János Eifert - Photographer

Archive for April, 2018

EIFERT JÁNOS fotóművész VISSZAPILLANTÁS (1968–2018) című kiállítása a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében, 2018. május 6 – június 3.

2018_Eifert.indd

A Nádasdy Kulturális Központ szeretettel meghívja Önt, barátait és ismerőseit 2018. május 6-án, vasárnap 11.00 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe

EIFERT JÁNOS fotóművész VISSZAPILLANTÁS (1968–2018) című kiállításának megnyitójára

A tárlatot megnyitja BENKŐ SÁNDOR MÚOSZ-nagydíjas fotóriporter

A kiállítás megtekinthető 2018. június 3-ig, hétköznapokon 10.00–17.00-ig, szombaton 09.00–13.00 óráig

25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. Budapest, 2018. április 19-22.

2018.04.21.-Millenáris-Lőrinc-Kati-könyvével-táncol

LK_borito.indd A test mint szöveg (borítóterv Lőrinc Kati könyvéhez) 2003 Lőrinc Katalin: A test mint szövet (Országos Széchényi Könyvtár)

A borító-fotót Eifert János készítette

A kötetről

A Studia Theatralica címmel indított könyvsorozatban az érdeklődők a szélesen értelmezett és korszerűen megközelített színháztörténeti témák gazdag változatosságával találkozhatnak.

Jelen kötetünk a táncművészet tudományának hazánkban új területére, a mozdulatok alkotta előadás-szöveg értelmezésének teoretikus ösvényeire vezet. A szerző, a Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjével kitüntetett Lőrincz Katalin táncművész, koreográfus, újságíró, egyetemi tanár doktori értekezésének könyvváltozata méltán tarthat számot a színház- és táncművészet művelői és közönsége érdeklődésére egyaránt. Lőrinc Katalin a „test szövegét” három nézőpontból közelíti meg, az elméleti és a nézői-kritikusi értelmezést kiegészíti saját alkotói-előadói élményeinek és tapasztalatainak analízisével.

Milyen módokon nézhetjük az előadó mozdulatát, és hogyan éli azt meg a mozduló? A szerző táncosként teszi fel a kérdést: miként válhat szöveggé a test. De előbb körbejárja: hogyan kérdez és milyen válaszokat kínál természettudomány, antropológia, filozófia, pszichológia és színháztörténet…

Akár visszafelé is olvasható a táncművész Lőrinc Katalin gondolatmenete, ha valakit a közvetlen élmény felől induló nyomozás vonz… S tekinthető a kötet egy nem-kronologikus tánc-, színház- és kultúrtörténeti kísérletnek is, mert nem kizárólag időrendbe sorakoztatja, hanem a „test-használat”, testszemlélet mentén rendezi azt, ami a színpadon mozgó testtel eddig megtörténhetett.

2018.04.21.-Müller-Péter-Sziámi-és-Turczi-István 2018.04.21.-Millenáris-Turczi-felolvas 2018.04.21.-Karafiáth-Orsolya-költő-műfordító-publicista-énekes 2018.04.21.-Turczi-könyvbemutató-közönsége

2018.04.21.-Gerendás-Péter-zeneszerző-előadóművész 2018.04.21.-Turczi-könyvbemutatóján-Barta-Tamás-fényképez 2018.04.21.-Millenáris-Fehér-László-dedikál 2018.04.21.-Millenáris-Eifert-János-és-Turczi-István

TURCZI ISTVÁN: SZERESD A VÁNDORT – Történetek versben (Solar Kiadó)

A könyvbemutatón a szerzővel KARAFIÁTH Orsolya beszélgetett, közreműködött MÜLLER Péter Sziámi és GERENDÁS Péter.

Helyszín: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Millenáris, Szabó Magda terem

2018.04.21.-Turczi-István_Szeresd-a-vándort_Eifert-Jánosnak-dedikálva ………….. 2018.04.21.-Turczi-István_SZERESD-A-VÁNDORT_Láthatatlan-esemény-c-vers

Egy vers a kötetből:

Turczi István
Láthatatlan esemény

.

Eifert Jánosnak

.

Valami elmozdult; belénk költözött.

Az alkotás dühében bohócnak öltözött.

.

Minden nem-re bőszen azt mondjuk: igen,

Botladozva járunk a lét zsigereiben,

.

Míg szabadon kószál e két vad: a még és a már,

S múltunkkal együtt lassan fölzabál.

.

„Még hány irány, már hány világ nyom”,

meglátszik persze a szürkeállományon

.

a változások minden kedve, kára,

bár a zoomobjektív gyújtótávolsága

.

konstans, s imígyen a látszat ellenére

Isten hiába teremt minket a saját képére,

.

Nincs felfénylő pillanat; sem ideális forma,

Mint akit belógattak egy hordó kloroformba,

.

Úgy tűnik el egyszer, vagy talán még ma,

Ahogy a mozdulat lesz lángok martaléka.

.

Két páros rím közt a tűz s a tánc a téma;

Tudjuk: pixelek közt cinkos, aki néma.

.

Mióta rajtunk van a dili, a rontás,

Nem segít jó szó, sem a digitális montázs.

.

Láthatatlan események kötnek bennünket össze.

A keselyű mértana: ha fejünk fölött körözne,

.

Gyanítanánk legalább – üdvös állapot -,

Belépőt a végtelenbe ki, mikor kap ott.

.

Valami elmozdult, belénk költözött…

Ki szavak és képek rendjébe sokáig őrködött,

.

Azt tudja: a szép mindig egy vagy másik szép fia.

Mániából így lesz vers vagy fotográfia.

.

2018.04.21.-MillenárisMit ír Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, és a Fesztiváliroda az előzetesben?

“Az immáron 25. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.

A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég – idéna  német Daniel Kehlmann –  veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat.

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió, Észak-Európa országai és Törökország fogadták el a fesztivál meghívását. Két évvel ezelőtt a magyar szervezett könyvpiac 220 éves évfordulóját ünnepeltük. A 2016-os könyvfesztivál díszvendégeként Szlovákiát köszöntöttük Budapesten. 2017-ben a visegrádi négyek közelgő magyar elnökségének apropóján Csehország, Lengyelország és Szlovákia közösen mutatta be kortárs irodalmát és kultúráját. 2018-ban Szerbia lesz díszvendégünk.

Tizennyolcadik alkalommal rendezzük meg a Fesztivál keretein belül az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 28 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.

A Fesztivál természetesen könyvszakmai és üzleti fórum is, a régió könyvpiaci problémáival kapcsolatos szakmai tanácskozásokkal, konferenciákkal, az olvasáskultúrát középpontba állító előadásokkal.

programunk a Könyvtáros Klub, a közel 3000 könyvtárost megmozgató szakmai fórum. A Könyvfesztivál a nagyközönség számára nyitott vásár, évente 60 ezer látogató fordul meg a pavilonok körül, ahol közel 50000 kötet és több száz újdonság közül válogathatnak.

