Archive for February, 2014
A képek közzététele – Eifert János előadása és workshopja a Tripont Fotóakadémia programjában, Budapest, 2014. február 28-29.
Eifert János: A képek közzététele.
Maximális létszám: 25 fő – Esemény időpontja: 2014.02.28. 18:00 – Belépő ára: 3 000 Ft
Téma: A családi albumtól a nyomtatott könyvig – Publikáció, bemutató, a képek megjelenítése – Kiállítás, installáció – A képek vetítése, hang és kép együtt: diaporáma – Képek a világhálón: e-mail, Internet – Jogi ismeretek
Eifert János, Aczél Péter és Cseh Péter felvételei
Aktfényképezés a MOHA-ban, a Fotosworkshop.hu szervezésében. Budapest, 2014. február 23. 10:00-15.00
Aktfényképezés a Fotosworkshop.hu szervezésében, a MOHA-ban (Mozdulatművészeti Stúdió, Tagló u.) Budapest, 2014. február 23. 10:00-15.00
Dorothy’s Legs (Walters Lili és Szilágyi Máté) a Trafóban, Budapest, 2014. február 22. 22:00
Valódi artpop a Dorothy’s Legs idei első koncertjén
Sokáig kellett várni a Dorothy’s Legs idei első fellépésére, miután a Quart.hu zeneoldal beválogatta 2013-as magyar kedvencei közé a szintipop duó Mable című számát. Szilágyi Máté és Walters Lili párosa 2012-ben kezdte meg kalandjait, és olyanok mellett lépett már fel, mint Fallulah vagy a Bondage Fairies, 2013-ban pedig az DIY underground zenei szcéna egyik legnagyobb seregszemléjén, a Rakéta Fesztiválon is adott koncertet.
Lili a dalszövegeket írja és énekli, Máté pedig a dalokat szerzi, gitározik, szintetizátoron játszik és a vizuálért is felel. Elektronikus alapú zenéjük sokrétű stíluskavalkád, egyfajta artpopként olvasztva össze az őket érő művészi inspirációkat és közös élményeket. (Phenom’enon)
Dorothy’s Legs: Walters Lili és Szilágyi Máté a Trafóban.
Elbúcsúztatták Jancsó Miklóst… Fiumei úti Nemzeti Sírkert, Budapest, 2014. február 22. 12:00
A szomorkás, esőbe hajló idő ellenére is hatalmas tömeg gyűlt össze tegnap a Fiumei sírkertben. Pályatárs filmrendezők, operatőrök színészek, és politikusok is. Még az égiek is siratták a január végén, 92 éves korában elhunyt kétszeres Kossuth– díjas filmrendezőt és forgatókönyvírót.
Már a temetés előtt egy órával sorra érkeztek a hírességek és a búcsúzni vágyok Jancsó Miklós ravatalához a Fiumei úti sírkertbe. Eljött többek között Szabó István filmrendező, Zorán, Juszt László, Rózsa György de Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon Kuncze Gábor és Fodor Gábor is megérkezett.
Jancsó Miklós özvegye, Csákány Zsuzsa 1981 óta volt hű társa a filmrendezőnek.
A ravatalnál beszédet mondott többek között Balázsovits Lajos színművész, Cserhalmi György és Grunwalsky Ferenc operatőr is.
– A mi veszteségünk nagyobb, mint a tiéd – mondta beszédében Balázsovits Lajos. Cserhalmi, aki talán a legtöbbet szerepelt Jancsó filmjeiben, így búcsúzott a filmrendezőtől: várok egy hívást, hogy Jancsó újra forgat. Addig pedig mester, Isten veled – nyeldeste könnyeit a színművész.
Grunwalsky Ferenc arra emlékezett, amikor Jancsó barátjának, Hernádi Gyulának a temetésén azt mondta: ha látsz valamit odaát, adj jelet. Te még nem adtál. Majd utalt arra, hogy Jancsóval 51 éve voltak barátok.
A legtöbben Jancsó Miklós szabadságszeretetét emelték ki a művészi teljesítményének méltatása mellett.
A ravatalnál számos külföldi világhírű filmrendező, színész üzenetét is felolvasták. Még Francis Ford Coppola is üzent a családnak, hogy sok erőt kíván nekik.
Adrián Zoltán és Mohai Balázs felvételei
Stiller Ákos felvétele
A beszédek és muzsikák elhangzása után a gyászmenet lassú léptekkel indult a sírhoz, ahol méltóságteljesen engedték le a gödör mélyére a fehér szalaggal átkötött urnát. Ezután Lovasi András a következő dalt kezde énekelni, ami pici mosolyt varázsolt a könnyező családtagok és a barátok, ismerősök arcára:
Kerek ez a zsemle nem fér a zsebembe,
Kétfelé kell vágni, úgy kén megpróbálni, így kell megpróbálni.
Kétfelé kell vágni, úgy kell megpróbálni, éljen Garibaldi. (borsonline.hu)
Szilágyi Lenke felvétele
Jancsó Miklóst sok százan kísérték utolsó útjára, köztük Mészáros Márta, Sára Sándor, Kósa Ferenc, Kovács András, Szabó István, Szász János, Jeles András, Sándor Pál, Török Ferenc és Can Togay János rendező, Koltai Lajos és Ragályi Elemér operatőr, Gáspár Sándor színművész, Konrád György író, Báron György filmkritikus, Benkő László zenész, Novák Ferenc koreográfus és a kulturális élet számos más kiválósága.
A búcsúzók között volt Halász János kultúráért felelős jelenlegi és Szőcs Géza egykori államtitkár, Csomós Miklós főpolgármester-helyettes, valamint Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Horváth Csaba, Hiller István, Kuncze Gábor politikusok.
A ravatalnál Sebő Ferenc és Dés László, a sírnál pedig – a Zár az égbolt című dallal – Lovasi András és Szabó Attila búcsúzott Jancsó Miklóstól. Jancsó Miklós január 31-én, életének 93. évében hunyt el. (hvg.hu)
Extrém sportok fényképezése az eXbox Kalandparkban, Budapest, 2014. február 22. 10:00 – 14:00
Kedves Fotós Barátaim!
