János Eifert - Photographer

Archive for február, 2012

A Fiatal Magyar Fotóművészetért Alapítvány “Hónap képe” c. kiállítása, Café Dorottya, Budapest, 2012. február 27 – március 27.

        

Fiatal Magyar Fotóművészetért Alapítvány "Hónap képe" c. kiállításának megnyitója, Café Dorottya, Budapest A díjazottaknak Szipál Márton gratulál (Eifert János felvétele)

A Fiatal Magyar Fotóművészetért Alapítvány “Hónap képe” c. kiállításának megnyitója, és a díjátadás. (Café Dorottya, Budapest, 2012. február 27. ) A kiállítást megnyitotta: Szipál Márton fotóművész

Fekete Éva SZILÁNK  Tollár Eszter KAPCSOLAT Borsos Dávis FOGANTATÁS A díjazott képek

Tokai Tímea KÉKES KÖNNYEK Fekete Éva FA Dvornik Gábor NYOMÁS Sárossy Hajnalka ELLENTÉTEK

Balogh Zoltán BORY VÁR Steppán Szabolcs LEROMBOLT HANGOK Varga József ÁRULKODÓ SZEMEK

Fiatal Magyar Fotóművészetért Alapítvány "Hónap képe" c. kiállításának megnyitója, Café Dorottya, Budapest Fiatal Magyar Fotóművészetért Alapítvány "Hónap képe" c. kiállításának megnyitója, Café Dorottya, Budapest Szipál-Márton-megnyitja a kiállítást Fiatal Magyar Fotóművészetért Alapítvány "Hónap képe" c. kiállításának megnyitója, Café Dorottya, Budapest

Fiatal Magyar Fotóművészetért Alapítvány "Hónap képe" c. kiállításának megnyitója, Café Dorottya, Budapest Aleszja Popova gratulál a díjazott barátnőjének (Eifert János felvétele) Fiatal Magyar Fotóművészetért Alapítvány "Hónap képe" c. kiállításának megnyitója, Café Dorottya, Budapest Eifert János és Szipál Márton (Varga József felvétele)

Varga-József (Eifert János felvétele) Fiatal Magyar Fotóművészetért Alapítvány "Hónap képe" c. kiállításának megnyitója, Café Dorottya, Budapest  Varga József és Eifert János felvételei

Az egyik díjazott, valamint Szipál Márton, Aleszja Popova és Eifert János (Varga József felvétele) 

A Fiatal Magyar Fotóművészetért Alapítvány januárban kezdte meg működését abból a célból, hogy a fiatal magyar tehetséges fotósokat támogassa és az általuk készített művészi alkotásokat bemutassa a társadalom szélesebb rétegei felé. Márciusban útjára indították a havi rendszerességgel, eltérő témában megrendezésre kerülő fotópályázatunkat.  A kuratóriumi tagok által az adott hónapban a legjobbnak ítélt első három alkotás „A hónap képe” cím kitüntetést kapja. A pályázókkal készített rövid interjút a honlapjukon és a közösségi oldalukon is közzéteszik. A díjazott képeket az év végén egy nagyobb kiállításon mutatják be.

Kata maszkot, Andris portrét készít rólam. Budapest, 2012. február 21.

 

 

2012.02.18-Andris-portrét-k

2012.02.21-Kata-maszkjával-

Amerikai reklámfilm forgatása a Szabó Ervin könyvtár báltermében, Budapest, 2012. február 16.

2012.02.16-Filmforgatás-3 2012.02.16-Ildikó-jelmezben 2012.02.16-Filmforgatás-5 

 2012.02.16-Filmforgatás-2 2012.02.16-Filmforgatás-1 Eifert János felvételei

2012.02.16-Filmforgatás-4

Amerikai reklámfilm forgatása a Szabó Ervin könyvtár báltermében, amelyben Móger Ildikó is közreműködött ( Budapest, 2012. február 16.)

