Archive for January, 2014
Eifert János Mesterkurzus: Mozgás/Mozdulat/Táncfényképezés – előadás a Tripont Fotóakadémián, Budapest, 2014. január 31. 18:00-21:00
Ha van illanó anyaga a művészeteknek, akkor a tánc valóban az. A táncelőadás varázsa, amelyben a koreográfia szépsége, a táncos szuggesztív egyénisége, a mozgás virtuozitása a zenével, díszlettel és jelmezzel együtt jelenik meg, a függöny legördülése után már csak elhalványuló emlékeinkben él tovább, majd kifakulva kihullik onnan is. A jó fényképpel azonban megőrizhető az élményt.
Táncot fényképezhetünk próbateremben, színpadon, szabadtéri előadás közben, mulatságok, esküvők, folklórbemutatók helyszínein, műteremben, szabadban, sorolhatnám még a legkülönbözőbb helyszíneket, amelyeknek fényviszonyai egymástól homlok egyenesen különbözhetnek. Most a Mesterkurzus sorozatában, a TRIPONT FOTÓAKADÉMIA műtermében tanulmányozzuk lehetőségeinket, képzett táncművészek közreműködésével. És közben rájövünk, hogy a tánc, a mozgás fényképezése nemcsak a technikai és esztétikai eszközök „ügyes” használatát, hanem a lélek megközelítését, az ember pszichikai állapotának ábrázolását is jelenti.
Kilencvenkét éves korában elhunyt Jancsó Miklós Kossuth-díjas filmrendező, a Szegénylegények, a Csillagosok, katonák és a Kapa-Pepe-filmek alkotója… Budapest, 2014. január 31.
Néhány fotó az archívumomból, amelyeken Jancsó Miklós is látható, és emlékeket idéz:
Lőrninc Kati és Jancsó Miklós (Veszprém, 2004. május 14.)
Pongor Ildikó, Metzger Márta, Keleti Éva, Vándorfi László, Jancsó Miklós és Lőrinc Katalin a Veszprémi Táncfesztiválon, 1998. május 10.
Jancsó Miklós, Galambos Tibor, Görgey Gábor és mások a Fészek Klubban. A Görgey Gábor író vezette Legendárium asztaltársaság képenként 1 forintért megvásárolta Borsos Mihály “Legendárium” – Századvégi arcképcsarnok – kiállításának egyedi példányait, amelyet felajánlott a Jelenkori Fotóművészeti Gyüjtemény és Dokumentáció számára. (Budapest, Fészek Klub, 2002. március 16.)
Novák Ferenc és Jancsó Miklós együtt poharaznak a 41. Magyar Filmszemle vetítési szünetében. Akkor a nyitófilm Jancsó Miklós: Oda az igazság című alkotása volt. Csak emlékeztetőül: az 2010-es filmszemlére összesen 36 játékfilm, 134 kisjátékfilm, 169 dokumentumfilm, 35 tudományos-ismeretterjesztő film és 10 tévéfilm jelentkezett. Ebből összesen 356 alkotás – 22 játékfilm, 132 kisjátékfilm, 158 dokumentumfilm, 35 tudományos ismeretterjesztő és 9 tévéfilm – nevezett a versenyprogramba. (Budapest, 2010. február 2.)
Jancsó Miklós Lőrinc Katival és Keleti Évával a Veszprémi Játékszín udvarán, a Veszprémi Táncfesztivál idején, 1998. május 10.
Eifert János felvételeiJancsó Miklós TV-interjút ad Teszári Nórának a 41. Magyar Filmszemlén, 2010. február 2-án (Eifert János felvétele)
Meghalt Jancsó Miklós
BUJDOSÓ BORI 2014. 01. 31. 10:46
http://www.origo.hu/filmklub/blog/halal/20140131-meghalt-jancso-miklos-filmrendezo.html
Kilencvenkét éves korában elhunyt Jancsó Miklós Kossuth-díjas filmrendező, a Szegénylegények, a Csillagosok, katonák és a Kapa-Pepe-filmek alkotója.
Jancsó Miklós 1921. szeptember 27-én született Vácon. 1944-ben Kolozsváron szerzett jogi diplomát, majd Budapesten elvégezte a Filmművészeti Főiskola rendező szakát is. Már harminchat éves volt, amikor megrendezte első nagyjátékfilmjét, A harangok Rómába mentek-et (1958), de több mint fél évszázados pályát futott be: utolsó egész estés filmje a 2010-es, Mátyás királyról szóló Oda az igazság.
Az 50-es évek végén ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, aki onnantól kezdve 2005-ös haláláig állandó alkotótársa, forgatókönyvírója lett. 2006-ban, az Origónak adott interjújában Jancsó így beszélt Hernádiról: “Igazi nagy barát volt. Persze, hogy nehéz [nélküle]. De hát ugye mi külön-külön is egymás szellemét őriztük mindig. A külföldi filmjeim egy részében Gyula nem volt benne, de akkor is lényegében ugyanúgy csináltam. A Hernádi mindig azt mondta, hogy mi egypetéjű ikrek vagyunk. Tehát ugyanaz a gondolkodásmódunk volt mindig. Úgyhogy, ez ennyi.”
Fontosabb alkotótársai közé tartozott még Somló Tamás operatőr, aki többek közt a Csillagosok, katonák-at (1967) és a Fényes szelek-et (1968) fényképezte. Utána Kende János (Égi bárány, Allegro Barbaro), majd Grunwalsky Ferenc (Kapa-Pepe-filmek) lett az állandó operatőre.
Nemzetközi ismertségre a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában szereplő 1966-os Szegénylegények-kel tett szert, amely a modern magyar film egyik első, meghatározó alkotásává vált. Ebben már megjelentek a később Jancsó védjegyévé váló jellemzők: a hosszú snittek, a puszta és a meztelen nők. A film ugyan az 1848-as szabadságharc utórezgéseiről szól, de a politikai okokból meghurcolt és besúgásra kényszerített betyárok története egyértelműen a kommunista Magyarországra utal.
Jancsó az Origónak adott 2011-es interjújában így beszélt a filmkészítésről a Szegénylegények kapcsán: “az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani. Persze annak idején a mondanivaló nagyon lényeges volt. El akartuk mondani, hogy valami szar van. Miután direktbe nem lehetett, áttételesen el kellett mondani, hogy milyen a világ itt. És ez rákényszerítette az embert arra, hogy kitaláljon ezt meg azt. Mindenki a Szegénylegények-et emlegeti. […] azt nem tudtad volna megcsinálni, hogy egy koncentrációs táborban játszódik Kádárék alatt, ’56 után. Eszedbe nem juthatott. Még azt sem mondhatnám, hogy ez ennyire bennünk volt, hogy igazából ’56-ról szólt. De éreztük, hogy arról is szólt.”
1968-ban két filmje is részt vett a cannes-i fesztivál versenyében, az 1917-es orosz forradalom után, a polgárháborúban játszódó Csillagosok, katonák és a második világháború után, a kommunista hatalomátvétel előtt játszódó Fényes szelek, amelyben fiatal kommunisták és papnövendékek kerülnek szembe egymással. “Minden filmem áltörténelmi film, magára húzott egy kosztümöt” – mondta a Filmvilágnak adott egyik interjújában.
A 70-es évekre Jancsó az európai film egyik meghatározó alakjává vált. A cannes-i versenyprogramban mutatták be a 19. századi aratómunkások fellázadásáról szóló Még kér a nép-et (1972), a Szerelmem, Elektrá-t (1974), a Magánbűnök, közerkölcsök-et (1976) és a Magyar rapszódiá-t (1979) is. A fesztiválon rendezői díjjal kitüntetett Még kér a nép megszületéséről ezt mondta: “a Még kér a nép idején én már Olaszországban éltem, és ott jöttem rá, hogy rohadtabb dolgot, mint a korai, gyilkos kapitalizmus, a föld nem hord a hátán. Pontosan fedi a valóságot az a mondás, hogy a tulajdon lopás. A politika pedig nem más, mint az a lehetőség, hogy belekerülj abba a körbe, amelyiknek módja van lopni. A Még kér a nép ebből a felismerésből született.”
A Szörnyek évadja (1987) Velencében került versenybe, ahol Jancsó 1990-ben életműdíjat is kapott.
Alkotásai nagy hatást gyakoroltak többek közt Martin Scorsesére is, aki az alábbi interjúban a kameramozgások eleganciáját dicséri Jancsó filmjeiben, megemlíti páratlan hosszú snittjeit, és azt mondja, hogy a Szegénylegények-nek van a világon az egyik legjobb befejezése.
1999-ben mutatták be a rendszerváltás utáni Magyarország társadalmát szatirikusan bemutató Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjét, az elsőt, amelyben Kapa (Mucsi Zoltán) és Pepe (Scherer Péter) figurája áll a középpontban. Ezt további, részben improvizatív jellegű Kapa-Pepe-filmek követték, köztük az Anyád! A szúnyogok és az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél.
A Kapa-Pepe-filmekben különösen plasztikussá vált az a munkamódszerére korábban is jellemző vonás, hogy nála mindig csak a filmkészítés folyamata közben derült ki, hogy mi is lesz a film, amit csinál. Erről 2006-ban így mesélt: “Nem tudom, hogy alakult [a film]. Fogalmam sincs. De velem mindig ez történik, már nagyon régóta. Mindig forgatókönyvet írtunk, mert arra adták a pénzt. Egyszer egy filmünknek a forgatókönyve nyomtatásban is megjelent, ez volt a Magyar rapszódia – Allegro Barbaro.
És akkor elhatároztam, hogy meg fogom csinálni azt a forgatókönyvet, amit leírtunk a Hernádival. És képtelen voltam megcsinálni! A Csákány Zsuzsi már akkor a vágóm és feleségem volt, mondtam neki, hogy “mondd meg, hogy kell megcsinálni egy forgatókönyvből egy filmet!”. Mert ő csinált már, a Szabónak a vágója volt, meg a Rózsa Jancsinak. Tehát értette ezt a klasszikus filmcsinálást. De én képtelen voltam megcsinálni azt, amit leírtam, mást csináltam belőle.”
