Archive for February, 2016
Tánc-Test-Természet, a három T – Most a nagy sikerű kiállítás anyaga hazaérkezett. Vásárhelyi Hírek, 2016. február 27.
Vásárhelyi Hírek, 2016. február 27.
http://www.vasarhelyihirek.hu/tanc-test-termeszet_a_harom_t
Tánc-Test-Természet, a három T
Az Alföldi Galéria 2013. júniusában mutatta be Eifert János ARS POETICA c. kiállítását, amely a hódmezővásárhelyi születésű fotóművész életmű-tárlata volt. A kiállítás továbbvándorolt, majd Zilah, Szófia, Pleven, Szliven és Sumen után Bukarestben is bemutatták. Most a nagy sikerű kiállítás anyaga hazaérkezett.
Mint arról elsőként a Vásárhelyi Hírek beszámolt, Ars poetica – A klasszikustól a modernig című kiállításával mutatkozott be „élőben” Eifert János a bukaresti közönségnek 2016. január 11-én. Talán szakboltokban sem látható egyszerre, egy térségben annyi fényképezőgép, ahány a világhírű magyarországi fotóművésznek a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben megszervezett kiállítása megnyitóján volt. A rendezvény rangját emelte, de a szakmabeliek érdeklődését is kiemelte azt, hogy a megnyitón a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke, Eugen Negrea méltatta a szerzőt és a magyar fotográfiát, megemlítve a műfajt világviszonylatban meghatározó magyar származású fotóművészek nevét: Capa, Brassai, Hervé, stb. Nem utolsó sorban a román királyi család személyes fotográfusát, Szatmári Papp Károlyt, aki épp január 11-én született, és akinek a születésnapja 2011 óta hivatalosan a Román Fotóművészet Napja.
A kiállítás megnyitóján Eifert János rövid diaporáma bemutatót tartott, majd az érdeklődőket végigvezette a tárlaton. A kiállított fotók a művész félévszázados munkásságának keresztmetszetét tárták a közönség elé, melyből kikristályosodik Eifert János életművének vezérmotívuma: Tánc-Test-Természet, a három T.
Tánc-Test-Természet: ezek harmóniájáról beszélt Eifert János a Radio France International bukaresti stúdiójában szinte egyórás élő adásban. Szintén az adásban Kósa András Lászlóval, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatójával a magyar fotográfiáról is beszéltek. Eifert János elmesélte, hogy a művésszé válás egyik előfeltétele a tudás és az ismeretszerzés: olvasás, zenehallgatás, színházba járás, az emberek megismerése, legyenek művészek vagy egyszerű, hétköznapi emberek.
A román közszolgálati rádió magyar adásának szerkesztőjével folytatott beszélgetésben mániákusnak vallotta magát, mániákus a fotográfiában, mert test, tánc, természet és más témák mellett éveken át fotózik kilincseket, lakatokat minden országban, akár egy gyűjtő, hiszen egy bejárati ajtó, egy kapu a zárjával, kilincsével, minden kellékével egy társadalmi kulturális hátteret tud kifejezni.
Eifert János romániai kiállítása idején több fotós csoport is látogatást tett a Bukaresti Magyar Intézet kiállítótermeiben, hogy a mester remekműveit megtekintsék, s ehhez kapcsolódóan „tanulmányokat” végezzenek. Az Intézet rendezvényeinek látogatói szintén megtekintették a kiállítást.
A kiállítás médiavisszhangjának is köszönhetően a sepsiszentgyörgyi képzőművészek is érdeklődnek egy esetleg Eifert János kiállítás megvalósítása, illetve hozzá kapcsolódóan fotográfiai workshop megtartása iránt.
Wahorn Forever – Finisszázsa a MissionArt Galériában és a B55 kiállító-termeiben, Budapest, 2016. február 27.
Wahorn András retrospektív kiállítása a budapesti MissionArt Galériában és a B55 tereiben volt látható. A finisszázs 2016. február 27-én, 18 órától zajlott a B55 kiállítóterében, a NOISE FLOWERS zenekar közreműködésével. A zenekari felállás: András Wahorn szakszafon; Oli Mayne vibrafon, elektronika; Sőrés Zsolt hegedű, tárgyak, elektronika.
A finisszázs a zene mellett lehetőséget adott a képekkel ismerkedni. Gazdag válogatás az életműből, avantgárd művek, különös címekkel: Hogyan készül a fekete műmalac, Majom kapitány emberi nőbe szerelmes, Egyszer voltam egy nudistastrandon, A nő meg van simogatva és a Fejkézzel integető gépjárművezető – a Pista… Kishonthy Zsolt művészettörténész, kurátor elmondta, hogy csaknem 250 munkát mutatnak be. A MissionArt Galériában főként kis- és nagyméretű papírmunkák, a B55 Galériában szobrok, festmények láthatók.
Wahorn Forever
Wahorn András a magyar kortárs képzőművészet emblematikus alakja, a képzőművészeti underground egyik elindítója, majd az egykori, legendás A. E. Bizottság együttes tagja. Annak ellenére, hogy már fél évszázada jelen van a magyar képzőművészeti életben, műveiből még nem rendeztek retrospektív kiállítást. Erre vállalkozott most a MissionArt Galéria, amely szokásához híven kibérelte a B55 Galéria termeit is, hogy egy nagyszabású bemutatón tárja a közönség és a szakma elé a művész életművének gazdag válogatását.