MÉG! Műfajteremtő fotóvers-kiállítás a Szikrában – Új Katedra, 2012. február

2012.02-Új-katedra-1-2

új katedra ■ 2012 . február

MÉG! Műfajteremtő fotóvers-kiállítás a Szikrában

2011 vége, Budapest. A művészet új utakon jár. Egy kortárs művész fotográfiái versírásra ihlettek egy fiatal költőnőt, aki továbbgondolta, továbbálmodta, kiegészítette a fotóhármasokon megjelenő villanásokat, üzeneteket. Ezeknek az alkotásoknak adott otthont elsőként a Szikra Kultúrház Eifert János és Viola Szandra Még! című kiállításának. A november 29-én nyílt tárlaton kiállított fotók és versek témái így együtt erős transzcendenciával bírnak, istenkeresők, önelemzők. A versek metaforáikban fotószerűek, fényképhasonlatokkal, elmosódó színekkel jelenítették meg a vizuálisan ábrázolt mondanivalót, míg a képek expresszív szimbolikájukkal tulajdonképpen sűrített költeményekként is értelmezhetők.

Teremtő kölcsönhatás és ezáltal egymásból építkező feszültség jellemzi e két különböző művészi nyelv, művészeti kifejezésmód, megszólalási forma: a fotóművészet és az irodalom összeölelkezését. A megnyitón az alkotókkal Horváth Gábor Miklós, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárral és költővel pedig Viola Szandra beszélgetett. Utóbbi célja az volt, hogy a közönség Szőcs Gézát mint embert és mint irodalmárt is jobban megismerhesse, hiszen politikai szerepvállalása az utóbbi években talán túlságosan is elhomályosította irodalmi, kulturális munkásságának jelentőségét. Az eseményt a Dévai Gyöngyi és Rózsa György alkotta Dévai-duó kellemes dzsesszmuzsikája színesítette. Összeállításunk második (befejező) részében Eifert János fotóművészt ismerjük meg közelebbről.

A kreatív fotográfiában a valóságos világ másodlagos

Eifert János különleges hármas kompozícióival sajátos képi világot teremtett

– Hogyan indult a fotóművészi pályája? Már gyermekkorában úgy érezte, hogy a vizualitás közelebb áll önhöz, mint az írott betű általi kifejezésmód, vagy máshonnan ered az, hogy a fényképezést választotta?

– A legtöbb dolog az ember gyermek-, vagy legalábbis fiatal korában gyökerezik, s ez az én esetemben sem volt másként. Hódmezővásárhelyen születtem, az általános iskola elvégzése után középiskolai tanulmányaimat a Bethlen Gábor gimnáziumban folytattam. Volt egy nagyszerű irodalomtanárom, Grezsa tanár úr, aki túl azon, hogy kiváló irodalomórákat tartott és valóban megszerettette velünk a költészetet, rendszeresen publikált kritikákat, ismertetőket. Amikor a tananyag részeként képpel, fényképezéssel kezdtem foglalkozni, észrevettem, hogy a képnyelv, a képírás, a képolvasás ugyanúgy képes a tartalmat magába sűríteni, akár egy vers, csak meg kell tanulni értelmezni a látottakat. Nem úgy van ugyanis, ahogy a futballban, amiről az emberek nagy része azt gondolja, hogy ért hozzá, hiszen vagy belövik a labdát a hálóba vagy nem. A fényképeim kezdetektől fogva kicsit többek, mint a riportfotó, nem lebecsülve ezzel természetesen egyfajta fényképszerű műfajjá a fotóriportot, de a különbséget abban látom, hogy míg a riportfotó kötelezően az életből választ fontos pillanatot, az előzményeket és a következményeket is sejtetve, addig a kreatív fotográfiában, amit én is képviselek, teremtek egy világot a sajátos képi nyelvemen, amelyben a valóságos világ is benne van, csak második, harmadik rétegként. Olyan gondolatokat, indulatokat, érzéseket próbálok kifejezni, amelyek a pillanat látható felvillanásából nem biztos, hogy kiolvashatók. Ezért használok jelképeket, szimbólumokat, metaforákat, és ezzel már az irodalmat, a költészetet érintem, hiszen amint egy néhány soros versbe is bele tud sűrűsödni egy történet, úgy egy jelben is kifejeződhet egy teljes érzésvilág. Egy sírvers sokszor többet mond az elhunytról, mint egy búcsúbeszéd, nem is beszélve a terjengősebb leírásokról.