Utolsó munkája a Tarr Béla produceri irányítása alatt megvalósult Magyarország 2011 című szkeccsfilm egyik epizódja volt. 2011-ben azt mondta, a mozifilmet már nem érzi érvényes megszólalási formának: “Szerintem már nem az. A mozifilm arra készült, hogy tele legyen a háromszáz fős nézőtér. Most hárman ülnek bent, az már nem mozi többet. Régebben, amikor mi kezdtünk, akkor ez egy különös dolog volt, mert kevesen csinálták. Ma már egy kis kamerával meg tudsz csinálni bármit. Felveszed azt, ami történik. Az már mozi. Astruc mondta, hogy a film akkor lesz művészet, ha a kamera olyan lesz, mint a töltőtoll. És most már olyan. Mondjuk a töltőtoll is hiába volt, mert nem tudott mindenki József Attila lenni.”
Jancsó háromszor nősült. Első feleségével, Wowesznyi Katalinnal két közös gyerekük született, Jancsó Nyika operatőr és Jancsó Katalin jelmeztervező. Második felesége Mészáros Márta filmrendező volt. Haláláig Csákány Zsuzsa vágó volt a felesége, akivel közös gyerekük Jancsó Dávid vágó.
Kétszer is megkapta a Kossuth-díjat, 1973-ban és 2006-ban. (origo.hu)
Kinek mit jelent a kultúra? A kérdésre Eifert János fotóművész, Losonczi Lívia külpolitikai újságíró, EU szakértő, Czeizel Endre professzor, Montvai Péter galériás, Ámon Betti valamint Veress Tibor kultúraközvetítő válaszol a Kultúrmorzsák 25. adásában, a „hatoscsatornán”. Budapest, 2014. január 22. 18:00
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja. A Kultúrmorzsákban arra voltunk kíváncsiak, hogy kinek mit jelent a kultúra.
A kérdésre Eifert János fotóművész, Losonczi Lívia külpolitikai újságíró, EU szakértő, Czeizel Endre professzor, Montvai Péter galériás, Ámon Betti valamint Veress Tibor kultúraközvetítő válaszol.
KULTÚRMOTZSÁK 25.ADÁS! 2014.01.22.
https://www.facebook.com/Kulturmorzsak?fref=ts
Készítették: Bayer Ilona, Gerstenbrein Zsuzsi, Rostás Mária, Szalai Zsolt
Szimbolizmus. Létezik ilyen a fotóművészetben is? Aktfotó workshop Eifert János vezetésével a MOHA-ban, a Fotosworkshop.hu szervezésében. Budapest, 2014. január 26. 10:00-15:00
Eifert János: Aquincum / Napéjegyenlőség
Szimbolizmus és fotográfia? Mi a szimbolizmus? Létezik-e szimbolizmus a fotóművészetben? Vizsgáljuk a kérdést irodalmi és képzőművészeti párhuzamok segítségével:
“A szimbolista művész a jelenségvilág mögötti lényegi tartalmakat, az “ideákat” törekszik megragadni, ehhez fő eszközül az önmagukon túlmutató, sejtelmes jelentésvilágú jelképeket választja. Egy-egy mű képei rendszert alkotnak, melyek végtelenül sokféle jelentés-összefüggések felvillantására képesek. Más megfogalmazásban a szimbolizmus célja — a mű témájától, tárgyi világától függetlenül, ill. ezeken keresztül — a szépség, a magasrendű értékvilág megközelítése és kifejezése. A szimbolizmus ilyenképpen átfedésbe kerül a klasszikus modernség másik két irányzatával, az öncélú művészettel (a “l’art pour l’art”-ral) és a parnasszizmussal. Jellegzetesen szimbolista nyelvi eszköz még az újszerű szókapcsolat, az erőteljes zeneiség és a szinesztézia is.
A szimbolizmus — a klasszikus modernség irányzatain belül — a nyers valóságábrázolásra törekvő naturalizmus ellentéte.”
Ha például napéjegyenlőségről beszélünk, mert éppen ezt választottuk témául, és ezt a fotóművészet eszközeivel kívánjuk megfogalmazni, jelképeket, metaforákat vagy szimbólumokat használunk. Jelbeszéd? Költői nyelv? A fotográfia költészete? Szimbolizmus? Kérdések, amikre csak képekkel lehet válaszolni… (Eifert János felvételei)
Napéjegyenlőségnek (latinul Aquincum) nevezzük azt, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart. A Földön a márciusi napéjegyenlőség napja általában március 21. (illetve március 20., ritkán március 19., a naptárrendszer és a Föld mozgásának eltérései miatt). A XXI. században 2011 volt az utolsó olyan év, amikor március 21-én következett be ez az időpont, innentől a század végéig mindig korábban lesz. 2011-ben ugyanis még március 21-ére esett a csillagászati tavasz kezdete, de mivel 2012 szökőév volt, ezért ebben az évben 20-án reggel következett be. Ezt követően, mivel 365 napos évek jönnek, a napéjegyenlőség időpontja ismét egyre későbbre tolódik, de 2015-ben is még március 20-ára esik, nem sokkal éjfél előtt köszönt be a csillagászati tavasz. Ezután, mielőtt még újra elérné 21-ét, ismét szökőév jön, ezért 2016-ban a napéjegyenlőség március 20-án reggelre kerül vissza. A négyévenkénti 45 perces csúszás azt eredményezi, hogy 2012-től 2047-ig minden évben – közép-európai idő szerint – március 20-ára, 2048-ban viszont már 19-ére esik a jeles nap. Mivel a 2100-as esztendőben kimarad az egyébként négyévenként esedékes szökőnap, ezzel 1 napot előrefelé mozdul el a folyamat, és 2102-ben már ismét 21-én következik be a természet újjászületésének e fontos szimbóluma.