A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat.” (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Fesztiváliroda)

Az immáron 25. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.
A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég – idéna  német Daniel Kehlmann –  veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat.
Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió, Észak-Európa országai és Törökország fogadták el a fesztivál meghívását. Két évvel ezelőtt a magyar szervezett könyvpiac 220 éves évfordulóját ünnepeltük. A 2016-os könyvfesztivál díszvendégeként Szlovákiát köszöntöttük Budapesten. 2017-ben a visegrádi négyek közelgő magyar elnökségének apropóján Csehország, Lengyelország és Szlovákia közösen mutatta be kortárs irodalmát és kultúráját. 2018-ban Szerbia lesz díszvendégünk.
Tizennyolcadik alkalommal rendezzük meg a Fesztivál keretein belül az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 28 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.
A Fesztivál természetesen könyvszakmai és üzleti fórum is, a régió könyvpiaci problémáival kapcsolatos szakmai tanácskozásokkal, konferenciákkal, az olvasáskultúrát középpontba állító előadásokkal.
programunk a Könyvtáros Klub, a közel 3000 könyvtárost megmozgató szakmai fórum. A Könyvfesztivál a nagyközönség számára nyitott vásár, évente 60 ezer látogató fordul meg a pavilonok körül, ahol közel 50000 kötet és több száz újdonság közül válogathatnak.
A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat.
Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése
Fesztiváliroda

TURCZI ISTVÁN: SZERESD A VÁNDORT – Történetek versben című új könyvének bemutatója a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Millenáris, Szabó Magda terem, 2018. április 21. 15:00 óra

2018.04.21.-Turczi-István-könyvbemutatója-a-Millenárison

A Solar Kiadó szeretettel várja TURCZI ISTVÁN: SZERESD A VÁNDORT – Történetek versben című új könyvének bemutatójára.

A szerzővel KARAFIÁTH Orsolya beszélget, közreműködik MÜLLER Péter Sziámi.

Időpont: 2018. április 21. szombat 15 óra

Helyszín: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Millenáris, Szabó Magda terem

.

Egy vers a kötetből:

.

Turczi István

Láthatatlan esemény

Eifert János „első könyve” elé/alá/mögé

.

Valami elmozdult; belénk költözött.

Az alkotás dühében bohócnak öltözött.

.

Minden nem-re bőszen azt mondjuk: igen,

Botladozva járunk a lét zsigereiben,

.

Míg szabadon kószál e két vad: a még és a már,

S múltunkkal együtt lassan fölzabál.

.

„Még hány irány, már hány világ nyom”,

meglátszik persze a szürkeállományon

a változások minden kedve, kára,

bár a zoomobjektív gyújtótávolsága

.

konstans, s imígyen a látszat ellenére

Isten hiába teremt minket a saját képére,

.

Nincs felfénylő pillanat; sem ideális forma,

Mint akit belógattak egy hordó kloroformba,

.

Úgy tűnik el egyszer, vagy talán még ma,

Ahogy a mozdulat lesz lángok martaléka.

.

Két páros rím közt a tűz s a tánc a téma;

Tudjuk: pixelek közt cinkos, aki néma.

.

Mióta rajtunk van a dili, a rontás,

Nem segít jó szó, sem a digitális montázs.

.

Láthatatlan események kötnek bennünket össze.

A keselyű mértana: ha fejünk fölött körözne,

.

Gyanítanánk legalább – üdvös állapot -,

Belépőt a végtelenbe ki, mikor kap ott.

.

Valami elmozdult, belénk költözött…

Ki szavak és képek rendjébe sokáig őrködött,

.

Azt tudja: a szép mindig egy vagy másik szép fia.

Mániából így lesz vers vagy fotográfia.

A Solar Kiadó szeretettel várja
TURCZI ISTVÁN
SZERESD A VÁNDORT
Történetek versben
című új könyvének bemutatójára.
A szerzővel KARAFIÁTH Orsolya beszélget, közreműködik MÜLLER Péter Sziámi.
Időpont: 2018. április 21. szombat 15 óra
Helyszín: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Millenáris, Szabó Magda terem

Palanga Photo Salon 2018 – Results Announced! Lithuania, 19 April 2018

Eifert János: A kör és a négyzet érzékisége / Circle and square sensuality

Janos Eifert: Circle and square sensuality

Eifert János: Láthatatlan esemény / An invisible event (Sebesví­z, 2003. augusztus). Szerelem /  Love  (Budapest, Hungary 2009)

An invisible event                                                 Love

Eifert János: Portré tükörrel / Portrait with mirror (2017) Portrait with mirror

.

Palanga Photo Salon 2018, Lithuania

Results Announced!

FIAP 2018/171; PSA 2018-105
Dear Janos Eifert!
International Salons team is happy to present the results of Palanga Photo Salon 2018!

AWARDS LIST ACCEPTANCE LIST WINNERS GALLERY
We congratulate all winners and participants! And we want to congratulate Claudia Xiaoli Lee, who received the title of the Best Photographer with 20 acceptances!

Palanga Photo Salon 2018, Lithuania FIAP 2018/171; PSA 2018-105

ACCEPTANCE LIST

An invisible event OPEN COLOR 1

Circle and square sensuality OPEN COLOR 1

Love MAN and/or WOMAN 1

Portrait with mirror MAN and/or WOMAN 1

Janos Eifert Total 4

Palanga Photo Salon statistics:

  • 355 authors from 53 countries participated in PALANGA PHOTO SALON.
  • more than 7000 photos were received and 1812 accepted
  • 25.72% – average percentage of accepted images.

Awards and other materials will be prepared in the coming month and will be sent to the provided address starting from the 1st of JUNE 2018. As soon as we send all awards, you will receive a separate email with shipping info.

And our new E-BOOK for Palanga Photo Salon 2018 we be available in the same days!

OPEN SALON!

Uzbekistan Photo Salon (FIAP country UZBEKISTAN)

DEADLINE 1st of JUNE 2018

WEB SITE http://internationalawards.net
Many thanks for your participation and have a good day,

Looking forward to see your best images!

Good Luck and Inspiration,

Aleksey

International Salons team


PALANGA PHOTO SALON 2018 ( FIAP SALON COUNTRY: LITHUANIA )

is FIAP, PSA recognized Salon open to all photographers around the world. There are different themes is the contest: Photo Travel, Nature, Man and/or Woman, Children. There are also two Open sections: Open Color and Open Monochrome.

ACCREDITATION OF THE CONTEST:

1. International Federation of Photographic Art (FIAP) Patronage No: 2018/171
2. Photographic Society of America(PSA) Recognition No: 2018-105

CALENDAR:

Closing date

30th of March 2018

Judging

15th of April 2018

Notification

20th of April 2018

Start of awards delivery

1st of June 2018

E-book delivery

1st of June 2018

JUDGES:

Algis Jakštas, EFIAP

Aurimas Strumila, AFIAP

Marija Šileikaitė-Čičirkienė, AFIAP

CONTACTS:

Contest Chairman
Aleksey Anisimov
internationalsalons@gmail.com

3rd Lion City International Salon 2018 – Report Cards. Singapore, 18 April 2018

3rd Lion City International Salon 2018, Singapore

FIAP 2018/053; PSA 2018-058; GPU L180012

Eifert János: Varjak / Crows (1983)

Janos Eifert: Crows

.

2018.04.18.-3rd-Lion-City-International-Salon-2018_Report-Cards 2018.04.19.-PSS_Certificate_Eifert_Crows 2018.04.19.-PSS_Certificate_Eifert_Playing-with-Water

Dear Janos Eifert

Thank you for participating in the 3rd LCIS 2018 Competition organised by the Photographic Society of Singapore.

Click here to login and download your report card and certifications. Please check the names of photos abd personal information. Contact us if you need some correction.