A szombati eXbox fotós workshop pontos helyszíne: 1117 Budapest, Hunyadi János út 4. (Hotel Berlin mellett), 33 busszal megközelíthető. Térképen: https://maps.google.hu/maps?hl=hu&tab=wl
Hozzatok: vakut, állványt, távkioldót (akinek van), micro sd kártyát a GoProhoz ( akinek van ), fényképező gépet J
Aki még nem jelentkezett, itt teheti meg: http://www.tripont.hu/esemenyek?hirfolyam_id=20
Tisztelettel,
Peti Péter
+36 1 8089888/707
Sport-, mozgás-, játék-fényképezés. Mesterkurzusom mai előadása, TRIPONTN Fotóakadémia, Budapest, 2014. február 21. 18:00-21:00
Sport-, mozgás-, játék-fényképezés
Sport. Az első sportfotó-kiállítást, mint mindent a fotográfiában, először a franciák rendezték, még a múlt évszázad elején. Nagyszámú részvételt, óriási érdeklődést említ a krónika. A fotográfia egyik műfajában (még a természetfotót és az aktot is beleértve) sincs olyan tömeges érdeklődés és igény a fényképezésre, mint a sportban. A stadionokban, sportpályákon, csarnokokban ezrek és ezrek lesik a pillanatokat, hogy megörökítsék a küzdelem izgalmát, a vetélkedés kivételes pillanatait, és magát az eredményt. Atlétika, úszás, súlyemelés, maratoni futás, fallabda, kick-box, küzdősportok, teremfoci, extrém sportok… A sport, ha csak az utolsó másfél évszázadot nézzük, nagyot változott, de még nagyobbat a sportfényképezés technikája. Ne gondoljuk azonban, hogy az egyre jobb felszerelés, korszerű eszközök önmagukban elegendők a jó kép készítéséhez. Sportot fényképezni, nemcsak fotótechnika kérdése csupán.
Eakins kettősugrása (1885), Eadweard Muybridge lovainak vágtatása (1879), Holmbor fejest ugró lovasa (1905), Jacques-Henri Lartigue duplafedelű repülőgépének repülési kísérlete (1910), Munkácsi Márton kapusának vetődése (1926), Alexander Rodcsenko Toronyugrója (1936), – hogy csak néhányat említsek hirtelenjében az emlékezetes sportfotókból – a történelem pillanatait is őrzik. Említhetném a híres angol fotográfusoknak a „gentleman-sportok”, azaz a lovas-derbyk, evezős párviadalok, kupadöntők versenypályáin készült riportázsait, amelyek már nemcsak a sport, hanem a társadalmi események színhelyének is számítottak. Szinte minden riport azzal kezdődött, hogy ezen és ezen a sporteseményen megjelent a király, kíséretében a hercegekkel, itt van a miniszterelnök is… nagy ujjongás, néha fujolás, a tribünök igazi hangulata, az emberek azonban többet beszéltek a manchesteri középcsatár hátraollójáról, vagy Suzanne Lenglen kisasszony fonákjáról Wimbledonban, mint a felsorolt személyiségekről, vagy akár a font vagy gyapot világkereskedelmi pozíciójáról, amely éppen vészesen zuhan, a lappangó kormányválságról, a százezer bányász sztrájkjáról, a háború közeledtéről. De hát a sport már csak ilyen (illetve ilyen is volt, anno)… (Részletek Eifert János KÉPÍRÁS – FOTÓAKADÉMIA c. könyvéből)
Az elméleti előadás oldásaként, mintegy reflex-vizsgálatként labdát dobunk fel a levegőbe, amit a rúd metszésében kell “lekapni”. Legtökéletesebben ez Briginek sikerült, de voltak akik csak centiméterekkel vétették el.
Előadásom a táncfényképezésről a “Haladó kortárs művészfotó” tanfolyam hallgatóinak, Budapest, 2014. február 19. 18:00-21:30
Előadásom a táncfényképezésről a “Haladó kortárs művészfotó” tanfolyam hallgatóinak, Budapest, 2014. február 19. 18:00-21:30
A tánc egy művészeti ág, amely a test – jellemzően ritmikus, zenére történő – mozgásával fejez ki érzelmeket, épít társadalmi kapcsolatokat, de spirituális tartalommal is bírhat.
A tánc az emberek közötti nonverbális kommunikáció eszközének is tekinthető, de a szót állatok vonatkozásában is használják (pl. méhtánc és remegőtánc a méheknél, vagy párzási tánc más állatoknál). A sportok közül a torna, műkorcsolya és jégtánc, illetve a szinkronúszás tartalmaz táncelemeket, míg a harcművészetek formagyakorlatait gyakran hasonlítják táncokhoz. A nyelv gyakran élettelen tárgyak mozgását is táncként írja le.
Annak meghatározása, hogy mi minősül táncnak, nagyban függ társadalmi, kulturális, esztétikai, művészi és erkölcsi szempontoktól; a funkcionális mozgásoktól (pl. néptánc) a baletthez hasonló virtuóz technikákig. A tánc célja lehet minél több ember részvétele, de vannak társasági táncok és közönség számára előadott táncok is. A tánc lehet ünnepélyes, versenyszerű vagy akár erotikus. A táncmozdulatok lehetnek közvetlen tartalom nélküliek (mint a balettben vagy az európai néptáncokban), de bírhatnak jelnyelvi vagy szimbolikus jelentéssel, mint számos ázsiai táncban. A tánc kifejezhet gondolatokat, érzelmeket, vagy elmondhat egy történetet is.
A táncnak számos stílusa alakult ki. A break tánc és a krumping a hiphop-kultúrához kötődik. Az afrikai táncok értelmező jellegűek. A balett, a keringő vagy a tangó klasszikus stílusoknak számítanak, míg más táncok a sztepptánc körébe tartoznak.
A táncok létrehozásának művészete a koreográfia.
Eifert János felvételei
Vancsó Zoltán “Szunnyadó értelem” c. kiállítása az Artphoto Galériában, Budapest, 2014. február 17 – március 21.
Vancsó Zoltán Balogh Rudolf-díjas fotóművész Szunnyadó értelem című új kiállításának megnyitójára, és az azonos címmel megjelenő fotóalbum bemutatójára, 2014. február 17-én (hétfőn) 18 órára.
„Fogékony életkoromban tanultam meg bánni a KÉPpel és tisztelni azt. Azóta is hatalmas örömet okoz egy IGAZI KÉP megtalálása és megörökítése.” (Vancsó Zoltán)
Vancsó Zoltán: BUDAPEST – 2008
„A kép első kötelessége, hogy ünnep legyen a szem számára.” (Delacroix) – így szól Vancsó Zoltán
ars poétikája, amelyben eddigi jelentős fotóművészi pályájának tapasztalatát foglalja össze. Az idén
42 éves, Balogh Rudolf-díjas fotós több mint 40 kiállítással háta mögött Szunnyadó értelem címmel
rendez tárlatot az Artphoto Galériában. Noha a cím az alkotó egy meghatározott sorozatára utal, a
kiállítás átfogóbb képet ad fotóművész 90-es évektől napjainkig terjedő alkotásaiból.
Vancsó Zoltán látásmódjában egyedi és különleges az erős kompozíciós készség, a képek belső
szimmetriáit és vizuális rímeit kiemelő ritmusérzék. A fotók belső feszültsége és ezzel párhuzamosan
harmóniája egyszerre, folyamatos áramlásban hat ránk. A képek térben és időben széles
kitekintéssel mutatják meg az Emberi Méltóság dicséretét, nagyszerűségét.
Vancsó sajtófotósként kezdte pályáját, s ez a munka kifejlesztette érzékenységét mind a pillanat
megragadása, mind az emberek társadalmi helyzete, sokszor kiszolgáltatottsága irányába.
E kiállítás képeinek egyik központi témája a gyermek, a szunnyadó értelem, amely a jövőben
bomlik ki, amely mindnyájunkban ott lakozik, és különböző mértékben éled fel vagy alszik el,
amikor felnövünk.
Vancsó Zoltán: QUEENSLAND, AUSZTRÁLIA – 2008
A bemutatott fotó-alkotások jelentős része klasszikus fekete-fehér fénykép, az alkotói periódus
végén azonban megjelennek színes, szándékosan (bemozdulásos) életlen, egyre inkább
valóságtól elrugaszkodó, transzcendens érzékelésmódra nyitott fotográfiák.
Az Artphoto Galéria 2000 óta működik, elsősorban internetes fotóművészeti galériaként, de 2013
ősze óta a budapesti kiállítótermek sorában is jelen van. Alapvető célkitűzése, hogy minél
szélesebb körben népszerűsítse és fogadtassa el a művészi fotográfiát, mint műtárgyat és rangos
képzőművészeti alkotást, ezért a kortárs magyar fotográfia jelentős alkotóinak műveit mutatja be
kiállításain. Az itt bemutatott képek aláírt példányai egyúttal meg is vásárolhatók.
2013 őszén az Artphoto Galéria internetes portálja is megújult a www.artphoto.hu címen. A honlapon
számos kiállítást tekinthetnek meg a látogatók, különböző szempontok alapján válogathatnak a
kiállított művek között, illetve lehetőségük van arra is, hogy a kiválasztott képeket megrendeljék és
megvásárolják.
A Galéria indulását eddig is komoly figyelem kísérte, legutóbb L. Horváth Judit írt róla Magyar Narancs
online-on: „A kiállítóterem működtetői szilárdan hisznek abban, hogy szükség van a fotográfia iránt
elkötelezett galériára. Úgy vélik, hogy jóllehet az okostelefonoknak köszönhetően ma már mindenki
készít képeket, elárasztják a világot a fotók, de éppen emiatt értékelődik majd fel az a tudás és
különlegesség, ami a művészi látásmóddal és hozzáállással készült fényképek sajátossága. Féner
Tamás szavaival: ahogy egy tehetséges műkedvelő zenész muzsikája nem hasonlítható össze egy
profi játékával, ugyanúgy bármilyen jó is egy amatőr kép, egy fotóművész alkotása mellett „leugrik a
falról”.
A Galéria a Szunnyadó értelem kiállításhoz kapcsolódóan hasonló című albumot is megjelentetett,
melynek bemutatója a kiállítás megnyitásával egy időben lesz.
Iskander világa – Terasz.hu, Budapest, 2014. február 18. 03:40:00
ISKANDER VILÁGA
Bahget Iskander kecskeméti fotóművész kiállítása a Kerengő Galériában, amelyet Buda Ferenc Kossuth-díjas költő és Füzi László József Attila-díjas irodalomtörténész, a Forrás című folyóirat főszerkesztője nyitott meg. A tárlat 2014. március 2-ig, hétköznap 11:00-18:00, hétvégén 13:00-18:00 óra között, előadási napokon 21:00 óráig tekinthető meg. (Nemzeti Táncszínház, Budapest I., Színház u. 1-3.)
A Szíriában, El-Barazinban született hetvenéves fotográfus 1967 óta él Magyarországon. Jól ismeri tehát nyelvünket és kultúránkat, hiszen a mi életünket éli. Kiállításán látszólag két különböző világot tár elénk, amelyek azonban csak földrajzi értelemben különböznek egymástól, emberi és szellemi vonatkozásokban azonban hasonló mágneses tereket mutatnak. Ez a két tér benne egyesül, ez az ő igazi világa, és amelyet fotóművészet eszközeivel képes élményszerűen elénk tárni.
Rövid, szinte tőmondatos képcímeket használ, a készítés évének megjelölésével: Maszkok (1974), Kaszás (1974), Gyermek portré (1981), Kapcsolat (2009), Gémeskút (1975), Fatima (1981), Ragaszkodás (1975), Téli táj (2002), Kősivatag (1981), Maalula (2008), Korszakok (2010), Alexandriai könyvtár (2010), Anyaság (2007), Maszkok (1974), Buda Ferenc, Juhász Ferenc (2007), Faludy György (2000). Az egyszerű címek mögött azonban nemcsak egy-egy „látványosan fotószerű” arc, különleges szépségű táj, vagy érdekes tárgy jelenik meg, hanem – filozófiai értelemben – azok szellemi kisugárzása. Bahget Iskander esetében a fotóművészet nemcsak a pillanat művészete, hanem a gondolkodás művészete is. A tárlaton bemutatott képek esztétikai és technikai értelemben is kimunkált, mesterien kivitelezett, 70×100 cm méretű alkotások, amelyek a fotóművészet kedvelőinek különleges élményt jelenthetnek. Érdemes tehát Bahget Iskander tárlatát megtekinteni, amely a Kerengő Galéria 134. kiállítása. (Eifert János)
http://www.terasz.hu/terasz.php?id=kepzomuveszet&page=cikk&cikk_id=16413
Bahget Iskander kiállítás Budapesten – Fotókkal! Promenad.hu, Hódmezővásárhely, 2014. február 17.
Bahget Iskander kiállítása Budapesten – Fotókkal!
Bahget Iskander kecskeméti fotóművész, a Vásárhelyi Fotószimpozium rendszeres résztvevője képeiből nyílt kiállítás a budapesti Kerengő Galériában február 14-én. A kiállítás vendégeit Eifert János fotóművész, a Kerengő Galéria művészeti vezetője köszöntötte, majd Buda Ferenc Kossuth-díjas költő és Füzi László József Attila-díjas irodalomtörténész, a Forrás című folyóirat főszerkesztője nyitották meg a tárlatot. A kiállítás március 2-ig tekinthető meg.
