János Eifert - Photographer

Nagy Zopán: „Jelen(t)és-(réteg)ek” – Nemzeti Táncszínház, Kerengő Galéria, Budapest, 2007. február 15 – március 1.

2007.02.24-Nagy-Zopán-kiállítása-a-Kerengő-Galériában-01 2007.02.24-Nagy-Zopán-kiállítása-a-Kerengő-Galériában-04 2007.02.24-Nagy-Zopán-kiállítása-a-Kerengő-Galériában-03

Nagy Zopán: „Jelen(t)és-(réteg)ek” – Nemzeti Táncszínház, Kerengő Galéria, Budapest, 2007. február 15 – március 1. A kiállítást Eifert János nyitja meg

Nem a megszokott olvasatú képekkel találkozhatunk Nagy Zopán kiállításán: a kép/írás új nyelvén megszólaló, érzéki, tudati elemekkel, nyelvi és kép-nyelvi zamatokkal fűszerezett apró képkölteményeket kínál fel nekünk ízlelésre, megérzésre, megértésre. Egy újfajta eszközrendszert, szerkezetet, mondhatni új kép/írást használ, amelyeket szemünkkel, agyunkkal, érzékeinkkel olvashatunk csupán.

Mestere a formáknak, amelyeket azonban nem kínkeserves, merev sémaként erőltet ránk, hanem felfedezhető, elfogadható és befogadható, megérthető és megszerethető laza keretként, amellyel felszabadítja bennünk a kötöttségekkel, előítéletekkel, bemagolt, vagy beidomított tudással agyoncsapott természetes kíváncsiságot.

Nagy-Zopán-fotója-01 Nagy-Zopán-fotója-03

Nagy-Zopán-fotója-02  Nagy Zopán fotói

Látunk itt portrékat, zsánerképeket – amolyan riportfotókat, vagy dokumentarista ábrázolásokat, amelyek nagyszerűen rímelnek az amatőr családi képek utánozhatatlan bájával. Az egyszerű szerkezeti elemek bizarr szerkesztési módokkal keverednek, ám mégsem hatnak kimódoltnak, mert őszinték. A tudatosan használt műhibák, a rossz amatőr-felvételek gyenge esetlegességei tudatos eszközhasználattal épülnek be a mesterség-művészet eszközeit magas fokon birtokló formanyelvbe. Nagy Zopán írta nekem címzett levelében: „A kutya-fotózás (gyermekkorom hozománya), mint a nagyvárosi viszony-rendszereken belől működő intimitások, különleges megjelenési formák – és éber álom – jelenlétek szintjén érdekel. Ahogy a Maszkok, tükör – és áttetsző – rétegek földolgozása (ironikus, absztrahált): önportrékkal az összeépülő tér (és árnyék) – vetületekkel – egységét keresve. Az egymásra-fotózások is ide sorolhatók. Az esetlegesség mágiáját is használom: a Világ képszeleteiből egy-egy saját egységet megálmodva, melyek önálló életet élő találkozások (lehetnek)…” Kétlábú és négylábú élőlények, lehetnek mondjuk emberek, vagy álatok, szinte nem is ez a lényeg; árnyékban vagy fényben rejtőzködő, éles vagy életlen foltként megjelenő titkok, férfiak és nők, gyerekek és felnőttek, terhes nők, csecsemők, fürdőzők, lépcsőházban osonók, egymásba csúszott, vagy csúsztatott világ, amely mégis csúsztatások nélküli őszinte vallomások, képversek…

Nézzük hát, és olvassunk bele ezekbe a képkölteményekbe. Transzcendencia, szürrealizmus, mágikus jelek, jelképek és szimbólumok? Ezek is, azok is, meg valami más is, amit most kell megfejtenünk, befogadnunk és elfogadnunk, hogy a megértésünk, megérzésünk teljes legyen.

(Eifert János)