Warmest Regards
3rd LCIS 2018 Committee

New Exhibition Distinctions

The distinctions are open for application when an Exhibitor has met the rules and conditions as described below:

1. Exhibitor Bronze level – BEPSS
Beginning from 2014, any Exhibitor(s) who had accumulated a total of 10 acceptances from LCIS exhibitions are eligible to apply for the BRONZE level  BEPSS distinction. Exhibitors may use acceptances obtained from any sections in LCIS. In other words, combine acceptances achieved from PPD, PID-C, PID-M, ND and/or PTD. Any previously accepted image(s) from former LCIS exhibitions must not be used.

2. Exhibitor Silver level – SEPSS
Any BEPSS title holder(s) may apply for the  SEPSS distinction  when the Exhibitor(s) have accumulated another 20 acceptances in LCIS exhibitions. A total of 30 LCIS acceptances are required for the SILVER level. The rules and conditions for application for Bronze level shall apply and Exhibitors must hold the BEPSS for a period of 1 year before they may apply.

3. Exhibitor Gold level – GEPSS
Holders of SEPSS may apply for the  GEPSS distinction  when the Exhibitor(s) have accumulated another 30 acceptances from LCIS exhibitions. A total of 60 LCIS acceptances are required for GOLD level. The GEPSS is our highest order of recognition given to Exhibitors of LCIS.

The general rules and conditions for application of Bronze and Silver levels shall apply and Exhibitors must hold the SEPSS for a period of 1 year before the Exhibitor(s) may apply for the GEPSS.

When an Exhibitor is qualified to apply, he/she is required to prepare a spreadsheet using MS Excel indicating the (a) Year, (b) Section and (c) Title of the acceptances. The spreadsheet should be submitted together with an application form to PSS along with an application fee of SGD40. The applicant should be an active member of PSS at the time of application.

All successful applications will received a formal high quality certificate along with accompanying the distinction. For more details, kindly email the Salon Chairman at chairman@lcis.sg

Thank you.

“Kalaznói repülés” fotókiállítás megnyitó a VollnhofferArtStudio Galériájában. Budapest, 2018. április 18.

Mint egy madár... / As a bird... (Budapest, 2014. február 1.)

A VollnhofferArtStudio (1137 Budapest, Szent István körút 12. 3. em.) meghívja Önt és kedves családját a 2018. április 18-án 18 órakor kezdődő

ORKESZTIKA-MOZDULATMŰVÉSZET programjára.

“Kalaznói repülés” fotókiállítás megnyitó

Megnyitja: Csorba Károly, a kalaznói Lux Stallgalerie vezetője.

Kiállítók: Eifert János, Anda Eszter, Baán Katalin, Csorba Károly, Danis János, Fabó Katalin, Józsa Károly, Kőműves Kata, Olasz Ágnes, Rühl Gizella, Szalai Sándor, Sz. Kiss Márta, Dr. Sebestyén Ferenc, Szamosvári József

“Mozdulok tehát vagyok”

Mozgás és valóságtapasztalat Henri Bergson és Dienes Valéria filozófiájában

Előadó: Balogh Brigitta filozófus, egyetemi docens

Partiumi Keresztény Egyetem / ELTE

Közreműködnek: Fenyvesi Márk és Pálosi István, orkesztészek

Harsányi Zsolt (ütős és fúvós hangszerek)

“A Dr. Dienes Valéria által kidolgozott mozdulatrendszer az Orkesztika, a Mozdulatművészet – egy több, mint 100 éves tradíciójú “tánchungarikum”, amelynek megtestesítője ma a táncszínpadokon a Magyar Mozdulatművészeti Társulat, Fenyves Márk és Pálosi István vezetésével.

2015 nyarán Kalaznón, a Johann Lux Stallgalerie által szervezett workshop keretében egy fényképezés iránt elhivatott csoport fotózni indult Eifert János fotóművész vezetésével, a Magyar Mozdulat-művészeti Társulat és a Magyar Mozdulatkórus táncosaival, hogy újra készüljenek táncfotók a természetben úgy, mint egykor régen. Az ott készült képekből, és az akkori élmény inspirációjából született képekből állítottuk össze kiállításunkat.”

A VOLLNHOFFERArtSTUDIO (1137 Budapest, Szent István körút 12. 3. em.) meghívja Önt és kedves családját a
2018. április 18-án 18 órakor kezdődő
ORKESZTIKA-MOZDULATMŰVÉSZET programjára.
“Kalaznói repülés” fotókiállítás megnyitó
Megnyitja: Csorba Károly, a kalaznói Lux Stallgalerie vezetője.
Kiállítók: Eifert János, Anda Eszter, Baán Katalin, Csorba Károly, Danis János, Fabó Katalin, Józsa Károly, Kőműves Kata, Olasz Ágnes, Rühl Gizella, Szalai Sándor, Sz. Kiss Márta, Dr. Sebestyén Ferenc, Szamosvári József
“Mozdulok tehát vagyok”
Mozgás és valóságtapasztalat
Henri Bergson és Dienes Valéria filozófiájában
Előadó: Balogh Brigitta filozófus, egyetemi docens
partiumi keresztény Egyetem / ELTE
Közreműködnek: Fenyvesi Márk és Pálosi István, orkesztészek
harsányi Zsolt (ütős és fúvós hangszerek)
“A Dr. Dienes Valéria által kidolgozott mozdulatrendszer az Orkesztika, a Mozdulatművészet – egy több, mint 100 éves tradíciójú “tánchungarikum”, amelynek megtestesítője ma a táncszínpadokon a Magyar Mozdulatművészeti Társulat, Fenyves Márk és Pálosi István vezetésével.
2015 nyarán Kalaznón, a Johann Lux Stallgalerie által szervezett workshop keretében egy fényképezés iránt elhivatott csoport fotózni indult Eifert János fotóművész vezetésével, a Magyar Mozdulat-művészeti Társulat és a Magyar Mozdulatkórus táncosaival, hogy újra készüljenek táncfotók a természetben úgy, mint egykor régen. Az ott készült képekből, és az akkori élmény inspirációjából született képekből állítottuk össze kiállításunkat.”

Ember és természet – Fotóworkshop Eifert Jánossal és Olasz Ágival. Szentliszló, Börzönce, Bocska (Zala megye), 2018. április 13-14-15.

2018.04.15.-Bocska-Lovak-a-tanyán_Olasz-Ági-Photo

2018.04.15.-Bocska-Gime-a-drónnal-a-lovak-között-02 2018.04.15.-Bocska--Gime-drónja-libákkal 2018.04.15.-Bocska-két-birka-a-drón-közelében

2018.04.15.-Börzönce-Gime-Kovács-Gábor-Eifert_Photo-Olasz-Ági Olasz Ági, Kovács Gábor, Gime és Eifert János felvételei

2018.04.15.-Bocska-Lovastanya-legelésző-ló 2018.04.15.-Szentliszló-Eifert-János-Kovács-Gábor-Gime_Olasz-Ági-Photo

2018.04.15.-Bocska-lovastanya-04

Ember és természet

Fotóworkshop Eifert Jánossal és Olasz Ágival

Szentliszló, Börzönce, Bocska (Zala megye), 2018. április 13-14-15.

A Börzönce hegyi pince Zala megyében található 310 méter magasan, az 1800-as években épített Kápolna környezetében. A vidék gazdag természeti látnivalókban, gyönyörű panoráma öleli körbe a hegyet, és vendégmarasztaló az energiamezeje.

A résztvevőknek napi négyszeri étkezést biztosítunk, amelyek Olasz Ági konyháján készülnek. Reggelire és uzsonnára saját készítésű házi lekvárt (bodza, josta, ribizli, birs, szilva, kajszibarack, őszibarack, vadszilva, naspolya, meggy, cseresznye), kacsa- és mangalicazsírt, tökmagolajat, különleges pogácsákat, forrásvizet, gyógyteákat, házi bodzaszörpöt, zöldségeket és gyümölcsöket kínálunk.

Program:

Április 13. Péntek:

Késődélután, kora este érkezés, szálláshelyek elfoglalása.

Csillagfényképezés Börzöncén

Vacsora

Április 14. Szombat:

Hajnali fotózás Szentliszlón, a Váliczka-patak völgyében

Reggeli

Képelemzés-képértékelés.

Ebéd

Szabad témák fényképezése

Vacsora

Esti beszélgetés, képek letöltése, átnézése

Április 15. Vasárnap:

Fotózás a bocskai lovastanyán (ló és ember kapcsolata)

Reggeli

Fényképezés a Váliczka-patak környékén

Ebéd

Képértékelés Eifert Jánossal.

17 óra után készülődés hazafelé.

A „köztes” időben elméleti kérdésekkel is foglalkozunk. Mi a természetfotó, és hogyan sajátítható el technikája, tanulható meg esztétikája?

A természetfényképezés sokszínű és sokágú terület, amelybe a tudományos értékű, dokumentatív ábrázolás éppúgy beletartozik, mint a művészi elképzeléseket célzó kreatív fotográfia. Értelem és érzelem, hasznosság és szépség jellemzi: a természet- és környezetvédelem érdekeit, tudományos célokat szolgáló, szakirányú fénykép éppúgy megjelenik esztétikai értékeket hordozó megfogalmazásban, mint a művészi ihletésű képek, amelyek a szakemberek számára is fontos információkat hordozhatnak.

Baán Katalin: Képi gondolatok a Zsoltárok Könyvéből. OtpBank Galéria, Budapest, 2018. április 16 – május 3.

2018.04.16.-OtpBank-Galéria_Baán-Kati-kiállításmegnyitó-01

Baán Katalin

Képi gondolatok a Zsoltárok Könyvéből

OtpBank Galéria, Budapest, 2018. április 16 – május 4.

Eifert János megnyitó-szövegéből: “A kiállítóművész honlapján találunk információkat és szakmai önéletrajzot is, ezekből szemezgettem én is:  „Baán Katalin Miskolcon született 1949-ben. Önéletrajzát idézve: „Túrkevén nőttem fel. \”Emlékeim\” e városhoz kötnek, gyökereim onnan erednek. Sok városban laktam, és ma már ceglédinek vallom magam. Egész életemet választott szakmám a fotózás töltötte ki. Tizenkét évvel ezelőtt volt bátorságom a sorsom által kijelölt utamra lépni és a dédelgetett gondolatokat, ötleteket megvalósítani. Igyekszem kamatoztatni, amit hosszú évek alatt a művészetről láttam, hallottam és örökségül kaptam. Legnagyobb mesteremnek Édesapámat Baán Lajos festőművészt tartom, aki Cegléden élt és észrevétlenül tanított. Ma már digitális technikával is fotózom, de a fotómontázsaim hagyományos technikával – filmre – készülnek és az exponálás pillanatában születnek meg. Folyamatosan szerepelek országos fotópályázatokon, kiállításokon. 2005-ben Veres Péter díjban részesültem a Túrkevéről készült sorozatomért. 2010-ben E-Mafosz Fotóművész Diplomát szereztem. Tagja vagyok az Albertirsai Fotókörnek, a Ceglédi Alkotók Egyesületének, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének. Önálló kiállításaim: 2003-2013 között Kecskemét, Túrkeve, Sebnicz (Németország), Cegléd, Szigetvár, Csemő, Budapest, Szentendre, Komárom, Auschel (Franciaország) Debrecen, Szolnok, Mezőtúr, Kisújszállás, Gödöllő, Debrecen-Józsa, Tápiószele…”

.

2018.04.16.-OtpBank-Galéria_Baán-Kati-kiállításmegnyitó-05 2018.04.16.-Baán-Kati-kiállításmegnyitó-04 2018.04.16.-Eifert-Baán-Kati-kiállítását-nyitja 2018.04.16.-OtpBank-Galéria_Baán-Kati-kiállításmegnyitó-06

2018.04.16.--OtpBank-Galéria_Baán-Kati-kiállításmegnyitó-Photo-Szamosvári-József 2018.04.16.-OtpBank-Galéria_Baán-Kati-kiállításmegnyitó-Photo-Szamosvári-József 2018.04.16.-Szőnyi-István_Photo-Olasz-Ági 2018.04.16.-OtpBank-Galéria_Baán-Kati-kiállításmegnyitó-14

2018.04.16.-Baán-Kati-kiállításmegnyitó-06 2018.04.16.-Baán-Kati-kiállításmegnyitó-03 2018.04.16.-Baán-Kati-kiállításmegnyitó-03_Photo-Olasz-Ági 2018.04.16.-Baán-Kati-kiállításmegnyitó-02

“A Zsoltárok könyve (héberül: תְּהִלִּים Tehillím vagy Thilím, jiddisül: תהלים, Tilim) a Biblia egyik protokanonikus ószövetségi irata, amely a héber vallásos költészet 150 darabját tartalmazza. Imádságok, Istent magasztaló himnuszok, tanítói szándékkal megírt költemények gazdag tárháza ez a gyűjtemény.

Eredeti formájukban a zsoltárokat énekelni szokták. Baán Katalin kiállításán azonban a Zsoltárok könyve citátumai fényképek – pontosabban: fotóművészeti alkotások – formájában jelennek meg. A fotóművész a hagyományos, analóg fényképezést a digitális utómunkával ötvözi, miközben a különleges montázstechnikát a szívével, lelkével és hitével teszi az aranynál is értékesebbé.

Baán Katalin képei lenyűgözőek, és nemcsak esztétikai élményt jelentenek a „képolvasó” számára, hanem az érzelmi, gondolati és lelki azonosulás lehetőségét is. A briliáns technikával és tökéletes kompozícióba nemesült műveit szemlélve elindulhat egy párbeszéd (a mű és szemlélője között), és felfedezhetjük, hogy a kép síkja mögött – a mi képzeletünkben, természetesen – előhívódik egy második, harmadik, akárhányadik látens kép, amibe már beszélgető partnerként belekapcsolódhatunk, kérdezhetünk és azokra válaszokat is kaphatunk. Így válhat ez az album az imádságok, Istent magasztaló himnuszok, tanítói szándékkal megírt költemények „képes” tárházává, amelyben szinte minden élethelyzetre találhatunk segítséget arra, hogy megfogalmazhassuk gyötrelmeinket, fájdalmainkat, hitbeli kétségeinket, az Isten utáni epekedésünknek, a bűnbocsánat és a szabadítás utáni vágyakozásunkat, vagy kifejezésre juttassuk az azokért való hálánkat és magasztalásunkat.” (Eifert János)

2018.04.16.-OtpBank-Galéria_Eifert-megnyit_Photo-Olasz-Ágii

2018.04.16.-Baán-Kati-kiállításmegnyitó-08 2018.04.16.-Baán-Kati-kiállításmegnyitó-07 2018.04.16.-OtpBank-Galéria_Baán-Kati-kiállításmegnyitó-10 Olasz Ági, Szamosvári József és Eifert János felvételei

2018.04.16.-OtpBank-Galéria_Baán-Kati-kiállításmegnyitó-08

2018.04.16.-Danis-János_Eifert-János_Hafenscher-Károly-01_Photo-Olasz-Ági 2018.04.16.-OtpBank-Galéria_Eifert-megnyit-01_Photo-Olasz-Ágii

.

2018.04.16.-Baán-Kati-Meghívó

Az OtpBankGaléria meghívja Önt

Baán Katalin fotóművész: Képi gondolatok a Zsoltárok Könyvéből kiállításának megnyitójára, 2018. április 16-án 18 órára.

Megnyitja: Eifert János fotómnűvész, Közreműködik: Kövesdi László színművész, Nagy Judit fuvolaművész.

A kiállítás megtekinthető május 4-ig az OtpBank Galériában ( 1131. Budapest, Babér u. 9.), munkanapokon 08:00 – 18:00 óráig

Az OtpBankGaléria meghívja Önt
Baán Katalin fotóművész
Képi gondolatok a Zsoltárok Könyvéből
kiállításának megnyitójára, 2018. április 16-án 18 órára.
Megnyitja: Eifert János fotómnűvész
Közreműködik: Kövesdi László színművész
Nagy Judit fuvolaművész
A kiállítás megtekinthető: 1131. Budapest, babér u. 9.
munkanapokon 08:00 – 18:00 óráig

Cheltenham International Salon of Photography 2018 – Results. England, 16 April 2018

Cheltenham International Salon of Photography 2018

16 April 2018salon@cheltenhamcameraclub.co.uk

FIAP 2018 / 103; PSA 2018 – 116; GPU L180017-M5; RPS 2018 / 18

Eifert János: A kör és a négyzet érzékisége / Circle and square sensuality

Eifert János: A kör és a négyzet érzékisége / Circle and square sensuality (2018) …………………………………………….. GPU Ribbon

.

To Janos Eifert EFIAP

ÖV Utca 152.
1147 Budapest
Hungary

Over three days, our judges very much enjoyed the superb and fantastically diverse set of images put before them. For that we thank you very much indeed for participating in the Cheltenham International Salon of Photography 2018.

We offer you our heartiest congratulations if your results met or exceeded your expectations, and our commiserations if they did not.

Could you please check the spelling of your nameaddress and the titles of accepted images. Also, due to space restrictions in the printed catalogue, please check that you have no more than three distinctions listed – we will need to remove all distinctions after the third one. If changes are required please let me know of these by Monday April 23rd.

All images were reviewed by the three judges with each one assigning a score between 2 and 5, giving a score for each image between 6 and 15.

Your results were
“Nude Series Study 2” was awarded a PSA Honourable Mention: Judge’s choice – Ian Ledgard
“Circle and Square Sensuality” was awarded a GPU Ribbon

Open colour (acceptance mark 12)

“Hommage to Botticelli” scored 9
“Nude Series Study 2” scored 15 and was accepted
“Anglers on the Beach” scored 8
“Xishan Mountain Summer Palace” scored 9

Open Monochrome (acceptance mark 12)

“Symmetric Gestures” scored 13 and was accepted
“Magdi in the Lake Series” scored 9
“Study with Mirror” scored 9
“Childrens Home” scored 10

Creative (acceptance mark 12)

“Breakout and Fall” scored 9
“Circle and Square Sensuality” scored 15 and was accepted
“Memories of the Forest” scored 11
“Red Angel” scored 10

Nature (acceptance mark 12)

“Deer in the Fields” scored 12 and was accepted
“Kaidu River” scored 9
“Suckle” scored 12 and was accepted
“Crows” scored 10

Travel (acceptance mark 12)

“Bayanbulak Xinjiang” scored 8
“Topkapı Saray” scored 8
“Kalyan Mosque Bukhara” scored 8
“Rila Monastery” scored 9

With best regards

Des Ward AFIAP
Salon Chairman
Cheltenham Camera Club

CALENDAR

Open Date for Entries 1st January 2018
Closing Date for Entries Monday 2nd April 2018
Judging 13th – 15th April 2018
Notification 24th April 2018
Awards Presentation 6th September 2018
Catalogues and Awards sent 30th June 2018

Des Ward AFIAP
Chairman Cheltenham International Salon of Photography
email: salon@cheltenhamcameraclub.co.uk

SZERELMEM, A TÁNC – Eifert János fotóművész kiállítása az M Galériában. Budapest, 2018. április 12 – május 4.

2018.04.12.-Eifert-Kata-Nóra-és-Eifert-András_Photo-dr.-Tóth-Piusz-István 2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiállításmegnyitó_Photo-dr.-Tóth-Piusz-István

2018.04.12.-Lőrinc-Kati-és-a-Performansz-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll_Photo-dr.-Tóth-Piusz-István 2018.04.12.-Lörinszky-Attila-bögőzik-Aczél-Péter-fényképez_Photo-dr.-Tóth-Piusz-István 2018.04.12.-Tóth-Piusz-István

2018.04.12.-Performansz-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.-03

2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó-10 2018.04.12.-Ircsi-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitón_Photo-dr.-Tóth-Piusz-István 2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó-01_Photo-Soós-Dániel 2018.04.12.-Eifert-András-Szilveszterjpg

2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó-01_Photo-Soós-Dániel 2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó-04 2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó-05 2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó_Photo-dr.-Tóth-Piusz-István

2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó_Photo-Soós-Dániel

2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó-02 2018.04.12.-Performansz-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitón 2018.04.12.-Performansz-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitón_PhotoSoós-Dániel 2018.04.12.-Lőrinc-Kati-megnyitója_Photo-Soós-Dániel

2018.04.12.-Lőrinc-László 2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó-14 2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó-17 Soós Dániel, dr. Tóth-Piusz István és Eifert János felvételei

2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó-03 2018.04.12.-Performansz-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll_Photo-Soós-Dániel

2018.04.12.-Performansz-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.-01jpg 2018.04.12.-Lőrinc-Kati-megnyitója_Photo-dr.-Tóth-Piusz-István

2018.04.12.-Eifert_Szerelmem-a-Tánc_kiáll.megnyitó-12

2018.04.12.-MGaleria_A3_Eifert-János_Szerelmem-a-tánc Eifert_Szerelmem,-a-Tánc_meghivo_végleges

M Galéria, 2018. április 12- május 4.

SZERELMEM, A TÁNC

Eifert János fotóművész kiállítása

Megnyitó: április 12. csütörtök 17.00 – A kiállítást megnyitja: Lőrinc Katalin Harangozó Gyula-díjjal kitüntetett táncművész, koreográfus

Közreműködik: Lörinszky Attila nagybőgő művész és a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős modern szakos hallgatói.

A kiállítás megnyitóval egybekötve Lőrinc Katalin “A test mint szöveg” című könyve is bemutatásra kerül.

A kiállítás a ház nyitvatartási idejében látogatható.
Információ: Turcsányi Nikolett (06 20 479-3150; turcsanyi.nikolett@marczi.hu)

MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A

.

2018.04.12.-Lőrinc-Kati-megnyitója-01

.

