Ladikot bérelünk, fürdünk, pecázunk…  Gyerekeimmel, Katával és Andrissal élvezzük a Holt-Tisza kínálta kalandokat. Halat ugyan nem fogunk, de én a halászcsárdában aztán bepótolom: nálam a halászlé és túrós csusza a “klasszikus”. A gyerekek, bár nem túl éhesek, valami “normálist” rendelnek. Este Pacsika Emíliáékhoz ugrunk át Szegedre, kedves vendéglátók, dínom-dánom, finom ételekkel, a gyerekek játszanak. Jól érezzük magunkat, gyerekeimet, akik utálkoztak az indulás előtt, – Papa, már megint vendégség! – éjfél körül alig tudom hazaparancsolni.

Read more

Randevú a Tisza mellett  

Hódmezővásárhely a magyar kultúra és szellemi élet innen elszármazott nagyjait évről évre közös gondolkodásra, együtt beszélgetésre hívja össze. A tegnap zárult mártélyi találkozón Németh László lányát és a hetvenöt esztendős Gyulai József fizikust is köszönthették. 
A ma is szülővárosukban élő, vagy onnan elszármazott alkotók szívesen mennek a Hódmezővásárhelyhez közeli Mártély festői Tisza-partjára, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, megvitassák közös dolgaikat.

(balról jobbra) Szenti Tibor, Hegedűs Endre, Németh Ágnes, Csete György, dr. Lázár János, Csete Ildikó, Eifert János

“Hiszem, hogy a helyi kultúra, a közösség és a hagyományok erősítésével lehet megtartó érdekvédelmi hálót vonni a nemzet köré is” – fogalmazta meg a mártélyi találkozók lényegét a Németh Lászlót idéző társadalommodelljével Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere. A csaknem kétszáz Vásárhelyhez kötődő vendég között ott volt a szentesi születésű Csete György Kossuth-díjas építész, a ma is e városban élő és alkotó Munkácsy-díjas Hézső Ferenc és Zoltai Attila festőművészek, Hegedűs Endre Liszt-díjas zongoraművész, Eifert János fotóművész, Vata Emil festőművész, Fenyvesi Félix Lajos író-költő, Benyhe János műfordító, Gulay István író, Szenti Tibor néprajztudós, Fodorné Homlok Júlia hegedűtanár, Gyulai József fizikaprofesszor és Lakatosné. Németh Ágnes, Németh László leánya is.

Eifert János dr. Gyulai József professzorral; Németh Ágnessel, Csete Györggyel, Csete Ildikóval; dr. Lázár János polgármesterrel

(Ráfi Dénes felvételei)

“Én csak két évet éltem Vásárhelyen, de édesapám itt volt tanár, itt van hát az én helyem is a találkozón. Most fejeztünk be egy filmet apám életéről, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ajándékoztam, ott fogják sokszorosítani. A címe: Németh László. A forgatókönyvet én írtam, a rendezést egy vásárhelyi lány, Mohácsi Szilvia vállalta, és a szintén itt született Hegedűs Endre zongorázik benne. A helyiekből állt össze a csapat. A film munkálatai alatt szembesültem azzal, hogy édesapám életének leglényegesebb helyszíne Hódmezővásárhely volt. Azt akarta, hogy itt mutassák be darabjait, a Kossuth-díjat is a város gimnáziumának ajándékozta. Elhatároztam, hogy könyvet írok édesapám vásárhelyi éveiről. A találkozó után itt maradok egy hetet, találkozom apám régi tanítványaival, anyagot gyűjtök a könyvtárban. Vegyész vagyok ugyan, de 75 évesen már megtehetem, hogy nyugdíjas éveimet ilyesmivel töltsem. A munkában férjem is segítségemre lesz, ő eredetileg állatorvos, de most, 89 évesen is könyvet ír. Szerencsések vagyunk, hogy mindketten apámmal, az életművével, ezen belül a vásárhelyi éveivel foglalkozhatunk” – mondta Németh Ágnes, aki a közeljövőben Vásárhelyre tervezi az édesapjáról készített film bemutatóját.

Hódmezővásárhelyen Szent István-napra kétnapos műsorral várták a polgárokat és innen elszármazott földijeiket. Többek között nemzetközi néptáncgála, borfesztivál, Miklósa Erika és Rúzsa Magdi, valamint a Republic koncertje szerepelt a programban. Pálinkás József, az MTA elnöke köszöntötte Gyulai József professzort 75. születésnapja alkalmából.

S hogy az “elszármazottak” márté-lyi találkozója mennyire hozzátartozik Vásárhely mai életéhez, azt a Kisteleken született, de már bő egy évtizede Vásárhelyen élő festő, kétgyermekes családapa, Zoltai Attila szavai is igazolják.

“A táj és az itteni hagyományok emelik be Vásárhelyt az ország képzőművészeti vérkeringésébe. A hódmezővásárhelyi őszi tárlaton a szakmai képviseleten túl olyan sokan fordulnak meg a helyiek közül, ahányan nagy fővárosi kiállításokon sem. Az itt élőkben természetes igény alakult ki arra, hogy a szülőváros művészeinek munkáit figyelemmel kísérjék” – mondta. Természetes, hogy a hagyományaikat őrző vásárhelyiek évről évre hazavárják a város elszármazottait, általuk eleven a kapcsolat Hódmezővásárhely és a nagyvilág között. 
 
Tálas Veronika 

Csoportkép Mártélyon: (balról) Szenti Tibor, Hegedűs Katalin és Hegedűs Endre, Csete György, Németh Ágnes (középen), Lázár János, Csete Ildikó, Eifert János és Gyulai József Fotó: Ráfi Dénes)

  Fujkin István festőművész (Eifert János felvételei)

Fujkin István (1953. július 29. – ) illusztrátor, festő, képregényrajzoló. Az egykori Jugoszláviában született alkotó az 1990-es évek elején részese volt a magyar képregény új útra lépésének. 1997 óta Kanadában él.

