http://www.naturephotomagazine.com/

China, silkroad.  A big trip on the land of Uyghurs

You may well think that a nature photographer, when he works up the experiences of his travels, arranges, selects and presents his pictures as a “photographer scientist” who tudies the relationship between man and nature. But now, please dispense with that since these pictures published here are not objective descriptions but pictures of a big love.

Although mountains, rivers, deserts, cities and villages and its people are pictured here, all of them conjures up the face of a very beautiful Uyghur girl (who actually does not appear in the pictures) but whose attraction, love and passion is expressed through the andscapes and genres. How has this passion – a passion which attracts and calls me back to China over and over again – begun?

I had a call from the Chinese Photographers Association in July 2006 asking whether I wanted to go to photograph in Xinjiang. In 2002, I already participated in a similar event so I promptly said yes. I had another call in September or October 2006 and I went happily again. As a member of an international team – to which they tried to recruit the best photographers of the world, including the Chinese, of course – we travelled all over the northern and southern Silk Routes in Xinjiang region, following Marco Polo’s footsteps. I could experience a wonderful trip, travelling about 10 thousand kilometers by car, 12 thousand by plane and often on foot.

The Silk Road, as is well-known, played an important role in spreading the ancient Chinese civilization to the West, as a bridge to the commercial and cultural exchange between China and the West. We call Silky Road the way which was travelled by an imperial delegate Zhang Qian of the Western Han-dynasty who took a journey from Changan – the then capital of the Chinese kingdom – to the West.

It was a continental route stretched to Rome with a Northern and a Southern branch. The Southern route was running from Dunhuang through the Yangguan Bastion, along the Kunlun mountain range, crossing the Congling Ridge to Dayuezhi (today north-east of Afghanistan) to Anxi (today Iran) and Tiaozhi (Arabian Penninsula). The Northern route started at Dunghuan through the Yumen Bastion, along the Tienshan Mountain range and the Congling Ridge through Dawan and Kanju (both in Central-Asia) to a southwesterly direction to that point where it met the Southern route.

My journey – as I previously mentioned – led through China’s biggest region Xinjiang where, following Marco Polo’s footsteps, I photographed Taklamakan Desert and the Tarim Basin. The Uyghur capital, Ürümqi was my starting point from which I have touched Kasgár (Kashi, Kashgar, Qäshqär), Atush, Tumshuk, Xianglonghu, Kucsa (Ku Che, Kuqa), Baluntai, Bayanbulak grassland, Korla (Kuerle), Gongnaisi, Turpan, Changji , Miquan, Sanshiutan and Heizvilig. Meeting the Uyghur, Tajik, Mongol, Azerbaijani and Han people of China, I have encountered a di_erent image of China. It had surprised me the most that th people living

here were able to build prosperous cities and richagriculture in spite of the hard geographical and climatic conditions. The underground irrigation system through which they can supply water from the melting snowcaps of the Tienshan to enormous areas, is unique in the world. Let alone their music and dance! I learn Uyghur and Mongol dances a bit myself. It is a wonderful region with interesting and lovely people. It is no exaggeration to say that here the history of the world is present. My pictures may show that I have recognised not only the clichés in their ethnically diverse and very sympathetic world rich in natural beauties, but the man in his world or the man himself. I tried to do this in the simpliest and clearest visual language and – avoiding the aesthetical trap of stunning pictures – I wanted to reveal the naked reality.

Vineyard valley between Flaming Mountains and underground wells (Putaogou, Turpan, Xinjiang, China)

The red sandstone mountainside north of the Turpan Basin looks _aming in the sunshine, that is the origin of its name. In nice weather it absorbs the scorching heat of the summer sun and can get hot up to 80 °C. After sunset then it emits the absorbed heat. In the western side of the Flaming Mountains erosion scooped a half kilometer wide and 8 kilometers long valley which is a real oasis for the people of Turpan during the summer heat. Among the numerous varieties of grape cultivated on the 220 hectare vineyard the seedless white and rose are the most popular.The special, full of _avour grapes which have very high concentrations of sugar are traditionally processed by drying into delicious  raisins. Since the vineyards are in oases surrounded by desert, no need for using chemicals and spraying, so they can produce organic fruits which are much in demand on the world market. The Karez, an irrigation system of underground wells built in Xinjiang region two thousand years ago, is considered as one of the three great architectural wonder of China along with the Great Wall and the Great Canal. The water comes from the annual melting of the snowcaps of Tienshan Mountain.The Karez System consists of wells, underground

channels, ground canals, and small reservoirs, which use the natural slope of the terrain to sustain the water _ow and guide the water right to the plants.

