János Eifert - Photographer

Hetvenesek köszöntése a Mai Manó Ház napfényműtermében, Budapest, 2004. november 11.

 Hetvenévesek köszöntése 02 Hetvenévesek köszöntése 03

Születésnapok idén is. November 11-én, immár hagyományosan – Tóth József múlhatatlan érdemeként – közös születésnapot rendezett a Magyar Fotóművészek Szövetsége a hetvenedik évüket elérő tagjainknak, s azoknak, akik a hét ikszet kerek életkor-évfordulóikon meg is haladták már.
Hat kiváló férfiú és két nagyszerű nő hallhatta a köszöntőket a Fotográfusok Házában. Kovács Kornél (70) méltatását, Szelényi Károly szavait, sajnos, maga az érintett már nem hallhatta, pár nappal az ünnepség előtt távozott közülünk.
Lussa Vince (80), Meződy Ö. István (80) és Kácsor László (75) pedig személyesen nem tudtak megjelenni. A megjelent hetvenesek klubját Vencsellei István, Juhász Miklós, Friedmann Endre és Bajtai Lajos alkották. Az őket köszöntő Keleti Éva, Markovics Ferenc, Szamódy Zsolt és Tóth József személyes emlékeket és általános tanulságokat egyaránt közreadott az örökifjakkal kapcsolatban.
Eifert János köszöntötte kedves-tréfásan a 75 éves Kutas Rudolfot. Ács Irént és Nádor Ilonát Gáti György aztán igazi meglepetéssel ünnepelte: Falusi Mariann dzsesszénekessel (és fél Pa-Dö-Dő-vel), vele Gáti együtt is énekelt, sőt a két meghatott nyolcvanas hölgyet meg is táncoltatta. Szebellédy Géza Jesztl Jenőt méltatta, végül Füles mester, azaz Tóth József felkérte Tabák Lajost, hogy mostantól fogva ilyentájt minden évben tegye szabaddá magát, mert őt a százévesek jogán minden évben köszönteni fogjuk. (http://fotomuveszek.webdesign.hu/)

Mai Manó Ház, 2004. november 11.

Hetvenesek, akiket köszöntöttek: Bajtai Lajos, Friedmann Endre, Kutas Rudolf, Jesztl Jenő, Vencsellei István, Juhász Miklós, Nádor Ilona, Tabák Lajos, Ács Irén (Eifert János felvételei)

A 101 éves Tabák Lajos és az őt köszöntő Eifert János

A 101 éves Tabák Lajos és az őt köszöntő Eifert János (Gáti György felvétele)