Sértetlenül megérkeztek a képeim Üzbegisztánból, a feladó: Tashkent House of  Photograhy. Egy szép katalógust is küldtek mellé, amely a 4. TashkentALE 2008 – II. Internationale festival of Actual Photo and Video Art „East-West. The Tashkent crossroad” összefoglalója. Erre a nemzetközi fotóművészeti- és videó-találkozóra, amelyen 22 ország 80 kiállítója szerepel, a Hármasképek, Erotikon sorozataim és 12 diaporámám bemutatására hívtak meg. A katalógusban a “Hommage á Dienes Gedeon” és a Fenyvesi Félix Lajos barátomat ábrázoló “Költő” c. képem láthatók, elég jó nyomdai megjelenítésben. A fesztivál eseményeiről készült riportképek között jónéhányon én is feltűnök.

De szerepeltek még a Tashkent Photography House nyitó- és záróünnepségének, a megnyitónak a képei is, amelyen látszódik a nagyszámú közönség, a média, továbbá az Akadémia elnöke, valamint Rustan Kasimov, a miniszterelnök helyettese, amint zárbeszédet mond és adja át az oklevelet a kiállítónak, Shaknoza Karimbabaeva, a Fotográfusok Háza igazgatónője, és egy-két különböző helyszínen készült csoportkép, amelyeken szinte majd minden résztvevő látszódik, velem együtt, természetesen:

Vladimir és Dasha Jirnov, Kim Pavel Vladimirovich (Üzbegisztán); Elizo Sakata, Midori Sakurai, Junichiro Ishii, Naoyuki Ogino, Kazauo Udo, Shinoda Teruyoshi (Japán); Lisa Horvath                 (Kanada); Natalja Pocstareva, Alekszej Zabljalov (Oroszország); Alekszandr Kharvat (Ukrajna); Eifert János (Magyarország); Agdes Barib-Zade, Emil Halilov (Azerbajzsán); Alekszandr Pavszkij, Cvetlana Birjukova, Viktor Korzs (Kazahsztán); Bladiszlav Usakov, Alekszandr Centemov (Kirgizisztán); Eugenijus Nalevaika, Gintaras Cesonis, Vytautas Pletkus (Litvánia); Atef Ahmed Ibrahim (Egyiptom); Almowallad Ahmed, Mandili Sultan, Mahjob SSaud (Szaud-Arábia); Itzchak Binunsky (Izrael); Tatiana D’Avignon (USA); Zhou Jing (Kína).

A kétszáznegyven fotót felsorakoztató kínálatnak éppen a fele, 120 tétel kelt el az Ágens Fotóművészeti Galéria csütörtök esti árverésén. A 139 kortárs és a 101 klasszikus fénykép egyaránt vonzotta a gyűjtőket. Akik ugyan még nincsenek sokan, de lassan kialakul ennek a világszerte népszerű műtárgynak is a hazai vásárlóközönsége. Sokan jöttek el személyesen, mások telefonon licitáltak, vagy vételi megbízást adtak az aukciós háznak.

(MTI) – Legdrágábban félmillió forint felett, egy 280 ezer forintról indított sorozat kelt el. Velican-Patrus Dóra Hét  főbűn című, hét giclée nyomatból álló munkája elérte az 550 ezer forintot. Több mint százezer forinttal szárnyalta túl 54 ezer forintos kikiáltási árát a neves cseh fotóművész, Frantisek Drtikol mesterien komponált aktja. Az 1920-25 körüli, eredeti üvegnegatívról készült zselatinos ezüstkópia 150 ezer forinton cserélt gazdát. A művész másik aktját 136 ezer forintos kikiáltási áron ütötték le.

Ildivel elmegyünk a bolhapiacra, amit az Alexander Nyevszkij székesegyház melletti téren találtunk meg. Van itt minden: smaragd gyűrűtől a gázálarcig, rendszámtáblától az útlevelig, ágyúhüvely-dísztárgytól a harisnyakötőig… Az egyik standon fényképezőgépek, mellszobrok, kiskanalak, órák és csengők társaságában Sztálin, Hitler, és Lenin pózolnak egymás szomszédságában. Vannak giccses tájképek, ikonok, zseniális alkotások is. Legnagyobb felfedezésünk két kortárs festőművész, Georgi Marinov és Plamen Dianov, akiknek a képei teljesen elbűvöltek bennünket.

