Archive for August, 2016
6 inch -Új kiállítás a Magyar Fotográfia Napján. Kanizsa TV, 2016. augusztus 30.
Hétfőn volt a Magyar Fotográfia Napja. 176 évvel ezelőtt, augusztus 29-én készült Magyarországon az első fénykép nyilvános eseményen: Vállas Antal a Magyar Tudós Társaság nagygyűlésén készített dagerrotípiát a Dunáról és a Királyi Várról. 2003 óta ez a nap a magyar fotográfia ünnepe. Az évfordulóra idén is kiállítással készült a Kanizsa Fotóklub és a Kanizsai Kulturális Központ.
Az idei Magyar Fotográfia Napján nyílt tárlat sem kevésbé meghökkentő, hiszen a kiállításokon megszokott méretek helyett egészen kicsi képek fogadják az érdeklődőket. „A tavaszi Nagyképűek után most úgynevezett miniatűr képeket szerettünk volna kiállítani. Ez a 15 centiméteres képméret, ami tulajdonképpen 6 inchnek felel meg” – tudtuk meg a kiállítást megnyitó Török Tibortól. Mint arra a Kanizsa Fotóklub tagja rámutatott: ez ihlette a kiállítás címét is: 6 INCH. A megnyitón a nemzetközileg is elismert fotóművész, Eifert János is részt vett, aki szerint: „Mindenki hozta a saját erősségét, erős képek vannak. Ha körbenézünk, láthatjuk: ezek a 15 centiméteres képek úgy hatnak, mint a nagy, másfél méteres képek, mert hogy jók.”
Az idei évforduló fényét emeli, hogy a XXXIII. MAFOSZ Szalon pályázatán hatvanegy alkotócsoport közül a kanizsai a második lett, a klub két tagja pedig rangos nemzetközi minősítést szerzett a közelmúltban. „Nemzetközi pályázatokon való szereplésért adják meg, van egy komoly feltételrendszere. Arról szól, hogy folyamatosan kell versenyezni és azokon eredményeket elérni” – tudtuk meg Varga Szilárdtól, akit AFIAP-diplomával ismertek el. Egy-egy ilyen pályázatra akár négy-hatezer fotót is beküldenek. Dr. Simán László, aki EFIAP-diplomát kapott, kérdésünkre elmondta: „A képeket pontozzák, illetve minősítik. Úgynevezett ‘elfogadásokat’ kell szerezni. Az AFIAP-címhez negyvenet kell összegyűjteni, legalább tizenöt országból, és húsz versenyen. A következő, E-fokozathoz pedig 250 ‘elfogadás’ szükséges, legalább huszonöt országból és ötven versenyen.” A fotóklubosok tehát nem tétlenkednek. 6 INCH című kiállításukat, és a Magyar Fotográfia Napjának emléket állító régi fényképezőgépeket szeptember 20-ig lehet megnézni a HSMK-ban.
6 inch – a Kanizsa Fotóklub kiállítása a Magyar Fotográfia Napja alkalmából. Nagykanizsa, 2016. augusztus 29.
6 inch
A Kanizsa Fotóklub kiállítása a Magyar Fotográfia Napja alkalmából
Magyarországon az első között álltak „hadrendbe” és rendeztek sokszor formabontó kiállításokat – emlékeztetett köszöntőjében Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója, majd hozzátette: megbecsülik ezt a kulturális, művészeti öntevékeny csoportot, melynek tagjai saját kedvtelésből jönnek össze minden hétfőn. Sokszor a saját zsebükbe nyúlva finanszírozzák a tevékenységüket, amihez a kulturális intézmény biztosítja a szükséges helyet, és teret.
A Kanizsa Fotóklub kiállítását – a Magyar Fotográfia Napja alkalmából – Török Tibor nyitotta meg, aki a következőket mondta:
„Augusztus 19-én a Fényképezés Világnapján emlékeztünk meg arról, hogy 177 éve ezen a napon jelent meg a fotográfia az emberiség történetében.
Ma, augusztus 29-én pedig a Magyar Fotográfia Napját ünnepeljük.
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte A Magyar Fotográfia Napjának megünneplését. Ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép. 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon.
Ez a nap alkalom arra, hogy a társadalom figyelmét a fotókultúrára és egyben a fotótörténeti értékekre irányítsuk.
