Archive for May, 2009
11. FOTÓS FESZTIVÁL, Gyula, 2009. május 29 – 31.
2009. május 29-30-31. között a Fotó Art magazin immáron 11. alakalommal rendezte meg a FOTÓS FESZTIVÁLT, ez alkalommal Gyula adott helyszínt a rendezvénynek. A baráti hangulatú eseményre sokszáz fotózás iránt érdeklődő, technikai és gyakorlati ismereteiket bővíteni kívánó vendég jelentkezett. A központi helyszín a gyulai művelődési központ (Erkel Ferenc Művelődési központ 5700 Gyula, Béke sgt. 35.), itt kaptak teret a rendezvény támogatói is. Előadások, vetítések és műtermek működnek reggeltől estig épületen belül és kívül egyaránt. Jamrik Vilmos, a rendezvény fő szervezője a Kreatív Műterem vezetésére, és a diaporámáról szóló előadásra kért fel, amelynek keretében bemutattam a gyöngyösi Észak-magyarországi DigiRáma fesztivál díjnyertes alkotásait (Bottyán Katalin: Absztrakt repülés; Puskel Zsolt: 6-7-8; Jakab Tibor: Minden, ami vad; Csomor Imre: Tánc; Budai József: Kék-fehér). És természetesen láthatta a közönség a Szerelmem, a Tánc; Szemkontakt; Szív-centrum dal; Labirintus; Kína, Selyemút című digiRámáimat is… Read more
Családi albumból, Hódmezővásárhely, Általános Iskola VIII. osztály, 1956-57
Édesanyám családi albumában találtam egy iskolai csoportképet, amelyet az ismeretlen fényképész (talán Lustig?) Hódmezővásárhelyen, az Általános Iskola udvarán, az akkori VIII. oszályosokról (rólunk) készített, talán 1957 júniusában. Az iskolánk mai neve Szent István Általános Iskola, és természetesen a mai Szent István téren áll, amit egykoron Tanácsköztársaság terének neveztek. A képen Belényi Gyula igazgató és Széll Balázs osztályfőnök köré csoportosulva
Korom Dezső (3), Tóth Sándor József (11), Eifert János (8), Kőrösi …(23), Tóth Sándor (10), Károlyi Zoltán (4), Hajnal Imre (7), Rácz István (18), Albert Imre (2), Hegedűs Tibor (19), Baricsa István (21), Rostás Sándor (1), Bőr Ferenc (9), Dékány József (22), G…, Rózsa János (14), Szokolai Károly (15), Széll Balázs osztályfőnök (12), Belényi Gyula igazgató (13), Lukács József (16), Nagy Rébék Ferenc (6), Bánfi ….(17), Balatoni József (5), aztán még Vincze Sándor, Takaró …., Dékány Imre, Tartsay Gábor …a neveket már Dékán Pista és Albert Imre azonosította, akiknek a beszkennelt képet e-mailen eljuttattam… ők sem emlékeztek pontosan mindenkire…

Nézem az osztálytársaimat, magunkat, milyen csinos fiúk voltunk, szépen felöltözve, megfésülködve, és komolyan-vidáman-bizakodóan tekintünk a fényképezőgép felé. Nem emlékszem, hogy a fényképészmester szájából elhangzott-e a “repül a kis madár”? Tünődök azon is, szüleink a fényképezkedésre hogy tudták összeszedni az öltönyt, fehér inget, mellényt, nyakkendőt. Nekem még télen sem volt hosszú nadrágom, igaz, téli cipőm sem. Hányszor fagytak kékre a lábujjaim a nagy hidegben, ilyenkor Anyám dörzsölte életre az elhalni készülő részeket…
Ma – Gyuláról Szegedre tartván – Hódmezővásárhelyen átutazva, megálltam egykori iskolámnál. Körbejártam az emeletes épületet, a főbejárat előtt gyönyörű rózsalugas, a kerítés mellett és az udvaron az egykori facsemeték terebélyes fakoronával bólogatnak, az emeletes épület vakolata több helyen hullik… Az udvarra bepillantva, úgy tűnt, mintha az összezsugorodott volna. Egykor itt rohangáltunk a szünetekben, kergetőzve, egymást lökdösve, játékosan, pajosan, itt sorakoztunk rajokban az iskolai ünnepségeken (évnyitók, évzárók, március 15-i, április 4-i, május 1-i megemlékezések, igaz november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfodulóján már a teremben “emlékeztünk”), mindenesetre akkor minden sokkal tágasabbnak tűnt. Az egyik ilyen ünnepségen táncoltam el azt az emlékezetes kanásztáncot, két bottal, népviseletben… ekkor dőlt el talán, hogy később, 17 éven át hivatásos táncművészként “dolgozzak” a Honvéd Együttesben….
“Soha nem látott Litvánia” – Marius Jovaiša litván fotóművész fotókiállítása, Budapest, Nemzeti Táncszínház, Kerengő Galéria, 2009. május 20-tól június 6-ig
Soha nem látott Litvánia – Marius Jovaiša litván fotóművész fotókiállítása
amelyet a Magyarországi Litván Nagykövetség Litvánia Ezer Éves Évfordulója alkalmából mutat be
Helyszín: a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája (Budapest I., Színház u. 1-3.). A kiállítás 2009. május 20-tól június 6-ig látható. Read more
Csáki Csaba – Extra dimenziók: kicsi, nagy, vagy végtelen nagy?

Photo: Eifert János
Extra dimenziók: kicsi, nagy, vagy végtelen nagy?
Hogyan változott az elmúlt három évben a lehetséges gravitációs elméletekről kialakított felfogásunk? Ezt mutatjuk be az extra dimenziókról szóló írásunkban. Ez idő alatt nyilvánvalóvá vált; lehetséges, hogy az általunk tapasztalt Newton-féle gravitációs állandó nem alapvető természeti állandó, csak egy (nagy távolságokra érvényes) effektív paraméter. Az ilyen elméletekben, amint bizonyos energiaskála fölé jutunk, extra dimenziók nyílnak meg előttünk, ahol a gravitációs vonzástörvény eltér a hagyományos newtoni gravitációtól. A megdöbbentő újdonság ezekben az új elméletekben az, hogy az energiaskála, ahol az extra dimenziók megnyílnak, egészen közel lehet a jelenleg kísérletileg elérhető energiákhoz, és az extra dimenziók hatásai az elkövetkező generációs gyorsítókban esetleg kísérletileg ellenőrizhetők lesznek. Read more
Szentes, XV. Aktfotókiállítás zsűrizése, 2009. május 14.
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2009/aktfoto/
A zsűri: Dr. Seres Géza, Eifert János, Kincses Károly
A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szervezésében 15. alkalommal hirdették meg az Aktfotó Pályázatot és redezik meg a pályaművekből az Aktfotó Kiállítást. A pályázatra beérkezett 85 szerző 492 db fotója, amelyből a zsűri 51 szerző 90 alkotását javasolta kiállításra.
A közel ötszáz kép válogatásakor – az anyag szinvonalát értékelve – kérdések merültek fel, amikről érdemes volt vitatkozni. Az esztétikai, technikai, etikai mércénk azonos volt, a türelmetlenségünk inkább az ismétlődő beállítások, megoldások, utánzások láttán erősödött fel. A szünetekben, talán inkább a feszültségek levezetésére, és valamiféle különös párbeszédként egymást fényképeztük. A képeken a zsűri tagjainak – Kincses Károly, Dr. Seres Géza, Eifert János – egymásról készített felvételei, valamint Nagy Istvánról készült felvétel látható, amint a jegyzőkönyvet készíti.
A XV. AKTFOTÓ KIÁLLÍTÁS díjazottjai:
I. díj – Kovács István (Budapest): Lebegés, Szomorúság, Meditáció IV., Lebomlás
II. díj – Jámbor Zsófia (Debrecen): Ébredés III., Ébredés IV., Ébredés V.
II. díj – Koós László (Miskolc): Tünde
MAFOSZ Plakett – Baloghné dr. Kovács Matild (Nyíregyháza): Globalizáció, Idomok, Renaissance, Ívelt torzó
Különdíj: Csergő András (Debrecen), Ecsedi Nóra (Debrecen), Hlavathy Károly (Sepsiszentgyörgy), Palotás Lehel (Debrecen), Szabó Márta (Székesfehérvár).
Részletes beszámoló a kiállításmegnyitóról és a zsűrizésről: http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2009/aktfoto/
…lebegve a csillagok közt, kilépve az időből álomba zuhanni… (Antoine de Saint-Exupéry)
„A NŐ: minden élő test közt a legmeztelenebb és a legédesebb fénnyel világító. Fűt, mint a nap, gyöngéd, lüktető, mint egy élő szív, s a gyönyör pillanataiban, mint egy tébolyult madár: szárnyát verdesi és meghal. Letépve róla a férfivágy palástja, koronája, átkelve a vágyon, a szerelem gyöngédségén, a vad küzdelem tűzfolyamán, lebegve a csillagok közt, kilépve az időből álomba zuhanni, s reggel új napra ébredni, együtt indulni avval, akit éjjel bikatestünkkel fölé feszülve legyőztünk.” (Antoine de Saint-Exupéry)

… lebegve a csillagok közt, kilépve az időből álomba zuhanni, s reggel új napra ébredni, együtt indulni avval, akit éjjel bikatestünkkel fölé feszülve legyőztünk… (Photo: Eifert János)
Képeslap Anyámtól, 2009. május 8.
Drága Kisfiam!
Közelgő születésnapod alkalmából nagy szeretettel köszöntelek és sok örömet, boldogságot, jó egészséget kívánok. (V.8.)
Édesanyád
Hó végén lesz a Gyereknap. Nem tudom itthon leszel-e? Ez alkalomból is köszöntelek Téged, Anna, Sára és Kata unokáimat, mindenben a legjobbat kívánva csókol benneteket:
Anyuka, Nagyi





