János Eifert - Photographer

MAOE Alkotói Nagydíj átadása Búza Barna szobrászművésznek, Eifert János fotóművésznek, László Ferenc zenetudósnak, Szilágyi István írónak, Szuppán Irén textilművésznek, Schäffer Judit díszlettervező a Kulturális Örökség Nagydíját vette át. Budapest, 2006. december 14.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 2006. december 14-én díjátadó ünnepséget rendezett, ahol Búza Barna szobrászművész, Eifert János fotóművész, László Ferenc zenetudós, Szilágyi István író, Szuppán Irén textilművész, a MAOE Alkotói Nagydíját, Schäffer Judit díszlettervező a Kulturális Örökség Nagydíját vette át. A díjakat Bauer István, a MAOE elnöke adta át.

maoe-alap_1  maoe-alkotoi-nagydij-20066  maoe-alkotoi-nagydij-20062

 

Dozvald János laudációja Eifert János MAOE alkotói nagydíja alkalmából

Miért is én laudálok? Talán mert, hogy én már eleget láttam?
Hiszen csakugyan, láttam őt főzni, rám pillantani is alig volt ideje, a baba már nagyon követelőzött. Láttam autót szerelni, az enyémet. És célba értünk. Láttam belsőépíteni, az én hangstúdióm szigetelőfalát szereltük. Láttam workshopot tartani: ad hoc workshop témája az volt, hogy Eifert bemutatja Dozvaldot, amint az workshopot tart.
De főképpen talán azért én, mert én őt futólag… futólag!? száguldólag ismerem.
Vele kapcsolatban ez az egyetlen autentikus közelítés. Aki nem száguldólag figyeli, mit csinál Eifert János, annak ő csupán elmosódó energiacsomag.
Néha – mi, hozzá képest fotográfiai gyalogbékák – összenézünk, és azt kérdezzük: honnan van ennek az embernek ennyi energiája?
Általában egyszerre több helyen kell lennie, és mindenhová odaér. Néha már szinte Friedmann, de sohasem nyugszik meg.  Néha már Gink, de sohasem ginkeskedik.
Néha már Dozi, de sohasem akadozi…
Nos, tehát most mint őszinte irigye állok itt,  .laud állok itt előtte.

Ha illő mód legalább három fő hibáját szeretném felemlíteni, már pedig azt szeretném, akkor először kell szólnom szociálisan nem túl könnyen tolerálható mindenakarásáról.
Legfőbb erénye – és egyben, szerintünk, őszinte rosszakarói szerint hibája is – a mindenakarás. Az önkifejezés csaknem minden területe érdekli, mindenütt meg kíván mutatkozni, és minden babért meg kíván szerezni… bár ki tudja, mindet-e, hegedülni még sosem hallottam, verset még sosem publikált. Minden szerepet akar és képes magára vállalni.