Георги Димитров Маринов – Годимар

Роден 1955 г. В София. Занимава се с модерна живопис повече от 25 години. Ученик е на известния художник Васил Кюркчийски и след това на проф. Койо Дончев. Правил е много самостоятелни изложби в Кипър, Гърция, Франция, Канада, Австрия, САЩ. Картините му се намират в много частни колекции.

Γεώργκι Ντιμιτρόβ Μαρίνοβ

Γεννήθηκε το 1955 στη Σόφια. Ασχολείται με τη μοντέρνα ζωγραφική ακόμα και περισσότερα 25 χρόνια. Είναι μαθητής του διάσιμου ζωγράφου ο Βασίλ Κιορκτσίσκι και μετά του διδάκτωρ Κόγιο Ντόντσεβ. Εχει πραγματοποιθεί πολλές εκθέσεις της Τέχνης στην Κύπρο, στην Ελλάδα, στην Γαλλία, στον Καναδά, στην Αυστρία, στις ΗΠΑ. Τα έργα του βρίσκονται σε πολλές ιδιοτικές συλλογές.

Szófia. Az Alexander Nyevszkij székesegyház mellett, a Shipka utcában található bolhapiac kincseket is rejt: Plamen Dianov festőművész képei előtt (Photo: Eifert János)

Szófia. Isztok, Diplomata-negyed, Jurij Gagarin utca. Járom a kis utcácskákat a lakásunk környékén. Kutyát sétáltatok, fényképezek, motívumokat gyűjtök. Úgy gondolom, részletekből áll össze az egész. Szófiát nem idegenforgalmi prospektus számára fényképezem, hanem magamnak. Az igazi arcát keresem…

Régi és kortárs fotók az Ágens csütörtöki árverésén

A minden eddiginél színvonalasabb anyagban valamivel több a kortárs fotó, 139, míg a klasszikus képek száma 101. Összkikiáltási áruk 10,66 millió forint, a régi képek 3,7 millióról indulnak, a kortársak néhány ezer forint híján elérik a 7 milliót.

(MTI) – A legizgalmasabb és egyben a legdrágább az 1962-1971 közötti időszakból az MTI képes híradó gyűjteménye társadalmi, sport, kulturális történéseket és a mindennapok eseményeit megörökítő felvételekkel. Mindegyik fotóhoz képaláírás tartozik és datálva is vannak, a sorozat kikiáltási ára 600 ezer forint.

Művészportrék 20-40 ezer forintért a régi és kortárs anyagban is bőven vannak. Kivételes montázs Eifert János giclée nyomata a polihisztor tánckritikus, Dienes Gedeon emlékére 120 ezer forintért. Egy másik szép Eifert-mű, A világ végén 80 ezer forintért megpályázható. Vancsó Zoltán két ausztráliai és két római részlettel szerepel 120, illetve 65 ezer forintért. Figyelemre méltó Vékás Magdolna Erőmű és Víz sorozata 100 ezer forintért, csakúgy mint Velican-Patrus Dóra 280 ezer forintos Hét főbűn című drámai sorozata. Tételek itt.

http://kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=290117&ctag=articlelist&iid=1

 

Andrist kis barátjával, Áronnal elviszem Gödre, a Szakáts-kerti horgásztóhoz. Budapest felől a régi 2-es út Alsógőd határán található horgásztó táblától balra kanyarodva, a Duna partján található, erdei tó jellegű horgászvíz, a Gödi Horgász Egyesület kezelésében. Útközben Dunakeszin egy horgászboltban csalinak  kukacokat veszünk, aztán irány az említett “völgyzárógátas patak meder”, azaz a horgásztó.  Pocit is visszük magunkkal, őt csak pórázon tartva vihetjük be a területre. De azért így is jól érzi magát, és mi is. A tóban – elvben legalább is – ponty, dévér, jász, compó, kárász, kecsege, márna, paduc, domolykó, csuka, süllő, amerikai harcsa található. A közelünkben horgászó idősebb bácsi ebből a nagy választékból két jókora pontyot fogott ki, nekünk csak egy egy 8 cm-es keszeg jutott – Áron jóvoltából – amit hazaérve paprikás lisztben meghempergetve, olajban kisütöttem ki. Mellé egy-egy tükörtojást, így a kóstoló azért ízletes lett, és pillanatok alatt megették a fiúk. Pocinak a “nagy” halból nem maradt semmi, csak a tányérnyalogatás…

