János Eifert - Photographer

Archive for november, 2010

Eifert János: Kína, Xinjiang, Ujgur-föld, 新疆维吾尔自治区 2. rész – Természetfotó Magazin 2010-2011/4. szám, http://www.termeszetfotomagazin.hu, Budapest, 2010. november 30.

Kína-Ujgur-föld-02-1

Kína-Ujgur-föld-02-2

 

Kína-Ujgur-föld-02-3

Kína-Ujgur-föld-02-4

 

Kína-Ujgur-föld-02-5

 

Kína-Ujgur-föld-02-6

 

Kína-Ujgur-föld-02-7

Természetfotó Magazin http://www.termeszetfotomagazin.hu/magazine.php?page=2010/4#/0

Népek-kultúrák-városok

Kína, Xinjiang, Ujgur-föld, 2. rész

Joggal gondolhatják, hogy a természetfotós, amikor utazása élményeit feldolgozza, az ember és természet viszonyát kutató, faggató „fotográfus tudósként” rendezi, válogatja képeit és mutatja be azokat. Most tekintsenek el ettől, hiszen a közölt képek nem tárgyszerű leírások, hanem egy nagy szerelem képei, melynek középpontjában ugyan a hegyek, a folyók, a sivatagok, a falvak és városok, az itt élő emberek arcai állnak, de mind-mind egy csodálatosan szép ujgur lány arcát idézik (aki persze meg sem jelenik a képeken) akinek vonzása, szerelme, szenvedélye fejeződik ki a táj- és zsánerképekben. Hogyan kezdődött ez a szenvedély, ami újból és újból visszavonz, visszahív, találkozásra késztet Kínával?

Shinjang Uyghur Aptonom Rayoni شىنجاڭ ئۇيغۇر ئاپتونوم رايونى   新疆维吾尔自治区

Az ujgurok földje, Xinjiang, pontosabban az Ujgur Autonóm Terület – Kína legnyugatibb és legnagyobb tartománya. Nevének eredeti jelentése: új határvidék. Kínai írásjelekkel: xīn = új, jiāng = határvidék. Hogy képet alkossunk nagyságáról és elhelyezkedéséről, kénytelen vagyok „iskolás” adatokkal is jellemezni. Területe: 1 660 000 km2, népessége: 19 630 000. Északon Oroszország, észak/észak-keleten Mongólia, keleten Kína, délen Tibet, nyugaton India (Kasmír), Afganisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Kazahsztán határolja. Délen a Himalája északi hegyvonulata magasodik. Az ország közepén nyugat-kelet irányban a Tien-San hegyvonulat húzódik, melynek a legmagasabb pontja a 7719 méter magas Kongur Shan hegycsúcs. Két nagy medencéje van: Dzsungária és a Takla-Makán, melynek legnagyobb része a Tarim-medence. Kevés folyója van, közülük leghosszabb a Tarim-folyó. Nyolc tava van, a legnagyobb a Lop-Nór-tó, de vannak időszakos tavai is. A szárazföldi kontinentális éghajlatnak köszönhetően a terület nagy része sivatag, csapadék alig esik, évi 250-500 mm átlagosan. Hivatalos a kínai és az ujgur nyelv, de beszélnek még kazah, altaji és kirgiz nyelven. Az ujgur nyelv az Altaji nyelvcsalád török ágába tartozik, ezt beszéli a népesség fele.

 Silk Road  丝绸之路

 A Selyemút, mint ismert, az ősrégi kínai civilizáció Nyugat felé terjesztésének fontos csatornája volt, híd szerepet játszott a kínai-nyugati gazdasági és kulturális cserekapcsolatokban. Selyemút néven leggyakrabban azt az utat emlegetjük, amelyet a Nyugati Handinasztia által kiküldött Zhang Qian császári megbízott az akkori fővárostól Changantól nyugatra haladva megtett, és amely Rómáig terjedő szárazföldi út volt, két, északi és déli ággal. A déli út Dunhuangtól indult, a Yangguan bástyán, a Kunlun hegylánc mellett a Congling hegygerincen keresztül nyugatra a Dayuezhi-ig (a mai Afganisztán északkeleti részéig), Anxi-ig (a mai Iránig) és Tiaozhi-ig (a mai Arab-félszigetig) terjedt. Az északi út pedig egykor Dunhuangtól indulva a Yumen bástyán, a Tienshan hegylánc mellett a Congling hegygerincen, a Dawan-on, a Kangjuon (ma mindkét helység közép-ázsiai országban található) keresztül délnyugat felé haladt egészen addig, amíg találkozott a déli úttal. Mind a két szomszédos utat „Szárazföldi Selyemút”-nak hívják. Ezt az utat jártam végig, Marco Polo nyomdokain – és fényképeztem a Tienshan hegység, Taklamakan sivatag és a Tarim-medence által határolt területet. Az ujgur főváros, Ürümqi volt a kiindulási pont, ahonnan Kasgár (Kashi, Kashgar, Qäshqär), Atush, Tumshuk, Xianglonghu, Kucsa (Ku Che, Kuqa), Baluntai, Bayanbulak füvespuszta, Korla (Kuerle), Gongnaisi, Turpan, Changji, Miquan, Sanshiutan, Heizvilig érintésével jutottam el. Ujgur, tadzsik, mongol, azerbajzsán, han kínai népekkel találkozva egy teljesen más Kína-kép kerekedett ki előttem. Leginkább az ejtett ámulatba, hogy az itt élő népek – földrajzi és éghajlati szempontból – nehéz viszonyok között virágzó városokat, gazdag mezőgazdasági kultúrát teremtettek.

