János Eifert - Photographer

Archive for január, 2009

Kiss Zsolt fényképész, Kecskemét, 2009. január 30.

Kiss-Zsolt-fényképész-Kecskemét

Kecskemét, Irinyi utca. Átutazóban meglátogatom Kiss Zsolt fényképész barátomat, aki megmutatja a boltja és műterme mögötti udvart… Lefényképezem. Bennem gyerekkori emlékeket ébreszt…

Eifert János: Retrospective, Macedonia, Skopje, National Gallery of Macedonia, 2009. január 28.

Skopje, National Gallery of Macedonia. Ma zárt a retrospektív kiállításom a Macedón Nemzeti Galériában, a Cifte Amam-ban. Ahogyan Maja Krestevska igazgatónő összegezte: kiugróan magas látogatószám, szakmai és közönségsiker, valamint óriási érdeklődés a média részéről is. A kövekre, kavicsokra, és a vendégkönyvbe írt nevek, kedves bejegyzések színesítik a dokumentációt.

Napló, Macedónia, 2009. január 28.

Kiállított képek (macedón, angol, magyar képaláírással):

1. Terem / Big hall
 
   Pulëbardha mbi Niagarë
Sirályok a Niagara felett
Seebirds beyond the Niagara (Budapest, Hungary 2006)
Photo Linen 250×150 cm
   Akti nga mbrapa
Hátakt
Back Nude (Bayreuth, Germany 2000)
Photo Linen 250×100 cm
    Aktete e dëmtuara
Roncsolt aktok
Damaged Nudes 1. (Sebesvíz, Hungary 1993)
Photo Linen 250×100 cm
    Studimi i OpArtit
OpArt tanulmány
OpArt Study (Kötschach-Mauthen, Austria 1992)
Photo Linen 250×100 cm
    Aktet e dëmtuara
Roncsolt aktok
Damaged Nudes 2. (Sebesvíz, Hungary 1993)
Photo Linen 250×100 cm
    Bardhë e zi
Fekete és fehér
Black and White (Sebesvíz, Hungary 1996)
Photo Linen 300×100 cm
    Magdi në liqen
Magdi a tóban
Magdi in the lake 1-7. (Sebesvíz, Hungary 1992)
Photo Linen 250×150 cm
    Requiem
Rekviem
Requiem (Szálka, Hungary 2002)
Photo Linen 300×100 cm
    Njeriu
A férfi
The Man (Miskolc-Tapolca, Hungary 1996)
Photo Linen 250×100 cm
   Valle zjarri
Tűztánc
Fire dance (Sirok, Hungary 1991)
Photo Linen 250×150 cm
   Përqafimi
Ölelés
Hug (Sebesvíz, Hungary 1996)
Photo Linen 250×100 cm
   Figurë akti në një qëndrim të pamundur
Akt lehetetlen helyzetben
Nude in an impossible Posture (Sirok, Hungary 2002)
Photo Linen 250×100 cm
   Duart, dashuri platonike
Kezek, vágyak
Hands, Dezires (Sebesvíz, Hungary 2004)
Photo Linen 250×100 cm
 
2. Terem / Big hall
 
   Vesë, pika
Harmatcseppek
Dew-Drops (Hungary 1996)
140×94, cardboard
   Agimi
Hajnal
Dawn (Montagne-au-Perche, France 1984)
128×100, cardboard
   Tri rosa
Három kacsa
Three ducks (Limni Castorias, Greece 1991)
150×100 cm, cardboard
   Dora e kopshtarit
A kertész keze
Hand of the Gardener 1-3 (Tarnaméra, Hungary 1978)
cardboard 140×36 cm
   Kullat
Nyáj
Herd (Pécsvárad, Hungary 1978)
100×100 cm, cardboard
   Zogu shkon kah vdekja
Halálba zuhanó madár
Bird Crashing into Death (Hungary 1978)
100×100, cardboard
   Tempulli i pemëve
Fák temploma
Trees of Temple (Versailles, France 1983)
128×100 cm, cardboard
   Magjike
Mágia
Magic (Mohács,Vác, Hungary 1983)
100×100, cardboard
   Fundi i botës
A világ végén
End of the World (Balatonfelvidék, Hungary 1982)
30×30 cm
   Valle e pemëve
Fák tánca
Dance of the trees (Mártély, Hungary 1980) Photoline
150×70  cm
 
3. terem: Hármasképek / Hall: Triptichons
 
   Koha e kaluar
Múló idő 1-2
Past Time 1-2. (Austria, Vienna 1983-84)
90×80 cm
   Dru-ekzistenca
Fa-Lét
Tree –existence (Hungary 1993)
71×31 cm
   Triptih
Triptichon
Triptichon (Hungary 1978)
71×31 cm
   Piktori El Kazovski
El Kazovski festőművész
El Kazovski Painter (Hungary 2005)
71×31 cm
   Shikimi
Tekintet
Sight (Hungary 2004)
71X31 cm
   Homazhe Dr. Dienes Gedeon
Hommage Dr. Dienes Gedeon (Hungary 2004)
71×31 cm
   Frika, ëndrra, i malluar
Félelem. Álom. Elvágyódás
Fear. Dream. Longing (Hungary 2004) 71×31 cm
   Angelus Ivan
Angelus Iván (Hungary 2004) 71×31 cm
   Ferri
A pokol
Hell (Hungary 2005) 71×31 cm
   Përqafimi
Ölelés
Cuddle (Hungary 1996) 71×31 cm
   Valle zjarri
Tűztánc
Fire Dance (Hungary 1991) 71×31 cm
   Ditari për nënën time
Napló Anyámnak
Diary for my Mother (Hungary 1996) 71×31 cm
   Tubes
Csövek
Tubes (Hungary 1998) 71×31 cm
   Dështimi dhe përfundimi
Kitörés és bukás
Outbreak and Failure (Hungary 2002) 71×31 cm
   Shpellë e sekreteve
Titkok barlangja
Cave of Secrets (Germany 2000) 71×31 cm
    Trans valle
TransDance (Hungary 2005) 71×31 cm
   Kërcimtari Frenak Pal
Frenák Pál táncos
Frenák Pál Dancer (Hungary 2005) 71×31 cm
   Magdi në liqen
Magdi a tóban
Magdi in the lake (Hungary 1992) 71×31 cm
   Gruaja ime
Feleségem
My Wife (Hungary, Sebesvíz 1994) 71×31 cm
   Eksperimenti bardhë e zi
Fekete és fehér kísérletezés
Black and White Experiment (Hungary 2005) 71×31 cm

Гордана Колевска / Gordana Kolevska: Vendég a Csifte Amámban- Eifert János. ТЕА МОДЕРНА / Tea MODERNA, Macedónia, Skopje, 2009. január 28.

Tea-Moderna-2009.01.28

ТЕА МОДЕРНА / TEA Moderna, Planet Press, 2009. január 14.   Skopje, Macedónia, Главен уредник: Јовановски, Уредници: Јулијана Кочовска-Кртолица, Румена Равановска-Тулбевска, Редакција/соработници: Гордана Настевска-Манасиевска, Гордана Колевска, Ивана Тасев, Бранка Доневска-Најдовска, Јелена Димовска, Марија Саревска-Тодоровска, Анита Златкова, Небојша Толески, Ѓорѓија Јовановски, Арт-директор: Билјана Василева, Лектор: Оливера Божовиќ, Фотографија: Игор Тодоровски

Tea-Moderna-02

Vendég a  Csifte Amámban- Eifert János

Az embernek mindig meg kell mondania az igazat

„Számomra a fényképezés játék, egy nagyon komoly játék, amely által kifejezhetem érzelmeimet, és láthatóvá tehetem azokat mások számára is.  Ha a közönség befogadja ezeket az érzelmeket, akkor jó az, amit csinálok.

” Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokféle irányban próbálkozik. Sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. “ – olvasható Eifert Jánosról, aki először mutatkozott be Szkopjéban, a Cifte Amam Galériában a macedón közönségnek.  A kiállítás a művész valamennyi alkotói periódusát felölelte és sikere már a megnyitón érezhető volt, ami – a művész állítása szerint – a hasonló gondolkodásmódnak is köszönhető.

Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége. 160 önálló kiállítása volt, 650 csoportos kiállításon szerepelt, 168 díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát érdemelt ki képeivel. A világ 33 országában fényképezett, ebből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot állított össze. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelentek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban, Interneten. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik.

 Ez az Ön első találkozása a macedón közönséggel. Beváltak-e a találkozáshoz fűzött reményei? 

  • Ez az első és remélhetőleg nem az utolsó kiállításom Macedóniában. Nagyon megszerettem ezt az országot, mert sok új témával találkoztam, melyet elsősorban az itt élő emberek és az őket körülvevő gyönyörű természet ihlettek. Macedóniai tartózkodásom alatt 4-5 napot barangolással és fényképezéssel töltöttem és az elkészült felvételek közül már néhányat ki is választottam a következő kiállításomhoz. A Cifte Amam-ban nagyon tetszett, hogy a közönség rögtön megtalálta a hozzá legközelebb álló képet.  Eddig azt hittem, hogy a „Nyáj” című képem csak az én hazámra, Magyarországra, jellemző, de be kellett látnom, hogy ez itt is közérthető, mindennapi téma.  A „Kertész keze” is első látásra érthető volt a macedónok számára, nem kellett külön magyarázatot fűznöm hozzá. A kiállításra hoztam néhány olyan alkotást is, melyek Kínában készültek, vagyis elhoztam Kínát Macedóniába. Különböző témájú fotókról van szó, melyek a kínai embereket és életformájukat hivatottak bemutatni. Egy fotográfus különböző témákon keresztül (portré, riportkép, művészkép) keresztül fejezheti ki önmagát, amelyek a közönség számára teljes egységet kell, hogy alkossanak.

 Ezek szerint egy fotográfus számára fontos, hogy művészetének különböző korszakaiból válogasson egy kiállítás anyagához?  

  • Igen, ami viszont nem egy könnyű feladat, hisz különböző motívumok kell, hogy egységet alkossanak egy kiállításon belül. 

Amikor végignézi fotóit egy kiállításon, melyek tükrözik az Ön saját világát?

 Egy kis városkában születtem Magyarországon. Amikor Budapestre kerültem, azt gondoltam magamban – ez az én világom.  Később, a táncnak és a fotográfiának köszönhetően, sok út nyílt meg előttem. Elkezdtem utazgatni Európában, és akkor Európa jelentette számomra a világot. Amikor Amerikába és a többi kontinensre kerültem, az vált a világommá. A világot viszont emberek alkotják.  Szkopje egy világ, egy másik város egy más világ. Ahol megtalálod a helyed, az a te világod. A képeken bemutatott motívumok maguk is egy világot ábrázolnak. Pontosan ezért szeretem a fotózást, mert egy kis kép segítségével bemutathatom a világot. Például van egy képem egy kínai kislányról, amelyet Szkopjéban is kiállítottam. Ez a kép számomra nagyon kedves, mert egy pillanat szüleménye – megpillantottam a kislányt és valami bennem azt mondta, hogy meg kell örökítenem azt, amit a szemei sugároznak. Egy nagyon sikeres fotó lett belőle, melyet mindenhova viszek magammal. Egy művésznek az jelent igaz elégtételt, ha elégedett az alkotásával. Sokszor több tízezer kilométert kell utazni egy jó képért. A kínai kislány a legjobb bizonyíték arra, hogy érdemes a távolságot leküzdeni. 

Ön sokat utazik a világban és bemutatja a saját munkásságát, kiállításokat szervez, előadásokat tart, könyveket ír. Ön, mint a fotográfia szakértője, mit tart jó fotónak?  

  • A fotó kapcsolatot teremt a fotográfus és a közönség között, vagyis “átmegy” a gondolat és az érzés a fotográfus által bemutatott alkotásain keresztül. Ami azt jelenti, hogy a jó fotográfia az, amelyet a közönség megért, persze megérti köszönve a fotográfus képességeinek melyekkel lehetővé teszi az alkotás folyamán, hogy átadja a fényképen keresztül az ötletét. Amikor kinyitunk egy lexikont, ott írja, hogy mi a jó fotográfia – hogy annak világosan láthatónak kell lenni, fényes, de a művészek néha éppen ellenkezőleg járnak el viszonyítva az általánosan elfogadott szabályokhoz, de itt is a végső kimenetel, hogy jó fényképet készítsenek. Amikor a fiatalabb fotográfusokkal dolgozok olyan tanácsot adok nekik, hogy tanulják meg a fotográfia technikáját és szabályait, de amikor olyan helyzetbe kerülnek, hogy el kell határozniok valamit, én azt mondom nekik, hogy ugorják keresztül a szabályokat és dolgozzanak úgy, ahogy jónak érzik.

A sokéves profeszionális tapasztalat után mi vezérli Önt a munkában- a tapasztalat vagy az érzelmek?

  • Az érzelmeim és az értelem. Mindig nagyon kíváncsi vagyok, nyitott a világ felé és mindazt, amit személyesen felfedezek meg kívánom osztani másokkal, hogy ők is az én fotográfiáimon keresztül meg tudják tapasztalni a dolgokat, a tájakat, az embereket, akikkel találkoztam. Ez minden munka lényege, az ember mindig meg kell, hogy mondja az igazságot.

Lehet-e a fotográfia nem igazi? Vagy vajon mindig minden fotográfia igazi e ilyen vagy olyan módon?

  • A fotográfia a reális meglátásból indul ki, de mindig tükrözi a fotográfus személyes belső érzelmeit, álmait is. Személyesen mindig arra törekszem, hogy a fényképeimen „olvasható” legyen a háttér, az ami rejtett, az amit magunkban hordozunk.

 Valójában az Ön első professzionális szerelme a tánc volt. Miért nem maradt meg mellette, például, mint koreográfus, hanem inkább áttért a fotografálásra?

  • 17 évig foglalkoztam a tánccal, a fényképezés csak amolyan amatőr foglalkozást jelentett a számomra. Azonban az amit csináltam, mint fotográfus tetszést nyert és sokan azt ajánlották, hogy foglalkozzak professzionálisan a fényképezéssel. Azután egy fényképészeti kiállításon történt Magyarországon hogy második helyezett lettem. Ez lett a motiváció hogy folytassam tovább hogy végül a fényképezés hivatásommá váljon. Rövidesen bebizonyosodott, hogy ez volt a jó választás, ugyanis elkezdtem újabb díjakat is nyerni és az én fotóim keresettek lettek.

Mi az amit az ember megkap ettől a hivatástól, ami nem kapható meg egyetlen másiktól sem?

Számomra a fényképezés játék, de nagyon komoly játék. Ebben a hivatásban van lehetőség, hogy az ember kifejezze a saját érzelmeit és a fotográfián keresztül bemutassa azt másoknak. Amennyiben a publikum befogadja ezeket az érzelmeket, akkor igazán érdemes az amit, egy fotós csinál. Ezen kívül én nem beszélek folyékonyan egy idegen nyelvet sem, valamicskét beszélek németül, és mégis meg tudom értetni magam sok emberrel a világon. Azért, mert a fényképek az én nyelvem amin kommunikálok másokkal. Itt Macedóniában is megértették az emberek, hogy mit akarok nekik mondani, és mindezt a képeimen keresztül.

 „A kiállításra elhoztam néhány fényképemet melyek Kínában készültek. Jobban mondva ezekkel elhoztam Kínát Macedóniába.”

Én nagyon szeretem a gyerekeket. 

Hivatása Önt elvitte a világ sok részébe. Van-e olyan hely ahova mindig szeret visszamenni, ami inspirációul szolgál?

