feladatot azon módon, hogy képeim beszéljenek magukért. Bízok képeimbe annyira, hogy ezt a feladatot tehát rájuk bízom. Ide kapcsolódik az a kérdés, hogy milyen cím alatt rendezzük ezt a kiállítást?  „SZALTÓ”? Egy szaltó lendületéhez hasonlítom azt az energia szükségletet, amire nekem jelen pillanatban szükségem van egy újabb kör átméréséhez. Ezért szeretném ezt a kiállítást a SZALTÓ cím alatt megnyitni. Ha feltételezzük, hogy ez a kiállítás egy életkör része akkor ezen ” körfutam ” hangsúlya a képzőművészeti tevékenységemre utal. Ahogy visszaemlékszem, az indulás első pillanataihoz tartozik, ahogy nagyapám óriás rajzasztala sarkán rajzolni tanultam. 

Körülbelül 1952 őszén, keresztapám, Dr. Jajczay János művészettörténész révén Dulovits Jenő privát diavetítését élvezhettem, – és a körbefutás gondolatához tartozik, hogy a mai napokban fedezem fel, hogy Németországban, mint fotográfiát is oktató docens diákjaimnak olyan feladatokat adtam, melyek ma engem Dulovits annakidején látott képeire emlékeztetnek. Pátczay Pál műtermének élménye,- egy makett gyártási folyamata, az u.n. ” Beccafumi – makett “,- még ma is tulajdonomban van. A szombati találkozások a Gerbo cukrászda baloldali zárt termében, ahova keresztapámat kísérhettem: egy kedvelt ceremónia volt,- (részemről bevallom főleg az ott kínált kakaót, élveztem) – az ottani nagyon halkan folytatott, – művészek között majdnem titokban mondott szavak, – „Olaszország a rács mögött!!!”-  száj elé emelt  kéz mögött suttogva,- még ma is  élénken  emlékezetemben van !  

Véleményem  szerint ezen gyermekkori  élményekre alapul  az  a  lendület, amiből még ma is profitálok,  és ha  most ezeket a sorokat írom  talán  sejtem is hogy miért kell képeket  alkotnom  a  Jugoszláviában  történtekre,  avagy miért   írok  egy  képet  mint  ” Censor ” alá , mely   képnek  témája   a cenzúrázott  médiacsata  az  úgynevezett   “ csaták  csatájáról “,  Irakban. A képeimben meglévő, tudatosan beépített lappangó képek felfedezése és azok mondanivalójáról nem szeretnék itt külön beszámolót tartani. Találják meg, akik a képeimmel párbeszédbe akarnak kerülni!  

Minden nap, újra, – újra valamit felfedezni, a képben a képet megtalálni, legyen egy kép élvezete is egy körfutam és legyen az a legbiztosabb képjelentőséget bizonyító indikátor, hogy milyen hosszúnak bizonyul a kép kommunikációs körfutama. Viszont be kell számolnom arra vonatkozóan, hogy van egy egyéni jelzésem, hogy milyen szintre mérlegelek egy képet. Azon képeken melyeket egyéni megítélésem szerint jelentősnek tartok, mint képalkotó szándékosan háttérbe akarok vonulni és ezt azon módon, jelzem szimbolikusan, hogy ezeket a képeket csak ”Béla ” szignóval látom el.  Az első évtizedek külföldön a megélés napi küzdelmében zajlottak. De beszéljünk inkább a máról, avagy inkább a holnapról! Én Londonban ismerkedtem Joseph Beuys művésszel. Az ő egyénisége, munkáiban rejtett, avagy nyitottan jelzett társadalmi kritikája, és az ő által bebizonyított tény: ” minden lehet művészet…” Mély hatást gyakorolt személyemre.  

Egy hétköznapi tárgy szimbolikus, kommunikációs adottsága, – pl. egy különleges alkalom révén olyan kontextusokat teremthet,  melynek  alkotói  példája  már  Beuys előtt  is megvolt . (Gondoljunk példaképpen a dadaizmus híres tárgyaira.)  

