Amit a világról csak sejtünk. Farkas Antal Jama kiállítása a 6. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és  a 3. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál keretében, Kecskemét, 2002. június 12-16.

 A fesztivál arculattervét Farkas Antal jama (sic!) jegyzi. Látásmódját, koncepcióját viselte valamennyi “érintett” külső és belső tér; plakátok, szórólapok, meghívók, a katalógus, a 6. KAFF szignálfilmje, a “logós”-pamutpólók, szóval a rendezvény minden látvány-vonatkozású eleme. E sok szálon ható vizuális rendszer vezérmotívumának egészen hétköznapi tárgyat – széket – választott az image-tervező, amit artisztikussá, egyben jelképessé emelt. A festő- és fotóművész önálló kiállítással is szerepelt: Amit a világról csak sejtünk.

Farkas Antal jama kiállításának megnyitására engem kért fel, de betegségem miatt a megnyitón személyesen nem tudtam megtenni. A megnyitó szövegét e-mailben küldtem el, amit a helyszínen egy színész felolvasott:

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim, nem utolsó sorban kedves Jama!

Bizonyára elnézik nekem, hogy hangom apadtával, magas lázzal fekve győri otthonomból elektronikus drótpostán, és nem személyesen nyitom meg Farkas Antal Jama kiállítását. Ez járványügyi szempontból igencsak praktikus, mert nem köhögök senkire bacilusokat, nem terjesztem kézfogással a vírusokat. Az e-mailen küldött szövegem sem fertőző, hiszen az 5.0-ás, Live Update frissített Norton AntiVírus program kifelé is szűri a fertőzést. Mennyit fejlődött a világ! Ma már egy vírusos fertőzéshez nemcsak az ágyban kuporgó, forró teát szürcsölő, nyaka köré meleg sálat tekerő alakot kell elképzelnünk. Lehetne úgy is, hogy Önök, akik egy virtuális kiállítás megnyitásának a részeseiként a számítógéphez kapcsolt digitális kivetítőn olvasnák a megnyitó szövegemet. És egyszer csak – merthogy a vírus ilyet is tud – lepotyognának a betűk, elfogyna a kiállítási megnyitó szövege, és Önök ott állnának egy betű nélkül, megnyitóbeszéd nélkül, az én szövegem nélkül, és a képek jelennének meg. És Önök kénytelenek lennének körbepillantani, egymást, majd a képeket szemlélni. Tudják, ez milyen fantasztikus lenne? Nem a megszokott közhelyes és röhejes, a szerzőt idétlenül – és néha érdemtelenül – egekbe emelő, vagy a megnyitó személy önnön bölcsességét igazoló közhely-aranyköpések, a kiállítás-megnyitóknál már szinte megszokottan sablonos, unalomba fúló mondatok hangoznának el, vagy lennének olvashatók a kivetítőn, hanem maguk a képek beszélnének. Mert higgyék el, Farkas Antal Jama ugyan nem, de képei igencsak beszédesek. Azt ugyan nem olvashatjuk ki belőlük, hogy 1960-ban született Kecskeméten, majd 1974 és 1978 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, festő és grafikai szakán koptatta az iskolapadot, amit 1985-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola fotó- és tipográfiai szaka követett. De az annál inkább, hogy Jama képei fiatalosak (pontosabban: korszerűek, maiak), és hogy a mesterség és művészet eszközeit magas fokon birtokolja. Azt is „kiolvashatjuk”, hogy képei nemcsak fotográfiák, nemcsak képzőművészeti megközelítésű munkák, hanem művek, egyiknél-másiknál mondhatom: remekművek.

A képeiből az sem olvasható ki, hogy 1989-ben kitüntetéses diplomával végzett a tervezőképző Intézetben, dicséretes diplomával a Mesterképző Intézetben, de ez nem is érdekes, hiszen képeinek különleges értékét nem a pecsétes oklevelek adják. Kiolvasni vélem viszont mindazt, ami engem a mai világból igencsak érdekel. Érdekel, hogy egy csendélet, vagy önarckép megközelítéséből mi mindent lehet megsejteni a megmagyarázhatatlan, pontosan körül nem írható világból, a szavakkal nehezen megfogalmazható titkok világából, amely érzelmeinket, érzékeinket, lelkünket foglalkoztatja. Mindezt nagyszerű csavarral: mintha festett világ lenne, de csak félig, mert sejtéseinkre rögtön tapintható bizonyossággal válaszol. Olykor éppen a képek „mögött” találjuk az értelmes választ.

 Farkas Antal jama képei

Képeiből az sem olvasható ki, hogy Pécsi József ösztöndíjas, hogy tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, és hogy műveit közgyűjteményekben, történetesen a Magyar Fotográfiai Múzeumban és a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményben is őrzik. Az viszont annál inkább kiolvasható, hogy Jama nagyszerű érzékkel láttatja velünk azt a világot, amelyben ő maga igencsak otthonosan mozog. Táguló határokból álló világ ez, végtelen gondolati és érzelmi síkokon lépegető tükör-világ, amelyben beavatottnak lenni, természetesen mozogni különleges és nagyszerű dolog. Farkas Antal Jama éppen ezt a lehetőséget teremti meg számunkra. Táruljon ki Önök számára is ez a világ, és köszönöm, hogy megjelenésükkel megtisztelték a fotográfiát, a fotográfust. Innen a távolból csak barátságomat, tiszteletemet és elismerésemet küldhetem Jamának. A férfias kézszorítást majd személyesen. Csokorba szedett, közhelyes dicsérő szavak helyett csak annyit mondanék: szép munka volt. A kiállítást megnyitom…

 Eifert János fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke