Eifert János felvételei

A lakókonyha

Még egyszer: Ilyen szép nincs is!

A lakókonyha megnevezésben már benne foglaltatik, hogy az ilyen típusú helyiségben nem csupán a főzés-étkezés idején tartózkodunk, hanem itt “lakunk”, tehát valójában ez a lakás központja, otthonunk “szíve”. A leghagyományosabb forma, hiszen lakószokásainkban több százéves hagyománya van a konyhában élésnek. Itt számtalan más tevékenység is folyhat: az asztal mellett lehet olvasgatni, dolgozni, leckét írni, rádiózni – esetleg tévét nézni -, szabni-varrni, barkácsolni. A lakókonyhaforma – rövid átmeneti időszak után – ismét divatba jött, aminek igen egyszerű a magyarázata: a család apraja-nagyja egyre kevesebbet van otthon, s ezért igényli is, hogy a lakásban töltött órákat együtt éljék, ne vonuljanak el mindenki külön-külön a maga kuckójába. A következő néhány oldalon megismerkedhetnek e barátságos és a lakás otthonosságát nagymértékben meghatározó lakókonyha különféle változataival.

A cím a lapunk idei harmadik számában bemutatott tetőtérlakásra utal. Ezúttal konyháját közelebbről is szemügyre vesszük, hiszen arra is áll a címbeli megállapítás: ilyen szép nincs is!

Emlékeztetőül: a Jung Zseni, Eifert János fotóművész házaspár 160 négyzetméteres tetőtérlakásá­nak konyhája ez. Az egész lakást szamárhát-boltívek díszítik, ame­lyek eredetileg kéményösszehúzá­sok voltak. A konyhába is ilyen sza­márhát-ív vezet, külön ajtaja nincs Így a ház asszonya közös térben marad a lakás többi pontján tartóz­kodókkal.