A Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg Fehér László új albuma Alekszandr Borovszkij, a szentpétervári State Russian Museum Kortárs Művészeti Gyűjteményének vezetője tanulmányával, mely a művész Victor L. Menshikoff gyűjteményében található műveiből válogat. A Cultiris Galériában pedig ezzel egy időben megnyílik Fehér László “Pasztellek” című kiállítása. A kiállítást megnyitja és a könyvet bemutatja: Ungvári Tamás irodalomtörténész. A megjelenteket köszönti Kocsis András Sándor, a Kossuth Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója.

  Eifert János felvételei

A Cultiris Galériában, az Örkény István könyvesboltban a művész tizenkét pasztell képét állítják ki április 30-ig, köztük van a Nagy kavicsok, a Judit a táci kanálisnál, az Ellenfényben a Balaton-parton, valamint két zsidó tárgyú munka: a Joel tenderlivel (pörgettyű) és a Fiú kecskével című. Látható még három festőművész barátjáról készült portré: Jorgosról, a Balkan Fanatik frontemberéről, Gerber Pálról és Halász Andrásról.

   Kincses Gyula és Gergely Beatrix felvételei

A képeken: Fehér László és felesége, Kocsis András, Ungvári Tamás, Gyémánt László, Heller Ágnes, Szuba Jolanta, Alekszandr Borovszkij, művészettörténész, az Orosz Művészeti Akadémia elnökségi tagja, a kötet szerzője, Bitó László, Móger Ildikó, Gergely Beatrix, Gyémánt László festőművész, Kovács András filmrendező, Bitó László, Yorgos, a Balkan Fanatik frontembere, Szuba Jolanta, Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója, Eifert János, Kincses Gyula és még nagyon sokan mások…

 A fekete-fehér Fehér

A festőművész jellemzéseként, a róla szóló írásom címeként mondhatnám, hogy „Fehérrel feketén”, „Feketén fehér”, „Fekete part, fehér folyó”, „Fotóeffektusok a festészetben”, „Pillanatképek, jelképek”, „A pillanatfelvétel monumentalitása”, „Fehér László fotónaturalista festményeiről”, ám ezeket Kárpáti Tamás, Vadas József, Néray Katalin, Michel Gaudot, Réz András, Karin Leydecker, Chantal Guionnet, P. Szabó Ernő, Hegyi Lóránt, Forgács Éva, P. Szűcs Julianna és mások már „lelőtték” – nem hamis állításról van szó, a színek pszichológiai hatásának áltudományos, bombasztikus újraértelmezéséről, hanem Fehér László festőművészről, aki olajjal, nagyméretű vászonra dolgozik, és bizonyos korszakában csak feketét fogyasztott. Kávét is, természetesen, feketét, ahogy mondani szoktuk, de elsősorban festéket. Kifogyott volna a színesből?

Művei festék, ecset helyett talán készülhettek volna fényképezőgéppel is, fekete-fehér negatívra, ezüstalapú nagyítópapírra. Teleobjektívvel, szuper nagy látószögűvel, rafinált expozíció-sorozattal. Filmhíváskor a hívóba kevesebb hidrokinont kevert volna, hogy a gradáció meredekebb legyen? Vagy éppen fordítva, hogy a metol gyorsan, de lágyan (kevés kontraszttal) a legfinomabb árnyalatokat, finomszürke tónusokat is kihozza? És vajon a nagyításkor használta volna a csoda-hatású háromtálas hívó-receptet, hogy a finom szürkékkel kezdje, aztán amikor már a középtónusok is előjöttek, rákapcsoljon a keményre, a szurkos feketék előcsalogatására? Aztán fixálás a nátriumtioszulfátos fürdőben, öblítés, helyi gyengítés a vörösvérlúgsós oldatban, majd alapos mosás, szárítás, retus. Talán így tett volna, ha fotográfus lenne. De nem az, hanem festő, aki pontosan tudja, hogy egyszerre telével és széles-látószögűvel nem felvételezhet, a film hívásánál sem változtathatja menet közben a hívó összetételét. Inkább fest. A sötétkamra, a fotólabor pedig ott van a fejében, virtuálisan persze. Agya, mint a nagy tárolókapacitású winchester, rengeteg képpontot raktároz, és megfelelő szoftverrel – ő maga a digitális technika, a Photoshop, a képfeldolgozó programok tucatja egyszerre, a legemberibb programozással persze – élményszerű képekké transzformálja az exponált pillanatokat.  Munkája során használ ugyan fényképezőgépet – vázlatként, előtanulmányként, a szándékolt esetlegességek, mint a fénykép életszerű, hiteles pillanatképek előképének felrajzolásához – de eszközként csupán. Fényképez, fest, rajzol, vasat formál. Műveiből kitetszik a festőművész vonzódása a fényképezés iránt, és számtalanszor leírták már, – legutóbb Tolnay Lajos, a Műcsarnokban rendezett kiállítása katalógusának bevezetőjében – hogy „művészi tevékenységének kezdetétől fogva a fotográfiába helyezte a bizalmát, benne találta meg világlátása hitelességének forrását. A fotográfia festészeti segédeszközként való alkalmazásának több jelentésszintje van nála. Egyfelől a gondolatban elképzelt kusza képek az átéltek felidézéséhez, a történések rekonstrukciójához. Másfelől a fénykép tényszerűsége nem más, mint egy immateriális koncepció nyoma, olyan nyom, amely a természetes világtól és annak vélt biztonságától mégis inkább eltávolít bennünket, semmint közelebb vinne hozzá. Ennek megfelelően Fehér megfestett és fényképre visszavezethető képe a reális képzeletből levezetett fikció lenyomata és ugyanakkor egy múltbéli valóság emlékezetben való megőrzésének az eszköze is.  A fotográfiai megbizonyosodás a művésznek nemcsak jogalapot ad a valósággaranciára, hanem erkölcsi támaszt is nyújt neki azáltal, hogy megmenti a művé átalakított emlékezetet és ezzel fontos, integratív feladatot lát el.”

Ennyi. Fehér László, feketén-fehéren.  (Eifert János)

  Photo: Eifert János

Fehér László fényképezőgépével, mögötte egyik emblematikus műve látható: A fal előtt (2000, olaj, vászon, 180×250 cm)