Megnyílt Bahget Iskander kiállítása a Budai Várban. Kecskeméti Hírhatár Online, 2014. február 15. 12:25:32
Megnyílt Bahget Iskander kiállítása a Budai Várban |
2014-02-15 12:25:32 |
http://www.kecskemeti-hirhatar.hu/hirek/megnyilt-bahget-iskander-kiallitasa-a-budai-varban
Iskander Világa címmel nyílt a kiállítás Bahget Iskander kecskeméti fotóművész alkotásaiból a budapesti Kerengő Galériában (Nemzeti Táncszínház, Budapest I. kerület, Színház utca 1-3, Budai Vár) február 14-én (pénteken). A kiállítás vendégeit Eifert János fotóművész, a Kerengő Galéria művészeti vezetője köszöntötte, majd Buda Ferenc Kossuth-díjas költő és Fűzi László József Attila-díjas irodalomtörténész, a Forrás című folyóirat főszerkesztője nyitották meg a tárlatot. A kiállítás március 2-ig tekinthető meg. (Eifert János felvétele)
ISKANDER VILÁGA a Kerengő Galériában, Budapest, 2014. február 7 – 28.
ISKANDER VILÁGA címmel nyílt meg Bahget Iskander kecskeméti fotóművész kiállítása, amelyet Buda Ferenc Kossuth-díjas költő és Füzi László József Attila-díjas irodalomtörténész, a Forrás című folyóirat főszerkesztője nyitottak meg, február 14-én, délután 17 órakor a Kerengő Galériában. Eifert János fotóművész, a Kerengő Galéria művészeti vezetője köszöntötte a megjelenteket. (Nemzeti Táncszínház, Budapest I., Színház u. 1-3.)
Kapusy György, Várnai György és Eifert János felvételei
A Szíriában, El-Barazinban született hetvenéves fotográfus 1967 óta él Magyarországon. Jól ismeri tehát nyelvünket és kultúránkat, hiszen a mi életünket éli. Kiállításán látszólag két különböző világot tár elénk, amelyek azonban csak földrajzi értelemben különböznek egymástól, emberi és szellemi vonatkozásokban azonban hasonló mágneses tereket mutatnak. Ez a két tér benne egyesül, ez a ő igazi világa, és amelyet fotóművészet eszközeivel képes élményszerűen elénk tárni.
Bahget Iskandernek a fotográfia „klasszikus” nyelvét beszélő, a riportfotó hitelességével megrajzolt képi világa leginkább portré formájában jeleníti meg az emberi arcokat, kezeket. Mégsem pillanatfelvételek ezek, hanem jellemrajzok, amelyek mélységében ragadják meg az emberi sorsokat, jellemeket.
Rövid, szinte tőmondatos képcímeket használ, a készítés évének megjelölésével: Maszkok (1974), Kaszás (1974), Gyermek portré (1981), Kapcsolat (2009), Gémeskút (1975), Fatima (1981), Ragaszkodás (1975), Téli táj (2002), Kősivatag (1981), Maalula (2008), Korszakok (2010), Alexandriai könyvtár (2010), Anyaság (2007), Maszkok (1974), Buda Ferenc, Juhász Ferenc (2007), Faludy György (2000). Az egyszerű címek mögött azonban nemcsak egy-egy „látványosan fotószerű” arc, különleges szépségű táj, vagy érdekes tárgy jelenik meg, hanem – filozófiai értelemben – azok szellemi kisugárzása. Bahget Iskander esetében a fotóművészet nemcsak a pillanat művészete, hanem a gondolkodás művészete is. A tárlaton bemutatott képek esztétikai és technikai értelemben is kimunkált, mesterien kivitelezett, 70×100 cm méretű alkotások, amelyek a fotóművészet kedvelőinek különleges élményt jelenthetnek. Érdemes tehát Bahget Iskander kiállítását megtekinteni a Kerengő Galériában, amely március 2-ig látogatható, hétköznap 11:00-18:00-ig, hétvégén 13:00-18:00 között, előadási napokon 21:00 óráig (Nemzeti Táncszínház, Budapest I., Színház u. 1-3.)
FINISSZÁZS! Artphoto Galériában február 10-én zárjuk ARS POETICA c. kiállításomat. A program zártkörű, ezért csak előzetes regisztráció alapján tudunk helyet biztosítani! Jelentkezés e-mailben: contact@artphoto.hu vagy telefonon: +36 20 938 1711
Juhász László felvételei
Artphoto Galériában február 10-én zárjuk ARS POETICA c. kiállításomat.
A program zártkörű, ezért csak előzetes regisztráció alapján tudunk helyet biztosítani!
Jelentkezés e-mailben: contact@artphoto.hu vagy telefonon: +36 20 938 1711
Tripont Fotóakadémia, Eifert mesterkurzusa, előadás a reklám- és divat-fényképezésről. Budapest, 2014. február 7. 18:00-21:00
Lábady István reklámfotója a KÉPÍRÁS – FOTÓAKADÉMIA c. könyvemből (Kossuth Kiadó 2012)
Tripont Fotóakadémia, Eifert mesterkurzusa, előadás a reklám- és divat-fényképezésről (Peti Péter felvétele)
Nánási Pál, Lábady István és Eifert János felvételei
Reklám- és alkalmazott fotográfia
A képpel megjelenő sajtótermékek jelentős felületét töltik meg a hirdetések, reklámok. Az ide készített fényképeket a reklám- és alkalmazott fotográfia csoportjába soroljuk. Elkészítésük másfajta felkészültséget, gondolkodásmódot igényel a személyfényképezésnél megismertekhez képest. Az eszközhasználatban, a technikában is vannak eltérések.
Fotó és reklám: rábeszélőgép
A múlt század első évtizedeiben a fényképezés új ágazatában, a reklámfényképezésben is megjelent a csendélet, mint a művészi hatás gyakorlati célok érdekében történő felhasználása. Ebben a magyarok – köztük: Pécsi József – „világelsők” voltak. Pécsi a fotóművészeti csendélet reklámértékének felismerésében, az ízléses reklámművészet megteremtésén olyan eredményesen fáradozott, hogy a témakörben elméleti esztétikai fejtegetéseit tartalmazó könyveit német és angol nyelven is kiadták. Ma is érdemes kézbe venni, elolvasni Pécsi József: Fotó és reklám című könyvét, amelyet az Intera Könyvkiadó 1997-ben újra megjelentetett. A szerző – a fölényes technikai tudással, egyéni képi látásmóddal és kivételes fantáziával rendelkező tanár – iskolát teremtett Magyarországon azzal, ahogyan a legkorszerűbb felfogásban egyesítette a fényképezés mesterségét és művészetét. A múlt század húszas éveitől kezdve itthon, elsőként foglalkozott a modern fotóművészet és az újonnan jelentkező fogyasztói értékek összehangolásával, és egy új kor egyik legizgalmasabb jelére figyelt föl. Ma már ezeket az ismereteket – mai formájukban: vizuális kommunikáció, reklámpszichológia, célcsoportok elérése, stb. – a megfelelő iskolákban tanítják, de könyvekből is megismerhetők. A világszerte ismert reklámfotós, Oliviero Toscan könyve, a Reklám, te mosolygó hulla, vagy David Ogilvy: A reklámról olyan titkokat árul el, amelyek talán szentségtörésnek számítanak, és megfosztanak bennünket néhány illúziótól, ám mélységesen igazak és a mai állapotokat tükrözik. A. Pratkanis és E. Aronson szerzőpáros A rábeszélőgép címmel megjelent munkájában azt állítja, hogy „le kell mennünk arra a szintre, amelyet megcélzunk”.
