Táncfotó. Eifert János előadása a  Tabán Mozi klubtermében, Budapest, 2003. május 5.  A “Találkozás kortárs fotóművészekkel” sorozat keretében, dr. Albertini Béla és Vékás Magdolna szervezésében.

Táncot hol és milyen technikával fényképezhetünk?

Balett, néptánc, klasszikus balett, modern balett, jazz-tánc, kifejező tánc, mozgásművészet, szabadtánc, varietétánc, hastánc, sztepptánc, ukrán tánc, kanász-tánc, színpadi tánc, menyasszony-tánc, üveges-tánc, akrobatikus tánc, autentikus tánc, mozdulatművészet… Nehéz eligazodni a tánc sokféleségében. Vajon a különböző stílusok, irányzatok, korok táncai különböző technikát igényelnek? Egyáltalán nem. A különbözőségek a beállításban, a kép kompozíciójában és stílusában lehetnek.

Táncot fényképezhetünk próbateremben, színpadon, szabadtéri előadás közben, mulatságok, esküvők, folklórbemutatók helyszínein, műteremben, szabadban, és sorolhatnám még a legkülönbözőbb helyszíneket, amelyeknek fényviszonyai egymástól homlokegyenest különbözhetnek. Általában színpadon, előadás közben kevés a fény, a megközelíthetőség, a legjobb nézőpont kiválasztása is akadályt jelenthet. Az előadást, a nézőket nem zavarhatjuk, vakuval villogni megbocsájthatatlan bűn. Ezért ajánlott egy gyors tükörreflexes (SRT, DSLR) kamera, nagyfényerejű objektívekkel, amit stabil háromlábú (tripod), vagy egylábú (monopod) állványra rögzítünk. Mindezek mellett magas érzékenységű film használata, vagy digitális fényképezőgépeknél a magas érzékenység (ISO) beállítása szükséges. Ne feledjük azonban, hogy a magasabb érzékenység (400, 800, 1600 vagy 3200 ASA) filmek esetén durvább szemcsézettel, a digitálisnál pedig erőteljes képzajjal – a homogén felületeken zavaró, színben és világosságban eltérő pixelek megjelenésével – jár.

 A helyes expozíciót egyrészt az adott fényviszonyok, másrészt saját elképzeléseink szerint kell beállítani. Az éles reflektorfényben álló táncos, és a körülötte lévők között óriási fénykülönbség van, ezt lehetetlen áthidalni köztes expozícióval. Mindig a fő témára, fontos területre határozzuk meg a záridőt, valamint a mozgás élességének az igényétől függően. Ha éles képet akarunk, mint a sportfényképezésnél, mozgásban legalább 1/250 sec zársebesség szükséges. A bemozdulásos felvételekhez pedig 1/8 sec, vagy még hosszabb záridőt használhatunk. Hogy az élesség-életlenség kontrasztja még erőteljesebb legyen, állványt kell használnunk. Felvétel közben azonban a gép mozgatása, és/vagy a zoom objektív fókusztávolságának a változtatása (berántás) is lehetséges.

   Eifert János: Cirkusz (1971)

Bemozdulásos életlenség

A Cirkusz című képem 1971-ben készült az Egyetemi Színpadon, felkérésre. Először megnéztem a Dominó Pantomim együttes előadását, ami alapján elképzeltem azt a képet, amely szerintem Köllö Miklós darabját jellemezte. Az előadás után a társulat maradt a színpadon, és megbeszélve az elképzelt jelenetet, „kiosztottam” a szerepeket. Ez azt jelentette, hogy a színpad terében mindenkinek kijelöltem a helyét, előjátszottam a mozgásokat, a keresőben megkomponáltam a képet.  Állványom nem volt, de a Pentacon Six 6×6-os gépem megtámasztásához egy szék karfája is megfelelt. Ez ugyan alacsonyabb nézőpontot jelentett a kívánatosnál, de semmi baj, egy Flektogon 50 mm-es széleslátószögű objektívet használva, Köllö Miklóst, a cilinderes fő alakot letérdepeltettem a szék elé, és evvel a kérdés megoldódott. A szereplők mozgásait számolással hoztam szinkronba, miközben a főszereplő mozdulatlanul tartotta a pózt. Megfelelő pillanatban exponáltam, emlékezetem szerint 1/4 vagy 1/8 sec-et. A beállításból összesen három felvétel készült, amelynél a kiállítási kép rögtön az elsőre „bejött”. ORWO NP 27 típusú, 400 ASA érzékenységű fekete-fehér negatívot használtam, amelyet R09-es Rodinál finomszemcsés hívóban, normál hívási idővel varázsoltam elő.

 Eifert János: Feleségem, Katával (1996)

Együttműködés a táncosokkal, a koreográfussal

Leggyakrabban előadás közben fényképezhetünk, de előfordulhat, hogy külön fényképezésre kiírt próbán, közönség nélkül dolgozhatunk. Ez esetben – a koreográfus, rendező és a táncosok segítségével – újrarendezhetünk egy-egy jelenet. A táncfényképezéshez, ugyanúgy, mint a személyfényképezésnél általában a megfelelő atmoszféra szükséges.  Ezt megteremteni pszichológiai ismereteink, empatikus képességeink segíthetnek. Megnyerni a táncosokat, hogy az adott pillanatban a legnagyobb teljesítményt nyújtsák. Ez nemcsak az ugrások magassága, a lábak feszítése, a pózok kirajzolása miatt szükséges, hanem az átélés miatt is. Az arcon megjelenő érzelmek nélkül „fagyos” a kép, a táncosok, mintha fabábok, vagy gépemberek lennének, úgy hatnak kifejezéstelen arcukkal.