The average length of the catchwater drains is 3 meters, however the longest ones can be up to 30 meters. The number of Karez systems in the area is about 1,000 and the total length of the canals is about 3,000 km in length and supplies more than 600 million cubic meters water a year. These underground irrigation systems water more than 80 percent of the _elds of the Turpan oasis.

(to be continued)

Text and photo: János Eifert

Népek-kultúrák-városok

Kína, Selyemút. Nagy utazás az ujgurok földjén

 Joggal gondolhatják, hogy a természetfotós, amikor utazása élményeit feldolgozza, az ember és természet viszonyát kutató, faggató „fotográfus tudósként” rendezi, válogatja képeit és mutatja be azokat. Most tekintsenek el ettől, hiszen a közölt képek nem tárgyszerű leírások, hanem egy nagy szerelem képei, melynek középpontjában ugyan a hegyek, a folyók, a sivatagok, a falvak és városok, az itt élő emberek arcai állnak, de mind-mind egy csodálatosan szép ujgur lány arcát idézik (aki persze meg sem jelenik a képeken) akinek vonzása, szerelme, szenvedélye fejeződik ki a táj- és zsánerképekben. Hogyan kezdődött ez a szenvedély, ami újból és újból visszavonz, visszahív, találkozásra késztet Kínával?

 2006. júliusában mobiltelefonon kerestek a Chinese Photographers Associationtól, hogy augusztusban mennék-e fényképezni Xinjiangba. 2002-ben, Henan tartományban már részt vettem egy hasonlón a szervezésükben, így rögtön igent mondtam. 2006. szeptemberében-októberében nagy kedvvel mentem, egy nemzetközi csapat résztvevőjeként – amelybe a világ legjobb fotográfusait igyekeztek összeválogatni, természetesen a kínaiakat is – Marco Polo nyomdokain haladva, Xinjiang tartományban az északi és déli Selyem utat jártuk végig. Mintegy 10 ezer kilométert gépkocsin, 12 ezret repülőn, s gyalogosan számolatlan utat megtéve egy csodálatos utazás részese lehettem.

A Selyemút, mint ismert, az ősrégi kínai civilizáció Nyugat felé terjesztésének fontos csatornája volt, híd szerepet játszott a kínai-nyugati gazdasági és kulturális cserekapcsolatokban. Selyemút néven leggyakrabban azt az utat emlegetjük, amelyet a Nyugati Han-dinasztia által kiküldött Zhang Qian császári megbízott az akkori fővárostól, Changantól nyugatra haladva megtett, és amely Rómáig terjedo szárazföldi út volt, két, északi és déli ággal. A déli út Dunhuangtól indult, a Yangguan bástyán, a Kunlun hegylánc

mellett a Congling hegygerincen keresztül nyugatra a Dayuezhi-ig (a mai Afganisztán északkeleti részéig), Anxi-ig (a mai Iránig) és Tiaozhi-ig (a mai Arab-félszigetig) terjedt.