Fotográfia, tipográfia, pszichológia és más
A reklámfotós „csapatjátékos”, és akkor végzi jól a munkáját, ha megérti, mit vár tőle a megrendelő, mi kelti fel a befogadó (célközönség) figyelmét, milyen felületet igényel a tipográfia, mikor kell a „félkész” anyagot a tervezőszerkesztőnek átadnia, aki ügyel a kis és nagy képek, a páros és páratlan oldalak ritmusára, a színek és tónusok összhangjára, legfőképpen a kép és szöveg, a gondolat és forma összehangolására, meghatározva ezzel a kiadvány tartalmi és esztétikai értékét, és tulajdonképpen a fotográfus munkáját is.
Az alkalmazott fotográfus nemcsak (szenvedő) része a „reklámcsinálás” folyamatának, hanem meghatározó alakítója is, akinek a sikerből is kijár majd, ha jót csinált. Minél többet tud, annál kevésbé kiszolgáltatott: nemcsak a fotográfia mesterségét-művészetét kell tehát birtokolnia, hanem jártasságot kell szereznie a design, a tipográfia, a reklámpszichológia, a szerkesztés, az új kommunikációs technikák alkalmazásának területén is. Ha erre képes, meglehet, sok örömet talál majd munkájában.
A reklám, mint művészet
Az első írott hirdetéseket, a reklámot a napi- és hetilapokban, Angliában olvashatták a 17. században. A fényképalapú reklámkép ellenben csak a nyomdai fotóklisék elterjedésével párhuzamosan jelent meg, Magyarországon az 1890-es évektől kezdve, elsősorban a Vasárnapi Újság hasábjain. Ezeket az egyszerű tárgyfotókat az első világháborút követően a dada és a szürrealizmus montázstechnikája, a Bauhaus konstruktív szemlélete újította meg. A reklámkép az 1920-as évektől kezdve képző- és fotóművészeti alkotás is egyben.
Hász András felvétele
Csipetnyi reklámtörténet
Szűcs Károlytól idéztem a fenti mondatokat, aki komolyan foglalkozott az 1940–1963 közötti időszak magyar reklámfotó történetével. No ne ijedjen meg a kedves Olvasó, nem fogom túlságosan megterhelni elméleti és történeti kérdésekkel. Kis „fejtágítás”, témánk „képbehelyezése” azonban mégiscsak szükséges, hogy megértsük, a technika és az esztétika nem egymástól függetlenül futó két vonal. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy az alkalmazott fotográfiában, a reklámfényképezésben mindig is a legjobbak próbálták ki kreativitásukat, és a jelentős, magas színvonalat képviselő lapok adták közre felvételeiket. Például a divatvilág legbefolyásosabb lapja, a londoni, párizsi és New York-i megjelenésű Vogue divatmagazin, amely kezdettől fogva (a XIX. század végétől a mai napig) jeles fotóművészeket, fotóriportereket foglalkoztatott. Első sztárfotósa, a német származású Baron Adolf de Meyer már igazi divatfotókat készített a századforduló ízlését követve: barokkosan gazdag kompozíciókat lágyrajzú technikával, festőies felfogásban. Őt Edward Steichen követte, s vele egy új korszak kezdődött nemcsak az amerikai divatfotóban, hanem a világ reklámfotójában is. A recept is megszületett: a jó reklámfotó kellően újszerű és meghökkentő, hisz így tudja felhívni a figyelmet, ugyanakkor nem lépi át a határt, amely már elutasítólag hat a közvéleményre. A divat, a reklám szűnni nem akaró újdonságkeresését nagyszerűen szolgálta, kiszolgálta a művészet: a dada és a szürrealizmus montázstechnikája, a Bauhaus konstruktív szemlélete és újításai, az új tárgyilagosság (Neue Sachlichtkeit) képarchitektúrája, a képzőművészeti- és fotóavangárd szégyenkezés nélkül rándultak át az „alkalmazott” területre. A művészi fotóreklám képtípusainak kialakításában az egyes korszakok fotográfusai, elméleti szakemberei különböző szerepet játszottak, ám kétségtelen, hogy jelentőségük, a közízlést formáló szerepük ma is erőteljes. A reklám is hatott a művészetekre, a hatás-kölcsönhatás mértéke azonban korszakonként változott. A múlt század húszas-harmincas éveiben képbe kerülő Bauhaus például, – amelynek szellemétől nem állt távol a praktikus szemlélet, a termelési folyamatokban való részvétel, a megjelenítés módjában pedig a sokféle új technika, anyagszerű ábrázolás, textúra, merész képvágások, montázs- és képmódosító eljárások, stb. – éppen Moholy-Nagy László által kidolgozott tipofotó elméletére támaszkodva, még ma is érezteti hatását.
René Staud felvétele
Pécsi József, Kiyoshi Koishi, Cecil Beaton egy sorban
Ahogyan a magyar Pécsi József, a japán Kiyoshi Koishi, az amerikai Man Ray, Bourke-White, vagy Cecil Beaton tevékenysége, Kepes György New-Bauhaus-beli, Brassaï és Lucien Hervé franciaországi munkássága, a Harper’s Bazaar, Vogue, stb. lapokhoz hasonló folyóiratok reklámképei világszerte hatással voltak a reklámfotó fejlődésére, kisugárzásuk bizonyos értelemben még ma is érezhető. Az említett fotográfusok, akiket joggal sorolja a fotótörténet a világ legmeghatározóbb művészei közé, nemcsak anyagi kényszerből tértek át a reklámfotó területére. A művészi újdonság, amely „termelőerővé” lett, kihívást jelentett számukra, és az önmegvalósítás eszközét is jelentette, a megrendelő pénzével finanszírozva. Munkácsi Márton, aki a harmincas évek Amerikájába már elismert fotóriporterként érkezett, nem a műtermi fényképezés merev beállításait, hanem a természetes környezet adta lehetőségeket, a természetes mozgást, a dinamikus ábrázolást alkalmazta divatfényképein. A maga idejében forradalminak számító stílusával a legkeresettebb és legjobban fizetett reklámfotósok közé tartozott az USA-ban, ugyanúgy, mint a modern divatfényképezés másik hatalmassága, Richard Avedon. Ők a fotográfia más műfajaiban is jelentőset alkottak.
