Világ Ifjúsága, 1972. május 12.

 FIATAL FOTÓSOK 4.

Eifert János

  Gyorsul az idő. Ez az első gondolatom Eifert János kiállításán a képeket nézegetve. Ez a 28 éves fiatalember mindent tud, amit az én generációmhoz tartozó fotósok csak az érett férfikorban, sok nehézség, sok küszködés, tanulás és keserves csalódások árán tudtak elsajátítani. S mi minden kell ezeken túl ahhoz, hogy a fotóművészet sajátos formanyelvén még élményt nyújtó képekben, érzékletes módon ki is tudja magát fejezni az ember! Kifejezni úgy, hogy másoknak esztétikai örömöt, gondolati indítást is adjon! Eifert ezt is tudja. Méghozzá sokoldalú érdeklődésének megfelelően a legkülönbözőbb témakörökben és változatosan. Nagyon ért hozzá, hogy öntörvényű képpé formálja a látványt, hogy a jelenségek folyama a jellemző, a döntően lényegi pillanatokat.

Foglalkozása táncművész. Gyerekkorában zenét tanult, s tavaly óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. Két ősrégi művészet írott és íratlan törvényeinek ismerete, átérzése segíti, hogy a legfiatalabb művészeti ágak egyikében maradéktalanul kifejezze önmagát.

Számomra nem újak a kiállításon bemutatott képei, mégis őrömmel, szívesen találkozom velük újra. A kiállítás szinte valamennyi képéről lehetne és kellene írni. Mégis, valamiféle egészen belső, szubjektív igenlés alapján csak néhányra szorítkozom. Néhányra csak, mert a jó képekkel úgy vagyunk, hogy szerzőjük nevének említésekor — még, ha személyes ismerősünk is –, nem alakját, arcát, mozdulatait asszociáljuk először, hanem magukat a képeket. S ilyen, önmagunkban spontán felidéződő képe Eifertnek egyre több van, és — tehetsége rá a zálog — talán egyre több és több lesz még. Kezdem a 4+1 c. képpel. Megszoktuk, hogy a hattyúkat komoly, dekoratív, szép madárként ábrázolják. Eifert egyéni módon különös antropomorf komikumot fedez fel bennük. A Hangmérnök. Milyen jól megválasztott, jellegzetes karakter! S a ritka foglalkozásra nemcsak a fejhallgató utal, hanem a tudatosan alakított háttérnek, tehát a modell képi környezetének elmosódó foltjai is. S a Cirkusz? Egy sistergőre forrósult külön világ, csupa tempó, harsogás. Igen, ez maga a cirkusz. A képi ábrázolás belső erejénél fogva hasonló módon fokozódik fel a Vágta jókedvű száguldása. Nem szabad elfelejtenünk: mindegyik képnél egyetlen rögzített pillanatot látunk. Mégis – s ez Eifert igazi alkotói érdeme – érezzük az ábrázolással kifejezni kívánt teljes folyamatot, az ábrázolt pillanat „előtt”-jét és „után”-ját! „Fotóimon szeretném kiemelni és megmutatni az embereknek az őket körülvevő szépet, szeretném, ha képeimmel a hétköznapok sodrásában pihentető ünnepet tudnék szerezni a szemnek” – mondja saját alkotói szándékairól. Mint említettem, nem először látom Eifert képeit. Így, meggyőződéssel állíthatom, hogy ez az alkotói szándék a képek jelentős részénél máris megvalósult.

RÉTI PÁL

• Eifert János képeiből kiállítás nyílt a Magyar Néphadsereg Központi Klubjában 1912. V. 12-én.

 Eifert János: Vágta