 Kashgar 喀什噶爾

 Kashi teljes neve Kashgar. Ezen ősi város a selyemút egyik kulcsfontosságú állomása volt, a selyemút gyöngye nevet viseli, Kína történelmi kulturális városa. Kashi a Talimu-medencétől nyugatra fekvő legősibb zöldterületeinek, Kína legnagyobb gyapottermelő bázisainak egyike. A város hosszú múltra tekint vissza, sok látnivalóval és nevezetességgel rendelkezik. Ilyen látnivaló többek között az Aitigaer mecset, az Apakehuojia sírok, azaz a Xiangfeimu és Mohamod. A Kasgar sír egyben testesíti meg az ujgur kultúra, az építészet és a művészet tulajdonságait. A mecset – mely arab stílusú épület – falait és tetejét zöld mázas cserép borítja. Bairam korában zarándokok százai özönlötték el. A másik híres nevezetesség a Xiangfeimu azaz az Abakh Hoja sír, mely a város keleti szélén fekszik. Kashi város természeti szépségei szintén vonzzák a belföldi és külföldi turistákat. Aki Xingjiangban jár, Kashit nem hagyhatja ki, mint látnivalót.

 A kínai konyháról

Xinjiangban, a legnagyobb nyugati tartományban képet kaphatunk a teljes kínai konyháról. Itt is mondják, hogy ahány szakács, annyi konyha, ezért az étkezési szokások, főzési stílusok is változatosak. Általában kör alakú asztalnál ülnek az étteremben, melynek közepén forgatható körlap van. A pincér erre helyezi a különböző fogásokat, amelyből mindenki annyit vesz, amennyit akar. Az ujguroknál, kirgizeknél, mongoloknál (ezek mind kínai népek) az alacsony asztalra, vagy a földre terített szőnyegre tálalják az ételeket, és melléguggolva, vagy a földre ülve fogyasztják azokat. Az első néhány fogás hideg, a többi meleg. Van, ahol a gyümölcsöket, magokat rögtön az elején feltálalják, és elmaradhatatlan a tea, amit szinte minden fogáshoz fogyaszthatunk. A két pálcikán kívül evőeszközként szolgál egy kis porcelánkanál is. Ezzel szedhetünk a fogásokból a tányérunkra, illetve kanalazhatjuk ki az utolsó fogásként kihozott levest. Több ételhez a kezünket használhatjuk evőeszköz gyanánt, például a híres pekingi kacsát is így fogyaszthatjuk. A levesből pálcikával eszik ki a sűrűjét, s előfordul, hogy egyszerűen megisszák a levét a csészéből. Kés nincs, hiszen mindent apróra vagdalnak. Általában az étkezés társadalmi esemény, ahol a fogások közti és alatti beszélgetés nagy jelentőségű.

A különböző konyhák között eltérések vannak, de bármely országrész éttermében a helyi sajátosságok mellett más főzési stílusok, ízek is megtalálhatók. Xinjiangban így nagyszerűen élvezhetjük az ujgur, kirgiz, mongol ízek mellett a pekingi konyha shandongi stílusát, az északiak csípős különlegességeit, a szecsuani szakácsművészet fűszerezését, vagy a déli konyha különlegesen elkészített halételeit.

Az elkészítési módok is változatosak, hiszen a főzés, a párolás, a gőzölés, a pirítás, a lapon sütés akár kombinálva is megjelenik. Az alapanyagok mellé kevés járulékos anyagot tesznek és gazdagon fűszereznek. A fűszerezés nem feltétlenül az erős, csípős hatást jelenti, hanem inkább az étellel harmonizáló finom, visszafogott, olykor édes-savanyú zamatokat. Csirke, kacsa, birka, borjú, hal, teknős, alga, rák, kagyló, cápauszony, zöldség, szója, bambuszrügy, gomba akár egy tálra is kerülhet, a kínai szakácsok mesterien tudják keverni az ízeket.

Általában elmondható, hogy a napi gyakorlatban több mint 250 féle jellegzetes ételt főznek, s ezek jórészt több zöldségből és gombából, mint húsból állnak, ezért egészségesebbek. Nem főzik agyon az ételeket, a nagy lángon való sütés, grillezés, forrázás inkább elterjedt. Számít az ételek külső megjelenése is, nagy figyelmet fordítanak a szín, illat, íz egységére. Gyakran találkozni remek konyhaművészeti kompozíciókkal.

Különböző betegségek elleni ételeket is találhatunk speciális étlapokon. Az ilyen ételek készítéséhez hagyományos kínai gyógyszereket is felhasználnak. A történelmi ételek is választékon szerepelnek. Választhatunk így akár a császári családok, főhivatalnokok kedvenc ételeiből, de maradhatunk tájegységek szerint a shangdongi, szecsuáni, kantoni, zhejiangi, jiangsu-i, fujiani, anhu-i, és hiunani konyha specialitásainál. Ha mindez kevés, mehetünk a sorra nyíló McDonald’s és Kentucky Fried Chicken étterembe, vagy a Kis Párizsba, a London Styl-ba, Roma Wuckong-ba.

Magam részéről a legjobb ízekkel az országút menti ötöd osztályú éttermekben, a bazárokban sorjázó kifőzdékben, az utcai árusoknál találkoztam.

Az asztali örömökhöz hozzátartozik a teázás, a gyümölcsök és sajtok, különböző magok, édességek, valamint az italok fogyasztása. A tea a világ legnépszerűbb itala, Kínából ered.

A világszerte elfogyasztott tea 90%-a Ázsiából származik. Hogy a tea milyen különleges és fantasztikus ital, azt mégiscsak Kínában ízlelheti meg az ember.

Ha csak a feldolgozási módokat nézzük, öt csoportba oszthatók: a zöld tea erjesztés és füstölés nélkül, a fekete- illetve vörös tea erjesztéses és pörköléses, a Chuanong tea füstöléses, a Wulong tea részleges erjesztéses, a tégla- vagy tömb-tea préseléses eljárással készül. A különböző tea-típusok őrlése, sodrása, pörkölése sok száz éves tapasztalatok alapján történik. Az illatosított teákhoz különböző virágokat, például jázmint vagy magnóliát kevernek. A jázmintea főleg Észak-Kínában népszerű. Nyaranta, illetve meleg éghajlaton hűsítő, ellazító hatásáért kedvelik, téli hidegben, vagy kimerültség esetén serkentőszerként alkalmazzák. A gyógyteák egy külön csoportot alkotnak. Italok is nagy választékban találhatók. A híres

Qingdao és Beijing sör karsztvíz felhasználásával készül. A borok közül többet külföldi (köztük magyar) közreműködéssel készítenek és palackoznak, érdekesek és különlegesek a gyógyfüvekből készült boraik. Erősek a pálinkák, s vannak különleges ízű mentolos szeszes italaik is.

