János Eifert - Photographer

Archive for október, 2011

Pilinszky Jánosra emlékezünk… Duna 2, Éjféli őrjárat, 2011. november 1. 21:30

Teszári Nóra műsorvezető - Duna 2, Éjjeli őrjárat (Photo: Eifert János) Eifert János Pilinszkyről beszél, Duna-2

  ”Amiként kezdtem, végig az maradtam. Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom”. Ezt Pilinszky János mondta egy róla készült portréfilmben. Ma rá emlékezünk, ugyanis november 25-én lesz születésének 90. évfordulója. A műsor vendégei Jelenits István piarista tanár – Borbély Szilárd költő – Fehér László Kossuth-díjas festőművész – Eifert János fotóművész – Koltai Lajos operatőr, rendező – akik ismerték, szerették, illetve akikre nagy hatással volt Pilinszky János költészete. Mi köti össze Hobo dalait, Yonderboi “Egyenes labirintus” c. albumát, és a KosborTrió középkori dallamait? Természetesen Pilinszky. Nézzük, milyen hatással volt a zenére…  A műsorban elhangzik Tolnai Ottó verse is, részletet láthatunk a Beszélgetés Pilinszky Jánossal című riportfilmből (1978, Rendező: Maár Gyula)… Pilinszky külföldön is népszerű volt. Angol nyelvre Csokits János, Peter Jay, és nem kisebb angol kortárs költő, mint Ted Hughes fordította műveit…

Fehér László festőművész és Koltai Lajos operatőr, rendező Teszári Nóra műsorvezető, Jelenits István piarista tanár, Koltai Lajos operatőr, rendező Jelenits István piarista tanár a Ted Hughes-ről készült bejátszást figyeli

Eifert János Pilinszkyről beszél, Duna-2 Eifert János Pilinszkyről beszél, Duna-2 Eifert János Pilinszkyről beszél, Duna-2

A’ LA KULT. Duna 2, Éjféli őrjárat, 2011. november 1. 21:30 – Felelős szerkesztő: Bertha Lívia, Műsorvezető: Teszári Nóra, Szerkesztő: Koltai Judit, Szerkesztő munkatársa: Kellner Balázs, Technikai rendező: Hámory Anna, Gyártásvezető: Nagy Tibor. (Eifert János felvételei)

Pilinszky-János-04 (Photo: Eifert János) Pilinszky-János-01 (Photo: Eifert János) Pilinszky-János-03 (Photo: Eifert János) 

Pilinszky-János-05 (Photo: Eifert János) Pilinszky-János-06 (Photo: Eifert János) Pilinszky-János-02 (Photo: Eifert János)

Eifert János: Hommage á Pilinszky János (1978)

Eifert János: Hommage á Pilinszky János (1983)

Beszökött az ősz… Budapest, 2011. október 27.

Eifert János: Beszökött-az-őszReggel kutyasétáltatás a Korong utcában. Hivatalos kutyasétáltató terület… A fák őszbe öltöztek,  jut eszembe Párizs, Ady, meg hogy beszökött az Ősz, Szent Mihály útján suhan nesztelen… beszökött, vagy már szökésben van? Közben faleveleket gyűjtök, majd hazatérve beszkennelem, képsorba állítom őket… levél Anyámnak…

 

Levelek-Anyámnak-2011

 

Levél

 Ady Endre

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Modellfényképezést “tanítok” a Városligetben, a Fotóoktatás.hu iskola hallgatóinak, Budapest, 2011. október 22-23.

Larion Zoé fotómodell (Photo: Eifert János)

Modellfényképezést “tanítok” a Városligetben, a Fotóoktatás.hu iskola hallgatóinak. Modelljeim: Varga Eszter, Asztalos Lilla és Larion Zoé.2011.10.22-Modellfényképezé

2011.10.22-Fényképezők Varga Eszter fotómodell (Photo: Eifert János) Varga Eszter fotómodell

Asztalos-Lilla-fotómodell (Photo: Eifert János)

 Budapest, Városliget, 2011.10.22 (Photo: Eifert János) 2011.10.22-Modellfotó-02 Varga-Eszter-fotómodell (Photo: Eifert János)

 Eifert János felvételei

Lionel Hoche: RetourAuNoir, a Duda Éva Társulat bemutatója a MU Színházban, Budapest, 2011. október 20.