Az elmúlt években készült képeim a magam három T-jét – Tánc, Test, Természet – megragadva a negyedik T-ről, a Teljességről szólnak. Ezen belül is nagyon fontosnak tartom az ember és a természet kapcsolatát, a környezetünkről szerzett ismeretet, és ez nem csak a természetfotóimban fejeződik ki.

– Hogyan történt, Viola Szandra egyszer csak írt önnek, hogy látta a képeit és szívesen írna hozzájuk verseket, vagy miként történt az egymásra találás és alakult ki a közös munka?

– Korábban nem ismertük egymást. Szandra felfedezte a képeimet az interneten és megkeresett. Ismerték őt a Szikrában, így került oda a közös kiállításunk.

Azelőtt is sokat kísérleteztem a képek és az írott szöveg egymáshoz társításával, Turczi István József Attila-díjas költővel például meg is jelent egy közös albumunk Erotikon címmel, amelyben a kép hordozója volt az ő verseinek. Van, amikor a vers a főszereplő, máskor a kép, lényeg, hogy kölcsönhatásban legyenek egymással. Elképzeltem, hogy olyan fotókat fogok készíteni Szandra verseihez, hogy ő a tenyerébe írja a verseit és azt fényképezem le.

– Ezt Fabók Endre költővel is megcsinálták: a testvérével egymásba kulcsolt kézfejükre írták a négysoros verseket és azt fotózták le. Ha nem tévedek, ez a testfotó-művészet.

– Abban is kísérleteztem már, hogy bármilyen írott vagy nyomtatott szöveget vagy képet testre, arcra, kézre vetíteni. Ez színpadképnek is jó lehetőség, modern teátrumok használják is ezeket az eszközöket.

– Ha pedig egy ház falára vetítik a képet, az már fényművészet.

– Megannyi változatot szülhet a fantázia. Maga a kiállítás is alakulhatna úgy, hogy a megnyitón a csupasz falak között táncosok állnak, a képek a fal felé fordítva helyezkednek el, megszólal a zene, elindul a mozgás, és a táncosok eltáncolják, ami nem látható és nem olvasható.

– Végül pedig a táncosok teszik fel a képeket a falra?

– Ez is lehetne egyfajta akció, amelyben a táncosok különféle eszközöket és jelmezt is használhatnának. Szandra vetette fel, hogy lehetne egyfajta léleksztriptízt csinálni: egy ruhára vetíteni ki a verset, aztán ahogy leveszi az egyiket, jön alatta a másik

vers és így tovább, mint egy könyv lapozásakor. Figyelembe véve persze azt is, hogy egy megnyitó elbírja, de egy heteken át nyitva tartó kiállítás már nem, hogy az egyik alkotót magát is kiállítsuk.

– Nyugat-európai városokban rendszeresen állnak a köztereken ilyen emberi szobrok. De nagyon elkanyarodtunk a kép és a vers egymásra épülésétől…

– Régebben az volt a szokás, hogy egy verses kötetet illusztráltak, tehát a sok vers mellé került néhány kép vagy rajz. Most mintha ez hovatovább kiegyensúlyozódna, itt a Szikrában is minden képhez párosul egy vers, tehát egyenrangú lett a dolog. De létezik fordított eset is, amikor egy fotóalbum képeit illusztrálja egy-egy vers. Fenyvesi Félix Lajos költő barátomnak a képeimhez írt verseiből például néhányat publikáltak a Győri Műhelyben. Annak idején Pilinszkyvel is terveztünk hasonló közös

munkát, nagyon fogékony volt a fotográfia irányába, ő maga is fényképezett. Rendkívül érdekesek a képek, amiket készített. Az elképzelésünk megvalósítása azért hiúsult meg, mert egyszerűen nem találtunk időpontot. Vagy ő utazott, vagy én. Az utolsó megbeszélt találkozás éppen a halála napjára szólt. A rádióból értesültem arról, hogy 60 éves korában elhunyt. Akkor készült a Hommage à Pilinszky János című képem. Az egyik, évekkel azelőtt készült fekete-fehér portréját  összeszabdaltam, kis elcsúsztatással egy fekete kartonra ragasztottam, majd az egészet egy mocskos hóba dobva meggyújtottam, és a tüzet az ég és föld között, mint Mefiszto jelképét, lefényképeztem. Szandra verseivel kapcsolatosan is éppen ez a tűz, ez az eszköz tér vissza terveink szerint az előttünk álló kiállításokon. Élni fogunk azzal a lehetőséggel, hogy készülhet a versre is fotó és a fotóra is vers. Az már részletkérdés, hogy tenyérre írjuk vagy testre vetítjük vagy a költő hátára. Tény, hogy valami olyat fogunk csinálni, ami eltér a megszokottól. Nem azért, mert ilyet vagy ehhez hasonlót mások eddig még nem találtak ki, hiszen a világ különböző szegleteiből számtalan jó ötletet ismerünk. Azért törekszünk a formabontás és az újszerű ötletek felé, mert a napi gyakorlat szerinti kiállításokon, amik abban állnak, hogy föllógatják a képeket és a verseket külön, nem születik meg a két alkotástípus közötti egység. Az egység megteremtéséhez az is hozzátartozik, hogy ugyanazokat a logikai kereteket használva a megjelenítésükben, az átadásuk mikéntjében is egymásba fűzzük őket.  ■ L AJTAI GÁBOR, L AJTAI KADOCSA KLÁRI

Keretes:

Eifert János

1943-ban született Hódmezővásárhelyen. Szakmájának itthon és külföldön egyik legismertebb

képviselője, meghatározó egyénisége. Sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat.

Tánc- és aktfotói, természetképei, illetve alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Tanárként,

előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik. Másfél száz önálló kiállítása volt, hatszáznál több csoportos kiállításon szerepelt, 168 szakmai elismerést (díjat, nagydíjat,

különdíjat, diplomát) érdemelt ki képeivel. A világ 40 országában fényképezett, témáiból páratlan

értékű archívumot állított össze. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelennek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban és a világhálón. Fotóit gyakran

használják fel filmekben, televíziós műsorokban, színpadi díszletként. Ő maga is gyakran jelenik

meg különböző tévéműsorokban. Számos fotóalbumhoz, kiállítási katalógushoz írt bevezetőt,

előszót. Rendszeresen rendez és nyit meg kiállításokat.

*

Tánc, Test és Természet eiferti világgá lényegült benne. Az ő univerzumának nincsenek időbe zárt

határai. Végtelen, akár a természet, amely átalakul, és legtöbbször varázslatos arcát mutatja, de

sohasem vész el. Az alkotás ott kezdődik, ahol az emberből művész válik. A művész ott folytatódik,

ahol az alkotás halhatatlan lesz.” (Szenti Tibor)

*

„A rendkívüli kommunikációs képességekkel rendelkező, a fotográfia szinte minden ágát kiemelkedő

színvonalon művelő Eifert János nem természetfotóival, nem riportképeivel, nem portréival, nem

diaporámáival, nem fotovideóival, hanem egy, a mostani alkalomhoz illő és szinte minden általa művelt fotográfiai műfajhoz kötődő összeállítással vesz részt e közös produkcióban.” (Dr. Bárdos István)

KÉPÍRÁS – FOTÓAKADÉMIA. Készül a könyvem, most a tervezés szakaszában vagyunk. Kossuth Kiadó, Budapest, 2012. február 13-20.