Második fő adottsága a tehetség. Eifert János tehetséggel fényképez. Ez ma egyre inkább opcionális tartozéka az alkotásnak, a művész-habitusnak. Sőt, már-már hiba!
Mire jó még a valóság érzéki megragadása iránti klasszikus ábrázoló tehetség? – kérdezgetik kötekedve a mániákus rendszerváltók, s mielőtt maga az ünnepelt fárasztó elmélkedéshez gyűrné ünnepélyessé simult homlokát, mondom én:
az esztétikaiság iránti érzék a valóság végtelen mélységeibe vetett lélek legfőbb horgonya. Az esztétikaiság szerepe mindaddig elvitathatatlan marad, amíg az eredendő, a természettől adott emberi, mint olyan felül nem íratott. Amíg születik, csodál, vágyakozik, lelkében vonz és taszít, túlél és meghal az ember.
Eifert János az esztétikai formaérzék, a vizuális különös iránti látás magas fokán eme mentális-és lelki alapszükségletek szolgálatában áll. Meglátsz valami tök unalmas béna nőt a sarkon, közönyösen nézed, aztán cikkan valami, ez volt Eifert, és másnap mutat arról a tök unalmas nőről egy tucat jobbnál jobb mozgásábrázolási bravúrt. De így van ő fűvel, fával is!
Ismétlem: Manapság, amikor egyre kevésbé divat tehetségesnek lenni, amikor elég az ambíció, a kapcsolat, a nagy lárma és önmenedzselés, a médiumok köztesvizeiben való halászás, ő tehetséges. Látja és megjeleníteni képes a szépet, nem csak azt, a különöst, emlékezetes kompozícióiban mind ott van az istenadta különös, a bravúr,…. és a bravúr nála sosem izzadtságszagú!
Mindez talán azért annyira szembeötlő, mert Eifert János nem csupán tehetséggel bír az érzéki valóság megjelenítése iránt, hanem páratlan tehetség – illetve páros. Tehetsége ambícióval párosul. Ezért tűnik úgy, hogy fáradhatatlan. Sosem adja fel, úszik úszik, szabadon, s mielőtt elmerülne, eléri a világot jelentő deszkát.
A harmadik fő erénye a szociális koherencia. Feltűnt nekem, hogy ellentétben igen sokunkkal, őt minden más fotográfus érdekli. Érdekli, hogy más mit csinál, s mindenkiről tud mondani valami jót. Szinte csak jót!
Megvallom, próbaképpen ócsároltalak neki benneteket. Sohasem csatlakozott. Tisztelni és érteni kívánja kollégáit. Az így szerzett szakmai képet reflexiókba, nota bene teóriákba rendezi. Jegyzeteket körmöl, miközben csirkecombot főz felcseperedő gyermekeinek. S mialatt a világban serénykedik, befőttes üvegben, nedves rongyok közé csavarintva nemes penész növekszik megfáradt diáin:
 így cserkészi be a természet még ismeretlen szépségeit az eiferti kíváncsiság.
És mindeközben, isten se tudja hogyan, publikál, pályázik, digirámázik, kiállítások tucatjait tartja rövid pórázon, körbeszáguldja világot, s műhelytitkaira kíváncsi kocafotósokat terít két vállra ezerével.
Egy negyedik fontos erényét meg sem említem, nevezetesen, hogy ő is elmúlt már hatvan éves. Ezt ugyanis letagadhatná, nincs kellő bizonyítékom, hiszen még mindig száguld, épít, ír, szerel, tanít, és megállás nélkül fotografál. Cinikus sosem volt és sosem lesz, pedig évjáratunk magasában, bizony, mennyien azzá leszünk. Néha ábrándozni is láttam. Igen, miközben úszik szabadon, viszi át fogában tartva… – a szerelmet? na, persze, lehet, ha teste bírja, azt is – de a fotografálás, az alkotás iránti szerelmét viszi át fogában tartva a túlsó partra.
A túlsó part közben távolodik. (Ezt csak azok kedvéért említem, akiknek van érzékük a drámaiság iránt.) Ez itt különben is laudáció.
Ha egyeseknek mindez túl bonyolult, összegzésként csak annyit mondhatok még:
Lehet, hogy a száguldó Eifert János egy szép napon lelassul. Akkor ő lesz majd Eifert János, a huszonegyedik század örök szépről ábrándozó, kihalni készülő koalafotómacija. És nekünk azt kell kiáltanunk: “Mentsétek meg a természetét!” Legyen tehát aranynál többet érő stigmája…már csak hogy szem elől ne tévesszük, kit kell megmenteni, ez a MAOE nagydíj.
János, élj, alkoss, száguldj még sokáig!

(Elhangzott a MAOE Alkotói Nagydíj átadásakor, Budapest, 2006. december 14-én)

maoe-alkotoi-nagydij-20063

MAOE Alkotói Nagydíj Búza Barna szobrászművésznek, Eifert János fotóművésznek, László Ferenc zenetudósnak, Szilágyi István írónak, Szuppán Irén textilművésznek. A csoportképen a kitüntetettek egy része, valamint Bauer István, a MAOE elnöke, Csák Miklós fotóművész, valamint Sári Csaba, a közalapítvány kuratóriumi tagja látható. (Módos Gábor felvétele)

maoe-alkotoi-nagydij-20064

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Eifert János fotóművésznek kiemelkedő alkotói tevékenysége elismeréseként az egyesület Alkotói Nagydíját adományozza. Kelt Budapesten, 2006. december havában

Bauer István

A magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke