Archive for August, 2012
Dr. Mann Judit, Fábián András, Fekecs Károly és Kele János – a 2011. évi XXVII. Vizuális Művészeti Hónap fotópályázata nyertesei – csoportos kiállítása a MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA alkalmából, Budapesti Művelődési Központ, 2012. augusztus 27 – szeptember 15.
Dr. Mann Judit, Fábián András, Fekecs Károly és Kele János – a 2011. évi XXVII. Vizuális Művészeti Hónap fotópályázata nyertesei – csoportos kiállítása a MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA alkalmából, Budapesti Művelődési Központ, 2012. augusztus 27 – szeptember 15.
A kiállítást megnyitja- 2012. augusztus 27-én (hétfő) 18:00 órakor- Eifert János fotóművész
A Vásárhelyről elszármazottak találkozója, Mártély, 2012. augusztus 25.
Szűcs László szobrászművész, restaurátor a Vásárhelyről elszármazottak találkozóján (Photo: Eifert János)
A vásárhelyről elszármazottak találkoztak: ez egy jövőben érdekelt város (+videó és fotógaléria) Promenad.hu, Feltöltő: Kutasi Roland / 2012-08-25 19:28:14
– Aki Vásárhelyre visszatér, újra hazatalál – mondta szombaton, a mártélyi Bodnár Bertalan Oktatóközpontban rendezett vásárhelyről elszármazottak találkozóján résztvevőket köszöntő beszédében Almási István alpolgármester rámutatva: a szülőföld az, amely bárhová vetődünk a világban, visszaérkezésünket várja. Három évtizede már, hogy a Vásárhelyen születettek az önkormányzat meghívására találkoznak, azok, akik fontosnak tartják az összetartozás érzését.
Hódmezővásárhely az elmúlt 22 évben fizikális és mentális értelemben jó irányba változott, és a rendszerváltás kevés győztese közé sorolható – jelentette ki Lázár János, hozzátéve: amikor lehetőségünk volt arra, hogy szabadon alakítsuk sorsunkat, akkor sikeresek voltunk, és a történelem során az önrendelkezésre képes Magyarországban a központi halatom az ilyen városokat szövetségesnek tekintette, és lehetőséget adott az infrastrukturális hiányosságok pótlására. A vásárhelyiekre jellemző volt, hogy az itt élők a lehetetlent megpróbálva , magukat túlvállalva érjék el céljaikat, bár ezt az eddigi a mindenkori kormány nem támogatta óriási erőkkel, hogy ez most hogyan lesz, meglátjuk – tette hozzá Lázár János.
Az ország valódi helyzetét nem a pénzügyi, inkább a mentális helyzet írja le: a vásárhelyiekbe megvan az életképesség és kezdeményezőkészség, felismerte a ’80-as években, hogy baj van, újra kell pozícionálni a város helyzetét, amelyet az elmúlt 22 évben sikerült megváltoztatni. Vásárhelyen az, hogy érdemes dolgozni, kötelezettséget vállalni, kezdeményezni, ez mentálisan jó hatással volt a városra, az emberek a fejlesztésben érdekeltek, ez egy jövőben érdekelt város – állapított a meg Lázár János …
A városnak fontosak az innen elszármazottak, akik azzal, ha évente egy-két alkalommal hazatérnek, megkérdezik, hogy miben tudnak segíteni, elmondják tapasztalataikat, elmondják a diákoknak, hogy hogyan tudtak sikeresek lenni – mondta el az országgyűlési képviselő, aki hozzátette: a városnak sikerült négy és félmilliárd forintot invesztált kulturális javakba, hogy ebben a városban – Bessenyei Ferenc gondolatát idézve – ne csak megszületni legyen érdemes, de itt élni is.
Első felvételeit épp Mártélyon készítette Eifert János fotóművész, aki augusztus 20. alkalmából a Magyar Érdemrend Tiszti keresztje kitüntetést vehette át. Mint elmondta, az elismerés szól a városnak is, ahol lehetősége volt autodidakta módon megismerkedni a fényképezés alapjaival, ahonnan a lelkiséget merítette, amely a munkája során segítette, és Képírás fotóakadémia kötetének egy példányát a városnak ajánlotta, melyet Almási István alpolgármester vett át. (Szenti Tibor felvételei)
…
Arnay
Bíró András, egykori főszerkesztőm levele, Érd, 2012. augusztus 24.
Kedves Jánoskám!
Az augusztus 20.-án Neked ítélt Állami Kitüntetésednek, Máriával együtt joggal örültünk, hiszen a fényképművészetben elért eredményeiddel ezt nagyon is megérdemelted, amihez szívből gratulálunk!
Gondolom, nem veszed rossz néven, ha levélpapírként ezt a hajdani Kutya Magazinban megjelent, az akkori munkálkodásodról szóló két oldal hátsó, tiszta lapját használom.
Sok idő telt el az óta! A kutyaújságot — amelyben neked évről-évre tengernyi fotód jelent meg, – elvették ugyan tőlem, de – húsz évre rá visszahívott a MEOE a lap élére, hogy segítsek.
Ebben az időben volt szerencsém Lányoddal, Annával találkozni és két éven át Vele munkálkodni. Sajnos, nem tudjuk, hogy most hol dolgozik? Veled lakik, vagy férjhez ment? Talán nagyapa lettél?
Mi felettünk közben eljárt az idő, Máriám betöltötte 90. évét, Ám, ha öregesen is, de napi rendszerességgel dolgozva, műveli kertünket. A magam részéről, én is a kilencvenediket morzsolom, és már évtizedek óta hetenként jelenik meg egy írásom a helyi lapban.
Közben harminc könyvem látott napvilágot. Hét éve, a városközpontban megnyílt könyváruház felvette nevemet, Érd városa öt évvel ezelőtt megvásárolta emeletes családi házunkat s havi életjáradékot fizet halálunkig, mely után, a város emlékházzá nyilvánítja ezt a Zagyva u. 1/A sz. alatti házat.
Jánoskám! Máriával együtt, nagyon szeretnénk látni, ezért ha be tudod osztani idődet, látogass ki hozzánk Érdre, családi házunkba, ahol nagy szeretettel látunk!
Akkor adnám át néhány „testesebb” regényemet, ezért most itt csak két vékonyka könyvet küldök. Egyik északi utunkról szól, Napló formában, a másik könyv, a „Találkozások” című, mindjárt a Te fotóddal és Hofi Géza személyével kezdődik.
Állami kitüntetésedhez ismételten gratulálva, barátsággal ölel és elvár Máriával együtt, sok szeretettel és a régi barátsággal:
Bíró András
Érdliget, 2012-08-24
Telefonunk: (06-23) 375-645 – E-mail: dariusbiro@t-online.hu – 2030 Érd, Zagyva u. 1/A
Tripodcast 15. adás: Fél évszázad fotózás. Skype-interjú Eifert Jánossal, 2012. augusztus 22.
Itt a Tripodcast adáshoz a link:
http://sztyui.wordpress.com/2012/08/20/tripodcast-15-adas-fel-evszazad-fotozas/
Ezt kirakhatod a blogodra meg ide-oda…;-)
Üdv, Lénárt Gábor
On Sunday, August 19, 2012 at 11:37 AM, Gábor Lénárt wrote:
Itt vannak a kérdések amiket nagyjából leírtunk előre:
https://docs.google.com/document/d/1K0D1KqeDi_dFo6FCHdtj7zzc9vP7sQq4UxRcPWSclIE/edit
Akkor kettőkor Skype!
Üdv, Lénárt Gábor
Üdv! Lénárt Gábor vagyok Hódmezővásárhelyről! Én vagyok az,akivel csónakáztál mártélyon pár éve:)
Májusban a vásárhelyi könyvbemutatódon mondtam,hogy én és egy másik fotós, ketten csinálunk egy fotós témájú Podcast-et, Tripodcast néven, ami Magyarország egyetlen fotós témájú Podcast-je, és minden héten hívunk be vendégnek olyan fotósokat, akiknek nagyon tetszenek a képei, és nagyon inspirálnak minket. A behívott fotósokkal interjút csinálunk, és az ő stílusuknak megfelelő fotós témákról beszélgetünk.
Természetesen a te munkásságodat nagyon kiemelkedőnek találjuk, ezért gondoltuk, hogy behívnánk téged is vendégnek. Nem tudom emlékszel-e, de akkor, májusban, amikor személyesen megkérdeztem tőled, igent mondtál, viszont nem volt szó konkrét időpontról, tehát most kérdezném, hogy esetleg az eheti adásba jönnél-e vendégnek? Nem kell kimozdulnod a szobából, mindössze egy számítógépre, internetkapcsolatra, skype-ra, és egy mikrofonra van szükséged. A többit mi elintézzük:) Szóval az egész igazából egy Skype beszélgetés, amit felveszünk. Az adás nem élőben megy, megvágható, de törekszünk mindig arra,hogy ne kelljen megvágni. Lényeg,hogy a hallgatóság felvételről fogja hallani.
Kb 1órás az adás, és előtte kb 10perc alatt megbeszéljük az előre leírt kérdéseket, témákat, hogy miről fogunk beszélgetni kb.
Az adást mindig szombaton szoktuk publikálni, ami azt jelenti, hogy pénteken szoktuk felvenni, tehát a legideálisabb az lenne, ha ráérnél péntek folyamán valamikor, és meg tudnánk ejteni a felvételt.
Várom a válaszod, tisztelettel,
Lénárt Gábor
Eszéki Erzsébet: Újfajta népművészet – EIFERT JÁNOS. Kultúra.hu, 2012. augusztus 19.
http://kultura.hu/main.php?folderID=1181&ctag=articlelist&articleID=329600&iid=1
Újfajta népművészet – EIFERT JÁNOS
Volt már körülbelül 180 egyéni kiállítása Eifert Jánosnak, a neves fotóművész publikációi több, sűrűn teleírt oldalt megtöltenének, ezek sorát most egy összegző mű egészíti ki: a Képírás – Fotóakadémia című könyve.
ESZÉKI ERZSÉBET, INTERJÚ
– Érdekes a nyakában ez a medál a spirállal, Önnek készült?
– 2008-ban Indiában, Calcuttában, az Academy of Fine Arts Gallery-ben volt kiállításom, ahol a szomszédos teremben egy ismert indiai festőnő, Indira Hardar képei lógtak a falon. Összebarátkoztunk, ám Indira egy napon nem jött el, zárva maradt a terme. Kiderült, hogy leukémiás, és a kezelés erre a napra esett. Megdöbbentem, mert életvidám, mosolygós nőt ismertem meg, a boldog emberekre jellemző kisugárzással. Mielőtt hazajöttem, a nyakamba akasztotta ezt a medált, és azt mondta: ő addig fog élni, amíg viselem ezt, gondolok rá. Örülök, amikor kapok tőle egy-egy e-mail-t vagy Facebook-üzenetet.
– A Képírás című könyve elején ilyen spirálban írta le az ars poeticáját. A spirálban benne van a körkörös mozgás, de a vonal nem tér ugyanoda vissza, talán ez a fejlődés szimbolikája az ön számára?
– A spirál a középpontból egyre tágul, benne van a végtelenség, a teljességre törekvés is. Olyan, mint az élet vagy a művészet. Mindig folytatható.
– Az ars poeticájában ezt írja: „Nézni – látni – láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és a valóság peremén”. Egyformán fontos, hangsúlyos a nézés és a látás (a világ megismerése), valamint a láttatás (az új teremtése)? Úgy is kérdezhetem: nézés és látás nélkül nincs láttatás?
– Ez fontos kérdés: mindenhol képek vesznek körül minket, de nem biztos, hogy megtanultunk látni. Írni és olvasni több éven keresztül tanulunk, nem úgy, mint nézni, látni. Ezért is jó lehetőség a fényképezés, amely a világ – benne önmagunk – megismerésének az eszköze.
– Nem csak a láttatásnál, hanem már a látásnál is meghatározó a személyiség? A könyvében is említi, hogy „a szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk”.
– A szemünk az eszköz, a világ pontjai sokmillió csápocskán keresztül az agyunkba futnak, és közben, más idegpályákon keresztül a képhez csatlakoznak az élményeink. A bennünk kialakuló képet sok minden befolyásolja, a gyerekkori, a családi környezet, az élményeink és a tapasztalásaink. Minden, amit átéltünk, megtanultunk. Még az adott hangulatunk is döntő. Mindez együttesen adja a képet, ami az agyunkban megjelenik. Akutagava A vihar kapujában című filmjében hét szereplő hét különböző módon ír le egy gyilkosságot. Nem azért, mert hazudnak, hanem mert másképp élték át ugyanazt.
– A fotó hűen képes megörökíteni valamit, mégis: létezik-e objektív valóság? Kinek a „valósága” egy fotó?
– Amikor turistaként nézelődünk valahol, és fényképezünk, akkor is ott van a folyamatban és a képeken a fotós egyénisége. Az a fajta objektivitás, amelyet a fénykép hitelességéhez szokás kötni, jól hangzik, de nem igaz.
– Amikor például portrét készít valakiről, az képet ad önről is, de mennyire fontos ennél a mértéktartás?
– Ez alapkérdés, egy művész etikai hozzáállását mutatja. Ott van előttünk a fényképezőgép, de nem ez a döntő, hanem az, hogy melyik pillanatban exponálunk. Ott van a fotográfus abban, hogy miként örökítünk meg valakit. Ha valakiről ironikus, humoros, groteszt képet készítünk, az szintén állásfoglalás. Kényes egyensúly. Az, hogy a kézjegyünk ott van a fotón, nem jelentheti azt: a fotósról szólna a kép, noha az ő személyisége, aktuális hangulata is befolyásolja a képalakítást. Még egy önarckép is akkor jó, ha az általános hangulatot, élethelyzetet érzékeltet. Buta megfogalmazás volt divatban sokáig, az, hogy a fotográfia a pillanat művészete. Tény, hogy a zárszerkezet a másodperc töredékével örökíti meg a látottakat, de a kép valójában nem akkor készül, amikor ő lenyomja a gombot, hanem jóval előtte, sok-sok évig.
– Fejben fotózás?
– Nagyon fontos a „készen állni” mozzanata. Előfordulhat, hogy elcsípünk véletlenül egy mozdulatot. De általában annak van szerencséje, aki felkészült.
– Van olyan képe, amely csak fejben van meg, amelyet nem sikerült elkészítenie? Vagy azért, mert nem állt készen, vagy azért, mert nem volt rá lehetősége?
– Rengeteg. Mindkét okból. Vannak olyan fotóim, amelyek jó képek, mégis: valami hiányzik. Nem álltam készen, nem volt meg az „isteni szikra”. Mások jó képei is kétségeket ébresztenek a saját műveimmel kapcsolatban. Folyton bújtam a könyveket, folyóiratokat, aligha volt olyan magyarországi fotókiállítás, amelyet ne néztem volna meg. A Képírás című kötetbe is remek felvételeket választottam másoktól, igyekeztem sűrítetten bemutatni a hazai és nemzetközi fotográfia értékeit a sok évtizedes tapasztalatom mellett.
– Régóta tanít, workshopokat tart, mi az, ami a technikán, a művészettörténeti vagy esztétikai ismereteken kívül átadható?
– A szabályba foglalható ismereteket és a személyes tapasztalaton alapuló információkat, technikai fogásokat átadhatja az ember. Tanításkor azt próbálom sugallni, hogy mindaz, amit technikai és esztétikai szabályként meg lehet tanulni, azt fontos az agyunkba vésni, de minden kép más szabályok szerint kell, hogy készüljön. A szabályok megtanulhatók – és felrúghatók. Itt jön az egyéniség, a tehetség kérdése.
– Meg például érzékenység, empátia kérdése?
– Nyilvánvaló az például, hogy nem zavarhat a fotográfus senkit. Ez is a szakmai eszköztárhoz tartozik. Ahogy az is, hogy miként öltözködjön a fotós, természetesen másképp, amikor természetfotót, és másképp, amikor színházi fotót készítünk, de arra is gondolok, hogy sehol ne legyünk hivalkodóak. Azt is szoktam ajánlani, hogy takarja le a fotós a márkás fényképezőgép nevét fekete szalaggal, hogy ne tűnjön föl! A fényképezésnél el kell fogadtatnunk magunkat, azt, hogy a jelenlétünkkel nem zavarhatunk, nem akarunk kinevettetni vagy megalázni senkit, hanem valami általánosan érdekeset vagy szépet láttunk meg, ezt szeretnénk kifejezni. De közben nem élünk vissza a helyzettel. Az empátia minden pillanatban elengedhetetlen.