A második világháború után a reklámban tovább élt az új tárgyiasság tárgyszemlélete, az avantgárd szürrealista fantáziája, de közben megjelent az egyre erőteljesebben jelentkező dokumentarista fényképezés hatása is. A színes anyagok elterjedése, a nyomtatási technikák tökéletesedése, és egyfajta társadalmi igény segítette, hogy a dekorativizmus és a dokumentarizmus ötvözödéséből korszerű stílusok alakuljanak ki, amelyek Louise Dahl-Wolf, Irving Penn vagy John Ravlingson fémjelezte úton vezetett napjaink ünnepelt reklámfotósaihoz, Helmut Newtonhoz vagy Sarah Moonhoz. Még Robert Mapplethorpe, vagy Anne Leibowitz is, akiket egyáltalán nem szokás reklámfotósoknak nevezni, számos „advertising”-hez adták műveiket, és komoly ráhatással voltak koruk reklámstílusára. A leírtakból talán úgy tűnhet, hogy a reklám minden területét (ízlés és piac) az amerikai „fennhatóság” uralta, és csak a Vogue, a Life, a The New York Times Sunday Magazine vagy a Harpar’s Bazaar volt az lap, ahol a fotográfia, az alkalmazott fotó magas színvonalon jelent meg. A valóságban ez egyáltalán nem így volt, hiszen a felsoroltak mellett hatalmas példányszámban jelenik meg az Elle, a Marie France, a Vanity, a Cosmopolitan, a Brigitte is, bizonyítva, hogy a franciák, olaszok, németek vagy angolok legalább olyan jók a műfajban, mint a tengerentúliak. A francia divatfotográfus Jean-Loup Sieff, vagy az aktfotográfiában, filmkészítésben is kiváló David Hamilton, a Chanel kollekcióját fényképező Karl Lagerfeld, a római születésű „szürrealista” Pierro Gemelli, az autókra specializálódott stuttgarti René Staud csupán néhány kiragadott példa ezen állításom igazolására.
Richard Avedon (1923–2004) a 20. század legmeghatározóbb divat- és sztár fotósa, aki „szolgáltató” fotósként kezdte karrierjét, 19 évesen hajók legénységéről készített igazolványképeket. Aztán divatfotósként folytatta, szép nőket fotózott. 1949-ben Alexey Brodovitch fedezte fel rendkívüli tehetségét. Avedon ezután az egész világot a feje tetejére állította. Képei nem egyszerű műtermi reklámok voltak, hanem főként kinti környezetben készített, dinamikát és érzelmeket ábrázoló fotók, amelyek újként robbantak az amerikai és az európai magazinokban. Egyik leghíresebb képe, a „Dovina with Elephants” (Párizs, 1955) magán hordozza már azokat a tipikus jegyeket, melyek megadják Avedon sajátos stílusát.
Richard Avedon: Dovina elefántokkal
Publikációiban a Vogue jelentette a csúcsot, de rendszeresen jelentek meg képei a Harper’s Bazaar és a Life magazin oldalain is. 1992-től haláláig a The New Yorker munkatársaként dolgozott.
Andy Warhol műterme új inspirációként hatott a fiatal fotográfus számára. Túllépett a divatfotózáson és egyedi felfogású, különleges portréival hívta fel magára a figyelmet. Kennedyék, Andy Warhol, Audrey Hepburn, Elisabeth Taylor, a Beatles, Brigitte Bardot, Janis Joplin, Twiggy, Bob Dylan, Marilyn Monroe, The Beatles, Ezra Pound, Susan Sontag, Eisenhower és mások tőle rendelték portréikat, de fényképezett „egyszerű” embereket is.
Nehéz jellemezni hatásosságának és sikerének titkát. Az ismert, vagy ismeretlen arcok – amelyek fotóin megjelennek – egyszerre erőteljesek, vagy olykor erőtlenek, érzelmeket kifejezőek, vagy elrejtőek, de mégis sokatmondóak. Zsenialitása a világ ezerarcúságának felismeréséből fakad, és abból a képességéből, hogy egyedi és megismételhetetlen módon, élményszerűen tudta megragadni azokat az emberi pillanatokat, amelyek mindent elmondanak egy arcról, egy testről, egy mozdulatról, vagyis egy ember világáról.
Richard Avedon azt vallotta, hogy a fényképezés művészete nem az azonosságra épül, nem képmásokat ad, hanem érzéseket, véleményeket mutat fel. Onnantól kezdve, hogy egy „tény fényképpé transzformálódik, nem marad tovább tény, hanem véleménnyé válik.”
További részletek a KÉPÍRÁS – FOTÓAKADÉMIA c. könyvemből, amelyet a Kossuth Kiadó jelentetett meg:
Kiss János: Több mint száz év mozdulat, képekben – MiNap.hu, Miskolci Napló Online, 2014. február 7.
Miskolci Napló Online
http://minap.hu/news.php?extend.79160.5
Több mint száz év mozdulat, képekben
Szöveg: Kiss János, Fotó: Mocsári László / 2014-02-07 14:54
Mozdulatművészet 100+ címmel nyílt kiállítás csütörtökön délután a Színháztörténeti és Színészmúzeumban. A kamaratárlat a mozdulatművészet száz évét mutatja be, fotók segítségével.
A MOHA-Mozdulatművészeti Gyűjtemény és a Magyar Mozdulatművészeti Társulat fotóiból álló válogatást mutattak be a színészmúzeumban. A csütörtökön megnyitott kamara kiállítás létrejöttével kapcsolatban Mikita Gábor múzeumvezető elmondta, a színészmúzeum céljául tűzte ki azt is, hogy a város táncművészeti múltját is felkutassa, s bemutassa azt a nagyérdeműnek.
– Elindult egy programunk is, amelynek keretében táncpedagógiai eseményeket dolgozunk fel, s táncpedagógusok is mesélnek pályájukról, a tánc mellett természetesen – tette hozzá.
A tárlat megnyitóján a Magyar Mozdulatművészeti Társulat mozdulatművészei – Fenyves Márk és Pálosi István – mutatták meg tehetségüket a jelenlévőknek, majd Eifert János fotóművész, fotográfus nyitotta meg a kiállítást.
Eifert János amellett, hogy fotóművész, 17 éven át a Honvéd Együttes hivatásos táncosa is volt, így belekóstolt a tánc műfajába is a fotózás mellett.
