János Eifert - Photographer

Archive for december, 2006

Eifert János: Szívcentrum-dal / Chanson du centre cardiaque / Heart-decease Centre Song / Кардиологична песен – Richter Terem, Győr, 2006. december 14.

Eifert-Haemos-dal-2006

Eifert János: Szívcentrum-dal/Chanson du centre cardiaque/Heart-decease Centre Song/Кардиологична песен

Zene és szöveg:  Tompa Mihály – Ének: Ferenczy András, Markovits Edit – Hangmérnök: Rózsa László

Ez a digiRama a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház Kardiológiai Osztály, Haemodinamikai Laboratórium számára, a Szívkatéterezés Győr Alapítvány megbízásából készült. Igazgató: Dézsi Csaba, az Alapítvány elnöke: Hajba Ferenc

Bemutató: Richter Terem, Győr. A Győri Szívcentrum megnyitásának ünnepségén, 2006. december 10.-én.

Szívcentrum-dal

Hogyha életed pillére megremeg
És már nem fogja senki a két kezed
Hogyha föléd hajol egy sötét világ
És máshol is várnak rád

Hogyha nem tudod folytatni álmodat
Ha a könnycsepp az arcodon megmarad
Hogyha félsz, hogy nincs már több remény
És az úton elfogy a fény

Hogyha úgy érzed, szíved megszakad
És most fájdalmas minden pillanat
Hogyha szorít a torkod és ég a szád
Mert máshol is várnak rád

Hogyha fehér folyosón szürke madár
És műszerek írnak az ágy oldalán
Ha erős kezed már alig szorít
És verejték borit

Refrén:

Fájón kérded, ki segít
Hogy valóra váltsd álmaid
A győri szívcentrum a bajban mindig vár
Egy biztos reménysugár

Szív küldi szívnek az életet
Hogy simogasson még két kezed
Maradj velünk,
amíg lehet

Egy percen múlhat az életed
Egy perc jelenthet éveket
Maradj velünk,
amíg lehet 

DiGi-Rama: János Eifert
Musique et paroles: Mihály Tompa, Chanson: András Ferenczy, Edit Markovits
Ingénieur du son: László Rózsa

Chanson du centre cardiaque

Quand les piliers de ta vie tressaillent
Et plus personne ne tient tes mains
Quand un monde obscur t’embrasse
Et l’on t’attend aussi autre part

Quand tu ne peux pas faire suite à tes rêves
Quand la larme se tient sur ton visage
Quand tu as peur de n’avoir plus d’espoir
Et le chemin n’est plus en lumière

Quand tu as le sentiment que ton coeur se brise
Et chaque moment est douloureux maintenant
Quand ta gorge se noue et les lèvres te brûlent
Car l’on t’attend aussi autre part

Quand l’oiseau gris passe dans un couloir blanc
Et des instruments agissent au bord du lit
Quand tes mains fortes n’ont guère plus de force
Et la sueur inonde ton corps

Refrain:

Tu demande, plein de douleur, qui t’aide
A achever tes rêves
Le centre cardiaque à Győr porte toujours secours en détresse
Comme une lueur d’espoir certaine

Le coeur transmet la vie au coeur
Pour que tes mains puissent caresser encore
Reste avec nous
tant que cela se peut

Ta vie peut tenir à une minute
Une minute peut signifier des années
Reste avec nous
tant que cela se peut 

MAOE Alkotói Nagydíj átadása Búza Barna szobrászművésznek, Eifert János fotóművésznek, László Ferenc zenetudósnak, Szilágyi István írónak, Szuppán Irén textilművésznek, Schäffer Judit díszlettervező a Kulturális Örökség Nagydíját vette át. Budapest, 2006. december 14.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 2006. december 14-én díjátadó ünnepséget rendezett, ahol Búza Barna szobrászművész, Eifert János fotóművész, László Ferenc zenetudós, Szilágyi István író, Szuppán Irén textilművész, a MAOE Alkotói Nagydíját, Schäffer Judit díszlettervező a Kulturális Örökség Nagydíját vette át. A díjakat Bauer István, a MAOE elnöke adta át.

maoe-alap_1  maoe-alkotoi-nagydij-20066  maoe-alkotoi-nagydij-20062

 

Dozvald János laudációja Eifert János MAOE alkotói nagydíja alkalmából

Read more

Díjat osztottak a Magyar Alkotóművészek. Magyar Hírlap, 2006. december 14.

2006.12.14.-Magyar-nemzet-Díjat-osztottak-a_Magyar-Alkotóművészek

Magyar Nemzet, 2006. december 14., csütörtök

http://archivum.magyarhirlap.hu/belfold/dijat_osztottak_a_magyar_alkotomveszek.html#sthash.v1TQRu1w.dpuf

Díjat osztottak a Magyar Alkotóművészek

Átadták a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének alkotói nagydíjait és két különdíját csütörtökön Budapesten.

Búza Barna szobrászművész kapta Képzőművészeti Alkotói Nagydíjat. Sidló Ferenc és Szentgyörgyi István egykori tanítványa kisplasztikákat, portrékat, domborműveket, köztéri szobrokat egyaránt alkot. Több mint hatvan köztéri szobrát, síremlékét, reliefjét állították fel. Restaurátorként is dolgozott, irányította a budai Várban álló Szentháromság-szobor helyreállítását.

Eifert János nyerte el a Fotóművészeti Alkotói Nagydíjat. Mint a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosa, külföldi turnékon kezdett fotózni, a hatvanas évek végén. Tánc-, aktfotói, természetképei és alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. 1985-től diaporámákat is készít, ezekkel több díjat nyert külföldön.