– A fotózásról is elmondható, hogy bár vannak kivételek, általában etika, erkölcs nélkül nincs fotóművészet?
– Ez koronként, társadalmanként, kultúrák és földrajzi helyek szerint is változik. Az arab országokban számtalanszor megkergettek már bennünket, volt olyan utunk, ahol Irak, Szíria, Libanon után mentünk Indiába, ott meg mindenki a gép elé állt, kérte, hogy fényképezzük le. Ez két véglet, mindkettő akadályozza az őszinte kép készítését. De ezeket figyelembe kell venni. Ha valaki tiltakozik, értelmetlen sajtóigazolványt mutogatnom. Inkább elkezdek beszélgetni vele, megpróbálom megismerni a szándékát. Digitális fényképezőgépnél nagy előny, hogy azonnal meg tudom mutatni, milyen képet készítettem róla, és ha látja, hogy tisztelettel közelítettem, akkor számtalan esetben ő kéri, hogy fényképezzem tovább. A nagy fotográfusok a tudás mellett mindig alázattal, figyelemmel, empátiával érték el azt, amit elértek.
– A figyelmes olvasó rengeteget tanulhat a Képírás című könyvéből, amely leginkább látni tanít. A könyve alapján kérdezem: a figyelem és az együttműködés a kulcsszó a fotózásnál?
– Lőttek a képnek, ha elrontom a közeledést. Nekem kell megtennem azt a lépést, megteremtenem azt a helyzetet, amelyben a másik elfogad, megnyílik. Ha a fotográfusban nincs nyitottság, emberség, együttérzés, akkor nem számíthat mások segítségére. Az erőszakosan betolakodó fotós felvétele úgyse lesz hiteles. Ha nincs bizalom, nem tudok jó képet készíteni. De a publikálás is együttműködést kíván. Portrénál vagy aktképnél is írásos engedélyt kérek a modelltől, noha ő előtte tudatosan, önszántából vállalta a fotózást. Mégis. A másik személyiséget mindig tiszteletben kell tartanom. Örülök, hogy kiemelte ezt a két szót, a figyelem és az együttműködés kulcsszó a fotózásban. Ahogy általában az életben is.
– Manapság őrületes mennyiségű kép készül, de lehet, hogy rengetegen nem tanultak meg nézni, látni sem? Talán ezért is írta meg a Képírás című könyvét?
– Ez volt az egyik célom, hiszen tényleg sok minden átadható, és aki figyelmes, az sok mindenből tanulhat. Maga a fényképezés is lehet tanulási folyamat, a világról és saját magáról is sok mindent megtudhat az, aki nem csak össze-vissza kattintgat. Azt olvastam nemrég, hogy naponta három és fél milliárd felvétel készül. Sokkal több „képíró” van, mint képet „olvasni” tudó. A tömegesség devalválódáshoz vezet, de még nagyobb baj az, hogy szokásba helyezi az alacsony színvonalat. Mégis: abban bízom, hogy közben talán egyre többen megtanulnak nézni, látni is. Felfoghatjuk úgy is fényképezést, mint népművészetet.