A kiállítás az indulás éveitől a 2010-es évekig terjedő időszakot öleli fel, az 1960-as évek kezdeti szürreális ceruza rajaitól, a Bizottság korszakon, majd az Amerikában töltött éveken túl, a hazatérés hónapjai után a Mezőszemerén való letelepedésig. A művészet számos területén alkotó Wahorn folyamatos kontaktusa a zenével párhuzamos a mindig jelen levő képalkotással, amely magában foglalja a néhány centis „post it” rajzokat ugyanúgy, mint a műcsarnoki Bizottság kiállításon bemutatott 15 méteres impozáns óriásművét. (MissionArt Galéria)
Eifert János felvételei
Ereszd el a hajamat… Workshop Eifert Jánossal – TRIPONT Stúdió, Budapest, 2016. február 27.
A TRIPONT stúdióban megrendezett workshop címét Peti Péter adta, valószínűleg arra célzott ezzel, hogy szoktam mondani hallgatóimnak – minden szabály felrúgható, minden megcsontosodott hagyomány frissíthető, és a műfaji határok is átjárhatók. Kreatív fotográfia… intúíció… improvizáció… teljes alkotói szabadság…
“Nagyon jó buli volt Eifert János kreatív fotográfia workshopja a Tripont stúdióban. Az összehordott “érdekes” tárgyak variálásával hoztunk létre új vizuális üzeneteket. Négy kis stúdióban, tárgyfotó, makró fotó, negatív digitalizáló, csendélet, folyt a munka. A legkorszerűbb világítási eszközök PROFOTO, LUPO lehetőségeit, a PhaseOne 80mpx csodáját, a Tamron objektívek széles skáláját tudtuk kipróbálni a gyakorlatban. Mindezt Eifert János vezénylésével egy kreatív fotós szimfónia részeseiként élhettük meg. Mindenki számára fontos képek készültek, izgalmas inspiráló körülmények között.” (Peti Péter)
Eifert János, Olasz Ági, Sz. Kiss Martha és Medgyesy Dániel felvételei
Steve McCurry – Legendás Fotók. Műcsarnok, Budapest, 2016. február 24 – április 3.
Steve McCurry – Legendás Fotók című kiállításának megnyitója a Műcsarnokban, 2016. február 24-én, szerdán 16 órakor. Kurátorok: Bán András és Tulipán Zsuzsa A kiállítást megnyitotta: Nógrádi György, egyetemi tanár.
A kiállítás 2016. április 3-ig látogatható.
A megnyitót követően Eifert János tárlatvezetést tartott mesterkurzusának hallgatói és csoportjai (Photogroup 15, Last Minute és Keddenmegleszjános) számára. Lőrinc Katalin egy más időpontban vállalja ugyanezt.
Steve McCurry a kortárs fotóművészet ikonikus alakja, akinek a háború emberi oldalát bemutató felvételei, s az afgán lányról készült képe bejárta az egész világsajtót. Munkái magazinok és könyvek címoldalán szerepeltek; több mint egy tucat könyvet jelentetett meg, és világszerte megszámlálhatatlan kiállítás fűződik a nevéhez. McCurry Philadelphia egyik külvárosában született. A Pennsylvaniai Állami Egyetem film szakán tanult, majd egy helyi újság munkatársa lett. Többéves szabadúszó tevékenység után egy hátizsáknyi ruhával és filmtekerccsel keresztül-kasul utazta Indiát, miközben fényképezőgépével fedezte fel az országot. Több hónapos utazás után lépte át a pakisztáni határt, ahol egy afgán menekültekből álló csoporttal találkozott. Akkor csempészték át Afganisztánba, amikor a szovjet megszállók épp lezárták az országot a nyugati újságírók előtt. Heteket töltött a mudzsahedinek közé beépülve – a világ McCurrynek köszönheti az afgán konfliktusról készült első képeket, a háború emberi oldalát bemutató felvételei bejárták a világsajtót. Azóta számtalan országban készített lenyűgöző felvételeket; elsősorban a konfliktus sújtotta területek, eltűnőben lévő kultúrák, ősi hagyományok, valamint a kortárs kultúra érdekli. Az ember minden képén elsőrendű fontosságú – az afgán lányról készült, méltán híres képe is ennek köszönheti elemi erejét. McCurryt a fotóművészet legrangosabb díjaival tüntették ki: Robert Capa-aranyérmet, Nemzetközi Sajtófotó Díjat kapott, a World Press Photo versenyen pedig egyedülálló módon négy fődíjat is nyert. A francia kultuszminiszter a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatát adományozta számára, nemrég pedig a londoni Royal Photographic Society ítélte neki a Centenáriumi Életműdíjat.
Bernarda Alba háza az Ódry Színpadon, budapest, 2016. február 20.
Bernarda Alba háza. Az előadás – a ZENE150 című rendezvény keretében volt látható az Ódry Színpadon – egy klasszikus mű kortárs adaptációja, mely felhasználja a fizikai, sőt olykor a prózai színház alkotóelemeit, mégis elsősorban zene- és mozdulatközpontú.
A ZENE150 összefogja a Zeneakadémia és a Színház és Filmművészeti Egyetem zenei képviselőit.
Az intézmény közleménye szerint szintetikus műfajok állnak az SZFE képzéseinek fókuszában, amelyeknek organikus része a zene. Az intézmény 150 éve alatt számos olyan nagy tanáregyéniség dolgozott a falai között, aki zeneszerzőként, előadóként, operarendezőként vagy operaigazgatóként a komolyzenei élet prominens képviselője volt. A Zeneakadémiával 2011-ben közösen alapított alkalmazott zeneszerző szakirány a zenei hagyományok folyatása és megerősítése.