Amikor mellettünk az az idősebb horgász ( aki a két nagy pontyot kifogta) “fárasztotta” a halat, Ernest Hemingway egyik főhőse, Santiago, az öreg halász jutott eszembe. Érdekes párhuzam a Golf-áramlat mentén, a tengeren halászó öreg és az alsógödi horgásztó állóvizében pontyot fárasztó nyugdíjas horgász között…

„ …az ember nem arra született, hogy legyőzzék … Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni. ”

(Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger)

“Man is not made for defeat, man can be destroyed but not defeated.”

(Ernest Hemingway: The Old Man and the Sea)

Ernest Hemingway pályaívének csúcsán megízlelhette, hogy eddig megírt regényei és novelláskötetei - (1929) Búcsú a fegyverektől (A Farewell to Arms), (1932) A Kilimandzsáró hava (The Snows of Kilimanjaro), (1940) Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls), (1950) A folyón át a fák közé (Across the River and Into the Trees) - milyen “zajos” sikert szereztek számára. A kritika már az író alkotóerejének kimerüléséről kezd beszélni, amikor megszületik az eleven cáfolat: Az öreg halász és a tenger (1952). Santiago az első olyan figura, akiben hős és az írói erkölcsi követelmények maradéktalanul összefonódnak, ő az, akinek sorsában a beteljesülést, az erkölcsi győzelmet nem követi fizikai megsemmisülés, s akit az író szabadon enged töprengeni az élet, természet és ember dolgairól. Valósághű és szimbolikus elemek együttéléséből csapódik ki a kisregény és Hemingway egész életművének humanista tanítása: „az ember nem arra született, hogy legyőzzék…”

De az elbeszélés több a szállóigévé vált mottó illusztrálásánál. Santiago magatartása azt is sugallja, hogy az ember nem mondhat le a saját maga iránt támasztott igényekről. Számára nemcsak az eredmény a fontos, hanem az tudat is, hogy mindent megtett a ráeső feladat teljesítéséért. Az öreg halász ezért tud a sikertelen küzdelem után olyan nyugodt lélekkel elaludni. Santiago együtt él a természettel, testvérének érzi a halat, mint a napot és a csillagokat is. Beszélget, barátkozik az állatokkal. A halat butábbnak is, nemesebbnek is tartja saját fajtájánál. Mikor csónakján morfondíroz magában, ezek a belső monológjai nem tűnnek írói fogásnak, hiszen helyzetének valószerű következményei. Különösen az ölés és az ezzel járó bűntudat foglalkoztatja. Fáj neki, hogy ölnie kell, még bocsánatot is kér zsákmányától, de ebben nincs semmi szentimentalizmus. Az ember és az állat végzetének derűs tudatával elfogadja, hogy ez a világ rendje, de ebből nem lesz tragédia. Mégis örül, hogy a csillagokat, a Napot, a Holdat nem kell megölnie. Hemingway ebben az elbeszélésben is mellőzi a lélektani elemzést, a leírások csak a tárgyi világ bemutatását szolgálják, Santiagót cselekedeteiből és szavaiból ismerhetjük meg.

Az életművet összegző kisregény egyúttal Hemingway alkotói módszerének, prózaépítésének is összegzése: „Ez a könyv ezer lapnál is hosszabb lehetett volna, leírhattam volna a falu összes lakóit, az összes folyamatokat, miből éltek, hogyan születtek, nevelkedtek, szaporodtak stb. … Ezt is kihagytam. Kihagytam minden történetet, amit a halászfaluról tudtam. De a tudásból áll össze a jéghegy víz alatti törzse. … Én mindig a jéghegy-elv szerint igyekszem írni. Minden kiemelkedő résznek hétnyolcad rész felel meg a víz felszíne alatt. Az ember mindazt elsüllyesztheti, amit tud, és ez csak erősíti a jéghegyet. Ez az a rész, ami nem látszik ki a vízből. Ha azonban az író, azért hagy ki valamit, mert nem ismeri, akkor lyuk marad a történetben.” A jéghegy-elv tehát azt jelenti, hogy az írónak minél nagyobb élményanyagból minél kevesebbet kell felhasználnia, a prózamű megalkotása során. Ügyelve, hogy a minél kevesebb szóval megjelenített élményanyag érzékeltesse a mögötte rejlő – a jéghegy víz alatti törzseként láthatatlanul maradt – kimondatlan tartalmakat. (http://enciklopedia.fazekas.hu/)