Szerző: Eszéki Erzsébet
Fotó: Kovács Bence
“Eifert János fotóművész részére, kiemelkedő fotográfusi és oktatói tevékenységéért, a magyar kultúráért végzett munkásságáért, a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció létrehozásáért a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozom. Kelt Budapesten, 2012. augusztus hó 8. napján. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke”
Díjazottak, köztük dr. Fülöp Ferenc akadémikus, Gábor Miklós profeszor, Failoni Donatella zongoraművész, Eifert János, Bahget Iskander és Kunkovács László fotóművészek (Móger Ildikó felvétele)
Állami ünnepünk, 2012. augusztus 20-a alkalmából történő állami kitüntetések ünnepélyes átadása, Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2012. augusztus 16. (Eifert Kata Nóra, Móger Ildikó, Máthé Zoltán/MTI és Eifert János felvételei)
“Eifert János fotóművész részére, kiemelkedő fotográfusi és oktatói tevékenységéért, a magyar kultúráért végzett munkásságáért, a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció létrehozásáért a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozom. Kelt Budapesten, 2012. augusztus hó 8. napján. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke”
Eifert Kata Nóra képriportja
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere
a köztársasági elnök megbízásából 2012. augusztus 20-a alkalmából átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéseket
Bahget Iskander fotóművésznek,
Eifert János fotóművésznek,
dr. Fodor Antal koreográfusnak, rendezőnek, Kiváló Művésznek, a Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemi tanárának,
dr. Fülöp Ferenc akadémikusnak, Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar dékánjának, tanszékvezető egyetemi tanárnak,
dr. Gábor Miklósnak, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar professor emeritusának,
dr. Hantos Zoltánnak, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanárának,
dr. Hargitay András olimpiai bronzérmes világ- és Európa-bajnok úszónak, a Budapesti Állatkórház szakmai igazgatójának, állatorvosnak,
dr. Horváth László nyugalmazott főorvosnak,
dr. Kubassek János geográfusnak, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatójának,
Kunkovács László Balogh Rudolf-díjas fotóművésznek, néprajzkutatónak,
dr. Lányi András írónak, filozófusnak, filmrendezőnek, az ELTE Társadalomtudományi Kar egyetemi docensének,
dr. Mészáros Istvánnak, az ELTE nyugalmazott egyetemi docensének,
Nyékyné dr. Gaizler Juditnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar dékánjának, egyetemi docensnek,
dr. Oberländer Baruch Bernard rabbinak, a Budapesti Jesiva – Zsidó Tudományok Főiskolája Rabbiképző Szak főigazgatójának,
Failoni Donatella zongoraművésznek, a Magyar Állami Operaház volt művészeti főtitkárának,
Prof. dr. Ötvös László Széchenyi-díjas kémikusnak,
Póka Egon Benedek előadóművésznek, zeneszerzőnek, a Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakképző Iskola igazgatójának,
Révész Sándor előadóművésznek,
Sáray Lászlónak, a Tokaji Írótábor titkárának,
Székács Vera József Attila-díjas műfordítónak,
dr. Székely János püspöknek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar egyetemi docensének,
dr. Szőnyi Tamásnak, az ELTE Természettudományi Kar egyetemi tanárának,
Tornai József József Attila- és Babérkoszorú-díjas írónak, költőnek, műfordítónak,
dr. Virágos Zsoltnak, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanárának,
dr. Zombory Lászlónak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi tanárának;
A Magyar Köztársasági Érdemrend a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetés.
Az Érdemrend fokozatait olyan személyeknek ítélik oda, akik a kultúra, a tudomány, a művészet, továbbá saját szakterületük terén –
Magyarország érdekeinek előmozdítása, az egyetemes emberi érdekek gyarapítása érdekében – példamutató tevékenységet folytattak.
A kitüntetéseket minden esetben a köztársasági elnök adományozza a miniszterelnök vagy az adott miniszter felterjesztése és ellenjegyzése mellett. (Wikipedia)
Aktfényképezés a Fotósworkshop.hu hallgatóival, Zebegény, 2012. augusztus 11.
Az 1900-as évek elejétől egyre ismertebbé vált Zebegény. Főleg a fővárosi polgárok közül egyre többen fölfedezték. Ekkor épülnek az első nyaralóházak, villák. Páratlanul szép természeti adottságai és kiváló, gyógyító levegője ugyancsak eredeti falusi arculata pezsgő nyaralóéletet indukált. 1924-ben Szőnyi István festőművész – aki elnyerte a Szinyei társaság első ízben kiadott nagydíját – feleségül vette a zebegényi nyaraló tulajdonos, földművelésügyi államtitkár Bartóky József kisebbik lányát, Bartóky Melindát és nem sokkal később Zebegénybe költöztek. Az új templom építése kapcsán megjelent Kós Károly és művésztársai, majd Szőnyi István és az általa létrejött művészkolónia jó értelemben megpecsételte Zebegény sorsát. A század első felében olyan romantikus, pezsgő, magas szellemi színvonalú nyaralóéletnek lehettek tanúi elődeink, ami meg nem ismételhető. Hogy mennyire gazdag volt világszínvonalú eseményekben az évszázad ezen első fele, ezen belül is a 30-s évek, tanúskodik a Virág Egylet Zebegény és a maga nemében páratlan Országzászló és Hősök Emléke.