„November 29-én tartottuk az első részét a ZENE150 sorozatnak, melynek keretében Petrovics Emilről beszélgettünk, – kapjuk a tájékoztatást Színház és Filmművészeti Egyetemen – valamint az Alkalmazott zeneszerző szakirány két növendékének zenés színpadi művét nézhettük-hallgathattuk meg. Február 20-án 17.30-kor a ZENE150 következő eseményén Nádasdy Kálmánra emlékeztünk három neves tanítványa, Marton László, Zsámbéki Gábor és Szinetár Miklós segítségével. A beszélgetést Krizsó Szilvia vezette. Ezután, 19.00-kor zenés színpadi előadás következett, Widder Kristóf koreográfus fogalmazta újra García Lorca klasszikus művét, a Bernarda Alba házát.”
A Bernarda Alba háza című előadás egy klasszikus mű kortárs adaptációja, mely felhasználja a fizikai, sőt olykor a prózai színház alkotóelemeit, mégis elsősorban zene- és mozdulatközpontú. A zenei anyag Bakk-Dávid László, a Zeneakadémia alkalmazott zeneszerző szakos friss diplomásának munkája, a koreográfus-rendező pedig Widder Kristóf, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett 2014-ben diplomát az első fizikai színházi koreográfus szak hallgatójaként. A mű a generációk közötti feszültséget dolgozza fel egy zárt viszonyrendszerben: egy családban, melynek már nincsenek férfitagjai. Az ebből adódó állandó hiátus a színpadon mind a zene, mind a mozgás meghatározó eleme. A fülledtség, a szenvedélyek elfojtottsága, a finom gesztusok az előadás legmeghatározóbb motívumai.
Szereplők:
Bernarda – Lőrinc Katalin
Augustias – Blaskó Borbála
Magdalena – Sipos Vera
Amelia – Varga Krisztina
Martirio – Zsigmond Emőke
Adela – Gyöngy Zsuzsi
María Josefa – Pallag Márton
Pedagógus-tüntetés a Parlament előtt – Budapest, 2016. február 13.
A Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium 12. évfolyamának szalagavató ünnepsége – Győr, 2016. február 12.
A Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium 12. évfolyamának szalagavató ünnepsége, amely 2016. február 12-én 17 órai kezdéssel került megrendezésre a Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző iskolában. (9023 Győr, Földes Gábor u. 34.)
A 12. évfolyam tanulói:
Bánfi Leila, Császár Lilla, Eifert András Szilveszter, Eyassu-Vincze Barbara, Gerencsér Eszter, Gláser Márton, Harangozó Lili Júlia, Horváth László, Horváth Renáta, Hőbe Barbara, Kacso Renáta Imola, Kocsis Viktória, Kondákor Eleonóra Terézia, Lakatos Réka, Lévay Barbara, Németh Valentína, Novák Laura, Piti Vivien Erzsébet, Ratkovic Mária Ljubica, Recsák Erik Péter, Szabó Dániel Márton, Tömördi Sára, Vértes Ákos
Osztályfőnök: Derczó Tibor
Február 13-án 15 órától kerül a Duna Televízió adásába a Szerelmes földrajz című magyar ismeretterjesztő filmsorozat Hódmezővásárhelyt bemutató része. Vásárhelyi Hírek, 2016. február 12.
Február 13-án 15 órától kerül a Duna Televízió adásába a Szerelmes földrajz című magyar ismeretterjesztő filmsorozat Hódmezővásárhelyt bemutató része.
A műsorban a nézők egy-egy jelentős magyar személyiség portréját és életének kedves és meghatározó helyszíneit ismerhetik meg. A mostani filmben Eifert János fotóművész kalauzolja a nézőt szülővárosában, természetesen a szavak mellett, sok-sok fotón keresztül.
“Hódmezővásárhelyen születtem, mindazt, amit későbbi pályámon hasznosítottam, innen hoztam magammal. Első felvételeimet a közeli Mártélyon készítettem. Ide térek vissza megpihenni, erőt és bátorságot gyűjteni elkövetkezendő küzdelmeimhez.” – mondta Eifert János, aki a Duna Televízióban látható adásában szülővárosát és annak környékét mutatja be.
A DUNA Televízió február 13-án 15 órától mutatja be a filmet. Aki lemarad róla, megnézheti a Duna World -ön február 14. 18:25 -től, vagy február 16-án 9:10-től, február 16-án 14:15-től és végül február 20-án 10:15-től.
Szerelmes földrajz – DUNA Televízió 2016. február 13. 15:00, Duna World 2016. február 14. 18:25, február 16. 9:10, február 16. 14:15, február 20. 10:15
Szerelmes földrajz – színes, magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 26 perc
DUNA Televízió 2016. február 13. 15:00
Duna World 2016. február 14. 18:25, február 16. 9:10, február 16. 14:15, február 20. 10:15
Leírás
Az aktuális rész ismertetője: Eifert János fotóművész sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, akt-, és természetfotói alapozták meg ismertségét. Eddig több mint 200 önálló kiállítása volt és 700 csoportos tárlaton vett részt. Díjait, elismeréseit szinte lehetetlen felsorolni. Ma is tanít, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik. A műsorban szülővárosát és annak környékét választotta.
“Hódmezővásárhelyen születtem, mindazt, amit későbbi pályámon hasznosítottam, innen hoztam magammal. Első felvételeimet a közeli Mártélyon készítettem. Ide térek vissza megpihenni, erőt és bátorságot gyűjteni elkövetkezendő küzdelmeimhez.”
A film ismertetése: A műsorban a nézők egy-egy jelentős magyar személyiség portréját és életének kedves és meghatározó helyszíneit ismerhetik meg.
Stáblista:
Rendező:
Paczolay Béla
Dala István
Forgatókönyvíró: Hollós László
Operatőr:
Tóth Zsolt
Dala István
Várkonyi Sándor
Szerkesztette:
Hollós László
Gáspár Judit
Hollós László: Tánc, test, természet… Magyar Krónika, 2016/2
Magyar Krónika, 2016/2
Tánc, test, természet
Eifert János fotóművész ismertségét tánc-, akt- és természetfotói alapozták meg. Eddig több mint kétszáz önálló és hétszáz csoportos kiállításon szerepelt, számos díjat, nagydíjat, különdíjat és diplomát érdemelt ki képeivel. A Szerelmes földrajz február 20-i, Duna Televízióban látható adásában Hódmezővásárhelyet és annak környékét mutatja be.
Hódmezővásárhelyen születtem, amit későbbi pályámon hasznosítani tudtam, e városból hoztam magammal. Első felvételeimet a közeli Mártélyon készítettem. Azóta is ide járok vissza megpihenni, erőt és bátorságot gyűjteni elkövetkezendő küzdelmeimhez.
Anyám kertje
Búvár utca 36. Gyermekkorom színhelye, ahová rengeteg szép emlék kötődik. Még megvan a meggy-fa, amely alá kitett anyám gyógyulni, mikor lázas voltam. Amikor már nagyon beteg volt, kis sámlira ült, úgy gyomlálta a kertet. Nagy szegénységben éltünk. A háború mindenkit szegénnyé tett. Hetedikes koromban volt először hosszúnadrágom. Ha ki-nőttük a cipőt, majd lefagyott a lábunk. Mégis jól éreztük magunkat. Vásárhely parasztváros volt kiterjedt tanyavilággal. Az itt élő dolgos emberektől sok mindent tanultam, mindenekelőtt erkölcsös viselkedést. Anyám művelt, iskolázott asszony volt, de főleg háztartási munkát végzett. Később raktáros lett a Házipari Szövetkezetnél, majd csomagoló az Állami Áruházban. Es persze itt volta kert, amelyről „Anyám kertje” címmel nemzetközi fesztiválokon díjat nyert diaporámát készítettem. Anyám húsz éven át küszködött a rákkal, ez a kert tartotta életben.
Ember és természet kapcsolatát én itt fedeztem föl. Volt egy Bodri kutyánk, igazi fekete puli. Az ember még a tyúkokhoz is kötődött. Itt nőttem föl, innen felvételiztem a Honvéd Együttesbe, profi táncosként tizenhét éven át jártam az országot, a világot. A gimnázium elvégzése után azért még szereztem egy közgazdász oklevelet is. Aztán fotográfus lettem. A fotóimmal sohasem pusztán gyönyörködtetni akartam. A tájak, az élővilág, a természet iránti vágyat akartam és akarom ma is fölébreszteni az emberekben.
Szerelmek
A Kossuth tér Hódmezővásárhely főtere. Gyönyörű parkokkal, szobrokkal, a szép Városházával, a Fekete Sassal és az Alföldi Galériával, ahol hetvenedik születésnapom alkalmából az életmű-kiállításom volt, kilenc teremben, két hosszú folyosón. A főtér egyik sarkán volt édesapám fűszer-csemege üzlete, amelyet 48-ban államosítottak, gyakorlatilag elvették tőle. Hároméves lehettem, amikor a szüleim elváltak. Apám 1956-ban disszidált, de haláláig tartottam vele a kapcsolatot. Édesanyám a városban született, itt élte le az életét. Másodszor is férjhez ment. Egy hadirokkant férfi volta nevelőapám, aki tisztességgel és becsülettel nevelt bennünket. Halála után anyám találkozott ifjúkori szerelmével, akivel gimnazista korukban titkon leveleket váltottak. Ez az újra föllángoló, késői szerelem tizenkilenc évnyi boldog házasságot hozott. És ami érdekes: Imre bácsi nagyon hasonlított egykori köztársasági elnökünkre, Göncz Árpádra. Kár, hogy nem találkozhattak egymással…
1957-től 1960-ig jártam a Bethlen Gábor Gimnáziumba, de az érettségit már Budapesten szereztem meg. Tagja voltam a tornászcsapatnak, szép óriáshengereket mutattam be a korláton. Volt egy űrhajósok ki-képzéséhez használatos szerkezet is, amibe belekapaszkodtunk és végigkarikáztunk az udvaron, nagy tetszést aratva a lányok körében. De a gimnázium a tanáraim miatt volt igazán emlékezetes számomra. Dózsa tanár úr mindenre megtanított bennünket irodalomból, a kémiát oktató Körtvélyesi Lászlónéba, Éva nénibe pedig minden fiú szerelmes volt. A mai napig tudom például, hogy a DDT nem más, mint a diklór-difenil-triklór-metil metán.
Szauter Ildikó volt az én nagy szerelmem. Csodáltam, hazakísértem, de még egy ártatlan puszit sem mertem adni neki. Évtizedekkel később aztán ezt bepótoltam. Szeretettel emlékeztünk egymásra, és akkor kiderült, ő is szerelmes volt belém, és igencsak fájlalta, hogy még moziba vagy táncolni sem vittem el.
Először talán rosszul hangzik, hogy nekem öt feleségem, illetve élettársam volt. Ám ezek a kapcsolatok nagy szerelmek voltak, nem csupán föllángolások vagy röpke kalandok. A mai napig meghitt, baráti viszonyban vagyok egykori aszszonyaimmal, s öt gyerekem is jóban van egymással, össze-összejárnak. Valószínűleg ma már sokkal megfontoltabb lennék, bárha az ember föllángol és megszeret valakit, ott az ész nem sokat számít. De boldog vagyok, hogy szerettem és szerettek, e kapcsolatok csodálatos erőt és teret adtak nekem. Ezúton is üzenem egykori iskolámból szerelmeimnek: köszönöm, hogy léteztek.