Szuppán Irén textilművésznek ítélték az Iparművészeti Alkotói Nagydíjat. A főiskola után elvégzése után, az ötvenes évek elején ő hozta létre az első kézifestő-alkotóközösséget. Textilnyomással, majd juta alapra kézifestéssel, vagy szizállal, gyapjúval, lennel és vegyes technikával dolgozott. Majd szőni kezdett, felvetőfonalait festi meg, így szövi meg képeit.

László Ferenc zenetörténész nyerte el a Zenei Alkotói Nagydíjat. A kolozsvári muzikológus mélyreható Bartók-elemzéseket, továbbá a barokk partitúrák hiteles forráskiadásainak jelentőségét méltató cikkeket adott közre Magyarországon.

Szilágyi István erdélyi magyar író és folyóirat-szerkesztő kapta az Irodalmi Alkotói Nagydíjat. Az erdélyi (romániai) magyar irodalomban az 1960-as évek elején indult első Forrás-nemzedék hozott új szemléletet. Ennek a nemzedéknek egyik ismert képviselője az író. Jól tájékozódik a történeti irodalomban éppúgy, mint a jelenkori posztmodern kísérletekben.

Schäffer Judit jelmeztervező – Nagyajtay Teréz, Z. Gács György, Borsos Miklós, Miháltz Pál tanítványa – kapta Kulturális Örökség Nagydíjat. A prózai színházak mellett munkássága jelentős része kötődik az operajátszáshoz: Verdi Nabuccójának, Kodály Zoltán Háry Jánosának, Wagner Trisztán és Izoldájának és Tannhäuserének látványos kosztümjeit tervezte.

A MAOE zenei tagozatának díját is csütörtökön nyújtották át: a huszadik század emlékezetes zenei szakírójáról Péterfi Istvánról elnevezett elismerést, emlékplakettet Győri László kapta. Interjúkat készít a Bartók Rádió, a Muzsika és az Élet és Irodalom számára Magyarországon fellépő neves zeneművészekkel és világjáró magyar muzsikusokkal. Emellett könyveket fordít, ő ültette át magyarra Brigitte Hamann: Winifred Wagner, avagy Hitler és Bayreuth című kötetét.

A Weiner Leó zenepedagógiai díjat hárman nyerték el: Frank Oszkár, Karasszon Dezső és Maczák János.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozata által adományozott Aranykazetta Életmű-díjat Csák Miklós fotóművész kapta.

Forrás: MTI

Átadták a MAOE nagydíjait, Eifert János nyerte el a Fotóművészeti Alkotói Nagydíjat, Budapest, 2006. december 14.

 Átadták a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) alkotói nagydíjait és két különdíját csütörtökön Budapesten.

(MTI) – Búza Barna szobrászművész kapta Képzőművészeti Alkotói Nagydíjat. Sidló Ferenc és Szentgyörgyi István egykori tanítványa kisplasztikákat, portrékat, domborműveket, köztéri szobrokat egyaránt alkot. Több mint hatvan köztéri szobrát, síremlékét, reliefjét állították fel. Restaurátorként is dolgozott, irányította a budai Várban álló Szentháromság-szobor helyreállítását.
Eifert János nyerte el a Fotóművészeti Alkotói Nagydíjat. Mint a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosa, külföldi turnékon kezdett fotózni, a hatvanas évek végén. Tánc-, aktfotói, természetképei és alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. 1985-től diaporámákat is készít, ezekkel több díjat nyert külföldön.
Szuppán Irén textilművésznek ítélték az Iparművészeti Alkotói Nagydíjat. A főiskola után elvégzése után, az ötvenes évek elején ő hozta létre az első kézifestő-alkotóközösséget. Textilnyomással, majd juta alapra kézifestéssel, vagy szizállal, gyapjúval, lennel és vegyes technikával dolgozott. Majd szőni kezdett, felvetőfonalait festi meg, így szövi meg képeit.
László Ferenc zenetörténész nyerte el a Zenei Alkotói Nagydíjat. A kolozsvári muzikológus mélyreható Bartók-elemzéseket, továbbá a barokk partitúrák hiteles forráskiadásainak jelentőségét méltató cikkeket adott közre Magyarországon.
Szilágyi István erdélyi magyar író és folyóirat-szerkesztő kapta az Irodalmi Alkotói Nagydíjat. Az erdélyi (romániai) magyar irodalomban az 1960-as évek elején indult első Forrás-nemzedék hozott új szemléletet. Ennek a nemzedéknek egyik ismert képviselője az író. Jól tájékozódik a történeti irodalomban éppúgy, mint a jelenkori posztmodern kísérletekben.
Schäffer Judit jelmeztervező – Nagyajtay Teréz, Z. Gács György, Borsos Miklós, Miháltz Pál tanítványa – kapta Kulturális Örökség Nagydíjat. A prózai színházak mellett munkássága jelentős része kötődik az operajátszáshoz: Verdi Nabuccójának, Kodály Zoltán Háry Jánosának, Wagner Trisztán és Izoldájának és Tannha:userének látványos kosztümjeit tervezte.
A MAOE zenei tagozatának díját is csütörtökön nyújtották át: a huszadik század emlékezetes zenei szakírójáról Péterfi Istvánról elnevezett elismerést, emlékplakettet Győri László kapta. Interjúkat készít a Bartók Rádió, a Muzsika és az Élet és Irodalom számára Magyarországon fellépő neves zeneművészekkel és világjáró magyar muzsikusokkal. Emellett könyveket fordít, ő ültette át magyarra Brigitte Hamann: Winifred Wagner, avagy Hitler és Bayreuth című kötetét.
A Weiner Leó zenepedagógiai díjat hárman nyerték el: Frank Oszkár, Karasszon Dezső és Maczák János.
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozata által adományozott Aranykazetta Életmű-díjat Csák Miklós fotóművész kapta.

 MAOE Prizes Awarded

MAOE Prizes Awarded  

Prizes awarded for artists by MAOE (National Association of Hungarian Artists) were presented in Budapest in December, 2006. Rewarded with the Prize for Artists of Photography, János Eifert started taking photos in the late-1960s as a professional dancer of the Hungarian Soldiers’ Troupe when going on tours abroad. He made a name for himself with topics such as dance, nudes, nature and works of applied photography. From 1985 on he has been into diaporamas as well – this genre has earned him several prizes abroad.

Irén Szuppán textile designer has been awarded the Prize for Applied Arts. After graduating from college, she founded the very first artists’ community encouraging hand-painting in the early 1950s.

The Prize for Cultural Heritage went to Judit Schäffer costume designer who has worked for prose theatres as well as for the opera.

Sculptor Barna Búza has been awarded the Prize for Fine Arts, whilst Miklós Csák photographer received the Golden Cassette Oeuvre Prize from the Section of Photography.

http://kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=252930&ctag=articlelist&iid=1

Budapesti napló, TV-interjú az ATV-ben, 2006. december 10.

ATV-Vicsek-Ferenc ATV-Interjú

Beszélgetés az ATV-ben… Szerkesztő-riporter Vicsek Ferenc

Eifert János: Negyven év fotográfiái – Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely, 2006. december 10 – 2007. január 15.

2006-Alföldi-Galéria-02

40-év-1-terem-MŰVÉSZET 40-év-4-terem-AKT 40-év-2-terem-TÁNC 40-év-5-terem-KÉPNOVELLÁK 40-év-3-terem-TERMÉSZET  40-év-6-átrium-KÍNA

2006-Alföldi-Galéria-Eifert-Exhibit

Alföldi-Galéria-meghivo

 

Alföldi-Galéria-megnyitó

2006-Alföldi-Galéria-Eifert-Exhibit-Opening 2006-Alföldi-Galéria-Eifert-tárlatvezetése

Eifert-János-Kiállítás-rendezés-2006-12-07-Alföldi-Galéria Alföldi-Galéria-5-terem 

Fotóhónap 2006. Eifert János: Negyven év fotográfiái – Gyűjteményes kiállítás az Alföldi Galériában, Hódmezővásárhelyen. Megnyitó 2006. december 10-én, 12:00 órakor, amelyet tárlatvezetés és digiRama vetítés követ. Köszöntőt mond Almási István alpolgármester, a kiállítást megnyitja Szenti Tibor író, néprajzkutató.

EIFERT JÁNOS VILÁGA
 
Mindannyian beleszülettünk a bárkába. Az idő folyóként fut velünk a túlsó  part felé, és  kevesen tudják megállítani. Amikor a XIX. században, a fejlődő polgárosodással a fényképezés megszületett, sokan fölkiáltottak: „vége a festészetnek”. Az idő ballagott tovább, és a festészet nem tűnt el. „A fotó képbe merevítette az időt” – jött a következő aggály. Igen, a dokumentumfényképezésnél, ahol ez volt a szerepe. Csakhogy a fotóművész – bár gépe gyakran a pillanat tört részével dolgozik – idegsejtjeivel alkotja a képet, és kezében a gép csupán engedelmes szolga.
Gondolj csak Eifert János fotóira! Az elsuhanó táncosok  tovább szövik benned a lépéseket és mozdulatokat. Be sem kell hunynod a szemed, és hallod a zenét, látod a forgás áradatát. Amit Eifert egy  képben megfogott, benned hömpölyög tovább. Érzed, már nem egyedül vagy. Nem kilátástalan a rohanás, mert a túlpart távolodik.
Megnézted már Eifert János egyik korai fotóját: „A kertész kezét”? Sártól, naptól, nehéz munkától kérges tenyerek, óvó sátorként fogják körül az elültetett életet. Palánta ez, amely majd a természet romboló hatásai ellen küzd, hogy termést adó növénnyé fejlődjön. Nem tudjuk, megnyeri-e öröktől folytatott harcát, de sorsa iránt nincs kétségünk. Vele  az idő bennünk csakugyan megállt. Nem a gép, nem a képet rögzítő mester változtatta a folyamot tóvá, hanem az a művész, aki Eifert János szívében és lelkében fogalmazott. Ő maga a bárka, és arra képes, hogy aki rábízza magát, nem a végzet felé siet. Képei így válnak időtlenné, s hogy ezt a csodát éppen egy korszerű, japán géppel, vagy régi, kisfilmes masinával teszi, csak részletkérdés. A gondolat fontos, amely a látható világ atomjaiban tárgyiasult, és örökérvényűvé vált.
Tánc, Test és Természet eiferti világgá lényegült benne. Az ő univerzumának nincsenek időbe zárt határai. Végtelen, akár a természet, amely átalakul, és legtöbbször varázslatos arcát mutatja, de sohasem vész el. Az alkotás ott kezdődik, ahol az emberből művész válik. A művész ott folytatódik, ahol az alkotás halhatatlan lesz.
Eifert János nem a lencsén keresztül látja a világot, hanem a világ tolul a lencséje elé. Az alkotó művészi módon válogat a részletekből. A digitális fotózás és a számítógépes kidolgozás ma már sokban segíti a fényképezést, de a művészi előadásmód nemcsak a megmunkálást tükrözi, hanem a meglátást és a válogatást is. Az egyéniség igazán abban bontakozik ki, hogyan érzékeli a környezetét, és a kiállításán ezekből milyen egyéni világot tud fölépíteni.
 Ez a teremtő tehetség nem véletlen benne. Hódmezővásárhelyen született, abban a városban, ahol évezrede ez a rend. Ahol a hód-mezei csatában levert kunokat nem űzték el, hanem földet adtak nekik, hogy hazára leljenek; ahol a festőt a tanya mellől nem zavarták el a gazdák, hanem étellel kínálták, és amikor kiállított, ünneplőbe öltözve megtisztelték a tárlatán. Nem tehetség ez, hanem értékként kapott adottság. Ezzel született Eifert János, aki  kincsével mindannyiunk javára gazdálkodik.
Boldogan üdvözüljük újra szülővárosában, ahová évente eljön. Amit e tájtól, néptől kapott, és világhírűvé alakított, visszaadja nekünk.  Kiállításán egymás felé nyújtjuk kezünket. Egy bárkában élünk vele, immár 63 év óta.
Tárlatnyitás alkalmával sem az ő életpályáját, sem az életművét nem lehet követni. Nem is az én föladatom ez, a művészettörténészek majd hűen követik és megírják. Itt csak személyiségének néhány, elengedhetetlenül fontos adatát említem.
Eifert János mind szakmájában, mind művészetében az egész művelt világ egyik legismertebb képviselője. Amikor Aldous Huxleytől megkérdezték, hogyan kell ejteni a nevét, bölcsen azt felelte: „sorolja elképzeléseit, ha kifogyott, én még hozzáteszek másik annyit”. Eifert művészete is olyan sokrétű, hogy nem lehet behatárolni, egységes stíluskategóriákba rendezni, hiszen egy nagy individuális körön belül több irányban próbálkozik. Sokoldalú, folyamatosan megújuló és kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei, és az alkalmazott képei alapozták meg ismeretségét. Művészként, tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként egyaránt elismert.
A legutolsó adatok alapján még az olvasható, hogy 180 egyéni kiállítása volt, 680 csoportos kiállításon szerepelt, és 168 díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát kapott. Mire ezt a fölsorolást fölolvastam, a tabló már idejét múlta, hiszen közben Selyemút címmel Kínában lencsevégre került fotóiból Győrben és Debrecenben is bemutatta legújabb kiállítását, nem is beszélve a jelenlegi, vásárhelyiről.
A világ 33 országában fényképezett. Ebből, és különböző hazai témáiból páratlan értékű archívumot hozott létre. Művei 12 rangos közgyűjteményt gazdagítanak, közöttük szerepel Belgium, Németország, Ausztria és az USA egy-egy jeles intézménye is. 16 szövetségnek, társaságnak, intézménynek tagja, ebből 5 külföldi. Csak a 2000–2006 között megjelent cikkeinek száma 105. Szerepelt, vagy anyagot adott televíziós filmekhez, színpadi látványként, színházi díszletként gyakran használták föl a fotóit. A róla szóló ismertetések a Világhálón számos helyen elérhetők. Fotóival könyveket illusztrált, így az én Szampó és Mirmidó című szürrealista elbeszéléskönyvemet is; illetve a Kalászkisasszony című erotikus elbeszéléskötetem borítólapját tervezte. Számos fotóalbumhoz, kiállítási katalógushoz írt bevezetőt, előszót, nyitott meg kiállításokat, tartott szakmai előadásokat, amelyeknek megírt szövegét dokumentálta. Jung Zseni fotóművész társával több fotótábort tartott, és megannyinak maga is résztvevője volt.
Munkásságából két nagy területet emelek ki, amelyek kettőnk alkotói kapcsolatát is elmélyítette. Az egyik az aktábrázolás. Ebben a témában szólaljon meg maga a művész. A Noszvajon, 2006 júliusában, a Jung Zsenivel tartott 22. foto Workshopon interjúban megkérdezték tőle:
„Megtanulható-e az aktfényképezés?”
Eifert János így válaszolt:
„Az aktfotográfia nemcsak »megfogható« testábrázolás, hanem költészet és álom: az ösztönök, a vágyak, látomások világa. A fényképezésnek ez a területe, amelyben a művészet, az erotika és a pornográfia szálai finoman egybefonódnak, tág lehetőséget ad tehetségünk, ízlésünk, mesterségbeli tudásunk bizonyítására. Gyakorlása során olyan készségek, képességek fejleszthetők, amelyek a fotóművészek más műfajaiban is kamatoztathatók.
Hogy megtanulható-e az aktfényképezés?
Bár évtizedek óta tanulom és tanítom, olykor kézzel fogható eredménnyel, mégsem vágom rá könnyedén az igent. A tapasztalat mondatja velem: a mesterség–művészet eszközeinek birtoklása mellett –, hogy minőséget hozzunk létre – még az isteni szikra is szükséges. De a szabályokat – amelyek persze felrúghatók –, meg kell ismerni: modell és beállítás; hátterek és kellékek; természetes és mesterséges fények, stúdióvilágítás; analóg és digitális gépek és objektívek, eszközök; technika és esztétika: forma és kompozíció, a mozgás, a tér és idő szerepe; képkidolgozás, közreadás; fotótörténet, fotótechnika, etika, szerzői jogok.
A felsoroltak közül kiemelném és részletezném a digitális technikát, képfeldolgozási eszközöket, valamint a hozzákapcsolódó képmegjelenítési formát, a diaporámát. Aktfelvételeinkből a kép és hang egybefűzésével, megfelelő dramaturgiai felépítéssel, számítógépes szerkesztéssel egy új műfajt teremthetünk, melynek neve: digiRama (hagyományos eszközökkel: diaporáma), amelyet nemcsak korszerű prezentációs lehetőségként, hanem a művészi kifejezés eszközeként is alkalmazhatunk.”
Eifert János aktfotóit legutóbb a noszvaji gyönyörű barokk-kastély termeiben és hatalmas parkjában készítette. A természettől azonban sohasem válik meg. Az egyik országos aktfotó kiállításon, amelyet a Szentesi Galériában rendeztek, az egyenletesen lebarnult női testet egy sivatag sárga homokjában ábrázolta, ahogy a dűnék szélfútta láncolatában a környezet által koreografált mozdulatokkal fekszenek. Képei az Ember és homokszem viszonyítását sugallták; és távlatból szemlélve ráébresztettek, mennyire parány mindaz, ami kék bolygónkon föllelhető.
Megkérdezhetik, miért elsősorban nők az aktmodelljei? Az ókori görög szobrászat már fölfedezte a fiatal férfitest varázsát, és Michelangelo Dávidján keresztül a mai ábrázolásokig sokan tudatosan művelik. Eifert természetes, józan ösztöne: a hagyományos férfi–nő kapcsolat ideálja diktálja ezt. A molekuláris biológiában ismert, hogy a férfit egy Y kromoszóma különbözteti meg a nőtől, de a legújabb fölfedezések hírül adták, hogy ennek a parányi fehérjének függőleges szára csökkenőben van. Ahogy év-százezredek múlva teljesen eltűnik, megszűnik a férfi nem. Uralkodóvá válik a nő, ahogy a matriarchátusban nagyszerűen megéltünk vele, ezzel a csodával, amely egyszerre szülő és nevelő anyánk, barátnőnk, szeretőnk és feleségünk, gondozónk, fizikai és lelki támaszunk. Ez az a csoda, amelyet Eifert János képes a mezítelen női test látványában, és a benne rejlő egész valójában, agysejtünkbe égve ábrázolni.
Számomra a másik eiferti remek szürrealista ábrázolási módja, amely az utóbbi években művészetében egyre inkább meghatározóvá válik, és egy-egy kompozíciójában összefoglalja mindazt az életérzést, amelyet ívelő pályafutása során művelt. Vizsgáljuk meg a lényegét.
A szürrealizmus francia kifejezést 1906-ban Apollinaire írta le, és magyarul a „realizmus”, vagy „valóság feletti”, avantgárd ábrázolási módot jelenti. Illusztrációként André Breton: A szürrealizmus manifesztuma című röpiratából idézek:
„A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: az álmok, sejtelmek, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak; hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, hogy az álmok igazabb világunkat, őszintébb énünket jelentik…
Hiszek benne, hogy eljön az idő – írta Breton –, amikor az álom és a valóság, ez a két, látszatra oly nagyon ellentétes állapot összeolvad valamilyen tökéletes valóságfelettiségben… és feloldja az álom és a valóság között korábban föltételezett ellentmondást.”
A szürrealizmus gyökerei már a barlangrajzokban, a gömbfejű ufó- vagy samanisztikus lényeknek vélt ábrázolásokban megjelennek. Az álom, mágia, a mitikus jelképek, a tudatalatti víziók metafizikai képei megtalálhatók a természeti népek, törzsi civilizációk gondolkodási és ábrázolási módjában. Ott vannak a magyar népmesékben és mítoszokban: az alvilágba leereszkedő Fehér ló fiában, vagy Emese álmában. Tehát egyáltalán nem idegen világ tőlünk, csak meg kell ismernünk.
A szürrealizmus a 20. század nagy pszichiátriai tudósának: Freudnak a „jéghegy-elvében” bukkant elő korszerű, tudományos formában, amikor leírta, hogy „az ember igazi énje a tudatalattiban rejlik”. Bergsonnál még megjelenik a paranoia, a hisztéria és a delírium is, a groteszk és az abszurd mellett. Freud magyar tanítványai közül, a két világháború közötti nagy pszichiáter-nemzedék vezéralakja, Hermann Imre: Az ember ősi ösztönei című könyvében, a tojáshéj vékonyságú emberi lényegünket lehámozza, és a Moro-reflexszel, az átkaroló mozdulattal visszavezet bennünket Fa-ősanyánkig.
A kérdésem költői: van-e olyan ábrázolási műfaj, amelyben –, és olyan jelentős alkotó –, akinél a fa motívuma ne jelentkezne? Tudatalattinkban elválaszthatatlanul ott munkál, és ott van Eifert János fotótémái között is, de ő tovább megy. Eifert az őselemek fotósa. Kiemelt témái között ott van tűz, a víz, a föld, az ég és az egész természet: benne a virágok, fák, madarak, és csúcsán az élővilág fejedelmeként az Ember: a Nő.
Paul Eluard: Omló narancs hajad című szürrealista versének három sora illik ide, Rónay György fordításában:

„Omló narancs hajad a világ nagy űrében,
Mély csöndtől súlyos és homályos lomha tükrök
Űrében, hol pucér kezem képed kutatja.”

Vagyis a hermanni megkapaszkodás elmélet szerint, fogódzót keresünk a világba. Ha elhagyott a Fa-ősanyánk, maradt természetes szülőanyánk, a nő. Hozzá kapcsolódnak Eifert János szimbólumai, amelyek további kapaszkodót nyújtanak. Ezek egyike a madár.
Ki ne járt volna már galambok között? A turbékoló párok csakhamar összemarakodnak, és kiderül, hogy nem is olyan szelíd állatok. Hordozzák hüllőőseik acsarkodó természetét. Az emberi alkotószellem formálta át őket. Így váltak a béke szimbólumává. Az Ótestamentumban az özönvíz után, az Araráton megfeneklett Noé bárkájára az olajfaágat hozzák vissza, jelezve, Isten megbékélt, és új életlehetőséget nyújtott a túlélőknek. Jelentkezik az Újtestamentumban, amikor János megkereszteli Jézust, és feje fölött fehér galamb képben a Szentlélek jelenik meg, jelezve: olyan személy áll a folyóban, aki kínhalálával az ősbűn megbocsátását, feltámadásával az üdvözülés lehetőségét nyújtja. Az első világháború poklát látva, megszületik Picasso békegalambja, szintén az olajfaággal, amelynek a második világháborút követően csőrébe szárnyas bombát rajzol egy csalódott, elkeseredett alkotó.
Eifert János érzékeli, hogy választott békeszimbólumunk, már nem tölti be eredeti, több évezredes hivatását. Más madarat keres, amelyet az ember még nem háziasított. A sirály az, amely még a természet igazi gyermeke; aki viharmadárként a tomboló förgeteggel szárnyal, uralkodik tajtékos tengerek és óceánok fölött, lebukik a kavargó vízbe, és csőrében hal csillog. Mutatja, hogy ne készen kapd, hanem magad fogd meg a táplálékodat és a szabadságodat. A Mexikói-öböl felett egy télen át magam is figyeltem ezt a csodálatos teremtményt, hogyan küzdött az elemekkel, és miként kerekedett fölül minden viharon.
Eifert János kísérletezik. Legújabb, már digitális eszközökkel készült montázsfotóin, soha nem látott, egyéni módon mutatja be a pusztulást: a széttöredező világunkat, és a magára maradó, szenvedő embert. A fotók legtöbbjének ilyen, és hasonló címeket ad: Roncsolt képek, vagy a Rémület is jelzi ezt a megváltozott, nem jó irányba rohanó világot, amelyet drámai erővel ábrázol.
A jelen történelmi időt egyik kiváló képén Salvador Dalí emlékére, a női torzóban ketyegő óra felé haladó sárkányrepülővel mutatja be. Egyik képsorán mintha Munch: Sikoly című festményének lázálmos víziója tűnne elő, egy fohászkodó, széttárt karú, erős testalkatú asszonytest kiáltásában; máshol a hullámoktól kavart, vízzel küzdő test bizonytalanságát mutatja. Egy fél arcból meredten, ijedten figyelő szemben tükröződik a tudat alatt született, de életre kelt látomás, amiről sejtjük, hogy borzalom lehet. Az egyik amerikai repülőtéren, a borzalmak őszkezdete után néhány héttel, az íriszvizsgálat során így nézhettem szembe tragikusan megváltozott világunkkal.
Számomra kedvenc alkotásai között van két összefoglaló hatású montázsa. A Szeptember 11 című kompozíciójában, a new yorki világgazdasági épületegyüttes tornyai ellen elkövetett terrortámadás szörnyűsége látható, de összeomlóban lévő világunk rémképe mellett a hullámok felett ott lebeg a tovatűnő, diadalmas sirály. A másik képen egy gyönyörű női akttorzó áll széttárt karral. A háttér festői módon megmunkált, éteri hullámköröket ábrázol, amelyek föntebb viharos tengerhullámzásba csapnak át.  A nő fejéből, mint a gondolat kiszáll egy sirály, majd az egész kompozíció fölött kinagyítva, méltóságteljesen újra megjelenik a dúlt világ fölött diadalmaskodó madár.
Női aktban az örök Ember, és az egyetlen földi megkapaszkodást nyújtó, a feltámadó szabadság erejét tükröző viharmadár adja meg Eifert János mai ars poeticáját, amelyet megoszt velünk. Ez lendít át bennünket, nézőket is, a küzdelem veszteségein, a mindig vágyott, de soha el nem ért világba, ahol álmaink tovább folytatódnak. Tanulság számunkra ez a kiállítás. Ráirányítja figyelmünket arra, hogy nem szabad hagyni korunk romboló szellemét uralkodni az emberi társadalmon, hanem a jobbító értelem uralkodjon a világ fölött.
Gondolataimmal Eifert Jánosnak mindannyiunk nevében ezt a kiállítást megköszönöm, és megnyitom.
Hódmezővásárhely, 2006. november 20.
Szenti Tibor
 
EIFERT JÁNOS „40 ÉVE”