De hódoljunk tiszta lélekkel a természetben adott művészetnek, és engedjük meg manapság is azt a luxus magunknak, hogy egy rejtett természeti alkotást felismerve, – megtalálva, – fellelve – képben, fényképen, talán digitális feldolgozásban, vagy eredeti formájában a művészet pódiumára emeljük. Mindennek az alapja a vizuális kommunikáció adottsága és a fény csodálatos világa. Az első “ fénykép – ész „(e z a szó csak a magyarban létezik!) a hosszú pillanatok megörökítője volt,- mi már zseniálisan játszhatunk a fényképészet zongoráján, ha csak látni, és hát játszani is tudunk.  Ma már digitálisan! Használjuk a technika és technológia végtelen fejlődési folyamatából adódó lehetséges új digitális eszközök alkotási lehetőségeit, – annak ellenére, hogy a ” nem – hozzáértés ” rossz példái és azok gátló hatása mindig jelen van. Ez a tény viszont a múlt minden szakaszában is jelen volt. 

Legyenek utolsó mondataim, amiben beismerem, hogy nem csak fotográfiával, grafikával, akvarell, vagy olaj festészettel és szobrászattal foglalkozok, hanem ma már az ” elektrografika” eszközeit is alkalmazom. Igyekszem az új digitális eszközök világát arra vonatkozóan megismerni, hogy milyen lehetőségek rejtőznek ottan, mint alkotáshoz alkalmazható módszer. Végeredményben beismerem, hogy a ”fényleképzés „foglya vagyok, – mindegy hogy ceruzával, ecsettel, avagy más technikai eszközök lehetőségeivel. Egyben híve vagyok azon alapvető” szakmai” ismereteknek, – nevezzük ezt tudásnak, vagy képzett tehetségnek, ami egy minden viszonyban virtuális képalkotást megalapoz. Épen úgy, mint ahogy egy talált kőben a természet révén született kommunikációs adottságával szemben én nyitott vagyok, – a látás, – a felismerés és kontext – transport, és talán az erre következő grafikai feldolgozás, avagy elektorgrafikailag leképzett papírra került ” fényvisszhang”, – lehet jelentős számomra, mint alkotás. 

Még egyszer szívesen hangsúlyozom: a ”fényleképzés „az én világom és egyben feltétlen híve vagyok azon „a szakmát körbefutó ismeretnek”, ami a minden viszonyban virtuális képalkotás  alapját  szolgálhatja, – ha ?…  nyitottak vagyunk !  – és a felületes. ..” ezt már ismerem. ..” fogalmat nem tévesztjük össze a…”  ezt most már tényleg tudom  “.. fogalommal! Nem szabad megakadnunk a művészetben manapság adott, avagy még felfedezhető végtelen kombinációs lehetőségeiben! Nem  szabad  azon  töprengeni,  hogy  szabad – e   ezt  vagy  amazt  megtenni, alkalmazni! A múlt alkotásainak tisztelete, maradandó értékének becslése nincs ellentétben, a jövőben lehetséges „fényleképzési rendszerekkel”! A jövő értékelésre szánt alkotásait nem szabad ” féltékenyül” a fejlődési lehetőségektől” óvni, vagy a fejlődési lehetőségek ellen leárnyékolni!ez még gondolatban is tilos! 

A művészet fogalma nekem a múlt fogalmi viszonyában csak annyit változott, (Beuys értelmében is) hogy a vizuális érzékenységünk manapság nem a való világ hű másolatát értékeli magasra, (persze ez egy természetes követelmény lehet, ha dokumentációról van szó) hanem a kép kommunikációs élménytartalma az, ami a kép művészeti jelentőségét alkotja. Ez létrejöhet a szín – árnyalatok élményt adó szimfóniája révén épen úgy, mint egy intermediális kontext-mezőnyben alkotott mű formájában. 

Kiállításomat nevezhettem volna SZALTÓ helyett ”SPAGAT” – avagy magyarul TERPESZ -nek is, mivel manapság különböző műfajok között terpeszben állunk. Nálam sokszor előfordul, hogy különböző műfajok keverékéből igyekszek egy olyan képet alkotni, melynek kommunikációs élménytartalma a kép létét alátámasztja.  Az egymáshoz mozgásba került műfajok, azok ”átszűrődése”, kombinációja, kiegészítve az egyéni manuális és vizuális készségekkel, – a legújabb, – talán már a különböző elektronikus eszközök alkalmazásával alkotott képek”újszerű” kommunikáció – ajánlata a mi a jövőnk!

Zárjuk Babits szavaival: “… modern az a művészet, amiben az egész múlt benne rejlik, és még  egy   kicsit  több…”

 Én, most, mint a fenti gondolatok tudatos híve, szeretném az Önök elismerését megnyerni.”

                        Béla          (Botond)

 Botond J. Béla – 8315 Gyenesdiás, Pf. 07 – Telefon: (30) 505 7640; (70) 505 5847