 Találkozás a világ legmagasabb emberével

 Hazafelé, a pekingi repülőtéren találkoztam a világ legmagasabb emberével. Miután egy gépen utaztunk, a beszállás előtt még egy rövid beszélgetésre is alkalmam nyílott. Útitársam, Bao Xishun a világ legmagasabb embere a Guiness Rekordok Könyve szerint. A Belső-Mongóliában élő pásztor 236 centi magas. Állandóan showműsorokban szerepel, de azt mondja, nem örül, hogy ilyen magas.

A világ legmagasabb emberének a derekáig érnek a többiek: a 236 centis magasság a világ minden pontján szokatlan és gyakran kényelmetlen lenne. Minden ajtón és kapun csak görnyedten fér át, és a biztonsági átvizsgálásra is több időt kell szánnia. Bao Xishun állva és fekve is 236 centis, huszonkét orvosi vizsgálaton esett át, míg a Guiness Rekordok Könyve elfogadta őt a világ legmagasabb egészséges emberének. A pásztor-ember elmondta, hogy nem büszke a magasságára, sőt, kifejezetten zavarja, ahogy az emberek rácsodálkoznak a magasságára. “Gyűlölöm, ahogy megbámulnak az utcán. Úgy néznek rám, mint egy különleges állatra” – mondta Bao.

Tizenhat éves koráig nem volt nagyobb, mint a többi gyerek, de utána nagyon gyorsan elkezdett nőni, és 23 éves korára érte el végleges magasságát, a 236 centimétert. A hadseregben természetesen a kosárlabda-csapatba került, de nem volt elég gyors, ezért megkönnyebbülés volt számára a leszerelés.

Kína nyugati tartományában, Xinjiangban található Belső-Mongóliában pásztorkodik, és az egyik étterem reklámembereként még mellékállása is van. A most 54 éves férfi a szüleivel él, és elmondta azt is, hogy egyszer volt szerelmes, ráadásul egyszerre két lányba, de mindkettejüknek kényelmetlen volt a magassága, úgyhogy nem lett az egészből semmi. Bao magánéletében kifejezetten szenved rendellenes méreteitől, a Guinness Rekordok avatási ünnepségére készült extra ruháját a szabó 10 méternyi anyagból készítette, és a szerelemben sem nevezhető szerencsésnek: nem sikerült megnősülnie, a mai napig szüleivel él.

 Szöveg és kép: Eifert János

 

China, Xinjiang, The Land of Uyghurs           2nd part

شىنجاڭ ئۇيغۇر ئاپتونوم رايونى
Shinjang Uyghur Aptonom Rayoni

新疆维吾尔自治区

The Land of Uyghurs, Xinjiang, or to be more precise Uyghur Autonomous Regionis China’s largest administrative division.  The name literally means “New Territory”. With Chinese letters: 新 xīn = new, 疆 jiāng = territory. In order to get an idea of the size and position of this land, I have to provide some well-known data. Area: 1,660,000 km², population: 19,630,000. Xinjiang borders Russia to the north, Mongolia to the east, Tibet and India to the south (Kashmir), Afghanistan, Tajikistan, Kyrgyzstan és Kazakhstan to the west. On the south, it is dominated by the Himalaya’s northern lines of mountains. The east-west chain of the Tian Shan Mountains separate Dzungaria in the north from the Tarim Basin in the south. It has few rivers, the longest one is the River Tarim. The region has eight lakes, the largest one is Lop-Nur, but it has temporary lakes as well.The area is mainly desert due to the continental climate, it hardly rains, the annual rainfall is about 250 to 500 mm. The official languages are Chinese and Uyghur, however Kazakh, Altaic and Kyrgyz are also spoken. The Uyghur language belongs to the Turkish branch of the Altaic language family and spoken by half of the population.   

 

Silk Road

丝绸之路

 The Silk Road is well-known as the channel of extension of the ancient Chinese civilization to the West. It played an important role in the Chinese-Western economic and cultural relations.

Silk Road gets its name from the lucrative Chinese silk trade, which began during the Han Dynasty.

As it extends westwards from the ancient commercial centers of China, the overland, intercontinental Silk Road divides into the northern and southern routes bypassing the Taklamakan Desert and Lop Nur.

The northern route started at Changan (now called Xian), the capital of the ancient Chinese Kingdom, which, in the Later Han, was moved further east to Luoyang. The route was defined about the 1st century BCE as Han Wudi put an end to harassment by nomadic tribes.

The northern route travelled northwest through the Chinese province of Gansu from Shaanxi Province, and split into three further routes, two of them following the mountain ranges to the north and south of the Taklimakan Desert to rejoin at Kashgar; and the other going north of the Tian Shan mountains through Turpan, Talgar and Almaty (in what is now southeast Kazakhstan). The routes split again west of Kashgar, with a southern branch heading down the Alai Valley towards Termez (in modern Uzbekistan) and Balkh (Afghanistan), while the other traveled through Kokand in the Fergana Valley (in present-day eastern Uzbekistan) and then west across the Karakum Desert. Both routes joined the main southern route before reaching Merv (Turkmenistan). A route for caravans, the northern Silk Road brought to China many goods such as dates, saffron powder and pistachio nuts from Persia; frankincense, aloes and myrrh from Somalia; sandalwood from India; glass bottles from Egypt, and other expensive and desirable goods from other parts of the world. In exchange, the caravans sent back bolts of silk brocade, lacquer ware and porcelain. Another branch of the northern route turned northwest past the Aral sea and north of the Caspian sea, then and on to theBlack Sea.

The southern route was mainly a single route running from China, through the Karakoram, where it persists to modern times as the international paved road connecting Pakistan and China as the Karakoram Highway. It then westwards, but with southward spurs enabling the journey to be completed by sea from various points. Crossing the high mountains, it passed through northern Pakistan, over the Hindu Kush mountains, and into Afghanistan, rejoining the northern route near Merv. From there, it followed a nearly straight line west through mountainous northern Iran, Mesopotamia and the northern tip of the Syrian Desert to the Levant, where Mediterranean trading ships plied regular routes to Italy, while land routes went either north through Anatolia or south to North Africa. Another branch road traveled from Herat through Susa to Charax Spasinu at the head of the Persian Gulf and across to Petra and on to Alexandria and other eastern Mediterranean ports from where ships carried the cargoes to Rome.

