János Eifert - Photographer

Egy független műgyűjtő, Ludman Lajos a “tulajdonosa” a Hajnal című képemnek, Budapest, 2012. július 28.

Eifert János: Hajnal (Montagne-au-Perche, Franciaország 1984)

Eifert János: Hajnal (Montagne-au-Perche,  Franciaország, 1984) 70×100 cm. Giclée Print, 10/1 pld.

Ludman Lajos a Hajnal című képpel, Peti Péter stúdiójában (Photo: Eifert János) Ludman Lajos (Photo: Eifert János)

Ludman Lajos a megvásárolt képpel

Ludman Lajos műgyűjtő

Ludman Lajos 1983-ban szerzett diplomát a miskolci Műszaki Egyetemen, majd ezt követően informatikával kezdett foglalkozni. A rendszerváltás éveit az egyik legnagyobb európai informatikai cég, a brit ICL alkalmazottjaként a Közel-Keleten, Ádenben töltötte. A kilencvenes években itthon ugyanennek a cégnek a magyar képviseleténél dolgozott, majd Deloitte & Touche-partner volt. A KFKI Holdingnak 2001-ben lett a vezérigazgatója, majd 2006-tól magánvállalkozásba kezdett, jelenleg a Cardnet Zrt. egyik tulajdonosa és elnöke.

Mióta foglalkozik műgyűjtéssel?

Ludman Lajos tíz éve feleségével együtt kezdett gyűjteni, eleinte szecessziós és art-deco tárgyakat, elsősorban otthonuk szépítése céljából. Később gyűjtői szenvedélyük kiterjedt a festészetre és a szobrászatra is. Először klasszikus modern műveket gyűjtöttek, újabban viszont a kortárs művészet iránt is érdeklődnek. „Ha sok művet lát az ember, kialakulnak benne különböző vonzódások, és felépül egy erős értékítélet – mondja. – Mártával, a feleségemmel a szabadidőnket ezzel töltjük. Galériákat és kiállításokat látogatunk itthon és külföldön. A gyűjtés mára életformánkká vált.”

Ludman Lajos úgy véli, a műgyűjtés demokratikus folyamat, nem kell gazdagnak lenni hozzá, hiszen minden árkategóriában lehet igazi értékeket találni. Fontos gyűjtői tulajdonság viszont az esztétikai és kulturális nyitottság, amely véleménye szerint a magyar társadalomtól általában idegen. „A gyűjtés eredeti célja irreleváns. Lehet dekoráció, sznobizmus, befektetés vagy szórakozás – mindegy, miért lesz valaki gyűjtő, mi módon kerül bele ebbe a világba, a lényeg, hogy a művészet támogatása közben értéket is mentsen.”

Ludman önmagát nem kortárs gyűjtőként definiálja, hanem olyasvalakinek, aki egyszerűen azt veszi meg – de csak azt –, ami tetszik neki. „Ám amikor valamit megvásárolunk, szeretem hinni, hogy az egyben jó befektetés is. A saját értékítéletem fontos megmérettetése, hogy mit mond a piac a választásaimról. Ha az ember egy művet az adott pillanatban túlfizet, akkor is jó érzés tudni, hogy azt nem drágán vette, hanem csak korán” – teszi hozzá ironikusan.

Az interneten keresztül évek óta követi a nagyvilágban az aukciósházak, galériák kínálatát, így tájékozódva a művészeti és piaci trendekről. A magyar művészetet is nemzetközi kontextusban szemléli, a kortársak közül Csernus Tibort tartja világszínvonalúnak, akitől számos kép van a gyűjteményben. Véleménye szerint a kortárs művészetet és piacot jelentősen befolyásolhatja a napi marketing. Úgy véli, Magyarországon is megvannak már azok a piaci szereplők, akik képesek valakiből sztárt csinálni, a kérdés azonban az, hogy kiből és mikor lesz világhírű kortárs művész? Számtalan művész van ugyanis, aki egy adott kultúrában rendkívül elismert, viszont közülük csak nagyon kevesen válnak univerzálissá.

Ludman Lajos nem szereti, ha bármi is befolyásolja választásaiban. Egyelőre nem keresi intenzíven a személyes kapcsolatot a művészekkel. Azt akarja, hogy elsősorban a művek hassanak rá és ne a művészek sorsa vagy személyisége.