A Kanizsa Fotóklub tagjai minden évben fotókiállítással ünneplik ezt a jeles napot az idei évben is. A klubtagok kísérletező kedvét mutatja, hogy míg a tavaszi kiállításuk során a Nagyképűek címet víselő anyaguk nagyméretű 1 méterszer, 1,5 méteres képeket tartalmazott, a mostani 6 inch című anyaguk szinte miniatűrnek számító 10 x 15 cm-es, azaz 6 inch méretű képeket vonultatott fel.
Miért inch? Erről a kissé figyelemfelkelő címről csak annyit kell tudni, hogy az inch angol mértékegység. 1 inch 2,54 cm. A 6 inch 15,24 cm. Ez volt a kiállításra szánt képek mérete. Az inch mértékegység a fotózásban, a nyomdaiparban meghonosodott, használt szakmai kifejezés a fotók, képek felbontásának megadásakor dot/inch. Azaz képpont/inch. Például 300 dpi. Ezt a kifejezést minden fotós ismeri.
Ez a szakmai háttér adta az ötletet a kiállítás címéül.
Végezetül a Magyar Fotográfia Napjának ünnepén szólnék egy pár mondatot a Kanizsai Fotóklub tagjainak legfrissebb sikereiről. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) immár XXXIII. alkalommal hirdette meg a MAFOSZ Szalon című pályázatát a Fotóklubok, Fotóművészeti alkotócsoportok számára. A pályázatra 61 alkotócsoport 1406 képpel nevezett, ebből a zsűri 37 klub 133 alkotását fogadta el, illetve pontozta és díjazta. A Kanizsa Fotóklub a pályázatra beadott képeik összpontszáma alapján a II. helyezést érte el a klubok versenye során.
Az év során két klubtagunk szerezte megy a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) diplomáját. Dr. Simán László EFIAP, Varga Szilárd AFIAP diplomát szerzett és öregbítette fotóklubunk hírnevét. További elismerést érdemlő hír, hogy két klubtagunk, Dr. Simán László és Ujhelyi Zsolt felvételt nyert a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagjai sorába. Ezen szervezetnek már régóta tagja Zágon László fotóművész klubtagunk is.
Ezen szép sikerek ismertetésével ajánlom a látogatóknak figyelmébe a Kanizsa Fotóklub 6 inch című kiállítását.”
Goór Gábor, Gyertyánági István, Horváth Valéria, Kiss Nándor, Kotnyek István, Kovács Krisztián, Lipódi László, Melega István, Molnár Tibor, Olasz Ágnes, Peterman Károly, Dr. Simán László, Tollár Eszter, Török Tibor, Ujhelyi Zsolt, Varga Szilárd és Zágon László fotói szeptember 20-ig láthatók Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központ galériájában. (Eifert János)
Mezítelen igazság – Echo TV, A riporter, 2016. augusztus 28. 22:30
A mezítelen igazság
Echo TV, A riporter – 2016. augusztus 28. 22:30 – https://youtu.be/EauR8Wbhr34
Vajon hogyan változott a korokkal a mezítelenség megítélése? Hogyan viszonyulunk ma egy pucér test látványához. Szemérmesség és prüdéria. Mit jelentenek ezek a szavak. Ennek eredtünk nyomába…
Vágó: Szilágyi Gábor, Operatőr: Maróti Zoltán, Harangozó Vince, Gyártásvezető: Freppán Gábor, Szerkesztő-riporter: Nagy Ilona
Közreműködnek: Révész Emese egyetemi docens, Magyar Képzőművészeti Egyetem; Dr. Hevesi Krisztina egyetemi adjunktus, ELTE PPK; Eifert János fotóművész
Forgat a Duna TV az Öv utcában, a Magyar Krónika c. műsorához – Budapest, 2016. augusztus 22.
Hatalmas vihar, felhőszakadás. A közel tízfős stáb – Bátor Anna szerkesztővel és Csőre Gábor műsorvezetővel, no meg a gyártásvezetővel az élen – a szakadó esőben, hatalmas dugókon át vergődött Zuglóig. Nálam a tető beázott, mit beázott, ömlött, még a mennyezeti lámpa elektromos vezetékének nyílásán keresztül is, és ahogy a lámpa gömbje szétterítette a vízsugarat, akár zuhanyozhattam volna. Mindenütt vödrök, fazekak, lavórok, a betonkeveréshez használt műanyag kád gyűjti a vizet, ami fentről csurog. Végre az eső eláll, kapkodásom szünetel, most vagyok képes telefonálni, hogy lemondjam a forgatást. Késő, a stáb már a kapunál, éppen csöngetnek. Nincs mit tenni, van egy feladat, elvégezzük. A kerti “napfényműterem”, mint tervezett helyszín ugrik. Marad a szoba, ahol csak szűk közelire telik, a képeket a stúdióban a vágásnál “bekeverik” majd.
