Néhány fotó az archívumomból, amelyeken Jancsó Miklós is látható, és emlékeket idéz:

Lőrninc Kati és Jancsó Miklós (Veszprém, 2004. május 14.)

Pongor Ildikó, Metzger Márta, Keleti Éva, Vándorfi László, Jancsó Miklós és Lőrinc Katalin a Veszprémi Táncfesztiválon, 1998. május 10.

Jancsó Miklós, Galambos Tibor, Görgey Gábor és mások a Fészek Klubban. A Görgey Gábor író vezette Legendárium asztaltársaság képenként 1 forintért megvásárolta Borsos Mihály “Legendárium” – Századvégi arcképcsarnok – kiállításának egyedi példányait, amelyet felajánlott a Jelenkori Fotóművészeti Gyüjtemény és Dokumentáció számára. (Budapest, Fészek Klub, 2002. március 16.)

Novák Ferenc és Jancsó Miklós együtt poharaznak a 41. Magyar Filmszemle vetítési szünetében. Akkor a nyitófilm Jancsó Miklós: Oda az igazság című alkotása volt. Csak emlékeztetőül: az 2010-es filmszemlére összesen 36 játékfilm, 134 kisjátékfilm, 169 dokumentumfilm, 35 tudományos-ismeretterjesztő film és 10 tévéfilm jelentkezett. Ebből összesen 356 alkotás – 22 játékfilm, 132 kisjátékfilm, 158 dokumentumfilm, 35 tudományos ismeretterjesztő és 9 tévéfilm – nevezett a versenyprogramba. (Budapest, 2010. február 2.)

Jancsó Miklós Lőrinc Katival és Keleti Évával a Veszprémi Játékszín udvarán, a Veszprémi Táncfesztivál idején, 1998. május 10.

Eifert János felvételei

Jancsó Miklós TV-interjút ad Teszári Nórának a 41. Magyar Filmszemlén, 2010. február 2-án (Eifert János felvétele)

Meghalt Jancsó Miklós

BUJDOSÓ BORI  2014. 01. 31. 10:46

http://www.origo.hu/filmklub/blog/halal/20140131-meghalt-jancso-miklos-filmrendezo.html

Kilencvenkét éves korában elhunyt Jancsó Miklós Kossuth-díjas filmrendező, a Szegénylegények, a Csillagosok, katonák és a Kapa-Pepe-filmek alkotója.

Jancsó Miklós 1921. szeptember 27-én született Vácon. 1944-ben Kolozsváron szerzett jogi diplomát, majd Budapesten elvégezte a Filmművészeti Főiskola rendező szakát is. Már harminchat éves volt, amikor megrendezte első nagyjátékfilmjét, A harangok Rómába mentek-et (1958), de több mint fél évszázados pályát futott be: utolsó egész estés filmje a 2010-es, Mátyás királyról szóló Oda az igazság.

Az 50-es évek végén ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, aki onnantól kezdve 2005-ös haláláig állandó alkotótársa, forgatókönyvírója lett. 2006-ban, az Origónak adott interjújában Jancsó így beszélt Hernádiról: “Igazi nagy barát volt. Persze, hogy nehéz [nélküle]. De hát ugye mi külön-külön is egymás szellemét őriztük mindig. A külföldi filmjeim egy részében Gyula nem volt benne, de akkor is lényegében ugyanúgy csináltam. A Hernádi mindig azt mondta, hogy mi egypetéjű ikrek vagyunk. Tehát ugyanaz a gondolkodásmódunk volt mindig. Úgyhogy, ez ennyi.”

Fontosabb alkotótársai közé tartozott még Somló Tamás operatőr, aki többek közt a Csillagosok, katonák-at (1967) és a Fényes szelek-et (1968) fényképezte. Utána Kende János (Égi bárány, Allegro Barbaro), majd Grunwalsky Ferenc (Kapa-Pepe-filmek) lett az állandó operatőre.

Nemzetközi ismertségre a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában szereplő 1966-os Szegénylegények-kel tett szert, amely a modern magyar film egyik első, meghatározó alkotásává vált. Ebben már megjelentek a később Jancsó védjegyévé váló jellemzők: a hosszú snittek, a puszta és a meztelen nők. A film ugyan az 1848-as szabadságharc utórezgéseiről szól, de a politikai okokból meghurcolt és besúgásra kényszerített betyárok története egyértelműen a kommunista Magyarországra utal.

Jancsó az Origónak adott 2011-es interjújában így beszélt a filmkészítésről a Szegénylegények kapcsán: “az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani. Persze annak idején a mondanivaló nagyon lényeges volt. El akartuk mondani, hogy valami szar van. Miután direktbe nem lehetett, áttételesen el kellett mondani, hogy milyen a világ itt. És ez rákényszerítette az embert arra, hogy kitaláljon ezt meg azt. Mindenki a Szegénylegények-et emlegeti. […] azt nem tudtad volna megcsinálni, hogy egy koncentrációs táborban játszódik Kádárék alatt, ’56 után. Eszedbe nem juthatott. Még azt sem mondhatnám, hogy ez ennyire bennünk volt, hogy igazából ’56-ról szólt. De éreztük, hogy arról is szólt.”