Fujkin István művészete különböző, már létező stílusokra épül, mégis teljesen egyedi az eredmény, ahogy a zenei világ nála a techno-szürrealista átlényegülés következtében képzőművészetté válik. Festményeit ismert művészek zenei kompozíciói ihletik, melyek képi metaforikus kifejezése a léleknek ugyanazt a rétegét érinti, – a képzőművészet kifejező erejével gazdagodva, – mint az eredeti alkotások. Fujkin művei mély érzelmeket szabadítanak fel az ember tudatalattijából. Ez az a terület, amit a mai képzőművészeti világ egyre inkább elhanyagol. Fujkin munkáinak stílusa és technikája azonban segít a léleknek ezen feltáratlan tájait felfedezni, melyek felette állnak időnek és térnek. Fujkin mívesen kidolgozott képeihez nem használja a modern technikai eszközöket, – hagyományos ecsettel lényegíti át a zenét a képzőművészet világába.

A vajdasági születésű autodidakta Fujkin István 1974 óta dolgozik hivatalosan a vizuális művészetek területén, azóta állít ki rendszerességgel csoportosan és egyénileg is. 1985-ben alapító tagja volt a máig is működő „Q csoportnak”. Ugyanabban az évben felvételt nyert az UPIDIV-nál. 1985-től készített képregényeket a jugoszláviai Rock Magazine havilap számára, amelyekben John Lennon,Tina Turner és helyi zenekarok dalait illusztrálta. A nyolcvanas évektől kezdve számos lemez- és könyvborítót készített, illusztrátorként rendszeresen dolgozott az IPM-nek és a Galaktikának is.

Fujkin a Lézer Színház látványtervezőjeként 1990-ben települt át Magyarországra. Találkozása a technikai művészetekkel komoly változásokat eredményezett a Lézer Színház műsorainak arculatában. Kidolgozta a multivíziós panorámavetítés új módszerét. Ugyanakkor minden időben vonzotta az új kihívás kínálta sokszínűség, lemezborítókat, illusztrációkat, címlapgrafikákat tervezett. Az ő nevéhez fűződik az egy, ill. többoldalas szöveg nélküli képregény meghonosítása Magyarországon. 1993-tól tagja lett a „MAEO”-nak is. Részt vett az 1992-es tokaji és az 1993-as nyíregyházi országos képregénytalálkozókon, és utóbbin megválasztották az év képregény-rajzolójának. 1994-ben jelen volt a Kretén humormagazin indulásánál, ő tervezte a lap ma is használatos logóját és az első számok oldalain következetesen feltűnő tyúkokat és egyéb szárnyasokat. Több képregényt és még több illusztrációt rajzolt a lapba, és Kiss Ferenc forgatókönyve alapján ő rajzolta Szekfű Sanya félbeszakadt kalandját.

1997-ben Torontóban telepedett le, ahol 2001-ig Rófusz Ferenc Super Fly Films animációs stúdiójánál dolgozott karaktervervezőként. Közben a torontói Hungarian Life hetilap karikatúrarovatát rajzolta, és a magyar nyelvű Pythagoras Füzetek irodalmi magazin művészeti vezetőjeként dolgozott. Ő illusztrálta Simándi Ágnes Szamizdat (2004) és Tiszta hang (2006) című, Magyarországon megjelent versesköteteit.

Fujkin munkásságában új fejezet indult a Metronóm Kanada Múzeum arculatának kialakításával, mert mint a művészeti tervező csoport tagja számos egyedi alkotása nyer elhelyezést a létesítményben. Az épület bejáratánál az általa tervezett két méter magas „Árgus” fogadja majd a látogatókat. A „Serendipity” Szobor Parkba és játszótérre látványos, és a maguk nemében egyedi zenei szobrokat tervezett.

A Múzeum központjában Fujkin öt emeletes szoborkompozíciója kap helyet. Az alkotás két részből áll, a három emeletmagasságú zenei totemoszlopból, valamint az oszlop fölött két emeletmagasságban függő szobrokból. A totemoszlop a hagyományos indián formákat követi, bár az ő sajátos átlényegítése szerint az alkotáson csak a zenei elemek, hangszerek dominálnak. A Metronóm Kanada tetőteraszán a „Rapszódia” étterem foglal majd helyet, melynek belső építészeti terveit is Fujkin Istvánra bízták.

Fujkni István kanadai életének egyik legérettebb gyümölcse a „Kék bagoly” képsorozat. A hagyományos indián kultúra számos eleme, eszköze, valamint spiritualitása, (pl. gyógyítási szertartások, táncok), az indián csoportok történelme, zenei hagyománya stb. – mélyen megérintették a lelkét, és elragadták művészi képzeletét. Különösen az indián származású Robbi Robertson rockzenész alkotásai voltak nagy hatással Fujkinra. Robertson zenei kompozícióit ugyanis a hagyományos indián kultúra spirituális elemei hatják át, de mégis a mai kor emberének szólnak ugyanúgy, mint Fujkin „Kék bagoly” képsorozatának eddig elkészült alkotásai. Fujkin mélységesen hisz abban, hogy művei hidat képeznek a nyugati kultúra és az indián hagyományok megértése és megértetése között. Képein átüt a megrendítő tisztelet és a mindenek fölötti szeretet egy több évezredes hagyomány és életforma iránt, amelyet napjainkban oly kevésbé ismernek. (Wikipedia)