Téma a portréfényképezés, melynek során szó esik a fénykép hitelességéről, a retusról, a hamisításról, a pszichológiáról, az esztétikai-technikai elemekről, a képalakítás, kompozíció eszközeiről, és természetesen a modern portréfényképezésről… Szóba kerülnek a nagy elődök, példaképek – August Sander, Herman Lerski, Székely Aladár, Pécsi József, Yousuf Karsh, Richard Avedon, Anne Leibowitz és mások – de hogy a felvett anyagból mi kerül adásba, azt elsősorban a műsor időtartama, no meg a szerkesztő, rendező, vágó dönti el. Holnap a Mai Manó Házban forgatnak, ott mások mondják el gondolataikat. Nekem itt még feladatom, hogy “élőben” bemutassam, hogy egy arcból mit lehet kihozni? Csőre Gábor műsorvezető, beszélgetőtársam volt az “áldozat”, akit fényképezve bemutattam a kreatív, újszerűnek gondolt, saját stílusomat reprezentáló portrékészítés folyamatát. Hogy miről esett még szó? A többit nem árulom el, majd élő adásban meglátjátok.
Schneider Tamás, Bátor Anna és Eifert János felvételei
Addig is tartom magam az általam megfogalmazottakhoz:
“A fotográfus nemcsak az ember arcát, fizikai értelemben is letapogatható képmását akarja megörökíteni a mesterség-művészet eszközeivel, hanem a lelkét is. Nemcsak mozdulatait, formáját (hogy néz ki?), hanem a lényét, jellemét (milyen?) is. Hiába akarja azonban, ehhez nem elég pusztán az ügyes „gép”, a drága pénzen megvásárolható eszköz, a technikai és esztétikai ismeretek ügyes kezelése: a lélektan, a művészeti anatómiai ismeretek, a látszati-esztétikai, formai kérdések kezelése mellett szükség van arra az érzékenységre, amely a fotográfus személyiségéből fakad. Csak az empatikus egyéniség tud kapcsolatot teremteni másokkal, amely nélkül igazi személyiségábrázolás, portré nem készülhet. A képet készítő, és a képpel dolgozó szakemberek – fotográfusok, szerkesztők, művészettörténészek, stb. – mondják, hogy a különösen kényes “szépítési” határokon belül a felvétel akkor jó, ha a külsőségekkel a belső tartalmat, a személyiség megörökítését szolgáljuk. A „képolvasó” – a képet befogadó kiállításlátogató, újságolvasó, családi albumot lapozó, stb. – általában nem minősít, nem kategorizál, és nem mérlegeli „hivatalból” a kép technikai és esztétikai paramétereit, hanem egyszerűen „képet olvas”, vagyis szubjektív/objektív módon kiszippantja a képi információkat, agyában feldolgozza és eltárolja azokat. A „képíró” felelőssége, hogy az általa készített kép technikailag tökéletes, tartalmi szempontból pedig hiteles legyen.
A kép mondanivalója, igazságtartalma – a fénykép legendás hitelessége – legalább annyira fontos tehát, mint formai, technikai megjelenítése. A dadogva, nyögve kiejtett igaz szavak ugyan ezerszer értékesebbek, mint a „sima nyelvvel cakkozott”, szépen formázott mondatok hazugságai, érzelmileg, gondolatilag viszont kevésbé hatásosak. Régi megfogalmazás, amely a fotográfiára is érvényes: a jó mű formai és tartalmi szempontból egységes. Ez még a legköznapibb, belső használatra szánt családi fotókra is érvényes, nemhogy a nagy nyilvánosság előtt bemutatandókra.” (Eifert János: Képírás – Fotóakadémia, Kossuth Kiadó 2012)
Fejér Csaba (1936-2002) festőművész emlékkiállítása a Tornyai János Múzeumban. Hódmezővásárhely, 2016. augusztus 21.
Fejér Csaba emlékkiállítás
A tárlatot Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg.
Hódmezővásárhely városa az idén 80 éve született Fejér Csaba (1936-2002) munkássága előtt tiszteleg a Tornyai János Múzeumban megrendezésre kerülő kiállítással. A művész iskolai tanulmányait követően, a hatvanas évektől egészen haláláig Hódmezővásárhelyen élt és alkotott. Művei az alföldi tájhoz és az itt élő emberekhez kapcsolódnak. Képeit a szürkék és a barnák különleges színgazdagsága határozza meg, ezeken keresztül dokumentarista módon mutatta be az eltűnő paraszti életformáját. ”Amit én átélek, azt át kell, hogy élje a néző is.” – vallotta Fejér Csaba.