Halálosan komoly játék
A gimnázium szomszédságában áll a gyönyörű református Ó-templom. Szüleim, nagyszüleim baptisták voltak. Náluk a 16. év elérése után ki-ki maga dönti el, melyik vallást is választja. Egyébként Hódmezővásárhelyen az egyes felekezetek mindig is békében, jól megfértek egymással. Amikor a szemben lévő Alföldi Galériában volt kiállításom, és nyugalomra vágytam, mindig átsétáltam kicsit megpihenni az Ó-templomba. Különlegesen szép hangzású orgonája szinte egyedülálló Európában. Amikor tanítok és fotókat elemzek, gyakorta élek zenei hasonlatokkal.
Táncos, zenész múltamnak köszönhetően bátran használom kompozícióimban a fényeket és árnyékokat. Es ez igaz egy kiállítás fölépítésére, a képek sorrendjének megválasztására is. Két jó fotó egymás mellett kiolt-hatja a másik erejét.
A 3 „T” fotósának tartanak: tánc, test, természet. E háromban ott az egész világ. De előadásaimban azt is szoktam mondani, hogy a világ megismerésének három fontos esz-köze van: a tudomány, a művészet és a hit. Ha ezek egyike is hiányzik, kevesebbet tudunk a világból fölismerni, visszatükrözni. Amikor embereket fényképezünk, nagyon fontos, hogy tiszteljük a megörökítendő személyt. Mindenkinek joga van eldönteni, hozzájárul-e képmása megörökítéséhez, nyilvánosságra hozatalához. Ha megérzik az emberek, hogy nem díjazott kiállítási képként használjuk őket csak azért, mert valamiért különlegesek, elesettek vagy meggyötörtek, hanem magát az embert tartjuk fontosnak, akkor számíthatunk együttműködésükre. Azt szoktam tanácsolni a tanítványaimnak, hogy még gépük márkajelzését is takarják le, hogy a megörökítendő személy csak egy iránta érdeklődő, felé tisztelettel forduló fotóst lásson.
Számomra játéka fotográfia. Halálosan komoly játék, amely azt a végtelen szabadságot adja, amelynek során másokkal is megoszthatom átélt élményeimet. És ebbe nem szól bele senki. Tehát azén felelősségem, hogy a sok-sok képből melyiket választom ki, melyiket bocsátom közszemlére.
A díszpolgár
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy az ő szülővárosa a legszebb, számára a legfontosabb. Én is így vagyok ezzel. Valóban úgy érzem, hogy az erkölcsi tartást itt, ebben a városban kaptam meg a szüleimtől, a barátaimtól, a környezetemtől. Tudom, hogy Hódmezővásárhelynél vannak szebb és nagyobb városok, de én itt érzem magam otthon. Édesanyám jó pár éve elhunyt, a házunkban már mások élnek, mégis ide jövök haza. Sokszor csak úgy beugrom Szenti Tibor barátomhoz, és végigjárjuk a tanyákat vagy kiszaladunk Mártélyra. Furcsa nézni ezeket a téglákat.
A lexikonokból kiolvasható, mi mindent is csináltam én az életemben, de az az igazán megtisztelő, amikor az ember szülővárosa szeretetét, elismerését, megbecsülését érzi. Amikor ott állok a Városháza Dísztermében, kezemben a gyönyörű bronzplakettel, rajta a felirat: „Eifert János fotóművész,
Hódmezővásárhely díszpolgára.” És ezt pártállástól függetlenül, egyhangúan szavazta meg a közgyűlés. Nem vagyok egyedül a sorban, hiszen Lucien Hervé is itt született Erkel László néven. Ploh József fotográfus az 1800-as évek végén készítette el nagyszerű sorozatát a már idős 48-as honvédekről. De említhetem Nagy György Sándort is, aki ugyan nem a város szülötte, de csodás természetfotóinak egy részét e vidéken készítette.
Bejártam a fél világot, de tapasztalatból és nem elfogultságból mond-hatom, hogy Magyarországon egy fotós számára óriási kincsek vannak. Gondoljunk csak az Alföld, az Őrség, a Börzsöny vagy a Szatmár-Beregi síkság természeti és építészeti értékeire, az itt élő emberekre. Jobban becsülöm, szeretem én a magyar tájakat. Talán ezt hívják hazaszeretetnek…
Elrejtett biciklik
Hódmezővásárhely kerékpáros „nagyhatalom”, szinte mindenki biciklizik a városban. Gyerekkoromban magam is sokat kerékpároztam, a Népkert volt az egyik kedvenc területünk. Egyébként a fényképezést is jól segíti a bicikli: bárhol meg lehet állni, nem kell parkolási díjat fizetni. Kedvenc témáim a kapuk. Először egy nagytotál, aztán jöhet a kilincs, a levélszekrény, a felirat: Vigyázz, a kutya harap!” vagy „Túró, tejföl eladó”. Ez szociológiai fel-mérésnek sem utolsó, hiszen a kapu, a kilincs sok mindent elárul az ott lakókról.
Amikor hazajövök, most is nyeregbe pattanok. Ha ismerőssel találkozom, rácsöngetünk egymásra. Két csöngetés az üdvözlés, egy pedig a vészjelzés: vigyázz, jövök!
1956-ban a forradalom idején osztálytársaimmal elhatároztuk, hogy ha jönnek az oroszok, szétszereljük kerékpárainkat, és a bezsírozott alkatrészeket elrejtjük a pincékben. Elterjedt ugyanis, hogy az oroszok elviszik a bicikliket. Gyerekfejjel azt gondoltuk, hogy hazafias cselekedet, egyfajta néma ellenállás, ha az elrekvirálható dolgokat eltüntetjük.
Mártélyi paradicsom
Gyerekkorom nagy élménye volt a Mártélyi táborozás, a sátorban éjszakázás. Az első fotóimat is itt készítettem a parton, a fűzfáknál az öcsémtől kapott Zorkij 4-gyel. Amikor annak idején Vásárhelyi Pál tervei alapján átvágták a Tiszát, leválasztva a kanyargós részeket, akkor keletkeztek az itteni holtágak. A vízutánpótlást zsilip-rendszerrel biztosítják az élő folyóból. Ez valóságos üdülő- és természetfotós paradicsom. Csak ne sajnáljuk bekenni magunkat szúnyogriasztóval!
A csúcsponton fejeztem be táncos pályafutásomat, éppen amikor a legjobban ment. De választanom kellett: néptánc vagy fotózás. Először a Lobogóhoz, majd a Búvár című környezet- és természetvédelmi folyóirathoz kerültem. Es közben azért más lapokban is jelenhettek meg képeim. Hazai és nemzetközi pályázatokon vettem részt, szépen gyűltek a díjaim.
A környezetvédelem, a természet szeretete, a zöld szervezetekkel való szimpátia soha nem volt afféle divatos póz nálam. Hiszek abban, hogy akár az én képeimmel is hozzá lehet járulni ahhoz, hogy az emberekben tudatosuljon: igenis tehetnek valamit az ember és a természet között megbomlott harmónia visszaállításáért, a klímaváltozás mérsékléséért.
Pillanat és évtizedek
A legfontosabb képeim a Tornyai János Múzeumban vannak. Körülbelül negyven fotómat ajándékoztam szülővárosomnak, megköszönve, hogy becsülnek, hogy figyelemmel kísérik pályafutásomat.
Hetvenhárom éves vagyok, de még rengeteg tervem, elvégzendő feladatom van. Az elmúlt évtizedekben egy merőben új korszakot éltem át. A digitális technika megjelenésével eszközeim változtak, lehetőségeim bővültek. De a gondolkodásmódom alapvetően változatlan maradt. Az igazán jó fotó az, amelyre ránéz az ember, és megragadja, kapcsolatba kerül vele, akkor elindul egyfajta párbeszéd. Jó esetben fölfedezi a kép szemlélője, hogy itt még a második, harmadik síkon is van egy újabb kép, egy újabb mondanivaló.
Számomra nem jelent terhet a fotós-táska meg az állvány cipelése, és az sem, hogy egy 2500 méteres hegycsúcsot megközelítsek, ahol már fogytán a levegő. A baj akkor van, ha a mondanivaló fogy el. En kíváncsi ember vagyok. Kíváncsi vagyok az emberekre, az életükre, az őket körülvevő környezetre, a természet-re. Olyan képet igyekszem komponálni, amely első pillantásra a szépségével, a kompozíció izgalmával hat, és akkor el tudom mondani az ezek mögött rejlő gondolatot.
Mondják, a fotóművészet a pillanat művészete. Amikor lenyomjuk az exponáló gombot, akkor valóban a másodperc töredéke alatt rögzül a kép. Csakhogy e mozdulatot hetek, hónapok, évek, sőt évtizedek tapasztalata, élménye tudja csak vezérelni. Ezért aztán én azt mondanám inkább, hogy a fotóművészet a gondolkodás művészete is.
Tizenhét éven át voltam hivatásos táncos a Honvéd Együttesben, és ahogyan a sportolóknál, úgy a táncosok esetében is a rendszeres tréning, a sok próba és fellépés nem csak igénybe veszi, karban is tartja az embert. Es ami még további erőt ad és fiatalít, az a nők szeretete. Nagyon fontos, hogy tőlük mit kaptam és mit kapok. Ez az örök élet titka… n
Hollós László
Csík Gusztávot köszöntöttük 73. születésnapja alkalmából… Bánk, 2016. február 6.
Csík Gusztávot köszöntöttük 73. születésnapja alkalmából a bánki Tó Hotel Welness Jazz-termében. Mindezt úgy, hogy maga az ünnepelt, amikor feleségével, Joan Faulknerrel belépett a terembe, mit sem sejtett az egészről. A Karacs Feri, Julika és a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány ötletéből szerveződő meglepetés-köszöntés előkészületei teljes titokban történtek. Csík Gusztávot, a világhírű jazz-zongoristát, a Bánki Jazzfesztivál örökös résztvevőjét olyan szeretettel és megbecsüléssel ünnepelték, ami csak az igazán nagyoknak jár ki.
De hát ki is ez az ember, akit így lehet – és kell – ünnepelni?
Honlapjáról olvasom:
“A Jazz zene szeretete a világon mindenütt ott van, még azokon a helyeken is, ahol a legkevésbé számítasz rá.
Ahogy Gusztáv szokta mondani: „A Zene a Legnagyobb. Ha egyszer azt hitted, legyőzöd, jön egy újabb lecke, amiből tanulhatsz.”
Gusztáv 1943. február 6-án, Egerben született.
Gusztávot mindig is a zongora érdekelte, bár neki nem volt otthon, de egy barátjának, Korenyi Attilának volt egy pianínója, amin a két gyerek órákon át gyakorolt. Gusztáv visszaemlékezése szerint ez 1957-ben, Egerben volt.
10 évesen Gusztáv már az iskolai zenekarral játszott a Park Hotelben, Egerben, és 16 éves korában állandó nyári munkaként játszott egy csapattal ugyanebben a szállodában. Ez volt az első alkalom, hogy zenészként pénzt keresett. Ez idő alatt – amikor amerikai jazz muzsikát még csak titokban lehetett hallgatni – ismerkedett meg Oscar Peterson, Ella Fitzgerald, Charlie Parker zenéjével, és rendkívül elhivatottá vált a jazz és a bebop műfaja iránt.