Both routes are called “Continental Silk Road”. I travelled along these routes following Marco Polo’s footsteps and I had photographed in the area surrounded by the Tienshan Mountain, the Taklamakan Desert and the Tarim Basin.

The Uyghur capital Ürümqi was my starting point from where I travelled through  Kasgár (Kashi, Kashgar, Qäshqär), Atush, Tumshuk, Xianglonghu, Kucsa (Ku Che, Kuqa), Baluntai, Bayanbulak füvespuszta, Korla (Kuerle), Gongnaisi,  Turpan, Changji, Miquan, Sanshiutan,  Heizvilig. Having met with Uyghur, Tajik, Mongol, Azerbaijani and Han people, I discovered a very different image of China. I was amazed the most by the fact that people here could establish flourishing cities and prosperous agriculture under rough geographical and weather conditions.

 

Kashgar

喀什噶爾

 Kashi’s full name is Kashgar. This ancient city, China’s historic city of culture, was a key station of the Silk Road and was called the Pearl of Silk Road. Kashi is one of the oldest agricultural areas of China and the largest basis of cotton production. It has a long history with lots of sight and monuments including the Aitigaer mosque, the Apakehuojia graves, that is Xiangfeimu and Mohamod. The Kashgar Grave embodies the Uyghur culture, architecture and art in one piece.
The walls and roof of the mosque – an Arabic style building – is covered with green glazed tiles.

In the age of Bairam it was overrun by hundreds of pilgrims. The other famous monument is the Xiangfeimu or the Grave of Abakh Hoja, which is situate on the eastern fringe of the city. The natural beauties of Kashdi also attracts thousands of tourists. Kashi is a must-see for every one who visits Xingjian. 

 

About the Chinese cuisine

In Xinjiang, the largest territory on the west, we can get an image of the whole Chinese cuisine. Here they also say that customs vary so eating habits and cooking styles are in a great variety. In restaurants, people normally sit at a round table which has a turning disc in the middle. The waiter puts the different dishes on the disc and everybody takes as much as he wants. The Uyghur, Kyrgyz and Mongol people (all of them are nationalities of China) set their meals on a low table or on a rug on the floor and eat them squatting or sitting on the ground. The first few dishes are cold, the other ones are hot. There are places where fruit and seeds are served as starters . Tea is certain, we can have it with any dishes. Beside the two chopsticks, a small china spoon is also used for eating. We can take some from the dishes to our plate with that spoon and eat the soup which is served as the  last course. Several dishes are eaten by hand, for instance the famous Beijing duck can be consumed this way. The bits of the soup are eaten by chopsticks and the rest (the liquid) is simply drunk from the cup. They do not set a knife, as everthing is cut into small pieces. Eating is normally a social event where talk during and between the courses has high importance.         

There are differences between the different cuisins, however, beside the local meals, we can find the different styles and flavours in any part of the country. So in Xinjiang we can enjoy the Uyghur, Kyrgyz and Mongolian flavours beside the Shandong-style of the Beijing cuisine, the hot specialties of the north, the spicies of Szechuan cookery or the special fish meals of the south.

The cooking methods vary too, as cooking, stewing, steaming, roasting and frying can even be combined. They do use only a few ingredients but season well. Seasoning does not always mean hot and spicy effect, it is rather a gentle, modest, sometimes sweet and sour flavour in harmony with the food. Chicken, duck, lamb, beef, fish, turtle, alga, prawns, mussels, shark fin, vegetables, soya, bamboo shoot and mushroom can be on even the same dish – Chinese chefs can mix flavours in a masterly manner. They cook more than 250 types of traditional dish which rather contain vegetables and mushroom than meat, so they are healthier. They do not overcook their food, cooking over flame, grilling and steaming are more common. They pay great attention to the appearence of the meals too, the harmony of colour, smell and taste. We can often meet excellent gastronomic compositions. On special menus we can find meals to cure different diseases. They use traditional Chinese medicine to make these meals. Historic dishes are also on the menu. We can choose from the favourite dishes of the Chinese emperors or aristocrats, or we can stay with regional specialties of Shandong, Szechuan, Canton, Zhejiang, Jiangsu, Fujian, Anhu and Hiunan.        

I have tasted the best food in cheap restaurants along the road or in the diners of the street markets and at the street vendors.

Having tea, fruit and cheese, different seeds, sweets and drink also belongs to the region’s culinary delights.

The tea, the world’s most popular drink comes from China. 90 per cent of the world’s tea production comes from Asia. How fantastic drink tea is, you can really taste in China. If we only look at the processing methods, tea can be divided into five main groups: green tea without fermentation and smoking, the black or reddish tea is fermented and roasted, Chuanong tea is smoked, Wulong tea is partly fermented, the brick or block tea is made by a pressing method. Grinding, twisting and roasting of the different types of tea is done by experience of centuries. They mix different flowers, such as jasmine and magnolia to the scented teas. Jasmine tea is particularly popular in North of China. It is loved for its cooling, relaxing effects in summer, and used as a stimulant in case of tiredness. Herbal teas make a different group.       

Drinks also can be found in great variety. The famous Qingdao and Beijing beers are made with karst water. Wines are produced and bottled with foreign (Hungarian and other) co-operation. Their special wines made with herbs are interesting too. The spirits are strong and they have special mint flavoured drinks too. 

 

Meeting the tallest man of the world

 On my way home at the Beijing airport, I met the tallest man of the world. As we travelled on the same plane, I could have a short chat with him before boarding.  

My fellow passenger, Bao Xishun is the tallest man of the world according to the Guinness Book of Records. The shepherd who lives in Inner Mongolia is 236 centimeters tall. He is on talk-shows all the time, but he said that he was not happy to be that tall.
People reach to his hip: 236 cm height would be unusual and uncomfortable everywhere in the world. He can go through every door and gate bowed and he has to spend more time for security checks too.

Bao Xishun is 236 cm tall, he had to get through twenty-two medical checks before the Guinness Book of Records justified him to be the world’s tallest man.