2011.10.20-RetourAuNoir-04 2011.10.20-RetourAuNoir-02 2011.10.20-RetourAuNoir-01 Lionel Hoche: Retour AuNoir, Duda Éva Társulat előadásában Eifert János felvételei

 Duda Éva TV-interjút ad   A Duda Éva Társulat adja elő Lionel Hoche francia koreográfus-rendező “RetourAuNoir” c. darabját.  Előadók / Performers: Jónás Zsuzsa, Csuzi Márton, Mezei Bence, Bora Gábor, Gulyás Anna, Grecsó Zoltán, Lázár Eszter, Csák Beatrix, Zsíros Gábor. Zene/Music: Sebastian Roux, montázs; Látványterv / Visual design: Lionel Hoche; jelmez kivitelezés / Costumes productio: Opra Szabó Zsófia; Díszlet kivitelezés / Set production: Kicska Miklós; Hang és fénytechnika / Sound and Light technician: Fledrich Péter; koreográfus asszisztens / Assintant choreographer: Jónás Zsuzsa; Produkciós asszisztens / Production assistent: Czveiber Barbara; Produkciós menedzser / Production manager: Arató Balázs; Művészeti vezető / Artistic director: Duda Éva; Rendező-koreográfus / Choreography: Lionel Hoche.

Lionel Hoche francia rendező-koreográfus  Lionel Hoche 1983-tól 6 éven át a Nederland Dans Theater tagjaként dolgozott Jiri Kylian művészeti vezetése alatt. Az NDT-nél eltöltött évek alatt olyan nagynevű koreográfusokkal dolgozott együtt mint Hans van Manen, William Forsythe, Nacho Duato, Ohad Naharin, Jerome Robbins. Lionel Hoche 1990 óta dolgozik szabadúszó koreográfusként, 1992-ben a nemzetközi Cannes-i táncfesztiválon (International Cannes Dance Festival) megalapítja önálló társulatát Association MéMé BaNjO (Compagnie Lionel Hoche) néven. Az elmúlt 20 évben több mint 50 új darabot hozott létre, több mint 30 különböző neves európai és ázsiai balett társulat, úgymint a párizsi Opera (Paris Opera Ballet), a Nederlands Dance Theatre (NDT), az izraeli Batsheva, a Monte Carlo-i Balett (Ballets de Monte-Carlo),  a Zürich Balett (Zurich Ballet), a Finn Nemzeti Balett (National Ballet of Finland) számára. 2002-ben vehette át a francia kulturális minisztertől a Chevalier de l’Ordre des Arts et des Lettres díját: lovaggá ütötték a táncművészet franciaországi és nemzetközi népszerűsítése érdekében végzett munkájáért.

Vajda János: Eifert János képnovellái, Foto-Graf.hu, 2011. október 19.

Vajda János: Eifert János képnovellái (Foto-Graf.hu, 2011.10.19)

  foto-Graf.hu

Vajda János:

Eifert János képnovellái

A magyarországi fotográfia egyik meghatározó egyénisége, nemcsak itthon, szerte a világban. A táncművészből fotóművésszé avanzsált ember képei és diaporámái a folyamatos önmaga keresésben felfedezett új utakról szólnak. Az általa megfogalmazott 3T (Természet – Test – Tánc) köré csoportosított mondanivaló hol csak egyedül, de jobbára együtt, hármasban van jelen, a művész sajátos belső vizualitásának tükrében.

Már az analóg korszakban is jellemző volt munkásságára a valósághű képi ábrázolástól való elszakadás. Rá igazán jellemző, hogy nem a mindenki által ismert valóság a lényeg, hanem az, ahogy ő értelmezi. A digitális lehetőségek tovább szélesítették a láttatás eiferti értelmezését. A 70. éve felé közeledő művész fiatalos lendülettel alkalmazza a mai napig a legújabb alkalmazási lehetőségeket képi elképzeléseinek megvalósításához. Ahogy bánik a képi alapokkal, azzal olyan névjegyet rak melléjük, ha nincs is aláírás, akkor is felismerhető bennük szerzőjük sajátos lelkülete.