Az északi út pedig egykor Dunhuangtól indulva a Yumen bástyán, a Tienshan hegylánc mellett a Congling hegygerincen, a Dawan-on, a Kangju-on (ma mindkét helység közép-ázsiai országban található) keresztül délnyugat felé haladt egészen addig, amíg találkozott a déli úttal. Mind a két szomszédos utat „Szárazföldi Selyemút”- nak hívják. Az én utam – ahogy már korábban jeleztem – Kína legnagyobb tartományában, Xinjiangban vezetett, ahol Marco Polo nyomdokain haladva fényképeztem a Tienshan hegység, Taklamakan sivatag és a Tarim-medence által határolt területet. Az ujgúr főváros, Ürümqi volt a kiindulási pont, ahonnan – nem haladási sorrendben – Kasgár (Kashi, Kashgar, Qäshqär), Atush, Tumshuk, Xianglonghu, Kucsa (Ku Che, Kuqa), Baluntai, Bayanbulak füves puszta, Korla (Kuerle), Gongnaisi, Turpan, Changji , Miquan, Sanshiutan, Heizvilig érintésével. Ujgur, tadzsik, mongol, azerbajzsán, han kínai népekkel találkozva egy teljesen más Kína-kép kerekedett ki előttem.

Leginkább az ejtett ámulatba, hogy az itt élő népek – földrajzi és éghajlati szempontból – nehéz viszonyok között virágzó városokat, gazdag mezőgazdasági kultúrát teremtettek. A földalatti csatornarendszer, amelynek segítségével a Tienshan olvadó hósipkáiból vízzel látják el a hatalmas területeket, az egyedülálló a világon. No meg a zene és a tánc! Én magam kicsit megtanultam az ujgur, mongol táncokat. Csodálatos tartomány, érdekes és rokonszenves emberekkel. Nem túlzás, ha azt állítom, a világ történelmét idézi a jelen.

Képeimből kitűnik talán, hogy nemcsak a közhelyeket vettem észre a természeti szépségekben gazdag, etnikailag sokszínű és különlegesen rokonszenves világukból: az embert környezetében, a maga valóságában. Mindezt a legegyszerűbb, letisztultabb képi megfogalmazásban: elkerülve a szépséges szép képek esztétikai csapdáját, a nyers valóság felmutatása volt a célom.

 

Szőlő-völgy a Lángoló hegyek között, és a földalatti kutak (Putaogou, Turpan, Xinjiang, Kína)

A Turfáni-mélyedéstől északra emelkedő, vörös homokkő alkotta hegyoldalak a napsütésben szinte lángolni látszanak, innen a nevük. Tiszta időben 100 kilométer hosszan, 500 méter magasan szívják magukba a perzselő nyári nap hevét, amitől 80 °C-ra is felmelegszenek. Napnyugta idején azután visszasugározzák az elnyelt meleget.

A Lángoló hegyek nyugati oldalában a vörös homokkőbe az erózió fél kilométer széles, 8 kilométer hosszú észak-déli lefutású völgyet vájt, amely öntözőcsatornái és dús vegetációi révén a nyári hőségben igazi oázist jelent Turpan lakóinak.

A 220 hektárnyi szőlőültetvényen termesztett számos fajta közül a mag nélküli fehér szőlő és a rozé a legkedveltebb. A magas cukortartalmú, zamatos, különleges ízu szolobol kituno mazsolát készítenek.

Miután a szőlőültetvények a sivatag által körülvett oázisokban teremnek, nincs szükség a vegyszerezésre, permetezésre, ezért kitűnő biotermékek, melyek nagy keresletnek örvendenek a világpiacon.

A Xinjiang területén kétezer évvel ezelőtt létrehozott karezt, azaz földalatti kutak rendszerét a Nagy Fal és a Nagy Csatorna után Kína harmadik építészeti csodájaként emlegetik. Xinjiang 1600 árok, gát és földalatti csatorna alkotta kútjából kb. ezer Turpanban és környékén található. Ezek a földalatti kutak a Tienshan hegység olvadó hósapkáiból származó talajvizet gyűjtik össze. A vízgyűjtőárkok átlagos mérete 3 méter, de a leghosszabbak elérik a 30 méteres hosszúságot is. A belőlük kiinduló csatornák a völgyek veteményeseit és szántóföldjeit öntözik. A csatornák összesített hossza meghaladja a 3 ezer kilométert, amelyek évente több mint 600 millió köbméter vizet szállítanak. Ezek a földalatti öntözőcsatorna rendszerek öntözik a Turpan-oázis termőföldjeinek több mint 80 százalékát.

Kép és szöveg: Eifert János