The shepherd told me that he was not proud of his height, in fact it really disturbed him that people always gaze at him. “I hate when they are staring at me in the street. They look at me as I was a rare animal”, Bao said.

He was just like the other kids until the age of sixteen, but after that he started to grow very fast and reached his present height by the age of twenty-three. 
In the army he got into the basketball team of course, but he wasn’t quick enough so demobilization  was a relief for him. He is a shepherd in Inner-Mongolia of Xinjiang and has a part-time job as an advertising man of a local restaurant. He is now 54 and lives with his parents. He said that he was in love only once bit with two girls at the same time. But his height was uncomfortable for both of them so it finally came to nothing.

Bao definitely suffers from his extraordinary size in his private life. His clothing for the Guinness Records adjudication ceremony was made out of 10 meters of textile by the tailor. He is not lucky in love either, he could not get married and still lives with his parents.  

 

János Eifert

TeÉrted Akadémia, Nézni-Látni fotóiskola, Budapesti Művelődési Központ, 2010. november 29.

BMK-Fotósuli-Portré-kamerával-01  BMK-Fotósuli-Portré-kamerával

FotóOktatás.hu, művésziskola. Aktworkshop a Dózsa Gy. úti műtermemben, Budapest, 2010. november 27.

2010.11.27-Álló,-ülő-fekvő-akt-sorozat

Mozdulatsor, tanulmány (Eifert János felvételei)

2010.11.27-Eifert_Hátakt

19 óra 38 perckor megszületett Kiss Bori, 2830 g, 54 cm.:-) Budapest, 2010. november 25.

Kiss-Bori-megszületett-Mobil-üzenetMegszületett Kiss Bori

Kiss-Bori Kiss-Bori, az újszülött a szülőkkel és nagyszülőkkel:  Kiss Bori, a szülőkkel: Kiss-Kovács Sára és Kis Viktor Móger Ildikó, a boldog nagymama 

2010. november 25-én, 19 óra 38 perckor megszületett Kiss Bori…  2830 g, 54 cm…  Az újszülött az első szoptatás után, az első látogatáskor a szülők, nagyszülők, és a “nagynéni” gyűrűjében, az Üllői úti Klinikák újszülött osztályán (Eifert János felvételei)

Zár az Eifert-tárlat. REGGELI ÚJSÁG, Bihar megyei napilap, Nagyvárad, 2010. november 24., szerda, VII. évfolyam, 2041. szám

2010.11.24.-Reggeli-Újság

REGGELI ÚJSÁG,

Bihar megyei napilap, Nagyvárad, 2010. november 24., szerda, VII. évfolyam, 2041. szám

Zár az Eifert-tárlat

Ma és holnap még megtekinthető Nagyváradon az Euro Foto Art Galériában (Nagyvásár, ma 1 Decembrie tér 12. sz. alatt) a neves magyarországi fotóművész, Eifert János Kép-novellák című tárlata, amely a tánc, a mozgás, a női test esztétikumának, a különös, ám még-is ismerős tájak revelációjának világába nyújt filmszerű, de mégis örökkévalóságot sugalló betekintést, meditatív szemlélődésre késztetve. Az alkotó gondosan válogatott és prezentált, a kiállítóteret ügyesen hasznosító, ám azt túl mégsem zsúfoló kompozícióit pénteken egy korábban meghirdetett és lezajlott pályázatra érkezett esküvői fotók fogják felváltani, az új tárlat megnyitójára 26-án 11 órától kerítenek sort. Addig is, aki még nem látta Eifert november 11-én este, a fotóművész jelenlétében megnyitott kiállítást, az ezen a két napon még megnézheti.

A megnyitón egyébként Tóth István galériavezető házigazdaként mutatta be az alkotót és köszöntötte a publikumot, az önkormányzatot Benyovszki Tünde – aki maga is fotós – képviselte, Ioan Moldovan költő, a Familia főszerkesztője be-nyomásait elmondva értékelte a kiállított munkákat, míg lapunk főszerkesztője, Dénes László egy áthallásos verssel illusztrálta viszonyulását az eiferti képi világhoz. Zenei intermezzókkal Thurzó Sándor József brácsa-művész szolgált. A vendég fótóművész saját táncos múltja és a fényképezés közötti összefüggéseket tárta fel, táncmozdulatokkal is illusztrálva mondandóját, majd a protokolláris momentumokat digiporáma-vetítés követte.

Fujkin István képzőművészeti albumának bemutatója, LITEA Könyvesbolt és Teázó, Budapest, 2010. november 24.

Fujkin-könyvbemutató-meghívója 

LITEA Könyvesbolt és Teázó (Budai Vár, 1014 Budapest, Hess András tér 4. ). A kanadai magyar művésszel, Fujkin Istvánnal, és a szerzőkkel, Simándi Ágnessel (Kanada) és Kertész Sándorral beszélget Péter László grafikusművész. Meghívott vendég: Zorán, közreműködik: Tóth János Rudolf és az “Ütött-Kopott Angyal” Blues Trio (Eifert János felvételei)

Fujkin-könyvbemutató_2946

A képen, az első sorban, balról-jobbra: Balázs-Arth Valéria művészettörténész szakíró, Kiss Ferenc képregény-szövegíró és -történész, Simándi Ágnes költő-irodalmár, Kertész Sándor képregény-történész és szakíró,  Fujkin István képzőművész, Sztevanovity Zorán zenész, Bakó Annamária a LITEA Könyvesbolt és Teázó vezetője, Péter László grafikusművész.  A hátsó sorban: Fejér Simon Pál, Li Olivér, Tóth János Rudolf, az “Ütött-Kopott Angyal” blues trio zenészei.

