János Eifert - Photographer

REANIMATIO – A fotós szemével. HELLO ESZTERGOM, 2014. augusztus. 13.

2014.08.13.-Hello-Esztergom

REANIMATIO – A fotós szemével

HELLO ESZTERGOM, 2014. augusztus. 13.

http://www.helloesztergom.hu/reanimatio-a-fotos-szemevel/

Interjú Eifert Jánossal

A Kaleidoszkóp Ház szervezésében zajló Reanimatio Nemzetközi Művésztelepről korábban már részletesen beszámoltunk. A napokban a Pázmány Péter utca 6. szám alatt a fotósoké a fő szerep, Eifert János fotográfus művész érkezett a házba, aki egy többnapos workshop keretében az aktfotózás művészetébe vezeti be a jelentkezőket. A program jelentőségéről, a városhoz való viszonyáról beszélgettünk vele.

Hogyan került kapcsolatba a Házzal? Járt már itt korábban is vagy ez az első találkozás?

A Házzal ez az első találkozásom, ennek a programnak a szervezése kapcsán, viszont azt kell mondanom én már régóta Esztergom „drukker” vagyok. Fiatal koromban szokás volt, hogy a fotóklubok meghívták azokat a fotósokat, akik valamilyen nemzetközi vagy hazai kiállításon vagy pályázaton díjat nyertek, ennek kapcsán bemutatták a díjazott képeket, a művész beszélt róluk, bemutatta alkotásait. Én így tanultam meg beszélni a műveimről és ez annyira jól sikerült, hogy ettől kezdve sorra jártam az országot és előadásokat tartottam. Számos folyóiratnak voltam a munkatársa, valamint könyveket és tanulmányokat írtam, a Fotográfia című könyvem magyarul és németül is megjelent. Legutóbb a Képírás – Fotóakadémia jelent meg a Kossuth Kiadónál, ez egy nagyon jó tankönyv is, mert nem csak az én fotóim illusztrálják, hanem még 270 kép, melyet a világ és hazai művészek legjobbjaitól kértem és kaptam. Többek között Balla Andrástól és Kovács Melindától, őket is régóta és jól ismerem. Az én fiatal koromban itt Esztergomban óriási, nyüzsgő művészeti élet volt, tehát nem volt számomra ismeretlen a hely, az emberek, a környezet, egyedül a Kaleidoszkóp Ház, mely egy új, üde színfoltja a városnak és a művészeti életnek.

Mi a véleménye a jelenleg folyó esztergomi művészeti életről, illetve konkrétan a művésztelep ötletéről, megvalósításáról?

Nagyon örülök, maga az ötlet már ősidők óta kitalálódott, csak ezt a találmányt nem mindenütt sikerül újra feltalálni, és életben tartani. Itt sikerült, éppen ez folyik, látjuk a festett falakat, az udvart, fantasztikus és annak külön örülök, hogy a festészet és vizuális művészetek mellé a fotóművészetet is meghívták. Személyemben egy olyan workshopot tartok, amely nem a kereskedelmi, népszerű, újságoknak eladható pucér nő ábrázolást helyezi középpontba, hanem a nemesi értelemben vett aktot, mint a fotóművészet egyik ágát hangsúlyozza.

Helyi vagy környékbeli fotósok jelentkeztek nagyobb számban a workshopra vagy vannak messzebbről érkezők is? Ön mit tapasztal, hogyan hatott rájuk ez a környezet?

Őszinte leszek, Esztergomból egy jelentkező sem érkezett, Budapestről és más városokból igen, a program hirdetésének lefedettsége országos volt. A jelentkezők, akik most itt vannak, a fotóik alapján mondhatom, hogy azok az amatőr fotográfusok, akik komoly esztétikai és technikai tudással és eszközökkel rendelkeznek. Művészi kvalitásuk nagyon jó színvonalú és be lehet őket lelkesíteni egy nemes ügy érdekében. Azt próbálom elősegíteni, hogy a saját egyéniségük, látásmódjuk erősödjön és ne engem, az én beállításaimat, megoldásaimat, amit példaként mutatok; utánozzák. Az a fontos, hogy ennek alapján merjenek belenyúlni a kompozícióba, merjenek rendezni, a modellt mozgatni, a környezetet átalakítani, ahogy egy korszerű, modern fotográfiához szükséges. Nagy tapasztalatom van, rendszeresen tartok workshopokat itthon és külföldön is, és mondhatom, hogy ez is szabadversenyes területté vált, aki nem tudja az értékeket felmutatni, nem tudja az embereket belelkesíteni és főleg, ha a keze alatt dolgozók nem készítenek olyan fotókat, melyekkel pályázati díjakat, sikereket érnek el, akkor nem jönnek vissza. Tulajdonképpen számomra ez a legjobb üzlet, természetesen nem a szó szoros értelmében, nem a kereskedelmi értelemben vett üzletről van szó, inkább jó visszajelzésnek mondanám, hiszen nem hívnának vissza, ha nem végezném jól a feladatom.

Ön is készít az itt tartózkodása alatt fotókat, és ha igen, akkor hol láthatja ezeket az esztergomi közönség?

Természetesen én is fényképezek, sőt ugyan olyan felelősséggel, mint akik részt vesznek a workshopon. Nekem meg kell mutatnom, be kell bizonyítanom, hogy nem csak a szám jár, hanem hogy az adott környezetből, modellel, fényviszonyokkal mit lehet és mit érdemes csinálni. A képeim akkor kerülnek kiállításra, mikor a többieké is, ez szokás nemzetközi versenyeken is, hogy a zsűri képei is kiállításra kerülnek. Természetesen ők nem vesznek részt a versenyen, elkülönítve jelennek meg képeik, de ez egyfajta hitelességet, feljogosítást ad; aki ilyen képeket tud csinálni, az ért mások elbírálásához is. A facebookon és a weboldalamon is lehet látni a képeket, www.eifert.hu.

Nagyon szépen köszönöm a válaszait és a türelmét, további jó munkát kívánunk önöknek.