János Eifert - Photographer

Csanda Mária: Triptichon fotóművésszel és két költővel. Irodalmi Jelen, 2011. december 7.

2011.12.07-Irodalmi-Jelen

Csanda Mária: Triptichon fotóművésszel és két költővel. Irodalmi Jelen, 2011. december 7.

http://www.irodalmijelen.hu/node/12019

Szerk, sze, 12/07/2011 – 07:59

A Viola Szandra verseiből és Eifert János fotóiból megrendezett kiállítás megnyitójának vendége Szőcs Géza volt.

Triptichon fotóművésszel és két költővel

Egy vörös tapétás, fényben villódzó bár, a Szikra Cool Tour emeletén van a meglehetősen tágas, még belakatlannak tűnő színtér, amelynek egyik falát foglalták el a versek és a képek – Eifert János fotói és Viola Szandra versei. A költemények a hármas tagozódású fényképekhez, montázsokhoz társultak.

Petőcz András megnyitójában elmondta, hogy a társművészetek kapcsolatot keresnek egymással, ami üdvözlendő, viszont a szakma ezt gyanakvással fogadja. Személyes tapasztalata, hogy amikor Sáry László zenéje ihlette verseket írt, és ebből lemez készült, nem akarták megérteni, hogy nem illusztrációról van szó, hanem egyenrangú művek együtteséről. Pedig igenis lehetséges, hogy két önálló művész, akik a saját területükön már jelentősnek mondhatót alkottak – hozzátéve, hogy a bizonyítás életük végéig tart – egy adott pillanatban egymásra találnak. A művek együtt és külön is élnek, s jó lenne eljutni egy olyan világba, ahol ezek a találkozások nem furcsák, hanem természetesek, akár film is készülhet versből.

Ezt követően a költőnő verseiből hallottunk felolvasást, majd szerzőjük beszélgetett kiállítótársával, Eifert Jánossal, akit megkérdezett: ha nem fotózna, milyen művészeti ágban fejezné ki magát? Táncban, hangzott a válasz, hiszen Eifert János eredetileg táncművész. Megemlékezett Pilinszkyről is, akit fotózott, és ezt a Kezed, kezem című verséhez tudta kapcsolni. Az akkor nem divatos, katolikus költő versformái mintául szolgáltak fotómontázs-technikájához. Szó esett még a képolvasásról, arról, hogy ha egy kép színre, tónusra éles, jól komponált – még csak egy jó sajtófotó. Amit várunk, hogy gondolatokat, érzéseket váltson ki, akár egy irodalmi alkotás. A kiállítás képeit egyébként a költőnő választotta szövegeihez, de terveik szerint a versek ihletésére is készülnek majd fotók.

Költészettel folytatódott az est, az ifjú pályatárs Szőcs Gézát kérdezte, aki költőként volt jelen; mint megjegyezte, a politikust ezen az estén az ajtón kívül szeretné hagyni. Itt is szóba került egy másik művészeti ág. Szőcs Géza filmrendezőnek készült, ám akkor még nem volt csere- és ösztöndíj program, amellyel az anyaországba jöhetett volna, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán tanulhasson. Drámakötetében mindenesetre filmforgatókönyv is található.

Hogyan került kapcsolatba Faludy Györggyel? – kérdezte Viola Szandra. Szőcs Géza elmondta, hogy a 80-as években, amikor Svájcban élt, meghívták tengerentúli magyar diaszpórák, így a kanadai Vörösvári Kiadó, amelyik Márai műveit is kiadta. Ott találkozott Faludyval, aki első perctől fogva kitüntette atyai, baráti pártfogásával. Később ő hívta Kolozsvárra az akkor már egyre inkább egy pátriárkára emlékeztető, világító elméjét mindvégig megőrző költőt. Több százan mentek el arra a találkozóra. Tudni kell, hogy Faludynak a harmincas években Kolozsvárott jelentek meg első írásai. – Ugyanazokat a műveket választaná-e ki, amelyeket Faludy válogatott tőle egy kötetbe? – érdeklődött Eifert. – Nem, hangzott a válasz, mert mindenkinek megvan a saját költője-olvasója, két olvasónak kétféle Pilinszkyje, például. De időben is változnak az értékek, így Sütő Andrásnak inkább a drámái látszanak kanonizálódni, pedig a hetvenes években erőteljes nyelvezetéért szerették. Az idő megmagyarázhatatlan módon nyúl hozzá értékekhez: Dsida Jenő, aki elkerülte a Nyugat figyelmét – egyedül Szerb Antal nevezte őt nekrológjában a legnagyobb erdélyi költőnek –, ma töretlenül ragyog. – Vállalkozna-e arra, hogy kortársak közül megnevezzen olyanokat, akiket jelentősnek tart? – hangzott a következő kérdés. Ennek megvan a kockázata, de szerkesztőként sok ifjú pályatársat közölt, többek között ma is nagyra tartja Szabó Marcell költőt. Igazolni látszik ítéletét az Erdélyi Híradó generációja a kilencvenes évekből: Orbán János Dénes, László Noémi, Lövétei Lázár László. Eifert János végül arra volt kíváncsi, mennyire különbözik az erdélyi irodalom a Magyarországitól. Szőcs szerint, míg korábban akkor tartotta magát elismertnek egy sepsiszentgyörgyi vagy kassai alkotó, ha műve megjelent a magyar főváros valamelyik lapjában, kiadójánál, mára megfordult a helyzet. Így Szálinger Balázs Keszthelyről nekik küldte el költeményeit, vagyis egy magyarországi költő nem Magyarországon akart megjelenni elsőként.

Szőcs Géza verseiből is elhangzott néhány az esten, újabb költeményeiből pedig az Irodalmi Jelen decemberi számában kapunk ízelítőt.

A beszélgetések közti szünetekben a Dévai duó játszott kellemesen lazító muzsikát fuvola-gitár és szaxofon-gitár párosításban.

Eifert János fotóművész és Viola Szandra költő közös kiállítása, amelyet Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár nyitott meg. Szikra Cool Tour house, Budapest, 2011. november 29.

Csanda Mária