– Nagyon izgalmas történeti fotókiállítás nyílik meg. A mozdulatművészet 102 évét öleli át. Főként a múlt század első felében készült képek azok, amelyek a fotóművészet legnagyobb alakjait vonultatja fel. Ők nem csak a táncfényképezés specialistái voltak, hiszen van köztük, aki korának legműveltebb mindenese is volt – mondta Eifert János, hozzátéve, hogy a mozdulatművészet, szabad tánc kezdetben társadalmi igényből fakadó mozgalmak sora volt.
A művész kiemelte ezzel kapcsolatban, hogy a munkás csoportok, amatőrök tanultak meg autodidakta módon, szabadon táncolni, majd később ezek a körök egyre terebélyesedtek, s újabb köröket szültek.
– A képek mutatják a korabeli fotográfia esztétikai, technikai állapotát. Nem voltak akkor még többek között nagy fényerejű objektív sem. Számos műtermi kép van. Mai szemmel nézve érezzük is a korlátait – tette hozzá.
A duncan-i ihletésű, individualista modern táncművészet Magyarországon Dienes Valéria Párizsból való 1912-es hazaérkezésével kezdi meg hódítóútját.
A Mozdulatművészet (Dienes Valéria elnevezésével Orkesztika) a táncművészet intellektuális irányzata, tánctudomány és általánosabb értelemben egy teljes embert nevelő újfajta gondolkodásmód, pedagógiai reform és egy modern (mára klasszikus-modern) esztétika megjelenése a tánc világában.
Intézményrendszere – a balett mellett – 1920-as évekre alakult ki, majd az 1950-es évek ideológiai viharaiban betiltják, elnémítják. Az 1970-es években indult újra, és hivatalosan 1991 óta intézményesült keretekben is létezik ez az iskola.
Ma a táncszínpadokon a Magyar Mozdulatművészeti Társulat, az oktatás és tudomány (kutatás) tekintetében pedig az Orkesztika Alapítvány – MOHA-Mozdulatművészek Háza adja meg formai keretét a működésnek.
A Színháztörténeti és Színészmúzeumban, csütörtökön megnyitott vendég kamara kiállítás március 28-ig tekinthető meg.
Mozdulatművészet 100+ Válogatás a MOHA-Mozdulatművészeti Gyűjtemény és a Magyar Mozdulatművészeti Társulat fotóiból. Színháztörténeti és Színészmúzeum, Miskolc, 2014. február 6. 17:00
A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait 2014. február 6-án, csütörtökön 17 órára a Színháztörténeti és Színészmúzeumba (Miskolc, Déryné u. 3.)
Az Orkesztika Alapítvány
Mozdulatművészet 100+”
Válogatás a 102 éves Orkesztikai Iskoláról,
és a Magyar Mozdulatművészeti Gyűjtemény
és a Magyar Mozdulatművészeti Társulat fotóiból
című kiállításának megnyitójára
A tárlatot megnyitja: Eifert János fotóművész, közreműködnek: Fenyves Márk és Pálosi István mozdulatművészek
A kiállítás március 28-ig tekinthető meg, keddtől szombatig 9 és 17 óra között
A megnyitón készült felvételeket Varga István és a Miskolci Fotóklub tagjai készítették
Százéves a magyar moderntánc hungarikum – a MOZDULATMŰVÉSZET – az Orkesztika Iskola.
Ezt a több mint száz évet az Orkesztika Alapítvány – Mozdulatművészeti Gyűjtemény segítségével mutatjuk be a kamara-kiállítás keretében.
A duncan-i ihletésű, individualista modern táncművészet Magyarországon, Dr. Dienes Valéria (1879-1978) Párizsból való 1912-es hazaérkezésével kezdi meg hódítóútját, amely történetileg a máig vezet el. A Mozdulatművészet (Dienes Valéria elnevezésével Orkesztika) a táncművészet intellektuális irányzata, tánctudomány és általánosabb értelemben egy teljes embert nevelő újfajta gondolkodásmód, pedagógiai reform és egy modern (mára klasszikus-modern) esztétika megjelenése a tánc világában. Intézményrendszere – a balett mellett – 1920-as évekre alakult ki és került állami engedélyezésre, majd az 1950-es évek ideológiai viharaiban betiltásra, elnémításra került. Az 1970-es években kezdődhetett újra történetileg, és hivatalosan 1991 óta intézményesült keretekben is létezik ez az Iskola.
Ma a táncszínpadokon a Magyar Mozdulatművészeti Társulat, az oktatás és tudomány (kutatás) tekintetében pedig a MOHA – Mozdulatművészek Háza adja meg formai keretét a működésnek.
A gyűjteményből válogat: Fenyves Márk – orkesztész.
A kiállítás eseményein közreműködik a Magyar Mozdulatművészeti Társulat.
a megnyitón:
tánc: Fenyves Márk, Pálosi István
A Kiállítást megnyitja: Eifert János
A fotóművészeti műfajok. Eifert János előadása a Fotóművészeti mesterkurzuson a Balázs Győző Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű, Egységes Művészeti Általános- és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola növendékei és a Miskolci Fotóklub tagjai számára. Miskolc, 2014. február 5. 15:00-18:00
Eifert János előadása a Balázs Győző Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű, Egységes Művészeti Általános- és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola növendékei és a Miskolci Fotóklub tagjai számára. Miskolc, Győri kapu u. 27. 2014. február 5. 15:00-18:00 (Móré Péter felvételei)
L. Horváth Katalin: „Messziről jöttünk” – Az Artphoto Galéria születése. Magyar Narancs Online, Budapest, 2014. február 5.
„Messziről jöttünk” – Az Artphoto Galéria születése
Magyar Narancs Online – http://magyarnarancs.hu/kultura/artphoto-88601
L. Horváth Katalin / 2014. febr. 05., 00:02
Tavaly novemberben újabb kulturális bázissal gyarapodott Újbuda: megnyílt az Artphoto Galéria. A netről a való világba kilépett vállalkozás a kortárs fotóművészek hazai népszerűségét kívánja növelni.
A XI. kerületi fejlesztési tervben évek óta szerepel egy kulturális negyed programja, amely a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszt kulturális eseményekben, vendéglátó- és kiállítóhelyekben gazdag, idegenforgalmi szempontból is izgalmas területté kívánja alakítani. Ez a projekt is hátszelet adott az Artphoto Galériát létrehozó cég tulajdonosainak. Mivel az elképzelésük remekül illeszkedett az önkormányzati koncepcióba, pályázatuknak nem kellett különféle kifőzdékkel versenyeznie: mérsékelt díjért, illetve kedvező áron juthattak a helyiséghez.