A kiállítás 2016. szeptember 18-ig látogatható a Tornyai János Múzeumban.
A test és a testhez való viszonyunk… Interjú készül az ECHO TV “A riporter” c. műsorába. Budapest, 2016. augusztus 17.
Tisztelt Eifert János!
Az ECHO Televízió A riporter című műsorának következő adásában a test és a testhez való viszonyunkat szeretném bemutatni. A műsor egy kéthetente jelentkező magazinműsor, amelyben a legváltozatosabb témákat vesszük górcső alá. Ezúttal a testábrázolás művészi módjait, mint a festészetet és fényképészetet szeretném a nézők elé tárni és ezeken keresztül elemezni, hogy milyen is a mai ember viszonya a testéhez.
Ennek kapcsán szeretnék készíteni önnel egy interjút augusztus 17-én. Ez nem egy stúdióbeszélgetés lenne, hanem felkeresnénk önt a műtermében és ott vennénk fel a beszélgetést, amennyiben vállalja az interjút.
Bízom benne, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk!
Üdvözlettel:
Nagy Ilona
Szerkesztő-riporter
Szent Lőrinc-napi búcsú a börzöncei szőlőhegyen. Zala, 2016. augusztus 7.
Szent Lőrinc napja augusztus 10-re esik, amit az egyház szerdán ünnepel, ezért került sor most vasárnap a hagyományos búcsúra a börzöncei szőlőhegyen, a Szent Lőrinc kápolna környezetében. Fliszár Károly főesperes-plébános misét celebrált, amelyen a falubeliek és a vendégek szép számmal megjelentek. A misét követően különböző programok fogadták nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is.
Eifert János és Olasz Ági felvételei
Ági szüleit és a kilencvenhárom éves Táncos Mariska nénit felhoztuk a hegyre, és Ági pincéjében vendégül láttuk a Kanizsa Fotóklub “öregjeit”, Peterman Karcsit és Kotnyek Istvánt feleségével és azok erdélyi barátaival.
Börzönce – Pincesor és kápolna
Börzönce régóta lakott település az előkerült korai bronzkori leletek alapján. A régészek a Temeteji-dűlöben találták a leleteket, itt volt régen a falu és a temető is. 1234-ben említik először. A szláv gyökerű nevek az évek során bár különböző hangalakot vettek fel, a jelentés ugyanaz: 1234-ben Bezenche, 1261-ben Berzencha, 1357-ben Berzenche, 1478-ban Bezewcze, 1796-ban Börzöncze, 1892-től használatos a mai neve: Börzönce.
Az elnevezés víznévként is gyakran szerepel.
Az 1600-as években sokat pusztított itt a török, mivel Kanizsa melletti településről van szó.1690-ben Zalaszentbalázshoz tartozó puszta volt Pető László tulajdonában. A szűk területnek soha nem volt urbáriuma, a lakosság nehezen tudott megélni. Főleg jobbágyok éltek a faluban, áruit a nagykanizsai piacra vitték. 1870-ben a lakosság nagy része analfabéta volt az elzárt település miatt, azonban alapműveltségük gyorsan emelkedett.
Börzönce legtöbb lakosa római katolikus magyar volt, nem tarkította vallási vagy nemzetiségi szubkultúra.
1945-ben a rossz közlekedési viszonyok miatt csökkent a lakosság száma, mivel legtöbben a munkahelyükre költöztek. 1990-ben a népesség csupán csak 61 fő volt, de ekkor sem volt nyilvántartott munkanélküli Börzöncén.
A Szent Lőrinc kápolna Börzönce egyetlen turisztikai épülete. A szőlőhegyen már 1801-ben megépült Szent Lőrinc tiszteletére. A hegyről tiszta időben akár Badacsonyig is el lehet látni.
A kápolna barokk stílusban készült, egyhajós, félköríves szentélyzáródású építmény. Nyugati homlokzatán torony, a szentély felöli részen kontyolt tető található.
A szőlőhegyen álló tölgyfának szinte csak a kérge van meg. Ennek ellenére Dél-Zala legnagyobb tölgyfája 540 centiméteres kerületével. A fa a kápolna és a Sárga turistaút mellett áll.