  • Igen, voltam sok helyen a világban, ellátogattam sok városba, láttam sok tájat, de nem a városok és a szép tájak azok melyek vonzanak vissza az ismételt találkozásra. Az emberek akiket azokon a helyeken megismertem, azok vonzanak vissza. Például New Yorkba nem mennék vissza, ha nincsenek ott azok az emberek akiket ismét látni szeretnék, vagy, ha ott nem tetszik nekem a hangulat, amit szintén az emberek, akik ott élnek hoznak létre. Torontóba megyek, hogy találkozzak a barátnőmmel. Örülök, hogy világszerte vannak kedves barátaim, akik mindig szeretik, ha meglátogatom őket, akik szeretnek velem találkozni, akikhez olyan érzések fűznek, melyek egy életre szólnak.

Melyek az Ön következő állomásai?

  • Amikor az ember fényképész mindig dolgozik és mindig mozgásban van. E kiállítás után azonban mégis haza fogok menni, sok levél és e-mail megválaszolásra várnak, valahány szeminárium és az én egyetemistáim is várnak már rám. Február folyamán Pristinában lesz kiállításom, márciusban Szófiában, azután pedig Belgrádban. Előkészületben van egy kiállítás Norvégiába, dolgozok a könyvemen is, melynek a címe „ Fotóakadémia” és már két éve dolgozom rajta. A múlt évben megjelent három könyvem a fotográfiáról. Ezek egyike az akt fotográfiáról, mely nagy sikert ért el. Mindenekelőtt törekedni fogok minél több időt tölteni az én öt gyerekemmel, akik már nagyon hiányoznak. Nagyon szeretem a gyerekeket. Lehet, hogy különös, de én még most, 66 évesen is megörülnék a hírnek, hogy ismét apa lettem. Eddig négy feleségem volt, de már mindannyian korosak, lehet, hogy eljött az idő, hogy találjak egy ötödiket, aki fiatalabb lesz.

 

                    Gordana Kolevszka / Гордана Колевска

Napló, Budapest, 2009. január 26.

Napló, Budapest, 2009. január 26.

Hogy mi fáj? Az élet, talán… Úgy szeretném magamhoz szorítani Őt, akivel szavak nélkül, érintésre, tekintetre, szagra, ízre megértjük egymást… nem kellene múltat, jelent, s jövőt magyarázni… hisz értené minden mozdulatomat, s érteném minden rebbenését, ami arcán lefut… s ölelném gyermeki szeretettel, szorítanám forró szerelemmel… őrizvén életem végéig… de most várok… várom igazi pillanatát a beteljesülésnek… ám fogy az idő… fogynak a napok, hetek, hónapok, évek… és én csak várok… várom, hogy megérintsen, átöleljen, és csókolhassam… egyszer csak meg fog érkezni… addig is várok… minden, és mindenki más csak tapasztalás, kitérő, pihenő, rákészülés…

Elhúnyt Böde Feri bácsi, 106 éves korában, Hódmezővásárhely, 2009. január 25.

Böde-Ferenc-106-éves

Macedóniai napló, Skopje, National Gallery of Macedonia, 2009. január 21.

Skopje, National Gallery of Macedonia. Kiállításomnak egész jó a visszhangja, a macedón rádió, TV, és a sajtó irígyelhető műsoridőben és terjedelemmel foglalkozik vele (Форум, Bести, Kултура i Ickуcтвo).
Ma délelőtt  újból “sajtónap” a kiállításom színhelyén, a Cifte Amam-ban. Elsőként Veronika Kamčeuska, a SITEL TV riporternője kérdez, alaposan felkészülve és hozzáértően. Igényes folyóirat a TEA MODERNA, a Planet Press lapja, amely számára Gordana Kolevska készít interjút velem, és Igor Todorovski a lap fotóriportere pedig portrékat. Néhány képet kérnek a cikkhez a kiállításom anyagából. (Hajnal, Titkok barlangja, Mozgásban, Világ végén, Kertész keze). Sokat jelentett, ahogyan Najdanovska Aleksandra fordított, és lelkileg is felkészített. Szépsége, intelligenciája, kivételes és varázslatos egyénisége, kedves jelenléte emlékezetes marad számomra…

Napló, Macedónia, 2009. január 21.