“A szimbolizmus lázad tehát a konvenciók ellen, elveti az előítéleteket, le akarja vetkőzni a gátlásokat (utóbbihoz akár ajzó- és stimuláló szereket is használ). Olyannak és olyanként akarja megnevezni a világot, amilyen az valójában – akár annak a veszélyét is vállalva, hogy ez a világ megnevezhetetlen lesz a közönséges szókinccsel. Itt érezhetünk rokonságot Schopenhauer, Kierkegaard, S. és a fiatal Nietzsche nézeteivel (természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szimbolista művészek tanulmányozták előtte vagy közben a nevezett filozófusok munkáit, hanem azt, hogy életérzéseiket, világnézetüket ezek a filozófusok fogalmazták meg a legtisztább formában). A szimbolizmus tehát elsősorban létértelmezés ; a különféle művészeti ágak alkotásai csupán kísérletek a lét titkainak megragadására. Nem azért értelmezhetők nehezebben a többinél, mert szimbolisták, hanem azért, mert a világ lényege megragadhatatlan(?). Azért alkalmazzák a szimbólumot is, mert ebben a többletjelentésre épülő képben meglátják a rokonságot a megnevezhetetlen lényeggel.” (Wikipedia)
Eifert János felvételei, a csoportkép Bán István felvétele
Aktfotó workshop Eifert János vezetésével – 2014. január 26.
http://fotosworkshop.hu/aktfoto-workshop-eifert-janos/
A meztelenség még a mai világban is oly sok ember arcára csal pírt. Feszélyezve érzik magukat egy alul öltözött hölgy vagy úr láttán. A művészvilág már nyitottan kezeli ezt a témát, igyekszik megörökíteni a test arányainak szépségét, különlegességét olykor csúnya vagy torz formáját.
Eifert János aktfotó workshopjával mi most csak a női test szépségét szeretnénk megörökíteni, a dekoratív formákat. A fotózás során az aktfotográfiába belevihető kreatív ötleteket, változatos pózokat mutatjuk be, mindezt szigorúan művészi formában. A munkánkat egy hatalmas tér és egy színházi környezet segíti.
VESZÉLYES! Eifert János aktfotó workshopján minden alkalommal kiállítás- és pályázatdíj gyanús alkotások születnek.
A főszerep a női test szépségén, a mozdulatokon, részleteken és különleges művészi aktfotó hatásokon lesz!
Képzésünket azoknak ajánlom, akiknek nem csak az a fontos, hogy mit tanulnak, hanem azt is hogy kitől. Gyakorlatorientál képzéseink mindig kis létszámmal indulnak. Maximális csoportlétszámok: 8 fő.
Téged várunk:
– aki már ismered a saját fényképezőgépedet,
– aki már fotóztál modellt, esetleg portrét is, és most belekóstolnál az aktfotózás titkaiba,
– vagy aki ugyan nemrég kezdtél fotózni, de komolyan szeretnél foglalkozni ezzel a területtel.
Oktató: – Eifert János
Dátum: 2014. január 26.
Létszám: max. 8 fő
Helyszín: – MOHA
Mire is számíthatsz:
– izgalmas, kreatív trükkökre,
– változatos effektekre,
– színházi fényekre, hatásokra,
– egy csinos modell lányra Müller Fanny személyében
– rendkívül kreatív és tapasztalt fotóoktatóra.
Részvéti díj:
-23.000 Ft-január 10-ig!
-25.240 Ft – január 11-től
– 27.940 Ft – január 21-től
+ modelldíj kb. 5000 Ft amit a helyszínen a modellnek kell kifizetni
Korábbi résztvevőknek további kedvezmény kérhető!
Résztvevőszán: – mindössze 8 fő, mert nagyobb létszám esetén már akadályozhatjuk egymás munkáját, ami gátolja a megfelelő haladásod, fejlődésed.
Jelentkezz, mert már csak 7 szabad hely maradt:
Eifert János: Képértékelő Workshop 1. TRIPONT Fotóakadémia, Budapest, 2014. január 24. 18:00 – 21:30
Művészi aktfotó workshop Eifert János vezetésével 2014. február 16-án a MOHÁban
Művészi aktfotó workshop Eifert János vezetésével 2014. február 16-án a MOHÁban
“Az emberi test, mint téma, telis-tele van képzettársításokkal, és ezek a képzettársítások akkor sem tűnnek el teljesen, amikor a test átváltozik művészetté. Még a legabsztraktabb akt is fel kell, hogy ébressze a szemlélőben az erotikus érzés valamilyen maradványát. Karunkba zárni egy másik emberi testet és egyesülni vele, ez a vágy alapvető része természetünknek. Mindazonáltal a műalkotás rengeteg erotikus tartalmat tud magába olvasztani. A X. századi India templomszobrai leplezetlenül magasztalták a testi vágyat, mégis jelentős műalkotások, mert érzékiségük szerves része filozófiájuknak. A biológiai szükségleteken kívül a meztelen emberi test az emberi tapasztalás más területeit is felidézheti: a harmóniát, az energiát, az eksztázist, az alázatot, a szenvedést. Az akt, mint kifejezési eszköz egyetemes és örök emberi érték tehát.-Eifert János”
Eifert János aktfotó workshopjával mi most csak a női test szépségét szeretnénk megörökíteni, a dekoratív formákat. A fotózás során az aktfotográfiába belevihető kreatív ötleteket, változatos pózokat mutatjuk be, mindezt szigorúan művészi formában. A munkánkat egy hatalmas tér és egy színházi környezet segíti.
A főszerep a női test szépségén, a mozdulatokon, részleteken és különleges művészi aktfotó hatásokon lesz!
Képzésünket azoknak ajánlom, akiknek nem csak az a fontos, hogy mit tanulnak, hanem azt is hogy kitől. Gyakorlatorientál képzéseink mindig kis létszámmal indulnak. Maximális csoportlétszámok: 8 fő.
Helyszín: MOHA – Modell: Gyöngyösi Zsófi
Mire is számíthatsz:
– izgalmas, kreatív trükkökre,
– változatos effektekre, színházi fényekre, hatásokra,
– egy csinos modell lányra Gyöngyösi Zsófi személyében
– rendkívül kreatív és tapasztalt fotóoktatóra.
Részvéti díj:
-23.000 Ft-január 20-ig!
-25.240 Ft – január 21-től
– 27.940 Ft – január 25-től
+ modelldíj kb. 3000 Ft amit a helyszínen a modellnek kell kifizetni
Hatoscsatorna – KULTURMORZSÁK – 25. adás ajánló
Hatoscsatorna
KULTURMORZSÁK
25. ADÁS AJÁNLÓ!
Tartalom:
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja. A Kultúrmorzsákban arra voltunk kíváncsiak, hogy kinek mit jelent a kultúra.
A kérdésre Eifert János fotóművész, Losonczi Lívia külpolitikai újságíró, EU szakértő, Czeizel Endre professzor, Ámon Betti valamint Veress Tibor kultúraközvetítő válaszol.
Adásidőpontok:
2014.
01. 22. szerda 18:00
01. 23. csütörtök 10:00
01. 25. szombat 09:00
01. 26. vasárnap 19:00
01. 27. hétfő 15:00
Várunk Benneteket a képernyők elé!
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja. A Kultúrmorzsákban arra voltunk kíváncsiak, hogy kinek mit jelent a kultúra.
A kérdésre Eifert János fotóművész, Losonczi Lívia külpolitikai újságíró, EU szakértő, Czeizel Endre professzor, Ámon Betti valamint Veress Tibor kultúraközvetítő válaszol.
2014.
01. 22. szerda 18:00
01. 23. csütörtök 10:00
01. 25. szombat 09:00
01. 26. vasárnap 19:00
01. 27. hétfő 15:00
Tárlatvezetés az Artphoto Galériában, Budapest, 2014. január 19. 16:00
Hogyan készült? Tárlatvezetést tartok hallgatóimnak, akikkel a délelőtti workshop után “vettük programba” az Artphoto Galériát, ARS POETICA c. kiállításom megtekintésére. (Borbély László felvétele)
Borbély László, a galéria egyik alapítója 10 éves történetükről beszél (Eifert János felvételei)
Egy “klasszikus” csoportkép a tárlatvezetés végén. A képeken Eifert János “Tanár úr” többek között Szi-Benedek Szilárd, Szél Attila, Erdős Judit, Dr. Székely Erika, Kiss Krisztina és Sárközi Éva társaságában (Borbély László felvételei)
Tánc/Test Workshop a MOHA-ban, Budapest, 2014. január 19. 10:00-15:00
Tánc/Test Workshop a MOHA-ban, Szi-Benedek Szilárd szervezésében. Budapest, 2014. január 19. 10:00-13:00 (Eifert János felvételei)
Tánc/Test Workshop a MOHA-ban két kitűnő táncos közreműködésével, akiknek a segítségével a kreatív fotográfia lehetőségeit próbálgatva fényekkel, színekkel, mozdulatokkal és ötletekkel kísérletezünk.
Andrew Fekete – absztrakt expresszionizmus. Nemzeti Táncszínház, Budapest, 2014. január 16 – február 2.
Andrew Fekete – absztrakt expresszionizmus. Nemzeti Táncszínház, Budapest, 2014. január 16 – február 2.
Andrew Fekete magyar származású, Angliában született absztrakt expresszionista művész, 1986-ban, tragikusan fiatalon 32 éves korában halt meg. Mozgalmas, érzelmi viharokkal teli életét a művészetnek szentelte, nemcsak festőként, hanem költőként és íróként is jelentős műveket hagyva maga után.
A kiállítás ötven képet mutat be Andrew késői – lírai absztrakt expresszionista – korszakából.
A Jung-féle alkímiát gyakorló Andrew Fekete transzban festett, álmai és intenzív látomásélményei által vezérelve. Tájképei egy arcokkal és alakzatokkal benépesített belső, lelki tájat jelenítenek meg, mellyel a művész a vallásos értékek magasabb tudatosságának megélését fejezi ki.
Megnyitó: 2014. január 16. (csütörtök) 18:30 – A tárlatot megnyitja: Oltai Kata művészettörténész – A kiállítás a Magyar Nemzeti Táncszínház Galériájában 2014. február 2-ig tekinthető meg. A belépés díjtalan. (www.nemzetitancszinhaz.hu)
Eifert János és Kapusy György felvételei
***
Andrew Fekete, a Hungarian born in Britain, was an abstract expressionist artist who died in 1986, aged just 32. He led an exciting but emotionally turbulent life that was dedicated to art being not only a painter but also poet and writer.
The exhibition presents fifty paintings from Andrew’s late period of lyrical abstract expressionism.
A practicing Jungian alchemist, Andrew Fekete painted in trances directly from dreams and intense visions. His landscapes explore an inner psychic landscape that is populated with faces, forms and images, and express a heightened awareness of religious values.
Opening: 6.30 p.m. Thursday, 16th January, 2014.
The exhibition will be opened by Kata Oltai, Art Historian.
The exhibition runs in the Gallery of the National Dance Theatre until 2 February 2014. Free entry.
D1 TV ◼ A kultúra televíziója ◼ A televízió kultúrája ◼ Eifert János, Jermakov Katalin, Kollár Andrea és a Koma Színház a Kortárs Korzóban. Budapest, 2014. január 10. Pénteken 19:30-tól
D1 TV ◼ A kultúra televíziója ◼ A televízió kultúrája ◼ Eifert János, Jermakov Katalin, Kollár Andrea és a Koma Színház a Kortárs Korzóban. Budapest, 2014. január 10. Pénteken 19:30-tól
Grafika: Kovács Egri Tibor, Felelős szerkesztő: Szerényi Gábor, Szerkesztő: Kottász Adél, Operatőr: Zagyva Zoltán
„Eifert János fotói úgy beszélnek az élet dolgairól, hogy a leghétköznapibb tárgy, jelenet is mitológiai mögöttest sejtet. Képei nem az egyszer használatos riportfotók, sokkalta inkább meditációra invitáló meglátások.”
D1 TV ◼ A kultúra televíziója ◼ A televízió kultúrája ◼ Kortárs Korzó ◼ Aknay János, Barkovics Ferenc, ef Zámbó István, Hencze Tamás, Jermakov Katalin, Kollár Andrea, Márai Sándor, Hernádi Judit, Kern András, Eifert János, Koma Színház, Benkő Imre, Tettamanti Béla, Kiscelli Múzeum, Breznay András, Karinthy Színház, Mészáros Géza, Széchényi Könyvtár, Féner Tamás, Vásáry Tamás, Ernst Múzeum, Trafó, Varga Imre, Cigány holokauszt, Karinthy Márton, Olasz Intézet, Sharon Brauner, Hollóházi porcelán, Klenyánszky Csilla, Budapest Galéria, Carmen Souza, Rozsnyai Béla, Vágtázó Csodaszarvas, Párisi Galéria, Török Kulturális Központ, Vetlényi Zsolt, Vészabó Noémi, Dürer kert, Kultur Shock, Moulin Rouge, Nemzeti Táncszínház, Vető Rikard, A Vörös bestia, Antonia Baehr, Kautzky Armand, Pikali Gerda, Simet László, Új Színház, Kiev City Balett, Lach Sándor, Ed Philips, Kaszásdűlői Kulturális Központ, Klebersberg Kultúrkúria, Schnedarek Réka, The Memphis Patrol, dzsessz, grafikák, Károlyi kert, Kéry Imre, Vintage, Békés Rozi, Carl Orff, Carmina Burana, Közlekedési Múzeum, Rozsda Endre, Altorjai Sándor, Belvárosi Színház, Stefanovits Péter, World Press, Bruno Munari, Design Hét programsorozat, Jure Novak, Kovács Péter Balázs, Kállai Henrik, Nemzetközi Monodráma Fesztivál a Bárkában, Nő-vér-vonal című kiállítás, Viktor Rizsakov, Vlad Troickij, Design Hét, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Loft bútorpályázat, Zemlényi Csaba, Lukoviczky Endre, Kisfaludy Károly, moszkvai Tolerancia Központ, XV. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál, Bent Sorensen, BMC, Hauser Beáta, Ibsen ösztöndíjas Független Színház, Katrine Gislinge, Ámos Imre, Európa Kiadó, Sin Village, Tenk László, Ajtay Tamás, Molnár Ani Galéria, Centrális Galéria, Czakó Zsolt, Fekete Ernő, Korai kínai kerámiák, Ráth György Múzeum, Tenki Réka, Borsos Miklós grafikái, Kelemen Dóra, Képzőművészet, Latin zene, Képzőművészeti Egyetem legendás Epreskertje, Nyolcadik országos sztepptánc fesztivál, Szilárd Klára, Kováts Albert, Lubo Spirko, Nyitott Műhely Galéria, Olasz Kulturintézet, Sebestyén János, Párkányi Raab Péter, Dovin Galéria, Giuseppe Verdi, Karsai Dániel, Sinkó István, Cseh-Német László, FISE, Hahn Alexandra, Halász Péter…
Lőrinc Katalin: Ars Photographica EJ – FotoVideo XV. évf. III. szám, 2013/3. szám, Budapest, 2014. január 3.
Ars Photographica EJ
Eifert János 50 éve fotografál, most tehát visszatekintett; – mivel is tehette volna méltóbban, mint egy „Ars Poetica” című kiállítás-sorozattal. Emellett – és folyamatos aktivitása hátterében – másodlagos a tény, hogy épp most a 70-et is betöltötte.
A történet (majdnem) a klasszikus módon indult: kezébe vette az ajándékba kapott fényképezőgépet, és elkezdett „lőni” mindarra, amit a környezetében arra érdemesnek látott. Elkapott egy-egy ritka (-szép) pillanatot, megörökített egy-egy groteszk véletlent, meglátott olyasmit, amit ha nem lett volna kezében a „csőre töltött” gép, talán nem olyan szemmel nézett volna. De megörökítette a pörgés szédületét is: azt a mozgást, amit a gyakorlatból olyan jól ismert. Ugyanis ez az, amitől nem teljesen „klasszikus” a történet: Eifert János táncművészként kezdett el komolyabban fotografálni.
Ilyenkor szokták megállapítani, hogy fotóiról lerí a táncos múlt, de ez az állítás amilyen közhelyszerű, annyira erőltetett is. Hiszen olyanok is készítenek nagyszerű táncos-, vagy sportfotókat, akik maguk soha nem tettek egy lépést sem, ha pedig semleges témájú képeinek mozgásgazdagságát, ritmikáját nézzük, az sem feltétlenül ebből a múltból következik, hiszen sorolhatnánk a fotóművészet nagyjait, akiknek képeit szinte életre kelti a lendület, az aktív térbeliség.
Ha viszont mindenképpen szeretnénk speciális kapcsolatot találni a néptáncos előzmény és a képíró jelen között, (és szeretnénk, ha már hozzátartozik Eifert János életpályájának egyediségéhez), találunk is. Erre azonban csak hosszasabb, összehasonlító jellegű szemlélődés után fogunk rátalálni. Mert az, hogy Eifert János képalkotása, főként az utóbbi két évtized montázsait és kollázsait tekintve játékos, és hogy játékos kedvében nem átall mindenféle pimasz (akár oda nem illő, giccses, rejtélyes, bumfordi, és így tovább, mikor milyen) „kelléket” beidézni, az első látásra is világos. A néptánc eredendő játékossága, nyitottsága az improvizatív pillanatokra, de a pajzánságra és frivolságra is: ez csak egyike a számtalan forrásnak, melyből művészete merít. Ami ebben a nagy mozgalmasságban a táncos múlt valódi öröksége, az éppen az a fegyelem, amivel Eifert a mégoly bolondos ötleteket is egyberendezi, kordába tereli, keretbe helyezi. A hivatásos táncos hétköznapjainak fegyelme, naponta ismétlődő rendje, és nem utolsósorban a zene, mint a táncot egyberendező ritmikai keret: talán ebben érhető tetten igazán Eifert János egyéni életútjának ez a vonatkozása.
De számos más egyénit is találhatunk a szakmai út alakulásában, ilyen például találkozása a testtel. Paradox módon ez a pillanat jóval a tánc abbahagyása után következik be a pályáján: a ’80-as évekre tehető az a korszak, amikor (a kezdeti inspirációk után egyre inkább saját stílusa felé mozdulva, majd kialakítva saját játékszabályait) alaposabban kezdi körbejárni a (szép!) meztelen test, és annak mozdulata, valamint a környező térrel való különleges kapcsolata témakörét. Ezen a témán keresztül, mintegy hajtűkanyarral, ismét közelít persze a tánc felé, eleinte modelljeitől kér – nyilván saját magából kiindulva – az átlagos képességeket meghaladó mozgásokat és pózokat (virtuózan előmutatva azokat); később, a ’90-es évek közepétől táncosok lesznek testképei leggyakoribb modelljei.
