Gyémánt László: Nagy utazás / Grand Voyage

c. kiállítása a Társalgó  Galériában (1024 Budapest, Keleti Károly u. 22) www.tarsalgo-galeria.hu,

Köszöntőt mond: Michael J. Hurley tanácsos, az Egyesült Államok magyarországi Nagykövetsége nevében – Welcome speech by Michael J. Hurley, public affairs officer / Embassy of the U.S.

A kiállítást megnyitja: Ungvári Tamás író, egyetemi tanár – Opening by Tamás Ungvári, writer, university professor

Közreműködik: Vukán György és Berkes Balázs – Live music by György Vukán and Balázs Berkes

 “A kortárs magyar festészet egyik legeredetibb és legszuverénebb alkotója Gyémánt László. Eredetisége és szuverenitása nem abban rejlik, hogy magához akarja idomítani a világot, vagy, hogy választott hivatásának eszköztárával akarna mindentől eltérő, forradalmian újat létrehozni. Ő a képzőművészeti kultúra klasszikus törvényei szerint alkot, tiszteli és betartja azokat a szabályokat, amelyek a lélek rezdüléséről szóló műalkotások megszületésében százados múlttal rendelkeznek. Gyémánt László szuverenitása a szellemi szabadságban rejlik; abban, hogy őszintén kíváncsi a világra és nem kendőzi el az igazságokat. Munkáiban tisztességesen keresi, és kívánja az emberi kapcsolatok egyenességét, a kölcsönös megbecsülésen alapuló partnerkeresést, és képes nemcsak az egyes emberek világáról szólni, hanem az emberek alkotta világrész-egységek kontaktusát is tudja faggatni. Az egy földrészhez és államhoz kötődő, de végső soron mégis egy ember világhoz való viszonyát felmutató képsorozatával a tisztességről, az emberi lét értelméről, a kapcsolatban rejlő képességről kapunk vallomást úgy, hogy a szemünket gyönyörködtető képzőművészeti alkotások megmutatják a festészet szakmai tisztességét is.

Úgy érzem, hogy Gyémánt László mostani kiállítása a XX-XXI. század fordulóján az emberiség múltjából építkező és jövőjét kereső művész dilemmáit megjelenítő műveket ad közre, amelyért köszönetet mondunk a Társalgó Értelmiségi Klub, illetve a Klub barátainak nevében.”

Bereczky Loránd  művészettörténész

 

 

A képeken: Gyémánt László, Bereczky Lóránt, Ungvári  Tamás, Michael J. Hurley és felesége, Vukán György, Berkes Balázs, Borsos Mihály (Misi), Bárdi György, Benkő László, Vágó István és Vágó Nelly, Katona Miklós, Horváth Dávid, Kálmán János és sokan mások  (Eifert János felvételei )

 

 

Eifert János képzeletbeli képet készít Gyémánt Lászlóról (Horváth Dávid felvétele)

A „Társalgó” Értelmiségi Klub a kortárs magyar festészet egyik jelentős egyéniségének, Gyémánt Lászlónak szeretne köszönetet mondani eddigi munkásságáért azzal, hogy életműve jelentős darabjaiból kiállítást mutat be. A mester a barátunk, olyan alkotó, aki választott hivatása mellett mindig figyel arra, hogy az érdeklődő közönség művészetének megértése mellett személyiségének varázsával is megismerkedhessen. Boldogan vállaltuk tehát a bemutatót, mert úgy hisszük, ezzel a tárlattal találkozási lehetőséget és módot biztosítunk arra, hogy a közönség a művek mellett megismerkedjen az alkotó személyiségével is. Bemutatásként nem tudok többet és mást mondani, mint amit egy nagyon fontos, a Budapest Galériában rendezett kiállítás útrabocsájtójaként elmondtam. Ennek szerkesztett változatát szeretném most a „Társalgó” Értelmiségi Klub köszöntőjeként közreadni.