Фотографии на Јанош Ејферт во Чифте амам

Утре, 15 јануари, во просториите на Чифте амамот ќе биде отворена изложбата на фотографии од Јанош Ејферт.

Овој унгарски фотограф е значајна фигура во својата уметност и во унгарската уметност воопшто. Не припаѓа на некој одреден стил; постојано се трансформира, ја обновува својата уметност преку нови, експериментални форми на изразување. Неговите фотографии се разликуваат и тематски – танц, акт, пејзаж, дигитална фотографија… Ејферт денес работи како учител, изведувач и писател. Имал 160 самостојни изложби, а учествувал во 650 групни изложби низ целиот свет. Поседува огромна колекција од своите фотографии работени во 33 земји.
Изложбата ќе ја отвори директорката на Националната галерија на Македонија, Маја Крстевска, а ќе говори и амбасадорот на Република Унгарија во Македонија, г – ин Ференц Кекеши и Роберт Јанкуловски, директор на Македонскиот центар за фотографија.

Јанош Ејферт: ПОРТРЕТНА ФОТОГРАФИЈА 02. Време на одржување: 21 јануари 2009 Место на одржување: МЦФ, Мала Станица

Јанош Ејферт: ПОРТРЕТНА ФОТОГРАФИЈА 02. – Време на одржување: 21 јануари 2009 – Место на одржување: МЦФ, Мала Станица

2009.01.21.-Skopje-Mala-Stanica-Workshop-04 (Magyar Emil felvétele)

Кратка содржина на настанот:
На 11 јануари 2009 година во просториите на Македонскиот центар за фотографија презентација одржа унгарскиот фотограф Јанош Ејферт. Презентацијата беше наменета за учесниците на курсот “Портретна фотографија” и претставуваше вовед на студентите во темата на курсот. Презентацијата беше структурирана во два дела: предавање и интерактивна работа со студентите.

2009.01.21.-Skopje-Mala-Stanica-Workshop-02a (Photo: Eifert János) 2009.01.21.-Skopje-Mala-Stanica-Workshop-03 (Photo: Eifert János) 2009.01.21.-Skopje-Mala-Stanica-Workshop-02c (Photo: Eifert János) 2009.01.21.-Skopje-Mala-Stanica-Workshop-02b (Photo: Eifert János)

Skopje, Macedonian Centre for Photography. Robert Jankuloski meghívására tartok előadást fiataloknak az ARCKÉP, ÖNARCKÉP, CSOPORTKÉP témában. Vetített-képes illusztrációval kezdem, egy-két témába illő digirámát is bemutatok. Sutus József fordít. A Képzőművészeti Egyetem hallgatói fogékonyak az én “képírásomra”, jó velük együtt dolgozni, és szemmel láthatóan értik, élvezik az előadásomat. Az elmélet mellett a gyakorlatban is “példázom” a portréfényképezést. Csoportképpel zárom a workshopot, a hallgatók jókedvű együttműködésével, közben a rávetítést, a testre-arcra képet is “bevetem”.

2009.01.21.-Skopje-Mala-Stanica-Workshop-05 (Magyar Emil felvétele)

Magyar Emil és Eifert János felvételei

Macedóniai napló, Kuklica, 2009. január 20.

Kukla babák (Kameni kukli). Kuklica Kratovo-tól néhány km-re fekszik. A kőbabák az elmúlt 50.000 év során alakultak ki a porózus vulkanikus sziklák természetes eróziója útján. A pásztoremberek körében még ma is él a “Kőesküvő” legenda, amely egy helybeli legényről szól, aki nem tudta eldönteni, hogy a falu felső végén vagy annak alsó végén lakó lányt vegye el feleségül, ezért úgy döntött, hogy ugyanazon a napon lép frigyre mindkettővel.
Igen ám, de amikor egyik menyasszony meglátta a jövendőbelijét egy másik asszonnyal, megátkozta őket és az ifjú pár meg a násznép kővé dermedt. Azóta is a csodájukra járnak…

Napló, Macedónia, 2009. január 20.