A Fotóoktatás.hu iskola hallgatóinak tartok divatfényképezés témában gyakorlati foglalkozást, azaz együtt fényképezünk Szentendrén. Baricz Kati helyett ugrok be, de a hallgatók aktivitása, kreativitása és a helyszín, no meg a modell készséges együttműködése lehetővé teszi, hogy a megszokott sablonoktól eltérve, eredményesek legyünk.

A FÉNY GALÉRIA

szeretettel meghívja Önt és barátait a SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE alkalmából

2009. szeptember 18-án, pénteken 18 órára

  A FÉNY

című fotókiállítás megnyitójára

Kiállító művészek:

EIFERT JÁNOS, LELKES LÁSZLÓ, MACZKÓ ERZSÉBET, RAINER PÉTER, SZÉL ÁGNES, SZENTIVÁNI JÁNOS

FÉNY GALÉRIA 1024 Budapest, Moszkva tér 3. I. em. (Dékán utca sarok) Tel: 315 0432

Köszöntőt mond: TŐKÉS JÚLIA galériavezető

 A kiállítás megnyitják: az ALKOTÓK, Zenél: HEIDRICH ROLAND gitárművész, Rendezte: RAINER PÉTER építész-belsőépítész

A kiállítás megtekinthető 2009. október 2-ig, hétköznap 12-18 óráig

Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre 2009. szeptember 19. és 27. között a Szakrális Művészetek Hete országos programsorozat, amelyet a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódóan szerveznek. A fővárosban, 21 vidéki városban és több határon túli helyszínen mintegy 120 program várja az érdeklődőket.

        A képeken: Fejér Zoltán és felesége, S. Faragó Gyöngyi, Tóth József Füles, Kotsis Ágota, Sehr Miklós, Fáth Péter, Eifert János és mások (Sehr Miklós és Eifert János felvételei)

FEJÉR ZOLTÁN: FOTOGRAM

Kerengő Galéria, 2009. szeptember 15 – október 31.

Fejér Zoltán még gimnazistaként, 1968-ban szerepelt képeivel először országos fotókiállításon.  Dolgozott fotóriporterként, kiadói szerkesztőként;  jelenleg szellemi szabadfoglalkozású. 1972 óta Budapesten, Pécsett, Salgótarjánban és Vácott tizenhat önálló tárlaton láthattuk fekete-fehér táj-, és városképeit, portréfotóit, zsánerképeit.  Munkái tizenöt hazai közgyűjteményen kívül hét ország  tizennégy múzeumában és több magángyűjteményben is megtalálhatóak.
A technikai változásokat „visszafelé” követve egyre többet foglalkozott fotótörténettel és fotótechnika-történettel.  A régi fényképezőgépekkel készített képeiből 1989 és 2003 között három barátjával Budapesten, Gödöllőn és Vácott négy kiállítást rendezett.
1986 óta körülbelül száz fotótörténeti cikket adott közre.  Ezek a kutatásai képezik kilenc eddig megjelent könyvének is az alapjait; megírta – többek között – Vác fotótörténetét, a magyar fényképezőgép-gyártás történetét, Dulovits Jenő és dr. Bárány Nándor életrajzát.
2001 óta a fényképezés immár két évszázados históriájának eszközeit és képalkotási módszereit próbálja ki.  A legősibb képkészítő eljárással: a fényérzékeny anyagra történő tárgymásolással (fotogrammal) és a vegyszerrel történő fotógrafikus rajzi ábrázolással  (kemogrammal) dolgozik.
Műanyagok használata helyett emlékező tisztelettel alkalmazza az ezüst-alapú, kémiai eljárást. Képeit olykor évtizedekkel ezelőtt gyártott fotópapírra vagy üveglemezre másolja. Fotogramjaival nem optikai úton reprodukálja a valóságot, hanem a képkészítés sajátos módszerével interpretálja azt. Ha pedig üvegre vagy fényérzékeny anyagra rajzol-fest, akkor képeinek nem kiindulása, hanem megjelenési formája a létező valóság.