Vannak véletlenek, de azért mégsem… Az, hogy Eifert János fotóművész 50 éve fényképezi a táncot, abban is van véletlen. Nem a tánc, mert amikor fotózni kezdi, éppen táncművészi karrierjét adja fel (igen fiatalon) a Honvéd Művészegyüttesnél: a tánc felől nézve tehát a fotózásra való „átpártolás” a váratlan. Eleinte a színpadi táncművészet legkülönb megnyilvánulásai, majd – a 80-as évek közepétől – egyre inkább maga a mozduló (vagy épp megnyugvó) test, az Ember látványa kerül látóterébe. Ezt a fókuszt erősítik nála a 90-es évek közepétől (előbb játékosan tobzódva, mára pedig letisztultan) a digitális technológia által kínált lehetőségek. Az, hogy a táncfotó kiállítást táncművész szakember (aktív művész és teoretikus egyetemi tanár) nyitja meg, természetesen nem véletlen, így az sem, hogy Lőrinc Katalin a tanítványait és kollégáit is elhozza erre az eseményre, hogy szavain kívül a zene és a tánc élő anyaga is kínáljon az adott térben eleven – akár megintcsak fotózható! – élményt. Az viszont tényleg véletlen, hogy Lőrinc Katalin könyve, melyet a mozduló test „olvasatáról”, látványának befogadásáról, valamint az előadói mozdulat megéléséről írt, – éppen most érkezett meg a nyomdából. Akár azt is elkönyvelhetjük véletlennek, hogy e kötet képeinek szerkesztésében Eifert János is közreműködött. Egy biztos: így aztán szervesen adta magát, hogy a kiállítás megnyitásával közös eseményben kínáljunk az élő tánc, a zene, és a képzőművészeti anyag mellé még egy művészeti médiumot: irodalmat is.

Eifert János: „Szerelmem, a tánc!” fotókiállítás;

Lőrinc Katalin: „A test mint szöveg” könyvbemutató

A megnyitón közreműködik: Lörinszky Attila nagybőgőn, a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős hallgatói, valamint Lőrinc Katalin DLA táncművész, egyetemi tanár.

2018 HUANGBAI MOUNTAIN INTERNATIONAL PHOTOGRAPHY EXBITION 黄柏山国际展获奖结果 – FIAP Silver Medal 银牌: Janos Eifert (匈牙利) – Light shifts the Shadow 影

2018 HUANGBAI MOUNTAIN INTERNATIONAL PHOTOGRAPHY EXBITION 黄柏山国际展获奖结果

A hosszú nevű “China Huangbai Mountain International Photography Exhibition 2018” nemzetközi pályázat lezárult, a zsűri befejezte munkáját. 94 országból mintegy 5000 fotográfus 60.000 felvételt küldött, ezekből választották ki a zsűri a falra kerülő képeket, és a díjazottakat. Egyes kategóriákban (Open Color, Open Monochrome, Photo Travel) a magyarok különösen jól teljesítettek.

A zsűri tagjait a nemzetközi szalon védnökei – Photographic Society of America (PSA), Royal Photographic Society (RPS), Global Photographic Union (GPU), Fédération Internationale de l’Art Photographique (FIAP) delegálták. Metzakis Manolis (GPU), Zhang Tongsheng (CPA), Suo Jiulin (CPA), Li Gang (CPA), Valter Bernardeschi (I), Nicolas Harter (F), Guo Jing (RPS), Xi Jian (CH), és Shi Cheng (PARI) napokig válogattak a pályázatra beérkezett mintegy 60.000 felvételéből, és végül megszületett a döntés, hogy mely felvételek kerülnek kiállításra, és melyek a díjazottak.

A kiállítás-megnyitó, és díjátadó május 5-én lesz Kínában, a Henan tartományban található nagyváros, Huangbaishan monumentális galériájában, ahol több magyar – Barakonyi Károly, Bartal Balázs, Beke László, Berkesi Ágota Mirjam, Bolvári Csilla, Egri Zsuzsa, Eifert János, Gorotyák Daniella, Gyóni Magdolna, Hámor Szabolcs, Horosnyi Sándor, Huisz István, Kaszás Gergő, Kerekes István, Kiss Zoltán, Koncz Dezső, Laki Krisztina, Molnár Ferenc, Péli László, Stipsits Ilona, Szabó Irma, Szepesi Julianna, Virág István, és Zoboki-Barát Adrienn – szerepel majd a képeivel. A díjazottok sorában Eifert János (FIAP Silver Medal), Laki Krisztina (IAAP Silver Medal), és Kerekes István (GPU Bronze Medal) nevét olvashatjuk (http://huangbaishanphoto.com/contest/).

.

A Fény elűzi az Árnyékot / Light shifts the Shadow (Budapest, 2014)

Janos Eifert (匈牙利) – Light shifts the Shadow ………………………………………………………………. FIAP Silver Medal 银牌

.

2018 China Huangbai Mountain International Photography Exhibition is recognized by Federation Internationale de l’Art Photographique (FIAP-2018/007),

Photographic Society of America (PSA-2018-003),

Royal Photographic Society (RPS-2018/6),

Global Photographic Union (GPU-L180002-M4G8S12B),

International Association of Artistic Photographers (IAAP-2017/034) and Photography and Art Research Institute (PARI), supported by Huangbai Mountain Tourism Develop. Co.Ltd, hosted by Huangbai Mountain Forest Maintenance Center, and co-hosted by Photography and Art Research Institute (PARI), Shangtuf Image and Art Development Co.,LTD, Xinyang Photographers Association and Shangcheng Kimberly Diamond Co. LTD. This exhibition is aimed to promote and develop tourism in Huangbai Mountain Area which in turn to drive economy development, deepen cultural communication and enhance popularity of Huangbai Mountain at home and abroad.

This exhibition is conducted under and approved by regulation and rules of international competitions, awards and acceptances obtained in this exhibition will be taken into account for FIAP Distinctions, PSA Star Rating listings in the worldwide PSA Who’s Who of Photography, credited for PSA Distinctions, and GPU distinction.

.

2018首届中国•黄柏山国际摄影展经国际摄联(FIAP)、美国摄影学会(PSA)、英国皇家摄影学会(RPS)、国际摄影家联盟(GPU)、国际艺术摄影联盟(IAAP)、摄影艺术研究学会(PARI)等国际摄影权威机构认证,由河南省黄柏山国家森林管理处主办,黄柏山旅游开发公司承办,摄影艺术研究学会(PARI)、尚图坊影像艺术发展有限公司、信阳摄影家协会、商城县金伯利钻石有限公司联合协办。旨在通过本次国际大展,以摄影推动黄柏山旅游业发展,以旅游带动整个经济产业和文化交流的深入开展,从而提升景点的文化内涵,增强景点在国内外的知名度。

本大展举办的所有规则将遵循国际惯例和规章,该赛事中的获奖成绩均可在上述各家会员机构中获得奖牌和积分,并可作为申请相应荣衔的成绩之一。

组别设置:

黄柏山国际一般黑白组(单幅,每组不超过4幅,FIAP,PSA等认证。另外4或8幅专题组只经GPU、IAAP、PARI认证)

黄柏山国际一般彩色组(单幅,每组不超过4幅,FIAP,PSA等认证。另外4或8幅专题组只经GPU、IAAP、PARI认证)

黄柏山国际自然组(单幅,每组不超过4幅,FIAP,PSA等认证。另外4或8幅专题组只经GPU、IAAP、PARI认证)

黄柏山国际旅游组(单幅,每组不超过4幅,FIAP,PSA等认证。另外4或8幅专题组只经GPU、IAAP、PARI认证)

.

Jury:

Metzakis Manolis, President of Global Photographic Union (GPU).

Zhang Tongsheng, Former Vice President and advisor of China Photographers Association (CPA), Copmmittee member of China Federation of Literary and Art Circles (CFLAC), Director of CPA Art Committee.