Skopje – építészetileg – nem egy szép város. Magyarázat lehet, hogy az 1963. július 23-i iszonyatos földrengés után gyorsan, átgondolatlanul építették újjá. 2009. január 20.

Skopje – építészetileg – nem egy szép város. Magyarázat lehet, hogy az 1963. július 23-i iszonyatos földrengés után gyorsan, átgondolatlanul építették újjá. Az Interneten találtam egy cikket, amely erről szól.

Napló, Macedónia, 2009. január 20.

Photo: Eifert János

Szkopje, a balkáni New Orleans tanulsága

Szkopjét, a legszegényebb jugoszláv tagköztársaság, Macedónia fővárosát iszonyatos földrengés rázta meg 1963. július 23-án. Szörnyethalt 1070 ember, a későbbi adatok 2300 fő fölöttire becsülték az elhunytak és eltűntek számát. Az akkor 130-140 ezres városban az anyagi kár „csak számokban” volt mérhető, mivel a város 37 ezer épületéből 16 ezer romba dőlt, és közel ugyanennyi súlyosan megrongálódott. Megszűnt az áram- és vízszolgáltatás, és megszakadt a vasúti és közúti összeköttetés a Belgrád–Szkopje–Szaloniki–Athén vonalon. A régi, összeomlott vasútállomás ma is áll mementóként, s órája a borzalom kezdő percét mutatja. A Vardar folyó két partján elterülő Szkopje 1963 őszén a háború utáni Varsóhoz vagy Drezdához volt hasonlítható; a természeti pusztítás ereje és intenzitása felért egy háborúval.
Jól látta a helyzetet Joszip Broz Tito jugoszláv elnök-pártfőtitkár-néphős-marsall, aki ellentétben George W. Bushsal (valamint Medgyessy Péterrel és Gyurcsány Ferenccel), azonnal a helyszínre sietett. Tito első „intézkedése” egy szép beszéd volt, amiben biztosította Macedónia népét arról, hogy pár éven belül Szkopje szebb lesz, mint volt, az állam és a párt (a sorrend tetszőleges) mindenben segít. A romállomás falára is fölkerültek a beszédének legszebb mondatai, s az ígéretek részben teljesültek is. Az újjáépítéshez vezető út kezdete azonban igen nehéznek bizonyult a jugoszláv hatóságok számára, később pedig az ígéretek egyre gyorsabban felejtődtek.
Természetesen a legfőbb irányító maga Tito volt, de az úgynevezett operatív intézkedések Aleksandar Rankovics belügyminiszterre hárultak. Rankovics a jugoszláv néphadsereg alakulataival erősítette meg belügyi egységeit, amelyek megkezdték a mentést. Rövid idő alatt azonban világossá vált, hogy ez a csapat alkalmatlan ekkora feladat megoldására. (Sokan úgy emlékeznek, hogy még magukról is alig tudtak gondoskodni a mentők.) A nemzetközi segítség, amit Tito nem mulasztott el azonnal kérni, megindult ugyan, de még fogadni is alig tudták a helyszínen az élelmiszert, a nyugati életmentő felszereléseket és eszközöket. Utóbbiakat még használni sem tudták a jugoszláv katonák és rendőrök.
A tragédia után Szkopjében kialakult helyzet kezdett kaotikussá válni, amikor Tito döntő lépésre szánta el magát, s régi megbízható „ellenség-barátjához”, Nyikita Szergejevics Hruscsovhoz fordult. A szovjet pártfőtitkár, aki ekkor már közel egy évtizede fáradozott a szocialista akolból elkóborolt Jugoszlávia visszacsábításán, azonnal intézkedett, s légi hídon fegyvertelen szovjet deszantegységeket dobott át Szkopjébe. A Vörös Hadsereg speciális alakulatai rögtön munkához láttak, s a bíbelődő helybeliek csodálkozása közepette, dózerekkel járhatóvá tették a főbb utakat. Pontonhidakat építettek a Vardar folyón, lajtos kocsikkal és külszíni vezetékekkel biztosították a lakosság ivóvízellátását, s üzemelni kezdtek a tábori konyhák is. Az operatív intézkedésekkel párhuzamosan a leningrádi gyógyszergyárból megindult nagy mennyiségű oltóanyag szállítása is, s az orosz felcserek beoltották szinte az egész város lakosságát, megelőzvén a fertőzéseket, a járványt s főleg a pánikot. Megszervezték a külföldi segélyszállítmányok fogadását és szakszerű szétosztását. Az orosz katonák érdekes módon, tudták használni a nyugati technikát is, pedig nem volt rajtuk cirill betűs használati utasítás.
Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szovjet hadseregnek 1945 után ez volt az egyetlen pozitív külföldi ténykedése, amely döntő mértékben járult hozzá, hogy a földrengés utáni helyzet normalizálódjon Macedóniában, ahol még ma is a zemljotres (földrengés) előtti és utáni időről beszélnek az idősebb emberek. Hazánk a Magyar Vöröskereszt útján juttatta el adományait a legdélibb jugoszláv tagköztársaságba. Finnországot a szkopjei egyetemen tanító finn lektor képviselte, aki átadta azokat az összkomfortos (nappali, két háló, konyha, fürdő szaunával, fűthető és duplán szigetelt) faházakat, amikbe a macedón pártelit családtagjai, a városi vezetők és más kedvezményezettek költöztek be, felállításuk után azonnal. Az azóta házilagosan csiricsáréra átfestett és toldaléképületekkel „szépített” finn rönkházak még ma is állnak.