Felgyorsult világunkban negyven év gyakran emberöltőt jelent. Isteni gondviselés, amikor egy művész alkotói pályája eléri ezt a kort, és egészségben, kreativitásban további évtizedek nyílhatnak meg előtte. Közéjük tartozik Eifert János is, aki 23 éves korában, a népi táncművészet mellett indult el a fotóművészet felé. Az, hogy mennyire sikerült neki, bizonyítja az a töretlenül fölfelé ívelő pálya, amelyet bejárt, és ennek kiváló keresztmetszetét adó mostani kiállítása. Ez egyben a „2006. Fotóhónapok” záró kiállítása is.
Nem véletlen ez a sikersorozat, hiszen a vásárhelyi fotóművészet nemcsak az ország, hanem a világ élvonalába tartozik, és ezért Eifert János is nagyon sokat tett.
Mi más lehetett volna első témaköre, mint a tánc, amelyet évek alatt olyan szintre emelt, hogy a fölvételről koreografálni lehetne a megörökített jelenetet. Ami ezekben a fölvételeiben ennél is több, az az egyéni látásmód fényeffektusaiban és finom árnyalataiban mutatkozik meg. Jó példa erre az itt látható, freskónagyságú táncjelenet, az „Angyalok tánca”.
A tánc során Eifert János közvetlen kapcsolatba került a mozgásban lévő emberi testtel. Ahol teljes alakos fölvételeket látunk, amelyek a lét bármilyen pillanatait örökítik meg, rajtuk az életre jellemző szüntelen mozgást is megfigyelhetjük. Ezt nemcsak a gyors időzáras fényképezőgépek tették lehetővé, hanem az a látásmód is, amely a fotótörténet kezdetén divatos, merev beállításokat kerülve, a test rezdüléseit, folyamatban lévő megnyilvánulásait kíséri figyelemmel. Különösen jó példa erre megannyi aktfotója. Ezekben nemcsak a női test szépségét és az alak finom rajzolatát érzékeltette, hanem a nőben feszülő energiát is, amely szinte mindig mozgásban tartja.
Fotósorozataival emberi történeteket tud elbeszélni, mintha regényt fogalmazna. Ilyen fényképsora a „Képnovellák”, amelyet nem tollal, hanem fénnyel írt. Az ő művészete nem egy területen továbbgazdagította a fotózást.
Eifert János bámulatosan használja ki a fotóművészet legkülönbözőbb törekvéseit, műfajait. Fölhívják a figyelmet magukra a tárgyfotói; a tárgyakból kialakított enteriőrök éppen úgy, mint a természet egy-egy részletét fölhasználó képei. Diaporámáival a természet, a hangulat, a fények, a mozgásban lévő világ folyamatos változásait érzékelteti.
Kiválóan használja a legkülönbözőbb fényképezőgépeket és lencséket. A „Selyemút” sorozatának több fölvételét egyszerű, a turisták által használt, kis elektronikus zsebgéppel készítette. Nem a drága gép tesz naggyá, hanem az a megérzés, amikor valaki tudja, hogy mikor kell a géppel exponálni.
Otthonosan mozog a különleges objektívek használatában is. Amikor makrofelvételt készít, mint a „Hajnal” című művének a levélen ülő harmatcsöppjét ábrázolja, a természetnek azt a végtelenségét ragadja meg, amely méretekben a kozmosz felé közelítve növekednek, az anyag belseje felé csökkenek. Ugyanakkor, ha a halszemobjektívet használja, felvételében a részletek eltűnnek, és egyetlen képpel egész kerek világunkat ábrázolja.
A folyósón, mint egy végtelen szalagon sorakozó gyöngyszemek láthatók a nyugat-kínai Xinjiang tartományban, ez évben kétszer tett látogatásának fölemelő élménye, a „Selyemút” című színes fölvételein. Ezt a hatalmas területet – a kínai népességen kívül – a hozzánk embertanilag és kultúrában is közelebb eső ujgurok lakják. Az itt élők vallási szempontból szintén megosztottak, hiszen igen jelentős tömeget a mohamedánok alkotnak.
Kína az utóbbi évtizedekben, ahogy a világ felé nyitott, rendkívül sokat fejlődött. Eifert János mégsem a korszerűsödő városok forgatagát, a modern gyárakat, a divatos öltözködést kereste, hanem azt, ami ennek a hatalmas birodalomnak kulturális és természeti értéke; mindazt, aki ezt létrehozta, vagy megmentette és védi a jövőnek: maga az ember a fotóinak igazi központja.
Eifert János mélyen emberközpontú fotóművész. Sohasem tagadta meg, sőt gyümölcsöztette azt az emberséget, amelyet az anyatejjel itt, szülővárosában szívott magában. Büszke vagyok rá, hogy önöknek elsőnek jelenthetem be: a MAOE december 14-én Fotóművészeti Alkotói Nagydíjjal tünteti ki. Eifert Jánost – bár már a közelben újabb nagy művészeti kalandokra készül, amikor az indiai, kínai, norvégiai, litvániai és ukrajnai meghívásainak tesz majd eleget –, a jövőben is mindig szeretettel visszavárjuk, akár a félévszázados fotóművészetét, akár a rákövetkezőket ünnepeljük.

*

The world of János Eifert

We were all born to live in the ark. Time is flowing with us like a river towards the other shore, and few of us are able to stop it. After photography was born in the nineteenth century together with the developing civilian life, many exclaimed so: “The art of painting has come to an end”. Time went on slowly and the art of painting did not vanish. “Photography stiffened time into an image” – the next sigh of anxiety came. Yes, indeed, in the course of documentary photography it did, when its role was to do so. But the photo-artist – although his camera often works with a fraction of a moment of time – creates the image with his own nerves and the machine is only an obedient servant in his hands.

Remember the photos of János Eifert! The dancers gliding past make you weave their steps and motions on and on in your mind. You do not even need to shut your eyes to hear the music and see the torrent of the revolving couples. The image Eifert captured in a photo is rolling, flowing, streaming on in you. You can feel that you are not alone any more. Running towards the other shore is not hopeless, because the other shore is rolling away.

Have you ever seen one of his early photos: „The gardener’s hand”? Callous hands, encrusted by mud, sun and hard work are holding planted life like a protecting shield. It is a seedling, which will take the courage to fight against the destructive elements of nature in order to grow to be a productive plant. We do not know, whether it will be able to win its perpetual battle, but we have no doubt about its fate. With this plant time has stopped indeed. It was not the camera and not the master taking the photo of the image who has turned the river into a still lake, but the artist in János Eifert, the artist composing in his heart and in his soul. He is the ark himself, and is able to retain those from the end who entrust themselves to him. This is the way his photos become eternal, and it is a merely matter of detail whether he takes this miracle with a modern Japanese camera or with an old-fashioned machine. It is thought that is important, which is materialized in the atoms of the perceptible world and became the truth of eternal validity.