Suo Jiulin, Former CPA Vice President, President of CPA Theoretical Committee, and CPA advisor.

Li Gang, Former Vice President and advisor of Henan Photographic Association.

Valter Bernardeschi, Italy photographer.

Nicolas Harter, French photographer.

Guo Jing, President of Royal Photographic Society Shangtuf Image and Art Club, judge of Trierenberg Super Circuit.

Xi Jian, judge of Trierenberg Super Circuit.

Shi Cheng, President of Photography Art Reserarch Institute (PARI).


Salon Chairman: Huang Daolin


Email: huangbaimountian@outlook.com

Tel: (0086) 576-88808528 (0086)15518902678

Photo tour in Huangbai Mountain Scenic Area: Mr. Liu (0086)15518902678

2018 China Huangbai Mountain International Photography Exhibition is recognized by Federation Internationale de l’Art Photographique (FIAP-2018/007),
Photographic Society of America (PSA-2018-003),
Royal Photographic Society (RPS-2018/6),
Global Photographic Union (GPU-L180002-M4G8S12B),
International Association of Artistic Photographers (IAAP-2017/034) and Photography and Art Research Institute (PARI)

3rd Circular Exhibition of Photography “MNE PBK CIRCUIT 2018” – Report Card. Montenegro, 7 April 2018

Eifert János: Fekete bolygók / Black planets (2013 / 2017)

Janos Eifert BLACK PLANETS ………………………………………….. SALON Honorable Mention

.

Eifert János: Tánc / Dance (Miskolci Avas Táncegyüttes, 1971)

Janos Eifert DANCE ……………………………………………………………………………… Salon Honorable Mention

.

Kerékpáron / By bike (Peking, 2006) Eifert János: Félelem és gyanakvás / Fear and suspicion

Cirkusz / Circus (1971) Janos Eifert: Contemporary Dance

Eifert János: Haldokló sellők / Dying mermaids (2017) Janos Eifert: Arabesque

.

REPORT CARDS 2018.04.07.

3rd Circular Exhibition of Photography

“MNE PBK CIRCUIT 2018”

FIAP 2018/132-134

PSA 2018-096
Janos Eifert, Hungary
Click on Accepted link in Report card and download your Certificate for every accepted work.

Podgorica

WOMAN (color/monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Music on the Farm

18

2. Autumn Mood

18

3. Spiritual ritual in Bali

19

4. Empathy

21

PORTRAIT (color/monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Bengali Girl

21

2. Laser Girl

16

3. Glass globes

16

4. Fear and suspicion

20

NUDES (color/monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 23

Title

Score

1. Moonlight Sonata

20

2. Dying mermaids

22

3. Palace of Secrets

22

4. Black planets

25

Accepted – Salon HM
OPEN COLOR (color digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Beyond reality

18

2. Contemporary Dance

20

3. Tourists among the angels

18

4. Scheherazade

19

OPEN MONOCHROME (monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. By bike

23

Accepted
2. Circus

20

3. Arabesque

22

Accepted
4. Dance

24

Accepted

Budva

WOMAN (color/monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Music on the Farm

19

2. Autumn Mood

19

3. Spiritual ritual in Bali

19

4. Empathy

21

PORTRAIT (color/monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Bengali Girl

21

2. Laser Girl

20

3. Glass globes

19

4. Fear and suspicion

23

Accepted
NUDES (color/monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Moonlight Sonata

20

2. Dying mermaids

24

Accepted
3. Palace of Secrets

18

4. Black planets

21

OPEN COLOR (color digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Beyond reality

20

2. Contemporary Dance

23

Accepted
3. Tourists among the angels

19

4. Scheherazade

21

OPEN MONOCHROME (monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. By bike

23

Accepted
2. Circus

23

Accepted
3. Arabesque

23

Accepted
4. Dance

26

Accepted – Salon HM

Kotor

WOMAN (color/monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Music on the Farm

14

2. Autumn Mood

17

3. Spiritual ritual in Bali

16

4. Empathy

18

PORTRAIT (color/monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Bengali Girl

19

2. Laser Girl

19

3. Glass globes

16

4. Fear and suspicion

16

NUDES (color/monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Moonlight Sonata

21

2. Dying mermaids

21

3. Palace of Secrets

17

4. Black planets

20

OPEN COLOR (color digital)

Minimal score for acceptance: 22

Title

Score

1. Beyond reality

18

2. Contemporary Dance

21

3. Tourists among the angels

19

4. Scheherazade

23

Accepted
OPEN MONOCHROME (monochrome digital)

Minimal score for acceptance: 23

Title

Score

1. By bike

23

Accepted
2. Circus

18

3. Arabesque

22

4. Dance

24

Accepted

3rd Circular Exhibition of Photography NSAPK CIRCUIT 2018 – PDF Catalogue for Download. Serbia, 7 April 2018

Eifert János: Ikrek / Gemini (Berlin, 1980-as évek)

Eifert János: Ikrek / Gemini (Berlin, 1980-as évek) ………………………………………………………………………….. FIAP Gold Medal

.

3rd Circular Exhibition of Photography

NSAPK CIRCUIT 2018

DEAR FRIENDS,

PDF Catalogues for Download will be listed: HERE


Thanks a lot for your participation and we wish you much success in future.

Our new (Active) Exhibition TWO COUNTRY CIRCUIT 2018HERE

Yours sincerely,
Milan Vukicevic, AFIAP – Chairman of the organizing committee

2018.04.07.-NSAPK-CIRCUIT-2018-Salon-Kotor_catalogue_Eifert-The-Game-continues_36 2018.04.07.-NSAPK-CIRCUIT-2018-Salon-Podgorica_catalogue_Eifert-Gemini_5

VISION ZERO INDIAN SUPER CIRCUIT 2018, India_Accepted List. Kolkata, Barasat, Saltlake 2 April 2018

Janos Eifert: Crystal Lee-Chin in Toronto (2008)

Eifert János: Kitekintés a világba / An outlook on the world (Zagreb, 2013)

Contemporary Dance Budapest (2018)

Kaidu folyó / Kaidu River (China, 2006)

Eifert János: Többszólamúság / Polyphony (2016) Eifert János: Kettősportré / Double Portrait (2017)

Eifert János: Holdény szonáta / Moonlight Sonata (2018) Eifert János: Az erdő emlékei / Memories of the forest (2018)

ACCEPTED LIST 2018.04.02.

VISION ZERO INDIAN SUPER CIRCUIT 2018

SALON 1KOLKATA

PSA 2018-088; FIAP 2018/122-123-124; 2017/FIP/105-106-107/2018

MONOCHROME OPEN

JANOS EIFERT HUNGARY POLYPHONY

JANOS EIFERT HUNGARY DOUBLE PORTRAIT

COLOUR OPEN

JANOS EIFERT HUNGARY CONTEMPORARY DANCE BUDAPEST

JANOS EIFERT HUNGARY MOONLIGHT SONATA

PHOTO TRAVEL

JANOS EIFERT HUNGARY CRYSTAL LEE-CHIN IN TORONTO

VISION ZERO INDIAN SUPER CIRCUIT 2018

SALON 2-BARASAT

PSA 2018-088; FIAP 2018/122-123-124; 2017/FIP/105-106-107/2018

MONOCHROME OPEN

JANOS EIFERT HUNGARY POLYPHONY

JANOS EIFERT HUNGARY DOUBLE PORTRAIT

COLOUR OPEN

JANOS EIFERT HUNGARY MEMORIES OF THE FOREST

NATUR

JANOS EIFERT HUNGARY KAIDU RIVER

VISION ZERO INDIAN SUPER CIRCUIT 2018

SALON 3-SALTLAKE

PSA 2018-088; FIAP 2018/122-123-124; 2017/FIP/105-106-107/2018

MONOCHROME OPEN

JANOS EIFERT HUNGARY POLYPHONY

JANOS EIFERT HUNGARY DOUBLE PORTRAIT

COLOUR OPEN

JANOS EIFERT HUNGARY AN OUTLOOK ON THE WORLD

EIFERT 75 – Eifert János fotóművész kiállítása a Stefánia Galériában. Budapest, 2018. április 5 – 21.