Október 11. óta látogatható a Radnóti Miklós Művelődési Központban KÉPNOVELLÁK című tárlata. A képek az október 15-i megnyitón készültek. A kiállítást Móger Ildikó táncművész, koreográfus, Eifert János jegyese nyitotta meg. A családias hangulatú rendezvény megható betétje volt a művészpár közös tánca. A kiállítás november 13-ig tekinthető meg.

(Foto-Graf.hu, Vajda János honlapja, 2011. október 19. – http://foto-graf.hu/web/2011/10/eifert-janos-kepnovellai)

Eifert János: KÉPNOVELLÁK – RaM (Radnóti Miklós Művelődési Központ), Budapest, 2011. október 15 – november 13.

RaM-Colosseum-KÉPNOVELLÁK-p

EIFERT JÁNOS fotóművész KÉPNOVELLÁK című fotókiállítását Roboz Beáta beköszöntője után Móger Ildikó táncművész, koreográfus nyitotta meg. A megnyitóhoz hozzátartozott a tánc is, amelyet János és Ildikó adott elő, nagy sikerrel. Ismételni kellett. A kiállítás helyszíne: RaM (Radnóti Miklós Művelődési Központ) 1133 Budapest, Kárpát u. 23. A kiállítás megtekinthető: 2011. október 15. – november 13. között hétköznapokon 8.00–22.00 között - Telefon: +36 1 398 6211 • Fax: +36 1 398 6213 – Mobil: +36 30 452 7011 – E-mail: ram@kult13.hu • Web: www.ram13.hu

 EifertJános-KÉPNOVELLÁK-RaM Képnovellák-Eifert-Roboz-Be Eifert János: KÉPNOVELLÁK - RaM Colosseum, Budapest, 2011. október 15 - november 13.

Eifert János: Képnovellák - Móger Ildikó-táncol

2011.10.15-Herbst-Ru Képnovellák-Ildi-János-finá

Képnovellák-Móger-Ildikó-táncol Eifert: Képnovellák - RaM, Budapest, Herbst Rudi-felvétele Eifert: Képnovellák - RaM, Budapest, Herbst Rudi-felvétele 

János és ildikó táncolnak

 Kőműves Kata, Kiss Marianna - Eifert: Képnovellák - RaM, Budapest, Herbst Rudi-felvétele Eifert János, Vajda János kedvesével Képnovellák-Kiss-Kovács-Sári barátnőjével az elkészült felvételeket nézik visza Képnovellák-Vajda-János-fényképez 

Képnovellák. Kis-Kovács Sári és édesanyja, Móger Ildikó Képnovellák-megnyitóközönség Eifert: Képnovellák - RaM, Budapest, Herbst Rudi-felvétele Keresztes Magdi férjével, Kőműves Kata - Herbst Rudi-felvétele

A megnyitó képein Móger Ildikó, Eifert János, Roboz Bea, Vajda János, Montvai Beáta, Montvai Péter, Fejér Zoltán és felesége, Velican-Patrus Dora gyermekével, Verasztó Lajos, Gránitz Miklós, Herbst Rudolf, L. Horváth Katalin, Sehr Miklós, dr. Sehrné Bagi Edit, Szél Ágnes, Keresztes Magdi és férje, Kis-Kovács Sári, Szűcs Kata, Fenyvesi Félix Lajos, Ilku János, Hoós Jenő, Diószegi György, Péterfy Miklós, Csák Erika és mások láthatók (Siklós Péter, Kapusy György,  Herbst Rudolf és Eifert János felvételei)

Képnovellák-Velican-Patrus- Képnovellák,-Black-Dance Képnovellák-Eifert János Kresztes Magdival, egykori kolléganőjével beszélget Képnovellák-Montvai-Attila és felesége 2011.10.15-Képnovellák-plakEifert János: Képnovellák - RaM, Budapest, v

EJ-Yuntai-Mountains-álmomba EJ-Titkok-barlangja EJ_Kitörés-és-bukás

EJ-Újraképek-03 EJ_A-Pokol EJ_Black-Dance

EJ-Tánc-Test-Tanulmány

Eifert János: Tánc/Test/Tanulmány (Budapest, MMS Mozdulatművészeti Stúdió, 2009)

Markovics Ferenc: HETVENÖT + 5? / SEVENTY FIVE + 5? – Mai Manó Ház, Budapest, 2011. október 15 – december 4.