Fujkin-dedikál Pataky-Attila-Fujkin-István Fujkin-könyvbemutatón Fujkin-könyvbemutató-Zorán

Fujkin-könyvbemutató-közönsége Fujkin-könyvbemutató-közönsége-01 Fujkin-könyvbemutató-közönsége-02 Fujkin-könyvbemutató_2946

„Az út öröksége, amit Fujkin magával hozott Európából, gondolatilag is, de leginkább szemléletileg határozza meg alkotásait. (…) Fujkinnak sikerült az átváltozás pillanatát tetten érnie, s mindent, amit létrehoz, azt már ennek a tettenérésnek megtapasztalása itatja át. Fujkin zenét fest, pontosabban a mai életet oly jól kifejező rock és jazz zenei világot teremti újjá színekben és formákban a vásznon, magas technikai tudással, bámulatos ecsetkezeléssel. Itt sem választja a könnyebbik utat: precíz, a kézművesség minden erényét és tudását magában foglaló alkotási technikával jeleníti meg a sokszor fal nagyságú képeket.” – írja Simándi Ágnes a bevezető tanulmányában Fujkin István Kanadában élő képzőművészről, akinek több mint 25 év munkáiból talál válogatást az olvasó a reprezentatív kiállítású albumban.

About artist: http://www.fujkinsmusicvision.com/

Fujkin-István-festőművész-2008    Born in the former Yugoslavia, Istvan Fujkin has been a visual artist since 1974. He is a self-taught artist, a visionary  with a distinct techno-surrealistic style of music-canvas fusion called “Fujkin’s Music Vision.” 

Istvan Fujkin’s artistic style builds upon various pre-existing styles, but its uniqueness comes from its imagery, the techno-surrealistic metamorphosis of the world of music into visual arts. The metaphorical visual expression of music in his paintings has been inspired by familiar tunes and the artist’s internal soul reverberations. Fujkin’s art unchains deep emotions and reaches the subconscious, a reaction often neglected in today’s artistic world. His style and technique enable him to reach uncharted territories and go beyond barriers of time and space. Translating music into visual images, as well as giving paintings a “high-tech” appearance without the use of any technical aids but a standard paintbrush, is an art in itself.

His inspirational artwork is created under the auspices of his “Fujkin’s Music Vision”, and many of his works are exhibited as significant parts of musical events due to their ability to fuse the worlds of music and visual arts.

Istvan Fujkin has been a member of the Metronome Canada Creative Team since 2003.

TeÉrted Akadémia, Nézni-Látni fotóiskola. Gyakorlat és elmélet: portré, csoportkép, emlékkép. Budapesti Művelődési Központ, 2010. november 22.

2010_11_22-Fotóiskola-jelenléti-ív 2010.11.22-Fotóiskola-Vetítés 2010.11.22-Fotóiskola-Hallgatóim

2010_11_22-Fotóiskola-fényképező 2010_11_22-Fotóiskola-jelenléti-ív-2.-csoport 2010.11.22-Fotóiskola-Tükröződő-portré

2010.11.22-Fotóiskola-Hallgatóimmal

Csoportkép, emlékkép

Akár riportfotózásnak, dokumentarista fényképezésnek is nevezhetnénk tevékenységünket, amikor az emberi közösségről, több egyén egymáshoz tartozásáról, jellemző arcvonásainak csoportban – tehát egy jellegzetes társadalmi és környezeti viszonyban – történő megjelenéséről készítünk felvételeket. Amikor megörökítjük szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket, lefényképezzük a tűzoltózenekart, az érettségiző gimnáziumi osztályt, a futballcsapatot, az orvos-kongresszus résztvevőit, a sportverseny győzteseit, a cserkészek csapatát, stb. – embereket, közösségeket, helyzeteket, csoportviszonyokat dokumentálunk az emlékezet számára (emlékképek).

 Fotó-Eifert-Angelus-család Eifert János: Angelus-család (2006)

A csoportkép (szó esett erről a műtermi fényképezés kapcsán is) néha egy képen belül is tovább tagozódik, kifejezve ezzel a kisebb-nagyobb alá-, fölé- és mellérendeltségeket, összetartozásokat, barátságokat, vagy éppen távolságtartást, elzárkózást. Az elrendezés során a csoport tagjai részben takarhatják egymást, az arcnak azonban mindig látszódnia kell. A karok, lábak elrendezésével egyfajta vonalvezetést javíthatunk, túlzott beállításuk azonban természetellenesen hathat. Az egyének eltérő testtartásával és ruházatával is gond szokott lenni. A szélesebb alkatú egyéneket – amennyiben nem szándékunk a csoport szélére állítva még testesebbnek mutatni – „komponáljuk” középre, a különböző testmagasságúakat pedig „takarásmentesre” állítsuk. A magam részéről mindenféleképpen az oldottabb beállításokat kedvelem, és érdekesebbnek tartom az „önszerveződő” beállásokat. Arra persze én is ügyelek, hogy a csoportot ne „kenjem fel” szorosan a háttérre, a kissé előbbre hozataluk a térbeli tagozódást is segíti. Családtagokat, baráti vacsorákon résztvevőket hagyhatjuk az asztal köré rendeződni. Közösségi munkavégzést ábrázoló képeken hagyhatjuk a munkára jellemző tárgyakat, eszközöket, állatokat is a képben. Lényeg, hogy természetesnek hasson jelenlétük. Vagy éppen a meglepő, az abszurd hangsúlyozását kívánjuk megjeleníteni? Tegyük hát, kedvünkre!

Fotó-Sanders                                                                    Fotó-Korniss 

August Sander: Young Farmers (1914)                                                       Korniss Péter felvétele

Fotóiskola-Kettősportré-Buslenko Photo: Sergey Buslenko

Páros kép, kettős portré esetében egyszerűbb a helyzet: a két ember viszonyát a kezek, vállak, arcok, testek egymáshoz kapcsolódó, egymás felé forduló, vagy éppen ellenpontos (kontrapunktáló) helyzete jellemezheti, a mosoly, az arckifejezés – amely a világnak szól – lehet őszinte, vagy erőltetett, de mindenféleképpen jellemző: hogyan akarom láttatni magamat, mit akarok megmutatni a világnak magamból, a hozzám tartozóból?