Különösképpen Kertész Kornél Quartettje volt elkötelezett az Astoria felé, és Gusztáv hozzájuk kéredzkedett be játszani. Azonnal felfigyeltek rá, és tudni akarták, ki ez a fiatalember, aki ilyen zenét játszik. Kertész úr adott egy esélyt Gusztávnak, hogy a saját triójával lépjen fel a híres Dália Klubban 1963 februárjában, és ekkor hívta fel magára a közönség figyelmét is. Az itteni szerepléseknek köszönhetően a zenei életben nőtt az ismertsége. Az első határon túli munkáját a Koncert Iroda szervezte. Minden zenész a Koncert Iroda engedélyével dolgozhatott külföldön. Kötöttek egy három hónapos szerződést a prágai Best Hotellel, Csehországban, amit akkoriban Jalta Hotelnek hívtak, itt játszott együtt Szirmai Kálmán együttesével.
Pege Aladárra (híres magyar bőgős) szintén nagy hatást gyakorolt Gusztáv előadása több Jam Session során is, és 1963 nyarán Gusztáv kapott egy levelet Pege Aladártól, amiben meghívta, hogy csatlakozzon együtteséhez. Természetesen Gusztáv hatalmas örömmel fogadta el a felkérést. Pege Aladár volt az első zenész, aki Gusztávot Nyugat Európába (Németországba) vitte játszani, az 1964-os Frankfurt Jazz Fesztiválra, ahol számos nyugati zenészt hallott játszani, például Albert Mangelsdorfot is. 1966-ban Pege Aladár újra Németországba vitte Gusztávot, Lakatos Ablakos Dezső szaxofonossal és Kőszegi Imre dobossal, és számos hamburgi bárban dolgoztak együtt egy másik jól ismert szaxofonossal, Herb Gellerrel. Ő hívta meg Pege Aladárt és Gusztávot, hogy játszanak vele a hamburgi rádióban, ez volt az első rádiófelvételük. Pege Aladár együttesével is körülbelül három hónapon át játszott berlini bárokban.
Elhatározta, hogy tanítani fog, és így lett tanár az Országos Szórakoztatózenei Központban 8 éven keresztül, 1973 és 1980 között. Gusztáv továbbra is folytatta a jazz fesztiválokon való szereplését országszerte Magyarországon, a volt Jugoszláviában és más keleti országokban. Számos magyar zenésszel játszott együtt a Fogarasi Jánossal és Jávory Vilmossal alkotott Triója. 1977-től éveken keresztül együtt zenéltek a legendás Tony Scott-tal, aki odavolt Gusztávért és ez volt a kezdete a sokéves közös munkának, amikor megosztották egymással a színpadot. Gusztáv saját quartettjével 1977-ben kiadott egy lemezt, amelyen Berkes Balázs bőgőzött, Fogarasi János orgonált és Jávori Vilmos dobolt.
1980-ban találkozott egy fantasztikus basszistával, James B. Woode-dal (Duke Ellington bőgősével), aki bemutatta és összehozta őt mindenidők legnagyobb jazz ikonjaival. Együtt játszott Dizzy Gillespie-vel, Kenny Clarke-kal, Art Taylorral, Sam Woodyarddal (Duke Ellington dobosával), Ed Thigpennel és Alvin Queennel (mindketten Oscar Peterson dobosai), Mr. Jimmy Woode-dal és még sokakkal. Gusztávot igazán megérintette a lehetőség, amikor élőfelvételt készíthetett Eddie (Lockjaw) Davis-szel, 1982-ben 2 nagylemezre, Arnold Burri kiadásában a zürichi Widder Bárban. Ugyanabban az évben egy másik élőfelvételt is készített a Csík Gusztáv Trió – Jimmy Woode-dal, Ed Thigpennel, Annetta Zehnder kiadásában Schaffenhausenben, Svájcban.
Gusztáv nagy hírnevet szerzett magának Magyarországon, és volt két rajongója, akik nagyon szerették és támogatták munkáját. Egyikőjük, Kiss Imre számos alkalommal lehetőséget adott Gusztávnak saját triójával fellépni a Magyar Rádióban 1970 és 1990 között. A műsor címe „Hétvégi Jazz Koncertek” voltak, ahol Fogarasi Jánossal és Jávory Vilmossal játszott együtt, majd később a Kőszegi Imrével (dobos) és Berki Tamással (énekes) alkotott triójával. Ezekkel a koncertekkel több városba is eljutottak, például Debrecenbe, Nagykanizsára, Szegedre, Székesfehérvárra.”
A másik rajongója, Szegő Mihály a budapesti TV és rádió állomásnál, aki az 1990-es években megkérte, hogy hozza el Magyarországra is egy kicsit ezeket a jazz óriásokat, és számtalan turné, jazz fesztivál szervezésében segédkezett.
Gusztáv zenélt Jimmy Woode-dal, Alvin Queen-nel, Johnny Griffinnel, Niels Henning Pedersonnal, Pege Aladárral és Lakatos Gézával – melyekről a youtube-on is láthatóak felvételek. A mai napig számos kiemelkedő jazz zenészt hozott magával Magyarországra, hogy együtt játszhassanak, olyanokat, mint Bobby Durham, Reggie Johnson, Alvin Queen, Wayne Dockery és Douglas Sides.