Markovics-meghívó

Markovics Ferenc, Körösi Orsolya Dozvald János megnyitja Markovics Ferenc kiállítását Fotósok Markovics-kiállításán Markovics-megnyitó

Siklós-Módos-Kozák mások

Markovics ferenc-Wagner istván Gránitz Miklós, Benkő Imre Körösi-Orsolya, Tóth József Füles Albertini Béla, Angelus Iván, Korniss Péter, Papadimitru Athina

Papadimitriu-Athina, lányával Tóth-János-Móger Ildikó Tóth-János-operatőr Kende Tamás, Fejér-Zoltán 

Fejér Zoltán, dr. Albertini Béla Wagner-István-újságíró Markovics-megnyitó Eifert János felvételei

Angelus Iván és Papadimitru Athina

A megnyitón készült képeken Markovics Ferenc, Körösi Orsolya, Papadimitriu Athina, Angelus Iván, Fejér Zoltán, dr, Albertini Béla, Siklós Péter, Módos Gábor, Korniss Péter, Móger Ildikó, Tóth János, Kende Tamás, Inkey Alíz, Sehr Miklós, Benkő Imre, Keleti Éva, Gránitz Miklós, Tóth József Füles, Féner Tamás, Patrus Sándor és sokan mások szerepelnek (Eifert János felvételei)

Pallavicini Zita: Egy őrült őrgrófnő naplója, Ulpius Ház. Könyvbemutató, Budapest, 2011. október 12.

Egy-őrült-grófnő-naplója Pallavicini-Zita-könyvbem.- Pallavicini-Zita-könyvbemut

Hogy ki Pallavicini Zita, a cseh, a német, az osztrák és a magyar társasági lapok és média sokáig kedvelt figurája? Naplójában az „őrült grófnő” ugyanazzal a szenvedéllyel és provokatív őszinteséggel néz szembe az arisztokrata lét bonyodalmaival, családja történelmével, szerelmei és önmaga gyarlóságaival, amilyennel az életét is éli. Benne olyan vonzó és nagyszabású figurákkal, mint a tragikus sorsú édesanya, a gyönyörű, excentrikus cseh grófnő, vagy a naivan tisztességes nagyapa, aki Pallaviciniről Pálinkásra magyarosított, hogy 1956 után kivégezzék. A tabló részeként felbukkan Andrássy Katinka, a „vörös grófnő”, s hősnőnk nagy szerelme, Karl Schwarzenberg herceg, a gazdag és befolyásos cseh politikus. Pallavicini Zita nem másokat, önmagát beszéli ki, a maga anorexiáját, a maga depresszióját, öngyilkossági kísérletét. Mert miközben látszólag minden adott az idilli lányregényhez: nagyvilági kozmopolita közeg, nyaralás Barbadoson, vacsora Valentinónál, a valóság az a magány, a folyamatos megcsalatás, nemritkán pedig a napi nélkülözés. S hiába az impozáns kapcsolatok sora, a valódi érzelmekre vágyó, mert azokat igazából soha meg nem kapó Pallavicini Zita életének végül is két gyönyörű gyermeke ad valódi értelmet.
„Megéltem a gyönyört és a poklot. Ez volt a sorsom… eddig. Azonban, ha mindez nem történik meg velem, akkor én nem vagyok Pallavicini Zita.”

Pallavicini-Zita-Kepes-Andr Sárközi-Mariann-fényképez Pallavicini-Zita-és-az-őrgr Móger-Ildikó-Pallavicini-Zi

Dobos-torta Móger-Ildikó-és-Pallavicini Pallavicini-Zita-könyvbem02 Pallavicini-Zita-könyvbem03

Móger-Ildikó-beszél Eifert János felvételei

TESTBESZÉD – Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor fotográfusok közös kiállítása, Kerengő Galéria, Budapest, 2011. október 6 – 30.