Amikor Gyémánt László ennek a kiállításnak az ötletét felvetette, nagyon komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajon, hogyan lesz kiállítás, összefüggő ívű bemutató abból, ha valaki beleszeret egy városba. Magánügynek éreztem Gyémánt László és Chicago kapcsolatát, illetve arra voltam nagyon kíváncsi, hogy ebből a magánügyből, mi, akik nem jártunk Chicagoban – gondolom többen vagyunk ilyenek – mit fogunk megérteni. Tudjuk-e követni a művészt azon az úton, aminek a végeredménye ez a kiállítás.

            Aztán sokáig nem esett szó közöttünk erről a programról, majd láttam a fotókat. Láttam azokat a „Gyémántográfiákat”, melyek tulajdonképpen alapul szolgáltak ehhez a kiállításhoz, és úgy éreztem, hogy itt megcsillant valami, valami olyan, ami csak egy személyhez köthető, s csak képi eszközökkel mondható el. Gyémánt László vállalta, hogy az „objektív” rajzolta objektív képbe az ő szubjektív mondanivalóját tükröző valamiféle berajzolás, „belepiszkálás” történik. Ettől más dimenzióba emelkedett a fotó, felsejlett a művész egyéni mondanivalója.

            A folyamat azonban ezen a kiállításon vált teljessé. Ez a tárlat megtudja mutatni azt, hogyha valakinek van egyéni mondanivalója, s ennek közeget keres, akkor az az egyéni mondanivaló általános érvényűvé tud válni. Megtalálta egy város, egyébként közismert jelképét, ebből a jelképből saját maga számára egy újabb jelképet formált és ennek a jelképnek a különféle arcait festette meg. Megszületett az, amire azt hiszem mindnyájan érzékenyen reagálunk: a szabadság élményének és a szabadságvágynak egy olyan megfogalmazása, amely azt mutatja, hogy van egy másik vetülete is a szabadságnak. Nemcsak a köznapi, a politikai értelemben vett szabadság, hanem az igazi, az ember belsejét, az ember lelkét, szellemét felszabadító szabadság. Én ennek a képnek az összefüggő rendszerében azt vélem felfedezni, hogy ez a fajta szabadságeszmény fogalmazódik meg a művekben azáltal, hogy ott van a valóságos konkrétum, ott van az az épített elem és ott van az az átírás, amely ezt a valóságot álomszerűvé és mégis nagyon következetesen komollyá és konkréttá varázsolja.

 Természetesen ehhez hatalmas szakmai felkészültség és tudás kell. Nem hiszem, hogy munka közben Gyémánt Lászlónak a megoldás mikéntjével kellett volna foglalkozni. A megoldás mikéntjének ebben az értelemben úgy van érdekessége, hogy nem a manuális oldal, hanem a szellemi oldal volt a döntő. Ha végignézik szép nyugodtan a képeket és hagyják, hogy hassanak ezek a képek, akkor egyszer csak föl fogják fedezni, hogy ezek a monokrómnak tűnő képek nem monokrómok, hanem nagyon színesek, benne van egy emberi élet és ebben az emberi életben felsejlik az a momentum, amit én a legfontosabbnak tartok: hogy van íve Gyémánt László életművének. Az eddigi pályája során megfestett művek összefoglalását vélem felfedezni. Érzem, itt ikonográfia van, személyhez köthető kifejezési rend, olyan, csak Gyémántra jellemző jelek rendszere, amelyek így a századunk végén egy nagyon modern és nagyon összetett problémát képesek kifejezni: az ember igazi értelme és szíve szerinti szabadság utáni vágyát, illetve ennek a szabadságnak az esetleges megtalálását. Van ebben játékosság olyan értelemben, hogy szinte már jelen van a dekomponáltság. Ugyanakkor van olyan munka, amelyiken nagyon keményen, nagyon következetesen, a klasszikus törvények szerinti kompozíció valósul meg.

            Egyszerűen arról van szó, hogy Gyémánt László kitűnő festőművész és én boldog vagyok, hogy kortársának tudhatom magam.

 Bereczky Loránd