Gusztáv több mint 30 évig folytatta fő bevételi forrását jelentő munkáját a híres svájci hotelekben. Az 1980-as években Mr. Guggenbuhl segített neki, hogy jó helyekre kerülhessen, korrekt árakon, majd hamarosan nagy elismerésnek örvendett a svájci szállodai szakmában. Eleinte bárzongorista volt. Később Annette Zehnderrel (énekes és bőgős) és Alvin Queennel alakítottak egy nagyszerű triót, és 1984 és 2010 között, több éven keresztül dolgoztak a Hotel Victoria Jungfrauban, Interlakenben. Gusztáv kb. 19 évet dolgozott a Palace Hotelben is, Gstaad-ban. Több alkalommal hívták a Jazz Cats-hez, hogy játsszon velük mindkét hotelben, Tony Scott-tal, Benny Bailey-vel, Jimmy Woode-dal, Bobby Durhammal, Lakatos Gézával. Alvin Queennel és Reggie Johnsonnal a mai napig különböző fesztiválokon, rendezvényeken lépnek fel.
2003-ban Gusztáv volt a zenei igazgatója az Egyesült Államok-beli ’Chattanooga, Tn. State 28th Legislative Community Development Corporations Fundraiser and Annual Meeting’ -nek.
Gusztáv megkapta várva várt feladatát, Ann Jones-Pierre-nek köszönhetően, és kísérte Linda Hopkinst, (Broadway Tony Award nyertes) Peggi Blu-t és Joan Faulknert. 2012-ben Ann Jones-Pierre felkérte Gusztávot, hogy vegyen részt a Church Koinonia Federal Union Hope Chest Project-ben, ami egy adománygyűjtő projekt fogyatékos gyerekek megsegítésére, hogy felújítsák otthonaikat, hogy élhetőbbé tegyék számukra, és megkönnyítsék mindennapi életüket. A jótékonysági koncerten számos újabb rajongót varázsolt el lenyűgöző játékával.
Jelenleg Gusztáv a zenei igazgatója a ’3 Ladies of Blues’ előadásnak. Rengeteget utazik velük Oroszországtól kezdve, Spanyolországon, Svájcon, Törökországon, Franciaországon, Tunézián, Olaszországon, Dubai-on, Finnországon, Indián át egészen Németországig show műsorokra, fesztiválokra, gálákra, és az ismertségük egyre csak növekszik. Az előadás főcím dalát, a ’Most Wanted Ladies of Blues-t’ Gusztáv írta, mintahogy a „Move on down the line” című dalt is (mindkettő nagyzenekarra íródott). Közvetítő ügynökségénél a Catherine Mayer és a The Just Jazz Team lekötötte a 3 Ladies of Blues formációt több mint 12 évre.
„Sosem tudhatsz eleget a Zenéről, – mondja Gusztáv – Ha meg akarod tartani a zenei játékod minőségét, muszáj Gyakorolni, Gyakorolni, Gyakorolni.” – ahogy Gusztáv is klasszikus zenével gyakorol, hogy ujjait erősen tartsa. Gusztáv imádja a ’Zongorát’, és naponta kihívásokat állít maga elé.
Csík Laura és Ifj. Szakcsi Lakatos Béla klasszikus és jazz zongoraestje Bánkon, a Tó Hotel Weless éttermében – 2016. február 6.
Csík Laura és Ifj. Szakcsi Lakatos Béla klasszikus és jazz zongoraestje Bánkon, a Tó Hotel Weless éttermében.
Az elhangzó művek:
Bach C-moll Partita (Csík Laura)
Chopin H-Moll Scherzo Op. 20 (Csík Laura)
Chopin F-Moll Ballade Op. 20 (Csík Laura)
Thelenious Monk – Monk’s Mood (Ifj. Szakcsi Lakatos Béla)
Matt Denis – Everything Happens To Me (Ifj. Szakcsi Lakatos Béla)
Szünet
George Gershwin – Embraceable You (Ifj. Szakcsi Lakatos Béla)
Herbie Hanock – Sonrisa (Ifj. Szakcsi Lakatos Béla)
George Shearing – Conception (Ifj. Szakcsi Lakatos Béla)
Chopin B-Moll Sonate Op. 35 (Csík Laura)
Az est ráadása Csík Gusztáv zongorajátéka, amikoris a Laura c. szerzeményét adta elő.
Hetési mintákkal díszített vászon szőttesek – Lenti, 2016. február 1.
Hácskó Imréné népi iparművész, aki hetési mintákkal díszített vászon szőtteseket készít kender, len és pamut fonal felhasználásával. Hagyományos paraszt-szövőszéke úgymond négylábítós, négy nyüstös, gyors-vetélős szerkezetű, és közel 150 éves.
“Hácskóné Zsuzsanna a zalaegerszegi gyermekévek és az általános iskola elvégzése után Győrbe került el iskolába. Itt tanult meg szőni, majd a lenszövő gyárban dolgozott. 1982-ben Lentibe költözött, ahol a Hetési Szövőüzemben helyezkedett el. Itt tanulta meg a hagyományos kézi szövés minden fortélyát. Tanító mesterei Virágné Török Terézia és Virágh Béla voltak, akiknek köszönhetjük a hetesi szőttes megmaradás megmaradását. 1956-ban megszűnt az üzem, és Zsuzsa vállalkozóként folytatta tovább e szép hagyományos mesterséget. Otthonában rendezte be műhelyét, és a kezdeti nehézségekén túljutva, egyre szélesebb körben vált ismertté tevékenysége és termékei.
Csak természetes anyagokkal dolgozik, bár ezek beszerzése manapság nem egyszerű, megőrizve a tájegység gazdag motívumkincsét. Munkáival rendszeres résztvevője a megyei, regionális és az országos kiállításoknak, pályázatoknak egyéb szakmai rendezvényeknek. Számos elismerést szerzett munkáival, külföldön is többször volt alkalma a bemutatkozásra és a hetési szőttes népszerűsítésére. Rendszeresen zsűrizteti munkáit, 2009-ben ennek eredményeként elnyerte a Népi Iparművész címet. Tudását szívesen mutatja be, adja tovább a különböző rendezvényeken, de műhelyében is fogad csoportokat, érdeklődőket.”