TESTBESZÉD - Velicia Patrus Dorka felvételsorozata

Testbeszéd-Meghivo-web Patrus-Sándor-06

TESTBESZÉD – Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor fotográfusok közös kiállításának megnyitója a Kerengő Galériában, Budapest, 2011. október 6. (Várnai György, Molnár Ferenc, Kapusy György és Nagy Tivadar  felvételei)

TESTBESZÉD - Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor közös kiállítása, Kerengő Galéria (Kapusy György felvétele) TESTBESZÉD - Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor közös kiállítása, Kerengő Galéria (Kapusy György felvétele)

Patrusék-kiállítása-KAN-033

Kerengő Galéria: Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor kiállítása (Molnár Ferenc felvétele) Kerengő Galéria: Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor kiállítása (Molnár Ferenc felvétele) TESTBESZÉD - Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor közös kiállítását Eifert János nyitja meg (Kapusy György felvétele) Velican-patrus Dora és Patrus Sándor kiállítása a Kerengő Galériában (Molnár Ferenc felvétele)

Eifert János megnyitja Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor kiállítását (Molnár Ferenc felvétele)

Tóth József Füles és Patrus Sándor (Molnár Ferenc felvétele)  Eifert János megnyitja Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor kiállítását (Molnár Ferenc felvétele) Kerengő Galéria: Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor kiállítása (Molnár Ferenc felvétele) Eifert János "tárlatvezetése" Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor kiállításán (Molnár Ferenc felvétele)

Patrusék-VARNAI_42-(2) Patrusék-kiállítása-VARNAI_ TESTBESZÉD - Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor közös kiállítása, Kerengő Galéria (Kapusy György felvétele)

 Velican-Patrus-Dorka-VARNAI TESTBESZÉD - Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor közös kiállítása, Kerengő Galéria (Kapusy György felvétele) TESTBESZÉD - Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor közös kiállítása, Kerengő Galéria (Kapusy György felvétele) Kerengő Galéria: Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor kiállítása (Molnár Ferenc felvétele)

A test beszéde nem megtanulható folyamat, a testnek sajátos tudata van. Mikor a testek fotózásán a testtel, a különböző helyzetekkel “felvesszük a kapcsolatot”, a fotós lesz a figyelem, és a test mint aktív szereplő vesz részt a folyamatban. Ha megfelelő tudatossággal odafigyelünk a testre, egy egész élet képeit, emlékeit fedezhetjük fel. A gesztusokban, a tartásban és a mozgásban szó szerint testet ölt az ember életének története, kapcsolata a többiekkel, a környezetével – minden lelki történés leképeződik a testben.

A táncosok azért táncolnak, mert mozgásukkal könnyebben, árnyaltabban fejezik ki érzéseiket, gondolataikat, mintha szóban mondanák el. A fotós és a modell a képkészítés folyamatában alkotótárs, mindkettőjüknek újra és újra meg kell találniuk azt a mozdulatsort, kompozíciót, azt az erőt, lendületet, amely pont úgy és addig hat, amely kifejezi a fotót megindító érzést, gondolatot.

Ezeket kutatja a fényképezőgép objektívén keresztül Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor fotográfus. Az elkészült munkákon keresztül figyelemmel követhetjük a két generáció, a két nem, a két különböző gondolkodásmód, érzelemvilág leképezését. Munkájukban mindketten elsősorban a művészi aktfotózás területén alkotnak és dolgoznak, szívesen kalandoznak az archaikus (fotótörténeti) kidolgozások területére, de akadnak eltérések is: míg Dóra a divatfotózás, addig Sándor a tánc- és színházi fotózás rejtelmeit is kutatja. Érdemes felfedezni az azonosságokat és különbözőségeket.