Dance, form and nature were transformed into his own world in him. His universe has no borders limited by time. It is endless like nature, which transforms and shows us mostly its miraculous faces, but it never fades. Works of art begin where man becomes an artist. The artist continues to exist where work of art becomes eternal.

János Eifert does not see the world through the lens, but the world makes its way in front of his lens. The artist selects from the details in an artistic way. Digital photography and computer finish today helps a lot in photography, but artistic way of presentation reveals itself not only in work-out, but by intuition and choice, too. His individuality mostly shows in the perception of his surroundings and in the world he is able to build and exhibit out of it. 

This talent for creation is not his by accident. He was born in Hódmezővásárhely, in the city where the way of thinking has been just the same for a thousand years. Where the Cumanians defeated in the battle of Hód-Mező (Hód-Plain) were not chased away, but were given land so that they could settle down; where the painter was not sent away from the farms, but the farmers offered him something to eat and when he made an exhibition of his paintings, they went to see it dressed in their Sunday best. So this is not just a talent but a valuable gift János Eifert was born with, and he makes a good use of his treasure for the sake of all of us.

We are happy to greet him again here in his hometown, whereto he comes every year. All that he has got from this land and from these people and has made world famous he now gives back to us. We reach for each other’s hands during this exhibition. We have been living together with him in the same ark this sixty-three years.

Hódmezővásárhely, 12th November, 2006

Tibor Szenti

http://picasaweb.google.hu/szenti.tibor5/EifertJanosFotomuvesz#

Baki Péter: Kiválasztott fényképek / Chosen Photographs. Magyar Fotóművészek Szövetsége 1956-2006/Association of Hungarian Photographers 1956-2006

2006-Kiválasztott-fényképek 2006-Kiválasztott-fénykek-0

Baki Péter: Kiválasztott fényképek / Chosen Photographs

Magyar Fotóművészek Szövetsége 1956-2006/Association of Hungarian Photographers 1956-2006

Magyar Fotóművészek Szövetsége – Magyar Fotográfiai Múzeum / Association of Hungarian Photographers – Hungarian Museum of Photography

Felelős kiadó: Szamódy Zsolt és Baki Péter; Borító és könyvterv: Sellyei Tamás Ottó; Tördelés: Horváth Attila; ISBN 963 8383

 A kötetben szereplő fotóművészek: Ács Irén, Almásy Pál, Angelo F. Pál, Balla András, Balla Demeter, Bánkuti András, Bárány Nándor, dr., Baranyay András, Baricz Katalin, Barta Zsolt Péter, Bence Pál, Benkő Imre, Berekméri Zoltán, Bojár Sándor, Bozsó András, Capa, Cornell, Czeizing Lajos, Csík Ferenc, Csontó lajos, Csörgeő Tibor, Dezső Tamás, Drégely Imre, Eifert János, Eperjesi Ágnes, Escher Károly, Farkas Antal jama, Fejér Gábor, Fejes László, Féner Tamás, Friedmann Endre, Gárdi Balázs, Gink Károly, Gönczi Sándor (Frühof Sándor), Haár Ferenc, Hajdú József, Halas István, Hamarits Zsolt, Haris László, Hegedűs 2 László, Hemző Károly, Herendi Péter, Hervé, Lucien (Elkán László), Hevesy Iván, Holics Gyula, Horváth Dávid, Horváth M. Judit, Horváth Péter, Inkey Tibor, Járai Rudolf,  Jokesz Antal, Kando, Ata (Görög Etelka), Kálmán Kata, Kárász Judit, Katkó Tamás, Keleti Éva, Kereks Gábor, Kerny István, Kiss Kuntler Árpád (Kiss Árpád), Koffán Károly, id., Korniss Péter (Korniss Péter Pál), Kovács István Károly, Kovács Melinda, Kunkovács László, Langer Klára, Lengyel Lajos, Lőrinczy Györgty, Markovics Ferenc, Minyó Szert Károly, Molnár Edit, Montvai Attila, Nagygyörgy Sándor, Németh József, Pécsi József, Plachy, Sylvia, Redner Márta (Gutmann Márta), Reismann János, Reismann Marian, Réti Pál, Rév Miklós, Révész Tamás, Rónai Dénes, Seidner Zoltán, Stalter György, Szalay Zoltán, Szamódy Zsolt, Szebeni András, Szilágyi Lenke, Szöllőssy Kálmán (Svhwerer Kálmán), Tabák Lajos, Tahin Gyula, Tasnádi László, Telek Balázs, Tímár Péter, Tóth György, Tóth István, Tóth József, Török László, Urbán Tamás, Vadas Ernő, Vadász György, Vajda Ernő, dr., Vámos László, Vancsó Zoltán, Várnagy Tibor, Vécsy Attila (Atika), Vékás Magdolna, Vető János, Zajky Zoltán, dr. (Zechmeister Zoltán)

[In: Eifert János]

 Kertész keze/Gardener’s hand (Tarnaméra, 1978) Zselatinos ezüst filmnyersanyag, 24×36 mm. Magántulajdon / Gelatin silver film interpositive. 24×36 mm. Private collection

 Nyáj/Flock (Pécsvárad, 1978) Zselatinos ezüst filmnyersanyag, 6×6 cm. Magántulajdon / Gelatin silver film interpositive. 6×6 cm. Private collection