1906-1910 között Havas Boldogasszony tiszteletére épült a plébánia templom, Kós Károly erdélyi polihisztor (építész, író, néprajztudós) és Jánszky Béla tervei alapján szecessziós stílusban az erdélyi fatemplomok mintájára. Freskóit Körösfői-Kriesch Aladár tervei alapján tanítványai készítették Leszkovszky György tanársegéd festőművész segítségével.
Kelko Niki kitűnő szervezésének köszönhetően ieális környezet áll rendelkezésünkre, hiszen a Szőnyi István Baráti Kör által szervezett képzőművészeti szabadiskolák, ifjúsági művésztelepek helyszínét “birtokolhatjuk” az aktfényképezésre. Kilenc órára minden résztvevő megérkezett, engem Józsa Karcsi hozott el autójával, közben Nagymaroson felvettük a modellünket, Gyöngyösi Zsófiát is. Reggel kissé felhős, esőre hajló, hűvös idővel „indultunk”, később aztán kiderült, és gyönyörű fényekkel, szép felhőzettel és nem túl nagy melegben dolgozhattunk Zebegényben. Először a Szőnyi István utcai táborban kezdtük, ahol éppen a Fényrózsa hagyománytábor tartotta foglalkozásait – Csilléry Orsolya grafikusművész, Gebri Bernadett népzenész, Tóth Márton biológiatanár és Vörös Ildikó biokertész – vezetésével. Nagyon sok eleven, érdeklődő gyerek, akik egyik tanáruk, Francesco segítségével és irányításával camera obscurát építettek, most pedig éppen egy faágakon, mint állványon álló kartonpapírból, kézinagyítóból összeeszkábált fényképezőgéppel bíbelődtek. A 45. éve működő művésztelep vezetője régi barátom, megörül találkozásunknak, és egy újabb kötetét dedikálja nevemre: „Eifert Jánosnak, Ég és Föld közötti Találkozásunkra, Zebegényben. Szívvel: Németh Péter Mikola. 2012. Nyarán” A VisszaSejtesít – merthogy ez a kötetének címe – válogatott és új verseket, költészeti montázsokat, irodalmi és fotóművészeti performanszokat tartalmaz, Németh Zoltán Pál fotográfiáival, Csorba Simon László grafikáival és közös performanszaikkal illusztrálva. Szóval, a képzőművészeti szabadiskola környezetében kezdtünk fényképezni, majd a Duna-parton folytajuk, és egy cukrászdában fejezzük be a napot. Ma nem a megszokott Canon EOS 400 Digital fényképezőgépemmel dolgoztam, hanem egy NIKON D2X-el, amit Peti Péter barátomtól kaptam tartós használatra. nagyon komoly gép, még meg kell tanulnom a kezelését.
Aktfényképezés Zebegényben, a FotósWorkshop.hu iskola hallgatóival, Kelko Niki szervezésében, Eifert János vezetésével. A résztvevők: Róde Péter, Szedő Iván, Papp Zoltán, Józsa Károly, Miklós Attila, Nagy Mihály, Moldvay Zoltán. Aktmodell: Gyöngyösi Zsófia. (Werkfotók: Moldvay Zoltán, Róde Péter és Eifert János)
Photo: Eifert János
Oláh Gergely Máté: Itt van a város – kiállításmegnyitó felvételről, FotoKlikk.hu, 2012. augusztus 6.
Oláh Gergely Máté hatodik fotókiállításán jártunk nemrég, melyet Legát Tibor író, újságíró nyitott meg, majd Eifert János, a kiállítás kurátora tárlatvezetést is rögtönzött számunkra. (FotoKlikk.hu)
http://www.fotoklikk.hu/video/olah-gergely-mate-itt-van-varos-kiallitasmegnyito-felvetelrol