Hornyik Miklós

(Magyar Nemzet, 2005. szeptember 12.)

Macedóniai napló, Skopje, 2009. január 19.

Skopje – 19.00 – 20.30 vendégségben a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetében.
Papírforma szerint egy unalmas estének ígérkezett, ám rettentő nagyot “csalódtam”. Ilyen kedves emberekkel, szívélyes vendéglátással, és érdeklődéssel munkásságom és a diaporámáim iránt, ritkán találkozik a művész. DigiRama műsoromat DVD Video lemezről, a TV-képernyőn jelenítettük meg, Pápai Sarolta volt a “technikus”. A program a “macedóniai” volt, természetesen a szükséges rövidítésekkel: Bemutatkozás; Tűztánc; Anyám kertje; Kína, Selyemút; Szerelmem, a Tánc; Másképp; Szemkontakt; Szívcentrum-dal…
Volt sok kérdés, személyes hangú válaszokkal. Amolyan igazi művész-közönség találkozó A végén még táncra is perdültünk – szatmári csapásoló és csárdás volt a “táncrend” – sajnos az idő nagyon hamar elszaladt Joteva Zsuzsanna, Veronika Pandilovska, Popovska Zsuzsanna, Lafazanova Ibolya, Danovska Klára és a többiek társaságában. Szívesen emlékszem rájuk, remélem Ők is. Már másnap érkezett egy e-mail: “Kedves János, Jamovszka Arhondula vagyok, az, aki tegnap leginkább zaklatta kérdésekkel. Elnézést kérek ha túlzásba vittem, remélem, nem vette rossz néven, de engem tényleg érdekelt. Szeretném még egyszer megköszönni a szép, meleg estét, amiben részünk volt. Az én címem: arhondula@telekabel.net.mk – Mellesleg hivatalos fordító is vagyok magyar, angol és görög nyelvből, ideírom a telefonszámomat, ha esetleg szüksége lenne rám: mobil: +389 70344 132 – Szívélyesen üdvözlöm és remélem, még találkozunk: Arhondula

Magyar Emil és Eifert János felvételei

Napló, Macedónia, 2009. január 19.

Következő oldal »