Mikor „fektetünk” embereket? Csoportfényképezés közben tevékenységünk jobbára a világítási viszonyok kihasználására, a csoport tagjainak kisebb elrendezésre szorítkozik. Kis kivételtől eltekintve, érvényesülni hagyjuk a csoport önrendeződését. Figyelembe vesszük az objektív gyújtótávolságát (ha nem fér bele a csoport, hátrébb megyünk, vagy nagyobb látószögű objektívet teszünk fényképezőgépünkbe), az adott világítást (közvetlen napsütésben kerüljük az erősen megvilágított arc kontrasztját, a fényfoltok és mély árnyékok nyugtalan keveredését, az egyenetlenül megvilágított felületet), és legfőképpen a szétszóródó figyelmet, amelyet „vezényléssel”, kis rendezéssel egyirányúvá teszünk a felvétel pillanatában. A szokásos csoportképeken az elrendezés egy-vagy több sorban, lépcsőzetesen történik. A padokon ülnek, mögöttük állnak, előtérben fekszenek az emberek. Hogy mikor „fektetünk” embereket, ez a szituációtól is függ. Politikusok találkozóján, egy szerződés aláírása után készült csoportképeknél, a vállalkozói szféra báljain készült csoportképeknél nem találkoztam első sorban fekvő emberekkel. Az iskolai futballcsapatról, az óvodai csoportról, a tűzoltó egylet tagjairól készült felvételeknél ez akár természetes is lehet. „Komoly” embereknél egy ilyen póz, „befektető” elrendezés inkább gyerekesnek hat, ezért zavaró.

Fotó-Rodcsenko-Anyám-1924  Rodcsenko: Anyám (1924)

Technikai szempontból a csoportfénykép, a páros kép, a kettős portré, amely lehet stúdió-, hivatalos-, hétköznapi-, otthoni-, szabadban vagy környezetben, beállított vagy ellesett pillanatban készült felvétel, készülhet a legkorszerűbb, legbonyolultabb, legdrágább eszközökkel, de a „menő” felszerelés mellett/helyett elbírja a legegyszerűbb, szinte már szégyellnivalón olcsó fényképezőgépet, akár az eldobható kamerát is. Miért is mondom ezt? A fotótörténet jelentős alkotásait, a kiállítási képeket, fotóalbumok legszebb darabjait tanulmányozva, családi albumokat lapozgatva arra a megállapításra jutottam, hogy a fénykép értéke, fontossága nem a technikai követelmények oldaláról fogalmazódik meg, hanem sokkal inkább az érzelmi-, tudati-, esztétikai-, történeti-, dokumentatív-, stb. szempontok a meghatározóak. Ezért van az, hogy olykor még a tudós, a kutató számára is fontosabbak a technikai tökéletlenséggel bíró fényképek, nem beszélve az ember érzelmeire ható családi, iskolai, baráti körről készült felvételekről. Ezekkel a fénykép és a befogadó viszonyára utaló megállapításaimmal – „fél lábon is lehet jól táncolni” – persze nem akarok felmenteni senkit a technikai ismeretek birtoklása alól, csupán arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy a „kép lelke fontosabb a testénél”. A családi-, közösségi-, társadalmi-, politikai-, sport-, kulturális-, művészeti-, tudományos-, ünnepi- stb. események az egyén számára fontos momentumok, és ahol emberek a közös érdeklődés, program miatt összegyűlnek, ott rendszerint csoportkép, emlékkép is készül. Már a megörökítés ténye is – mondhatni – közösségi aktus. Ahogy már említettem, a csoportkép szereplőinek elrendezése nemcsak egyszerűen kompozíciós feladat, hanem jellemábrázolás is: a képen nemcsak maga az ember, hanem kapcsolatainak, kötődéseinek rendszere is megjelenik, beleértve a csoporton belüli erőviszonyokat, a fölé-, alá-, mellé-rendeltségeket is. Lehet, hogy a felvétel készítésének pillanataiban ezeket észre sem vesszük, ám ezek szinte automatikusan „felíródnak” a fényérzékeny anyagra, vagy digitális hordozóra.

Riportos eszközök. Ahogyan sorozatunkban már említettük, felvétel-technikai szempontból minden műtermen kívül készült eseményfelvételt riportnak nevezünk. Eszközeit illetően a gyorsan kezelhető, cserélhető objektívekkel rendelkező kisfilmes, vagy digitális, leginkább pentaprizmás, tükörreflexes fényképezőgépek használatosak, világító eszközként mozgatható fejes, irányított fényű örökvakut használva. A felvételkészítés technikai és esztétikai szabályainak ismerete mellett a pszichológia, a viselkedéstan is nagy segítségünkre lehet.

Ha elkészültek képeink, és publikálni akarjuk azokat, vegyük figyelembe a személyhez fűződő jogokat. A képmás nyilvánosságra hozatalához, kiállításra küldéséhez, a médiában való megjelentetéséhez az ábrázolt személy/ek hozzájárulása szükséges.

Fotóiskola-Schadeberg-NASA

Anyám eltávozott… Kiskörös, 2010. november 22., 8:30

Anyám-lelke-távozik

Kiskörös, 2010. november 22., 8:30

A test már készen állt. A lélek most szedelőzködött.
Hol van már a régi telt kar, amely fiait ölelte? Száraz bőrben préselődő elvékonyult csontok.
A szem lecsukódott, már csak befelé lát. A szív sem ver, a vér sem áramlik többé sebesen.
Mellette a régi párna, amelynek motívumait évszázadok óta ügyes kezek varrták.
Vásárhelyből ennyi maradt.
Az emlékek is elfogytak. Eltűntek a szerelmek, a meghitt órák, a család otthona.

Anyám-kezét-fogom

Már besötétedett, az éjszaka visszafordíthatatlanul kúszott elő a lombok sűrűjéből,
a fájdalom megszűnt a vergődő testben, mely lassan mozdulatlan maradt.
Édesanyám! A világban körülötted elhalkultak a neszek. Még utoljára érezted fiad szerető, meleg ujjainak érintését.
Üzenet volt ez, melyet a hűlő testben magaddal viszel. Csak gyermeked melege távozik veled.
Mint kertész keze óvja a sarjadó, védtelen palántát, fiad ereje úgy fogja körül a lelkedet.
Palástot fon megdicsőült szellemed köré, hogy  ne fázz a hosszú úton,
míg  egy fényesebb hazába megérkezel, ahol csillag leszel.
Ott már Te ragyogsz, hogy utat mutass majd az utánad jövőknek.