Horváth-Zsuzsa-műszaki-szerkesztő, Kossuth Kiadó Képírás-96-97.o 

 KÉPÍRÁS-128-129.o

Késő este is dolgozom a Kossuth Kiadónál, készülő könyvem leadása előtt.

KÉPÍRÁS-34-35.o

KÉPÍRÁS-20-21.o

Táncworkshop az MMS Mozdulatművészeti Stúdióban, Budapest, 2012. február 12.

Modern-pas-de-deux

Modern pas de deux. Lázár Eszter és Zsíros Gábor táncművészek (Eifert János felvétele)

 Eifert beállít (Mitcsenkov Attila felvétele) Eifert "előjátszik" (Tóth József felvétele) 2012.02.12-FotoMitcsenkov-

Eifert-táncworkshop, Enyedi Attila felvétele (MMS Mozdulatművészeti Stúdió, 2012. február 12.)

Eifert táncworkshop, csoportkép   Lázár-Eszter-táncművész

Enyedi Attila, Mitcsenkov Attila, Tóth József, Kelko Niki és Eifert János felvételei

Boldog születésnapot, Árpi bácsi! Szerenáddal köszöntötték a kilencvenedik születésnapját ma ünneplő Göncz Árpád volt köztársasági elnököt budapesti otthonánál. Budapest, 2012. február 10.

Isten éltessen Árpi bácsi!

Göncz Árpád köztársasági elnök, és Eifert János, a magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke (Magyar Fotográfusok Háza, 1999. október 20.) Régi fotókat találtam, amelyek jelenléteddel készültek a Magyar Fotográfusok Házában, 1999. október 20-án. Az esemény, amelyen megjelentél, Ata Kandó Édes hazám, Isten veled! című könyvének bemutatója volt. Ez alkalom volt arra is, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díját átadjam az Angliában élő, magyar származású fotóművésznek, akit most unokája képviselt. Emlékszem, hogy izgultam jelenlétedben, amit Te egy kedves mondattal oldottál fel: “itt most elnökök találkoznak… tegeződjünk… örülök neked, már sokat hallottam rólad.” Kicsit beszélgettünk fotográfiáról, művészeti közéletről, és személyes dolgokról. Jót nevettél, amikor elmeséltem, hogy édesanyám férje, Imre bácsi pont úgy néz ki, mint Te. Hódmezővásárhelyen volt aki azt hitte, a köztársasági elnök jár a városban, amolyan Mátyás király-módon, inkognitóban, hogy megismerje a nép életét… Aztán bemutattam neked Hefelle Józsefet, aki nagy tisztelőd volt, és egy közös kép is készült rólunk. Ezeket a képeket őrzöm a mai napig is…  Később nyitottunk meg közösen egy kiállítást a Természettudományi Múzeumban (National Geographic legjobb fotósainak munkáiból), és a lépcsőn állva még viccelődtél is, hogy mögötted és fölötted állok a lépcsősoron, pedig fordítva kellene, mert én vagyok a magasabb… nekem akkor is elszorult a torkom, alig tudtam kinyögni a megnyitó-mondatokat, merthogy a köztársasági elnök jelenlétében kell megszólalnom… megszorítottad a kezemet utána, pont ezeket akartam én is mondani… és emlékszem, megkérdezted, hogy van az édesanyám, és a férje, akivel mindig összetévesztenek…

 Ata Kando dijátadás Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében (Mai Manó Ház, 1999. október 20.) Göncz Árpád köztársasági elnök, Eifert János és Hefelle József a Magyar Fotográfusok Házában

A régi képeken: Göncz Árpád köztársasági elnök, Ata Kando unokája, Gera Mihály, Eifert János, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, dr. Hefelle József,   Szalay Zoltán (Magyar Fotográfusok Háza, 1999. október 20.)

Göncz Árpád köztársasági elnök (Mai Manó Ház, 1999. október 20.) Göncz Árpád (Budapest, 1922. február 10. – ) József Attila-díjas magyar író, műfordító, politikus. Irodalmi munkássága elsősorban műfordításairól ismert, Göncz fordította a Gyűrűk Ura című regény jelentős részét magyarra.

Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, 1963-ban szabadult. A második világháborút követően kisgazda, majd a rendszerváltás idején a Szabad Demokraták Szövetsége politikusa volt. 1990-ben tagja lett a rendszerváltás utáni első szabadon választott országgyűlésnek, amelynek első elnökévé is választották. Tisztsége okán betöltötte az ideiglenes köztársasági elnöki tisztséget, majd augusztusban a harmadik Magyar Köztársaság első elnökévé választották. Tisztségét 2000-ig viselte.

Göncz Árpád a Parlament előtt, 1990. augusztus 3.

1990. augusztus 3. – A Magyar Köztársaság Országgyűlése ünnepi ülésén Göncz Árpádot választotta meg Magyarország köztársasági elnökévé. (Szigeti Tamás felvétele)

Tánc-Test-Fények – a FotóOktatás fotóiskola végzett hallgatóinak kiállítása a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában, Budapest, 2012. február 6 – 31.

A FotóOktatás.hu iskola kiállítását Imre Anikó és Eifert János nyitja meg

Kortárs Művészfotó kiállítás a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériában

Tánc/Test/Fények a Kerengő Galériában, meghívó Eifert János a kiállított képeket elemzielemez

Tánc-Test-Fények - a FotóOktatás fotóiskola végzett hallgatóinak kiállítása a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában, Budapest, 2012. február 6 – 31.

A fotográfia szerteágazó, különféle témákat és műfajokat, a legváltozatosabb eszközhasználatot és technikát igénylő részeit – ha kreatív módon akarjuk alkalmazni – magas színvonalon kell elsajátítani. Fizika, kémia, geológia, csillagászat, anatómia, pszichológia, technika és esztétika, ember és környezete, teste és lelke, és még sok minden – bármennyire is meglepő megállapításnak tűnik – a fotográfiában fókuszál. Művészetként, tudományként, hitként, technikai eszközként, a kommunikáció eszközeként, vagy bármi más módon „használjuk”, a világ, benne önmagunk megismerésének eszközét jelenti.
A fotográfiai ismeretek magas szintjét segíti elsajátítani a FotóOktatás fotóiskola, amelyet Imre Tamás fotoművész és Imre Tamásné Anikó fotoművész vezetnek, olyan tanárok közreműködésével, akik szakmájukat-művészetüket magas szinten gyakorolják.

A kiállítást – 2012. február 6. 18.00 órakor –  Eifert János fotóművész és Imre Tamásné Anikó fotóművész nyitja meg.

Nemzeti Táncszínház Kerengő Galéria (1014 Budapest, Színház utca 1-3.) Nyitvatartási idő: Minden nap 13.00-18.00-ig, előadás napokon 21.00-ig

A kiállítás képeit a haladó szintű kortárs művészfotó tanfolyamon 2011-ben sikeresen vizsgázott hallgatói készítették, akik a fotóművészeti műfajok és témák széles választékát magas technikai-esztétikai színvonalon mutatják be.

A FotóOktatás.hu iskola hallgatói

A kiállítok névsora: Badacsonyi Ferenc, Benkő Erika, Bolla Eszter, Fürtös Zsuzsanna Zsófia,
Izsák Tamás, Kárpát Tamás, Kárpáti Zsuzsanna, Kertész Anita, Nadalova Ingrid, Orczy Rafael, Patkós Tamás, Radnóti Judit, Víg Katalin.www.fotooktatas.hu

info@fotooktatas.hu