A 2000-es évek digitális lehetőségei aztán teljes erővel bontakoztatják ki játékos kedvét, és erősítik fel azt a hajlamát, hogy „beleszóljon”, manipulálja a látványt. Ritkán elégszik meg az elkapott tündér-pillanatokkal (mint a „Vágta”, a „Szeged, Dóm tér”, vagy korai, jól ismert riportképei és portréi), hanem addig-addig rakosgatja azokat, amíg meseszerűvé válnak. A kínai tájkép, vagy a „Meg-Kitalált udvar”, (e kollázs „modellje” egy egyszerű kapu): ezek a képek nem az általa akkor és ott látott, megélt élményt kívánják elénk tárni, hanem az élmény utóéletét, melynek eredménye: képzelőerejének játékaként a valóságra pimaszul fittyet hányó (és gyakran az eredetire már nem is emlékeztető) installáció…
Az életút korszakain végigpásztázva láthatjuk, Eifert könnyen újít: formai és technikai eszközeit játékosan váltogatja, próbálgatja (még a technikai malőrből is értéket kovácsolva, lásd: „roncsolt” aktjainak sorozata, mely egy beázás drámai kémhatását viseli magán büszkén); – ám szemlélete végig ugyanaz marad. Aki ismeri, – stabil, nyugodt és szemlélődő -, azt nem lepi meg a tény, hogy bármerre is kalandoz kísérletei során, finom érzékkel visszafordul, ha azt látja: az adott út éppen nem neki való. Mégsem tagadja meg azokat a képeit sem, amelyekben hibát talál: egyrészt ezek is részei az egésznek, másrészt gyakran addig nem nyugszik, ameddig egy letisztultabb, csiszoltabb formát nem talál, olyat, amely már megfelel eredendő szemléletmódjának. Ezért tehát találkozhatunk életművében akár mesterkéltebb, modorosabb manipulációkkal (ahol vagy a digitális lehetőségek végtelensége ragadtatja túlzásokra, vagy saját ötletei nőnek fejére), de aztán mindig ráismerünk egy-egy képben a továbbgondolt, letisztult változatra.
Véletlen és szándék, játék és fegyelem, valóság és manipuláció, – talán ezek az ellentétpárok jellemzik leginkább a képi életművet, – miközben a háttérben azért épül egy másik életmű is. Ez szívós, kitartó, következetes és lelkiismeretes: az oktató és publikáló Eifert Jánosé. Kurzusok, tanfolyamok sorát tartja immár három évtizede a legkülönb fórumokon és meghívásokra: jó tempójú, könnyed, folyamatosan szemléltetett előadásai igen népszerűek, és valódi, alkalmazható tudást nyújtanak a célközönségnek. Az életmű „leghősiesebb” része azonban a könyvek, tanulmányok, albumok publikálása: aki ma ebben az országban él, mégpedig a kultúra „közelében”, az jól tudja: szinte csak önerőből, anyagi veszteséggel, rengeteg energiaáldozattal végezhető az ilyen tevékenység. Eifert János ebben is rendíthetetlennek tűnik.
Lőrinc Katalin / egyetemi docens, táncművész, újságíró
Vallomások képekben. A FotóOktatás fotóiskola haladó szintű művészfotó tanfolyam hallgatóinak a kiállítása. Nemzeti Táncszínház, Budapest, 2014. január 8. 18:00
Vallomások képekben. A FotóOktatás fotóiskola haladó szintű művészfotó tanfolyam hallgatóinak a kiállítása. Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, Budapest, 2014. január 8 – 31.
Megnyitó: 2014. január 8. szerda 18:00 – A kiállítást Eifert János AFIAP és Imre Tamás EFIAP fotóművészek nyitják meg.
Fényképészet, sokan használják ezt az összetett szót egy pillanat megörökítése után, de igazából a napi sok 10 000 fotó közül az emeli ki a művészi alkotásokat, hogy azok fénnyel-képpel és ésszel készülnek; a szakma is ezt a szót használja. FÉNY-KÉP-ÉSZ!
Az alkotók vallomásai, saját impresszióik a látott világról, mindazt elmesélik, ki milyen benyomással éli meg a képi képzetet a valósághoz képest. Az elkészült művek sokszor tükörképet adnak készítőjük lelki állapotáról és a világot alkotott nézetükről.
A fotográfiai ismeretek magas szintjét segíti elsajátítani a FotóOktatás fotóiskola, amelyet Imre Tamásné Anikó és Imre Tamás EFIAP fotóművészek vezetnek, olyan tanárok közreműködésével, akik szakmájukat-művészetüket magas szinten gyakorolják.
A kiállítás képeit a haladó szintű kortárs művészfotó tanfolyamokon, 2013-as kurzusokon sikeres vizsgát tett hallgatói készítették.
www.fotooktatas.hu
info@fotooktatas.hu
Kulturmorzsák az Artphoto Galériában. TV-interjúk készülnek a csütörtöki adás számára. Budapest, 2014. január 6.
Hatoscsatorna, Kulturmorzsák az Artphoto Galériában. Bayer Ilona műsorvezető és Rostás Mária operatőr munkában. TV-interjúk készülnek a csütörtöki adás számára. Budapest, 2014. január 6.
Mit jelent a kultúra? A válasz az adásban, január 22-én.
Artphoto Galéria. Ihlető helyszín, remek riportalanyok. Készül a Kultúrmorzsák 25. adása a Magyar Kultúra Napjára Losonczi Lívia újságíróval, Czeizel Endre professzorral, Ámon Bettivel, Veress Tibor agrármérnökkel, a galériavezető Montvai Péterrel, és a jubiláns, a 200. tárlatát jegyző Eifert Jánossal. A fenti képek a január 22-ei Kultúrmorzsák forgatásán készültek. A Magyar Kultúra Napjára tervezett összeállítás része lesz. Sajnos nem mindenkiről készült kép, lévén a “stábfotós” művész nem tudott egész nap velünk lenni… (Bayer Ilona)