Még égre tekintő szemmel kutatok utánad, Anyám, és csakhamar érezlek.
Itt maradtál nekem, legbelül!

 

Anyám-Bódi-Lenke-diákként-1938  Anyám-szül.-Bódi-Lenke   Anyám-Apám-1943

Anyámmal-11-hónapos-koromban-1944   Anyámmal-üzletünk-előtt-14-hónaposan-1944   Család-50-es-évek

Anyámmal-Marival-a-feleségemmel-1976    Anyámmal-Hmvhely-1983-tavasza      Imre-bácsi-Kati-Anyám-1995.05.07

Anyámmal-családommal-Mártélyon-1996.03.23. Anyámmal-Imre-bácsi-sírjánál-2002 Anyámmal-2003

Anyámmal-kiállításomon-2006  Anyám-Kiskörösön-2009.04.13       Anyám-Katával-2003

Anyámmal-Kiskörös-2008

Read more

Aktworkshop a művészfotó sulisoknak. Fotóoktatás.hu, Budapest, 2010. november 21.

Aktworkshop-fényképezők Aktworkshop-rávetítés

Eifert János: HÁRMASKÉPEK / TRIPTICHONS – Kiállítás a Fotóhónap 2010 programjában, Kerengő Galéria, Budapest, 2010. november 19 – december 9.

Hármasképek-meghivo

Hármasképek-Móger-Ildikó-me

Hármasképek-Kotsis-Ágota-Móger-Ildikó Hármasképek-közönsége Szentiváni János, Juhász László és Vajda János felvételei

Hármasképek-Kotsis-Ágota-02 Hármasképek-megnyitó Hármasképek-Móger-Serényi-Rainer Hármasképek

Hármasképek-Vajda-János-lánya Hármasképek-Szentiváni-János-fényképez Hármasképek-Markovics-Ferenc

Hármasképek-Gergely-Bea Hármasképek-megnyitón Hármasképek-Kiss-Kovács-Sári-Kotsis-Ágota Hármasképek-Rainer-Péter

Hármasképek-megnyitóján Hármasképek-Juhász-László Hármasképek-Móger-Ildikó-pózban Vajda-János-fotózik

Hármasképek-Utolsó-levél-Anyámnak Hármasképek-Utolsó-levél Hármasképek-Gyertyák-Anyámnak

Hármasképek-Ildi-János-02

Hármasképek-Ildi-János-03 Hármasképek-Ildi-János-04 Hármasképek-Ildi-János-05

Hármasképek-Ildi-János-01 Juhász László felvételei

Eifert János: HÁRMASKÉPEK / TRIPTICHONS – Kiállítás a Fotóhónap 2010 programjában, Kerengő Galéria (Nemzeti Táncszínház, 1014 Budapest I., Színház u. 1-3.), 2010. november 19 – december 10.

Megnyitja Móger Ildikó táncművész, koreográfus, 2010. november 19-én, 17:30 órakor

Milyen unalmas lenne az irodalom – és milyen keveset tudnánk a világról -, ha pusztán lexikonokat, enciklopédiákat, szakcikkeket olvasgatnánk. Ha nem lenne regény, novella, vers, mese, vagy színmű – vagyis ha nem léteznének az írók, művészek, mesemondók képzeletében megszületett történetek, az Óperenciás tengeren túli tájak, seholsincs figurák, soha el nem hangzott párbeszédek – a valóságról jóval kevesebbet tudnánk. Hasonlóan van ez a fotográfiában is: noha fontos és becsülendő az események, történelmi pillanatok pontos és hiteles rögzítése, precíz dokumentálása, az ember és ember, az ember és természet kapcsolatát, az életünket meghatározó és befolyásoló jelenségeket, a test és lélek viszonyát sokkal érzékletesebben mutathatjuk meg a szubjektív fotográfiával, amelyet megélt tapasztalásaink, értelmünk és képzeletünk irányítanak. Ehhez persze másfajta „képnyelv” szükséges, amely a maga illúziókeltésével egyfajta egyensúlyozás a valóság és a képzelet életveszélyes peremén. Mindhárom kiállítás –  a Kerengő Galériában bemutatásra kerülő HármasKépek / Triptichons, a Cultiris Galériában látható Képversek, versképek. ÚjraKépek / Recycled Pictures, valamint a nagyváradi Euro Photo Art Galériában megnyílt Képnovellák / Nuvele în imagini – együttesen mintegy „kísérleti adás”, amely az új formanyelvet teremtő „képnyelv” segítségével hétköznapi történetekben keresi a rendkívülit, a szenvedéllyel szeretni valót. KépVersek. KépNovellák. ÚjraKépek. Különlegesek. Egyediek. Megismételhetetlenek. Szürreálisak.  A HármasKépek az érzelem, a gondolat és a képzelet hármasára épülő képek együttese, amelyek formabontó szerkezetükkel egy különleges, ugyanakkor hétköznapi világba engednek bepillantani. Nem mindennapi módon… (www.eifert.hu)

ZOOM EXHIBITION IN KERENGŐ GALLERY

János Eifert: Triptichons


Exhibition within the programme of Photomonth 2010

November, 2010

How boring literature would be – and how little we would know about the world — if we only kept reading lexi­cons, encyclopedias, and professional articles. If there were no novels, short stories, poems or plays, i.e. if there were no stories conceived in the imagina­tions of writers, artists and story tellers. Or lands from Far Away or char­acters from Neverland, dialogues that were never spoken – we would know so much less about reality. It is also similar in photography: although it is very im­portant and honorable to precisely and truthfully record events and historical moments, we can show the relationship between man and man, man and nature, phenomena determining and influenc­ing our lives, the relationship between body and soul much more perceivably with subjective photography which is controlled by our experiences, our intel­lect and our imagination. This, of course, requires a different „language of images”, which, with its ability to create illusions is a kind of balancing on the perilous rim between reality and imagination. Tripti­chons is in fact an “experiment” which seeks the extraordinary, the passionate­ly loveable, in everyday stories, with the help of the digital language of images.  (www.eifert.hu)

The exhibitions may be visited during the opening hours:
weekdays from 11.00 A.M. to 6.00 P.M., weekends from 1.00 to 6.00 P. M.
or until the end of performances

Következő oldal »