2018.04.05.-Stefánia-Galéria-01_Photo-Burkus-Alexandra 2018.04.05.-Stefánia-Galéria-02_Photo-Burkus-Alexandra 2018.04.05.-Stefánia-Galéria-03_Photo-Burkus-Alexandra

2018.04.05.-Stefánia-Galéria-11_Photo-Burkus-Alexandra 2018.04.05.-Stefánia-Galéria-04_Photo-Burkus-Alexandra

2018.04.05.-Stefánia-Galéria-09_Photo-Burkus-Alexandra Markovics Ferenc, Burkus Alexandra, Ecsedi Ircsi és dr. Tóth-Piusz István  felvételei

2018.04.05.-Stefánia-Galéria-Eifert-75_PhotoIrcsi-01

2018.04.05.-Csorba-Károly-Eifert-Danis-János_Photo-Markovics 2018.04.05.-Eifert-75_Stefánia-Galéria_Photo-Markovics-Ferenc-02 2018.04.05.-Eifert-75_Stefánia-Galéria_Photo-Markovics-Ferenc-03 2018.04.05.-Eifert-75_Stefánia-Galéria_Photo-Markovics-Ferenc-05

2018.04.05.-Stefánia-Galéria-Eifert-75_PhotoDrTóth-Piusz_01 2018.04.05.-Stefánia-Galéria-Eifert-75_PhotoDrTóth-Piusz_02 2018.04.05.-Stefánia-Galéria-Eifert-75_PhotoDrTóth-Piusz_03 2018.04.05.-Bán-Kati-Eifert-75_Photo-Markovics-08

2018.04.05.-Stefánia-Galéria-12_Photo-Burkus-Alexandra 2018.04.05.-Stefánia-Galéria-Eifert-75_Photo-Markovics-08 2018.04.05.-Stefánia-Galéria-05_Photo-Burkus-Alexandra 2018.04.05.-Stefánia-Galéria-10_Photo-Burkus-Alexandra

2018.04.05.-Stefánia-Galéria-Eifert-75_PhotoIrcsi-04

EIFERT 75

Eifert János fotóművész kiállítása
Stefánia Galéria, 2018. április 5 – 21.
.
Megnyitó: 2018. április 5.    17:00
A kiállítást megnyitja: Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója
Helyszín: Stefánia Galéria (1143 Budapest, Stefánia út 34-36.)
Megtekinthető: 2018. április 21-ig, vasárnap kivételével naponta 13-18 óráig.
.
Eifert_tipo

SAM CIRCUIT 2018 (WPAI- New Delhi, ICC-Indore, SCC- Ratlam, LCC- Udaipur, KKPC- Dewas and NIC- Pilakhuwa) – RESULTS. India, 1 April 2018

SAM CIRCUIT 2018, India

PSA 2018-083; IUP 2018 2018

Gur Emir Mausoleum, Szamarkand / Gur Emir Mausoleum, Samarkand (

Eifert János: Smoker (China, 2006) Utcai borbély Kashgarban / Street barber in Kashgar

Eifert János: Művész / Artist (2018) Eifert János: Család / Family (2005)

Eifert János: Holtág / Backwater (Mártély, 2004)

Eifert János: Tánc / Dance (Miskolci Avas Táncegyüttes, 1971) Eifert János: Testbeszéd / Body language (Black&White Study 2013)

Dear Entrant,

We would like to extend our thanks to all entrant for the participation in SAM Circuit 2018(Digital). As per our schedule, we have completed all six judging (WPAI- New Delhi, ICC-Indore, SCC- Ratlam, LCC- Udaipur, KKPC- Dewas and NIC- Pilakhuwa) and announced result for this Circuit.

Enclosed herewith Award, Certificate of Merit, and Acceptance List of SAM Circuit 2018 (Digital).
Request you if you found any correction in our updation, please do let us know at: wpaidelhi@gmail.com

With Warm Regards,

Chitrangad Kumar
Circuit Chairman

.

RESULTS 2018.04.01.

.

EIFERTJANOS          HUNGARY     PIDM  BLACK PLANETS                                          ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     PIDM  BODY LANGUAGEA                                     ‐‐‐‐A

EIFERTJANOS          HUNGARY     PIDM  DANCE                                                                       ‐A‐AA

EIFERTJANOS          HUNGARY     PIDM  MARCEL MARCEAU                                     ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     PIDC   ARTIST                                                                      A‐A‐AA

EIFERTJANOS          HUNGARY     PIDC   BIRTH OF VENUS                                        ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     PIDC   CONTEMPORARY DANCE BUDAPES                  ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     PIDC   PALACE OF SECRETS                                            ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     ND      BACKWATER                                               AAA‐AA

EIFERTJANOS          HUNGARY     ND      BLACK SWAN                                                          ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     ND      GALLOPING HORSES                                             ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     ND      PEACOCK                                                    ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     PJD     FAMILY                                                                     AAA‐‐A

EIFERTJANOS          HUNGARY     PJD     STREET BARBER IN KASHGAR                            A‐‐‐A

EIFERTJANOS          HUNGARY     PJD     MUSIC ON THE FARM                                             ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     PJD     SMOKER                                                      AAA‐AA

EIFERTJANOS          HUNGARY     PTD    CROSSROADS IN SAMARKAND               ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     PTD    EVENING IN CALCUTTA                             ‐‐‐‐‐

EIFERTJANOS          HUNGARY     PTD    GUR EMIR MAUSOLEUM, SAMARKAND              A‐A‐AA

EIFERTJANOS          HUNGARY     PTD    HUNGARIAN SHEPHERD DOGS               ‐‐‐‐‐

.

PANEL OF JUDGES

WPAI, NEW DELHI: Chetan Soni, Press Photographer, Ukarsha Soni, AIIPC, Harish Sharma, AIIP

ICC, INDORE: Akhil Hardia, Hon. PESGSPC, AFIAP, FIP 4Star, Padmakar Gade, AFIAP, AIIPC, Mahendra Rath

SCC, RATLAM: Devendra Sharma, Hon. PESGSPC,AFIAP, AIIPC, Kamal Upadhyay, AIIPC, Vijay Ya

LCC, UDAIPUR: Rakesh Sharma ‘Rajdeep’, Hon. PESGSPC, Dinesh Pagaria, Hon.PESGSPC, Sharad Agarwal

KKPC, DEWAS: Kailash Soni, Photojournalist, Hon. PESGSPC, Ambuj Soni, Filmmaker, Praveen Rawat, ARPS

NIC, PILAKHUWA: Rajendra Singh Rathi, Photojournalist, Gajendra Singh, Press Photographer, Vinod Kumar Bhar,

Photo Editor

.

EDAS Submission to PSA: 22nd May 2018

Mailing Awards by surface mail: 6th July 2018