1968-ban két filmje is részt vett a cannes-i fesztivál versenyében, az 1917-es orosz forradalom után, a polgárháborúban játszódó Csillagosok, katonák és a második világháború után, a kommunista hatalomátvétel előtt játszódó Fényes szelek, amelyben fiatal kommunisták és papnövendékek kerülnek szembe egymással. “Minden filmem áltörténelmi film, magára húzott egy kosztümöt” – mondta a Filmvilágnak adott egyik interjújában.

A 70-es évekre Jancsó az európai film egyik meghatározó alakjává vált. A cannes-i versenyprogramban mutatták be a 19. századi aratómunkások fellázadásáról szóló Még kér a nép-et (1972), a Szerelmem, Elektrá-t (1974), a Magánbűnök, közerkölcsök-et (1976) és a Magyar rapszódiá-t (1979) is. A fesztiválon rendezői díjjal kitüntetett Még kér a nép megszületéséről ezt mondta: “a Még kér a nép idején én már Olaszországban éltem, és ott jöttem rá, hogy rohadtabb dolgot, mint a korai, gyilkos kapitalizmus, a föld nem hord a hátán. Pontosan fedi a valóságot az a mondás, hogy a tulajdon lopás. A politika pedig nem más, mint az a lehetőség, hogy belekerülj abba a körbe, amelyiknek módja van lopni. A Még kér a nép ebből a felismerésből született.”

A Szörnyek évadja (1987) Velencében került versenybe, ahol Jancsó 1990-ben életműdíjat is kapott.

Alkotásai nagy hatást gyakoroltak többek közt Martin Scorsesére is, aki az alábbi interjúban a kameramozgások eleganciáját dicséri Jancsó filmjeiben, megemlíti páratlan hosszú snittjeit, és azt mondja, hogy a Szegénylegények-nek van a világon az egyik legjobb befejezése.

1999-ben mutatták be a rendszerváltás utáni Magyarország társadalmát szatirikusan bemutató Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjét, az elsőt, amelyben Kapa (Mucsi Zoltán) és Pepe (Scherer Péter) figurája áll a középpontban. Ezt további, részben improvizatív jellegű Kapa-Pepe-filmek követték, köztük az Anyád! A szúnyogok és az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél.

A Kapa-Pepe-filmekben különösen plasztikussá vált az a munkamódszerére korábban is jellemző vonás, hogy nála mindig csak a filmkészítés folyamata közben derült ki, hogy mi is lesz a film, amit csinál. Erről 2006-ban így mesélt: “Nem tudom, hogy alakult [a film]. Fogalmam sincs. De velem mindig ez történik, már nagyon régóta. Mindig forgatókönyvet írtunk, mert arra adták a pénzt. Egyszer egy filmünknek a forgatókönyve nyomtatásban is megjelent, ez volt a Magyar rapszódia – Allegro Barbaro.

És akkor elhatároztam, hogy meg fogom csinálni azt a forgatókönyvet, amit leírtunk a Hernádival. És képtelen voltam megcsinálni! A Csákány Zsuzsi már akkor a vágóm és feleségem volt, mondtam neki, hogy “mondd meg, hogy kell megcsinálni egy forgatókönyvből egy filmet!”. Mert ő csinált már, a Szabónak a vágója volt, meg a Rózsa Jancsinak. Tehát értette ezt a klasszikus filmcsinálást. De én képtelen voltam megcsinálni azt, amit leírtam, mást csináltam belőle.”

Utolsó munkája a Tarr Béla produceri irányítása alatt megvalósult Magyarország 2011 című szkeccsfilm egyik epizódja volt. 2011-ben azt mondta, a mozifilmet már nem érzi érvényes megszólalási formának: “Szerintem már nem az. A mozifilm arra készült, hogy tele legyen a háromszáz fős nézőtér. Most hárman ülnek bent, az már nem mozi többet. Régebben, amikor mi kezdtünk, akkor ez egy különös dolog volt, mert kevesen csinálták. Ma már egy kis kamerával meg tudsz csinálni bármit. Felveszed azt, ami történik. Az már mozi. Astruc mondta, hogy a film akkor lesz művészet, ha a kamera olyan lesz, mint a töltőtoll. És most már olyan. Mondjuk a töltőtoll is hiába volt, mert nem tudott mindenki József Attila lenni.”

Jancsó háromszor nősült. Első feleségével, Wowesznyi Katalinnal két közös gyerekük született, Jancsó Nyika operatőr és Jancsó Katalin jelmeztervező. Második felesége Mészáros Márta filmrendező volt. Haláláig Csákány Zsuzsa vágó volt a felesége, akivel közös gyerekük Jancsó Dávid vágó.

Kétszer is megkapta a Kossuth-díjat, 1973-ban és 2006-ban. (origo.hu)