Velicia-Patrus-Dorka-01  Velicia-Patrus-Dorka-02  Patrus-Sándor-03  Patrus-Sándor-02

VELICAN-PATRUS DÓRA (1977 Budapest – ) Fotós tanulmányait a Könnyűipari Műszaki Főiskola elvégzése után, a Práter utcai fény képész iskolában kezdte. Azóta fotózással foglalkozik a szabadidejében és a munkája során is. Alkalmazott fotográfusként dolgozik az Ágens reklámügynökségnél, így a napi teendőiben együtt van a hobbi, a művészet és a munka. Alkotásaiban többnyire az emberi test játssza a főszerepet, ezen keresztül próbál hangulatot, gondolatot, érzelmet megörökíteni. Szeret műteremben fényképezni, ahol előre tudatosan megtervezi a témát. Később elvégezte a Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporteri szakát. Számos nemzetközi és hazai kiállításon vett részt.

Tagságok: Magyar Fotóművészek Szövetsége; Magyar Alkotócsoportok Országos Egyesülete; Magyar Fotóművészek Világszövetsége; Felföldi Fotográfusok Szövetsége; Ágens Fényfestő Egylet; Fédération Internationale de l’Art Photographique (AFIAP); www.patrusdora.eu

PATRUS SÁNDOR (1951 Budapest – ) Középiskolásként ízlelte meg a fényképezés szépségeit. Fotográfiai ismereteit önképzéssel sajátította el. Leginkább az akt-, a tánc- és a sportfotózás érdekli. Képeinek központi témája az ember és a mozgás. A legutóbbi év óta nagy kedvvel készít víz alatti felvételeket és nagy örömmel ismerkedett meg az archaikus fotókidolgozással. Alkotásai több hazai és nemzetközi fotópályázaton szerepelnek, megtalálhatóak köz- és magángyűjteményekben.

Tagság: Magyar Újságírók Országos Szövetsége – Fotóriporteri Tagozat; Felföldi Fotográfusok Szövetsége; Ágens Fényfestő Egylet; TeátrumFotósok; Fédération Internationale de l’Art Photographique (AFIAP); Magyar Fotóművészek Világszövetsége; www.patrussandor.eu

A világ fotográfus barátaim szemével – Kálmán Roland, AFIAP fotóművész életjubileuma alkalmából szervezett fotókiállítás, Városi Művelődési Központ, Dunaszerdahely, Szlovákia, 2011. október 4 – 31.

2011.10.04-Dunaszerdahely4

A világ fotográfus barátaim szemével – Kálmán Roland, AFIAP fotóművész életjubileuma alkalmából szervezett fotókiállítás, Városi Művelődési Központ, Dunaszerdahely, Szlovákia, 2011. október 4 – 31. Megnyitó: 2011. október 4-én, 17.00 órakor; Helyszín: Városi Művelődési Központ, Bartók Béla sétány 788/1, Dunaszerdahely, Szlovákia

2011.10.04-Dunaszerdahely7 2011.10.04-Dunaszerdahely5

2011.10.04-Dunaszerdahely2

Eifert-Tánc-Test-Tanulmány-

Roland Kálmán e-mailje, Dunaszerdahely, Szlovákia, 2011. október 16.

Kedves Janos,

Tegnap este beszeltem Nagy Tivadar kozos fotos baratunkkal Komarombol, es megkert kuldjek at Onnek par fotot akiallitasrol, amelyen az On kepe is NAGY SIKERREL szerepelt, szerepel egesz oktober 31-ig! A megnyito 2011 oktober 4-en volt a dunaszerdahelyi muvelodesi kozpontban, ahol sok fotos baratom elott nyithattam meg ezt a rendhagyo tarlatot… a kiallitasra vegul 48 fotos barattol ismerostol kaptam egy-egy fotot, igy egy nagyon „szines” tarlatot lathatnak a nezok… a kiallitasnak a kozpont dolgozoi szerint is sikere van a varosban, aminek kolon orulok, es megegyszer koszonom a hozzajarulast a kiallitashoz!!!

 Barati tisztelettel, Roland Kálmán

  address:  Topoľnícka cesta 197/4, 93013 Trhová Hradská,  SLOVAKIA - mobil:       +421 908 797333  – email: roland@kalman.eu - web: www.kalman.eu