Borbély László és Montvai Péter 2001-ben azzal a céllal alapított céget (azóta egy barátjuk is társult hozzájuk), hogy létrehozzanak egy virtuális fotóművészeti galériát. „Messziről jöttünk, Laci bölcsész, a színházi világban dolgozik, én foglalkozásom szerint közgazdász vagyok, de mindketten régóta vonzódtunk a fotográfiához, és valahogy megláttuk a különbséget a művészi és az amatőr fotó között” – mondja Montvai Péter. „Úgy gondoltuk, hogy ha már van egy hobbink, megpróbáljuk azt (fél)profiként művelni. Így hoztuk létre a galériát saját főállásunk mellett, kvázimásodállásként.”
A 2000-es évek elején egy internetalapú vállalkozás ötlete nemcsak kalandosnak, hanem kissé őrültnek is számított, de ők kellően megszállottak voltak ahhoz, hogy megvalósítsák. A fotográfia szerelmeseiként mind az alkotók, mind a közönség számára fórumot akartak biztosítani a lehető legtöbb kép bemutatására, illetve megismerésére úgy, hogy egyik félnek se kelljen kivárnia az offline kiállításokat. Másrészt fontos szempont volt, hogy az online felülettel az ország határain túl is hozzáférhetővé tegyék az alkotásokat, és azokat meg is lehessen vásárolni a kívánt méretben, választható kerettel, paszpartuval. A virtuális galéria fennállásának harmadik évében együttműködési megállapodást kötöttek az Indexszel, és annak főoldalán, betagozódott tartalomként megjelentek, mint művészeti galéria. Évente több mint százezer nézőjük volt, de nem csupán virtuális látogatókat hozott az internet, hanem igazi vevőket is, akik valódi képeket akartak vásárolni.
A felfelé ívelő, három-négy éves periódust csendesebb időszak követte, mert a galéria gazdái kevesebb személyes energiát tudtak a projektbe fektetni, de – mint Borbély László fogalmaz – tavaly újult erővel ismét lábra kaptak. Abból az alaptapasztalatukból indultak ki, hogy a net jó szolgálatot tett ugyan, de nem elégítette ki a nézőket. Mivel sokan hiányolták a műalkotás befogadásának azt a formáját, amikor valóságosan is szemben állhatnak a képpel, és birtokba vehetik, az Artphoto-tulajdonosok elérkezettnek látták az időt egy offline galéria alapítására. Ebben szakmai segítségükre voltak a kezdet kezdetén barátokká vált művészek – többek között Balla Demeter, Eifert János, Féner Tamás, Vancsó Zoltán, Stalter György, valamint Kincses Károly fotómuzeológus is.
A kiállítóterem működtetői szilárdan hisznek abban, hogy szükség van a fotográfia iránt elkötelezett galériára. Úgy vélik, hogy jóllehet az okostelefonoknak köszönhetően ma már mindenki készít képeket, elárasztják a világot a fotók, de éppen emiatt értékelődik majd fel az a tudás és különlegesség, ami a művészi látásmóddal és hozzáállással készült fényképek sajátossága. Féner Tamás szavaival: ahogy egy tehetséges műkedvelő zenész muzsikája nem hasonlítható össze egy profi játékával, ugyanúgy bármilyen jó is egy amatőr kép, egy fotóművész alkotása mellett „leugrik a falról”.
Borbély és Montvai szerint a hazai műtárgypiacon eddig nem töltött be jelentős szerepet a fotográfia. A nagyvilágban, de Európa-szerte is sokkal nagyobb keletje van. Komoly munkát kell fektetni abba, hogy a művészi képeket itthon is egyedi műalkotásokként becsüljék; kialakuljon az a kultúra, amelyben tudatosul, hogy a mesterek kézjegyével ellátott, számozott példányok esztétikai minőségükön túl anyagi értéket is képviselnek. Az artphotósok küldetésüknek tekintik annak elősegítését is, hogy a művészi fotók bekerüljenek a vizuális és dizájnkultúrába, úgymond divatossá, az enteriőrök szerves részévé váljanak.
Mivel belépőjegyet nem szednek a galériában, és egyelőre a képeladások után kapott jutalék sem számottevő összeg, ahhoz, hogy legalább nullszaldós legyen a vállalkozásuk, több lábon kell állniuk. Más kulturális intézményekkel közös projekteket, workshopokat terveznek, pályázatokon keresik a lehetőségeket. Útjára indítottak egy, a kiállító művészeket és munkáikat bemutató exkluzív kiadványsorozatot, amelyre sikerült támogatást is nyerniük az NKA-tól. Két kötet, Eifert Jánosé és Vancsó Zoltáné már meg is jelent. Cégeket is próbálnak érdekeltté tenni abban, hogy dotálják a galériát, illetve a kortárs fotóművészetet.
Az Artphoto tehát három csatornán próbál eljutni a közönséghez: kiadványokon, kiállításokon és az internetes felületen keresztül. Az offline galériában másfél havonta rendeznek új tárlatokat. (Jelenleg, február 7-ig Eifert János kétszázadik kiállítása, több évtized terméséből válogatott egyéni tárlata látható. Február 14-től Vancsó Zoltán képei és fotófilmjei következnek.) A kiállítótérről távlatokban gondolkodnak az üzemeltetők, hogy a kulturális negyed koncepciójának valóra váltását előmozdítsák. Reményeik szerint a terület, főként a nyári időszakban, Budapest fontos kulturális-turisztikai útvonala lesz, amelyen a Vásárcsarnoktól indulva a Gellért Szálló érintésével a Bartók Béla úti – majdan buzgón pezsgő – kulturális terek felé haladnak a látogatók. Finomhangolással több, egymásra épülő program is megvalósítható. Az egyik ötletük, hogy ha valaki végigjárja a kulturális útvonal galériáit, kapjon mindenhol egy pecsétet, amiért cserébe kedvezményes áron ehet-ihat valamit a Hadik kávéházban.
Az Artphoto egyébként is szeretné kihasználni a Hadik közelségét, teraszát, a Gárdonyi tér és a „Bartók boulevard” adottságait. Terveik között szerepel egy olyan közös szabadtéri vendéglátóhely kialakítása, amely egyszersmind kiállítótér is: installációk lennének az asztalok között, így a közönség egyszerre áldozhatna a kulináris örömök és a műélvezet oltárán. A merész tervek szerint ez tenné montmartre-i hangulatú, egyedi és izgalmas városrésszé a környéket.
Képek:
Montvai Péter, Borbély László (Fotó: artphoto)
Eifert János: A világ végén (1984)
Eifert Jánor: Brooklyn Bridge (1977)